A takarót magamra húzva dörzsöltem meg az arcomat, megfordulva az ágyban. Aztán, a szemöldökömet ráncolva néztem fel, a maga elé bámuló férfira.

-Mikor keltél? - kérdeztem megköszörülve a torkomat. - Mennyi az idő egyáltalán? - kapkodtam a fejem fáradtan.

-Nem aludtam - mondta, mire döbbenten néztem rá.

-Tessék? - kérdeztem, felülve azonnal. - Te egész éjjel nem aludtál? - kérdeztem, magam alá húzva térdeimet, sarkamra ülve.

-Nem.

-Bucky! - meredtem rá döbbenten.

-Raven - nézett rám.

-Tudok bármiben segíteni? - kérdeztem óvatosan, megsimítva hosszú haját.

-Tényleg igaz volt? - kezdte. - Ami a fotón volt. Kettőnk - mondta, mire azonnal elhallgattam.

-Nem kell... - kezdtem.

-Raven - nézett rám újra, felém fordulva.

-Igen - vágtam rá. - Az volt. Mi ketten..

-Sajnálom - mondta.

-Még is mit? - kérdeztem óvatosan arcára simítva a kezem. - Bucky, semmi sajnálni való nincs.. - ráztam a fejem.

-Hogy már nincs. Amiért Én nem emlékszem - magyarázta. - Én... Téged ez bánt?

-Nem - hazudtam azonnal. - Mármint.. - helyesbítettem. - Bucky, nem a Te hibád.

-De, igen - mondta.

-Barnes, az ég szerelmére - mondtam, de közbeszólt.

-Raven - kezdte, komolyan nézve a szemembe. - Tönkretettem az életed - suttogta.

-Bucky - húzódtam közel hozzá. - Én jól vagyok - mondtam. - Velem minden rendben. Nézd, a lényeg, hogy jól legyél - mondtam.

-Ne hazudj.

-Nem hazudok! - mondtam. - Nézd, Barnes. Túlélem - kezdtem.

-Sajnálom - suttogta.

-Tudok valamiben segíteni? - emeltem fel fejét.

-Nem.

-Aludj - kértem. - Oda adom a takarót.

-Nem kell - húzta egy félmosolyra ajkait.

-Kávét? - kérdeztem.

-Nem... - kezdte.

-Tényleg, ne haragudj. Nem iszol.

-Te iszol már? Eszel dolgokat, amiket... - kezdte.

-Nem. - mondtam, Ő pedig biccentett.

-Sajnálom.

-Ne sajnáld - takartam be. - Inkább aludj.

-Hidd el, nem kell.

-Nem kérdés volt - mosolyogtam rá, Ő pedig a szemeit forgatva feküdt hanyatt. - Jó éjt.

-Köszönöm.

A rádiót halkan hallgatva, óvatosan dúdolászva kotortam ki tányérokra a rántottát. Mindenkinek megterítettem, reméltem, Bucky is csatlakozni fog hozzánk, amint felkel.

Thor a kanapén szuszogott, Wanda az erelyével kevergette a kávét.

-Elmegyünk vásárolni? - kérdezte Natasha, belépve, haját igazgatva. - Kéne pár cucc, hogy barátságosabbá tegyük ezt a helyet - somolygott rám.

-Mi bajod a lakásommal? - meredtem rá felháborodottan, mosolyogva.

-Unalmas - mondta.

-Legalább ezer éve nem voltam itt - nevettem fel.

-Vásárlást hallottam? - ült fel Thor.

-Jó reggelt! - nevetett fel Wanda.

Farmernadrágomat megigazgatva tűrtem ki a hajamat pólómból, majd a többiektől elnézést kérve léptem be a szobába.

-Bucky - ültem le az ágy szélére.

-Hm?

-Hé, Te nem is alszol - hunyorogtam rá, mire unottan rám nézve emelte fel a fejét. - Szóval. Megyünk vásárolni, veszünk pár dolgot - mosolyogtam rá. - Velünk jössz, vagy maradsz? - kérdeztem.

-Maradok, ha ne.. - kezdte.

-Nem gond - mosolyogtam.

-Biztos?

-Pihenj - biccentettem. - Aludj, ha lehet. Csináltam reggelit - álltam fel. - Ehetnél. Sőt, enned kell - kaptam fel a táskámat.

-Raven.

-Buck, tényleg. Amióta tudom, hogy ismerlek, azóta étel közelében se láttalak. Ha nem eszed meg... - mutattam rá fenyehetően.

-Rendben - mosolyodott el halványan.

-Nagy bajok lesznek. Tényleg! Figyelni foglak - hunyorogtam. - Pihenj sokat.

-Vigyázzatok magatokra - mondta.

-Köszi! - intettem, majd boldogan kilépve a szobából néztem körbe. - Mehetünk?

-Veszünk egy kiskutyát? - kérdezte Thor.

-Micsoda? Nem - vágtam rá. - Nem kell kutya!

-De légyszi! Wanda is szeretne! Ugye Wanda? - ugrált le a lépcsőházban Thor.

-Én ugyan nem mondtam ilyet soha! - nevetett fel a Nő, míg Én duplára zárva a bejárati ajtót nevettem fel.

Igazából, baromi jól szórakoztunk. Thorra az összes ruhát ráaggattuk, aki nem győzte kapkodni a fejét, mit mikor csináljon és hogyan, még volt alkalom, mikor színes parókát is adtunk neki, ami már Őt is mosolygásra késztette. A magassarkúban futás már annyira nem. Wanda férfinak öltözött be, Thor nőnek, Nat és Én pedig csak nevetve próbáltuk tartani a tempót a két bepörgött emberrel. Az már mindegy, hogy majdnem kitiltottak minket az áruházból... Az nem érdekel senkit, nem igaz?

Sok-sok ételen összevesztünk, mit is kéne haza vinni, mit kéne megvenni és mit nem... De erre jók a barátok.

A szatyrokat lerakva a földre kotorásztam kulcsom után, majd kinyitva a bejárati ajtót rántottam fel a vászonszatyrokat, belépve a lakásba. Aztán, döbbenten torpantam meg, minek köszönhetően Wanda kissé eltarolt.

-Úristen - suttogtam döbbenten, a konyhában lévő rumlira és az ablak törött szilánkjaira meredve.

-Mi a franc történt? - ragadta meg fegyverét Natasha azonnal, míg Én szinte hogy beesve a szobába kiabáltam.

-Barnes! - rontottam be, de hűlt helye volt.

-James! - sietett a fürdőbe azonnal Natasha, Én pedig ijedten kutattam fel a házat a férfi után.

-Nincs itt - rázta a fejét Thor, miután Ő is keresni kezdte.

-Ó, Istenem - suttogta Wanda.

-Barnest megtalálták. - mondta Natasha komoran, míg Én remegő kezekkel rogytam a kanapéra.