Az asztalon hanyatt feküdve hagytam, hogy a három férfi körbejárjon. Stark, és még két ürge.

-Bruce? - hallatszódott Tony aggódó hangja.

-Sok a sebesülés de jelenleg a memóriájával kell foglalkoznom - mondta az arcom fölé hajolva. - Heló.

-Heló - pislogtam nagyokat.

-Hogy lehet, hogy Starkra emlékszel, de ránk nem? - mondta heccelve, elmosolyodva.

-Nem emlékszem - ráztam a fejem. - Olvastam.

-Igazán? - kérdezte.

-Kár, azt hittem, végre bevallod, hogy egy Isten vagyok - szólt Tony, Én pedig a szemöldökömet ráncolva fordítottam felé a fejemet. - Na mindegy, ezt majd elsütöm akkor amikor...

-Sietnünk kell, ha Barnes ideér én.. - kezdtem.

-Barnes? - kérdezett vissza Bruce. - Úgy érted James Barnes? Mint a Tél Katonája?

-Igen - sóhajtottam. - Seggfej.

-Van, ami nem változik - somolygott Bruce.

-Mond kedves Holló, miért is jöttetek? - kérdezte Tony.

-Megölni titeket - mondtam.

-Aha, megölni minket, még is te fekszel az asztalon. Értem - mondta a harmadik tag.

-Maga minek van itt? - ráncoltam a szemöldökömet.

-Figyellek.

-Ijesztő - ráncoltam a szemöldökömet, vissza feküdve.

-Hogy van? - lépett be a vörös nő, szomorúan elmosolyodva.

-Fogalmam sincs, mivel lehetne visszanyerni - mondta Bruce.

-Semmi nincs? - kérdezte Stark aggódóan. - Semmi? Teszt? Kifejletlen módszer?

-Semmi.

-A legkisebb dolog is számít Banner - mondta komolyan. - Bármi.

-Semmim nincs, Tony - dörzsölte meg orrnyergét. - Egyszer foglalkoztam vele, de... De nem jutottam semmire.

Heves beszélgetések közepette végül a mágus és a vörös elhagyta a szobát, majd Bruce is.

-Megijesztettél. - mondta. - Te ezt most nem érted, de... - kezdte, megakadva, aggódóan. - Raven, aggódtam érted. Minden egyes nap. És tudod mit? - kérdezte. - Ha kell, a belemet is kidolgozom azért, hogy visszakapjunk. - mondta. - Persze ha sikerült és még mindig emlékszel ezekre a mondatokra, tudd hogy ez nem történt meg és csak behaluztad az egészet - vont vállat, mire elmosolyodtam.

-Köszönöm. Bármit is jelentsen ez.

A férfi a hologramokat igazgatva próbált megoldást találni problémámra, míg bennem az infúzió lógott. Aztán, hirtelen az ablak berepedt és a fém kezű férfi a pisztolyt Stark homlokához nyomva tolta a falnak.

-Mit művelsz a lánnyal? - kérdezte szigorúan, sötét szemekkel.

-Megmentem az életét - mondta komoran.

-James - kezdtem azonnal, felülve, Ő pedig döbbenten fordult felém.

-Szövetkeztél velük? - kérdezte dühösen, megragadva állkapcsomat.

-Barnes, Én... - kezdtem, de kikerülve minket rontott a folyosóra azonnal. - James! - téptem ki az infúziót a kezemből, utána sietve. - James állj már meg! - fordultam ki a folyosóról, ahol nem volt szép a helyzet. Hiszen ugyan az volt, mint velem. James dühösen nézett körbe a rá szegeződő fegyverek között.

-Bucky - kezdte a szőkésbarna hajú, kibiztosítva a fegyvert. - Mi vagyunk azok.

-Tényleg? Erre még nem is gondoltam - nézett dühösen rá a férfi, ám az íjász azonnal lőtt, de teljesen mindegy volt. Hiszen a férfi a védelmem alatt állt. Az íj azonnal megállt a levegőben és repült is vissza gazdájához, aki ügyesen elkapva azt meredt rám.

-Lényegtelen - szóltam hangosan. - Ha baja esik, nem leszek rest Én sem- mondtam, körbefordulva támadásra készen.

-Még mindig együtt? - kérdezte meglepve a mágus, Én pedig szúrós szemekkel fordultam felé.

-Barnes - kezdtem.

-Te - indult meg felém dühösen megragadva a vállaimat.

-Bucky! - szólt azonnal a vörös hajú.

-James, ismernek minket! - fejtettem le ujjait magamról. - Ők segíthetnek! - mondtam reménykedve. - Elolvastad az aktát. Tudják, ki vagy! - toltam el magamtól.

-Áruló vagy - mondta. - És meg fognak ölni.

-Nem megyek vissza - mondtam. - És neked sem kell.

-Menj a francba - mondta érzelemmentesen bámulva szemembe felkapva fegyverét, és mindenféle további nélkül tűnt el a társaságból.

A rideg férfi után nézve vezettem végig a tekintetem a néma társaságon, majd a falnak dőlve fújtam ki egy mély levegőt.

-Tényleg meg fognak ölni - suttogtam magam elé.

-Nem, ha rajtunk múlik - rakta hátára pajzsát a szőkés-barna hajú.

-Nem maradhatok - mondtam.

-Pedig nincs más választásod - támasztotta a pultnak íját a férfi. - Mert nem engedünk.

-Micsoda? - döbbentem le.

-Addig nem, amíg nincs meg a memóriád - mondta.

-Dolgozunk már rajta - bólogatott Stark, Én pedig hálásan körbe pillantva vettem egy mély levegőt.

-Oké, tehát - ült le mellém Thor. - Emlékezned kell rám.

-De én... - kezdtem.

-Jó, az elején még vicces volt, de... - mondta. - Most már elég Holló.

-Thor, Én.. - kezdtem újra.

-Nem, nem, megértem. Eltűntél, visszajöttél, drámai belépő kell, de azért ez már rossz. - mondta.

-Tényleg nem emlékszem - ragadtam meg a kezét.

-Semmire? - kérdezte egy hamiskás mosollyal.

-Semmire - ráztam a fejem.

-Oh, Anya - temette tenyereibe arcát zokogva, Én pedig döbbenten néztem fel a mellettünk álló Brucera, aki hevesen rázva a fejét kerekítette ki a szemeit. - Miért nem? Mond Te elfuserált sors, miért büntetsz mit tettem? - rázkódott a válla a szőke férfinak.

-Thor? - simítottam meg a vállát. - Minden rendben lesz, ne aggódj.

-Tényleg semmire? - szipogott.

-Nem - ráztam a fejem.

-Még a közös kedvenc pizzánkra sem? - kérdezte könnyeit törölgetve.

-Attól tartok, hogy nem - mosolyodtam el szomorúan, vállát simogatva.

-A közös uno partyk? - dobta be.

-Ne haragudj... - kezdtem, Ő pedig keservesen zokogva ölelt át.

-Hé... - ült le hozzánk Wanda mosolyogva. - Ha szeretnéd, olvashatsz az elmémben. Szép közös emlékek vannak ott, hátha segít - fogta meg a kezemet bíztatóan.

-Zseni vagy! - kapta fel a fejét döbbenten Thor. - Raven, nézz bele az agyamba!

-Nem tehetem - mondtam azonnal.

-Igaza van. Az nem ugyan olyan - lépett közénk Strange. - Nem olyan, mint amilyennek kell lennie. Tudhat róla de nem rendes emlékként marad meg benne - nyomott a kezembe egy bögrét.

-Ez mi? - kérdeztem mosolyogva, megszagolva az italt.

-Kávé. - mondta Strange.

-Oh, Én ilyet nem ihatok, ne haragudj - adtam vissza a bögrét mosolyogva, mire a két férfi és Wanda is döbbenten kapta rám a fejét azonnal.