-Ugye tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz Elle? - érdeklődött kedvesen Lils, miközben visszatett egy másik könyvet is a helyére. A Roxfort könyvtára még mindig megdöbbentően hatalmas volt. Kész labirintus!

-Ahogyan te is nekem. - dobtam vissza a labdát és közben megcirógattam a karjaimban doromboló Gaffie vörös homlokát.

-Nem kell ám ezt a macskát mindenhova magaddal hurcolnod. - sóhajtott végül Lils egy pár pillanat csend után terelve a szót a feltételezett szerelmi életemről. Így ő is felmentésre került, hogy bármit is megosszon a pár napja történt Jamesszel összezárt pár óráról.

-Tudom. De nézd, hogy élvezi a könyvek illatát. - Lily értetlen pillantást vetett az unottan dorombóló macskára, majd rámnézett, ahogyan babusgatom őt és megcsóválta a fejét.

-Egyetemi professzor lesz belőle.

-Ugye? - kérdeztem rögtön lelkesen, mire megforgatta a szemét.

-Persze. Egérfogást fog tanítani mesterfokon. - azzal már vissza is ült Remus mellé az asztalunkhoz. Kelletlenül süppedtem én is a fotelomba és törökülésbe húzva a lábamat cirógattam tovább az álomittas Gaffiet.

-Nem unjátok ezt sosem? Már két órája semmit sem csináltunk. - sóhajtottam végül fel és kisöpörtem pár tincset a szememből. Remus felpislantott könyvéből és összepillantott Lilyvel. Volt ebben valami titkos, jelentőségteljes kommunikáció. - Mi van?

-Régen szeretted a könyvtárat. - szólt halkan Lily és lapozott a vaskos kódexben.

-Most is szeretem. De tanulni itt, nem. Csak olvasni. De attól még szeretem. - ráztam meg a fejemet finoman. Mire újra összenéztek.

-De érdekes módon Tapmanccsal jobban szeretsz lógni, mi? - Remus összeráncolta a szemöldökét és valamit kijegyzetelt a jegyzetfüzetbe, míg én elkerekedett szemekkel pislogtam rá. Mi?

-Remus? - kérdeztem csodálkozva és nem is érdekelt, hogy Gaffie kiugrik az ölemből. - Mégis miről beszéltek?

-Arról, hogy Sirius nem szeret Ellie. - masszírozta meg orrnyergét végül Remus. - Nem tudom, hogy most mi történik, de ha ő nem... Akkor majd te. Térj észhez Ells. Tudom, hogy milyenek vagytok. Hogy milyenek voltatok és azt is sejtem, milyenek lesztek, ha ez folytatódik.

-Mert? Milyenek leszünk? Mi folytatódik? - kérdeztem megremegő hanggal. Mit szeretne? Manccsal össze vagyunk nőve, nem választhat el csak úgy. Az úgy nem mehet.

-Nézd Ellie... - szólt fáradtan Remus és letette pennáját, hogy az asztalon összefűzze ujjait. Úgy beszélt mint egy felnőtt. Mint egy felnőtt. Mint a szüleink szoktak. - Mi jussod volt eddig abból, hogy Tekergő vagy? Kétszer majdnem meghaltál miattunk. Egyszer komolyan megsérültél, miattam. Sirius miatt elszöktél és ha nincs mázlitok komoly bajba kerülsz. És most is. A téli szünetben a másik vérfarkas? A bátyád vagyok. És szeretlek és féltelek és nagyon szeretem mindegyik barátunkat, főleg Jameséket, de azt tudom, hogy ha ez így folytatódik... Egyszer nem leszek ott... Egyszer nem tudok ott lenni és valami baj történik.

Lily szomorúan bólogatott Remus mondandójára.

-Igaza van Remunak Elsie. Nagyon jófejek, de nem vigyáznak eléggé rád.

-Mi? - ismételtem meg remegő hangon és éreztem, hogy benedvesedik szemem. Remus ennyire nem bízna bennük? Hát ennyire nem bízik a saját barátaiban? Mit szólnának Jamie-ék, ha ezt hallanák? Annyi mindent kockáztattak érte. A barátságukért. Remus? Való igaz, nem vagyok szerencsés a balesetek terén... De két kezemen nem tudom megszámolni, mennyiszer védett meg Mancs... Mennyiszer mentett ki Jamie... Jamesnek a húga vagyok... Mancs pedig a vőlegényem. Ezt nem teheti. - Bocsáss meg Remus, de a-azt hiszem... Nagyon rosszul látod a dolgokat. - szipogtam és lehajtottam a fejemet, hogy ne lássák könnyeimet.

-Elle... - kezdte Remus, de Lily a szavába vágott.

-De az is lehet, hogy te látod rosszul a dolgokat Elsie... Mi van, ha Black hülyít? Ha direkt játszik veled?

-Ő nem tenne ilyet. - ráztam meg a fejemet csalódottan. Ők nem ismerik Mancsot, ha így látják ezt. - Ő más ember, mint azt hiszitek.

-Akkor milyen? - kérdezte élesen Remus. - Akit én ismerek, az egész nyáron lányokkal levelezett, minden lányt meghódított már a Roxfortban és túl laza ahhoz, hogy betartsa a szabályokat... És az erkölcsöket.

-Akkor rosszul ismered. - susogtam lepergő könnyekkel. - Én pedig rosszul ismertelek téged. Most inkább mennék az állítólagos barátainkhoz.

-Nem úgy értettem Lizzie...

-Akkor mégis hogy? - fakadtam ki és erőszakosan letöröltem kicsurranó könnyeimet. - Remus. Konkrétan azt mondtad, hogy nem mersz rájuk bízni... Hogy nem akarsz a közelükben látni. Hogy érthetted ezt máshogy?

-Meg akarlak védeni Siriustól. - szólt halkan Remus és szemei megvillantak.

-Megvédeni. - ismételtem meg. - Tudom, hogy mit csinálok Remus.

-Nekem nem úgy tűnik. Egy negyedéves látott titeket pár napja. Nekem nem úgy tűnik, hogy tisztában lennél vele. - sziszegte dühösen.

-Lily? - fordultam rögtön Lils felé, aki eddig maga előtt összefont karokkal kapkodta köztünk tekintetét. Most komolyan tápászkodott fel ő is foteljéből.

-Remusszal értek egyet. Azt hittem, hogy Black tényleg szerethet, de Elle... Ő... Ő nem úgy szeret, ahogyan te szereted. Kihasznál. - súgta szomorúan.

Meredten pislogtam rájuk. Komolyan? Komolyan? Miért történi...

-Elle! Ellie! Haló! - riadtan kaptam fel a fejemet és megszédülve néztem körbe. Remus barátságos mosollyal hajolt felém. Lily pedig velünk szemben mélyen hajolt a könyvébe. Mi? Mi?

-Nem akartalak felébreszteni, de azt magyaráztad, hogy be szeretnéd fejezni ezt. - bökött fejével az előttem tornyosuló papírhalomra. Álmodtam volna? Hát álmodtam. Azt hittem a megkönnyebbüléstől mindjárt elsírom magamat, helyette azonban boldog mosoly futott szét az arcomon én nekidőltem Remusnak.

-Várhat holnapig. - súgtam nevetve, mire kaptam egy értetlen, szórakozott pillantást, míg Lils kuncogva megcsóválta a fejét.

-Mi jár a fejedben Elle? - kérdezte szelíden Remus és finoman magához vont, miközben fellapozta a könyvét.

-Hogy mennyire örülök, hogy vagytok nekem. - mosolyodtam el, mire kedvesen megsimogatta a fejemet.

-Ezt majd mondd el Ágaséknak is. Tetszeni fog nekik. - tanácsolta és újra beleveszett a könyvébe. A könyvtár már barátságosabbnak tűnt, mint az álmomban. A február harmadik hetében már majdhogynem tavaszi, meleg napsugár bukott be az ablakon és barátságos, arany fénybe vonta az asztalunkat.

-Mi fog tetszeni nekem? - zendült fel vidáman és ekkor James kócos, hetyke feje jelent meg az egyik polc mögül és hatalmas vigyorral, csálé szemüveggel leült Lily mellé. Aki csak akkor zökkent ki, mikor kapott egy nagy nyálas csókot az arcára.

-Potter! - förmedt rá rögtön és vörös arccal húzódott arrébb. - Hagyjál.

-Az ebéd tálalva, stréber barátaim. - Mancs féloldalas vigyorral dobott le a tankönyveink közé egy egész szatyornyi Mézesfalásos édességet. Majd nekem hajított egy tábla tejcsokoládét és elmarva egy csokoládébékát a kupacból lehuppant a másik oldalamon szabad totelbe és koszos bakancsát a tankönyvek mellé nyújtva cigarettáért kezdett kotorászni a zsebében. Szégyenlősen pirulva kaptam el róla tekintetemet, mikor rám kacsintott és ez elég is volt Remusnak.

-Tapmancs! Nem szabad enni a könyvtárban, tedd le a lábad, tilos cigarettázni... - sorolta maga előtt összefont karokkal, Mancs pedig nyögve visszasüllyesztette zsebébe a cigarettát és végül vonakodva a lábát is lepakolta az asztallapról, de azért felszegett állal kibontotta a csokit és összeszűkült szemekkel, morcosan bámulva Remus unott tekintetébe hangosan és jóízűen elcsámcsogta a csokibékáját. Közben fennhangon valami "Nagyon finom... Hmm... Kár hogy Mr. Pedáns Prefektus Úr nem kaphat belőle... Mennyei... Édes... Csokibéka. Csoki. Nagyon jó... Hm-hm!"- félét dünnyögött a rágcsálás közben.

-Nagyra nőtt óvodás. - forgatta meg a szemét Remus és visszasüllyedt a könyvébe.

-Jó fiú! - mosolyogtam rá szélesen Mancsra és felnyúlva kuncogva megvakartam a füle tövét. Egy pillanatra elégedetten és büszkén mosolyodott el és már a szemét is lehunyta, mikor hirtelen megragadta a csuklómat.

-Viccesnek hiszed magadat, Lupin? - kérdezte pimasz vigyorral arcától eltartva kezemet. Hatalmas tenyere jól rabul ejtette apró csuklómat.

Nevetve álltam tekintetét, majd felsikkantottam mikor előre lendült, hogy elkezdjen csiklandozni. De aztán kigördültem a fotelből és hangosan nevetve elkezdtünk kergetőzni az asztal körül.

-És elkezdődött. - sóhajtott James és színpadias mozdulattal hátradőlt.

Hát. Nem tartott sokáig.

-Vissza se jöjjenek! - sziszegte Madame Cvikker miközben a folyosóra hajította a Mancs által hozott édességes puttonyt.

-Vissza se akartunk! - vágta rá Mancs és táskájába tömte az édességeket.

-Kidobtak a könyvtárból. - hebegtem sápadtan nevetve, Mancs meg féloldalas mosolyra húzta a száját. - Ne mosolyogj ilyen vadul Black, mert veled ellentétben, engem először tettek ki! - könyököltem oldalába és vissza integettem Jamesnek, aki még mindig Lily mellett ült és most vidáman próbált beszélgetést kezdeni a szótlan vörössel. Remus rosszalló mosollyal csóválta felénk a fejét és felnevettem, ahogyan elkaptam, amint titkon szájába dob egy falatot a csokoládéból. Sunyi.

-Megszámoljuk, hogy engem hányszor? - kérdezte Mancs vidáman és közben átkarolt. - Van egy édesség-halom a táskámban. Megebédeljük a Tiltott Rengetegben? - fűzte hozzá, miközben elindultunk az üres folyosón. És közben még kacsintott is hozzá. Tudja, hogyan kell rávenni engem bármire is.

-Olyan sunyi vagy! - nevettem el magamat, de közben nem kellett kétszer mondani, már fordultam is le a lépcsők felé. Mancs pedig kacagva ragadta meg a kezemet és két lépés között, finoman megpördített a sarkamon. Nevetve fordultam még egyszer és megdobbant a szívem, ahogyan összeakadt végül Manccsal a tekintetem.

-Ha sietünk, előbb kapod meg a csókodat. - hajolt a fülemhez bizalmasan, miközben elindultunk a lépcsőn.

-Akkor készülj a rohanásra. - súgtam vissza és megrebbentettem a szempilláimat, mire hangosan felkacagott, ugatósan, hátrahajtva a fejét és a következő pillanatban már a hóna alá is csapott.

-Ezen ne múljon Hölgyikém. - vigyorgott és már le is ugrott, hat lépcsőfokot kihagyva.

-Nem akarok meghalni Mancs! - sikoltottam kacagva, miközben Sirius szinte... Oroszlánok ügyességével ugrott át fél lépcsősorokat.

Mancs ugyancsak nevetve állt meg az egyik fordulónál és csillogó szemekkel kedvesen belecsippentett az arcomba.

-Amíg engem látsz, ne félj Beth.

Válaszul felnevettem, majd felkiáltottam, mikor egész egyszerűen felpattant a kőkorlátra és velem hóna alatt sajátos módon lecsúszott. Akár egy csúszdán. Mintha, ha nem billen meg, nem zuhanunk fél emeletet. Tényleg hülye.

Némán ellopakodtunk McGalagony mögött, aki éppen egy ötödéves griffendélest ráncigált magával, akinek rózsaszín szívek virítottak az arcán. Ha minket elkap, mi már ennyivel sem ússzuk meg. Valóban jó idő volt. Bár kicsit hűvös, így nem vettem le a talláromat, Mancs viszont már megint a bőrdzsekijét hordta ingje felett. És a nyakkendője is lazán, megkötetlenül lógott a nyakába.

-Hova is megyünk? - kérdeztem, és felnevettem, mert Mancs a hátára kapott és rohanni kezdett velem az erdő felé.

-Nem nyilvánvaló? Csókolózni! - rikkantotta, mire kipirultan felkacagtam. Bolondom.

Mancs végül csak lerakott a nedves földre, amiből már elő-elő bukkantak nedves fűszál kezdeményezések és már ketten rohantunk a Rengeteg felé. Gumicsizmám alatt placcsant a sár és bár Mancs sokkal gyorsabb volt nálam, direkt úgy rohant, hogy egyszerre érhessünk a fák közé. És ahogy ez megtörtént széles vigyorral már ajkaimon is csüngött sajátjaival.

-Csinálhatnánk ezt többször is. - mormolta két csók között. Nevettem, miközben hátam nekinyomódott egy öreg tölgy vaskos törzsének. A fák viszont még lomb nélkül maradtak. Így olyan kopárnak tűnt az erdő.

-Kiszabadítottál a sok tanulnivaló markából! - mosolyogtam rá végül és bőrdzsekije hajtókáját megragadva lehúztam magamhoz.

-A saját javamra. - harapott ajkába kacsintva, mire újra felnevettem és közelebb hajoltam hozzá, továbbra is kabátját markolva.

-A saját javunkra.

-Ahogy a latinok is mondják... Bonum publicum... - emelte meg állát Mancs, mire újra felnevettem.

-Közjó. - kuncogtam, mire elismerően biccentett.

-Kitűnő Mrs. Black. Hatvan pont a griffendélnek.

-Jó mesterem volt. - súgtam vidáman és ajkai felé hajoltam. Mancs meg kihívó tekintettel szuggerálta az enyémet.

-A legjobb, mi?

-Csakis. - súgtam és elégedetten sóhajtottam fel, mikor újra ajkaimra hajolt.

Manccsal végül úgy döntöttünk nem buli az erdő szélén csigáskodni, szóval hangosan nevetve, bohóckodva, egymás kezét markolászva bevetettük magunkat az erdőbe.

-Ez jó lesz?

-Tökéletes.

-Te mászol elsőnek. - azzal Mancs legugolt és már tartotta is kezét, hogy felsegítsen a kiszemelt magas, kacskaringós, öreg, erős sötétkék törzsű fára. Az emberre sok minden ráragad. Főleg, ha ilyen barátai vannak, mint a Tekergők... És nem mellesleg egy erdő mellett lakik... És van, volt egy lombháza is... Szóval ügyesen kúsztam a göcsörtökön és még gumicsizmám sem zavart. Mancs pedig fütyörészve kapaszkodott mögöttem felfelé.

Eléggé mélyen lehettünk már, hiszen dombokon keltünk át és erre a nekünk teremtődött fára is alapos kaptató után sikerült csak rátalálni.

-Ejha! - volt egy elég vastag strapabíró ága, amire gondolkodás nélkül telepedtem le. Olyan volt mint egy igazi pad. Pont úgy nőttek az ágak, hogy tökéletesen kényelmes és biztonságos kilátót biztosítsanak a hozzánk hasonló elvetemült túrázóknak. Szóval a természet fapadján csücsülve sárga gumicsizmás lábamat lóbálva gyönyörködtem Pont arra a hegyre sikerült feljutnunk, amiről rá lehetett látni a kastélyra és még Roxmorts körvonalait is látni véltem. Lenéztem és elmosolyodtam. Mancs szájában pálcájával, ügyesen kapaszkodott felfelé és megint hálát adtam az égieknek, hogy mindig magamnál tartom a kamerámat. Ez a fénykép is elkészült hát.

-Ejha bizony. - vetette le magát Mancs és feltúrva tincseit ő is körbe nézett.

-Nagyon szép a kilátás. - pihegtem a mászástól még mindig kicsit fáradtan és hátradőlve pislogtam a tiszta, kék égre. - Olyan szép. És hatalmas ez az egész. És mi tényleg ismerjük minden szegletét. Csak az eget nem. Bármikor felnézek... Olyan érzés... Olyan hatalmas és ezerarcú. Néha teljesen tiszta, néha felhős, fehér felhős, szürke felhős, teljesen borús... Néha pedig nem kék, hanem fekete... Néha pedig narancsos... Annyi arca van és mind gyönyörű. - csillogó szemekkel fordultam Mancs felé, de ő nem nézett az ég felé, helyette engem bámult.

-Valóban gyönyörű az ezerarcú kilátásom. - szólt féloldalas mosollyal, mire felnevettem és nekidőltem mellkasának.

-Najó. Éhen döglök. - Mancs azzal ölébe húzta táskáját és kotorászni kezdett benne. - Bagoly Berti? Nem? Nem. Kondéros Keksz. Az jöhet. Peter berakta a csótányos-szart is.

-Hagyd. Ő szereti. - nevettem és elfogadtam egy gumicukor-csigát. Mancs vidáman kotorászott tovább, majd hitetlen vigyorral előhúzott valami rózsaszín, vattás, szivecskés darabot.

-Valentinről maradt vattacukor? - vonta fel a szemöldökét. Eléggé nagynak tűnt és bolyhosnak a vattacukor én pedig kíváncsi mosollyal bújtam hozzá. - Ezt egy igennek veszem.

Azzal széles mosollyal, egyik kezével magához karolva kibontotta az édességet és felém nyújtotta. A vattacukor finom volt, csak régen ettem, valahogy a csoki mindig jobb ötletnek tűnt. De... Ízlelgetve az epres, túlcukros ízt. Nem is rossz.

-Cukor sokk. - nevette el magát Mancs, aki ugyancsak ujjairól nyalogatta le az odatapadt rózsaszín cukrot, majd benyúlt táskájába. - Talán elég magasan vagyunk...

-Az mi? - kérdeztem újabb falatot tépve a finomságból. Mancs valami furcsa eszközt tartott kezében. Olyan mugli dolognak tűnt. A közeli kopár fáról apró mókus ugrott át hozzánk és már el is csente az előlhagyott kondéros kekszet. Mancs újabb vattacukor adagot habzsolt szájába és közbe felém nyújtotta a szerkezetet.

-Ez egy mugli rádió.

-Rádió? De olyan nekünk is van... - kezdtem szemöldökráncolva, mire bólintott.

-Bezony. De ez más. Ez pici és mindenhol működik, mert elemes.

-Elemes. - ismételtem. Mugli ismeretről derengett valami.

-Ezzel az antennával fogja be a jeleket. És bár elvileg a Roxfort területén nem működnek az elektromos tárgyak... A fényképezőgéped és a zenelejátszó is működik... Talán ez is fog. - magyarázta Mancs és közben valóban egy kis fémszerű antennát nyitott ki a rádióból. Kapcsolgatott rajta valamit, majd felállt és nemes egyszerűséggel az egyik vastagabb ágra támasztotta, biztosan, hogy ne essen le.

-És most? - kérdeztem mosollyal, Mancs meg vissza ült mellém.

-Most? Várunk Pöttöm. - pöccintette meg az orromat és óvatos csókot kaptam ajkaim mellé. Beletelt kis időbe, de végül az utolsó darabig elfogytak az édesség készletek. A vattacukor is, a csoki is, a Mindenízű drazsé is, minden. Még a csótánycsokrot is elszopogattuk egymáshoz lapulva hallgatva a kósza, madarak dallamát. És közben elkezdett lecsorogni a nap a horizonton.

-Remus megint nem lesz túl boldog, hogy így leléptünk. - jegyeztem meg szórakozottan. Mancs aki pedig éppen a tincseimmel babrált, felsóhajtott.

-Nem értem Holdast. Vagyis de. A helyében én is megvédenélek magamtól... Csak... Csakhát...

-És... Hallják... Dan-nc-nc-cing... G-e-ge-entrys... - meglepetten kaptuk fel a fejünket a mugli rádió felé, ami most elkezdett recsegni és ropogni, Mancs pedig óvatosan elengedett és felállva, egy ágba kapaszkodva a rádió felé hajolt. Finoman csavart rajta és a következő pillanatban széles vigyorra futott szája. Halk zene csendült fel belőle és miközben én a lábamat lógászva hallgattam a vidám tónusú dallamot, Mancs visszaült mellém.

-Működik. Tudtam én. - vigyorgott és magához karolt újra. - Nézd Beth! - azzal a horizont felé mutatott. Abba az irányba pislantottam és szívem hevesen megdobbant. Nem messze tőlünk Hippogriffek egy csoportja vágtatott a levegőben, hatalmas szárnyaikkal suhogva, karmos, patás lábaikkal pedig a levegőt taposva.

-Tyű! Hippogriffek!

***

Nevetve fordultam tengelyem körül még egyet és a zene ütemére tovább táncoltam.

-I have spent all my years in believin' you But I just can't get no relief, Lord... - tátogta Mancs szívébe markolva, és közben megragadva balomat megpörgetett a tengelyem körül.

-Somebody... Oooh somebody... Can anybody find meeee... Somebody to love? - énekelte végül hangosan, széles mosollyal és közben megragadva a derekamat tovább sasszéztunk a foteleket és kanapékat kerülgetve. Nevetve táncoltam vele és még az sem érdekelt, hogy mindenki utánunk fordult a klubhelyiségben.

-Mindig ezt csinálják? - tette fel a költői kérdést Marlene, ahogyan visszakeringtünk a közelükbe.

-Ja. És még mindig nem unták meg. Tapmancs! Hé! Hallod? Fél órája táncoltok... Álljatok má' le! - Mancs azonban felé se sandított, csak szemeimbe feledkezve széles mosollyal újra megpördített a tengelyem körül. Vidáman kapaszkodtam bele újra karjaiba és hagytam, hogy derekamat megragadva a levegőbe dobjon, majd újra, biztosan tovább táncoljon vele. Olyan jó volt vele táncolni. Néha még énekelt is közbe. Az volt a legszebb része. Mikor azon a csodálatosan tiszta, puha, mégis karcos, szenvedélyes hangszínnel énekelt... Merlinre.

Mancs válla ritmikusan billegett és közben vidáman ingott egészében a zene ütemére, miközben továbbra is biztosan tartott és alig engedte el a derekamat. Végre volt valami indoka rá. Mondjuk Remus minket vizslató, összehúzott tekintete nem volt egy életbiztosítás, de... Mancs mikor élt a szabályoknak?

-Tapmancs... - kezdte, majd inkább felsóhajtott és nekidőlt Lilynek, aki széles mosollyal figyelte keringő párosunkat.

-Jöhet egy kis Rolling Stones? - kérdezte lelkesen Mancs, mikor vége lett a számnak. Széles mosollyal továbbra is a kezét szorongatva pislogtam ámultan fel rá, amit kedves mosollyal viszonzott és közben a magnóhoz lépett velem a nyomában.

-Na? Most már kifáradtatok? - kérdezte nevetve Marlene, mikor lehuppantam vele szembe a kanapéra. Sokáig táncoltunk még valóban...

-Mi sosem. - szólt vidáman Mancs.

-Sirius! - szóltam rá felnevetve, kis híján rám ült. Szándékosan. Vigyorogva lehuppant végül mellém és pimasz mosollyal az ölembe dőlt.

-Letáncoltam a talpamat veled. - böktem meg az orrát kuncogva, mire nevetve, mint kutya kölykök szokták mutatóujjam után kapott és finoman megrágcsálta azt. Megcsócsálta azt... Olyan vidám és huncut tekintettel, hogy nem bírtam megállni nevetés nélkül.

-Ez velem jár Pöttömke. - szólt nevetve, majd lebiggyesztette az ajkait és hatalmas szomorú szemekkel pislogott rám. - Simogass. Beeeeth... - Merlinre... Ez a kiskutya tekintet. Nyilván hogy nagyon jól áll neki és a legjobban tudja eszközölni, de akkor is...

Felfelé görbülő ajkakkal kedvesen megcirógattam arcát, majd ujjaimat belevezettem fekete, összekócolódott, dús fekete tincseibe. Nem mindenkinek engedte ám, hogy a hajával babráljon... Nem ám!

Mancs elégedett mosollyal lehunyta a szemét és jólesően felmordult, mire felkuncogtam. Édes Tapmancs.

-Azt nem értem, hogy miért szerettek ennyire táncolni. - szólt töprengve Marlene, aki a foteljében gubbasztva, pizsamájában éppen lábkörmeit pingálta vörösre.

-Táncoltál te már valaha is McKinnon? - kérdezte Mancs és félig kinyitotta a szemét, ahogy Marley felé pislantott.

-Többször is, de semmi extra nincs benne. - vont vállat Lena. Mancs kinyitotta a száját, majd inkább sóhajtott és végül nagy bánatomra felült a kanapén, és kényelmesen elterpeszkedve kezeit a háttámlára fektetve, lábait hanyagul szétvetve kényelmesen hátrahajtotta a fejét és a plafon felé pislogott.

-Pedig táncolni jó dolog. A legjobb.

-Maszattal, mi? - röhögött fel Jamie, de Mancs csak megvonta a vállát.

-Ja. Bettyvel.

Egy kis ideig mind csendben merültünk a saját gondolatainkban, én eközben kibújtam a cipőmből és felemás zoknijaimtól is megszabadulva, mezítláb, felhúzott lábakkal összekuporodva a kanapén, elvettem egy browniet, amit Pet édesanyja küldött ma reggel nekünk.

-Hé... Potter! - a csendet végül Lily törte, meg, aki eddig Remus vállának dőlve töprengett magában. James érdeklődve meredt fel rá.

Lily megigazította a zöld hajpántját vörös tincseiben és ültében kihúzva magát mosolyra húzta ajkait.

-Jövőhéten Roxmortsi hétvége. Még senki se hívott el... - kikerekedett szemekkel nyeltem le a browniemat, míg a szemem sarkából láttam, ahogy Mancs hatalmas vigyorra húzta ajkait.

James meglepetten tolta fel orrán a szemüvegét. Majd hitetlenül felegyenesedett ültében.

-Akkor... - kezdte hebegve, megilletődötten, mire bátorító mosolyt küldtem felé. Gyerünk Jamie! Gyerünk menni fog... James rámnézett, majd megköszörülte a torkát és tarkójára simította a kezét és egy fokkal magabiztosabban fordult Lils felé. - Akkor...

-Ne is folytasd. - intette le Lily, mire kiszáradt a torkom. Mindig ezzel kezdte a visszautasításait. Nem csoda, hogy Jamie is összezavarodott rendesen. Lily végül nagyot sóhajtott és mosolyogva lesütötte szemét. - Megyek veled.

Eltátott szájjal nevettem fel, Marlene elismerően füttyentett, Remus vidáman tapsolni kezdett, míg Mancs a szívére szorította kezét.

-Hat kibaszott évig vártam erre. - szólt és kitörölt egy láthatatlan könnycseppet a szeméből. Nevetve meglöktem a karját, mire rögtön visszalökött.

Lily mosolyogva megvonta a vállát, míg James még mindig kikerekedett szemekkel meredt rá. Mary mosolyogva ingatta meg a fejét, míg a mellette ülő, egymásba gabalyodott Frank és Alice meghitt pillantást váltottak egymással.

-Csináljunk valamit. - szólt végül Mancs unottan sóhajtva, egy újabb fél óra elteltével.

-Lazíts Tapmancs, te mindig akarsz valamit csinálni és... - kezdte James ásítva, de Mancs csak felmordult.

-Olyan vagy Ágas, mint egy begyepesedett öregasszony! Megérett a világ a pusztulásra, ha már a Tekergőknek sincs erejük semmi kalandra. - fonta maga előtt össze a karjait morcosan.

-És ha kalandosan lazulnánk? - mosolyodtam el és rápislogtam Remusra, akinek rögtön összeszaladt a szemöldöke. Tudta jól a mosolyom mögött rejtőző kalandvágyat és látszott rajta, hogy nem akar kalandozni ma este.

-Vagyis? - Mancs mindjárt lelkesedett az ötletért, míg James velünk szemben feltolta orrán szemüvegét.

-Mi nem lenne, ha bújócskáznánk? - kérdeztem széles mosollyal.

-Nem vagyunk már öt évesek Elle. - jegyezte meg sóhajtva Remus, de Mancs leintette.

-Ez szuper ötlet! És mondjuk csak egy szinten lehet elbújni. És nem lehet a klubhelyiségben belógni, maximum csak tantermekbe és a Térkép sem játszik, mert az csalás. - magyarázta felvillanyozva, majd csillogó szemekkel körülnézett. - Na?

-Annyira talán nem is rossz ötlet. - mosolyodott el Lily.

-Ejha! Ezt is megéltük... A kis pedáns, iskola első, prefektus Evans is csatlakozik a balhéhoz? - vigyorodott el Mancs, mire felnevettem.

-A bújócskához. - helyesbített szemforgatva Lily.

-Akkor én is játszom. - jelentette be nagy vigyorogva James.

-Legyen. - sóhajtott Marley, mikor rámeredtünk. Mary már nehezebb tészta volt, de végül megadóan bólintott.

-Nem is kérdés. - cicncogta vidáman Peter, mikor Mancs felé fordult. Alice és Frank tépelődtek egy darabig, de aztán egyszerre adták be a derekukat.

-Remuuu... Létszi! - biggyesztettem lefelé az ajkamat. Remus maga előtt összefont karokkal meredt rám. Majd végül felfelé emelte tekintetét:

-Hogy mindig rávesztek valami őrültségre. 

Azt hiszem mind egyetérthetünk abban, hogy az elmúlt hetek... Kíméletlenek és ütősek voltak. Nem vagyok egyedül, mikor azt mondom, hogy folyton csak rohantam és az oldalamat markolászva próbáltam napról-napra életben tartani magamat. De. Úgy tűnik, hogy jól tartjuk magunkat. Mert már szeptember felén túl vagyunk, jönnek az első nagydogák, témazárók, de még mindig két lábon állunk és ez minden elismerésért kiált. Szóval. Egy percet szánjatok rá, hogy lehunyt szemekkel megveregetitek a saját vállatokat. Mert nem vagytok semmik. Nem. Sőt. :D

A mai részben elhangzott a második... Najó... Nincs sorrend. Nem tudok sorrendet tartani... Mert mindegyik túl jó... Szóval... Elhangzott a sokadik kedvenc Queen számom is. Somebody to love. Szóval rajta. Hallgassátok ti is, mert felmelegszik tőle az ember lelke. :) 

A másik szám. Nem elemzek nyugi, hiába imádom a zenét ennyire. És nem fogok ömlengeni... Az pedig egy ősrégi szerzemény. 65-ös... Szóval tényleg jó öreg. Keep on dancing. Ezt is csekkolhatjátok, ha van kedvetek és kíváncsiságotok. Új zenéket találni mindig egy új kaland. 

A mai részhez nem fűzök sokat hozzá-mert reménykedem, hogy esetleg... Esetleg ti fogtok... Najó. Nem. Nem. Nem kell. Ne csináljátok, ha nem szeretnétek, álmosak vagytok, éhesek vagytok, fáradtak vagytok. NEkem már az is elég... Hogy konkrétan végigolvassátok. Hihetetlen. :)

Nade. Azért a mai részhez annyit hozzáfűznék, hogy most nagyban kacsintgatok valaki felé, aki jól tudja, hogy nélküle és a szuperisnpiráló öteleti nélkül... Nos. Nem jött volna létre a mai fejezet. És bár unikornisok helyett thetszrálok maradtak... Remélem. Nagyon-nagyon-nagyon remélem... Hogy egy picit vissza tudtam adni, azt a hihetetlen örömöt, ami engem ér, mikor kommentel minden rész alá. 

És ha már itt tartunk. Megint... Sokadjára is megkérdezem... Hogy... Ki hogy van? :) 

És... Hogy... Ha már úgyis itt gyülekezünk-nem tudom felfogni miért:]- milyen ötleteitek vannak? Akár az Elizabethről... Akár bármiről... De ha van valami cél az idei évre, vagy hetekre... MInden IS jöhet. Mert annyira imádlak titeket. Olyan elbűvölő emberkék vagytok és nem tudok mit kezdeni a hálámmal, hogy ennyien itt vagytok minden rész alatt 🥰

De én most be is fogom a csőrömet, mert a fülemben random emberek beszélgetnek-már megint csinálom a multitaskingot és hatvanhárom net-ablak van megnyitva, ebből nyolc valami zene, a másik nyolc valami youtubos cucc, a másik nyolc google doksi, a másik nyolc mindenféle szótár, filmek, random megnyitott kereső ablakok, random keresési előzményekkel, akkor vannak még a pinterest hegyek és a kép-borító szerkesztős dolgok is... Na meg most nekiállok, hogy mindenkit igyekezzek ellepni magammal a kommentszekcióban, szóval lesz még hatvan...-... Szó-mi szó... Az agyam ezerfelé figyel, szóval. Most itt le is teszem a kagylót. :]

<33