A zsúfolt, nyüzsgő utcákon sétálgatva próbáltam kitisztítani a fejem. Bemerészkedtem a belvárosba, mit ne mondjak, ahhoz képest, hogy már a csillagok virítanak az égen, baromi sokan vannak.

A plakátokat nézegetve szürcsöltem a meleg kávéba, ám valamin megakadt a szemem.

Do it yourself.

Elmerengve kerekedett ki a szemem, majd megpördülve néztem körbe. Ha Bucky nem engedi, megcsinálom magam. Ki Ő nekem, hogy kelljen az engedélye?

Óriási boldogságal és vigyorral az arcomon sűrítettem meg visszafele a lépteimet, egyenesen visszaindulva a hadiszállásra, de pár méter múlva valaki megragadta a karomat és berántott egy üzletbe, így döbbenten próbáltam nem magamra önteni a kávét. Igazából, nem lepett meg annyira, a fém kar akaratlan szorítását kabáton keresztül is megéreztem.

A hirtelen meleg hőmérséklet megcsapta az arcomat, és nagyokat pislogva néztem fel a hozzám túl közel hunyorgó Barnesra, aki úgy tűnt, mintha még nem fejezte volna be a vitát és baromi sok mondani valója lenne.

-Raven.. - kezdte.

-Nem, nem! - állítottam le azonnal boldogan. - Bucky - simítottam meg arcát. - Imádlak - haraptam be az alsóajkamat, azonnal megcsókolva Őt, ami nem kis meglepetésként érte az amúgy feldúlt férfit. - Köszönöm.

-Tessék? - döbbent le.

-Semmi. Csak... - csókoltam meg újra. - Köszönöm, hogy itt vagy.

-Itt? - nézett körbe, derekamra fonva karjait.

Egy kertészkedési boltban voltunk. Azonnal felkacagtam és hagytam, hogy a férfi jobban magához húzva mosolyogjon rám.

-Én köszönöm. - mondta, majd megcsókolt, Én pedig boldogan kicsattanva viszonoztam csókját.

Oh, istenem, James Bucky Barnes meg fog ölni, ha megtudja, mire készülök.

-Mérges vagy? - kérdezte lenézve rám, lassan andalogva mellettem a még mindig nyüzsgő utcán.

-Nem - ráztam a fejem. - Te? - kérdeztem.

-Nem.

-Megbántottalak? - kérdeztem.

-Lehet. - karolt át a vállamnál. - És Én?

-Lehet.

-Akkor jó - villantott egy félmosolyt, óvatosan felém hajolva.

-Legalább nem verekedtünk - vigyorogtam a szemöldökömet húzogatva, a férfi pedig egy szemforgatás után csókolt meg szenvedélyesen.

-Raven, tényleg tudnod kell, hogy ez nem amiatt van, amire Te gondolsz - állt meg lassan, így megtorpanva fordultam felé. - Tényleg nem.

-Ne haragudj, hogy... Hogy azt mondtam. - ráztam a fejem, átkarolva a férfit derekánál.

-Melyiket? Hogy nem bízom benned, hogy azt gondolom Amsterdam miatt van... - kezdte sorolni, mire szomorúan elmosolyodtam.

-Sajnálom.

-Raven... - simította arcomra tenyereit. - A legbántóbb az benne, hogy még mindig azt hiszed, elítéllek azért, ami már évekkel ezelőtt történt.

-Ártatlan emberek haltak meg miattam Amsterdamban.

-Raven - állított meg újra. - Átmosták az agyam és évekig embereket öltem parancsra. Rád is rád támadtam - emlékeztettet. - Stevere, Samre, Natashára.. - mondta.

-Bucky - szóltam közbe. - Szeretlek. - csúszott ki a számon, a férfi pedig döbbenten nézett végig rajtam.. - Sajnálom ezt... - kaptam a szám elé a kezem. - Bocsánat. - mormoltam.

-Holló, az őrületbe kergetsz - húzott közel magához. - Én is téged - mondta egy elfojtott mosollyal.

-Te is engem, Katona - villantottam egy százas mosolyt, Ő pedig megcsókolva ölelt át.

Jó pár perc után viszont egy bizonytalan tekintettel engedett el.

-Ne veszekedjünk többet.

-Úgy sem bírjuk ki veszekedés nélkül.

-Igazad van - karolt át, visszafele indulva. - Túl makacs vagy. - szólt be mosolyogva.

-Hogy micsoda!? - harsantam fel. - Hé, vénember, a Te szeszélyességedet büntetni kéne!

-Ha én szeszélyes, Te mi vagy?

-Ha-ha, Barnes, jó vicc, jó vicc!

Az ágyban hanyatt fekve, nyakig betakarózva bámultam a plafont. Csak, most annyi különbséggel, hogy a férfi mellettem... Ő sem aludt. Nem mintha annyira szokása lenne, hogy mélyen szép álmokat alszik, de most kivételesen nem piszkált, amiért nem alszok. Mert Ő is nyitott szemmel, gondolkodva feküdt mellettem.

-Min gondolkodsz? - kérdeztem halkan, megköszörülve a torkomat.

-És Te? - vágott vissza csípőből.

-Mindenen - vallottam be. - Nem fázol? - kérdeztem, felé fordítva a fejemet. Egy szürke melegítőnadrág és.. Ennyi.

-Nem.

-De.. Biztos? - emeltem fel a takarót.

-Raven, megfagysz, ne szórakozz velem - kapta el a kezem fém kezével, ami miatt a hideg azonnal kirázott. - Bocsánat. - sütötte le a szemeit.

-Bucky - könyököltem fel. - Ne kérj bocsánatot!

-Sajnálom!

-Bucky!!! - mérgelődtem.

-Jó, oké. Nem sajnálom! - tárta ki a karjait.

-Na! Látod, megy ez.

-Jó, de a kezem..

-Bucky - simítottam meg az arcát, közelebb húzodva hozzá, Ő pedig végre valahára a szemembe nézett. - A fém kezed is Te vagy. A tested része.

-Sajnos.

-Azért sajnálod amiért fém kezed van, vagy mert hideg és azt hiszed nem érhetsz hozzám vele? - vontam fel a szemöldököm, Ő pedig elhallgatott. - James.

-Jaj, kezdődik - dünnyögte, mire halkan felnevettem.

-Add ide - kaptam el kezét, majd ujjainkat összefűzve néztem rá. - Ha elengeded a kezem... - fenyegettem.

-Semmi pénzért Hölgyem - dünnyögte, mire elmosolyodtam.

-Látod! Megy ez. - szorongattam fém kezét.

-A hangulatingadozásaid irigylésre méltóak.

-Tudom! - dőltem hanyatt boldogan Barnes mellett, a kezét fogva. Baromi hideg volt, nem tévedett amikor azt mondta, jéggé fagyok. A baj, hogy azt gondolja, ez csak rontana a helyzeten.

Hány meg hány olyan alkalom volt már, amikor Bucky bűntudatott érzett, amiért véletlen erősebben fogta meg csuklómat, vagy egyszerűen hozzám ért Engem pedig kirázott a hideg fém kezének hideg hőmérséklete miatt. Csak, ez engem nem zavart. De Őt annál inkább.

-Bucky - kezdtem.

-Hm?

-Miattam ne legyen bűntudatod soha.

-Raven, nem kell ezt mondanod.

-De, úgy érzem igen - fordítottam felé a fejemet újra. - Betakarhatlak? - rebegtettem pilláimat.

-Nekem ne legyen bűntudatom, amikor rólad sugárzik, hogy menten felemészt Téged.... Mert nem vagyok betakarózva?!?! - ráncolta a szemöldökét.

-...légyszi? - kérdeztem reménykedve, a férfi pedig szemeit forgatva biccentett, így vidáman könyököltem fel és adtam neki egy csókot.

-Szeretlek - mondta halkan, rekedtes hangon, komoran.

-Én is téged - vigyorogtam. - Tudod, ha tehetném, egy egész napig csak bámulnálak.

-Az jót jelent, vagy nem? - kérdezte grimaszolva.

-Gyönyörködnék benned.

-Őrült vagy.

-Nem, tényleg komolyan mondtam - bólogattam.

-Sajnálom de ez a vágyad sosem fog teljesülni - rázta a fejét, elengedve a kezem. Már éppen rászóltam volna, amikor kezét körém fonta és komótosan húzott magához szorosabban átölelve, így vigyorogva takartam be a férfit és öleltem át fél kezemmel.

-Francba. Pedig ez a legszebb álmom.

-Ne aggódj, Én is bámulnálak.

-Akkor meg? - kaptam drámaian mellkasomhoz, mire elmosolyodott.

-Jó. Valamikor talán beszélhetünk róla. - nyomott egy puszit ajkaimra. - Alvás.

-Alvás neked.

-Neked.

-Nem! Neked.

-Raven.

-Hé! Megint veszekszünk. Milyen jó muri!

-Oh Istenem, Te nő - dünnyögte, Én pedig halkan felnevetve simogattam oldalát.