A férfi erős tenyere hangosan csattant arcomon.

-Hol van Barnes?

S mint előzőleg sem, most sem válaszoltam.

Nem tudtam hol voltam, vagy mit is keresek itt, sőt azt sem tudtam ki Ő és miért kell neki Barnes. De egy valamit tudtam. Biztos nem haverkodni akar vele.

-Utoljára kérdezem Te hülye csitri, hol van James Buchanan Barnes? - ragadta meg az állkapcsomat, így felszisszenve próbáltam elrántani a fejemet, de nem ment.

-Hülye lennék, ha elmondanám - szisszentem rá, Ő pedig azonnal adta is a következő pofont.

Próbáltam már használni az erőmet, próbáltam az elméjébe olvasni, próbáltam már megzavarni, belekavarni a fejébe, de semmi. Semmi nem működött.

-Hülye Hydra robotok - dünnyögte, mire a szemöldöket ráncolva, szipogva emeltem fel a fejem.

-Tessék?

-Ne tagadd. Tudjuk, hogy a Hydra programozott titeket.

-Bucky nem a Hydrának dolgozik  - tagadtam azonnal, védelmembe véve barátomat.
 
-A hülye kis agymosottat a Hydra képezte ki. A Hydra miatt lett az, aki most elalszik! - kiáltott rám.

-Mond, mi a fene bajod van? - rángattam kezeimet, hátha eloldódik a kötél.

-Tönkretettétek az életem - ragadta meg a nyakamat idegesen, Én pedig döbbenten meredtem szemeibe.

-Még is hogyan?

-Te. Te tehetsz mindenről - suttogta.

-Még is miről? - rángattam a kezeomet idegesen. - Ha én vagyok a bajod, mit akarsz Barnestől? - kiáltottam rá.

-Azt, hogy bűnhődj. Hogy megbosszuljak mindent, amit ellenem tettél. Hogy szenvedj! Hogy ugyanúgy fájjon, ahogy nekem fájt! - nyomta fröcsögve a homlokomnak a pisztolyt.

-Fogalmam sincs, hogy ki vagy! - rántottam el a fejemet. - Engedj el!

-Fogalmad sincs? Fogalmad sincs?! - üvöltött velem. - Tönkretetted az életem! - rángatta a vállamat idegesen, záporozó könnyekkel.

-Akkor hagyd ki Barnest ebből! - meredtem rá. - Mond, még is mit tettem?

-Semmi? Semmire nem emlékszel? - kezdte idegesen, ellökve magát a széktől. - Raven Hasselhoff Én nem felejtek.

-Mire kéne emlékeznem? - nevettem fel döbbenten, remegve.

-Tönkretettél. Ott rúgtál belém, ahol a legjobban fáj és még száz millió embernek legalább. És semmit nem kaptál érte - suttogta, kibiztosítva a fegyvert.

És akkor rémleni kezdett.

-Nem.. Nem értem - hazudtam azonnal, remegő hanggal. - Nem tudom miről beszél.

-Nem tudja? Szóval azt mondja, nem tudja?

-Nem, nem tudom.

-Tényleg nem? Maga ennyire sík hülye? Magának ennyire nem számít? - kiáltott rám.

-Nem! - tagadtam azonnal. - De Barnest hagyja ki ebből. Büntessen engem. Engem öljön meg, ne Barnest.

-Elhiheti, szívesen teszem - mondta rideg hangon. - De előtte még felhoznék önnek pár dolgot, hátha eszébe jut - lökte el magát a faltól.

A francba.

A francba, a francba, a francba.

-Sok éve volt - járkált körülöttem.

A sírásomat visszafojtva hajtottam le a fejem. Csak túl kell élnem. Stark úgy is bármikor megtalál. Főleg Strange. Na és Barnes... Barnes küzdene értem. Nekem nem eshet semmi bajom amúgy sem. Raven Hasselhoff vagyok. Mindig megoldottam valahogy. Még akkor is amikor nem volt senkim, hogy átsegítsen a helyzeten.

Mindig megoldottam.

De most...

-Egy óriási tragédia történt. Talán még sosem volt ilyen - támaszkodott meg a széken. - Hetekig ettől zengtek a hírek. A sajtó. Az összes újság. Az összes tv csatorna. A hírdetőtáblák - járkált tovább a szék körül. - Minden. Tényleg minden. Az évszázad legnagyobb mészárlása volt.

A levegőt élesen beszívva hunytam le a szemeim.

-Nem tehettem róla.

-Nem volt az az ember aki ne hallott volna róla - állt meg előttem. - Amsterdam.

A szívem összefacsarodott szinte másodpercek alatt.

Úgy tudtam, hogy erre gondol. Éreztem. Tudtam, hogy Amsterdamra gondol. Úgy tudtam...

-Az Amsterdami mészárlás.

-Sajnálom, Én nem tudtam, hogy... - emeltem fel azonnal a fejemet, hebegve, de azonnal csattant tenyere az arcomon, így azonnal elhallgattam.

A francba.

-A legnagyobb bűncselekmény, szinte egy terrortámadás történt! - ragadta meg állkapcsomat üvöltve. - És Te még is megúsztad! Mond mi a magyarázatod? - nézett a szemeimbe.

-Nem tudtam! Én nem akarta... - kezdtem zokogva azonnal.

-Bűnhődj, hülye csitri! Az ördög haragja szálljon nevedre, Raven Hasselhoff! - lökött egyet a széken, így riadtan próbáltam kontrollálni egyensúlyomat a fa rozoga székhez kötve. - Legalább száz ezer embert öltél meg. Hogyan? Hogy csináltad, hogy semmi magyarázat nincs rá a mai napig? - ragadta meg arcomat újra.

-Sajnálom, tényleg sajnálom! Hidd el, sosem tettem volna ilyet - ráztam a fejem hevesen. - Amsterdam az Én hibám volt. Bűnhődtem eleget. Minden egyes nap fizetem az árát! - magyarázkodtam zokogva.

-Nem is tudom kivel kezdjem. Talán az is lehet hogy elhurcollak Barneshoz és a szemeid előtt kínzom meg. Hogy érezd.. Érezd a kínt amit minden egyes nap átélek.. - suttogta.

-Ne! - emeltem fel a fejem döbbenten.

-Három épületet döntöttél romba csupán fél perc alatt. - taglalta.

-Hagyd Barnest. Hagyd ki ebből Jamest - ráztam a fejem zokogva. - Ne csináld. Itt vagyok én - rángattam a kezem. - Csak velem vehetsz revansot. Rajtam állj bosszút! - könyörögtem.

-Szíves örömest - lépett felém hevesen.

-Hagyd ki ebből! - kiáltottam rá.

-Mi az utolsó kívánságod szajha? Az utolsó szavaidat akarom hallani - ragadta meg a nyakamat, másik kézzel pedig a fegyvert kibiztosítva nyomta a homlokomnak.

-Hagyd őket békén - suttogtam szipogva egyet. - Csak hagyd őket békén. - mondtam, a fegyver pedig elsült.