-Beth! Merlin szerelmére, mindenhol kerestelek! - összerezzenve kaptam fel a fejemet és próbáltam eltüntetni könnyeimet, de már nem ment. Már Mancs látta szétsírt arcomat és arcára ráfagyott a széles mosoly.

-Öhm... Megtaláltál. - motyogtam és próbáltam mosolyra húzni ajkaimat. Nem igazán ment, így lehajtva fejemet inkább újabb falatot nyeltem le a francia, fokhagyma-levesből, ami kellemesen meleg volt és finom, mégse ízlett különösebben. Keserűnek tűnt a kellemes aromája és... Egyszerűen étvágytalanul tettem le a kanalamat a második falat után.

-Beth? - Mancs máris aggodalmasan ült le mellém és táskáját lazán a földre hajítva egyik kezével az asztalra könyökölve, fordult felém. Próbáltam nem belenézni a szemébe. - Miért nem ebédeltél velünk, a Nagyterembe? Miért gubózol itt ezzel a könyvvel egymagadban? És...

-Csak szükségem volt egy kis nyugalomra és... - nem fejeztem be a mondatot, mert ezzel egyszerre az egyik manó vagy hat tányért ejtett le véletlenül, amik hangosan csattanva törtek ripityára... A következő pillanatban már újra épek és tiszták voltak, de a konyha sok minden volt csak nyugodt nem.

-Nézz a szemembe. - Mancs komoly kérő hangsúlyára felkaptam a fejemet. Úgy éreztem egy kicsit magamat, mint aki rossz dolgot követett el és várta a büntetését érte. Pedig úgyhittem nem követtem el semmit. Mancs arca megrándult, ahogyan tekintete találkozott enyémmel és lebiggyesztette száját. - Ismerem ezt a nézést Beth. Gond van. Mi baj?

-Semmi. - motyogtam rögtön, majd lesütöttem szememet.

-Ez éppen valami. Nem veszem be, sajnálom. - biggyesztette le száját, mire felszipogtam. Olyan... Miért mindig ott lyukadunk ki, hogy engem meg kell vigasztalni? Miért?

-Én csak... Én csak... - keresgéltem a szavakat keserűen, szipogva és le akartam törölni kicsurranó könnyeimet, de Mancs finoman megfogta csuklómat és már húzott is magához.

-Van időnk Beth, nyugodj meg. - szólt halkan és megsimogatta a hátamat. Ölelésétől és illatától pedig akaratlanul is kirobbant a fal belőlem és kitört belőlem a zokogás. Mancs szorosan tartott én pedig ingje anyagát gyűrve könnyeztem tele felsőjét. Mancs finom csókot nyomott a fejem búbjára.

-Olyan rossz ember vagyok. - sírtam halkan, mikor végre zokogásom elcsitult és teljesen belebújtam ölelésébe. Még lábaimat is felhúztam a padra.

-Ezt meg honnan szülted? Beth? - tolt el magától Mancs szemöldökráncolva és keze közé rejtve arcomat finoman kisimította könnyeimet onnan. Üveges tekintettel pislogtam vissza rá és mikor nem szólaltam meg Sirius szeme összeszűkült. - Ki mondta ezt neked?

-S-senki... - hüppögtem sietve, majd összeszorult torokkal hozzátettem. - Csak így érzem.

-Mondj egy dolgot, amitől rossz ember lennél. - sóhajtott fel Mancs és közelebb hajolt hozzám. - Gyerünk Beth. Nem mondok senkinek, semmit. Becsszó... - majd egy kis szünet után rezzenéstelen arccal hozzátette. - Hova temetted a hullát?

A hirtelen kérdéstől akaratlanul is felnevettem és szipogva, mosolyra ránduló ajkakkal meredtem Mancs felcsillanó szemébe. Láthatóan ő is elmosolyodott nevetésemen.

-Vagy ennél vészesebb a helyzet? Nem? - kérdezte, mikor lehunyva a szemeimet csendben megcsóváltam a fejemet. - Akkor? Hogy lennél rossz ember?

-Sajnálom Mancs. - szóltam halkan végül és újra felszipogtam. - É-é-én nem tudok mindenkire figyelni... Én nem tudom megvígasztalni Marlenét... Nem tudom levenni a terheket másokról... Én nem bírom többé... Én... Én olyan gonosz és... És önző vagyok... Most is... Nem is kérdezlek meg, h-hogy te hogy vagy... É-és... És csak itt sírok neked... Bocsánat... H-hogy vagy? - hebegtem és zavarodottan néztem fel Mancs bánatos kutya-tekintetébe. Elmélyülten bámult rám és ezekkel a szemekkel úgy éreztem legilimencia nélkül olvas bennem.

-Ittál elég vizet? - kérdeztem végül hüppögve, mikor nem válaszolt egy idő után és elé toltam a poharamat. Mancs szeretett ilyen dolgokról megfeledkezni... És harmadéves korunkban egyszer elájult miatta és...

-Beth... - kezdte lágyan Mancs és finoman megfogta remegő kezemet.

-És gyáva vagyok! - tört ki belőlem. - Annyira gyáva vagyok Mancs. Rettentően. A legygávább griffendéles. A legrosszabb griffendéles. - csöppentek ki szememből újabb könnyek. - Miért nincs bátorságom, csak úgy megdicsérni Minnie új kalapját? Miért nem merek odamenni Maryékhez beszélgetni? Miért... Miért vagyok ilyen elzárkózó? És már megint olyan önző vagyok! Nem is hagylak szóhoz jutni, bocsánat és...

-Beth! - ajkaimba harapva, remegve és csorgó könnyekkel meredtem fel Mancsra, aki eréjesen szakította félbe a mondandómat.

-És Remu megint utálja magát... - tettem hozzá és lehunyva szemeimet próbáltam uralkodni a fájdalmon, ami a szívembe nyílalt ezek után. - Miért nem tudom meggyőzni őt, hogy milyen remek ember? Miért nem tudom egyszerűen csak levenni Lily válláról a súlyokat? Miért nem tudom megnyugtatni Maryt a vizsgákról és...

-Beth...

-És Dorcast is be kéne vonnom. Meg kéne vígasztalnom. Miattam utálja mindenki... Miattam magányos és.

-Beth!

-Nem Mancs! Te ezt nem értheted! - fakadtam ki és letöröltem a könnyeimet. - Többet tehetnék... Többre lennék képes... Én... Bocsánat... Nem akartam rád kiabálni, mert te vagy az utolsó, akire kiabálhatnék és...

Nem tudtam folytatni, mert Mancs tenyerét a szájamra tapasztotta. És dühösen meredt rám.

-Hallgass meg Elizabeth.

-Bocsánat... - kezdtem cincogva, de megrázta a fejét.

-Én tényleg megeszlek Beth. - mormogta vidámtalanul én meg nagy szemekkel pislogtam rá.

-Azért vagy rossz ember...

-És Frankkal sem tudtam beszélni mostanában... És...

-Az ég szerelmére Elizabeth! - mordult fel Mancs mérgesen és fújtatva hátradöntötte a fejét. - Most...

-És...

-Nem lehet minden a súly a te válladon Beth! - vágott a szavamba Mancs ingerülten, mire elhallgattam és lehajottam a fejemet. Hogy mennyire önző voltam... Neki is biztosan sok gondja volt. Biztosan ő is tudott volna nekem panaszkodni és... - Nézz a szemembe.

Megrebbenő szempillákkal pislogtam hát fel rá, mire kezei közé fogta arcomat. Nagyon komolynak tűnt. Félelmetesen komolynak.

-Nem próbálkozok eléggé és...

-És éppen túlságosan sokat vársz el magadtól. - mordult a szavamba Mancs. - Értsd meg Beth... Nem cipelheted mindenki fájdalmát, a fene egye meg. Pont ez a baj... Túl sokat próbálkozol... És annyira törődsz másokkal, hogy magaddal elfelejtesz. És ez nem az első eset.

-De... - kezdtem szipogva, Mancs azonban finoman megrázta a fejét.

-Másokat helyezel előtérbe Beth. Folyton folyvást. És észre se veszed, de magadat nyomod el ezzel. Annyira hatalmas a szíved, hogy ezt észre se veszed. Ez természetes... Pedig Beth... Nem önzőség, ha a saját érdekeidet is előtérbe helyezed. Na? Mit mondasz?

-Ezt könnyebb mondani, mint megtenni. - susogtam és lehunyva a szemeimet hagytam, hogy Mancs zsebkendőjével finoman megtörölje könnyáztatta arcomat.

-És nem vagy gyáva... Se rossz griffendéles. - súgta Mancs miközben eltette zsebkendőjét és mélyen nézett a szemembe. - Mindenki másmilyen Beth. A bátorság is sokfajta.

-Mancs...

-Igen?

-Én olyan bátor szeretnék lenni, mint amilyen te vagy. - susogtam lesütve a szememet és megdörzsölve arcomat, hozzábújtam. - Olyan erős és bátor, amilyen te vagy.

-Én nem bátor vagyok. - szólt bujkáló mosollyal Mancs és közben egy szőke tincset szórakozottan az ujjára csavart. - Csak szimplán meggondolatlan és forrófejű. És ez nem éppen szerencsés... Főleg, ha rólad van szó.

-Rólam?

-Ja. - húzta el kínos mosollyal a száját és megvonta a vállát. - Kicsit el tudom veszíteni olyankor a fejemet.

-Akkor is rettentő bátor vagy. - pislogtam fel rá, mire arcán mosoly terült szét.

-Az nem bátorság, amikor másokat is bajbakeverem a saját hülyeségeim miatt. Születésem óta ez van. Mindig más issza meg a levét.

-Ez nem igaz. - motyogtam orrom alatt és hatalmas kezét kezdtem babrálni. - Nincs igazad Mancs.

-Tudod Beth... Az is hatalmas bátorság, hogy elfogadod és felismered magadat. Az is bátorság, hogy csendesebb és félénkebb vagy, mégis oda mersz lépni emberekhez, hogy a szívükkel törődj. Ez is hatalmas bátorság. Arról nem is beszélve, hogy kétszer álltál eddig szemtől szembe, teliholdkór vérfarkassal és túlélted. És mind a két alkalommal mást akartál menteni. Mi ez, ha nem bátorság? - billentette oldalra a fejét és arcát végül enyémhez nyomta, hogy orrával az én nózimat bökhesse meg finoman. - A bátorság nem mindig hangos és feltűnő dolog.

-De én szeretnék hangos és feltűnő lenni. - motyogtam lebiggyedt ajkakkal. - Önző vagyok, de... De én is szeretnék olyan lenni, mint ti. Olyan hangos... Meg népszerű és...

-Beth. Nem vagy önző és ha azt hiszed, hogy szürkébb lennél egyikünknél is, hatalmasat tévedsz. - súgta Mancs komolyan és kisimított arcomból pár odahulló tincset. - Sőt... Szerintem olyan fényesen ragyogsz, hogy az több mint feltűnő... Nem tudsz úgy belépni a Nagyterembe, hogy ne vennének észre. Olyan vagy, mint a napsugár... Még így szomorkásan is... Még így is arany fénnyel ragyogsz és... Merlinre Beth... Eleget ettél ma? Sápadtnak tűnsz reggel óta.

-Hogy tudsz ennyire figyelni rám? - kérdeztem remegő hangon, mire Mancs szeme olyan meleg csillogással fúródott az enyémbe, hogy a szívem még dobogni is elfelejtett.

-Ez egy remek kérdés Betty. Ez egy remek kérdés. - nevette el magát és tarkóját masszírózva, ajkát beharapva végül alaposan végigmért. - Ez egy remek kérdés.

Ösztönösen én is elmosolyodtam a szélesedő vigyorát látva és hirtelen már nem éreztem azt az üres, megtörtséget ott belül... Ami megfagyasztott és lezsibbasztva megkötözött... Helyette úgy éreztem, mintha Mancs tekintete lenne a napsugár. Ami felmelegít, megcirógat és... Hirtelen újra megeredtek a könnyeim.

-Hogy tudsz így szeretni? Ennyi szomorkodással? Ennyi hibával és... És mindig te vigasztalsz és... Annyira sajnálom Mancs... Annyira, de annyira sajnálom... Nem akarom az idődet rabolni és... - Mancs újra elkomolyodott és hatalmas tenyerei közé rejtve arcomat közelebb hajolt, hogy éreztem lélegzetvételeit szeplőimen.

-Jegyezz meg valamit Beth. - szólt komolyan és forró, férfias hüvelykujjával elmaszatolta könnyeimet. Sokadjára. - Vésd abba az ennivaló kis gondólkodódba, hogy az én időm, a tied. Te sose fogod tudni rabolni az időmet. Melletted megáll az óra és értsd meg, nem érdekel semmi és senki nálad jobban, szóval verd ki abból az apró koponyából, hogy valaha is terhemre lenne téged vigasztalni. Azért vigasztallak, mert imádlak Betty. És én mindent imádok benned, jó? Még ha szomorú vagy... Akkor is szeretlek. Bár a mosolyodat semmi sem tudja felülmúlni, de kit érdekel? Mindenki szomorú, mindenki boldog, mindenki dühös, mindenki megtört. Ez a világ. És én mindenhogy szeretlek. Mindenkinek vannak hibái. Neked is, nekem is... És... Kit érdekel? A hibáidat is imádom. És Merlin, csipkés gatyójára mondom... Imádlak Beth. Mindig, mindenhogy... Nem tetszik, de akkor is imádlak, mikor Pipotyuval barátkozol... Mert ilyen hatalmas szíved van... És utálom, de azt is imádom, hogy mindnekivel kedves vagy... Brownnal, meg minden más sráccal is... És azt is imádom, hogy mennyire lelkesedsz a csokidért... Hogy mennyiszer képes vagy leejteni valamit... És hogy milyen ügyetlen tudsz lenni néha. Azt imádom a legjobban. Ó! És ezekért a vörös, zavart pironkodásokért halni tudnék. - nevette el magát csillogó szemekkel és elvörösödött arcomra bökött. Majd újra elkomolyodott és homlokát enyémnek döntve, közelről fürkészte a szememet. - Igen. Határozottan minden apró részletet imádok benned és örülnék, ha ezt nem kérdőjeleznéd meg soha többé, mert ez bizony örökké bele van égetve a szívembe. De azt nem ígérem, hogy kussban is maradok, szóval lehet évente tízszer ezt így majd elmagyarázom neked... Jó?

-Jó. - leheltem magam elé és próbáltam uralkodni vonásaimon, de végül már csak széles vigyorral meredtem Mancsra, aki ezt elégedett mosollyal nyugtázta.

-Játszhatjuk azt, hogy te vagy mások lelki-szemetese... De akkor viszont muszáj belemenned abba, hogy én pedig a tiéd leszek. Csak így működik. Játékszabály. Rendben?

-Rendben. - susogtam és a megkönnyebbültségtől akaratlanul is felkuncogtam. Ez biztos valami szuperereje lehet Sirius Blacknek. Lehet valami kulcsa a lelkemhez... Amiért úgy ismer, mint a saját tenyerét.

-Akartam még mondani valamit... - sóhajtott fel Mancs és megnyalta ajkait, miközben eltöprengve pislogott a szemembe. Majd arca felderült. - Megvan. Azon kívül, hogy minden apróságodért oda vagyok... Szeretném, ha tudnád... Hogy... Úgy érzem... Hogy... Senki nem volt még ilyen fontos eddig az életemben, mint te... Szóval... - végre Mancs arca is elkezdett pirulni. Én kis monológja végére, már nem is tűntem ember-színűnek... Sokkal inkább ráknak... De Mancs halványrózsaszín pír-gömböcskéi is feltűntek azon a csodálatos arcon és emiatt nem bírtam elfojtani a mosolyomat.

-Mi van? - kérdezte zavartan-nevetve, ahogyan szemembe pislantott.

-Szeretlek Mancs. - vágtam rá, mire szinte tapintható volt a boldogság érzete, ami kiült arcára.

-Hát még én mennyire magamat! - szólt rekedten, kacsintva, mire felnevettem.

-Akkora egy troll vagy. - kacagtam és nyaka köré fontam karjaimat.

-Azért egy trollnál mérföldekkel helyesebb és jóképűbb, nem? - pislogot rám tettetett sértettséggel én pedig döbbenten kacagtam tovább.

-A leghelyesebb hegyi troll, messze Angliában. - nevettem végül, amiért Mancs csendes mosollyal figyelt.

-És az egész világon. - fűzte hozzá, mire mégvidámabban kacagtam fel és mellkasába böktem.

-Azt nem mondtam.

-Én is szeretlek Beth! - vágta rá grimaszolva, mire hangosabban nevettem.

-Amúgy tényleg. Nagyon, nagyon, nagyon szeretlek Beth. - szólt végül finom mosollyal, mire abbahagytam a nevetést és zavart mosollyal néztem vissza rá.

-Én is szeretlek Mancs.

-Már mondtad. - vágta rá egyszerűen Mancs, mire eltátottam a szájamat és újra felnevetve, finoman a karjába vágtam, mire mártírarccal odakapott. - Aucs! Ez fájt!

-Tényleg? - kaptam a szájam elé a kezemet hervadó mosollyal, mire mérgesen vigyorodott el. - Bocsi Mancs én...

-Csak húzom az agyadat, te dinka! - megkönnyebbülten mosolyodtam el, míg Mancs továbbra is a fejét ingatva megborzolta tincseimet.

-Hé! - kaptam hajamhoz a kezemet nevetve, de már késő volt... Nagyon kócos volt már megint.

-Most pedig egyél Beth. - tolta elém a tányért szelíd mosollyal és a kezembe nyomta a kanalat. - És tegyél bele sajtot. Azzal mégfinomabb.

Gondolkodás nélkül reszeltem bele a sajtot és elmosolyodtam, ahogyan Mancs belekortyolt a vizembe és rögtön meg is itta az egészet. Tudtam én, hogy megint elfelejtette. Míg Mancs töltött magának még egy adagot, addig én belekóstoltam a levesbe és ejha... Tényleg mérföldekkel jobb így!

-Ízlik, mi? - mosolygott Mancs és letette a megürült poharamat.

-Ühüm. - bólogattam hevesen teli szájjal, mire mosolya szélesedett, majd odahajolt hozzám és zavartan nyomott egy csókot arcomra, majd egy kis ideig csendben figyelte, ahogyan piruló arccal kanalazom a levest, végül finoman a fülem mögé tűrt egy-két szőke fürtöt és bosszúságomra némán pislogott tovább rám.

-Nagyon édes vagy Beth. - szólt végül egy kis idő elteltével. Hangja mélyen csengett, amitől jólesően megborzongtam.

Nem is tudtam, hogy mit mondhatnék... Szavaitól szívem rátúrbózott a dobogásra és akaratlanul is zavart mosollyal hajtottam le a fejemet, hogy ne lássa arcom vörösségét.

-Tapmancs! Maszat! - Siriusnak arcára fagyott a mosolya és grimaszolva csusszant kicsit távolabb tőlem, amiért rögtön hiányérzetem támadt. Combja már nem ért az enyémhez... Ahogyan a testéből áradó hőt sem érezhettem már... És rögtön hiányozni kezdett. - Mi a francot csináltok? - nevetett fel James, ahogyan ruganyos léptekkel belépett a konyhába, nyomában Peterrel, Remusszal és Lilyvel... Lily arcán hatalmas mosoly kezdett kibontakozni és zöld szemeivel hol engem, hol pedig Mancsot mustrálta. Remus sápadt volt, hiszen a telihold rohamosan közeledett és alig volt egy hete a borzalomig. Peter pedig leette a tallárját, valami eperpuding félével, amit most bénácskán próbált letörölgetni onnan.

-Megtaláltam Bethet. - Mancsnak meg sem kottyant a hirtelen váltás, én azonban még mindig lehajtott fejjel, pirulva kanalaztam a levesemet.

-Ügyes vagy Tapmancs. - vigyorgott James és megállt előttünk és az asztalra támaszkodott. - Jól vagy Maszat? Hogyhogy nem ültél velünk?

Nagyot nyelve pislantottam fel, mire Remusnak rögtön összeszűkült a szeme.

-Miért sírtál? Mit tett veled? Mit mondtál neki? - fordult Mancshoz, aki maga előtt értetlen grimasszal fonta össze karjait.

-Már jól vagyok. Mancs megvigasztalt. - susogtam, mielőtt összekapnak. Bátortalanul rámosolyogtam Mancsra, aki nyílt és őszinte tekintettel somolygott vissza. Lilynek vigyora kiszélesedett. James ajkaiba harapva fojtotta vissza nevetését. Peter lemondóan próbálta lekaparni tallárjáról az odaszáradt pudingfoltot és egy pillanatra se nézett fel, vagy összpontosított volna másra... Remus pedig még egy ideig kitartóan, veszedelmesen méregette Mancsot.

-Remek. - csapta össze kezét James végül. - Elmondod nekünk is, hogy mi bánt Maszatka?

-Már semmi. - mosolyodtam el óvatosan, mire Lilynek már a füléig húzódott szája. Remus pedig annál sötétebb tekintettel meredt Mancs irányába.

James egy ideig fürkészett, majd valószínűleg ő is rájött, hogy valóban minden gondom elszállhatott Mancs segítségével, mert végül élénken megigazította vállán táskáját.

-Akkor jöttök? Sürgős balhé lehetőség van a harmadik emeleten és nem maradhatunk ki.

-Mi történt? - élénkült fel Mancs rögtön.

-Barty Kupor összeveszett az öcséddel. - válaszolta Remus nem túl lelkesen, Mancs ajkaiba harapott és végül rámmeredt.

-Beth?

-Hm?

-Szerinted? - James eltátotta a száját és már palástolatlan röhögéssel meredt Mancs irányába, aki viszont ügyet sem vetve rá, pislogott le rám.

-Ebbe nem kéne belefolynunk. - szólt szigorúan Remus helyettem is.

-Viszont ha Reget meg kell védeni... - kezdtem, mire Mancs felnyögött.

-Regulust nem kell. Azért megyünk, hogy kapjon még pár jobbhorgot. - morogta.

-A tanárok elintézik. - ült le a másik oldalamra Lily. És az asztalra könyökölt. - Nyugodtan menjetek én itt maradok Elsievel.

És otthagytak. Képesek voltak egy széles vigyorú, faggató tekintetű Lily Evansszal otthagyni, hogy Merlin tudja mire készüljenek a harmadik emeleten.

-Szóóóóóval... Sirius Black... - mártotta bele a vörösség ujját egy krémes sütemény tetejébe és rámmeredve lenyalta a fehér habot ujjáról. - Megvigasztalt...

-Te pedig James Potterrel érkeztél. - vágtam a szavába, mire felhúzta orrát.

-Remusszal voltam. Nem Potterrel.

-És Jamesszel randiztál is a múltkor. - fűztem hozzá sietve, mielőtt visszatérhetne Mancsra.

***

Március tizedike. Remus Lupin tizennyolcadik születésnapja. Észbe sem kaptunk és bizony... Már március volt és a tizedik napot ikszelhettük Marlene beszélő naptárjának rublikáján. Avagy Remus születésnapjának napját. A bátyámét.

-Remus a legszebb és legboldogabb születésnapot érdemli. - mosolygott Lily, miközben elegáns fonatba csavarta tincseit.

-Szerintem is. Mit írsz Lizzie? - huppant le mellém Alice kíváncsian, mire felpislogtam a levélből. Majd zavart mosolyra húztam számat.

-Levelet Remynek. Eddig minden szülinapjára kapott, ez ilyen szokás. - vontam vállat, mire az ágyában nyújtózkodó Marlene felült.

-Ez nem régimódi, kicsit?

-Lehet. De annál személyesebb. És mind megvan. Az éjjeliszekrényében tartja az összeset. És mikor még nem tudtam írni, rajzoltam neki. - magyaráztam és elégedetten sóhajtva aláírtam a kicsit hosszadalmasra sikerült levelet, majd belehajtottam a sárga borítékba és azt pedig belecsúsztattam a vadiújj könyvébe.

-Hogy vagytok ilyen jó testvérek? - kérdezte szemöldökráncolva Lily végül. - Mármint... Nekem is van egy nővérem, de veszekedésen kívül szinte szóba sem állunk egymással... És ti olyan édesek vagytok egymással...

-Nem tudom. - nevettem el magamat és végül feltápászkodtam az ágyamból, hogy elkezdjek felöltözni.

-De most tényleg Liz. Mi a titkotok? - ásította Marlene és Mary is megjelent a fürdőszoba ajtajában fogkefével a szájában. - Egyszer sem láttalak titeket veszekedni még.

-Szerintem túl szelídek mindketten, hogy veszekedjenek. - vélekedett Alice és közben magára tuszkolta harisnyáját.

Én meg mosolyomat elfolytva gombolam blúzomat és csendben hallgattam őket. Valóban jogos kérdés volt Lily részéről... Mert tényleg csodával határos módon nem veszekedtünk Remusszal, már mióta. Talán tényleg mindketten szelídek voltunk egymáshoz, hogy marakodjunk, mint a többi testvér... Mégis... Úgy éreztem, hogy túlságosan finoman szeretjük egymást, hogy kiabáljunk a másikkal, vagy jobban utáljuk a másikat. Mármint... Remusnak szeretetre volt szüksége. Támogatásra. Hogy ne csak a szörnyet lássa magában. És emiatt nem is éreztem soha ösztönt arra, hogy mérges lehetnék rá... Vagy dühös... Neheztelő... Lekezelő... Nem volt jogom ehhez. Annyi borzalmon mentünk keresztül...

-Elmentem a srácokhoz, reggelinél találkozunk. - köszöntem végül el később, mikor már felöltöztem.

-Aztán, nehogy belegabalyodj Blackbe! - kiáltotta utánam hangosan nevetve Marlene, mire vörös arccal csuktam be magam mögött az ajtót.

Pedig pont ez volt a tervem...

A talláromat fel sem vettem ma. Eleve nem volt hideg már és szükségtelennek tartottam a viseletét szombatonként... Így blúzom ujját könyökömig feltűrve, lesütött szemekkel vágtam át a klubhelyiség.

Olyan szomorú és keserítő volt a helyzet... Hogyha Mancs nem volt mellettem... A hiányát éreztem. Fájdalmasan hiányzott. Most is.

Felsiettem a fiúk csigalépcsőjén és izgatottan verdeső szívvel, hogy végre láthatom Mancsot, meg sem álltam az ajtajukig. Igen ám. Mert ott megtorpantam. Annyira össze voltunk szokva, hogy eddig mindig kérdés nélkül léptem be hozzájuk. Most valahogy mégis ott ácsorogtam verdeső szívvel az ajtó előtt és a "Nem szívesen látunk itt. Kopj le. James Potter, Sirius Black, Remus Lupin és Peter Pettigrew nagyrabecsült urak, nagyrabecsült lakosztálya. KOPOGJ" táblácskát olvasgatva végül tétován felemeltem ökölbeszorított kezemet és bizonytalanul koppantottam egyet-kettőt. Nem is tűnt eddig még fel a kiírás. Lehet új?

Már a kilincsért nyúltam volna, de az ajtó feltépődött előttem, teljesen kinyílva, én pedig megszeppenten hajtottam hátra a fejemet és elvörösödtem. Merlin szerelmére...

Mancs kisöpörte vizes, fekete tincseit a szeméből és az ajtókeretnek támaszkodva végül érdeklődő vigyorral pislogott le rám.

Szóhoz sem jutottam. Hol van a pólója? Morgana csokigyárjára mondom... - Még a tüdőm is elfelejtett pumpálni és csak kerek szemekkel, egyre piruló arccal pislogtam fel rá. Szívem pedig úgy dübörgött helyén, hogy féltem gyújtást kap és rendszerint kirobog a mellkasomból. Szóval Mancs állt, nekidőlve az ajtókeretnek. Derekán lazán lógott a szürke törülközője, lába mezittelenül süppedt a szőnyegbe... Felsőtestét sem takarta semmi és ahogyan szinte csillogott az egész lénye a vízcsepeppektől...

-Beth. - húzta féloldalas mosolyra ajkait Mancs és tekintetét egy rebbenéssel végigsimította rajtam. - Mizu?

-Én... Ööö... É-én... - hebegtem össze vissza végül türelmetlenül, ügyetlenkedve hátrasimítottam arcomból egy odahulló rakoncátlan, idegesítő tincset és ajkaimba harapva, végül tenyereim mögé rejtettem pirosló arcomat. Majd végül szigorúan a tornacipőm orrát figyelve, leejtettem kezeimet arcom elől és zavartan, a szoknyám szegélyét gyűrögetve zavartan mégis belebámultam Mancs tekintetébe.

-Kopogtam. - nyögtem végül ki elkínzottan és le is hunytam a szememet. Fenébe, ez nem sikerült túl csábítóra.

-Hallottam. - nevette el magát Mancs halkan és mezittelen válla mögött hátrasandított az üres szobára. Majd vissza rám. - Be jössz, vagy...

Szavak nélkül paradicsompiros fejjel próbáltam belépni, de elfelejtettem a nagy zavaromban, hogy Mancs még mindig ott áll, így nekiütköztem. Cipőm orra pedig beleakadt a küszöbbe és már borultam is volna fel, de két hatalmas forró tenyér derekamra simult és megmentett a zuhanástól. Hogy lehetek ilyen ügyefogyott, szerencsétlen... És még a lélegzetem is elakadt. Mancs naggggyon közeeeel volt. Nagyon. Éreztem az illatát, keze pedig puhán tapadt a hátamra, miközben kérdő, nevető szemekkel pislogott rám.

-Mi van ma veled Apró? - kérdezte nevetve. Hangja még karcos volt kicsit én pedig már megint kerek szemekkel meredten figyeltem arcát. Olyan... Gyönyörű.

-Semmi. - szóltam végül remegő hangon és esetlen mosolyt villantottam rá, mire szeme vidáman csillogva összeszűkült.

-Mégis mi történt?

-Én csak... Izé... - nevettem el magamat zavaromban. Nem megy.

-Ne tedd ezt velem Sirius Black. - súgtam végül kalapáló szívvel, Mancs arca pedig ellágyult.

-Beth?

-Ne nézz így rám. - el akartam fordítani a fejemet zavaromban, de Mancs az állam alá nyúlva felbillentette fejemet, hogy könnyedén felém tudjon hajolni.

-Csak így tudok. - nevette el magát, majd megnyalta ajkát. - Most pedig van tíz percünk. - szólt végül fojtott hangon, huncutul csillogó szemekkel és behúzott, a valóban üresen tátongó szobába és becsukta az ajtót. Rémülten fordultam el, mikor láttam, ahogy ledobja a törülközőjét. De szívem ugyanakkor ki is hagyott pár ütemet, mikor Mancs hatalmas, forró tenyerei rásimultak a derekamra pár pillanat múlva és hátulról magához húzva nevetve belecsókolt a nyakamba.

-Tíz perc? - súgtam, ölelésében megfordultam, hogy átfonhassam nyaka körül karjaimat. Még mindig nem volt pólója, viszont a kicsit bőbb típusú, kényelmesnek tűnő világos, térdeinél szakadt farmer, tagathatatlanul nagyon jól állt neki.

Mancs közben finoman simította ujjait rajtam. A hátamon, a derekamon, a karjaimon... Az enyémekhez képest eléggé hatalmas, karcos ujjbegyei pedig jólesően karistoltak néha bele bőrömbe.

-Tíz perc. - biztosított féloldalas mosollyal és közel hajolt, hogy orra az enyémhez ért.

-Az elég kevés. - súttogtam kuncogva és finoman hátratúrtam fekete, nedves tincseit, amik éppenhogy, száradni kezdtek.

-Valóban. - mormolta és gödröcskéi szemetgyönyörködtető mód, megtörték tökéletes metszésű arcát. Ujjai erősen simultak derekamra, a másik kezével pedig a fülem mögé tűrt pár göndör tincset. - Sosem lesz elég időnk Mon petite. - arcom forróságából tudtam, hogy újra nagyon vörös lehetek, Mancs mosolya pedig kiszélesedett.

Végül csak szimplán állam alá nyúlt, hogy felbillentse arcomat, hogy tekintetünk összegabalyodjon és csillogó szemekkel, ennyit mondott:

-Olyan szép vagy Beth... Merlinre. - súgta én pedig le akartam sütni tekintetemet, fokozatosan sötétedő arcszínnel, de nem hagyta, így lámpalázasan álltam végül szeme boldog világát. - Egyszerűen, olyan szép... - lehelte én pedig égő arccal hunytam le a szememet. - Imádlak. - nevette el magát és a következő pillanatban ajkai enyémekhez értek.

-Én is téged Mancs. - mosolyodtam el szélesen, mikor egy pillanatra eltávolodtam tőle, hogy ezt elmondhassam neki. Majd újra sötétbe boruló orcával, hozzátettem: - És... É-és... Szeretném, ha tudnád... Hogy... E-elképesztően... E-elképesztően jól nézel ki, Mancs. - hebegtem zavaromban. Azt akartam, hogy tudja. Hogy tisztában legyen vele, hogy... Hogy milyen tökéletesen fest minden percben. És... És... Hogy mennyire tetszik... Hogy mennyire szeretem... Hogy mennyire csodálom.

Mancs félrebillentette fejét és olyan mosollyal pislogott le rám, amitől megborzongtam. Volt valami ebben a mosolyban, valami olyan erő... Olyan szeretet... Amit... Amit nem is akartam elhinni, hogy igazán nekem szólna.

-Beth... - nevette végül el magát kedvesen és hatalmas kezei közé fogta arcomat. - Beth... Te drága, apró, Betty. Hogy lehetsz ilyen ennivaló?

-Nem úgy é-értettem... H-hanem, h-hogy... N-nagyon... - de zavart magyarázkodásomba nevetve vágott bele, hogy felkapott és lábaimat derekára csavarva ajkait enyémeknek nyomta. Erősen, szenvedélyesen, amibe megremegtem és nyaka köré fonva karjaimat beletúrtam fekete, nedves tincseibe. És elmosolyodtam. Csodálatos. Valahányszor Mancs mellett vagyok... Mintha... Mintha lenne egy emberem. Mintha lenne egy élő otthonom... Egy élő, haza... Aki magához karol... Akihez mindig vissza lehet térni... Aki mindig ott van... Aki... Szeret...

Mancs mosolyogva vált el tőlem és pár tincset finoman kisöpörve szememből elbűvölten meredt le rám. Majd újra felémhajolt és ajkai enyémekre tapadtak. Úgy éreztem, hogy ajkain keresztül vérembe áramlik valami forró, mézes, nedű, ami éltet. Mint a víz, mint az étel... Ami egész testemet megtölti, szárnyakat ad és örök életet... Ködös szemeket és dobogó szívet... Éreztem, ahogy ujjai a derekamat szorítják, ajkai az enyémeket kóstolják... És egyszerűen csak csodás volt. 

Oké... Most Mancs és Beth bőven kapott helyet a kibontakozásra :P

Hogy is mondják? "Art is therapy"? Pontosan... Igazuk jobban nem is lehetne. Najó. Hogy vagyunk hogy vagyunk? Az idő változatlanul punnyadós és kuckózós én pedig nagyon élvezem-sajnos-... Ti nektek mi a stratégiátok az ilyen esős, szürkés napokon? Mellesleg már november van... Döbbenet... 11 hó 11-edike... :D SZép kis szám... Jó lenne ha tizenegy óra tizenegy perckor tenném ki, de már alig várom, hogy a kommentjeiteket olvasgassam, szóval... Felejtsük is el. :D

Sr, egy csomó helyesírási hiba lehet benne, mert bár nagyon kigúvadt szemekkel újra-és újraolvastam ezt a mézes, rózsaszínes, kicsit túlcuki fejezetet-túl romantikus embeheher vagyok :(: -... De tuti, hogy az én "lézerszemem" sem elég mindenhez... Najó. Azért megpróbáltam. Kicsit dühös vagyok, mert teljesen indokolatlan jelenidős-múltidős váltások vannak benne, de nagyon remélem annyira nem zavaróak... Annyira nagyon. 

De remélem feldobtam ezt az esős szombati napot. Nálunk vérszemet kaptak a tanárok, szóval holnap össze kéne szednem magamat, de még várok ezzel a gondolattal. Nálatok milyen most az iskola? Pont, hogy lazítanak, vagy a szünet utánra való tekinttettel újra belelendülnek? 

És a híres Karácsonyi hangulattal hogy állunk? Én felváltva hallgatom Ella Fitzgerald Summertime-ját és "Baby It's Cold Outside"-ját, szóval no comment. :D Olyan fura... Sosem voltam nagy jazzes csajszi, mindig inkább a jó öreg rock'n'roll, de amúgy ez is bejön újonnan szóval most lóbálja a kezét, aki szintén értékeli a Jazz összetett, nyugtató és sűrű hangzását... Na gyerünk. Biztos van aki szereti még :]

Az előző résznek-bevallom igen- volt egy kis elmúlás hangulata az elején, éppen ezért a maiban szó sem esett a háborúról... És egyszer csináltam ilyen részletes cuccot és az pár embernek tetszett, szóval... Gondoltam megint összecseppentek pár kis szöszmötöt ízelítőnek, hogy hátha... Szóljatok ha nem kell. És akkor is, ha tetszik az új módja az önpromónak :D

---

"-Dehogy szakítasz. 

-Dehogy szakítok."

---

"-Nem akarok utalgatni... De egyedül vagyunk... 

-És bezártam az ajtót!?"

---

Oké. Szóóval ennyi is. Remélem... Talán maradtok majd még egy fejezet erejéig... Én eléggé szórakoztam a megírása közben, szóval... Remélem majd ti is fogtok... De ez még a jövő zenéje... Addig is kitartást a sulihoz, mindenhez is... Minden-mindenhez... Tényleg. Bármihez. Bármihez és mindenhez is. 

Oké... Szóval tudom, hogy ez az utolsó bekezdés mára... És sokatokat ez tényleg kicsit sem izgat már itt lent, hogy mi mindent össze-nem hordok... De... Lassan ugyan, de elkezdett itt épülni egy új ház a kerületben... És ez már nem olyan mint az eddigiek... Ez már nem olyan mint Emilia Black, Lily Brown... Lucy Jones és társai... Ez már nem komolytalan... Najó de... Nehéz komolytalan képpel komoly dolgokat alkotni... De próbálkozom. Szóval. A Harry Potter vörösszínű házai mellett épül egy új. Ami már nem Harry Potter. És nem is Narnia-nem viccelek... Komolyan találtam a firkák között a "polcon" egy Narnia fic kezdeményt... Nem tudom nevessek-e, vagy sírjak, publikáljam vagy pedig töröljem... De hogy mi a fenéért akartam én belerongálni írói "hozzáértésemmel"-nemlétezőhozzáértésemmel- egy ilyen másik csodába is... No comment:D-... Szóval lassan készen állok életem első original sztorijára. Nyugi. Semmi komoly. Ahogy azt megszokhattuk. :) De azért nem mondhatok többet mert ismerem magamat és... Azt hiszem lassan már ti is... Szóval mielőtt jól beleélnénk magunkat, próbálok tényleg haladni valamennyit vele. De már tényleg itt van. Bontogatja a szárnyait a láthatáron. És majd ha már készen áll az új komolytalan-könnyed-újabbklisécumó akkor elsőként foglak titeket riasztani... Mégha nem is érdekel nagyon... Csak... Mindegy. Tényleg no comment. 

Most pedig-amúgy most így utólag nagyon büszke vagyok magamra... Ugye volt az a mondat, ahol Mancs "Mon petite"-zik... És nos. Fejbe is kólintottam magamat, ugyanis javításnál kiderült, hogy úgy írtam, hogy Mon petit ami... Szóval a petit... Ugye egy melléknév. Ami azt jelenti, hogy két féle "változata" van(??lol... próbálomelmagyarázniamiténsebiztoshogyjóltudok)... Vagyis a masculin "petit", ahol nem ejtjük a t-ét... Szóval kicsit ilyen "pöti"... És a feminin "petite"... És az az "e" nagy különbség azért... "pötit"... Na mindegy. Amúgy az lehet hogy maszkulEN és feminEM. Sosem figyeltem latin órákon. De a latin nem francia. Maradjunk férfinem? Nem öhm... Izé. Jézusom.... Na mindeggggy. Tényleg mindegy. Nem tudok franciául... Vagyis. Tanulom. Próbálkozom. De mindegy. Ha itt van egy nyelvzseni azért remélem nem hagy itt az arcát a hajamba... Vagyis a haját az arcomba csapva... Mindegy. rájöttem, hogy mostmár csak a saját helyzetemen rontok ezzel a sok szöveggel. Engedjük el egyszerűen, jó? -amúgy a petite a kicsit jelenti... ezt elfelejtettemÉSNEMAZÉRTMERTÉNISMOSTTANULTAMMEG... Oké. Jesszus. Már tényleg csak a saját helyzetemen rontok-elkébzeli hogy a franciatanára érthetetlen okból fakadóan mégis itt van és látja mindezt és hétfőn külön kikérdezi és... :D... Jolvan. TÉNYLEG LEÁLLTAM.

Jóéjszakát :]

Megreggeltésboldogkarácsonyéshúsvétotésboldoghalloweentésamúgyjóétvágyatésszünetetésvakációtésújévetés*levegőlevegő*MINDENTMINDENMÁST :D

Okkéj. Mostmár tényleg lépek mielőtt rontok a helyzeten amit itt teremtettem. 

BOLDOG ÉVFORDULÓT MANCSNAK ÉS BETHNEK!!!(??????????????csakbetobtamvalamitdeténylegnemtudomhogyténylegmostvane...mindegyazért)TÉNYLEG NAGYON BOLDOGAAAAAAAAAAAAAAT(??? Hehe? Jesszus. Tényleg nem tesz jót nekem ha egyedül vagyok hagyva egy ilyen üres, nagy, fehér területtel, amit teleírhatok... Túl nagy a kísértés... Inkább visszasüllyedök a teendőkupacaimon kitámasztott ágyba és nézegetni unottan, lustán, simsezés közben, hogy amúgy tényleg mennyi mindent kéne csinálnom, de... SZÉPNAPOT <33

U! Még nem. Elfelejtettem a hálahimnuszt elzengeni! 

Egy. Két. Egykéthá' és! 

Ó szééép watti óó széép wattiii oly csodás minden ágad(??) 

ó széép wattiii óóó széép waaatiii oly csodás egész nyájad(??) 

Mert az olvasóóók mind kedvesek... Szépek, s mindent értenek... 

Ó szééép watiiii ó szép watiii óly hálás vagyok néked. 

De nem is neked... Hanem ki?-nekcsaknemfértki-

Mert az olvasók a világ legjobbjaI 

Ó szép watiii ó szép watiiiii a felhasználók mind tutiiii(k) 

Mert túljókhozzám smindenkihez

Túlkedvesek s figyelmesek

Ó szép watiiii ó szép watiiii hálámat nem tudomkifejezniiii

....

....

...

Oké. Engedjük el szerintem. 

Legközelebb táncot hozok. :D lol Najó nem. kíméllek titeket. De tényleg nagyon drágák vagytok, hogy mindig elolvassátok a fejezeteket és... Tényleg. Tényleg nem találok már szavakat mivel köszönjem nektek. Csak fejezeteket. ;)