A lemenő nap sugarai aranyló glóriát vontak a felém közeledő Owen alakja köré. Mikor megkapta az üzenetem tegnap, a fiú azonnal válaszolt, én pedig izgatottan vártam a megbeszélt találkozót. Ezúttal tényleg mindent jóvá akartam tenni most, hogy még az exe is ezt tanácsolta nekem. Azóta Sarah bejelölt facebookon, amit örömmel fogadtam, ugyanis, ahogy egyre jobban megismertem, egyre kevésbé láttam annak a lelketlen barbie babának, akinek eleinte hittem. Owen már messziről észrevett, és egy széles vigyorral az arcán intett felém. Ma is nagyon jól nézett ki. Oldalt felnyírt, a feje tetején azonban hosszúra hagyott haja puha csigákban göndörödött a homlokába, csillogó, zöld szemei vidáman fürkésztek engem, míg szája szegletébe apró gödröcskéket rajzolt a mosoly. Látványára akaratlanul én is elmosolyodtam, és viszonoztam a köszönését.

Ezúttal úgy döntöttünk, hogy a tengerparton találkozunk. A hatalmas víztömeg, mint mindig, most is sok túristát vonzott, akik fényképezőjükkel felszerelkezve sétáltak a meleg homokban. Ahogy a nap egyre jobban eltűnt a látóhatár szélén, úgy kapcsolódtak fel a part menti éttermek és bisztrók színes égősorai, még hangulatosabbá varázsolva a helyet.

Óvatosan szlalomoztunk a rengeteg ember között, hagytuk, hogy az áradat magával sodorjon minket. Végül Owen elkapta a karomat, és megállított az egyik parthoz közeli bisztró előtt. A hangulatos kis hely apró cölöpökön állt, és kékre festett deszkákkal volt bevonva az oldala. Letisztult berendezését a zöld minden árnyalatában pompázó trópusi növények, és apró, színes égősorok egészítették ki. A fiú még mindig nem engedte el a karomat, hanem maga után húzott a színes ülőalkalmatosságokkal tarkított teraszra.

– Nos M, miről szerettél volna beszélgetni? – kérdezte Owen hanyagul, az étlapot fürkészve, ám kihallottam a hangjából a bizonytalanságot.

– Tegnap találkoztam Sarahval. – böktem ki kertelés nélkül, mielőtt meggondolhattam volna magam. Owen végre felnézett az étlap tanulmányozásából, és csodálkozó, zöld íriszeit rám függesztette.

– Hogy mit csináltál? – kérdezte kételkedve, mint aki nem hallotta jól, amit mondtam.

– Találkoztam vele, és beszélgettünk is. Mindent elmesélt rólad, és a kapcsolatotokról. – nyögtem ki nagy nehezen.

– Hova akarsz kijukadni Madelaine? – tette fel a kérdést a fiú, miután pár percig tanácstalanul nézte feszengésemet.

Reméltem, hogy kiengedett hajam, és a jótékony esti homály eltakarja lángvörösen izzó füleimet, ugyanis amit mondani készültem, az elég kínosan hangzott.

– Azt mondta, hogy előttem még soha nem csaltad meg senkivel. – ahogy ezt kimondtam, mintha hatalmas súlytól szabadtult volna meg a mellkasom. Tudtam, hogy most már túl vagyok a nehezén.

Owen néhány percig elgondolkodva meredt a semmibe, mielőtt válaszolt volna. Hosszú ujjai az étlap sarkát birizgálták, lábaival pedig ütemesen dobolt az asztal alatt.

– Igen, ez valóban így van. De mit számít ez? Ettől még nem fogjuk jobban megismerni egymást. – utalt az előző találkozásunkkor tett kijelentésemre kesernyés éllel a hangjában.

– Valóban nem, – hagytam rá – de sok mindent megmagyaráz.

– Mégpedig? – tette fel a nyílvánvaló kérdést a fiú.

Mélyet sóhajtottam, tudtam, hogy ha tiszta lappal akarunk kezdeni, előbb utóbb el kell mondanom neki a saját történetemet. Azt, amit Connor tett velem. Pont kapóra jött a hozzánk lépő pincér, aki felvette a rendelésünket. Így egy kis időt nyerhettem magamnak, de amikor elment, Owen várakozásteljesen rám függesztette smaragd színű szemeit.

– Két éve jártam egy fiúval. – kezdtem bele végül vontatottan a történetbe. Szépen lassan elmeséltem azt, hogy hogyan jöttünk össze, és végül hogyan szakítottunk Connor Wilsonnal. Arra is részletesen kitértem, mit műveltem magammal a szakításunk után. Már nem volt titkolnivalóm.

Owen egész végig figyelmesen hallgatott, ám szemei elkerekedtek, mikor megmutattam neki a csuklómat átszelő, különösen mélyre sikeredett vágás helyét. Óvatosan a kezébe fogta a csuklómat, és ujjaival finoman végigsimított a hegen.

– Úristen Madelaine, hogy tehettél ilyet magaddal? – látszott rajta, hogy tényleg sokkolja a helyzet, ezért finoman visszahúztam a kezem, és az ölembe rejtettem.

– Ez örökre emlékeztetni fog arra, hogy senki miatt nem éri meg ezt csinálnom. – jelentettem ki halkan.

Pár percig kellemesnek egyáltalán nem nevezhető csendben ültünk, és meredtünk egymásra. Közben ismét megérkezett a pincér, a rendeléseinkkel. Kedvetlenül turkáltam a villámmal művészien elkészített salátámat, és tudatosan kerültem Owen pillantását. Teljes hallgatásba burkolózva fogyasztottuk el a kiválasztott ételeket. Valahogy most ezek a kulináris csodák sem nyújtottak élvezetet nekem.

Miután fizettünk, a part felé vettük az irányt. Az éjszakai élet kezdett beindulni. Sok bárból szűrődött ki halk, elektromos zene, de a tengerbe már csak néhányan merészkedtek be. A hatalmas víztömeg felől érkező, enyhén sós szellő táncra perdítette néhány kósza tincsemet. Szemeim a végtelennek tűnő sötétséget kutatták.

– Madelaine, remélem tudod, hogy én soha nem tennék veled ilyet. – törte meg végül a nehéz, sötét gondolatokkal teli csendet Owen. Hangjából valahogy eltűnt az a derűs magabiztosság, ami eddig jellemezte. Némán biccentettem egyet.

– Mostmár érted, hogy miért nem tudtam bízni benned? – tettem fel a kérdést halkan.

– Féltél, hogy újra megsebeznek. – bólintott a fiú a homokot rugdosva.

– Sokkal egyszerűbb falat emelni, mint újra nyitni az emberek felé. – tettem hozzá elgondolkodva. Lerúgtam pasztell színű sportcipőmet, és a sötéten fodrozódó, királykék habok közé gázoltam. Owen követte a példámat, és pár perc múlva meg is éreztem a léptei által keltett apró hullámokat a bokámnál.

Egyre beljebb haladtunk, és hamarosan a térdemig fel kellett hajtanom könnyű, piros-fehér csíkos vászonnadrágomat. A fiú mindvégig a nyomomban lépkedett, szinte éreztem az ajkai közül kiáramló meleg levegőt a tarkómon. Teljesen átadtam magam a pillanatnak. Élveztem a talpam alá simuló, a lebukó Nap sugaraitól még meleg iszapos homokszemcséket, és a vádlim körül bukdácsoló, hűsítő hullámokat. Ahogy egyre beljebb haladtunk, apró, különböző színekben pompázó halak úsztak el a lábam mellett. Mosolyogva figyeltem őket, a gyermekkkoromat juttatták eszembe, mikor minden nyáron kilátogattunk az óceánhoz. Órákat el tudtam tölteni azzal, hogy csak figyeltem a hatalmas víztömeg minden rezdülését.

– Mads, szerintem vissza kellene fordulnunk. – rángatott ki Owen hangja az emlékeim közül, a valóságba. A fiú egy kicsit távolabb állt tőlem, és bizonytalanul méregetett.

– Hm rendben. – bólintottam rá a felvetésére – Majd meglátjuk ki ér ki hamarabb a partra! – ezzel a felkiáltással vizet fröcsköltem felé, majd, ahogy a víz sodrása engedte elkezdtem teljes erőmből rohanni a sötétben alig látszódó homokos sáv felé.

Owen egy kicsit lemaradva követett, ám alig pár perc leforgása alatt magához ragadta a vezetést.

– Hé, ez nem ér, neked hosszabbak a lábaid! – kiáltottam tettetett dühvel, mikor láttam, ahogy jóval előttem kiért a partra. Kis idő elteltével én is kivánszorogtam utána. Elégedett mosolyát látva pedig rögtön tüntetően elfordultam tőle.

– Nem tehetek róla M, ezek a lábak győzelemre születtek.

Villámgyorsan szembefordultam vele, és egy jól irányzott rúgással elgáncsoltam a homokban.

– Oh, valóban? – álltam felé győzelemittasan, és kifújtam egy kósza tincset az arcom elől, majd felvettem a cipőmet, és elindultam anélkül, hogy megvártam volna a fiút.

– Amúgy örülök, hogy mindezt megosztottad velem M. – utalt vissza korábbi beszélgetésünkre Owen, mikor már lenyugodott kedélyekkel sétáltunk a tengerparton.

– Gondoltam, ezt tudnod kell rólam, egyszer úgyis kiderült volna. – vontam meg a vállam. A hűvös tengeri levegő megcirógatta a karomat, így dörzsölgetni kezdtem a kezemmel, miközben Owen mellett lépkedtem.

– Akkor ez azt jelenti, hogy újra tiszta lappal kezdünk?

– Igen. Tiszta lappal. – mosolyogtam rá. Átkarolta a vállamat, én pedig kissé fázósan hozzábújtam. Egy másodperc sem telt el, és a homokban találtam magam, Owen pedig egy szempillantás alatt felém kerekedett.

– Azt hitted nem kapod vissza? – kérdezte a fiú ördögi mosollyal. Be kellett ismernem, hogy tényleg jól elgáncsolt. Erős karjaival tartotta magát felettem, de felsőteste olyan szorosan simult az enyémhez, hogy szinte éreztem rajta a feszesen húzódó izmokat.

Ajkai alig pár centiméterre voltak az enyémektől. Végigjárattam tekintetem az arcán. Alaposan megnéztem smaragdzöld fényben vibráló íriszeit, hangsúlyos álkapcsát, végezetül pedig telt, rózsaszínű ajkait. Ő is ugyan így feltérképezte az én arcomat, míg szemei végül ismét megtalálták az enyémeket, és egy örökkévalóságon át fogvatartotta a tekintetem.

Enyhén a fogaim közé csippentettem az ajkaimat, majd az orromon át hosszan beszívtam a levegőt. Nem gondoltam át amit teszek, csak egy kicsit előre billentettem a fejemet. Ajkaim a másodperc tört része alatt találták meg az övéit, és heves csókba invitáltam őt. Owen egy pillanatig habozott csak, majd visszacsókolt. Karjai átfogták a derekamat, oldalra dőlt a meleg homokban, magával rántva engem is.

Szenvedélyesen faltuk egymás ajkait, mintha az elmúlt egy hónap feszültségét vezettük volna le a másikon. Bíztatnom sem kellett, hogy nyelve betörjön a számba, tovább mélyítve ezzel a csókunkat. Nem romantikus első csók volt ez, sokkal inkább egy csata, amit az ajkaink vívtak. A homokszemek szúrták a karomat, és talán egy józanabb pillanatomban beláttam volna, hogy nem a legromantikusabb a tengerparti homokban fetrengve csókolózni, de ott, abban a pillanatban mindez nem érdekelt.

Csak élveztem Owen közelségét, a csókot, és hogy végre nem kell tagadnom az érzéseimet magam előtt. Végre úgy éreztem, ismét meg tudok bízni valakiben. Új esélyt kaptam a boldogságra.

↪️to be continued↩️

➖➖➖

Sziasztook! Igen hihetetlen, de elékeztünk a történet végéhez. Teljességgel felfoghatatlan számomra de köszönöm azoknak akik mindvégig kitartottak mellettem. Hamarosan jön az epilógus, és az írói utószó, de addig is voteoljatok, ha tetszett a rész, és véleményezzeket, mert nagyoon kíváncsi vagyok, hogy mit szóltok a részhez!

Puszi, A