Reggel az ébresztőm szokásos hangjára keltem, ami miatt a világból is kitudnék futni.

Komótosan kikeltem az ágyamból és utam a fürdőbe vezetett, ahol elvégeztem a szokásos reggeli teendőimet.

Utána magamra aggattam egy fekete szakadt farmert és egy laza mintás inget, meg egy pulcsit.

Megittam a reggeli forró teámat, és a táskámat felkapva mentem a bejárati ajtóhoz, ahol a cipőmet vettem fel.

-Szia kincsem! -jött ki anya a szobájából munkába menetre készen.

-Jó reggelt!

-Várod már a délutánt? -kérdezte izgatottan.

Szeretem ilyenkor anyát, de ha épp nem egy paliért lenne ilyen izgatott, az mégjobb lenne.

-De még mennyire... -vettem fel a kabátomat.

-Na, ne legyél már ilyen. Szerintem nagyon helyes és fiatal is. Udvarias, és tisztelettudó volt velem tegnap este. Szerintem jól ki fogtok majd jönni. -jött oda hozzám.

-Hány éves is? -kérdeztem szemöldök ráncolva.

-Azt hiszem 28. -gondolkozott el egy pillanatra.

-Oh... oké. Majd délután jövök. -azzal rohantam is a házból kifelé.

Szerintem, most kivételesen nem busszal, hanem gyalog megyek a suliig, addig is kiszellőztetem az agyam.

Szóval.... 28 éves?!? Még viccnek is rossz, basszus...
10 év korkülönbség van anya és közte. Az nem sok egy kicsit?! Hogy tudhatott felszedni egy nála jóval fiatalabb fiút? És az a fiú hogy hogy egy nála jóval idősebbel randizik, amikor ott van körülötte tizenöt millió vele egykorú lány!

Nem is értem...
Na mindegy, ez az ő dolguk, nem az enyém.
Ameddig normális anyával, addig nem szólok bele a kapcsolatukba.
Engem aztán nem érdekel...

-Már nem is köszönsz a legjobb barátodnak? -jött utánam Tae.

Jesszus... észre sem vettem, hogy már elmentem az egyetem kapui mellett ahol ő várt rám. Jól elbambultam..

-Jaj, bocsi. Nem direkt volt. -mentegetőztem.

-Na mondd, mi a probléma? -kezdtünk el sétálni a termünk felé.

-Ahj... 28 éves. Érted?! 28! -adtam tudatára kissé hangosan.

-Jó, jó. Azért nem kell, hogy az egész egyetem tudjon róla. -csitítgatott.

-Oké, bocs. De akkor is!

-Hát, igen. Ez tényleg nagy korkülönbség, de egyébként... nem a kor számít. -értünk be a termünkbe.

-Tudom... -sóhajtottam egy hatalmasat.

-Figyelj... Nem szabad megítélni senkit előre. Főleg akkor nem, ha nem is tudsz róla semmit. Ma találkoztok, és akkor majd meglátod, hogy hogy néz ki, és milyen lesz az első benyomása számodra.

És már megint neki van igaza.. Hogy tud egyszer úgy viselkedni mint egy 5 éves, utána meg úgy, mint egy pszichológus? Skizofrén, vagy mi?

-Igen, egyetértek. Csak olyan hirtelen ért az egész. Eddig mindig ilyen öregebb fazonokkal találkozgatott.

-Elhiszem, de semmi baj sem lesz. Én itt vagyok és leszek neked.

-Köszönöm. Tényleg. -öleltem át óra elején, mire ő jóbarát módjára viszonozta is.

Tényleg ő önti belém a lelket, és ő hessegeti el minden kétségemet.

...

A nap szokásosan unalmasan telt. Ismét kaptam ötösöket, ismét dogákat írtunk, és a tanár ismét jól megfuttatott tesin.
Szegény Tae, alig bírta azt az órát...

Amint meghallottam a csengőt, azon nyomban kapkodtam össze a cuccaimat, mivel ez az utolsó óra volt.

-Hé, Jimin! Hova sietsz? -futott mellém legjobb barátom a suli folyosóján.

-Öhm... nem tudom. -feleltem zavartan, mert tényleg nem értem miért "rohanok" az utolsó óra után kifele.

-Nem ugrunk be a kedvenc kávézónkba? Vagy... anyudék mikor érnek haza? -kérdezett rá.

-Hát még nem most az biztos. -válaszoltam neki, mert anyának még nem járt le a műszakja.

-Akkor elmegyünk oda?

-Persze, miért is ne. -egyeztem bele végül.

Már szinte törzsvendégek vagyunk abban a kávézóban. Rengetegszer ülünk be oda. Azért is szeretjük, mert közel van az egyetemhez, nagyon rendezett a és hangulatos a belseje, és iszonyat jók ott a cuccok.

-Én fizetek. -jelentette ki a mellettem sétáló, miközben beléptünk a kávézóba.

Egy gyors köszönés után, el is foglaltuk szokásos helyünket az ablaknál.

-Miért pont te? -kérdeztem meg, és levettem a kabátomat, úgy ahogy ő is.

-Mert neked most sok problémád lesz az új fiúval a háznál, ezért most szeretnék egy kis örömet okozni, hogy én állok itt mindent, mégha nem is olyan puccos ez a hely, mint egy luxus étterem. -nézett rám komolyan.

Esküszöm... nála kedvesebb, odafigyelőbb, és jószívűbb barátot életemben nem szerezhettem volna.

Egyszerűen már a most elhangzottaktól is sokkal jobb kedvem lett, mint eddig volt. Mivel a ma délutáni "ismerkedés az új férfival" téma elvette az egész kedvemet a naptól.

Nem is értem miért van Tae még velem, amikor folyton csak a problémáimat mesélem neki. Biztos unalmas számára.

Minden esetre, akármennyire is gyerekes tud lenni néha, a legtöbbször nagyon értelmesen viselkedik.

-Nagyon nagyra értékelem ezt, de Tae... erre nincs semmi szükség. Már pusztán az is jobb kedvre derít, ha itt vagy. -mosolyogtam rá.

-Sosem szoktál ilyen nyálas lenni velem. Mond, te jól vagy? -aggodalmaskodott.

Erre csak elnevettem magam egy kissé, mert az a fej, ahogy rám nézett. Életembe nem láttam még rajta...

-Most mi az? -ráncolta össze szemöldökét.

-Semmi, tényleg semmi. -hagytam abba a nevetést. -Csak olyan aranyos fejet vágtál. -mosolyogtam.

-Oh, köszi... -jött zavarba.

Hát, igen... nem szokott még hozzá az ilyen fajta kijelentéseimhez. De mit tegyek, ha egyszer tényleg az.

Mármint csak barátilag, mert én nem vagyok meleg, mint ő. Mivel ő... hát szóval a fiúkat szereti, mint régebben kiderült, de ezzel semmi baj sincs, én elfogadom. Mi csak legjobb haverok vagyunk. És azok a tulajdonságok, amikkel ő megvan áldva, azért soha el nem hagynám őt.

Közben kértünk 2 kávét, és kettő sütit magunknak. Én epreset, mert én imádom az epret, ő meg csokisat.

Közben átbeszéltük a napot.
Megvitattuk, hogy a dogákba mik voltak a jó megoldások, plusz kibeszéltük a fél iskolát.
De a legtöbbet arról vitáztunk, hogy ki fizesse a kávékat és a sütiket.
Hát ezzel jól el is ment az idő, mert mire kierőszakolta, hogy ő fizeti a cuccokat, addigra már délután 4 óra lett, ami azt jelentette, hogy anya már otthon van..

Miután Tae kifizette a dolgokat, sajnos.... Azután szedelőzködni kezdtünk.

-Ne menjek fel hozzátok? -kérdezte a barna hajú, miközben kiléptünk egy köszönés kíséretével a hideg őszi levegőre.

-Ne. Tényleg nincs semmi szükség rá. Jól meg leszek. -tettem vállára a kezem.

-Hát jó. -sóhajtott egy nagyot.

Annyira jól esik, hogy úgy törődik velem mintha a testvérem lenne.

-Bármi van, hívj fel, oké? -nézett rám komolyan.

-Persze, ez alap.

-De tényleg. -kötötte lelkemre.

-Tae... -torpantam meg. -Tényleg nem lesz semmi baj. Ez csak egy egyszerű ismerkedés lesz anyám új pasijával. Már nem először csinálok ilyet. -álltam vele szembe a járdán, ahol most nem sokan jártak, mert ez nem épp a legismertebb környék.

-Tudom, csak... ilyenkor mindig félteni szoktalak. -hajtotta le a fejét.

-Jaj, gyere ide. -öleltem meg őt, amit szokás szerint viszonzott.

Így álltunk elég hosszas ideig, egymás közelségét kiélvezve, amiből én energiát nyertem a délutáni találkozásra.

Ezután elváltunk egymástól és Tae lefordult abba az utcába, ahol ő lakik egyedül.

Én meg mentem is a lakásunk felé...