Az eső halk permetje fáradhatatlanul ostromolta az ablakomat. Elgondolkozva figyeltem az üvegen lecsorduló cseppek tömkelegét, amik mintha versenybe szálltak volna egymással. Ezen a nyáron, talán az időjárás is a határozatlanságomat, és a belső vívódásaimat tükrözte, hol esett, hol pedig a nap sütött hétágra. Az idő este tizenegy felé járhatott már, legalábbis ezt jelezte a falamra felszerelt óra márványos számlapján rostokoló mutató. Hirtelen a telefonom zúgása hasított bele a fáradt csendbe. A készüléket felemelve megnéztem, hogy ki hív, és azonnal mosoly kúszott az ajkamra. Az apró zöld ikonra kattintva fogadtam a hívást, majd széles vigyorral az arcomon köszöntöttem a vonal túlsó végén lévő legjobb barátnőmet. Mint kiderült Rebecca nemrég ért haza a randiról, és az általános tevékenységei elvégzése után első dolga volt, hogy felhívjon engem. Ő is köszönt, majd lelkesen hadarva kezdett bele a csodálatos találkozás történetébe. Egy ideig figyelmesen hallgattam, ahogy Ethan tökéletességét ecseteli, aztán szép lassan kezdett elterelődni a figyelmem. Gondolataimból végül Becca kérdő hangja szakított ki.

– Mit kérdeztél? Elkalandoztam. – magyaráztam bűnbánóan.

– Az volt a kérdésem, hogy mi van veled és Owen Hamiltonnal? – ismételte el mégegyszer a mondandóját, és látatlanban is tudtam, hogy a szemét forgatta.

– Semmi. Mi lenne? – kérdeztem vissza, és reméltem, hogy hangomból nem hallatszik ki nagyon a bizonytalanság.

– Láttalak titeket a bárban, és úgy tűnt, működik köztetek a kémia.

– Minket figyeltél? – vontam kérdőre elkerekedett szemekkel, azt hittem, Ethannel volt elfoglalva, így nem vette észre azt a kis kellemetlen közjátékot.

– Ismerhetnél. Semmi nem kerüli el a figyelmem. Főleg az nem, ha a barátnőm a város egyik leghelyesebb pasijával tölti az idejét.

– Ő ült oda hozzám, nem utasíthattam el. – védekeztem azonnal, magamnak azonban bevallottam, hogy ha lett volna lehetőségem rá, akkor sem küldtem volna el az idegesítően jóképű fiút.

– Akkor ez jelent valamit. – vonta le következtetéseit Rebecca – Egy helyes fiú nem ül oda csak úgy bárkihez.

– Egy helyes fiú, akinek barátnője van. Csak azért jött oda, mert ismer. – számomra a téma ezzel le is volt zárva, és szerencsére Becca sem rugózott sokáig rajta. Más témákra terelődött a szó, újabb közös programokat beszéltünk meg, majd egy óra múlva elbúcsúztunk egymástól, és letettük a telefont.

Fáradtan dőltem az ágyamra, hátam a puha párnák közé süppedt, miközben én ismét elmerültem csapongó gondolataim tengerében. Az elméleteimből pedig lassan álmok lettek, ahogy az álmosság győzelmet aratott fáradt testem felett, és úgy ahogy voltam, utcai ruhában szenderültem álomra.

Owen szemei az arcomat pásztázták, minden apró részletre felfigyelve, miközben nagy, meleg tenyereit a derekamra csúsztatta. Tekintete végül megállapodott az ajkamon, amit kissé beharapva tartottam. Én is szép vonalú száját figyeltem, ami mintha minden másodpercben egyre közelebb került volna hozzám. Ösztönösen lehunytam a pilláimat, a levegőt pedig a tüdőmben tartottam az izgalomtól. Már szinte éreztem a csók ízét, mikor éles hang hasított a minket körülvevő csendbe.

– Most komolyan? Ezzel a cafkával csalsz meg? – Sarah hitetlenkedő nevetést hallatott, miközben felénk sétált hosszú tűsarkain. Ijedten léptem el az előttem álló fiútól. Hirtelen rádöbbentem előbbi cselekedtünk helytelenségére.

– Sarah várj, megmagyarázom. Nem is történt semmi komoly. – szar duma, ezt mindhárman tudtuk.

– Oh nézzenek oda, a tökéletes Madelaine is ugyan azt a hibát követi el, mint én. – újabb ujjak kúsztak a derekamra, Owen meleg tenyerének helyére, ám ezek az ujjak túlontúl ismerősek voltak nekem. Minden apró tetoválás jelentését tudtam, minden hegről volt egy történetem.

Ahogy megfordultam a karjaiban, Connor Wilsonnal találtam szembe magam. A fiú, mint mindig, most is tökéletesen nézett ki, rendezetlen piszkosszőke hajával, óceánhoz hasonlító kék szemeivel, és az ezekkel kontrasztban álló napbarnított bőrével.

– Engedj el Connor. – hangom halk sikoly volt csupán, és hirtelen megint abban a buliban találtam magam.

Felpattantak a szemeim, amikbe idő közben néhány kósza könnycsepp költözött. Nagy nehezen ülő helyzetbe tornáztam magam, és kitekintettem az ablakomon túl elterülő szürkeségbe, amit a tegnap esti eső hagyott maga után. A takaró összegabalyodva simult a derekamra, meleg érintése megnyugtatott. Csak álom volt az egész borzalom, de az exem megjelenése rossz érzést ébresztett bennem.

Connor és én még kilencedik végén jöttünk össze. Ő egyel felettem járt, és már akkor profi kosarasnak számított a saját korosztályában. A magabiztos, izmos, magas, szőke, kékszemű, egyszóval külsőre tökéletes fiú figyelme egykor sokat jelentett nekem, és én voltam a világ legboldogabb embere, amikor végül összejöttünk. Egy évig tartott a nagy boldogság. Mi voltunk a gimnázium álompárja, mikor egy buliban észrevettem, ahogy egy másik lánnyal csókolózott. A legklissésebb, mégis a legfájdalmasabb oka egy szakításnak.

A történtek után teljesen magamba zuhantam. Kihagytam egy teljes hetet az iskolából, nem foglalkoztam magammal, sem a barátaimmal. Visszagondolva ez hatalmas hiba volt részemről. Mikor visszatértem az iskolába, az földi pokollá változott számomra, a barátaim nélkül. Egy idő után feladtam a harcot, hogy visszaszóljak a rosszakaróimnak, és inkább az önbántalmazásba menekültem.

Szerencsére a szüleim időben észrevették, hogy mi történt velem, így még a végzetes lépés megtétele előtt sikerült iskolát váltanom. Itt tiszta lappal indulhattam, új barátokat szerezhettem, és itt ismerkedtem meg Rebeccaval is, aki azóta a legjobb barátnőmmé vált. Connor magyarázatát a történtekről soha nem hallgattam meg, de egy különösen mélyre sikeredett vágás, amely után megmaradt egy apró heg a bal csuklómon, örökre emlékeztetni fog rá, és arra is, hogy mindezt nem éri meg egy fiú miatt csinálni.

Hirtelen megrezzent a telefonom, ami elernyedt kezemből időközben a takarómra csusszant. Ez a halk hangocska kizökkentett melankolikus emlékeimből. Felemeltem a készüléket, majd felnyitva azt, beléptem a messengerbe, és elolvastam a barátnőm üzenetét.

Ma este lesz egy buli, amire Ethan meghívott mindkettőnket. Este hatra átmegyek hozzád, és együtt készülődünk. Igazi csajos program. Mit szólsz? – állt a képernyőn, undorítóan bugyirózsaszín buborékba foglalva.

Felőlem rendben. – írtam vissza neki. Igazából egyetlen porcikám sem kívánta a vad bulizást, de nem akartam elrontani Rebecca örömét, és úgy voltam vele, hogy a mai nap folyamán még megjöhet hozzá a kedvem.

Lezártam a telefonom képernyőjét, hátravetettem magam az ágyamon, előhalásztam táskámból a tegnap benne felejtett laptopomat, és elindítottam rajta a Timeless soron következő részét. Úgy éreztem, hogy rá kell pihennem arra a bulira.

És akkor még nem is sejtettem, hogy mi mindent tartogat még számomra az az este.

↪️to be continued↩️

➖➖➖

Sziasztok! Ismét egy résszel jelentkezem, ami egy kissé melankolikusra sikeredett, de ha mégis tetszett, akkor jelezzétek valamilyen formában!
Valamint szeretném megköszönni azt a rengeteg támogatást, amit tőletek kapok. Nem elég, hogy a könyvem átlépte az 1k megtekintést, és a 200 voten is régen túlvagyunk már, de sokan írtok nekem, és be is követtek, amit szintén nagyon köszönök, mert más írónak ezek talán kis számok lehetnek, de nekem nagyon sokat jelentenek.
Puszi, A