-Raven... - szólt Kapitány, Én pedig döbbenten riadtam fel. - Jesszus, nyugi, csak Én vagyok - guggolt le előttem, Én pedig megkönnyebbülve dörzsöltem meg az arcomat.

Baromira fáztam, és mindenem sajgott a kanapé miatt, legfőképp a nyakam, derekam és a csípőm.

-Francba - dörzsöltem meg a fájó területet.

-Jól vagy? - tapasztotta tenyerét a homlokomra.

-Mi? - kérdeztem grimaszolva.

-Tűz forró a homlokod - mondta.

-Mennyi az idő? - ültem fel eltűrve a hajamat.

-Bucky? Összevesztetek? - kérdezte.

-Francba, de fáj mindenem - dünnyögtem.

-Miért itt aludtál? - kérdezősködött.

-Jó reggelt! - lépett be Wanda. - Uh, Raven, jól vagy? - lépett hozzánk, majd leguggolva fürkészte az arcomat.

-Jesszus, ne bámuljatok - hessegettem őket.

-Lázas vagy? - kérdezte a homlokomra téve kezét. - Basszus, biztosan.

-Mi történik? - kérdezte Tony a konyhából.

-Raven beteg - állt fel Kapitány.

-Nem vagyok beteg.

-De, az - erősítette meg Wanda is.

-Tessék? - jött ki szobájukból Pepper. - Mi a baj, kedvesem? - ült le mellém mosolyogva a Nő.

Az egész csapat gondját magára vette ha az kellett. Imádtam.

-Megkeresem Buckyt - szólt Steve.

-Bucky elment? - kaptam fel a fejem.

-Reggel még itt volt, de aztán elment - vette fel a pajzsát a földről. - Összevesztetek?

-Egy.. Kicsit.

-Gyógyulj meg - biccentett.

A sztori vége az lett, hogy Strange szobáját ideiglenesen megkaptam Én és Wanda illettve Pepper tett annak érdekében, hogy ne erőltessem meg magam. A lázmérő harminckilenc fokot mutatott, ami nem hogy őket de még engem is megdöbbentett. Hajlamos voltam arra, hogy néha kicsit megfázzak vagy levertebb legyek a megszokottnál de nem igazán volt súlyosabb betegség az életemben soha.

Wanda az ágy végében ülve olvasgatott és mesélt nekem, míg Én a teát iszogatva merültem bele... Míg nem egy kopogás hallatszódott az ajtómon.

-Néha figyelhetnél jobban is magadra - dőlt mosolyogva Nat az ajtófélfának. - Pepper teljesen oda van, hogy ne legyen bajod.

-Szia Nat - mosolyogtam rá. - Nincs bajom.

-Egy frászt - szólt Wanda vigyorogva.

-De kávézni attól még elmehetünk - vetettem fel, ugyan is tegnap este beígérkeztem neki.

-Ne hülyeskedj, pihenned kell - lépett mellénk, majd megsimította a hajamat. - Mit csináltok?

-Arról beszélünk, hogy hogyan lehetett volna megoldani a Titanicot úgy, hogy jó vége legyen - mosolygott Wanda.

-Beszállsz? - kérdeztem.

-Semmi pénzért - nevetett fel.

-És nincs kedvetek nézni valamit? - dobta fel Wanda.

-Bármit, csak ne a Titanicot - ült le közénk Natasha, Én pedig a laptopot az ölembe húzva nevettem fel.

Miután sikeresen elindítottuk a filmet, a film végére már Clint és Bruce is odanyomorgott mellénk, így egy - egyébként elég kicsi ágyon - öten összenyomva magunkat néztük ahogyan a lány végül megöli magát a férfi miatt. 

-Hát ez... - szólt köztem és a fal között nyomorogva Bruce. 

-Elég szánalmas befejezés volt - húzta Clint a száját, a stáblista pedig felvillant a képernyőn. 

-Ez borzalmas volt - szólt Wanda, mint aki egy újabb traumáját élte volna át. 

-Rosszabb, mint borzalmas -tette hozzá Natasha. 

-Soha többet nem nézem ezt meg - csuktam le a laptopot, a többiek pedig egyszerre egyetértve velem kezdték el kibeszélni a film történetét. 

A plafont bámulva, immáron már egyedül a szobámban, egy halom elhasznált zsepivel és gyógyszerekkel körülvéve nyújtóztam az éjjeliszekrény felé. A mobilomat feloldva léptem a kontaktok közé. Két dolog miatt is aggódtam, az egyik Wanda és Vízió volt, ugyanis azóta sem jöttek haza - a másik pedig Bucky. James Barnes. A tél katonája. 

Szépen lassacskán, délután három körül viszont elnyomott az álom. De nem sokáig. 

-Raven - suttogta Bucky, így azonnal kipattantak a szemeim és döbbenten néztem a mosolygó férfira, aki arcomra simítva kezeit nyomott egy puszit homlokomra. 

-Bucky - ragadtam meg a kezeit döbbenten, hevesen verő szívvel. - Visszajöttél! 

-Nem hagynálak itt - villantott egy pimasz félmosolyt Én pedig felszabadultan felnevetve öleltem magamhoz szorosan, majd... döbbenten engedtem el. 

-A kezed... - simítottam meg a kezét, hiszen a fém kar helyett... Az igazi keze volt. -Bucky - suttogtam döbbenten, de boldogan. 

-Raven - emelte fel a fejem mosolyogva. -Szeretlek. 

-Én is téged - simítottam meg az arcát, Ő pedig szorosan magához húzva csókolt meg egy nagy vigyorral az arcán, és aztán...

Felriadtam. 

Döbbenten a mellkasomhoz kapva rúgtam le magamról a takarót. A szívem eszméletlen hevesen vert, a levegőt csak úgy kapkodtam, hajam csapzottan és kócosan lógótt a szemembe, míg lila - amúgy lezser - pólóm rám tapadt. A torkom száraz volt és úgy éreztem a fejem menten felrobban, így kissé szédölögve csoszogtam az ablakhoz, és azonnal kitárva azt néztem ki. A nap már lassacskán lement, sőt, kezdett igencsak sötét lenni. 

A lépcsőn lesétálva néztem az egész csapatot, akik a nappaliban ülve, néma csendben tanakodtak. 

-Srácok? - szóltam a szememet dörzsölgetve, mire mindenki felém kapva a fejét nézett rám. - Baj van? - kérdeztem megigazgatva magamon a felsőmet. 

-Lehet - terelt Stark. 

-Mi történt? - kérdeztem megállva Kapitány mellett, aki bosszúsan nézett ki az óriási üvegablakokon. -Miért nem szóltatok, hogy megbeszélés van? - kapkodtam a fejem. 

-Aludtál - biccentett Bruce. 

-Nyugodtan felkelthettek, bármikor - ráztam a fejem, majd Kapitány vállára simítottam a tenyeremet. -Steve? Jól vagy? - kérdeztem aggódóan, Ő pedig lehajtva a fejét vett egy mély levegőt. -Mi a baj? - fordítottam magam felé az izmos férfit, akinek szemein a csalódottság villant át. 

-Bucky eltűnt.  

ELSŐ ÉVAD
VÉGE.

MÁSODIK ÉVAD

l o a d i n g. . .