Az ágyban hanyatt fekve meredtem a plafonra. Valamiért nem tudtam elaludni, viszont Bucky karját mellkasán összefűzve szuszogott halkan. A fejemet oldalra fordítva fürkésztem a férfi arcát, ami ha lehetséges még most is morcos volt, de imádtam.
Az óra monoton ketyegett, kint vihar tombolt, a gondolataim kattogtak.

-Miért nézel? - szólalt meg egyszercsak rekedtes komor hangon a férfi.

-Talán nem szabad? - vágtam vissza azonnal, huncut vigyorral ajkaimon.

-Nem. - egyszerűsítette le, de Én hozzá hajolva nyomtam egy óvatos puszit ajkaira.

-Nem érdekel. - mosolyodtam el, megsimítva arcát, Ő pedig kinyitva szemeit fordította felém arcát.

-Miért nem alszol? - kérdezte.

-Nem tudok.

-Olyan nincs.

-Te sem alszol.

-Az más.

-Nem.

-Kötekedsz velem? - meredt rám döbbenten.

-Én? - kaptam a mellkasomhoz. - Soha.

-Raven, aludj.

-Aludj Te.

-Istenem, Te Nő - ragadta meg a derekamat, majd magához ölelve csókolt meg azonnal.

A mellkasát simogatva, vállára hajtva a fejem gondolkodtam. A lányok nem mondták meg, mikor jön az a bizonyos vendég és ki is lesz az. Ha nem Peter és nem is Bucky visszatérése volt a "meglepetés"... Akkor viszont ki?

Senki nem jutott eszembe. Már csak arra tudtam gondolni, hogy Stark valami nagy haverja lesz. Vagy Fury.

Reggel egyedül keltem. Bucky nem volt mellettem, helyette inkább egy kis post-it.

"Steve-vel vagyok. Ne takaríts, ne aggódj."

Halványan elmosolyodva forgattam meg a szemeimet. Utálom.

A rántottát kikotorva a tányérokba dúdolásztam. A csengő hangja szakította meg a kis nyüzsgést, Wanda pedig mosolyogva biccentett, jelezve, hogy hagyjam csak.

Néhány villát erőm segítségével elhelyezve az asztalon néztem körbe. A kávé főtt, bögrék még a szekrényben, a rántotta hül...

-Raven! - szólt Wanda. - Téged keresnek!

-Megyek már! - töröltem le a pultot a ronggyal, ám automatikusan el is dobtam, vissza emlékezve Barnes üzenetére.

A tenyereimet leporolva tűrtem el hajamat, majd kíváncsian befordulva a folyosóra meredtem értetlenül az ajtóra, azon tanakodva, ki a franc kereshet. Aztán, ledöbbenve torpantam meg, míg Wanda kuncogva állt félre.

Scott a zsebébe csúsztatva tenyerét mosolyodott el zavartan, végig nézve rajtam.

-Jé, még mindig izé.. lila a hajad... - nevetgélt zavartan a szavakat keresve, ám Én csak hangosan sikkantva ugrottam a nyakába, a férfi pedig azonnal meghatva fúrta vállamba fejét, szorosan magához ölelve.

Scott Lang ide jött.

Őszintén szólva, nagyon erősen küzdöttem azzal, hogy ne törjek ki zokogásban. Scott a legjobb barátom volt évezredek óta, és azóta nem hallottam róla, mióta eljöttem. Mióta a Bosszúállók befogadtak. Sokszor gondoltam rá, baromi sokszor, nagyon hiányzott, olyan volt, mintha a bátyám lenne, mindenben segített amióta csak ismerem. És most... Ide jött. Értem.

-Annyira hiányoztál - szipogtam.

-Ne bőgj, mert akkor én is bőgni fogok és az kínos lesz - nevetett fel szomorkásan, Én pedig mégegyszer szorosan átölelve kacagtam fel, míg pár könnycsepp végig futott arcomon.

-Sikítást hallottam - hallatszódott Nat hangja. - Oh. Meg jött Scott!

-Ti hívtátok? - kérdeztem szipogva, boldogan, a fejemet kapkodva.

-Magamtól jöttem - mondta a Hangya, míg Én boldogan szorongattam a férfit.

A sötét szobánkban állva, ujjaimat törögetve, izgatottan néztem legjobb barátom szemeibe, aki az ajtónak dőlve, kávéval a kezében emésztette rázúdított információmat. Rég nem találkoztunk, volt mit beadagolni neki bőven.

-Szóval, használod az erődet... - kezdte.

-Igen.

-És összejöttél Barnesszal - biccentett.

-Öhm - akadtam meg. - Nem egészen.

-Akkor nem jöttél össze vele, de összefogsz - variált.

-Nem biztos - hárítottam.

-De össze akarsz.

-Talán - hunyorogtam tanakodva.

-Akkor összefogsz.

-Nem! Biztos... Talán, lehet, nem tudom! - kaptam a fejemhez.

-Jó, figyelj, itt az én variációm - mondta. - Hivatalosan nem, de amúgy...

-Scott, nem ez a lényeg! - meredtem rá.

-Jó, de nekem igen - grimaszolt.

-Scott!

-Jó, jó..

-Szóval... - kezdtem.

-Várj, azt mondtad, rád is támadott?

-Scott Lang, esküszöm, kinyírlak! - kiáltottam fel dühösen.

Egy jó bő félórás séta után, dideregve nyomtam le a kilincset, egy pohár forró teával a kezemben, míg Scott tenyereit összedörzsölve próbált felmelegedni.

Senki nem volt itthon, mindenki elment csinálni valamit, a ház üres volt, és hideg.

A kabátomat levéve dugtam bele sapkám és sálamat is, majd a kandallóhoz sietve próbáltam begyújtani.

-Kapcsoljak villanyt? - kérdezte.

-Ne, nem kell.

-Starknak van egy kandallója? - lepődött meg.

-Csak a hangulat miatt - nevettem fel. - Sosem használja. Szerintem, el is feledkezte hogy létezik - ráztam a fejem, begyújtva a tüzet. - Így jobb lesz.

-Meg lehet fagyni idebent - mondta, levágva magát a kanapéra, majd nyomott egy óriási grimaszt. - Ez a kanapé eszméletlen kényelmetlen.

-Tudom, tudom - ültem le mellé, fél karral magamhoz ölelve térdemet, felnézve rá. - Hiányoztál.

-Te is nekem, bolond - mondta ám, akkor a villany felkapcsolódott a konyhában, és a komor tekintetű Bucky nézett ránk dühösen az asztalnál ülve, egy ceruzát forgatva fém kezében. Nem volt a legjobb kedve, és ez messziről is látszott.

-Bucky! - csillant fel a szemem azonnal, majd ellökve magam a kanapétól siettem a konyhába.

-Szervusztok - nézett ránk felváltva. - Zavarok? - dünnyögte.

-Jól vagy? - fordítottam magam felé az arcát, de azonnal el is kapta fejét. Egy óriási lila folt tétlenkedett szeme alatt, szája pedig felrepedt.

-Igen.

-Elmehetek, ha gondoljátok... - lépdelt felénk Scott.

-Ugyan, ne szórakozz - pördültem meg. - Itt maradsz.

-Mi? - szólaltak fel egyszerre, döbbenten. Bár, Barnes nem igazán mutatott ki érzelmeket, csak monoton rekedtes hangon válaszolgatott. Aggódóan fürkésztem a fém karú férfit, míg nem Wanda be nem jött.

-Scott tudnál segíteni? Vízió a boltban maradt, viszont a kocsi..

-Megyek - kapta fel a kabátját. - Majd még jövök - nézett rám, Én pedig biccentve fordultam Barnes felé.