A párnát átölelve grimaszoltam azonnal a beszűrődő fény miatt. A fejem sajgott, egy kia időre még a szoba is megfordult velem - szemeim kivöröslöttek és felpuffadtak. A szám kiszáradt, torkom kapart Én pedig mi mást sem akartam, mint megfordulni és vissza aludni. Örökre.

-Rosszul van - suttogta barátnőm, mire elmosolyodtam. Aztán lehervadt a vigyorom.

-Wanda! - ültem fel azonnal, mire a két lány megriadva kapott egymáshoz. - Nat!

-Jó reggelt! - mondta Wanda nagy szemekkel.

-Úristen, úgy hiányoztatok! - ugrottam ki az ágyból azonnal, boldogan a nyakukba vetődve, Ő pedig hangosan felnevetve öleltek át.

-Jól vagy? - fogta meg arcomat Natasha.

-Ugyan kérlek, Te hogy vagy? - szorítottam meg kezét azonnal boldogan.

-Nem arra értettem.

A mosolyom szépen lassan elhalványult, az elméjükbe olvasva pedig rá is jöttem másodperceken belül hogy mi történik.

-Beszéltem Barnesszal. - mondta Wanda, aggódóan megsimítva a hátam, így lehuppanva az ágyra ejtettem ölembe a kezeimet.

-Inkább fogalmazzunk úgy, hogy éppen rosszkor volt rossz helyen és a nyúzott levert kinézete miatt beleolvastál a fejébe. - fordult körbe Nat.

-Apró részletek - legyintett Wanda, mosolyogva. - Jól vagy?

-Persze. Nagyon jól - hazudtam.

-Tessék - nyomta a kezembe a pohár vizet Nat. - Nyitok egy kis ablakot.

-Ugye tudod, hogy szeret téged? - fogta meg a kezem az ugyanolyan szupererőkkel megáldott lány, mint amilyenek nekem is vannak.

-Figyelj, ez... Bonyolult. - raktam le az üres poharat. - Én...

-Tudom. - mosolygott rám Wanda.

-Na jó, ne olvass az agyamban!

-Sajnálom! - nevetett fel hangosan.

Az államat támasztva ásítottam egy óriásit, míg Wanda a palacsintát feldobva sütötte ki a mai reggelit. Natasha boltba ment, a többiek még aludtak.

Épp a gondolataimba merültem, mikor két kocogtatást éreztem a vállamon. Félénk volt, sőt alig, hogy hozzám ért. Meglepetten megfordulva néztem fel Vízióra és a mellette könnyes szemekkel álló Parkerra.

-Vízió! Peter! - örültem meg azonnal, Peter pedig semmi szó nélkül ugrott a nyakamba.

-Úgy hiányoztál! - kiáltott fel szomorúan a tini, Én pedig elmosolyodva simogattam meg a hátát.

-Ó, Peter, Te is nekem - öleltem át szorosan.

-Hidd el, Én mindig utáltam Stacyt! Mindig! Én csak is a Te oldaladon állok!

-Ugyan, hagyd csak - toltam el magamtól mosolyogva. - Parker, örülök hogy itt vagy.

-Tényleg? - kérdezte meglepetten.

-A barátom vagy.

A fiatal fiú szeme felcsillant, arcára pedig kiült az öröm.

-Szia Raven - mosolygott Vízió.

-Szia - öleltem át megsimítva a vállát. - Hiányoztatok.

-Te is nekünk.

A fiatal fiú kezét fogva csitítottam, megpróbálva megvígasztalni sírását, amikor a bejárati ajtó kinyílt. Elvigyorodva hajtottam le a fejem.

-Csak nem nélkülem megy a buli az én házamban?! - kérdezte felháborodottan Stark, mire azonnal felé fordultunk.

-Mr. Stark? - esett le szinte a székről Peter, döbbenten.

-Kölyök?! - torpant meg Tony, hitetlenül. Peter azonnal felugrott és szorosan átölelte zokogva a felnőtt férfit. És bár a vígasztalással jól haladtam eddig, Peter jobban sírt, mint szerintem bármikor valaha.

Natasha is megérkezett, Steve is lekecmergett az emeletről, Bucky is csatlakozott hozzánk. Meg jött Clint, Bruce...

Vidáman beszélgetve próbáltunk nem egymás szavába vágva mesélni, kivel mik történtek ez alatt a már több, mint öt év alatt. Olyan rég volt már, hogy így együtt voltunk. Olyan jó volt.

Mindvégig éreztem Barnes tekintetét magamon. Szinte már-már lyukat égetett bennem, ahogy méregetett, próbált megfejteni engem. De nem érdekelt. Megbántott voltam, összetört.

Mikor már viszonylag délutánra csendesedtek a kedélyek, a kávémat kavargatva ültem ugyanott az asztalnál. Csak gondolkodtam és gondolkodtam. Steve, Wanda előttem állva beszélgettek, de nem is figyeltem igazán. Nem is érdekelt.

Bucky lassan kihúzva mellettem a széket húzódott közelebb hozzám. Rá sem néztem, komótosan ittam a kávémba.

-Beszélni szeretn... - kezdte, Én pedig a bögrét megmarkolva szálltam le a székről és hagytam ott azonnal.

Késő este volt. Stark a családjával volt - és Parkerrel!! - Steve és Bucky Sammel töltötte az estélyét, a többiek mind a családjukkal, barátaikkal voltak.

A falnak támasztva a hátam dörzsöltem meg az arcomat. Egy könyvet próbáltam kiolvasni, de sehogy sem ment. Nem tudott lekötni. Bucky járt a fejemben.

Próbáltam kiverni a fejemből. Milyen vicces, ironikus, nem? Amíg mások elméjét úgy tudom kontrollálni mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, addig a sajátom... Egy borzalom.

Azt hittem, innentől egyedül maradok. Hiszen legyünk őszinték - mindenkinek családja volt. Mindenkinek ott volt valaki akivel leélheti az életét. Ők nem kerestek engem, amiért nem haragudtam, sőt kicsattantam a boldogságtól. Wanda és Vízió végre újra együtt, Parker és Stark illetve a családja... Natasha is elvolt, Clint is a családjával... Barnest pedig Én nem voltam hajlandó meghallgatni.

Szóval, mikor már épp beletötődtem, hogy ennyi volt, nincs többé, egyedül halok meg, s talán még macskáim se lesznek akik felvidítsanak...

Megnyílt a portál.