Sok szomorú dolog történik az emberek életében. Szakítások, szívtöröttség, veszekedések, barátok elvesztése. Kirúgnak, átvágnak, megütnek, ellöknek, kihasználnak, hazudnak. Bármi letörheti az ember kedvét.

De talán a legelszomorítóbb egy temetés. A halál. Egy jó barátod halála.

Viharos, szakadó esős reggelre virradt New York lakossága. És bár sokan szitkozódva rohantak dolgukra az utcákon, néhányan csak beletörődve a vizes időjárásba andalogtak.

Van, aki elfogadja a dolgokat, aki beletörődik, és van, aki nem.

Szomorú temetés volt.
Minden meg volt, amire valaha vágyhatott valaki. A barátok akik szinte már a családod, egy szép szertartás a sok virág, a sok ismerős ki támogatott az utad során. Minden meg volt.

Szép szertartás volt, a pap tudta, mit hogyan kell csinálnia.

Oh és ne feledkezzünk meg a gyászolókról sem.

Volt, aki szinte már fulladozva zokogott - egy tizenéves fiú, Peter Parker, aki talán betegre is sírta magát.

Mellette Wanda Maximoff, aki szinte már-már összeesett volna a lelki tehertől, ami belülről marcangolta szét Őt. Ha nincs ott párja Vízió, nem bírta volna.

Natasha Romanoff a csendben szenvedő típus volt, aki szipogva hunyta le szemeit, rázkódó vállakkal.

Thor Odinson pedig hangosan zokogott, jobbján öccsével, aki még mindig értetlenül állt a történtek felett.

Mi történt Ravennel? Miért Raven?

Stark sem fogta vissza magát, Peppert átkarolva sírt csendben. Bár nem úgy zokogott ahogyan Parker vagy Thor Odinson tette, de sírt. És hibáztatta magát. Hogy-hogy nem tudott róla? Hogy-hogy nem tudta megmenteni Ravent?

Olyan gyorsan történt minden. Az egyik percben még vigyorogva tűnt el Barnessal egy hétre, a másik pillanatban pedig már itt áll s Raven nincs többé.

Hogy történhetett ez meg?

Steve Rogers, Clint Barton és családja, Rhody, Sam Wilson és a jól ismert szőke szépség, Stacy is eljött. Mindenki itt volt. Mindenki aki számít.

Ezzel egyetemben Scott Lang is.

Scott Lang, Raven Hasselhoff legrégebbi, legjobb barátja. Scott Lang, aki a csettintés után csak halaszgatta a találkozást a lila hajú lánnyal, azt mondva, úgy is meg van nélküle és boldog.

És most, a Hangyát eszméletlen bűntudat szaggatta szét belülről. És a hiány makacsul lepte el egész elméjét. Mintha csak Raven kavart volna be az elméjében, de nem, nem Ő volt. Mert ez nem csak a fejében volt. Raven Hasselhoff már nem tehette ezt. Hiszen Ő nem volt többé.

Ó a bűntudat nagy úr. Bruce is ezt érezte, ugyan úgy ahogy bárki más a temetésen.

És Raven Hasselhoff tiszteletére a Wakandai sereg is megjelent. Egytől egyig, mindenki itt volt. Az összes katona, az összes ember, mindenki.

Mindenki Ravent hiányolta.

De mi van, ha Ő volt a sztoriban a rossz fiú?

Dr. Stephen Strange zakójába csúsztatta remegő kezeit. Közelebb állt a sírkőhöz, mint bárki más. Másra sem tudott nézni, csak a gyöngybetűkkel márványba vésett évszám párosra, s a gyönyörű névre, ami sokszor okozott fájdalmat, ha meghallotta, vagy csak elolvasta. Vagy csak egyszerűen rá gondolt. Ugyan is máson sem járt az esze, csak azon, hogy mit csinálhatott volna jobban.

Könyörgött Ravennek, hogy ne menjen egyedül haza. Sötét van, késő van, veszélyes. De persze Hasselhoff nem hallgatott rá.

Stephen felajánlotta, hogy kaput nyit neki, hogy egyszerűbben haza mehessen. De Raven nem engedte. A férfi mindent mondott. Maradjon nála, ott a kanapé, azon bármikor aludhat. Ha az sem, menjen az ágyába. Így sem? Akkor Ő alszik a kanapén és Raven az ágyban. Így sem. Strange azt is felajánlotta, hogy haza viszi. Hogy elmegy vele busszal, metróval, taxival, a saját kocsijával. Hogy haza sétál vele. De Raven Hasselhoff tiltakozott. Arra hivatkozott, hogy most boldog, amúgy is ki kell már üríteni a fejét, sétálni szeretne. Strange még percekig vitázott vele, de végül elengedte a lányt. És bár ne tette volna.

Itt volt pár S. H. I. E. L. D. ügynök is, Happy, Ned - Parker legjobb barátja, Raven régi munkatársai a kávézóból, néhány jó barát elvétve állt a tömeg körül.

És bár azt gondolnátok, ha utoljára hagytam Őt, Ő szenvedhetett a legjobban. Elképzelitek Őt, ahogyan a csokor levendulát lerakva a kő elé térdel le, zokogva, gyászolva, szenvedve.

De nem.

James Buchanan Barnes a tömegtől három méterre állva, zsebre tett kezekkel, emelt fővel nézte a szertartást. És bár nem zokogott, nem bömbölt és üvöltött - de megtehette volna. A fájdalom olyan volt, amit még egyszer sem érzett. Mintha a már amúgy is selejtes szívét kitépték volna mellkasából és elvesztett valamit, amit már sosem kaphat vissza. Mit is beszélek. "Mintha"? Nem, nem kell ide a feltételes mód. Ez történt. Pontosan ez történt.

Éjszakákat zokogott át. Nappalokat, éjszakákat, órákat....

Mi volt a legrosszabb rész? Elvesztette Ravent? Bűntudatot érzett, amiért elengedte a lányt egyedül Strange lakására? Utálta Stranget, amiért Ő nem vigyázott Ravenre? Vagy talán az, amikor megtalálták a gyilkos által írott levelet, ami Barnesnek volt címezve?

"James B. Barnes.

Könyörgött azért, hogy hagyjalak életben. Csak is a Te hibád, senki másé. Jobban szeretett téged saját magánál. Könyörgött érted. Az utolsó szavai is azok voltak, hogy hagyjalak békén. És én örömmel megteszem.

De tudod, Amsterdamot senki sem felejti. "

Szomorú, fájdalmas temetés volt. Barnes szenvedett, a zsebében lévő kis dobozt markolászva. A dobozban a gyűrű volt. A gyűrű amit még aznap éjjel akart neki adni. A gyűrű, amivel összekötötte volna véglegesen az életüket. A nagy kérdés.

Mond Raven, hozzám jössz?

Nem, nem lett volna jó. Raven többet érdemel ennél.

Szeretlek, Raven. Mindig is szerettelek. Az első pillanatnál fogva. Már akkor, amikor rád nyitottam a francos éjjelen, mikor még azt sem tudtam ki az a Raven Hasselhoff. Én már akkor imádtalak.

Nem, ez sem jó.

Még a Hydra agymosása alatt is őrülten szerelmes voltam beléd.

Nem. Ez még rosszabb mint bármi. Hogy jutjat ilyen valaki eszébe? Hasselhoff biztosan elmenekült volna ha ezt a mondatot hallja.

Légy a feleségem. Szeretlek, Hasselhoff.

Talán ez már működött volna.

De már úgy is mindegy.

Mégszomorúbb, hogy annyi minden dolog volt.

Raven egy dologra vágyott igazán. A karácsonyra.

Barnes pedig egy dologra vágyott igazán. Ravenre. Arra, hogy boldoggá tehesse. Hogy vele lehessen.

És Ravennek mi kellett? Egy karácsony. Egy karácsony James Buchanan Barnessal.

És persze Barnes bármit megtett volna, hogy megadhassa neki. Felvette volna az ocsmány, undorító, ronda és kényelmetlen zoknikat, karácsonyi pulcsikat és pizsamákat.

Az összes ajándékot becsomagolta volna vele, az összes sütit megsütötte volna a kedvéért, az összes karácsonyfát megvette volna neki, csak azért, hogy aztán együtt kidíszíthessék.

Az összes ajándékot megvette volna neki.

Valentin nap. Az ő idejében ez nem volt menő, de bármit megtett volna csak azért, hogy Raven azt érezhesse, hogy szeretve van. Nem értette a Valentin nap lényeget, egyszer hebegett róla egy mondadot Raven, de mindent oda adott volna neki.

És bár James Buchanan Barnes a saját szülinapját sem ünnepli, hiszen az az a nap az évben amit talán a legjobban gyűlöl mind közül, Raven kedvéért azért is felvette volna a papír koronát, ünnepelt volna, tortát evett volna, kívánt volna miután elfújta a gyertyákat, nevetett volna Raven "öreg vagy, és kész" viccein. És bár Ő semmi pénzért ki sem lépett volna a szobájából az nap, de Ravenért megtette volna.

De ez már sosem történik meg. Sosem lesz karácsony, sosem lesz új év, születésnap, névnap, valentin-nap, sosem lesznek ünnepek.

És bár eddig a saját születésének napját átkozta és gyűlölte teljes szívéből, most egy másik nap fúródott szilánkként elméjébe és szívébe.

Ez pedig Raven halálának napja volt.

Már csak az örök bú, az örök szenvedés maradt. Barnesben az idő alatt csak egy igen kevés szikra maradt - ami azóta, hogy Ravent ismerte, egy erdőtűzzé alakult. A pislákoló, hamupor ami benne volt felgyúlt és magasabb lánggal égett mint bármi más. Most pedig nem maradt semmi. Se hamu, sem szikra. Csak a sötétség.

És hogy ezt mind, honnan tudom?

Onnan, hogy pár méterrel arrébb Raven Hasselhoff elégedetten csukta össze fekete esernyőjét, s vigyorogva tolta fel orrán napszemüvegét - megfordult, s boldogan hagyta el a temetőt.

BLACKRAVEN - FEKETEHOLLÓ

VÉGE.

Uhhhhh, srácok.
Szinte már-már elakadtak a szavaim.

Talán végig Raven volt a rosszfiú?

Köszönöm, hogy velem együtt végig kísértétek ezt a történetet! Nagyon szeretlek titeket!

Véleményeteket szívesen elolvasom, ha leírjátok.

Lessétek meg további munká(i)mat profilomon.

Pár kérdéssel fordulnék hozzátok.

MIT GONDOLTOK...

STARK & RAVEN KAPCSOLATÁRÓL

STRANGE & RAVEN KAPCSOLATÁRÓL

RAVEN HASSELHOFFRÓL

RAVEN HASSELHOFF & JAMES BUCHANAN BARNES KAPCSOLATÁRÓL

Köszönök mindent, szeretlek titeket!

with all the love, b.

haborumuveszet.