Az eső halkan kopogott házunk tetőteraszának ereszén. Elmélyülten hallgattam a természet csodálatos szinfóniáját, miközben orromba szállt frissen készített jázmin teám illata. Fenekem fehér színű kerti bútorunk puha párnái közé süppedt, miközben kezemet a fonott karfán nyugtattam. A nyár, ebben az évben, egészen szokatlanul köszöntött be Los Angelesbe. A tikkasztó nap helyett eső hullott alá a pamacsos bárányfelhőkből. Persze ez az eső is kellemes meleg vizet permetezett az utcán elhaladó emberek fejére, de mégis lehangoló látvány volt a vízzel elárasztott utca, és a nedves levelű pálmafák. Már két napja esett megállás nélkül, és én azóta voltam a saját szobám rabja. Igaz, Becca kétszer is megpróbált már elhívni valahová, de eddig minden ajánlatát visszautasítottam. Valahogy jobban esett egész nap az ágyam pihe-puha párnái közt maradni, és a bulin történteken töprengeni. Mert bizony, már két napja csak azon az omniózus estén töprengtem, sőt nem is csupán az estén, hanem magán Owen Hamiltonon. Valami megfogott benne, csak azt nem tudtam, hogy mi. Talán a különleges, méregzöld tekintete, amivel mintha teljesen belém látott volna, vagy a bohókás, csokoládészínű tincsei, amik minduntalan a homlokába hullottak, netalán markáns álla és arccsontja, amik különlegessé tették a megjelenését.

Aprón megráztam a fejem, hogy kitisztuljanak belőle a fiú körül forgó zavaros gondolataim, majd nagyot kortyoltam a jázmin teámból, miközben szemeimet ismét a kinti világra függesztettem. Hiszen semmi esélyem nem volt a fiúnál, és ez nem is zavart különösebben. Csupán tetszett a megjelenése, mert melyik lánynak ne tetszett volna? Neki barátnője volt, nekem pedig többszörösen összetört szívem, amit vastag falak óvtak a gonosz külvilágtól, és a csalódásoktól.

Éppen, amikor a gondolatmenetem végére értem, megcsörrent a telefonom. Gondolkodás nélkül illesztettem fülemhez a készüléket, és meg sem lepődtem, mikor Rebecca szólt bele.

– Szia Mads! El tudnál jönni ma velem a plázába? – a hangja könyörgően csengett, valószínűleg félt az újbóli visszautasítástól.

– Persze. – vágtam rá könnyedén. Elérkezettnek láttam az időt egy kis kimozduláshoz.

– Huh, az jó, – könnyebbült meg a barátnőm – ugyanis segítened kellene.

– Miben? – kerekedtek el a szemeim, ugyanis fogalmam sem volt, hogy mit csinálhatott Becca már megint.

– Mindent elmondok, csak legyél fél óra múlva a földszinti Starbucksnál.

– Rendben. – bólintottam, bár tudtam, hogy ő ezt nem látja. Eköszöntem tőle, és leraktam a telefont.

Feltápászkodtam a kanapéról, majd komótos léptekkel a házba indultam, miközben felhörpintettem a jázmin teám kihűlt maradékát. Odabent letettem a csészét az íróasztalomra, és hozzá kezdtem a készülődéshez. Egy egyszerű, fehér póló mellett voksoltam, amit gondosan betűrtem fekete, magasított derekú farmersortomba. Lábamra hosszú zoknit húztam a hideg ellen, amit apró teknős minták díszítettek. Egy leheletnyi smink felkenése után, magamra rángattam fehér sportcipőmet, hátamra vettem apró, fekete bőr hátizsákomat, amit csillag alakú szegecsek díszítettek. A biztonság kedvéért a derekamra kötöttem szürke hoodiet, ha esetleg túl hideg lenne odakint, majd sietve elhagytam a házat.

A garázsba mentem, ahol ott parkolt sötétkék mini cooperem, amit még friss jogsisként kaptam fél éve. Nem használtam valami sokat, mivel az iskola gyalog is csak negyed órányira volt tőlünk, de az eső miatt kénytelen voltam ismét beizzítani. Óvatosan kikanyarodtam a házunk elől, majd ráfordultam a belváros felé vezető útra. Alig húsz perc kellett hozzá, és meg is érkeztem a pláza hatalmas, acél-üveg épületéhez. Letettem kocsimat a mélygarázsban, majd futólépésben felrohantam a pláza alsó szintjére. Késésben voltam, de tudtam, barátnőm így is csak utánam fog érkezni, mivel kénytelen volt a tömegközlekedést igénybe venni.

– Mads! De jó, hogy látlak! – rontott nekem Rebecca, a rá jellemző kitörő örömmel, ezzel kiszakítva engem gondolataim sűrűjéből. A lányra alig pár percet kellett várnom, de így is futva érkezett oda hozzám.

– Én is örülök neked. – öleltem vissza, majd együtt leültünk a Starbucks egyik sötét fából készült asztalához.

– És mire ez a nagy izgalom? – kérdeztem rá kíváncsian, miután mindketten megrendeltük az italunkat.

– Hát elősször is, szerettelek volna valahogy kimozdítani a csigaházadból, de van egy nyomósabb okom is. – csillantak fel a barátnőm szemei.

– Na és mi az? – faggatóztam izgatottan.

– Ethan elhívott randizni! – sikította a lány boldogan, mire a nyakába ugrottam.

– De hiszen ez csodálatos Becca! – lelkesedtem, mikor kicsit lenyugodtak a kedélyek. Ethan az évfolyamtársunk volt, akivel Rebecca már két éve járt együtt spanyolra, és körülbelül azóta tetszett is neki a srác, de mindig túl félénk volt, hogy kezdeményezzen, és most, láss csodát, Ethan végre észrevette az én gyönyörű, és sziporkázó barátnőmet.

Becca természetesen elmesélte csodálatos találkozásuk történetét, ami, mint kiderült, a srác munkahelyén, a sarki fagyizóban esett meg. Eközben elkortyoltuk egyforma, extra habos karamellás latténkat, majd az emeleten található ruhaboltok felé vettük az irányt. Rebecca ugyanis valami tökéletes ruhában szeretett volna megjelenni a két nap múlva esedékes randin.

– Valami visszafogott, mégis szexis darabra gondoltam. – magyarázta hevesen gesztikulálva, miközben befordultunk az első elénk kerülő üzletbe. Izgatottan ugrálva haladt a válfára akasztott ruhák sokasága között, miközben szemeivel a tökéletes darabot kutatta. Egy tartóról leakasztott egy tojáshéj színű finom
A-vonalú darabot, majd kezébe vett még egy kék, csipkés ujjút, és egy mélyebben dekoltált napsárgát, majd eltűnt az egyik próbafülke mélyén.

Ledobtam magam a helyiség végében álló, sötét huzattal bevont kanapéra, és előbányásztam a telefonom fekete hátizsákomból. Végigpörgettem a szociális média oldalaimat. Éppen az Instagramot nézegettem, mikor felvillant egy értesítés a képernyő tetején.

Facebook: Owen Hamilton ismerősnek jelölt

Meglepetten meredtem az apró ablakra, majd megvártam, hogy eltűnjön. Hirtelen nem tudtam mit csinálni, így gyorsan beírtam Owen Hamilton nevét az Instagram keresőjébe. Azonnal kidobta a profilját, amire rá is kattintottam. Egy igényesen elrendezett oldal tárult elém, több mint ezer követővel. Végigpörgettem a képeit, amelyeken mint hat–hétszáz kedvelés volt.

Megráztam a fejem, és kiléptem az oldalból. Nem számított hány követője, és kedvelése van. Az számított, hogy milyen ember, és erről nem tudtam sok mindent elmondani.

Rebeccanak természetesen nem tetszettek az első üzletben talált ruhák, így kénytelenek voltunk átmenni egy másikba, és onnan még egybe. Úgy gondoltam, hogy még nem hozom fel neki Owen jelölésének történetét, nem mintha akkora jelentősége lett volna.

Már a negyedik fekete bőrkanapét koptattam, Beccara várva, aki ismét egy tucat ruhával tűt el a próbafülke szürke függönye mögött. Unottan nézegettem végig ismét kedvenc sztárjaim insta-képeit, miközben a barátnőmre vártam. Hirtelen éreztem, ahogy benyomódik mellettem a fekete bőr ülés, majd fülembe szökött egy szórakozott, kissé reszelős hang is.

– A sors keze lenne, hogy mi mindig találkozunk? – a fiú zöld szemei figyelmesen pásztáztak oldalról, mire felé fordultam.

– Nem hinném. Ez inkább a balszerencse. – húztam halvány mosolyra az ajkaimat.

– Aucs, ez fájt. – kapta kezét színpadiasan a melkasához Owen, mire én csak vállat vontam, jelezvén, van ilyen. Aztán csak ültünk, és néztük egymást pár pillanatig. Az egyre kínosabbá váló helyzetet végül Rebecca mentette meg, aki elém perdült egy púderrózsaszín csodában.

– Mads ez akkor jó lesz? – szemei elkerekedtek, ahogy észrevette a mellettem terpeszkedő fiút, de gyorsan rendezte a vonásait.

– Igen, szerintem ez a tökéletes választás. – vágtam rá gyorsan, mert tényleg csodálatosan állt a lányon.

– Biztos? – aggodalmaskodott, teljesen megfeledkezve Owenről. Úgy tűnt Ethan és a randi sokkal fontosabb volt számára egy jó pletykánál.

– Igen. – mosolyogtam rá – El fogod kápráztatni. – bókomra felragyogott az arca, eltűnt a próbafülkében, majd ugrándozva a kasszák felé indult. Egy utolsó pillantást vetettem még Owen markáns profiljára, majd felálltam, és Rebecca után mentem.

– Nem felejtettem ám el, amit láttam. – kezdte Becca, miután a kifizetett áruval kiléptünk a bolt ajtaján. – Mondd mi van közted és Owen Hamilton között?

– Nem tudom. – sóhajtottam hatalmasat, mert valóban így volt.

↪️to be continued↩️

➖➖➖

Nos, sziasztok! El is érkeztünk a második részhez, ami több mint ezer szavasra sikeredett, szóval remélem elnyeri a tetszéseteket! És szeretném megköszönni a sok voteot és a bíztató kommenteket, mert nagyon jól esnek!
A