-Nem ér! - meredt Kapitányra Stark. - Nem húztál!

-De húztam! - lobogtatta meg a kártyát Steve mosolyogva.

-Nem húztál! Én figyeltelek! - vágta hozzá a díszpárnát Thor. 

-De húzott! - vettem védelmembe azonnal a Kapitányt, aki egy szórakozott mosollyal forgatta meg szemeit. 

-Húztam, srácok. 

-Mindig ez van, ha Uno-zunk - rázta a fejét Natasha szájához emelve az üveget. - Nem bírtok ki tíz percet anélkül, hogy civakodnátok? 

- Látod - rázta a fejét Clint. - Mindenki látta, hogy Steve húzott. 

- Nem! Nem húzott! - hisztériázott Tony. 

-Srácok, nyugi már - nevetett Wanda a konyhából. 

-De nem! Ez igazságtalan! - csapta a kártyákat az asztalhoz Thor, Steve pedig óriásira kerekedett szemekkel nézett. 

-Tudjátok mit, inkább húzok mége....

-Akarod mondani, korrigálod a csalásodat, ugye? - meredt rá Tony. 

-Kapitány nem csalt! - nevettem fel. 

-De igen! 

-Nem! - szállt vitába Clint is. 

-Ó istenem, egyik őrültebb, mint a másik - nézett a plafonra Nat. 

-Húzott! 

-Holló, ne hazudj! - hunyorgott rám Thor. 

-Nem hazudok! Tényleg húzott!

-Nem játszok többet veletek - rázta a fejét Nat, Thor pedig sértődötten vonult el a nappaliból, míg Én nagyokat pislogva néztem össze Kapitánnyal. 

-Ti összedolgoztok mi? - hunyorgott Tony vészesen közel hajolva hozzánk. - Nézitek egymás kártyáit. Összedolgoztok. Bűntársak vagytok! 

-Tisztelettel - hajoltam el tőle riadtan. - Nem, nem néztük. Amúgy is, Tony, miért ilyen nehéz feldolgoznod, hogy vesztettél? - villantottam egy vigyort, Ő pedig felháborodottan rakta le a kártyáit és sétált el. 

-Izgalmas volt - nézett felváltva ránk Clint. 

-Úgy gondolom kiegyezhetünk egy egészséges döntetlenben, hármónk között - dőlt hátra Steve. - Jók vagyunk. 

-Én nyerni akarok - mosolyodott el Clint pimaszul, mire felé fordulva húztam fel a pakkból egy újabb kártyát. 

-Én is - haraptam be alsóajkamat, majd Clint szemeibe nézve fogadtam el a kihívást. 

Egy hosszas Uno-meccs után - ami végül tényleg döntetlennek bizonyult, hiszen már mindkettőnk kezdte megunni azt, hogy egyikőnk se nyer - Thor mellé levágva magamat az étkezőasztalhoz néztem mosolyogva körbe. Vízió éppen segített Wandának felszolgálni a sajtos szendvicseket, Steve Nattal beszélgetett, Clint újságot olvasott, Tony pedig... Tony hunyorogva nézett rám. 

-Még mindig azt hiszed, csaltam? - mosolyogtam rá. 

-Nem hiszem, hanem tudom - vigyorodott el, mire felnevetve ráztam a fejem. 

-Hogy van Pepper? - nézett fel Clint az újságból, félre is dobva azt, mire Wanda meglepetten kapta az újság után a fejét.

-Hagyd csak - szólt Vízió. -Felveszem. 

-Nem, hagyd csak, majd én - mosolyodott el Wanda. 

Imádtam Őket. Tökéletesek voltak és egymásnak teremtve. Tökéletes egyensúlyt alkottak, ha az egyik lent volt, felrántotta a másik. A kapcsolatuk filmbeillő volt. És gyönyörű.

-Nem soká' vissza ér - mondta Tony. - És akkor bemutatjuk neki a hollónkat - nézett rám egy pillanatra Stark, Én pedig mosolyogva biccentettem. 

Sokat hallottam Peperr-ről. Aranyos nő, már amit legalább is Steve mesélt róla. Tony pedig odáig van érte, amit hiába akar tagadni, nem megy. 

Steve mindenkiről mesélt. Persze túl személyes infókat nem, aminek örülök, mert szeretném, ha a többiek bíznának bennem. Natasha és Strange ismer, de ők nem. És nem várom el tőlük, hogy azonnal nyitott könyvként kezelhessem Őket. Még akkor sem, ha Thor teljes gátlások nélkül kérdez a magánéletemből ezt-azt, mint például, hogy hányszor pisilek egy nap. 

-Srácok, szerintem megyek, ledőlök - mondta Clint. - Hosszú volt az Uno meccs - nézett körbe vidáman. 

-Várlak holnap a folytatásra - ragadtam meg a mosogatószivacsot vigyorogva. 

-Hagyd csak, majd elmosogatok - mondta Vízió. 

-Ne, majd Én - intett le Wanda, de elengedve a fülem mellett szedtem össze a többiek tányérját és kezdtem el mosogatni. 

-Én is megyek - mondta Thor. -Holnap dolgom van. 

-Mindenki megy? - kapkodta a fejét Tony.- Hát, unalmasak vagytok - hagyta el a konyha területét, mire egyszerre összenevetve reagáltuk le Stark lelépő-beszédét. 

- Jó éjt - nyomott egy puszit az arcomra Nat, míg Én mosolyogva köszöntem el tőle. Lassan Vízió és Wanda is elment, így a csapot elzárva fordultam mosolyogva Kapitány felé, aki mosolyogva dőlt hátra a székben és fonta keresztbe karjait. 

-Hogy érzed magad? - kérdezte őszintén, a lámpa gyéren villanó fényében. 

-Jól - töröltem meg a kezem fáradtan mosolyogva. -Néha nehéz tartanom a fonalat, de.. de jól. - ültem le mellé. 

-Szeretnek téged - biccentett. - Natashának sokat jelentesz. 

-Nem tudom mivel érdemeltem ki a belém vetett bizalmad, de el sem tudod képzelni, mennyit segítesz - ráztam a fejem mosolyogva. -Köszönöm, Kapitány. 

- Ugyan Raven - nevetett fel halkan. - Találkoztam már rossz emberekkel. Te nem vagy az - biccentette oldalra a fejét. 

-Kérdezhetek valamit? - dőltem hátra egy szalvétát hajtogatva, gyűrögetve kezeim közt. 

-Nyugodtan. 

-Miután felkeltél - kezdtem. - Vagy is, miután kiolvasztottak. 

-Igen? - nézett rám meglepetten. Sokat kérdezek tőle, nap mint nap legalább ezerszer, de ezzel kapcsolatban még sosem zargattam. 

-Mit éreztél? - kérdeztem. - Nem érezted úgy, hogy.. Hogy miért? Miért kéne itt maradnod? Ez már nem is a te életed? Hogy..

-Hogy feladjam? Hogy abba kéne hagynom mindent?- kérdezte. 

-Pontosan. 

-Dehogynem. Néha még ma is - von vállat. - De le kell küzdenem Raven. Nincs élet gátlások nélkül. A háború előtt, alatt és után is voltak gátlásaim, mindig - dőlt előre. - De nem szabad, hogy magukkal ragadjanak. Mert ezek csak gondolatok - nézett a szemembe. - És nem a valóság. 

- Köszönöm. 

-Remélem, neked nincsenek ilyen kérdések a fejedben - ráncolta a szemöldökét átlátva rajtam, holott a kettőnk helyzete és élete teljesen különbözött egymástól. 

-Hogy őszinte legyek... -kezdtem, de kezét felemelve jelezve, hogy várjak - hallgattatott azonnal el. 

-Ezek csak gondolatok Raven. Te csak a gondolataidat látod - mondta. -De Én látlak téged kívülről is. És hidd el, megéri küzdened. 

- Köszönöm - ráztam a fejem. 

-Menj, aludj egyet. Kimerült lehetsz - biccentett. - Ilyen kemény Uno-party után Én is az vagyok - vigyorgott rám, Én pedig halkan felnevetve temettem arcomat a tenyereimbe.

-Az vagyok - tűrtem el hajam. - Inkább tényleg megyek. 

-Aludj jól. Ha baj van, tudod hol találsz - tűnt el a sötét folyosón miután megsimította vállamat, Én pedig egy mély levegőt véve nézegettem kezeimet. 

Mi van, ha még is újra használni kezdeném az erőmet? 

Igazából tagadhatatlanul is mart a bűntudat amiért a Bosszúállók nyakára maradtam. Képtelen voltam megvédeni magamat ezért belekevertem Őket is a csávába. 

A gyér világítású konyhában ücsörögve gondolkodtam. Menjek, vagy maradjak? Steve hajtogatja, hogy Natasha hiányolt és mennyire örül, hogy itt vagyok. Steve-vel megkedveltük egymást. Kapitány olyan lett, mintha a bátyám lenne, egy segítő kéz, ha bajban vagyok, egy váll, ami ott van, ha sírni akarok, sőt, egy Uno partner. Strange a háta közepére se kíván engem, ugyanúgy, ahogy Stark sem örül annak, hogy itt vagyok. Clint és Thor pedig csak kedvesek, mert itt ragadtam náluk, Vízió azért kedves velem, mert Wanda is kedves velem, Wanda pedig csak azért, mert... Mert ugyanolyan vagyok mint Ő. Csak gyengébb, mert még az erőmet sem merem használni. 

Az egyetlen, aki nem ismer és semmi érzelme nincs hozzám, az Bruce. 

És Ő is csak azért, mert még nem járt itt azóta, amióta itt vagyok. 

Gondolataim tovább terelődtek arra, hogy talán hagynom kéne Őket, hiszen ha kiderül, hogy itt vagyok, eszméletlen balhé lesz és nem akarom, hogy bajba kerüljenek. Főleg nem miattam. 

Hogy menjek el? Szó nélkül hagyjam el a helyet? Elköszönjek? Kamuzzam be hogy meghaltam? Vagy, hogy már nem keres senki és biztonságban vagyok? 

-Te mit csinálsz itt? - hallottam meg Wanda hangját, mire összerezzentem és felkaptam a fejem. A lány a lámpa fényétől hunyorogva lépett közelebb. Már pizsiben volt, haja kócos volt. -Min gondolkozol? 

- Oh, csak a holnapi ebéden - legyintettem mosolyogva. - Szeretitek a spenótos ételeket, igaz? - biccentettem oldalra a fejem. 

-Raven... 

-Igen? 

-Valamit elfelejtesz - ült le mellém, megfogva a kezeimet, tekintetében pedig az aggódás csillant fel. 

-Mit? - ráncoltam a szemöldökeimet. 

-Én... Hallom a gondolatokat - mondta, mosolyom pedig lehervadt ajkaimról és döbbenten meredtem szemeibe.