-Hol van Strange? - rántottam ki a szobaajtót idegesen, Bucky pedig azonnal karjaim után kapva próbált leállítani, ám erőmmel megfékeztem azonnal.

Loki meglepetten pördült meg azonnal, végignézve rajtam.

-Kiment, azt mondta kint megvár.

Idegesen kikerülve őket rontottam ki a nagy épületből. Nem hiszem el, hogy Strange is átvágott. Nem hiszem el, hogy...

-Raven! - hallottam Barnes hangját mögöttem. - Beleolvastál a fejembe! - kérte ki magának bosszúsan.

-Stephen Strange! - löktem ki a kaput, idegesen kilépve rajta.

-Raven Hasselhoff mond mi az ideg tárgya? - fordult felém komótosan, de Én addigra már ott álltam előtte s idegesen löktem is rajta egyet lendületből.

-Komolyan? Komolyan csak bosszúból hoztál vissza?! - kiáltottam rá, mire a szemöldökét ráncolva nézett le rám, zsebre tett kezekkel. - Ha nincs Barnes...

-Állj - állított meg azonnal. - Mit mondott neked Barnes már megint?

-Hé, máguskám Én semmit nem mondtam! - kezdte Bucky azonnal idegesen. - Te vagy paranoiás.

-Komolyan? Csak azért, hogy bosszútállhass azon, hogy Barnes beléd kötött!? - löktem rajta egyet újra, de ez alkalommal megragadta a kezeimet. - Bosszút akartál. Bucky veszekedett veled ezért hoztál vissza! - püföltem volna, de nem hagyta.

-Fejezd be, Hasselhoff.

-Szemét vagy. Szemét! - kiáltottam rá.

-Mi a francot mondtál neki? - nézett higgadtan Strange Buckyra.

-Semmit. Ő olvasott a fejembe.

-Idejössz, eljátszod a hőst mintha annyira érdekelt volna, hogy visszajövök e vagy sem?! Azért hoztál vissza, hogy lássam Stacyt és Barnest együtt? Ez volt a hülye bosszúd, Stephen? - rángattam a kezem. - Ne csinálj úgy mintha annyira érdekelt volna bármikor hogy visszatérek e még, vagy sem! Mert nem érdekelt! - kiáltottam rá dühösen.

-Raven...

-Nem, Strange nem érdekel! - rántottam ki a kezeimet szorítása alól. - Nem fogom elnézni, hiába jössz és mondasz szépeket. Nem érdekel - böktem a mellkasára. - Igen, neked akartam bizonyítani minden egyes nap. És sajnálom, hogy csak akkor vetted észre, mikor Barnes helyre rakta az agyad - léptem el tőle.

-Hasselhoff, milenne ha lenyugodnál és meghallgatnál? - kérdezte frusztráltan.

-Nem - álltam meg idegesen. - Eleget hallgattam mindegyikőtöket.

-Raven, állj le! - szólt rám Barnes és Strange is egyszerre.

-Nem! - kiáltottam rájuk. - Elegem van belőletek. Elegem van mindegyikőtökből! - mutattam rájuk dühösen villogó szemekkel. - Hagyjatok békén.

-Raven - lépett ki Loki.

-Nem! - kiáltottam rá, mire a szemöldökét ráncolva meredt rám, s azonnal megakadtam. - Ne haragudj. Mennem kell.

-Hova mész? - kérdezték hárman azonnal, de csak megfordulva siettem a borús utcán végig.

Nem terveztem különösebben menni sehova, nem akartam sem kávézni, sem vásárolni, sem enni, csak... Csak szimplán kiüríteni a fejemet.

Már egy jó bő órája csak sétáltam a város szélén összevissza, amikor egy igen csak ismerős alakot véltem felfedezni.

Szemeim felcsillantak, s azonnal megtorpantam.

-Úristen! - kiáltottam fel azonnal, a szőke férfi pedig felülve a fűben meredt rám döbbenten.

-Raven? - ragyogott fel Thor Odinson arca amint megpillantott engem.

-Thor! - ugrottam a nyakába azonnal, így kéttségtelen, hogy elborultunk a gyepen.

-Úgy hiányoztál! - szorongatott meg.

-Ne is mond - nyomtam össze arcát, vigyorogva. -Ó, Istenem ezer éve már.

-Minimum - nevetett fel, szorosan ölelgetve. - Hasselhoff, ünnepelnünk kell - pattant fel elindulva a város felé.

-Várj, mi? Mit? - ültem fel az egyre csak távolodó alakját nézve.

-Hogy élünk! - kiáltott fel.

A bejárati ajtón beesve nevettem fel azonnal, mire Thor hangosan lecsittegve lépett át rajtam. Kétségtelenül túl sokat ittunk.

-Halkabban már te nőszemély! Alszanak! - kiabált rám.

-Te maradj csendben! - meredtem rá visszafogva nevetésemet. - Ne ordibálj.

-Nem is ordibálok - dobta rám kabátomat amit eddig Ő cipelt. - Nesze. Jó éjt!

-Hé, Thor? - pördültem meg hasrafekve, megtámaszkodva könyökömön.

-Hm? - pördült meg tengelye körül, így majdnem elesett, s a kilincsbe kapaszkodott.

Ami lenyomódott.

Az ajtó szépen lassan kinyílt, Thor pedig ezzel együtt zuhant be Barnes szobájaba, aki az ágyon ülve nézett fel döbbenten.

Azonnal odakúszva néztem a földön fekvő Thorra, aki kiterült és egy óriásit sóhajtott.

Hangosan felnevetve csaptam a számra, ugyan is tényleg nem akartam esetleg véletlen meghalni, amiért felkeltem mondjuk Tony Starkot Ő pedig azonnal agyon csap. Vagy megfojt.

-Úristen - kapkodtam a levegőt, Thor pedig felülve dörzsölte meg a fejét.

-Aú.

-Istenem - törölgettem a könnyeimet. - Ez egyszerűen... Fenomenális.

-Bocs, bocs - kaparta fel magát, intve Barnesnak, aki továbbra is csak döbbenten meredve ránk ült az ágyon, könyvvel a kezében. - Nem akartalak fel kelteni Winter Soldier. Nehogy megölj! Sajnálom! Bocsánatodért esedezem! - hátrált Thor azonnal, ám ekkor újra elesett, csak ezúttal hanyatt.

Szorosan lehunyva a szemem temettem tenyereimbe arcomat, Thor pedig nagyon sokat káromkodva ült fel és ragadta meg Bucky ajtajának kilincsét, s csukta be azonnal.

-Jól vagy? - kuncogtam suttogva.

-Soha jobban. - feküdt el Thor.

-Az ágy szerintem kényelmesebb lenne - könyököltem fel.

-Igaz! - pattant fel.

-Óvatosan! - szisszentem rá azonnal.

-Persze, persze - intett le, majd indult meg az emeletre.

Kiterülve a padlón fordultam a hátamra, a plafont bámulva. Néha csak úgy forgott velem a szoba, sőt néha egy kis hányinger érzet megcsapott.

S akkor a szoba ajtó újra kinyíllott, s Barnes nézett le rám.