-Mond, Te tényleg azt hiszed, Ő öt éven keresztül várt rád?! - harsant rám Stacy. 

-Dehát... - kezdtem. - Raven szeret!

- Öt év eltelt! Sőt, lassan több! - kapott a fejéhez. -Csak nem hiszed, hogy öt évig hűséges volt? Komolyan, James? Miért várna öt évet?!

-Honnan tudsz róla? - kérdeztem idegesen. 

-Sam beavatott. 

Szemét. 

- Barátnőm van Stacy. 

- A barátnőd meghalt! - kiáltott rám, Én pedig döbbenten emeltem fel a fejem. - Több, mint fél éve halott! 

- Nem.. - suttogtam. 

-Meghalt, James! Raven halott! - kiabált, Én pedig döbbenten meredtem a szemeibe. 

-Tűnj innen. 

-Álomvilágban élsz! - ragadta meg a vállaimat.

-Tűnj innen! - kiáltottam rá idegesen, Ő pedig táskáját idegesen felkapva viharzott el, míg Én kéttségbe esetten guggoltam le arcomat dörzsölve.

A plafont bámulva hallgattam a vihar tomboló szelét. Jégeső zúdult a városi éjszakára, a jég kopogott az ablakon, az eső szakadt és egy lélek sem volt a háztömb közelében.

Mint mindig, most is álmatlanság gyötört. Hulla fáradt voltam. Szinte már fájt a kimerültség, szemeim égtek, még sem tudtam elaludni.

Hiányzott Raven és ez megőrjített.

És a tudat, hogy Én talán nem is hiányoztam neki az alatt az öt év alatt, mégjobban felemésztett.

Nem mondom hogy nem ültetett bogarat a fülembe az amit Stacy mondott. Hiszen senki nem tett senkit. Raven nem jön vissza. Nem tud!

És mi van, ha az öt év amíg Én nem léteztem, elég volt számára hogy kiszeressen belőlem és elfelejtsen?

Hiszen... Hiszen úgy örült mikor visszajöttem...

De ugyanúgy örült Strangenek. Vagy Parkernek.

Mi van, ha már semmi érzelem nem köti hozzám?

Vagy is, lehetetlen, hogy ne kösse hozzám semmi. Raven nem olyan ember. Viszont mi van, ha már nem szeret? Legalább is nem úgy, ahogyan Én akarnám? Szerelemből?

A telefonomhoz nyúlva hunyorogtam a világos képernyőre. Azonnal a névjegyre kattintottam, ami igazából feleslegesen volt elmentve. Sosem hívtam, nem kerestem, nem is érdekelt. Egyetlen egy okból volt elmentve. Az pedig Raven Hasselhoff volt. 

- Nem gondolod, hogy egy kicsit késő van a bájcsevelyhez, James? - hallatszódott a férfi idegesítő hangja. 

-Strange - mondtam ki. - Beszélnünk kell. 

A lakásban állva néztem végig a kicsit sem fáradt, nyugodt természetű férfire. 

-Teát? Kávét? - kérdezte. 

-Nem, kössz. 

- Nem nézel ki valami jól. 

-Kössz - ismételtem meg, feszengve. 

-Ha ezt Raven látná.. - kezdte rosszallóan, Én pedig dühösen emeltem fel a fejem. 

-Na ide figyelj, Strange. Ne kezd el... - fenyegettem. 

-Mond mi másért jöttél volna, ha nem róla akarnál beszélni? - fűzte keresztbe kezeit mellkasa előtt. 

Igaza volt. 

-Igen, Barnes? Néma lettél. Tudom, hogy róla akarsz beszélni - dőlt a falnak. 

- Én... - kezdtem. 

-Tudom. Nekem is hiányzik - lökte el magát a faltól. 

-Honnan tudod, hogy... 

-Ravenről van szó. Látszik rajtad - nézett rám. 

-Strange, miért nem teszünk semmit? - kérdeztem idegesen. 

-Mit tudnánk? - kérdezte fáradtan sóhajtva. 

-Meg sem próbáltunk semmit! - kiáltottam rá. - El sem gondolkodtunk rajta! - dörzsöltem a homlokomat. - Miért nem számít...

-Ezt ne csináld - emelte fel a kezét azonnal. - Nem mondhatod, hogy nem számít. 

-Pedig elég könnyen túltettél rajta - néztem rá dühösen. 

-Nekem is ugyanolyan fontos Raven, vagy bárki más, mint neked. 

-Még sem teszel semmit - kiáltottam rá. - Semmit! Hogy mondhatod, hogy fontos neked, ha... 

- Barnes, megint elveszted a fejed!

-Mert nem értelek! - tártam ki a karjaimat dühösen villogó szemekkel. - Nem számít neked! Nem érdekel!

-Te most azzal vádolsz, hogy direkt hagyom a dolgot? - nézett komolyan a szemeimbe. 

-Igen! - csúszott ki belőlem azonnal. - A kisujjadat sem emelted. Meg sem próbáltad visszahozni. 

-Raven nekem is hiányzik. 

- Még sem teszel semmit. Nem fontos neked. Csak ezzel vígasztalod magad - néztem rá dühösen. 

- Valamit elfelejtesz Barnes. 

-Nem, Strange. Jól tudok mindent.

-Én már azelőtt ismertem Ravent, mielőtt Te tudhattad volna, ki az a Raven Hasselhoff - lépett közelebb hozzám. - Én már akkor ismertem, míg Te a Hydra kis sz*ros katonája voltál, Barnes - lépdelt felém. - Ravent felneveltem. Ravennek Én segítettem. Raven Hasselhoff miattam van életben. Mintha csak a lányom lenne. Vagy akár a húgom. Bármi - mondta idegesen. - És nem tűröm, hogy ide gyere a lakásomra és papolj nekem arról, hogy nem érdekel, mert igen is érdekel, James Buchanan Barnes!

-Még sem.. 

- Nekem úgy rémlik, te vagy az, aki mással ismerkedik - mondta, mire döbbenten néztem rá. - Vagy nem így van? Ki a szőke lány? 

- Nem ismerkedem vele. 

-Fűt a szerelem, Barnes. Az egyetlen, akit nem érdekel, az te vagy barátom - fordult meg. - Raven miattam lett Raven. És nem fogadom el, hogy másról beszélsz. 

-Ha te miattad volt életben, miért nem lehet most is? - kiáltottam rá. 

-Neked elment az eszed. 

-Nem Strange, teljesen eszemnél vagyok! - léptem közelebb hozzá. - Lehet miattad van életben de miattad kockáztatta magát minden egyes nap! - kiáltottam rá.

Néma csend. Felkapta a fejét, majd újra visszafordult felém. 

-Tessék? - kérdezte komoly hangon. 

-Szerinted ki miatt vállalt be mindent, ami másodpercek alatt megölhette volna? 

-Nem értem. 

-A fekete mágia. Az erő fejlesztése. A sok harc. A vakmerőség. Bizonyítani akart. És elhiheted, nem nekem! - mondtam szigorú hangon. - Neked akart bizonyítani Strange. Neked! Miattad csinált mindent! 

-Ezt.. Nem.. 

- Hogy elhidd végre, hogy jó ember! - harsantam rá. - Hogy bebizonyítsa neked, hogy büszkévé tegyen, hogy végre elismerd, hogy elég! Csak is miattad! Még sem ismerted el sosem egy másodpercre sem! 

-De én... - kezdte, majd idegesen nézett rám. - Nem volt ilyen!

-De igen! - tártam ki a karjaimat idegesen. 

-Szerinted mit fog szólni, hogy mással vagy? - kérdezte őszintén. 

-Semmit. És tudod miért? - kérdeztem. - Mert nem teszünk semmit, hogy vissza jöjjön és mondhasson bármit is. 

- Ó istenem, James Barnes - dörzsölgette az arcát.  - Elegem van belőled. 

-Lehet. Ó, tudod mit? Örülök is neki. Mert neki is mindig ezt mondtad. És hiába tett bármit, csak az agyadra ment! Minden nap azt éreztetted vele, hogy.. 

-Nem igaz! - kiáltott rám dühösen. 

-Miért, szerinted heccelésből tette kockára az életét? Szerinted kinek akart bizonyítani? Nekem? Nem, nem nekem. Steve? Nem. Thor? Nem. Wandáék, a lányok, talán Parker? Nem. Stark? Biztos hogy nem. Csak is Te, mert Te lenézted! Miattad tanult, miattad csinált mindent! - kiabáltam. 

-Tűnj a lakásomból és soha ne is lássalak többet.