Thor megjelenésével az előnyünk igen csak nagyot ugrott. Az Istenségben annyi meg annyi elfojtott düh tombolt, nem is volt kérdés hogy mészárlásba kezd.

Szépen lassan az ég ránk sötétedett, az ellenségeink egy idő után pedig elfogytak.

A lándzsát az utolsó lénybe szúrva löktem arrébb, majd fáradtan zúgtam térdre.

-Megcsináltuk - lépdelt felém Steve.

-Megcsináltuk - dőltem hanyatt a koszos földön kiterülve, nem is tagadva mennyire megviselt és lefárasztott ez az egész.

-Jókor jöttél - hajolt fölém, ugyan is a sötét megakadályozta, hogy kivegye arcom.

-Köszi - mondtam. - Strange-nek köszönd. Stark?

-Nem tudom, Parkerrel van. Megkeresem Wandát. Te jól vagy? - guggolt le, megütögetve az arcomat.

-Aha - nevettem fel. - De szerintem itt alszok.

-Csak nyugodtan. Már vége - állt fel, majd tűnt is el a szuperkatona.

Bár az elalvással csak vicceltem, még is, már-már leragadt a szemem a csillagos ég alatt. A többiek kiabálása elnyomva hallatszódott ahogy keresik egymást, meg persze a sok zaj, rohanás...

Míg nem kezdett kihallatszódni egy hang a több közül.

-Raven! - hasított az ideges hang a levegőbe. - Raven!! - kiabáltak, így fáradt fejemet felkapva könyököltem fel. - Hasselhoff!!!

-Bucky? - ültem fel azonnal.

-Raven! - keresett az ideges katona, így a lila fény azonnal felvillant, és a fejemet kapkodva nézelődtem a szuperkatona után.

A sok tetemet átlépve kapkodtam lábaimat a nyilvánvalóan mindjárt az idegtől felrobbanó barátom felé, aki meglátva erőm fényét azonnal megindult felém.

-Több mint fél órája ordibálok! - harsant fel idegesen.

-Sajnálom! - vetődtem nyakába szorosan megölelgetve Őt. - Azt hiszem elaludtam.

-Jól vagy? - simította meg a hajamat.

-Most már igen - engedtem ki egy mély levegőt. - Te jól vagy? - kérdeztem, eltolva magamtól.

-Még szép - mondta, elsöpörve hajamat. - Ügyes voltál.

-Hiányoztál - bukott ki belőlem, Ő pedig megcsókolva ölelt át szorosan.

A már megszokott Bosszúállók törzshelyén bebújva az ágyba szusszantam fel. Bucky letéve a könyvet nézett rám, rám terítve a takarót. Kintről Natasha és Steve beszélgetése hallatszódott, de egyébként mindenki elment már aludni, vagy legalább is pihenni. Késő volt már. Karácsony elmúlt, ám még nem léptünk az újévbe.

-Lemaradtál a karácsonyról - mondta halkan.

-Tudom. - nyújtóztam. -Milyen volt?

-Nem tudom - mondta, mire értetlenül kaptam fel a fejem.

-Mi?

-Nem voltam itt.

-Mi? Dehát... Miért nem? - könyököltem fel, Ő pedig felnézett a könyvből.

-Elmentem.

-De hova? - pislogtam nagyokat, közelebb húzódva hozzá.

-Sétálni.

-Három napig?! - meredtem rá döbbenten.

-Aha - vont vállat.

-Nem vagy komplett - fordítottam magam felé arcát. - Még is miért?

-Mert nem volt kivel ünnepeljek - ráncolta a szemöldökét.

-Dehát.. Stark.. Steve.. A lányok.. Clint! - soroltam.

-Raven - meredt komolyan a szemembe. - Engem nem Ők érdekelnek.

-De...

-Nekem Te számítasz. - mondta, Én pedig azonnal csalódottan ültem le.

-Sajnálom.

-Inkább Én sajnálom - karolt át. - Nagyon vártad már.

-Ugyan - fogtam meg a kezét. - A lényeg, hogy itt vagyunk - hajtottam vállára a fejem.

-Épségben - tette hozzá.

-Úgy bizony - mosolyodtam el, a könyvemért nyúlva.

-Mit olvasol? - kérdezte.

-Strange egyik régi könyve. A mágiáról szól - lapoztam fel.

-Feketemágia? - nézett rám megakadva.

-Is - vontam vállat.

-Hasselhoff, mire készülsz? - kérdezte, mire elsomolyodtam.

-Semmire - nyomtam egy csókot ajkára. - Szeretlek.

-Én is szeretlek - simította meg a hajam. - De ne csinálj hülyeséget.

-Csak érdekel - vontam vállat.

-Gyere - ölelt magához, Én pedig tovább olvasva bújtam hozzá.

A másnap reggel nem telt túl izgalmasan, Barnes, Parker és Strange az asztalnál ülve kávéztak, Én mosogattam, a többiek pedig különböző helyeken elvétve a csavarogtak.

Minden szép és jó volt addig, amíg nem a meghitt csendből a poharak rázkódása kezdett hallatszódni.

Azonnal felkaptam a fejem, a fiúk felé fordulva, Parker pedig riadtan kapta kezére tekintetét.

-Valami baj van - mondta azonnal, Én pedig megindulva a bejárati ajtó felé próbáltam kitalálni, mi lehet az egyre nagyobbodó zajnak a forrása. Utánam pedig Strange.

-Ez még is micsoda? - kérdeztem döbbenten felnézve a New Yorkra lecsapó űrhajóra.

-Thanos - vágta rá Bucky idegesen. - A francba - fordult meg és sietett fel az emeletre.

-Raven, harc lesz - mondta Strange kimérten.

-Szívesen harcolok. Bármikor - tűrtem fel kardigánom ujjait.

-Ne menj oda! Hallod! - kiáltott utánam, ám akkor Parker ellibbenve mellettem ragadta meg kezeimet pókhálójával.

-Remélem nem gondoltad, hogy nélkülem mész - vigyorgott a tini.

-Hívd Rogerst - biccentettem, majd magabiztosan megindulva a belváros felé igyekeztem a veszélyforrást elhárítani.