Call my name~ Adeptus Xiao!:D
Köszii Akiyoshiii a szerkesztett képet c:

esztianimesekai kérésére, remélem tetszik!

"Idegen fiú"

Egy átlagos napnak ígérkezett Liyue-ban, a nap már bőven fent ragyogott az égen, a hőmérséklet pedig kicsivel a vártnál feljebb emelkedett, de ez nem nagyon zavarta az ott élőket. Legalábbis azokat, akik nem voltak minden órában, megállás nélkül a napon, kitéve magukat a sugaraknak.

Vagyis biztos, hogy a kapuőrök nem voltak közöttük. Az izzadságtól gyöngyöző homlokukat törölgetve, az egyikük csupán egy pillanatra akarta elhagyni a helyét, hogy igyon egy kortyot, amikor is a társa megszólalt.:

-Ki visel ilyen időben kapucnit?

A férfi egyből összeráncolta szemöldökét, és nem törődve szomjúságával, visszafordult eredeti helyzetébe. Amikor pedig az útra terelődött tekintete, egyből megpillantotta ugyanazt az embert, aki miatt az iménti kérdés fel lett téve. Valóban, az ismeretlen alakon egy sötétbarna kapucni volt, amely így eltakarta arcát, azonban [Sz/Szín] íriszei így is kissé fáradtan csillantak meg, az árnyék alól.

-Ki maga? -Tette fel a következő kérdést a társa.

-Oh, elnézést...- A fiú egyből lerántotta magáról a kapucnit - Nem akartam rosszakarónak tűnni, csak tudják, és gondolom érzik is rendesen, de valami borzasztó hőség van ma. És nem akartam az utam során teljesen leégni, vagy esetleg napszúrást kapni, esetleg mindkettő...-Kuncogja el magát, tarkójához emelve kezét - Ezért magamra kaptam ezt a kapucnit. De most már nincs rajtam, mint láthatják. Mindenesetre a nevem [Teljes Név], és csupán pár napot lennék Liyueben. 

-Milyen okból?

-Ah...Városnézés, ilyesmi. -Vigyorodik el -Hallottam már erről a helyről, de még sosem tudtam-

-Sajnáljuk, de csak úgy nem engedhetünk be idegeneket. Esetleg van ismerősöd, rokonod, aki tudná bizonyítani, hogy ki vagy? -Lépnek közelebb az őrök, mire a fiúban megáll a vér. Erre a válaszra nem számított, bár nem is nagyon lepődött meg azon, hogy nem engedik be. Most, így jobban belegondolva, lehetséges, hogy nem ez volt a legjobb indok, amiért besurranhatna az ember egy ismeretlen városba. 

-Ah- öhm...

-Ha nincs, akkor sajnos meg kell kérnünk, hogy távozzon. 

-Én- izé...-Sóhajt - Rendben...Egyébként, elég sok jég slime közelít felétek, csak gondoltam szólok. -Rántja meg vállait, mire most a két őrön a sor, hogy kissé lefagyjanak.

-Jég slimeok? - A társához fordul -Szólnunk kell a főnöknek, hogy küldjön ki embereket- Oi, merre láttad őket?

Amire viszont visszafordul, a fiúnak már hűlt helyét találják. Megrettenve jut gondolataikba a gondolat, hogy talán beosonhatott a kapun, ebben a pár másodpercben, ameddig nem figyeltek, s bár ez teljesen valószínűtlen, mégis az egyikük elrohan, az előbb említett felettesükhöz, hogy értesítse a történtekről, a [H/szín] hajú fiúról.

Eközben, a fal tetején megbúvó [Név] gúnyosan elmosolyodva figyeli, a riadt arcú őröket. Kapucniját újból fejére húzva, szinte nesztelenül közlekedik a tetőkön, néha-néha felhúzva magát magasabb helyekre, vagy éppen leugorva valahova, gondosan ügyelve arra, hogy az emberek ne lássák meg őt.

Azonban egy valamire nem számított.

Mégpedig arra, hogy amikor egy magasabban levő terasz fapadlójára sikeresen feljut, egy rideg tekintettel fogja szembetalálni magát.

Az arany íriszek a lelkébe hatoltak, legalábbis [Név] úgy érezte abban a pillanatban. Egyből a késéért nyúlt, melyet az oldalán lógó tartóban tárolt, a barnás köpeny alatt, végszükség vagy önvédelem esetére, de ekkor a vele szemben álló megszólalt.:

-Semmi esélyed sem lenne ellenem. Mire kihúznád, már halott lennél.- A hangja kissé irritált volt, mondandója közben szinte sértetten összevonta karjait, mellkasa előtt. 

[Név] összeráncolta a szemöldökét. Ismerős volt neki a fiú.

-Adeptus...Xiao? -Motyogja -Olvastam rólad könyvekben. De azt is, hogy nem ölsz meg halandókat. -Billented oldalra a fejedet.

-Néhány esetben tehetek kivételt. Például, amikor engedély nélkül belépnek a városom területébe. -Lép eggyel közelebb a fiúhoz, miközben tekintete szinte villámokat szór, ezzel tudtára adva [Név]-nek, hogy bármelyik pillanatban megölhetné-Láttam az egészet. Távozz innen, vagy nem éred meg még az estét sem.

A [H/szín] hajú idegesen elmosolyodott.

-Tudom, hogy most hibázok...De nincs más választásom. Ha akarj, próbálj megölni. -Erre a mondatra, még hogyha nem is mutatta ki, de Xiao jó maga is meglepődött -Nekem itt küldetésem van, amit nem halaszthatok. De nem akarok senkit sem bántani. 

-Miért kellene hinnem neked, Halandó? -A hangja olyan éles volt, hogy a fiú legszívesebben önként távozott volna, csakhogy ne kelljen újból hallania, de tudta, hogy ezt nem teheti meg. Neki itt van dolga. És nem mehet el. 

-Hát...Ha nem hiszel nekem, felőlem egész végig a nyomomban lehetsz. És ha kést emelnék valakire is, akkor ott helyben megölhetsz. Vagy tudod mit? -Egy laza mozdulattal kirántotta a kést, majd ledobva a földre, azt Xiao felé rúgta, amely kisebb koccanással találkozott a kékes hajú lábával- Tessék. Nincs nálam több fegyver. Ott van az egyetlenem, ameddig itt vagyok, így biztos nem fogom használni.

-Hmpf. -Felvette a kést- Minden lépésedet figyelni fogom.

-Rendben. -Bólintott [Név]. 

///

S valóban így lett. Egy másodpercre sem vette le a fiúról a szemeit, amely egy idő után, igencsak furcsa gondolatokat ébresztett Xiaoban. Mint például, visszagondolva arra, amikor a tekintetük találkozott, habár csak egyetlen egy pillanat volt az egész, mégis szépnek tartotta [Név] szemeit. Amikor pedig ez áthaladt az agyán, morcosan összevonta a szemeit.

"Csak egy idegesítő áthaladó. Legjobb, ha ignorálom ezeket a gondolataimat."

-OTT VAN A FIÚ!

[Név] teljesen lefagyott, amikor meghallotta az ismerős hangokat. Amikor lepillantott, öt katonával nézett farkasszemet. A lábai megremegtek, szinte érezte, hogy elérkezett a vége, és itt ér véget a küldetése, melyet nem tudott befejezni, sohasem. 

-Hagyjátok, velem van. Én majd rajta tartom a szemem. -Szólt közbe Xiao, mielőtt bármiféle baj is történhetett volna. [Név] egyszerre volt meglepett és hálás egyaránt, ami teljesen lerítt az arcáról is, amivel a következő pillanatban a fiú felé fordult.

-Oh...Adeptus Xiao. -A katonák is meglepetten, de engedelmeskedve bólintottak, majd meghajoltak a Yaksha előtt -Ahogy óhajtja. 

-Kösz.'- Biccentett, miután elmentek az emberek [Név], Xiao pedig csak egyszerűen megvonta a vállát.

-Az igazat mondtam. De továbbra is, ha próbálkozol bármivel is, egyből megöllek. 

-Tudom, tudom. -Legyintett [Név].

Az elkövetkezendő napokban, a fiú úgy látta a legjobbnak, hogyha menedéket keres, addig, amíg kissé lecsendesül a környék. Egy elhagyatott ház teraszán feküdt le végül aludni, az éjszaka kellős közepén.

-Hát...Jó éjt, Xiao. -Biccent mosolyodva a Yakshanak, aki nem mond semmit sem. Azt hitte, hogy rövidebb ideig kell majd felügyelnie a fiút, de igazság szerint, nem is annyira bánja azt, hogy kicsivel több időt van itt, vele, mint azt gondolta volna. Ahogy szeme sarkából rápillantott, a már álomban levő [Név]-re, annak arca azonnal megváltozott. 

-Ne...N-ne...

Xiao teljesen odafordult a fiúhoz, felvont szemöldökkel.

[Név] kezeit arcához emelte, mintha csak meg akarná védeni magát, vagy el akarna bújni. Az arcáról leolvasva, inkább az utóbbi lehetett. Az adeptus pedig nem tudta, mit tegyen. Sosem volt még ilyen helyzetben, de úgy érezte, mégsem hagyhatja csak így, valószínűleg rémálmaiban szenvedni a fiút.

"Nem szabad. Ő egy betolakodó, és nem kéne, hogy érdekeljen, hogy rémálma van."

-Hagyjatok...Kérlek...

Olyan elhaló volt a hangja, mintha bármelyik percben is elhagyhatná saját magát. Fáradt volt, ezt pedig Xiao is észrevette. Végül pedig, egy sóhaj kíséretében leült a fiú mellé.

Egyik térdét mellkasához húzta, majd jobb kezét rátámasztotta, könyökénél fogva. 

-Vigyázok rád. Nem lesz bajod. 

Legnagyobb meglepetésére pedig, ez a néhány szó elég volt ahhoz, hogy a fiú fájdalmas morgásai abbamaradjanak, és hogy percekkel később, immár újból nyugodt arckifejezéssel szuszoghasson. A Yaksha pedig, hirtelen kisebb melegséget kezdett érezni a mellkasában.

"Ez...Így nem lesz jó."

Tudta, s még sem tett ellene semmit sem.

///

-Egyébként, te még nem is tudod az én nevemet, haha. Vagy talán hallottad is, a tegnapi kis akciómat a kapuőrökkel?

[Név], mintha csak a tegnap esti rémálma meg sem történt volna, vidáman mosolyogva ugrált a házakon. 

-...[Teljes Név].

-Hm. Akkor tehát hallottad is.-Nevette el magát.  A következő pillanatban pedig ráugrott a szemben levő ház tetejére, majd óvatosan lehajolva, kinyitotta annak ablakát, és egyszerűen besurrant, Xiao pedig egyből mögötte termett -Ah, végre itt vagyok.

"A könyvtárban...? Mit akarhat itt?"-Gondolta magában a Yaksha.

-Hol is van...? Hol is van...? -Motyog magában a fiú, miközben szinte a könyvtár legelejére sétál, és az "Á" betűnél szinte mindegyik könyvet a kezébe fogja. S majdnem minden alkalommal, mérgesen megrázta a fejét- Francba...!

-Hmpf.

-Ah, megvan! Végre...-Vigyorodik el a fiú, amely Xiaoból valami olyasmit hoz elő, amely egy pillanatra kizökkenti őt, eddigi rideg szerepéből. Egy hatalmasat dobban a szíve, mire egyből elfordítja a fejét, magában kiabálva saját magával, hogy ez mégis mi volt...

Mire kettőt pisloghatna, [Név] már vad olvasásba is kezdett. A tekintete szinte folyamatosan járt ide-oda, egyre gyorsabban és gyorsabban, amíg végül elégedetten be nem csukta a könyvet.

-Kész. Most mehetek haza.-Néz Xiaora.

-...Ennyi volt? 

-Bizony. Mondtam, hogy nem fogok bántani senkit. -Mosolyodik el a fiú -Bár ahogy látom, időközben este lett...

-Ettől függetlenül még el fogsz indulni, még ma.- Morogja ellentmondást nem tűrően Xiao, mire [Név] arcán egy "tudom, tudom..." kifejezés jelenik meg. 

-Igen, gondoltam. Nem is vártam mást, a hatalmas és éber Yakshatól. -Rántja meg a vállait szórakozottan mosolyogva a fiú, habár még így is kihallatszik a hangjából, hogy valamelyest csalódott. Legbelül pedig Xiao együtt tud érezni vele. De a legfontosabb, az ő saját küldetése. Hogy megvédje Liyuet.

///

Síri csend uralkodott az utcán, immár a Napot a Hold cserélte le, annak fénye világította meg kissé a házakat, illetve a járda minden egyes kis kövecskéjét, amelyen jelenleg a két fiú sétált, Xiao kissé lemaradva [Név] mögött.

-Tudod Xiao, elég szimpatikusnak tűnsz. Mármint, ahhoz képest, hogy ma meg akartál ölni, meg ilyenek. -Neveti el magát a fiú, rá-rá pillantva a válla felett néha a Yakshara, aki próbál semmiféle érzelmet tükrözni arcán, habár magának nem tudja tagadni, de jól estek neki ezek a szavak -Talán legközelebb, ha erre járok, beszélhetnénk. Vagy valami.

-Nem.

-Miért nem?

-Nem azért vagyok most is veled, mert veled akarok lenni. Nem vagyok a barátod, és soha nem is leszek. -Kíméletlenül mondja ki, a saját magával is elhitetett igazságot, habár legbelül talán ennek az ellenkezője van a dologban. 

-Igaz, haha...

Xiao, mivel tudja, hogy a fiú jelenleg nem látja, aggódóan összehúzza a szemöldökeit egy pillanatra. Nem tudja, hogyan viselkedjen a fiúval. Legszívesebben úgy tenne, ahogy [Név] mondta, beszélhetne vele, de...fél. Retteg. Annak a gondolatától, hogy valaki újból közel kerüljön hozzá.

-Basszus...

A fiú hangja kizökkenti őt gondolataiból. Egyből felpillant, mire egy velük szemben levő alakkal találkozik tekintete. 

-Ne...Ne...-Ahogy [Név]-re terelődnek szemei, egyből meg tudja állapítani, hogy egész testében remeg. Egyből odalép hozzá, és tanulmányozni kezdi arcát, nem tudva, hogy hirtelen mit csináljon.

-Mi a baj?- Motyogja, habár maga sem biztos benne, hogy a fiú így, ezen a hangszínen egyáltalán meghallotta a kérdését.

 -Így...Nem mehetek haza...-Suttogja keservesen [Név], majd az Adeptusra pillant. Amikor könnyektől csillogó szemeivel találkozik Xiao, az ajkai halványan elnyílnak egymástól -Xiao...Kérlek add vissza a kést-

Mielőtt bármi is történhetett volna, az ismeretlen alak hihetetlen sebességgel kezdett el rohanni feléjük. Amikor pedig kardját előhúzva, csupán pár centi választja el attól, hogy [Név] szívébe szúrja annak élét, Xiao karjai önkéntelenül mozognak.

Egyik karját a fiú derekára teszi, majd meglöki őt, ezzel elmozdítva őt előbbi helyzetéből, míg másik kezében hirtelen megjelenik lándzsája, amivel könnyűszerrel kilöki az ellenfél kezéből a fegyvert. Amikor pedig az ismeretlen felnéz, a szemei zöldes, fényes ragyogásából Xiao meg tudja állapítani, hogy mi is ő.

-Egy Átokszóró?-Motyogja. Amíg az ellenfél a kardjáért rohan, [Név] Xiaora pillant -Mit jelentsen ez?!

-Xiao, nincs időm elmagyarázni-

-Választ akarok. Most.

-...El vagyok átkozva, Xiao.-Mosolyodik el fájdalmasan [Név] -Minden percben, ismeretlen hangok gyötörnek, amiktől nem tudok szabadulni. Legalábbis eddig nem tudtam, de most, hogy megtaláltam a könyvtárban a választ rá, hogy mégis hogyan lehetséges, megvan. Viszont most, hogy találkoztam az Átokszóróval, nem leszek képes megszabadulni tőle, egészen addig, ameddig meg nem hal. Úgyhogy kérlek, add vissza a fegyveremet-

Xiao egyből távolabb löki [Név]-et, amikor a szeme sarkából érzékeli, hogy az ismeretlen támadásba lendül. Nem tagadja, teljes sokként érték az utóbbi szavak, melyek elhagyták [Név] ajkait. Nem tudta, mégis hogyan képes mindig olyan mosolygós lenni, még akkor is, hogyha elmondása szerint minden percben hangok gyötrik őt. De meg tudta érteni, hogy legszívesebben elszakadna tőlük. Hiszen ő is hasonló cipőben járt, mint [Név]. 

És akkor, abban a pillanatban, a Yaksha saját maga döntötte el, következő feladatát.

-[Név], menj távolabb.-Morogta -Nem fog bajod esni, ameddig én itt vagyok.

A fiúnak meglepetten nyíltak el ajkai egymástól, miközben kissé tehetetlenül érezve magát, de megcsinálta, amire Xiao kérte. Minden egyes alkalommal, amikor az Átokszóró meg akarta közelíteni [Név]-et, a fiú rögtön ott termett, és egy határozott mozdulattal arrébb lökte lándzsájával az ellenséget. Meg akarta védeni [Név]-et, és jelen pillanatban nem érdekelte, ennek a küldetésének beteljesítésén kívül semmi más. 

Az ellenség pedig végül holtan esett össze, Xiao karjai által.

Mikor pedig [Név] ezt realizálta, könnyeivel küszködve kezdett el rohanni Xiaohoz. Aki, amint ezt meglátta, meglepetten maradt egy helyben, hirtelen fogalma sem volt arról, hogy milyen helyzetbe fog kerülni nemsokára.

Amikor a fiú karjai körbeölelték őt, illetve arca Xiao nyakába fúródott, a Yaksha egész testében megremegett, és a szíve vadul dobogni kezdett. [Név] ujjai olyan szorosan vájtak bele a ruhájába, hogy szinte már bőrén is érezte körmeit, de nem érdekelte. Abban a pillanatban semmi sem. Fél kézzel pedig a fiú tarkójához nyúlt, de nem csinált semmit sem. Csupán, amikor [Név] végre rápillantott, ujjait az ottani részhez simította, meglepetten érzékelve, mennyire puhák a fiú hajszálai.

-Nem kellett volna ezt megtenned. -Szólal meg végül legelőször a [H/szín] hajú.

-Szeretném, ha Liyueben maradnál.- Motyogja, ezúttal csupán kissé oldalra fordítva a fejét, hogy valamelyest sikerüljön eltakarnia arcát, mely halvány rózsaszínné változott -...Jó...Társaság vagy.

-Xiao...-Érzékenyül el egy pillanat alatt [Név] -Persze, hogy itt maradok. Köszönöm.

A Yaksha erre nem mondott semmit sem. Alig érzékelhető mozdulatokkal simogatta a fiú tarkóját, miközben gondolatai ezer felé cikáztak. Nem tudta szavakkal elmondani a fiúnak, hogy igazából ő neki kellene köszönetet mondania [Név]-nek, ezért inkább csak közelebb hajolt hozzá. Majd ajkait gyengéden homlokának illesztette, amitől az alacsonyabbik egyből vörössé változott, és teljesen paprika-fejjel nézett fel a Yakshara.

-Menjünk haza.

-H-Hai...