❝ Futottam, ahogy csak a lábam bírta.
A hideg levegő csípte az arcomat és már fájt a tüdőm. De nem állhattam meg, ugyanis az üldözőim is bírták még szusszal.
Sürgősen ki kellett találnom valami megoldást. Akkor még csak nem is sejtettem, hogy mi vár rám az utca túloldalán.❞

⋆            ☆               ⋆                 ☆               ⋆

𝗝𝗨𝗡𝗜𝗣𝗘𝗥
𝗗𝗘𝗖𝗘𝗠𝗕𝗘𝗥 𝟮𝟰. - 𝟳:𝟭𝟬

Lihegve ébredek fel. Fáj a fejem és hányingerem van. Meglehet azért, mert már jó pár napja nem ettem rendesen.
Lassan felkelek az ágyamból és magamhoz veszem a telefonomat, majd kimegyek a konyhába.

Egy nagyobb, három szobás lakásban élünk, nem messze az Eiffel toronytól. Ha kimegyünk a hátsó erkélyünkre, akkor látni is lehet, ám azt ilyenkor télen zárva tartjuk, mert a lerakott kőpadló megfagy és nem túl biztonságos kimenni.

Kinyitom a hűtőt, de csak egy tál maradék raviolit találok. Beteszem a mikróba és közben a szememet dörzsölve megnézem, hogy a bátyám visszaírt-e valamit. Természetesen a tekintetem csak a saját üzeneteimmel találkozik.

Először még nyugodtabban kértem, hogy jöjjön haza, de a végére... Már nálam is betelt a pohár.

━━━━━━━━━━━━━━━━━

2022. dec. 22. csütörtök 18:54
Desmond hol vagy?!
Legalább írj vissza az isten szerelméért!
Rohadtul szükségem van rád itthon!

2022. dec. 22. csütörtök 19:12
DESMOND! HOL A FENÉBEN VAGY?!

2022. dec. 22. csütörtök 20:35
Elegem van abból, hogy folyton, ha történik velünk valami, akkor te egyből lelépsz és itt hagysz egyedül!
Apa egyre többet iszik és nem tudok rá hatni!

2022. dec. 22. csütörtök 22:43
Kérlek, Des... Csak gyere haza!

2022. dec. 23. péntek 1:27
KIBASZOTTUL ÖNZŐ VAGY DESMOND PERRON!

2022. dec. 23. péntek 3:01
Remélem, hogy amikor hazajössz képes leszel a szemembe nézni, mert hatalmasat csalódtam benned! Nem csak neked nehéz, érted?! Miért hagytál itt egyedül apával? Tudod mennyire szörnyű őt így látni, miközben nem tehetek semmit?!

2022. dec. 23. péntek 8:00
Borzalmas őt így látni, bátyus! Sajnálom, amiket írtam, csak kérlek... gyere végre haza!
Nem tudom már, hogy mitévő lehetnék... Én ehhez kevés vagyok.

2022. dec. 23. péntek 12:45
Szeretném tisztázni, hogy a családnak nem csak akkor kell jónak lennie, amikor kellemes pillanatokat él át az ember, hanem akkor is össze kell tartaniuk, ha rossz idők köszöntenek be az életükben.
Ha kicsit is érdekelnénk téged, hazajönnél!

2022. dec. 23. péntek 18:59
Desmond egy kicseszett gyáva alak vagy!
Remélem, hogy tudod! ;)

2022. dec. 24. szombat 0:03
Rám többé ne számíts!

━━━━━━━━━━━━━━━━━

Nem vagyok rá büszke. Ha tehetném az összes szavamat visszaszívnám, de már mindegy. Desmondot láthatóan amúgy sem érdekli, hogy ki él és ki hal. Nyilván tudom, hogy mindenki máshogy éli meg az ilyen dolgokat, de az, ha lelép és magunkra hagy nem opció.
Nálunk legalábbis semmiképp.

Des két évvel idősebb nálam. Ő most húsz éves, én pedig tizennyolc vagyok. Senkinek sem kívánom, hogy ennyi idősen ilyesmit kelljen átélnie. Ugyanis a csend szinte ordít, miután a mikró csipogó hangja is elhal. Csak állok a konyhában, bámulom a telefonomon világító üzeneteimet és... Elsírom magam.

Amióta Hector elment nem tudtam sírni. Talán a sokk vagy nem fogtam fel teljesen ennek az egésznek a jelentőségét. Ám az, hogy a bátyám is eltűnt és apám kifordult önmagából... Éppen elég indok, hogy végre sírhassak.

𝗡𝗘𝗪𝗧𝗢𝗡
𝗗𝗘𝗖𝗘𝗠𝗕𝗘𝗥 𝟮𝟰. - 𝟭𝟭:𝟰𝟵

Régen az árvaházban mindig ugyanolyanok voltak a karácsonyaink. Bár igaz, több árvaházat is megjártam, de a kedvencem akkor is az volt, ahova kilenc éves koromban kerültem.

Ott minden karácsonykor Madame Jeanne hozott nekünk mandarint és egy apró csoki mikulást. De nem azt az olcsó csokoládéból készült masszát, hanem az igazán finom, zamatos édességet.

Annak idején minden évben a karácsonyt vártam, amíg abban az árvaházban voltam. Aztán tizenkét éves koromban örökbe fogadott egy család, így elkerültem onnan.
Azóta is hiányzik Madame Jeanne karácsonyi kis ajándéka.

Fáradt szemmel nézek a gépemre. Vagyis Pierre gépére. Mivel lakótársak vagyunk (inkább mondjuk úgy, hogy befogadott, amikor kidobtak a kollégiumból), ezért megengedi, hogy használjam a dolgait, ugyanis nekem nem telne rájuk.

Bejelentkezem az én fiókomba és elküldöm a Professzornak a kért beadandót. Csak remélni tudom, hogy még elfogadja késve, mert tegnap óta ezen dolgoztam.

Legnagyobb szerencsémre valamennyire kedvel, így talán elnézi a csúszást. Ha pedig nem... Már nem tudom, hogy mitévő lehetnék. Én igyekszem, de a világ folyton hátat fordít nekem. Mintha csak ezzel akarna üzenni, hogy nem vagyok több egy árva fiúnál, akinek mindig mindenki csak hátat fordított.

Kopogást hallok és ez zökkent ki a gondolataimból. Felkelek, majd megigazítom magamon a pulcsimat és kinyitom az ajtót. Egy hosszú, vörös hajó lány áll odakint. Mosolyog. Ő Pierre barátnője, Amy.

━ Szia! Hát te? – kérdezem tőle álcázott mosollyal. Nem számítottam pont rá. – Pierre már elutazott reggel.

━ Tudom. – lép el mellettem egy vigyorral az arcán, miközben leveszi a púder színű sálat a nyakából. – Hozzád jöttem. – teszi hozzá, mire kissé idegessé válok. Hirtelen nem is tudom, hogy mit mondhatnék, ezért csak figyelem, ahogy elkezdi levenni magáról a vászonkabátját és a sapkáját.

━ Hozzám? – kérdezek vissza úgy, mintha nem sejteném, hogy a jelenléte nem jelent jót. Senkire nézve sem.

━ Hozzád. – néz rám pajkosan villogó szemmel és felém lép. Intő jel. – Ugyan, ne tégy úgy, mintha nem tudnád, hogy mit akarok! – kulcsolja a nyakam köré hirtelen a karjait. Veszélyes terep.

Zavartan elmosolyodom, majd lefejtem a nyakamból a kezeit.

━ Csodás lány vagy, Amy! De Pierre a legjobb barátom. – kezdtek el magyarázkodni, pedig nem nekem kellene kellemetlenül éreznem magamat ebben a szituációban. – Szerintem ez nem jó ötlet. – nézek sokatmondóan a szemeibe.

━ Ha az zavar, hogy együtt vagyunk, nos nem kell aggódnod! Mielőtt idejöttem szakítottam vele.

Úgy osztja meg velem ezt az információt, mintha semmiség lenne, pedig nagyon is komoly dolog. Pierre és Amy már vagy négy éve együtt vannak. Egyre jobban azt kívánom, hogy elmenjen.

━ Miért? – kérdezem. – Elment az eszed, Amy? Pierre odáig van érted! – nézek rá összeráncolt homlokkal.

━ Nem volt már semmi mozgatórugója a kapcsolatunknak. – von vállat és ekkora kérdezés nélkül megcsókol.

Küldd el őt, Newt!

𝗝𝗨𝗡𝗜𝗣𝗘𝗥
𝗗𝗘𝗖𝗘𝗠𝗕𝗘𝗥 𝟮𝟰. - 𝟭𝟳:𝟯𝟯

Tudom nem éppen a leglovagiasabb dolog lelépni és otthon hagyni apámat, de már nem bírtam tovább. Muszájnak éreztem, hogy kiszellőztessem a fejemet. Olykor ez az egyetlen módja annak, hogy ne gondolkozzak.

Sokak nyilván nem értenék, hogy mi bajom van. Igazából én sem teljesen értem, de sosem voltam semmiben sem olyan biztos, mint abban, hogy a friss levegő csodákra képes.

Ám, ha már nulla alá csökken a hőmérséklet nem igazán szerencsés odakint lenni. Viszont az Eiffel torony látványa mindent kárpótol. Csak állok és nézem a hatalmas építményt.

Tíz voltam, amikor ideköltöztünk. Egészen addig az Egyesült Királyságban éltünk, de mivel Hector itt kapott munkát, nos költöznünk kellett. Engem akkor nem igazán zavart. Sosem voltak barátaim odahaza, viszont Desmondnak annál inkább... Őt jobban megviselte a költözés. Főleg, hogy akkor kezdett rálépni a kamaszkor kusza ösvényére és nem igazán lehetett szót érteni vele. Még apu sem tudott nagyon hatni rá, ami furcsa, tekintve, hogy Desmondhoz tényleg közelebb állt, mint hozzám.

A hajamba belekap a hideg szellő és érzem, hogy megborzongok. Órákig tudnám nézni a tornyot, de tudom, hogy lassan indulnom kellene. Apa talán észrevette, hogy eljöttem és nem akarom én is a frászt hozni rá.
Bár az is előfordulhat, hogy igazából észre sem vette... Mindenesetre nem szeretnék megfázni, így a fejemet rázva indulok el.

Miután kellően kisírtam magamat reggel, szinte azonnal felöltöztem és eljöttem otthonról. Fogalmam sincs, hogy mi fog rám várni, de nem is akarok ezen gondolkozni. Majd, ha hazaérek úgyis szembesülök a káosszal, amivé az életem vált.

Miatta.

Gyűlölöm a gondolatát annak, hogy ezt művelte velünk. Nem akarom elhinni, hogy képes volt egy szó nélkül lelépni!
Milyen apa az ilyen? Tizennyolc évig nevelek egy gyereket, aztán fogom magamat és otthagyom? Talán belekeveredett valamibe? Talán nem is önszántából hagyott el, csak nem volt más opció? De akkor legalább egy nyamvadt üzenetet hagyhatott volna!
Lehet megfenyegették? Pisztolyt fogtak a fejéhez vagy bántották is? Vagy pusztán csak elege lett a monogám, családias életből...

Hirtelen nekiütközők valakinek az egyik utcasarkon, amikor átérek. Egy fiú az.
Az arca véres és fel van dagadva.
Ez ránt vissza a valóságba.

━ Jesszus, mi történt veled? – kérdezem, ám csak riadtan megrázza a fejét és átnéz a vállam felett. Nem vagyok túl magas növésű (ebben talán tényleg nem Hectorra ütöttem), ezért mindenki magasabb nálam. Megfordulok és akkor szembesülök a három fiúval, aki felénk közelít.

━ Na most elkapunk te rohadt kis buzi! – szólal meg a középső fiú. Magas, barna hajú és barna szemű. Közönséges arcú. A vonásain undor ül. Aztán nem tudom miért, de kinyitom a számat:

━ Van valami probléma? – kérdezem nagy levegőt véve. Alapesetben fognám magamat és hazamennék, mielőtt én is belekerülök a kereszttűz kellős közepébe, viszont annyira mérges vagyok rájuk, amiért megverték a fiút, hogy nem tudom szó nélkül hagyni.
Vagy lehet csak az apámhoz hasonló rohadékokra vagyok ennyire dühös.
Nem az apád Juniper! Többé már nem!

━ Mit ugatsz bele szöszike? – horkant fel a fiú, mire a társai is röhögni kezdenek. – Ki vagy te, talán a pasija? Te is kis seggtúró vagy mi?

━ Felháborító, hogy még manapság is ennyi degenerált szívja el az értékes oxigént a Földön! – jegyzem meg, mire azonnal lendül az ökle és az arcomba csattan. Időm sincs felfogni, hogy mi történik, ám a kezem ökölbe szorul és visszaütök. Erre nem számít. Pontosan az orrába kapja az ütést.

━ Ezért most megöllek! – üvölt fel, majd a haverjai is egyből mozdulnak.

Gondolkozás nélkül futni kezdek.

𝗡𝗘𝗪𝗧𝗢𝗡
𝗗𝗘𝗖𝗘𝗠𝗕𝗘𝗥 𝟮𝟰. -𝟭𝟴:𝟭𝟱

Valószínűleg bármelyik másik fiú a helyemben élt volna a felkínálkozó helyzettel és a vele járó felhőtlen örömökkel... De én sosem voltam olyan, mint mások.

Amikor Amy a csókból kibontakozva a pulcsim szegélyéért nyúlt volna, hogy levegye rólam, én finoman megfogtam a csuklóját és megráztam a fejemet.

Kérdőre vont. Azt mondta, hogy ostoba vagyok és csak miattam szakított Pierre-rel.
Szerelmes belém, ezt mondta. Velem akar lenni és azt akarja, hogy megdugjam.

Nem tudtam mit is mondhatnék, ezért csak annyit mondtam, hogy „sajnálom".

Hisztériás rohamot kapott és elhordott mindennek. Külső szemmel elég komédiának tűnhetett ez az általa megélt tragédia. Én igazából csak arra vágytam, hogy minél előbb elmenjen és elfelejtsük mindezt.

Persze várhatóak voltak ezek a reakciók tőle, de mégsem bántam, hogy visszautasítottam.

Utána nem is akartam otthon maradni, ezért elmentem ebédelni az egyik gyorsbüfébe és kimentem a Louvre-hoz. Az igazság az, hogy szeretek ott lenni. Megnyugtat, hogyha ott vagyok senki sem gondolja rólam, hogy csak egy szegény árva vagyok, aki még az egyetlen esélyét is képes a kukába dobni. Ám ha ilyen esélyeim vannak, nekem nem kellenek. Nem akarok pótlék lenni, vagy egy vita kirobbantó oka. Éppen elég a sok szar, amit az élettől kapok. Nem kell külső behatás.

Már sötét van és hideg. A Szajna mellett állok a járdán. Cigarettát szívok miközben figyelem a befagyott tavat. Elképzelem, hogy milyen lenne, ha nem lenne hol laknom és az utcára kerülnék. Egy napig sem bírnám ezekben a fagyos időkben. Összetehetem a két kezemet, hogy Pierre befogadott. Még csak lakbért sem kér, mert a lakását is a szülei finanszírozzák. Amy pedig ezt pontosan tudja. És akkor képes lett volna rávenni, hogy feküdjek le a legjobb barátom bartánőjével, mert ő annyira akar engem.

Ez is azt mutatja, hogy a pénz nem okoz örömet. Legalábbis nem minden téren.

Szívok egyet a cigarettámból, majd kifújom a füstöt. Figyelem, ahogy a sötét égbolton táncolnak a csillagok. Éppen észreveszek egy hullócsillagot, amikor valaki megragad és magához rántva szájon csókol.

A szemeimet valamiért ösztönösen lehunyom. Az ajkai olyanok, mintha megfagytak volna, ám a szájából áradó melegség nagyon is azt sugallja, hogy még él. A párnácskái lassan mozognak az enyémen, miközben teljesen hozzám simul. A szemeim kipattannak, amikor rájövök, hogy mi is történik. Az előttem álló alak sokkal alacsonyabb nálam, egy fejjel biztosan. A kapucnija alól kilátszódik pár hajtincse, ami olyan fehér, akár a frissen esett hó.

Ám a legnagyobb meglepetés ebben az egészben az, hogy a számra tapadó ajkak egy férfihez tartoznak.