❝ Valamilyen érthetetlen oknál fogva azon a napon beleszerettem. Tudom, őrültség ilyet állítani valaki olyanról, akit alig csak egy napja ismer az ember, de... ez van.
Nem tehettem ellene semmit. Csak zuhantam. Zuhantam valami ismeretlen felé és tudtam, hogyha visszanézek már nem lesz ott a mentőkötél.❞

⋆ ☆ ⋆ ☆ ⋆

𝗡𝗘𝗪𝗧𝗢𝗡
𝗗𝗘𝗖𝗘𝗠𝗕𝗘𝗥 𝟮𝟱. - 𝟭𝟴:𝟬𝟴

━ Kedvenc szín? – kérdezi miközben éppen befordulunk egy újabb utcába. Nem igazán tudom, hogy hova akarunk menni, de van egy sejtésem.

━ Fekete. – válaszolom. – És talán még a szürke. – teszem hozzá. – Neked melyik a kedvenced?

Édes, hogy ilyen kérdésekkel bombáz, amióta elindultunk a kajáldától. Értékelem, hogy többet megakar tudni rólam. Nagyon régóta ő az első, aki őszintén érdeklődik azokért a dolgokért, amiket szeretek.

━ Talán a kék. – feleli. – Az óceánkék.

━ Láttad már? – sandítok felé.

━ Az óceánt? Egyszer, de az még kiskoromban volt. Alig emlékszem rá. – túr bele a hajába. – Kedvenc film? – pillant felém. Mosolygok.

━ Nem szoktam filmet nézni. – világosítom fel, mire lefékez és tátott szájjal néz rám.

━ Milyen ember vagy te?! – nevet fel, majd ismét elindul. – Ezt azonnal orvosolnunk kell, amint lehet!

━ Azt hiszem második randinak nem is lenne rossz. – jegyzem meg vigyorogva, de ekkor elhallgat mellettem.

Talán túl messzire mentem ezzel a kijelentéssel. Amit észrevettem Juniperen az az, hogy fogalma sincs arról mekkora vonzereje is van. És nincs tisztában vele, hogy mit szeret. Valószínűleg még magának sem vallotta be, de legbelül már talán tudja.

━ Az én kedvenc filmem a Harry Potter széria. – válaszolja terelve a témát.

━ Tipikus brit. – teszem hozzá, mire csak oldalba bök és nevetni kezdek.

━ Igenis jó! – húzza fel az orrát sértetten.

━ Azt egy szóval sem említettem, hogy ne lenne az! – védekezek, mire ismét rám néz.

━ Nem úgy volt, hogy nem nézel filmeket? – von kérdőre.

━ Nem is. Olvasni szoktam helyette! – nyújtom ki a nyelvemet, mire megforgatja a szemeit.

Ha most együtt volnánk – mármint úgy együtt -, fognám a vékony testét és a mellettünk lévő épületnek nyomnám, miközben a lelket is kicsókolom belőle. De June nem az enyém. Bármennyire is arra vágyom ebben a pillanatban, hogy hozzám tartozzon... Magam is tudom, hogy nem lehet. Legalábbis... Még nem.

━ Gyere! – fogja meg hirtelen a kezemet és húzni kezd. El sem tudja képzelni, hogy mit indít el bennem egyetlen érintésével. Fogalma sincs róla, hogy milyen ereje van.

Tartok tőle, hogy ez fog elpusztítani.
June lesz az én kriptonitom.
Ha akarom, ha nem. Már túl késő...

𝗝𝗨𝗡𝗜𝗣𝗘𝗥
𝗗𝗘𝗖𝗘𝗠𝗕𝗘𝗥 𝟮𝟱. - 𝟭𝟴:𝟯𝟬

Kissé átfagyva, de végül csak megérkezünk az Eiffel torony lábához. Látom, ahogy Newt felfelé nézve fújja ki a levegőt. Már ránk sötétedett, így látom valamennyire a száján keresztül kiáramló levegőt a sötétben.

━ Miért hoztál ide? – kérdezi érdeklődve és felém néz. – Vagyis miért pont ide?

━ Megakartam mutatni. – válaszolom.

━ A tornyot? – vigyorodik el, mintha hülye lennék, hogy ilyesmit mondtam.

━ A kedvenc helyemet a városban. – teszem hozzá, hogy egyértelmű legyen.

━ Á! – világosodik meg. – Miért pont ez a kedvenc helyed?

Soha senki nem kérdezte még ezt tőlem.
Én magam sem tudom erre a kérdésre a választ igazándiból. Viszont most már tudni szeretném.

━ Ez volt az első hely, ahova apa kihozott.

━ Nem fájdalmas emlék akkor ez most? – kérdezi csendesebben. – Mármint... Ne értsd félre, csak...

━ Nem az. – rázom a fejemet. - A másik apámmal voltam itt.

Látom az arcán a kérdőjelet, viszont utána szinte egyből megérti a szavaimat. „O" betűt formál az ajkaival és ismét felnéz a toronyra. Kis ideig nem szólalunk meg, csak figyelem ahogy nézi az építményt.

━ Szóval egy meleg házaspár fogadott örökbe. – szólal meg végül.

━ Nem egészen. – mosolyodok el halványan és újra rám néz. Összevonja a szemöldökét. – Ez kicsit komplikáltabb annál.

━ Szerencse, hogy szeretem a bonyolult dolgokat.

Senki más nem reagálna úgy, ahogyan ő. Bár már kezdek rájönni, hogy Newthoz senki sem fogható.

━ Senki sem szereti a bonyolult dolgokat. – válaszolok azért, mert kíváncsi vagyok mit felel és nem is csalódok, amikor közelebb lépve lenéz egyenesen a szemeimbe.

━ Akkor azt hiszem én vagyok a hétmilliárdból ez az egy kivétel.

𝗡𝗘𝗪𝗧𝗢𝗡
𝗗𝗘𝗖𝗘𝗠𝗕𝗘𝗥 𝟮𝟱. - 𝟮𝟬:𝟬𝟱

June olyan tisztelettel beszél a szüleiről, hogy talán az összes létező gyerek megirigyelné ezt. Attól független is, hogy – név szerint – Hector elhagyta őket. Felvetem azt az ötletet, hogy talán összeveszett az apukájával, csak ő nem mondta el, de ezt elveti.

Turner viszont jó fej apának tűnik. Olyannak, aki bármit megtesz a gyerekeiért és feltétel nélkül szereti őket.
Én is örültem volna egy ilyen apának.

Sokáig mesél, miközben sétálunk. Teljesen átfagytunk, de a mozgás kicsit melegen tart. Más is melegen tarthatna minket, ám még korai lenne erről beszélni.

June visszahúzódó. Elő kell csalogatni és vigyázni kell vele, mert bármilyen hirtelen mozdulattal visszabújik önmagába. Ebből is könnyen megítélem, hogy bizalmatlan az emberekkel szemben. Ami alapvetően nem is gond, de egyszer végleg ki kell bújnia és kint is kell maradnia. Csak így élheti igazán az életét.

Mivel ő is megmutatta nekem a kedvenc helyét, úgy gondolom, hogy az a fair, ha én is megmutatom az enyémet. Megérkezünk a Louvre-hoz, pont akkor, amikor elkezd esni a hó.

━ Milyen közel vannak egymáshoz a kedvenc helyeink! – jegyzi meg és közelebb húzódik hozzám, amikor egy csapat fiú halad el mellettünk. Gondolom még rossz emlékei vannak a tegnappal kapcsolatban. Nem tudom miért mondok ellent magamnak, de óvatosan átkarolom. Nem húzódik el, csak tanulmányozza a kezemet, aztán az épületre néz. - Neked miért ez a kedvenced? – kérdezi és kidugja a nyelvét, hogy elkapjon vele egy hópehelyt. Olyan édes.

━ Ide hozott el kirándulni a kedvenc felügyelőm az egyik árvaházból. Imádta a művészetet. – mosolyodom el Madame Jeanne emlékére.

━ Felszoktad még őt keresni? – ránt vissza a gondolataimból a kérdésével.

━ Pár évvel ezelőtt megpróbáltam... - magam sem tudom miért csuklik el a hangom, de megköszörülve folytatom: - Meghalt. Nem sokkal azután, hogy engem magukhoz vettek az akkori nevelőszüleim.

Nem nézek Juniperre, de érzem, hogy engem figyel. A keze érintése nyugtat meg, amikor megfogja a vállán pihenő kezemet.

Nem mondja, hogy sajnálom. Nem kezd el litániákat zengeni, hogy mennyire szomorú ez az egész helyzet. Nem mondd semmit, csak jelen van.

Azt hiszem ez többet jelent nekem minden szónál.

𝗝𝗨𝗡𝗜𝗣𝗘𝗥
𝗗𝗘𝗖𝗘𝗠𝗕𝗘𝗥 𝟮𝟱. - 𝟮𝟭:𝟬𝟬

Egy percre elképzelem, hogy milyen lenne az életem, ha apa nem ment volna el. Tudom nemrég történt, még annak az esélye is megvan, hogy visszajön, de... Ha nem megy el, Szenteste valószínűleg nem mentem volna ki a toronyhoz. Nem futottam volna bele a fiúba és az üldözőibe. Nem kergettek volna egyenesen Newt karjaiba.

Akkor nem állnék most itt vele a lakása ajtajában.

━ Biztos nem szeretnél hazamenni? – kérdezi. – Nem zavar, ha itt maradsz, csak apukád nem fog aggódni?

Newtban van valami természetes jóság. Olyasfajta, ami már csak kevés emberben létezik. Azt hiszem ezt tisztelem benne.

━ Írtam neki egy üzenetet, hogy egy barátnál vagyok.

━ De... karácsony van. – teszi hozzá kissé szomorkásan.

━ És ennek a barátnak is szüksége van valakire, akivel együtt lehet! – érvelek, ám értem, hogy mire akar kilyukadni, ezért felsóhajtok. – Figyelj... Apának most arra van szüksége, hogy egyedül legyen. A bátyám magasról szarik a fejemre. Még a pár nappal ezelőtti üzeneteimet sem nézte meg... Én pedig nem akarok arra gondolni, hogy egyedül kell töltenem az ünnepet. – magyarázom, miközben még mindig a küszöbön állunk. – Viszont elmehetek, ha azt szeretnéd.

━ Ne! – vágja rá szinte egyből, ami mosolygásra késztet. Rendezi a vonásait és úgy folytatja: - Mármint, nálam sincs túl nagy karácsonyi hangulat. – húzza el a száját. – Még csak egy nyamvadt fám sincs! – nevet csendesen a fejét rázva és nekitámasztja a homlokát az ajtófélfának.

━ Akkor menjünk és szerezzünk! – ajánlom fel.

━ Ilyenkor? Hol lehet fát kapni?

━ Nem is azt mondtam, hogy vegyünk. – vigyorgok sejtelmesen, mire azonnal kiegyenesedik.

━ Megmondtam, hogy nem csinálunk semmi illegális dolgot.

━ Fát lopni még nem akkora bűn! – nevetek.

━ Beleviszel a rosszba, Juniper Perron? – sandít felém már ő is mosolyogva. Ez a mosoly mindent elárul.

Képes lennék beleveszni ebbe a pillanatba, miközben őt figyelem.

𝗡𝗘𝗪𝗧𝗢𝗡
𝗗𝗘𝗖𝗘𝗠𝗕𝗘𝗥 𝟮𝟱. - 𝟮𝟮:𝟭𝟴

Úgy rohanunk, ahogy a lábunk csak bírja. Eszméletlen, hogy mit tud okozni egy kis adrenalinlöket az emberrel. Olyan tettekre sarkallja, amik eszméletlenül nagy hülyeségek. De ha olyasvalakivel lopsz el egy fát karácsony estéjén, mint Juniper, már nem számít, hogy lebuktok.

Ő a fa elejét fogja, én pedig a végét. A díszek potyognak róla, de nem számít. Mindketten nevetünk és csak futunk. Ez az érzés leírhatatlan. Szabad vagyok, és nem vagyok egyedül. June hátrapillant rám. Az a vigyor az arcán örökre kísérteni fog, ha egyszer eltűnik az életemből.

A szomorú igazság az, hogy nem akarom, hogy elmenjen. Nem akarok egy ideiglenes karácsonyi vigasszá válni az életében.

Ott akarok lenni a következő karácsonykor is és azután is. Az én fagyott madárkámmal, akit én melegítettem fel. Aki azt hitte, hogy egyedül van, de én ott voltam. És még mindig vagyok.

Megállunk a lakás előtti utcasarkon és kifújjuk magunkat. June nevet.

━ Láttad a nő arcát? – kérdezi lihegve. – Szerintem még sosem hívta ki a rendőröket azért, mert két srác ellopta a kirakata előtti fenyőt!

━ Szerintem ilyesmiért még senki sem hívott rendőrt. – jegyzem meg nagyokat lélegezve. A hideg levegő szúrja a tüdőmet, de nem tud érdekelni. – Viszont gyorsan vigyük fel, mielőtt tényleg megtalálnak!

━ Remélem azért vannak valahol díszeid! Kicsit megfogyatkozott rajta a cucc! – fogja meg ismét a fa elejét.

Remélem, hogy a következő karácsonykor már a közös díszeinket tesszük rá a nem lopott fánkra.

𝗝𝗨𝗡𝗜𝗣𝗘𝗥
𝗗𝗘𝗖𝗘𝗠𝗕𝗘𝗥 𝟮𝟱. - 𝟮𝟯:𝟯𝟱

A fa egyszerűen zseniálisan néz ki! Kicsit igaz megrogyott a futástól, de legalább nagyon finom illata van és miután Newt talált égősort rá, így szinte tündököl a nappaliban.

━ Szerintem jó munkát végeztünk! – jegyzem meg elégedetten. Newt ásítva teszi fel a bakelitlemezt a lejátszóba. – Jó ég! Neked tényleg van egy ilyen lejátszód? – hüledezek. – Én is mindig szerettem volna, de Hector hülyeségnek találta. – húzom végig a faburkolaton az ujjaimat.

━ Aki igazán szereti a zenét, nem mondd ilyet! – mondja csendes, mély hangon.

━ Basszus, te biztos fáradt vagy már... - eszmélek rá. – Menj feküdj le! Nem akarlak fent tartani...

━ Úgysem tudnék aludni, tudva, hogy itt vagy alig pár méterre tőlem. – pillant rám, mire érzem, hogy az arcom égni kezd.

Most bókolt nekem?

A bakelitlemezre végül rárakja a tűt és szinte egyből zene csendül.

"Have yourself a merry little Christmas.
Let your heart be light.
From now on our troubles,
Will be out of sight." *

Mintha csak nekünk írták volna ezt a dalt. Nagyon tetszik.

━ Az arckifejezésedből ítélve... - lép hozzám és megfogja az jobb kezemet a bal kezével. – El vagyok keseredve. – teszi hozzá, majd a bal kezemet a vállára simítja, miközben ő a jobb kezét a derekamra csúsztatja.

━ Miért mondod ezt? – kérdezem rá nézve, de megvagyok illetődve kissé, így szinte nem is figyelek a szavaira.

━ Nem ismered, igaz?

━ Biztos hallottam már. – füllentem, miközben lassan elkezd mozogni én pedig követem. Tudok táncolni. A suliban egy ideig volt táncunk. De nem számítottam rá, hogy lassúzni fogok ma este.

━ Hazudsz, June! – suttogja és a hangjától libabőrössé válik a testem, miközben közelebb húz magához.

Lassan mozgunk a zenére. Szinte mesébe illő az egész jelenet és el sem akarom hinni, hogy mindez tényleg megtörténik. Óvatosan a mellkasára hajtom a fejemet.
Hallom a szívverését.

"Through the years we all will be together.
If the fates allow.
Hang a shining star upon the highest bough,

━ And have yourself a merry little Christmas now." – énekli halkan a fülembe az utolsó sort, miközben az ajka hozzáér a halántékomhoz. Lehunyom a szemeimet.

Azt akarom, hogy ez a pillanat örökké tartson.

━━━━━━━━━━━━
*Have Yourself a Merry Little Christmas – Dalszerzők: Hugh Martin, Ralph Blane Először megzenésítette: Frank Sintara