A hatalmas épület előtt állva nyeltem egy nagyot. Egy óriási "A" betű tétlenkedett az épületen. Egészen késő volt már, mire ideértem, a nap utolsó sugarai töltötték be halványan az eget, de semmit nem ért a közelgő viharfelhők miatt. Sötét volt, az eső szaga töltötte be a teret, és a szél is fújt. Másra nem is tudtam gondolni, csak Natashára. Hiszen ha Ő itt van, baj nem lehet. 

Lila kapucnim alatt eltűrve a hajam húztam összébb magamon a pulcsit. Bevallom, baromira fáztam. A kapun átjutva poroltam le a tenyerem, és felmérve a terepet átkoztam Scottot, amiért nem adott egy kulcsot, vagy valamit. A kezemet felemelve hunyorogtam a zárra, ám az ajtó nyitva volt. 

Az üres folyosón lépkedve vettem egy mély levegőt. Csak Natashát kell megtalálnom.  Az egyik szobába benézve láttam egy férfit, aki szuszogva, hason fekve aludt. Háromnegyed tizenkettő volt. A többi szoba ajtaja csukva volt, próbáltam a sötétben tájékozódni, esetleg hátha az ajtón névtáblák vannak, vagy valami, de semmi nem volt. 

-A francba - suttogtam, de abban a pillanatban oldódott fel a villany és egy nyíl repült felém. Ijedten felrántva a kezeimet, az erőmet használva állítottam meg a levegőben, a helyiséget pedig azonnal betöltötte a lila fény, a férfi pedig döbbenten meredt rám. 

-Ki a franc vagy Te? - kérdezte mégegyszer felhúzva az íjjat, Én pedig a nyilat visszaküldve a férfi felé néztem ijedten.  -Stark! - kiáltott fel. 

-Ne! - kezdtem döbbenten. -Natashát keresem! 

-Mit akarsz itt? - külsött felém még egy nyilat, de automatikusan küldtem is vissza. 

-Natashához jöttem! - ragadtam meg a lebegő nyilat. -Natasha! Romanoff! Hogy mondjam még? - küldtem felé egy az asztalon heverő újságot. 

-Clint, mi lenne, ha nem ordibálnál éjjel? - jött ki dünnyögve Stark, majd döbbenten nézett ránk, engem ez pedig ki is zökkentett, így a férfi seperc alatt a vállamba lőtt. Dühös tekintettel küldtem felé egy üvegpoharat, de hátulról megragadtak és egy ügyes mozdulattal gáncsoltak is el. 

-Nem szeretjük erre felé a betolakodókat - hunyorgott felettem egy szőke pasas, leszorítva a földre.

-Scott küldött! - sikkantottam riadtan, megadva magam. - Scott! - próbáltam lefejteni magamról a szöszi kezeit. 

-Milyen Scott? - kérdezte Stark felém tartva a Vasember páncélban a kezét. 

-Fiúk, mit csináltok éjj... - hallottam meg Kapitány hangját. 

Szuper helyzetben voltam. Clint a fejemre célozva bármelyik pillanatban lelőhetett volna, a szöszi fél kézzel kezeimet, másik kezével vállaimat szorította, Stark pedig készen állt arra, hogy megpörköljön, ha nem úgy válaszolok, ahogy neki tetszik. Kapitány felém hajolva nézett rám döbbenten. 

-Üdv, hölgyem, nem gondolja, hogy rossz helyre tévedett? - kérdezte. 

-Szuperereje van - mondta a szöszi, Kapitány pedig meglepődve nézett körbe. 

-Engedjetek már el! - sikkantottam. -Scott küldött! - rángattam a kezeimet, hátha kicsúszik a szöszi szorításából és használni tudom az erőmet, de esélyem sem volt. 

-Utoljára kérdezem, milyen Scott? - tolta közelebb hozzám a kezét Stark. 

-A hangya! - rántottam el a fejem ijedten. -Scott Lang! 

-Fiúk, nem illik így vendéget fogadni - hallottam meg Natasha hangját a háttérben, Én pedig elgyengülve hagytam abba a küzdést.

-Oh, hála az égnek - fújtattam megkönnyebbülten, hevesen kapkodva a levegőt. - Basszus, szívrohamot kapok - ernyedtem el, de a szöszi még mindig nem engedett el. 

-Szálljatok le róla - rázta a fejét halványan Natasha, a szöszi pedig azonnal felrántott állásba. 

-Bocsika, nem szeretem a látogatókat - veregette meg vállamat a kék szemű. - Mindig megijedek tőlük. 

-Azt észre vettem - meredtem rá riadtan, Natasha  felnevetett, Én pedig a kezeimet leengedve testem mellé varázsoltam egy őszinte mosolyt az arcomra.

-Rég láttalak, hollókám - mosolyodott el Nat is, Én pedig felszabadultan öleltem át nevetve. - Egy ideje nem hallani felőled.

-De felőled sem - engedtem el mosolyogva.

-Ezek szerint ti ketten ismeritek egymást? - kérdezte Kapitány a pajzsot megtámasztva a pult mellett.

-Anyám... - dünnyögött Clint.

- Raven vagyok - fordultam körbe. - És Scott Lang küldött. 

-Scott jól van? - kérdezte Kapitány kimérten felhúzva a szemöldökét. 

-Igen. - biccentettem. - Azt mondta, Ti tudtok nekem segíteni. 

-Bajban vagy? - szólt közbe Natasha aggódóan, megsimítva a hátamat.

- Megtalálták a listát az olyan emberekről, mint Én. Keresnek - mondtam egy mély levegőt véve. 

-A rendőrség? Fbi? Kicsoda? - rázta a fejét Kapitány. 

-Fogalmam sincs. Egy titkos kínai cég, mindenre vevők ami értékes és nem mindennapi - ráztam a fejem. - Mindent maguknak akarnak. És.. általában meg is szerzik. 

-Wanda is bajban lehet - nézett rájuk Clint. - Rá is vigyázni kell. 

-Wanda itt van? - kaptam fel a fejem. 

-Na ne mond, hogy Őt is ismered? - meredt rám a szőke hajú.

-Hallottam róla ezt-azt - bólintottam.

-Kiket ismersz Te innen? - vonta fel a szemöldökét. 

-Stark, Natasa, Kapitány.. - néztem körbe. -És ennyi. 

-Komolyan mindenkit ismersz, csak engem nem? - nevetett fel a szőke, majd lehervadt a vigyora, amint látta, hogy komolyan beszélek. -Tényleg? - kérdezte döbbenten, mire a többiek felnevettek. 

-Nem, sajnálom - ráztam a fejem halványan mosolyogva, Ő pedig sértődötten húzta ki magát.

-Thor vagyok! Thor Odinson! - nyújtotta a kezét. - A villámlás Istene. 

-Raven Hasselhoff - csúsztattam tenyerem az övébe. - Feketeholló. 

-Ha van feketeholló, van fehér is? - tanakodott, Natasha pedig unottan fordult felém. 

-Itt biztonságban vagy, ne aggódj - simította meg a karomat. 

-Köszönöm - néztem rájuk hálásan. - Sokkal tartozom. 

-Ugyan - lépett elém Kapitány. - Maradj itt. Vigyázunk rád - biccentett. -És Wandára is. 

-Köszönöm - bólinottam, Natasha pedig karját átdobva a vállam felett húzott el a többiektől.