Miután Wandával közösen megfőztük a spagettit, a pulton ücsörögve lóbáltam lábaimat.

-Strange mikor járt itt utoljára? - kérdeztem Wandát, aki szorgosan sürgött-forgott a konyhában.

-Azt hiszem két hete - vont vállat. - Nem beszéltél vele sem?

-Nem. Próbáltam felkeresni, de nem veszi fel a telefont - ráztam a fejem.

-Ki nem veszi fel a telefont? - lépett be a konyhába Stark.

-Strange - vont vállat Wanda, Tony arcán pedig megjelent egy fintor.

-Fúj.

-Skacok - szóltam közbe döbbenten, lerakva a tányérokat, kinézve az óriás ablakon.

-Mond, hogy nem jelent meg Strange - pördült meg riadtan Tony, de Én az óriási üveg ablak elé lépve meredtem az épület előtti gyepre.

-Az Steve? - kérdeztem döbbenten.

-Kapitány! - csapta össze vidáman a tenyerét Stark, Én pedig feldobódva siettem ki a házból.

-Steve! - kapkodtam a lábaimat vidáman.

-Nincs jól! - kiáltott vissza a mellette sétáló férfi, Tony pedig azonnal sietni kezdett feléjük.

-Mi történt? - kérdeztem döbbenten megállva előttük.

-Sam és Én... - kezdte Steve. - Elfogtuk.

-Hol van most? - kapkodtam a fejem.

-Fogalmunk sincs - rázta meg a fejét a férfi. - Elment.

-De hova? - hallatszódott Wanda hangja.

-Nem tudjuk, de... - kezdte Steve, majd felszisszenve kapott az oldalához. - Emlékszik. Mindenre.

A nappali padlóján elfektetve a levegőt hevesen kapkodó férfit - borultam térdre azonnal.

-Mid fáj? - kérdeztem felém fordítva az arcát.

-Mim nem? - kérdezett vissza sziszegve.

-Mi történt? - néztem fel a sántikáló férfira. - Hogy érted, hogy emlékszik?

-Már. Eddig eléggé masszívnak tűnt, de már emlékszik mindenre - mondta a férfi biccentve.

-Mit csináltatok, addig vertétek, amíg meg nem mondta, hogy hívnak? - meredtem döbbenten a szenvedő Stevere.

-Ha ez kell - mondta fájdalmasan felnyögve.

-Hagyd, intézem - lépett hozzánk Natasha, Én pedig bosszúsan néztem a másik férfira.

-Te vagy Raven, igaz? - nyújtotta a jobb kezét egy eltökélt mosollyal. - Sam vagyok. Én húztalak fel a helikopternél - mosolygott rám.

-Raven vagyok - ráztam a kezét. - Köszönöm, hogy segítettetek.

-Mi köszönjük. Steve és Én már keressük a csávót egy ideje - mosolygott.

-Nem így terveztem, hogy megtalálom - nevettem fel, majd kezeimet fellendítve értem el, hogy az elsősegély csomagok azonnal a kezemben teremjenek.

-Ez baró - bólogatott vigyorogva Sam, mire felnevetve kértem meg, hogy üljön a kanapéra.

Egy hosszú, és alapos leápolás után, Stevet azonnal a szobájába küldtük, pár perccel később el is aludt.

-Nehéz nap volt - álltam Sam elé, aki bólogatva dörzsölgette halántékát.

-Az biztos.

-Maradj itt - ajánlottam fel.

-Ugyan - rázta a fejét.

-Nemleges választ nem fogadunk el - szólt Natasha a konyhából, mire a férfi nagyokat pislogva fordult körbe.

-Ez esetben hölgyeim... Rátok maradtam.

A nap elég unalmasan telt. Steve sokat pihent, aggódtunk, hogy minden rendben lesz -e vele, vagy még sem, de Sam nyugtatgatott és biztosított, hogy minden a legnagyobb rendben.

Sokat UNO-ztam Thorral, és a viták elkerülése érdekében inkább hagytam nyerni, mint hogy megharagudjon, sőt, még egy uncsi elcsépelt klisés romantikus filmet is megnéztünk, amihez csatlakozott Wanda és Vízió is. Meg kell valjam, nem volt meglepő mikor kiderült, egyikőnknek sem tetszett a film.

Miután mindegyikőnk elégedetten elfujjogta gondjait, Thorral sétálni mentem.

Mesélt Lokiról.

Azt mondta, már nincsenek olyan rossz kapcsolatban, de még mindig nem bízik benne.

Reméltem, nem fogja ez a téma mélyen érinteni, de... De látszott a férfin, hogy rosszul van emiatt.

Az öccse ellene tervelt mindent. És mindenkit. Megértettem, amiért rosszul érezte magát.

Aztán, vacsi közben Sam összetört egy serpenyőt. Azóta sem tudjuk, hogy hogy történhetett, de neki sikerült, így gyorsan rohantunk egy 0-24-es boltba, hogy vegyünk egy újat, Stark nehogy észre vegye a hiányzó serpenyőt.

Nem volt fura, hogy két lassacskán szuperhős és egy Isten egy kisboltban vásárolgat. Mindennapi sztori, nem?