-Raven - kezdte újra Wanda. 

-Baszki - csúszott ki a számon, mire a lány meglepődött, de ugyanúgy aggódóan vizslatott engem. 

-Jól vagy? - kérdezte. - Ugye tudod, hogy ami az előbb lejátszódott a fejedben, az mind hülyeség? Senkinek nem va... 

-Steve küldött? Komolyan? Kapitány felkeltett, hogy beszélj velem? - meredtem rá döbbenten. 

-Nem, dehogy! - rázta a fejét azonnal, hevesen védekezve. -Felkeltem, mert szomjas voltam, de láttam, hogy ég a villany, azt hittem, Thor megint égve hagyta - forgatta meg halványan a szemeit, de tért is vissza a témához azonnal. - Raven, senki nem akar elküldeni innen. Sőt, jó hogy jöttél. 

-Inkább tényleg megyek - köszörültem meg a torkomat kínosan. -Köszönöm, Wanda. 

-Raven - szólt utánam, így megpördülve néztem vissza. - Ha baj van, szólj nekem, vagy bárkinek, oké? - kérdezte, komolyan nézve engem. 

-Rendben - hátráltam, és az ideiglenesen nekem kinevezett szobába sietve csuktam be magam mögött az ajtót. 

Még egy ideig félig betakarózva bámultam a plafont, hallgatva a kint süvítő szelet és a tompa mennydörgést, ám éfjél után elnyomott az álom. 
Pár óra múlva arra keltem, hogy eszméletlen melegem van, így az arcomat dörzsölgetve ültem fel kómásan és hulla fáradtan. 

-Francba - fordultam az éjjeli szekrény felé, dünnyögve, hiszen az csak hajnali kettőt mutatott. Az ablakon kopogott az eső, a szél erősebben fújt, néha pedig egy óriásit dörrent az ég. 

-Tessék? - hallottam meg egy döbbent férfi hangot, mire a vér is megállt a testemben és döbbenten kaptam fel a fejem, megragadva az egyik vastag könyvet az ágy melletti komódról. -Woah, woah! - hőkölt hátra döbbenten egy alak, míg Én kipattanva az ágyból néztem rá döbbenten, ledobva a könyvet. Tudtam, hogy azzal nem megyek semmire. 

 -Ki a franc vagy? - emeltem fel vészjóslóan a kezeimet, így a szobát azonnal megvilágította a lila fény. A szoba túlsó feléből az üvegpohár felénk repült és támadásra készen állva hátráltam.

 -Ki a franc vagy Te? Hóó, kislány, tedd csak le azt a poharat, jézusom! - mondta nagyokat pislogva.

 -Tűnj innen! Értem jöttél? - emeltem feljebb a poharat. - Ki küldött?! 

 -Senki?! 

 -Francokat! Utoljára kérdezem, ki küldött? - kérdeztem riadtan remegve. 

 -Az én szobámban állsz. Ki küldött Téged? - kezét maga elé rántva, Én pedig talán az eddigieknél is jobban dermedtem le.

 -Bucky? - kérdeztem halkan, megragadva a lebegő poharat, fémkezére pillantva. Róla beszélt Kapitány. És Stark is. 

 -Igen! Ki vagy Te?! 

 -Jesszusom, ne haragudj! - döbbentem le.

 -Te Wanda testvére vagy? - kérdezte őszinte meglepettséggel.

  -Nem, nem, Én... Nem - ráztam a fejem. 

 -Azt hiszem, van mit megbeszélnünk - kapott kezével a mellkasához. 

 -Jól vagy? - kérdeztem döbbenten az arcát nézve.

 -Mi? - ráncolta a szemöldökét, majd felszisszenve kapott a sebhez. - Ja ez... Semmiség, viszont Te..

 -Biztos? - léptem közelebb, de reflex szerűen hátrált is. - Nem bántalak - emeltem fel védekezően a kezeim. 

 -Erre azért nem vetnék mérget - nézegetett döbbenten, Én pedig kínosan elmosolyodva lendítettem fel jobb kezemet. 

-Raven. Raven Hasselhoff - néztem rá reménykedve, hogy el tudja nézni nekem az előbbi kirohanásomat. 

-James Barnes - rázta meg jobbomat. - Bucky - tette hozzá. - Figyelj, ha nem bánod... - mutatott az ajtóra. 

-Nem, nem, megyek, ne aggódj, itt sem vagyok, Én, öhm... - köszörültem meg a torkomat a fejemet kapkodva. 

-Nem. Maradj - fordult meg és ment ki. Ám másodpercekkel később vissza is tolatott. -Tudod mit? - ragadta meg felkarom, majd óvatosan maga után húzva indult meg a sötét folyosón. 

-Hova viszel? - kérdeztem riadtan, tartva a sebességet, ám Ő bosszúsan rontott be Kapitány szobájába. Az illető hason fekve aludt, félmezelenül, a takaró pedig esetlenül félig rajta volt, félig pedig lógott le az ágyról, ahogyan karja is. 

-Steve! - szólt a barna hajú "fogvatartóm", Kapitány pedig felriadva fordult meg és ült fel azonnal. 

- Mi az? - bámult maga elé, majd szemeit megdörzsölve ásított egy óriásit, míg Én nagyokat pislogva húztam összébb magam. 

-Ez ki? - kérdezte Bucky, döbbent hangsúllyal. 

-Raven vagyok - mondtam, de egy szúrós pillantással hallgattatott el, Steve pedig a komód felé nyújtózva kapcsolta fel a kislámpát, így mindketten egyszerre, felszisszenve kaptuk szemeink elé kezünket. 

- Hát... Ő Raven. 

- Én azt értem - kezdte Barnes. - De.. Nem ismerem. 

- Buck ő itt Raven, Raven Ő itt Bucky örülök, hogy megismertétek egymást... - dünnyögött félálomban, csukott szemmel Kapitány, majd... majd szuszogás hallatszódott. 

-Most.. Elaludt? - kérdeztem döbbenten, Barnes szemeibe meredve, de Ő ugyanolyan tekintettel nézett vissza rám. 

-Imádok itt élni - hagyta el a szobát dünnyögve, Én pedig halkan kiosonva indultam meg a nappali felé. 

A kanapén elhelyezkedve igazgattam meg az apró díszpárnát, majd hátradőlve fűztem össze kezeim mellkasom előtt, megpróbálva vissza aludni, az egész kényelmetlen kanapén. Ahhoz képest, hogy Stark órákig zengett nekem arról, hogy milyen drága és luxus is ez a kanapé, baromi rossz volt. Szerintem, csak hazudott, hogy legyen miről beszélnie velem. 

Már épp, hogy elaludtam, amikor egy rekedtes hang riasztott fel. Megint. 

-Mit csinálsz? - kérdezte Barnes meglepetten. 

-Mi? - riadtam fel, összerezzenve.

-Nyugi, csak Én vagyok - guggolt le mellém hitetlenül. -Mit művelsz?

-Barnes, lassan fél három, szerinted mit csinálok, ha nem alszok? - kérdeztem. 

-De miért itt? 

-Miért, hol aludjak? - fordultam felé, tenyeremmel megtámasztva a fejem. 

-Bent, az ágyban - ráncolta a szemöldökét. - Ahol eddig is. 

-Nem, dehogy - ráztam a fejem. - Az a tiéd. Meg leszek itt is - vontam vállat. - Jó éjt. 

-Neeem, nem - tiltakozott azonnal. - Menj be. Itt hideg van - nézett körül. - És ez a kanapé szar. 

-Ugye? - kaptam fel a fejem meglepetten. - Mármint... Nem. Maradok. Ez a kedvenc kanapém. Imádom - simítottam meg a kanapét. - Te alszol bent. 

-Raven, megfázol és holnap baromira fog fájni mindened. 

-De az a Te szobád és Én nem foglak kitúrni onnan. És amúgy is, ha nekem is fáj mindenem, a tied is fog... 

-Elfelejted, hogy Én háborús katona voltam és a földön aludtam - nézett rám egy apró mosollyal. - És újságpapírral takaróztam be, ha fáztam. Kibírom. 

- Ne már, nem idegesíthetlek fel téged is - nevettem fel halkan. - Légyszi. 

-Nem tudom, miért hitted azt, hogy hagyom, hogy itt maradj - kapott fel, Én pedig döbbenten kapaszkodtam meg azonnal. 

-Tegyél le!

-Fogd be. 

-Tegyél már le! - kezdtem el püfölni, Ő pedig az ágyra dobva nézett le rám. 

-Viszlát. 

- Francokat! - rántottam vissza azonnal, Ő pedig döbbenten vesztete el egyensúlyát és huppant le az ágyra.