-És ha megtaláljuk Barnest? - kérdezte megdörzsölve borostáját Stark, míg Én a vajas kenyeret tömve magamba kapkodtam a fejemet.

-Kizárt. Már emlékezne akkor - rázta a fejét Bruce.

-Ha megverjük? - támaszkodott az asztalon, mire a szemeim óriásira kerekedtek. - Vicceltem, Hasselhoff.

-Ja, jó - bólogattam. - Akkor jó.

-Nem tudom. Mi kéne... - gondolkodott, papírjai között kutatva. - Steve és Sam hogy csinálta?

-Megverték - mondta Tony elhúzva ajkait, nekem pedig újra kikerekedett a szemem.

-De ugye engem azért nem fogtok megverni? - kérdeztem döbbenten.

-Nem, nem - rázta a fejét Bruce.

-Kivéve ha...

-Nem, Tony - harsant fel unottan. - Nem verjük meg.

-Csak egy ötlet volt - vont vállat.

-Mindig ilyen? - néztem Brucera.

-Ki nem állhatod a hülye fejét - bólogatott.

-Tényleg? - kérdeztem vidáman, mire Bruce felnevetett, Stark pedig unottan nézett körbe.

-Nem. Imádsz. - dobta le a papírokat. - Még egy lakást is vettem neked!

-Köszi - vigyorogtam.

-A francba, gyerek, miért vajas kenyeret eszel? - dünnyögte. - Nem vagyok csóró. Egyél rendesen!

-Ezt akartam - vontam vállat.

-Tényleg van valami baja - rázta a fejét Tony.

-Nem mondod? - nézett a plafonra Banner. - Raven, rendeljünk valamit?

-Nem, köszi - ráztam a fejem.

-Hát jó - sóhajtott. - És hogy érzed magad?

-Fáj a fejem. De amúgy jól vagyok - vontam vállat.

-Szuper. Bármi ötlet, hogyan hozzuk vissza az elmúlt életed emlékeit? - kérdezte cinikusan Stark.

-Ha lenne, nem lennék itt - mondtam.

-De azért ha emlékeztél volna, visszajöttél volna, igaz? - vigyorgott rám.

-Az egomán vigyorod miatt? Persze. - mondtam, Ő pedig elégedetten fordult a hologrammokhoz újra.

Öt napja a Bosszúállóknál. Semmi emlék, semmi bevillanás.

Mostanáig.

-Hé, Raven - szólt Bruce, Én pedig a könyvből felkapva a fejem mosolyodtam el.

-Bruce.

-Visszamegyünk a régi hadiszállásra. Készek a felújítások, újra használható lett - mondta.

-Kapsz egy rendes szobát, Holló! - kiáltott be Stark.

-Most? - kérdeztem.

-Igen.

-Megyek már - poroltam le a tenyerem. - Kik jönnek még?

-Tony, Vízió, Clint és Mi - mondta. - Egy ismerősünk már ott van.

-Huh, izgi - mosolyodtam el. - Ott tartotok fogva? - viccelődtem.

-Ahogy mondod - vette le szemüvegét vigyorogva.

-Jaj, nekem - nevetten fel.

-Vigyázz, ki ne idegeld Starkot.

-Hallok ám - szólt a férfi mögülünk, majd hangosan felnevetve indultunk el.

Út közben a fiúk barkóbázását hallgatva vigyorogtam, szemügyre véve a terepet. Sáros latyak volt mindenütt, sötét viharfelhők, fakó színek.

A bejárati ajtón belépve s fiúk után csuktam be azt, majd körbe nézve mosolyodtam el.

-Szóval, itt éltet a mindennapjaid - mondta Stark.

-Ez volt Barnes és a Te szobád - nyitott be Clint.

-Az komoly volt? - kaptam fel a fejem. - Barnes és Én tényleg komoly volt?

-Igen. Az volt - mondta Vízió.

-Szervusztok! - hallatszódott egy ismerős hang, mire döbbenten fordultam meg és hagytam, hogy szívem kihagyjon egy ütemet.

A fekete hajú férfit megpillantva ugrott be szépen lassan minden egyes emlékem amit eddig elveszettnek hittünk. Minden. Amsterdam, Scotték, a lakás amit Stark vett nekem, a hosszan elnyúló veszekedéssel teli éjszakák Buckyval, Strange régi tanításai, az életem a Bosszúállókkal, a kapcsolatom Barnessal és... És az eltöltött időm a Hydránál.

-Te... - kezdtem dühösen, a méreg pedig azonnal szétsodródott ereimben. - Mi a francot keresel itt, Te szörnyeteg? - ragadtam meg Loki  nyakát, a falhoz tolva.

A fejemben bevillant a kép ahogyan az Asgardi éjjelen könyörtelenül szúr le tőrjével, míg másnak álcázta magát. És beugrott Thor, akiben nem voltam biztos hogy akkor felépül. Miatta.

-Raven - fogott le erősen Stark és Clint azonnal. - Velünk van.

-Tessék? - kérdeztem döbbenten. - Ő? - kérdeztem dühösen, a késemet kirántva azonnal, Loki pedig elvigyorodott.

-Gyerünk Raven. Ne állítson meg semmi - mondta vigyorogva, büszkén.

-Raven - ragadta meg a kezemet Stark.

-Ti szövetkeztetek vele? - kérdeztem döbbenten.

- Nem. Már a csapat tagja - mondta Stark. - Nem szövetkezés. Ő már velünk van.

-Tudjátok Ti, milyen állapotban volt Thor, emiatt az ember miatt? - kérdeztem döbbenten. - Ő vitt el engem a Hydrának!

-Tudjuk - mondta el Stark, Én pedig a fejemet felkapva néztem rá talán az eddigieknél is elszörnyedve és ledöbbenve.

-Tudjátok? - kaptam ki a kezemet azonnal szorításából.

-Tudjuk - biccentett, Én pedig nagy szemekkel meredve a fekete hajúra hátráltam pár lépést.

-Mindent értek - mondtam, majd megfordulva viharzottam el az épületből.

A tény az, hogy annak ellenére hogy elvileg mennyire hiányoztam a csapatból amíg a Hydra kínzása alatt álltam és még is, összebarátkoztak egy olyan alakkal, aki maga vitt be engem életem legnagyobb pokoljába - és közben még sem kerestek engem, vagy vittek el onnan, zavart. Zavart? Ideges voltam. Dühös.

Lokival az összes lehetőségük meg lett volna arra, hogy megtaláljanak engem és Barnest. Ugyanis Barnes már sokadjára járja meg azt, ami most történik. És nem érdemli meg, hogy szenvedjen.

-Hé, Raven! - szólt boldogan Wanda, mellette pedig Kapitány és Sam.

-Ti tudtátok? - kérdeztem dühösen, őrülten magas pulzussal, ami már a fülemben dobogott.

-Mit? - kérdezte Kapitány, azonnal észrevéve a feszkót.

-Loki. - mondtam ki azonnal. A két férfi pedig lesütötte szemeit azonnal. - Tudtátok! - kiáltottam rájuk dühösen.

-Mi történt? - kérdezte Wanda aggódóan.

-Loki a csapatba tartozik - mondtam.

-Micsoda? - döbbent le, felnézve Samre, majd Kapitányra. - Most ugye csak szórakozol velem? - kérdezte.

-Nem.

-Ti ezt mióta tudjátok? - kérdezte Wanda, azonnal ellépve tőlük, döbbent tekintettel.

-Egy hete - mondta Sam. - Stark jelentette be.

-És nekem miért nem? - kérdezte Wanda.

-Thor tudja? - kérdeztem szúrósan. - Annyi volt bennetek, hogy legalább elmondjátok neki, hogy aki többször is leszúrta és életveszélyes sérüléseket adott neki, ide jön mintha mi sem történt volna? - kérdeztem dühösen.

Aztán, megállt a levegő.

-Emlékszel - mondta Kapitány. - Emlékszel, Raven.

-Nem az a lényeg - vágtam rá. - Tudod Kapitány, a legjobb barátod aki még 1940-ben is téged védett az utcákon - kezdtem. - Megint a Hydránál van. Miatta. Megint nincsenek emlékei, miatta. Megint szenved, és amiatt az ember miatt, akit Ti beengedtek magatok közé! - mondtam dühösen, majd miután úgy tűnt, nem válaszolnak, közöttük elslisszanva indultam el.

-Raven, várj! - kiáltott fel Wanda, utánam sietve. - Hova mész?

-Megkeresem Buckyt.

- Egyedül? - kérdezte döbbenten.

-Igen.

-Veled megyek.

-Vízió... - kezdtem.

-Ne kezd el ezt megint, kérlek - fogta meg a kezem. - Had segítsek. - mosolygott rám, könnyes szemekkel.

-Wanda - kezdtem. - Mi a baj?

-Oh, ne haragudj, csak annyira örülök, hogy végre emlékszel - nevetett fel, Én pedig egy újabb mosollyal öleltem át szorosan.