-Vízió! - siettem le a lépcsőn, mire a férfi felkapta a fejét. 

-Raven? - nézett fel az újságból. 

-Kérlek, add át Natashának, és Wandának, hogy nem sokára jövök! - siettem el. -Köszönöm! - csuktam be magam után a bejárati ajtót. 

A magas tornyot magam mögött hagyva vágtam át az utcákat, felhúzva fejemre a fekete pulcsi kapucniját, eligazgatva hajamat. 

Ha Barnes nem mondja meg, akkor kiderítem magamtól. 

Strange mindenről tudott, mindenről és mindenkiről. Mindenhez volt egy kis jegyzete, egy kis fecni, sőt akár egy egész könyve is. Mindent megfigyelt. Nem volt olyan amiről ne hallott már volna legalább egyszer, és ez volt a jó. 

A kulcsot kihúzva a zárból löktem be az ajtót, majd gyorsan be is csukva magam után néztem körbe. Eszméletlen régen jártam már itt, de nem sok minden változott. Ugyanolyan letisztult és kifinomult volt a lakás, mint Strange, szinte le se tagadhatná, hogy Ő lakik itt. Minden precízen a helyén volt, nem volt rumli. 
A hosszú könyvespolc felé lépdelve kerestem a T betűt, hátha ott találok valami számomra hasznos információt, de csalódottságomra csak egy igen vékonyka könyvet találtam. 

 TÉL KATONÁJA / BUCKY , JAMES BARNES . 

A kis könyvet összehajtogatva, gyűrögetve dugtam zsebre, majd még egyszer ellenőrizve, hogy nincs -e ott semmi más, amit találhatok róla, lépdeltem hátra. Eszméletlen sok köny szerepelt itt, és ahogy bele gondoltam, hogy Strange ezt mind elolvasta legalább egyszer, azonnal kirázott a hideg. 

Hogy őszinte legyek, meglepődtem. Steve említette, hogy Bucky a háborús időkbeli legjobb barátja, és hogy tökéletes a közel- és távolharci tehetsége is, de ennyivel letudta a dolgot. Nem mondott "szuperhős" nevet, vagy ilyesmit, esetleg, hogy mi történt vele, vagy, hogy töretlen -e a barátságuk. Csak két mondat. 

Viszont, ha Barnes is kérdezősködött utánam, Én is kutakodok utána. Fair enough. 

A könyvespolcon végigfuttatva a szemeimet akadt meg valamin, amin meglepődtem. Két kisebb, vékonyabb könyv... Black Raven címen. 

-Mi a franc... - lepődtem meg, fellapozva az egyiket. Azokról az időkről szólt, amikor Strange megpróbált megtanítani, hogy hogyan is használjam okosan az erőmet. A másik pedig.. az életemről. Döbbenten kaptam le a két könyvet, majd Wandáét is megkeresve dobtam a kupacom tetejére, majd gyorsan kisietve a lakásból zártam be magam után az ajtót. 

A könyveket lepakolva Strange szobájába rejtettem el Őket, majd a kulcsot a polcra helyezve hagytam el a férfi szobáját tüstént. 

A nap eltelt, Én egyre jobban izgultam, éjjeli programnak azt terveztem, hogy hagyom Buckyt és a fránya veszekedéseinket, és inkább elvonulok a könyvekkel valahova. Talán egy könyvtárba, talán egy üres parkba, még nem tudtam, egyelőre az volt a célom, hogy kijussak innen anélkül, hogy bárkinek leesne bármi is. Főleg, Barnesnek. 

Strange szobájából kilopózva néztem az órára. Éjjel egy. Észrevétlenül kisunnyogva szívtam be a hideg, friss levegőt. Eléggé hideg volt már, nem biztos, hogy olyan jó ötlet volt pizsiben mászkálni az üres utcákon, de nem érdekelt. Izgatottan ültem le és forgattam meg kezemben a piros kis könyvet, amire Buck neve volt írva. A padon összébb húzva magamat fordultam az utcai lámpa felé, majd remegő kezekkel lapoztam fel a keményborítós könyvet, ami... Ami üres volt. 

-Mi? - kérdeztem döbbenten, leghátra lapozva, de oda se volt írva semmi. A könyv lapjai mind üresek voltak, egyetlen egy firka, szöszmösz, porszem sem volt benne. Semmi. Egy ártatlan pecsétfolt, kávé-kilöttyintés, tintapötty... Semmi. -Szórakozol velem, igaz?  - szitkozódtam dühösen. Wanda könyvét a kezembe ragadva lapoztam fel, ami tele volt. Mindennel. -Francba - dünnyögtem, majd telefonom elővéve gugliztam rá a legközelebbi 0-24 nyitvatartó könyvtárra, ahol kereshetek valamit. 

Bosszúsan, karácsonyi mikulásos nadrágban bebotorkálva köszöntem a pult mögött álló fiatal mosolygó lánynak, akinek annak ellenére, hogy lassan fél három van, teljesen kivirult, boldog mosolya volt. 

-Segíthetek valamiben? - kérdezte mosolyogva. 

-Nem, köszönöm - ráztam a fejem. - Csak... Nézelődök - biccentettem, Ő pedig jó keresgélést kívánva kortyolt bele a bögréjébe egy görcsös mosollyal. 

Az összes polcot áttúrtam, minden kis írást átnéztem, hogy köze lehet e Buckyhoz, de nem találtam semmit. Egy betűt sem. Mintha csak nem létezne, mintha csak egy hülyeség lenne az egész. De nem lehet az. Ő maga mondta.

-Még is kellene a segítséged, ha nem zavar - mondtam. - Egy bizonyos Tél Katonájáról keresek bármilyen információt. Bármit. Tényleg bármit - néztem mélyen a szemébe. 

-Sajnálom, de ebben nem segíthetek - rázta a fejét. - Nem rémlik, hogy lenne ilyesmink itt - nyomkodta a tabletét. -Nem, tényleg nincs - nyomta elém a gépet, hogy lássam, az applikáció piros betűkkel jelzi, hogy a könyv nem létezik. 

-Francba - dörzsöltem a homlokomat. -Köszönöm. 

-Hé - mosolygott rám kedvesen. - Vannak számítógépeink. Próbáld meg ott, hátha találsz valamit - vont vállat, Én pedig egy géphez levágva magamat kapcsoltam be azt. Mellettem egy fekete hajú férfi nagyon hevesen írt valamit egy kis füzetbe, így a férfit szemügyre véve ráztam meg a fejem. 

Nem csak engem tör a kíváncsiság. 

- Segíthetek valamiben? - kérdezte kedvesen a férfi. 

-Oh, nem, nem, köszönöm, és... Elnézést - tettem hozzá. -Nem akartam.. Belenézni. 

-Ugyan, hagyja csak - legyintett. -Nem titok. 

-Miről ír? - kérdeztem illedelmesen. 

- Egy barátom gyerekének William Shakespeare szonett elemzések kellenek - vont vállat nevetve. -Nem valami érdekes téma. 

-Oda vagyok Shakespearért - bólintottam mosolyogva, beütve a keresőbe a Tél katonája nevét. 

- A Tél Katonája? - tolta fel szemüvegét az orrán. -Húzós. 

-Kereste már? - kérdeztem felcsillanó szemekkel, hátha tud segíteni. 

-Nem. De ismerem - biccentett megvakargatva a tarkóját, mire döbbenten kaptam fel a fejem. 

-Ismeri Buckyt? - kérdeztem döbbenten, mire ugyanakkora meglepettséggel nézett rám, mint ahogy Én rá. 

-Maga tudja ki az a Bucky? - pislogott nagyokat. 

-Elnézést, Uram, Önt.. hogy hívják? - fordultam felé örömömben. 

-Bruce. Bruce Banner vagyok - nyújtotta a kezét mosolyogva.