-Én ezt komolyan nem hiszem el…

-Nyugodj meg Holdsáp, ezen tényleg nem kell idegeskedni. Csak együtt alszanak és édesek együtt, szóval…

-Szóval rohadtul az idegeim vékony jegén táncol Tapmacs. Miért? Miért van az, hogy a húgom… Előbb, vagy utóbb… Így vagy úgy, de az ő ágyában lyukad ki?

-Legalább van rajta ruha.

-Kuss. Tapmancs pólója nem egy biztosíték.

-Tapmancs sosem csinálna semmi olyat, amit Maszat nem akar. Ezen ne parázz már.

-Tapmancs viszont jól tudja, hogyan csinálja azt amit én nem akarok. Sirius! Kellj fel az Isten áldjon meg már!

-Csak higgadj le Holdsáp.

-Nem. Eddig higgadt voltam, de rohadtul elegem van ebből az egészből. A szemem előtt játszadozik a hugommal. Az én egyszem, pici, hugocskámmal. Fogalma sincs, hogy mit csinál. Elcsavarja a fejét aztán majd az én szívem fog összetörni, mikor Elle zokogni fog a hülye seggéért. Tapmancs nagyon nem érti, hogy a szerelem nem holmi játék. És ezzel nem is lenne baj… Ha nem az én hugicámat akarná tönkre tenni.

-Te tényleg rémeket látsz Holdsáp. Tapi nem akarja összetörni a szívét, Merlin a tanum, hogy pont annyira odavan érte.

-Tapmancs! Ne tettesd, hogy alszol, mert esküszöm kitekerem a nyakadat! - dörögte a bátyám. Halkan sóhajtva akartam a másik oldalamra fordulni, de mezittelen derekamra tapadó, hatalmas tenyér megakadályozott ebben.

-Higgadj le Remus… Inkább figyelj arra, hogy milyen édesek együtt. - nem tudtam, hogy került Lily hangja is a fejembe, de selymes, nyugodt színtől ösztönösen felfelé görbült ajkam.

Lassan kezdtek szakadozni az álom-felhők fejemben és ahogyan lassan tisztulni kezdett a kép, élesedett hallásom, látásom… Jöttem rá, hogy nem álmodom és tényleg Mancs ágyában vagyok. Olyan hihetetlen és tökéletesen kényelmes pózban gabalyodtunk egymásba a takaró alatt, hogy elképzelhetetlennek láttam a felkelés gondolatát. Sirius a hasán fekve, édesdeden hortyogva, egyik kezét derekam köré fonta, másikkal pedig a feje fölött átnyúlva fogta az én apró kezemet. Még álmában is. A derekamra tapadó hatalmas, forró tenyere pedig robotiasan cirógatta a mezittelen hátamat, ahol az éjszaka rámadott pólója felgyűrődött. Az egyik lábával, pedig mint valami kampóval akár, tartotta fogva az én lábaimat. Lélegzetvételeit éreztem a nyakamon, olyan közel húzódott hozzám én meg végül résnyire nyitva a szememet mértem fel a fölöttünk sugdolózó alakokat.

-Nem tudok figyelni arra Lily, mikor nyilvánvalóan…

-Kussolj Holdsáp. - szakadt ki álmosan Mancsból és oldalára fordulva, elengedve kezemet már két kézzel szorított magához. Hangja rekedt volt és mélyen csengő, amitől megborzongtam.

Szempilláim alól pislantva láttam Remu fölénk magasodó, elsötétült arcát és mellkasa előtt összefont karjait.

-Szállj le a hugomról Tapmancs. Most.

-Rajta se vagyok még, mit akarsz? - morogta karcosan Sirius.

-Egyetemes seggfej vagy. - sziszegte Remus dühtől remegve, mire Mancs egyik karjával elengedett.

-Békén hagynál haver, még el sem kezdődött a nap. - dörzsölte meg fél kézzel a szemét és elfojtva egy ásítást, végül teljesen elengedett és hátára gördülve, kezeire támaszkodva félig felült. - Jó reggelt.

-Jót. Mi a fenét csináltatok Maszattal éjszaka? - kérdezte rögtön James és már az ő hangja is kicsit ingerültebben csendült.

-A kérdés az, hogy mit nem. - Mancs rekedten felnevetett. Igaza volt. Jó mozgalmas volt az éjszakánk. Londonban moziztunk… Döbbenetes belegondolni.

De a srácok nem értékelték a poént, mert Remus megragadta Mancs vállát és dühösen kirántotta mellőlem.

-Mit csináltatok?! - kérdezte mérgesen és elfehéredő ujjakkal szorította Mancs vállát. A szememet dörzsölve, hunyorítva próbáltam kivenni őket a túl sok fényben.

-Nem akarsz rögtön Beth fülébe ordítani, hátha őt is felkelted? - mordult fel Mancs és már ő se tűnt túl vidámnak.

-De mégis…

-Oh maradjatok már magatoknak! Egy újjal se nyúltam hozzá. - förmedt rájuk türelmét vesztve Sirius és ellökte Remus kezét vállától.

-Erre esküdnél? - kotyogta közbe James szemöldökráncolva.

-Igen. Életemre… - Mancs hirtelen elhallgatott és mikor legközelebb megszólalt hangjából minden düh és feszültség elpárolgott. - Jó reggelt Beth. - lágyan mosolygott le rám, amit álmosan viszonoztam.

-Mi ez a komorság? - kérdeztem végül ásítva és én is felültem, megigazítva a majdnem mellkasomig felgöngyölödött pólót.

-Mit keresel Tapmancs ágyában? - szegezte nekem Remus kertelés nélkül. Megütközve pislogtam rá, majd megdörgöltem szememet. Most mondjam el, hogy Mancs elvitt Londonba az éjszaka közepén? Nem. Akkor mindkettőnket kicsinálná.

-Jó reggelt Remu, neked is. - sóhajtottam fel és végül visszadőltem Sirius párnájára, hogy nyakig visszatakarózzak. - Ez egy nagyon, nagyon, nagyon hosszú történet. - susogtam álmosan és hasra fordulva átöleltem a párnáját. Olyan mennyei Srius-illata volt itt mindennek. Esküszöm, hogy ide fogok költözni!

Remus eltátotta a száját felháborodásában, majd fordult volna Mancs felé magyarázatért, de ő már nem volt mellettünk. Míg én lefoglaltam a többiek figyelmét, ő felkapta az egyenruháját és eltűnt a fürdőszobájukban.

-Mit csinált? - tudakolta James cseppet sem vidáman, mire újra felsóhajtottam. Alig aludtunk valamennyit az éjszaka folyamán és most úgy éreztem valósággal szét szakadok a fáradtságtól.

-Megnevettetett. És odaadta a szülinapi ajándékomat…

-Vagyis? - sürgetett a válasszal Remus halántékát masszírozva.

-Merlinre… Most mi a baj? - nyögtem fel és elnyomtam egy újabb ásítást.

-Hol vannak a ruháid? - rágcsálta ajkát Lily, aki eddig csendben figyelt.

-Mi? Ja… Hogy az… - nevettem el magamat és az álmosságtól úgy éreztem, beszélni is alig tudok. - Mancs tudja. Asszem ő vette le, vagy mi.

-Tessék?! - csattant fel kikerekedett szemekkel Remus, majd ökölbe szorította a kezeit. - Én megölöm. Én kinyírom Sirius Blacket. Hol a nyavalyában van most?!

-De Elsie… Mit csináltatok… Mármint… Olyan felnőttes dolgot? - szemöldökráncolva meredtem Lilyre, aki feszengve pislogott vissza rám. Felnőttes dolgot? Igen. Elég felnőtteset. Manccsal megszöktünk Londonba és megnéztünk egy igazi filmet. Tényleg elég felnőtttesek vagyunk.

-Hát. - gondolkoztam és elmerengve simogattam Mancs hatalmas, puha párnáját. - Szerintem igen.

A levegő szinte egyszerre fagyott meg a szobában. Lily megütközve meredt le rám, James arca egyre sötétebb árnyalatot öltött, Remus füle pedig lassan füstölni kezdett… Mármint nem szó szerint, de egy pillanatra eljátszottam a gondolattal. Most mit vannak úgy oda? Ők is tudják, hogy Mancs sosem ártana nekem és…

-Leitatott? Mire emlékszel Liz? - kérdezte komolyan James és idegesen hajába túrt.

-Mi? - nyögtem végül ki, majd felnevettem. Hogy lyukadtunk ki ide? - Dehogy is. Mindenre emlékszem. Kristálytisztán. - ásítottam újra és kuncogva burkolóztam bele Mancs takarójába. - Le kellenne fényképezni az arcotokat. Egytől, egyig. - nevettem végül fel.

-Utoljára kérdezem Elizabeth, mi a nyavalyát csinált veled? - fortyant fel Remus, de mielőtt válaszolhattam volna, éles hang előzött meg.

-Elvittem sétálni, az ég áldjon meg benneteket! - csattant fel Mancs, aki már éberebben és dühösebben vonult ki a fürdőszobából. Éppen lazán kötötte meg nyakkendőjét és tűrte bele ingjét nadrágjába.

-És? Aztán?

-Sétáltunk Roxmortsban. Kirándultunk, aztán Beth elálmosodott és nem akartam a tetőn mászkálni vele. - morogta Mancs dühösen és miközben beletúrt tincseibe lendületesen leült az ágyára. - Mit akartok még?

-Szerintem mindenki nyugodjon le. - ásítottam fel újra. - Teljesen felesleges ezen huzakodni.

-Le vitt téged Roxmortsba?! És ha halálfalókba futtok? - szűkítette össze a szemét Remus, de úgy tűnt valamiért már sokkal megkönnyebbültebbnek tűnik.

-Akkor az életem árán megvédtem volna, természetesen. - mordult fel Mancs és újra feltúrta fekete tincseit. Válaszát halva James olyan-”megmondtam, nem?” ábrázattal fordult Remus felé, akinek erősen megrándult az arcán egy izom. Valószínűleg az idegességtől.

Lily azonban már széles vigyorral meredt le ránk. Újra.

-Maradj távolt a hugomtól Black. - szólt végül kimérten, mire Mancs dühösen kapta fel a tekintetét rá.

-Eszemben sincs.

-Kerüld el messziről, mert csak bajt csinálsz! - csattant fel Remus türelmét vesztve, majd tekintete megállapodott rajtam. - Megtiltom, hogy…

-Holdsáp… - kezdte fejét fogva Ágas, de Remus félelmetes kifejezéssel arcán leintette.

-Remus… - szólt halkan Lily és kicsit dühösnek tűnt már ő is.

-Nem érdekel. A legrosszabb hatással vagy a hugomra Black. Megrontod.

-Dehogy ront. - találtam meg én is a hangomat sértetten és éberebben ültem fel az ágyában.

-Szerinted. De én látom ám.

-Mire célzol Holdsáp? - sziszegte ingerülten Mancs és ökölbe szorított kezekkel felállt.

-Arra, hogy jól tudod, mennyire beléd van esve és te csak az ujjad köré csavarod és…

-Oh maradj már! Nem tudsz te semmit! - torkolta le dühösen Mancs. - Túlságosan meg akarod védeni, de képzeld Beth is felnőtt lett.

-És? Az én húgom. Az én felelősségem.

-Dehogy a tied.

-Tartsd magadat távol tőle! - förmedt Mancs arcába Remus eltorzult arccal.

-Soha. Nekem aztán nem parancsolhatsz Lupin! - szájalt vissza Mancs rögtön.

-Minden el van cseszve körülötted. A hugomat nem engedem, hogy belerántsd ebbe az egészbe. - Mancs arca egy pillanatra fájdalmasan ugrott össze és hitetlenül meredt Remus vörös arcára.

-Sirius nem rontott el semmit. - tápászkodtam fel Mancs ágyából és keserűen álltam közéjük.

-Dehogynem. Mindent. Fogd fel Elizabeth, hogy csak ehhez ért. - Remus túl messzire ment. Annyira értékeltem, hogy meg akar védeni. Hogy a legjobbat akarja nekem… Csak… Csak… Ő… Nem láthatta át azt, amit én igen.

-Hogy mondhatsz ilyet? - csattant fel Mancs mellőlem végül villogó szemekkel.

-Ismétlem maradj távol a hugomtól. - szűrte fogai közt Remus és védelmezően elém lépett. Azt se tudtam hova kapjak. Döbbenten, kikerekedett szemekkel álltam Remus mögött és rémülten meredtem Mancs dühös arcára.

Mancs egy ideig meredten és dühösen bámult Remus tekintetébe.

-Még, hogy én vagyok a seggfej. - vigyorodott el gúnyosan, majd felkapta a táskáját és a következő pillanatban már be is csapódott mögötte az ajtó. Ajkaimba harapva utána akartam indulni, de Jamie megfogta a kezemet.

-Hagyd Maszat. - sóhajtott szomorkásan és átkarolta a vállamat. - Örülj, hogy én nem húztam fel magamat Tapmancs szemétkedésén.

-De nem is szemétkedett. - ráncoltam össze a szemöldökömet, de James megrázta a fejét.

-Csupán az eléggé szemétség tőle, hogy tudja mennyire szereted és így bárhova és bármikor elcsábíthat. És ezt meg is teszi. Szerintem is kicsit maradj távol tőle. Hidd el mi is nagyon szeretjük a lökött fejét, de… De na.

-Kihasznál Elsie… - susogta szomorkásan Lily is és végül megfogta a kezemet. - De induljunk átöltözni, mert nem marad reggeli nekünk.

Némán szedtem fel a ruháimat a földről és kerülve Remus tekintetét követtem Lilyt kifelé.

Már megint ott tartottunk, hogy mindenkinek a saját módján igaza volt. Remusék azt láthatták bele a helyzetbe, hogy Mancs gonoszul kihasznált és magával csábított éjszaka sétálni-mondjuk ebben tényleg semmi rossz nincs-... És Remus… Aki… Aki túlságosan is óvott és féltett még most is mindentől… Túlságosan szerette elveszíteni a fejét, rám nézve. De ez akkor sem indok arra, hogy eltiltson Mancstól. Vagyis értem. Az ő nézőpontukból ez kézenfekvő… Csak… Én… Én nem tudok egyetérteni velük ebben. Mert Mancs… Mert Mancs az én emberem. A vőlegényem?

-Mi történt? - tudakolta Frank rögtön, mikor komor, vert hadunk megérkezett a Nagyterembe.

Minden szó nélkül leültem Lily mellé, minél távolabb Remustól és Jamestől és étvágytalanul szedtem magamnak egy kis zabkását.

-Tapmancs történt. De az nagyon. - mormogta James és unottan töltött magának teát.

-Mármint? - csámcsogta teliszájjal Marlene, Dorcas pedig, aki ugyan nem mellettünk ült, de elég közel, hogy hallgatózni tudjon most nem beszélt többet a hatodéves lánynak, hanem megvető fintorral pislogott felénk.

Némán étvágytalanul rágtam meg a falatot és felkaptam a fejemet, mikor Mancs belépett a Nagyterembe. Remusszal farkasszemet néztek, majd azzal a lendülettel sarkon is fordult és eltűnt.

-Miért vagytok ilyen utálatosak most? - mormogtam, mert Lily átkarolt, hogy ne tudjak felálni és utánaszaladni.

-Egy napig most mindenki gondolkozni fog ezen az egészen. - szólt tárgyilagosan Lils és villájával felém bökött, aztán Remus felé, aki erre felpislantott könyvéből. - És holnap mindenki bocsánatot kér mindenkitől.

-Frászkarikát. - felelte rögtön Remus és lapozott könyvében. - Ne játszadozzon senki a hugommal.

-Mondd Holdsáp. Mit kell tennie, hogy elhidd, hogy nem játszadozik Maszattal? - ráncolta a homlokát James. Remus azonban csak megvonta a vállát.

-Sok mindent. De például nem az ágyába csempészni az éjszaka alatt. Elizabeth?

-Én ezt nem bírom. - álltam fel dühösen az asztaltól és vállamra kapva a táskámat, felkapta a zabkásástálamat. - Találkozunk SVK-n. - azzal kérdő tekinteteiktől kísérve emelt fővel megcéloztam a mardekárosok asztalát.

-Hagy találjam ki. Kiutáltak. - Pers fel sem nézett a Reggeli Prófétából, úgy húzódott arrébb, hogy leüljek mellé.

-Nem engem. Mancsot. Szerintük játszik velem.

-Lám. Valami sütnivaló mégis szorult apró, együgyű agyukba. Kivételesen egyetértek a bátyáddal. - mormogta, mire összehúztam a szememet. - Boldog szülinapot. - tette végül hozzá és el sem szakítva tekintetét a szövegről tallárja zsebéből egy zöld csomagolású csokitáblát húzott elő. Elkerekedett szemekkel fogadtam el az ajándékot. Ez nagyon nem Pitonos húzás volt. Egyáltalán arra sem gondoltam, hogy megjegyzi a szülinapomat… Nem hogy még kapok is valamit!

-Pers? - hebegtem döbbenten és meghatott mosollyal rejtettem táskámba az ajándékot. Biztos, hogy nem eszem meg. Helyette valami vitrint szerzek neki. “Perselus Piton szívének megtestesülése” néven. - Merlinre Per! Köszönöm! - nevettem fel és nem foglalkozva a felénk forduló értetlen, döbbent, megvető és undorodó tekintetekkel vidáman magamhoz szorítottam Perselust.

-Nem azért adtam, hogy ölelgess. - morogta unottan Pers és lapozott az újságában.

-Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Olyan édes vagy! - nevettem rá, mire arca fintorba torzult. - Ez az egyik legjobb ajándékom.

-Ez csak édesség, Lupin.

-Ez nem csak édesség Pers. Ez CSOKOLÁDÉ! - nevettem fel újra és nekidőltem. - Imádlak.

-Gratulálok. - válaszolta kurtán és újra belemélyedt az újságjába.

Nem érdekelt, hogy hány mardekáros néz felém megvetően, fintorogva, utálkozva… És az sem érdekelt, hogy a Nagyteremben többen is minket bámulnak értetlen tekintettel. Nem is pillantottam a barátaim felé, akik mind dühösen, megrökönyödve, vagy éppen elsötétülő tekintettel bámulhattak felénk. Helyette csak széles mosollyal átkaroltam a monoton, olvasgató denevért.

-Tudod Pers, kedvesebb vagy, mint azt hiszed. Olyan nagy szíved van, csak meg kell törni a falakat. - susogtam és mégszorosabban öleltem.

-Tudod Lupin, te pedig hülyébb vagy, mint hittem. - dünnyögte Pers unottan és a miheztartás végett, igyekezett kiszabadulni karjaim közül. - Mostmár igazán elengedhetsz.

Nevetve húzódtam el, majd magamhoz véve a zabkásámat, karjának dőlve tovább folytattam reggelimet.

-Mit ír? - kérdeztem teleszájjal, de mielőtt Pers unottan rámpillanthatott volna, egy ismerős, éles, utálatos hang felcsattant.

-Lupin! - Barty Kupor összehúzott szemekkel csapott kezeivel az asztalra előttünk. - Mit csinálsz itt?

-Jó reggelt. - mosolyodtam el barátságosan. Ha Perselusnak van szíve, akkor neki is van. Biztosan.

-Húzz innen. Nem vagy mardekáros, de még aranyvérű sem.

Türelmes mosollyal pislogtam a szikrázó szemekbe, majd végül megvontam a vállamat.

-Való igaz, de Perselus a barátom.

-Sárvérűekkel barátkozol Piton? - fordult Pers felé megvetően Kupor, mire ő felpislantott újságjából.

-Lupin nem sárvérű.

-De griffendéles. És Potter barátja. - sziszegte Kupor.

-Békés szándékkal érkeztem! - szóltam közbe és újabb falatot tüntettem el a zabkásámból.

Kupor viszont olyan lenéző tekintettel ajándékozott meg…

-Akkor békés szándékkal távozhatsz is. Nem riadok vissza az erőszaktól, Lupin. - azzal előhúzta tallárja zsebéből pálcáját. - Vagy eltűnsz innen most, vagy teszek róla, hogy menekülj.

-Nem miattad jöttem és nem akarok veszekedni se. - ráztam meg a fejemet, mire felvillant a szeme.

-Rohadtul nem érdekel. Ez a mardekár asztala és…

-És nincs erre semmi szabály. - szólalt meg egy jeges és rekedt hang mögülünk. Kupor szemében vegyes érzelmek villantak én pedig zavartan fordultam a hang gazdája felé. - Tedd el a pálcádat Barty, vagy kénytelen leszek pontokat levonni a saját házamtól. - sziszegte Regulus, mire szívem megdobbant.

Kupor egy ideig villogó szemekkel meredt rá, majd valami"erről még beszélünk majd" szerű szavakat morogva hűvös tekintettel sarkonfordult és nem csak az asztaltól távozott, hanem egyenesen a Nagyteremből is.

Regulus minden szó nélkül komoran leült velünk szembe és töltött magának a kávéból, hogy aztán mindenféle tej és cukor hozzáadása nélkül egyszerűen belekortyoljon a fekete, keserű italba. Teljesen olyan volt, mint Sirius.

-Reg… - kezdtem halkan tétován és elengedtem a kanalamat. Regulus elegáns mozdulattal letette csészéjét, majd felemelte tekintetét és acélzöld szemeit az enyémekbe fúrta.

-Igen?

-Vissza szeretném kapni a barátságodat. - súgtam halkan, Pers meg felvont szemöldökkel pislogott fel az újságjából.

Regulus lemondóan sóhajtott és újra kortyolt kávéjából.

-Minek?

-Mert szeretlek és utálom, hogy év eleje óta csak lerázol.

-Én is szeretlek Liz, de nagyok vagyunk és már nem lehetünk barátok. - Regulus tudatos, mégse feltűnő mozdulattal igazította meg balkarját fedő tallárja sötét ujját, mire sebesen megráztam a fejemet.

-Engem ez nem érdekel. Attól még, hogy ez a helyzet… Ti ugyanúgy maradtok Pers és Reg. Nem változtat ez semmin, mert…

-Pont, hogy mindenen változtat Lupin. - dünnyögte Pers és lapozott.

-De én nekem ti vagytok a barátaim…

-Nem. El kell engedned Lupin. Vagy a bátyádnak tetszik, hogy velünk barátkozol? Vagy a testőrségednek? Blacknek? Konkrétan orrba vágott a haragja. - szólt halkan gúnyosan Pers, de mielőtt válaszolhattam volna, felcsendült az első órát jelző csengő hangos, éles csilingelése… Az egész Nagyterem egy emberként elevenült meg. Mindenki sietve bekapta az utolsó falatot, felkapta a táskáját és már tolakodott is kifelé.

-Én… - hebegtem megzavartan. Hangomat elnyomta a kapkodó, siető diákok zaja. - Én…

-Majd megbeszéljük később. - szólt élesen Reg és vállára kapva táskáját már ott sem volt.

Rápislogtam Perselusra, aki a legnagyobb káosz közepette is unottan felvette újságját és újra lapozott benne. Komótosan ráérősen.

-Neked nincs első órád Lupin? - dünnyögte orra alatt, mire feleszmélve felugrottam.

-Dehogynem… SVK! - nevettem el magamat idegesen és felkaptam a táskámat.

Pers csak a szemét forgatta. - És akkor? Mire vársz még?

-Én… - haraptam ajkamba tétován, de mikor azok az éjfekete szemek belevésődtek az enyémbe. Jeges komolysággal. - Ugye… Nem akartok elhagyni? Nekem szükségem van rátok és… - remegett meg a hangom.

-És nem érdekel a sötétjegy. - szóltam halkan egy kis tétovázás után. Az sem érdekelt, hogy minden órára rohanó társam már elhagyta a Nagytermet. Remusék is elindultak már.

Perselus egy ideig meredt a szemembe. És még mindig nem tudtam kitalálni ilyenkor mire gondolhat pontosan… Aztán olyan dolog történt, amire a legkevésbé sem számítottam… A mindig komor, egy vonalú ajkak… Óvatosan, nagyon finoman, de halvány mosolyra húzódtak. Olyan hihetetlen volt. De valós! Perselus Piton mosolyog?!

-Ne görcsölj rá, Lupin. - csak ennyit mondott. Nem volt válasz ez semmire… De ismeretlen oknál fogva megnyugtatott. Majd mosolya odafagyott és elkomorodva meredt a szemembe. - De most tűnj el innen, mert becsengettek. - olyan fagyosan mordult rám. Vészjóslóan… Mégis csak nevetve egy gyors puszit nyomtam fagyos arcára és a megkönnyebbültségtől repülve, szinte szálltam a SVK-tanterem felé. Mondjuk a lebegésemet két lépcsősor után leverte a gravitáció… Hogy a levegőt kapkodva, zihálva és ziláltan érkezzek meg a terembe…

***

-Szóval Sirius Black, mi? - zavart mosollyal fordultam Lily felé, aki az ágyában fekve, már nyakig betakarózva, ugyanakkor élénken csillogó zöldekkel meredt felém. - Mesélj Elle… Ezek után hülye leszek elhinni, hogy barátok vagytok csak.

-Hosszú napunk volt Lils… - kezdtem végül és közbe laza és béna fonatba fogtam tincseimet.

-Ami nem vértez fel arra, hogy ne beszélj a nyilvánvaló tényről, miszerint… Sirius Black…

-Sh! - emeltem fel mutatóujjamat szájam elé, és nevetve pisszegtem tovább, miközben hónom alatt összecsomagolt dunyhámmal, suhogó hálóinnggel leültem ágya szélére. - Ne beszéljünk Siriusról.

Lily összeszűkült szemekkel, elfolytott vigyorral meredt rám, miközben beljebb araszolt a fal felé, nekem is helyet hagyva ágyában. Mióta egyszer felkeltettem éjszaka egyik halálfalós, rémálmom után kérdés nélkül megengedte, hogy alkalomadtán hozzáköltözzek.

-Ha te mondod Ells, de még mindig totálisan egymásba vagytok esve.

-Dehogy vagyunk. - nevettem és ledőlve én is nyakamig húztam a takarót és felé fordultam fektemben. - Legjobb bará-…

-Tudom. De amit látok, azt látok. És azt látom, hogy Sirius Black… Olyan tekintettel nézi minden léptedet… - lágyult el Lils mosolya és közbe kinyúlt dunyhája alól, hogy anyáskodva magához húzzon. - Ellsie… Higgy nekem. Szeret, egyenesen imád téged.

-Akkor ideje venned egy szemüveget. - nyújtottam ki a nyelvemet és felnevettem, mikor Lily bosszúsan belecsípett az arcomba. - És ha már ennyire pasikról beszélünk… James?

Lily arca fintorba ugrott és megforgatta a szemét.

-Nagyon nem megy neki a csajozás. Rendes dumája sincsen, csak követ, meg bámul, meg túrja a haját, villantja a vigyorait, meg kacsintgat. Hülye.

Fürkésző mosollyal pislogtam rá, de nem nézett már a szemembe.

-Lily? - ültem fel és összeráncoltam a szemöldökömet. - Miért érzem azt, hogy valamit nem mondasz el?

Lils ajkaiba harapva meredten nézett  rám, majd ő is felült. Rögtön magasabb lett. A dunyha alatt törökülésbe húzta lábait, majd mérgesen összeráncolta a homlokát és beletúrt vörös tincseibe.

-Mert valamit tényleg nem mondok el. - szólt halkan és elkezdte tördelni a kezét. Olyan rossz volt látni sápadt, szív-alakú arcát. És ahogyan hallgattam a finoman ropogó ujjait, ösztönösen megfogtam puha kezét.

-Lils… - kezdtem halkan, finoman, de a szavamba vágott.

-Nem tudom Ellie… Nem tudom. - némán figyeltem, ahogyan ujjtördelés helyett az én kezemet kezdi lázasan szorongatni. Ismertem ezt a Lilyt. Ez az a Lily volt, aki rémült és dühös volt egyszerre. És közben elveszett.

-Ha elmondod könnyebb lesz. - próbáltam engesztelni, de hajthatatlan volt.

-Nem lesz könnyebb. Csak még bonyolultabb. Ha elmondom. El fogod mondani Blacknek, vagy Remusnak… Mert ők is a fő bizalmasaid… Nekem csak te vagy és Remus ilyen szinten… Ha elmondod Blacknek. Black elmondja Potternek. És ha Potter tudja én halott vagyok. Én se tudom, mi ez az egész. És nem fogom túlélni, ha meg kell neveznem. - sziszegte egyre idegesebben és két kézzel túrt tincseibe.

-Akkor csak írd körbe. - javasoltam és megszorítottam kezét. - A nővérem vagy Lils… Ha tényleg ennyire fontos, egy szót sem szólok. - Lily savanyúan méregetett, majd lopva körülnézett az üres szobánkban. Dorcas pasizott. Marlene és Mary a klubbhelyiségben kártyáztak Peterrel és Remusszal mikor utoljára láttam őket… Alice pedig gondolom Frankkel volt. Szóval összességében üres volt a szoba. Csak úgy kongott az ürességtől. Tekintetem megakadt Gaffien, aki még a Mancstól csórt hajgumival játszott. Aztán Lily hirtelen megszólalt.

-Utálom. - súgta mérgesen a csendbe. - Gyűlölöm Pottert.

Olyan komolynak tűnt. Én pedig lebiggyedt ajkakkal vártam a folytatást.

-Annyira utálom, hogy folyton köszön… “Csá Evans! Szervusz Liliom! Szépségem! Ahoy! Szerelmem!” - méllyítette el a hangját dühtől sápadó arccal. - Utálom, hogy folyton túrja azt a kócos haját és képtelen megfésülködni, vagy bármi… Utálom, hogy folyton úgy vigyorog rám, mintha jóban lennénk. Utálom, hogy mindig, mindenhol ott van… És figyel rám… És beszél hozzám… Utálom, hogy nem adja fel… - hadarta hadonászva és dühét kétségbeesés váltotta fel. - Miért ismer annyira? Miért tud ennyi mindent rólam? Annyira, de annyira gyűlölöm… Mert… Mert Elle… - hebegte, majd elharapta a mondatot és kisöpört pár gyülekező könycseppet.

Szomorúan öleltem magamhoz, bármennyire is nagyobb volt nálam. De aztán sóhajtott, megtörölte szemét és savanyú képpel, csalódottan meredt a szemembe.

-Utálom Elle… Hogy ilyen jól néz ki… És hogy ennyire jófej… És vicces… És közben kedves is. És utálom, hogy milyen sok szeretetet gyűjt irányomba. Gyűlölöm ezért. - susogta, majd tenyerébe temette arcát. - Nem szabad Elle. Nem szabad.

Hááát. Igen. Tudom. Tudom és tudom. Nem kéne mist itt lennem. Negyed tizenkettőkor. A wattpadon. Beleragadva a Harry Potter fanficionömbe. Megéri? Úgyérzem, hogy igen. Mert remélem, hogy a ti hétfőtök és... Amblokk az egész hetetek így jobban indul.

Nem tudom mennyire említettem a múltkori rész végén... De... Azt hiszem szörnyű állapotban vagyok kicsit :D
Nem tudom, hogy ez a kéthavonta összegyűlő túlterhelés és túlpörgés miatt van-e... Vagy hogy mennyit tesz hozzá a suli, vagy az, hogy nincs kedvem aludni... De... Szóval kicsit kiestem a szokásos fényemből. Nem tudom mi van most velem. Tényleg. És azt meg végképp nem tudom mitől lesz jobb, ha itt panaszkodom nektek... :]
De panaszkodni jó. Sajnos. Vagy nem. Kicsit ilyen léleksikáló hatással van...
És hogy ebben miért vagytok érdekeltek? Őszintén nem tudom.
Ahogy azt sem kinek ígérgetem, hogy mihamarabb visszarázódom a bőrömbe és, hogy visszatérek újra, azzal a szokásos fél lábbal a földre. Kettő az már nekem túl sok. Jó. Ennyi volt a drámai, tragikus, szívfacsaró sajnáltatás és most akkor vissza ide. Na.

Boldog hétfőt mindenkinek! Tudjátok mi a legfontosabb! Legyetek a világ legkedvesebb emberei minden nap! Mert minden ember megérdemli a szeretet! Bizony. Hallgassatok sok-sok-sok-sooook... RENGETEG jó zenét. Olvassatok. Legalább csak egy picit. Egyetek salátát és csokit. Örüljetek az esőnek és a csillagoknak és... NE MARADJATOK FENT SOKÁIG. UGYE?! Na. Jóéjszakát 🤭❤️❤️

Ui:. 1) Tudom. A szokás úgy tartja, hogy nem teszek ki új fejezetet, míg az előző összes válaszolatlan kommentre nem reagáltam. De. Nem kifogásokat keresek, mert az hülyeség. A lényeg. Imádlak titeket. Mindenért. És egy apró kis szivecske is világot jelent nekem, szóval ne bátorodjatok el a kommenteléstől csak azért mert nem válaszolok rögtön, oksi? Egy ilyen pici komment... Olyan mintha fél csokigyárat kapnék tőletek. (mostanra már kész csokivárosom van:) Szóval csak bátran. Mert nem is sejthetitek, mekkora örömöt okoztok... Bocsánat. Ezzel nem azt akarom jelezni, hogy muszáj... Meg ilyenek. Szó sincs erről... Csak... Csak nagyon szeretném ha tetszene nektek annyira egy-egy irka-firka, mint nekem egy-egy komment. Egyszer talán eljutunk idáig... Csak álmodni merek róla :]

2) Igen. Aludnom kéne.

3) Még mindig.

4) Tudom. Az eleje döfi volt a javából. Remusunk ennivaló, de túlságosan védelmező és olyanok szaladtak ki a száján... Amiket Mancs nem érdemelt meg. De remélem ellensúlyozta a félrement veszekedést Lily vallomása. Sokat gondolkoztam ám, hogyan döbbenjen rá kedvenc vörösünk, de. Így megy ez. :P

5) Tényleg szóljatok ha értelmetlen

6) Bocsánat mindenért. Megint. Leginkább a felesleges időhúzásért.

7) Kicsit elhagytam a self-detektoromat és már nem tudom bemérni mikor vagyok túl sok az emberknek, szóval próbálok kevés lenni?

8) Nme megy, ugye?

9) Még mindig bocsánat.

10) Csak éjfél van és megszólalt... A bűntudatom? Nem is. Csak a fejem. Meg a szokásos hülyeségek*ezt most nem láttátok, de ásítottam*

11) Amúgy kit érdekel?

12) Senkit. Be kell látnom, hogy unatkozom és csak fejelem a billentyűket ahelyett, hogy bármi hasznosat csinálnék.

13) Ezt nem tőletek kéne kérdeznem. Vagy mégis? De... Van értelme ennek az egésznek? Oké
Tudom, hogy mikor már ém bizonytalanodom el ebben, akkor baj van, de... Most már két napja ferengek ebben a moodban és megosztom a szenvedésemet veletek. A szenvedés összehozza az embereket. Elvileg. A közös szenvedés. Itt pedig csak én szenvedek. Amivel még a legjobb esetben sem tud senki semmit sem kezdeni. De. Mármint. Ki mástól kérdezhetném ezt meg, mint az olvasóimtól? Szóval? Ti láttok ebben értelmet? Az egészben? Folytassam? És tudom, hogy túl cuki emberek vagytok és úgyse fogjátok azt írni, hogy "fuuuuj fejezdbe", helyette majd olyat, hogy "en imadooom. Kerlek szepen folytaaasd. De ha te nem szeretned akkor neee". Na latjatok. Most ugy erzem, hogy meg veletek is teljesen undokoskodok. Inkabb befejezem itt most. Eleg volt a pesszimistaskodasbol. Meg a gyurodesbol. Mar az ekezetekhez is lusta vagyok es tulstresszelt. Pedig TELJESEN LAZA VAGYOK. Na persze. Khm. Na persze.

Jó éjszakát. :]

❤️❤️❤️

Még mindig bocsánat mindenért. Azért vagyok itt, hogy sugározzam a pozitiv energiákat, nem pedig nyafogjak. Szóval ezt itt és most lezárom. Nehéznek érződő napokon vagyok túl, ahol alig csinaltam valamit, csak az elet ertelmen toprengtem, mely fillozófiai mélységekbe merülve és komolytalan ember komoly gondalatai túl kemények, dühösek és szomorúak ilyenkor, szóval már húzom vissza magamat a veremből, amibe önszántamból ugrottam fejest. És tudom, hogy önzőség veletek megosztani ezt, mert nektek is legalább ilyen nehéz lehet minden... Ha nem nehezebb... De amúgy valószínűleg senkit sem érdekel ez, szóval... Mindegy :]

⭐⭐⭐

Mostmár tényleg le kell feküdnöm. Fél hétkor indulok, mert megfogadtam, hogy idén nem kések el. - tavaj... Egy kezemen meg tudom számolni hányszor értem be időben a gimibe. A magatartásom jól meg is sínylette. No comment :D - Szóval tényleg le kéne már nyugodnom. Meg minden. Bár. Úgyse tudok. Egy próbát megér azért ;]

(Ti is ennyit rágódtok, hogy mit gondolnak rólatok az emberek? 🥺❤️)

ÉS HÁT A FŐ-KÉRDÉS! JESSZUS MILYEN ÖNZŐ VAGYOK! HÁT... HOGY VAGYTOK TI?? HOGY BÍRJÁTOK? Most még pont szeptember három van, de mindjárt szeptember négy... Szóval? Mi a közvéleményünk azon kívül, hogy "blah. Fúj suli". Új tanárok? Diákok? Barátok? Termek? Sulik? Órarendek? Hobbik? Meséljetek. CSUPA FÜL VAGYOK :] <3