-A tea pont most készült el. Gyertek csak, gyertek! - Anya, mikor vert hadunk felbukkant a láthatáron, már rég a küszöbön ácsorgott. Kötényben, szoknyában, kendőbe bugyolálva. Hatalmas Lupin-mosollyal ajkain és vidáman integetett felénk. - Gyerünk! Aki először ér ide, elsőként kóstolhatja meg a süteményt!

A Kóbor Grimbusz nem vitt háztól házig. Így a falunk kis határában letessékelt minket és már ott se volt. Így a rettentő hidegben, hóban, fagyban kellett cipekednünk a ház felé. Talpaink alatt ropogott a hó és néha a jeges szél is jól megcibált. Vagyis a szél az leginkább engem bántott, mert a srácok magasak voltak és erősek. Engem viszont... Volt egy olyan érzésem, hogy simán el is fújhatna egymagában.

-Milyen sütemény? - Mancsnak még volt ereje kiabálni... Hihetetlen.

-Vaníliás, joghurtos, citromos. - kiáltott vissza Anyu nevetve. Mancs ledobta ládáját a földre és összenézett Jamesszel. Majd egyszerre lőttek ki Anya felé, ládáik pedig ott maradtak a friss hóban.

-És a cuccaitok?! - kiáltott utánuk Remus félig nevetve, félig megbotránkozva.

-Majd később! - kurjantotta James futás közben. Remus végül beleunt a vonszolkodásba, és miután egy egész erdő takart a civilizált mugliktól pálcája segítségével felröppentette a dolgainkat és elegánsan kormányozva azokat gyorsabb tempóra tudtunk kapcsolni.

-Fázol Cicám? - búgtam a karjaimban nyávogó Gaffienek, aki éppen az orrára szálló hópelyhet próbálta lenyalni durcás élvezettel.

Mert nekem mondjuk már a lefagyás végén volt a lábam.

-Anya! - sikkantottam fel és hagyva, hogy Gaffie felnyávogva a hóba ugorjon maradék erőmmel belerohantam Anya karjaiba. - Anyu! Anyu-anyu-anyu! Annyira hiányoztál! - öleltem meg szorosan, Anya pedig nevetve simogatta szőke tincseimet.

-Te is nekem Kincsem. Remus! - Rem azzal a tipikus Remusos mosolyával(ilyen töprengős, csendes, visszafogott, mégis vidám és szeretetteljes) fellépdelt a jeges lépcsőn és átölelte mindkettőnket. Magasabb is volt Anyunál már. Ahogyan Anyu meg nálam volt magasabb. Ez van. - Csillagom! Nagyon soványnak nézel ki, eszel te eleget?

-Igen. - dörmögte megadó mosollyal Rem és hagyta, hogy Anya az ő arcát is telehintse puszikkal. - James és Sirius is kapott ilyet?

-Csak a felét, aztán berontottak a süteményért. - nevetett Anya, majd egy pálcaintéssel átvette ládáinkat és a következő pillanatban már a cipőinket rúgtuk le és kabátjainkat akasztottuk fel a már ott lógó Mancs bőrdzsekije és Jamesé mellé.

A nappaliba lépve pedig meg is pillanthattuk a kimelegedett, sütit majszoló Tekergőket. Mindketten a kandalló felé nyújtóztatták talpaikat. És vidáman hörpölték a teáikat.

-Imádok itt lenni. - dőlt hátra a kanapén Mancs én pedig elkaptam Anyu meghatott mosolyát. Ő imádta vendégül látni a barátainkat.

-Apa? - kérdezte Rem, miközben ő is vett egy kis sütit és letelepedett a fotelba.

-Dolgozik. Én pedig éppen az ebédet készítem. És folytatom is. - azzal Anya nevetve, szórakozott mosollyal eltűnt újra a konyhában.

***

Kopogásra kaptam fel a fejemet. Éppen nagyban pakoltam ki az utazóládámból. Gaffie pedig álmosan nézegette az ügyködésemet. Akkor rájöttem, hogy ki lesz az, mikor türelmetlenül, kérdés nélkül lenyomódott a kilincs.

Mancs vidám vigyorral becsukta maga mögött az ajtót.

-Szia Mancs. - mosolyogtam rá és egy szőke tincset fülem mögé tűrtem.

Sirius nem várt sokat, lazán, otthonosan mozogva ráugrott az ágyamra, majd lábait és kezeit szétvetve rámeredt a plafonomra.

Vártam, hogy szóljon valamit, bármit, de mikor ez nem történt meg, mosollyal az arcomon tovább folytattam ügyködésemet és gyűrtem a szekrényembe a magammal hozott ruhákat.

-Azok mik? - Mancs hangja törte meg végezetül a csendet és kíváncsian a plafonra mutatott. Követtem tekintetét és éreztem, hogy zavaromban arcom rózsaszínűbb lesz.

-Papírcsillagok.

Sirius ajkain mosoly terült szét és feje alá gyűrve karjait nézegette a színes, kicsi, mugli ragasztóval felragasztott csillagocskákat.

-Papírcsillagok. - ismételte meg a szót ízlelgetve. - Imádlak Beth.

-Emlékszel az ötödéves nyarunkra... - kérdeztem, miközben a nagyitól kapott, vastag, cipzáros pulcsit tettem be a szekrénybe.

-Naná!

-Tudod, mikor kitagadtak...

-És életemben először megcsókolhattalak. - szólt halkan Mancs, mire rápislogtam. Révült mosollyal pislogott a plafon felé.

-Mikor először megcsókolt bárki is. - tettem hozzá és leültem végül mellé az ágyamra, mert a ruhák kipakolásával végeztem. Zoknis lábamra pislogva(ami nem is ért le a szőnyegig) támaszkodtam karjaimra és finoman elmosolyodtam, mikor Mancs egy kis mocorgás után, felült mellém törökülésbe.

-Akkor ragasztottam fel őket. Nem írtál semmit. Nem is jelentkeztél. Én pedig csak össze voltam zavarodva. Úgyhogy felragasztgattam őket, mert rád emlékeztettek és unalmas volt a plafon. - szóltam halkan és Mancs felé kaptam pillantásomat, mikor ő megmoccant, hogy fülem mögé tűrje egyik tincsemet. - Te mit éreztél akkor?

-Hogy életemben nem volt olyan jó csókolózni bárkivel, mint veled. - jelentette be Mancs csillogó szemekkel, majd elhúzta a száját. - De féltem is. Meg totálisan fogalmam sem volt az egészről... Mármint... Mindig is láttam, hogy szép vagy. Hogy kedves, meg minden. De azt hittem ez olyan tényszerű. Mármint, hogy Holdsáp is így lát téged. Aztán kiderült, hogy nem. Hogy én mást látok, mint ők. És hogy fura, de engem jobban érdekelsz. És nem is tudom. Annyira adott volt a dolog ott nyáron. Főleg, hogy egész ötödévemet arra pazaroltam, hogy jeleket küldözgettem neked, de te nagy vaksim fel nem fogtad ezt mind. És most mondd meg. A lány, akit csak folyton bámultam, mikor tudtam... Aki még a legnehezebb napokon is képes volt mosolyt hozni nekem... Aki talán egyedüliként szeretett úgy, ahogyan voltam és nem ítélt semmiért. Aki mindig itt volt és aki tudat alatt folyton bejött. Egyszercsak betoppant a rémálmomba. Annyira nem értettem az egész helyzetet. Hogy miért csak te jöttél? Miért jöttél? Miért nem hagytad, hogy egyedül szenvedjek, majd valahogy keveredjek ki abból a borzalomból... És ez a sok miért. Mert a barátságnak is vannak határai. Én meghalnék a barátaimért. És biztos vagyok, hogy ők is értem. - Mancs bosszús mosolyát, pedig rögtön viszonoztam. - De azt... Hogy azért kockáztattad volna akár az életedet is, hogy megtudd jól vagyok-e. Hogy jól bánnak-e velem? Hogy miért nem üzenek? Nos. Ez mind olyan volt, amit soha nem vártam el. Soha nem gondoltam volna. Soha nem is mertem remélni. És mégis felbukkantál teljesen hirtelen. Én meg álltam ott hajnalban. Néha visszakalandozva az álmaim birodalmába és csak megtörtént. És imádtam minden pillanatát. Minden mozdulatodat. És sajnálom Beth, hogy akkor hülye voltam és a felismeréstől megrezzenve inkább begubóztam. És hogy fájdalmat okoztam. Annyiszor!

-Nem is voltam béna? - kérdeztem végül mosollyal az ajkaimon és közelebb araszoltam hozzá.

-Mármint a csókolózásban? - vonta fel a szemöldökét Mancs, majd elvigyorodott, mikor meglátta arcomon szétterülő pír-réteget.

-Sosem voltál az, Beth. - Mancs pedig kedvesen emelte fel az államat mutatóujját behajlítva és alá csúsztatva. - Bevallom, nem voltál profi és gyakorlott. De... Olyan bájos voltál. Ahogyan esetlenkedve, mégis ügyeskedve vetetted bele magadat. - mosolyodott el és megcirógatta arcomat. - És életem első igazi csókja volt az. Mármint előtte sose remegett meg a lábam, száradt ki a torkom és... És senkinek sem sikerült mind ezt kiváltania eddig. Neked meg csupán azzal sikerül, hogy rámmosolyogsz. Boszi. A mai napig. - nevetett rám zavartan én pedig megint közelebb húzódtam hozzá.

-Na mi az, erre nem tudsz mit mondani Pöttöm? - mosolygott és újra megsimogatta az arcomat.

-N-nem igazán. - hebegtem verdeső szívvel, vörös arccal és elcsukló hanggal. Mancs meg csak elvigyorodott. - H-hogy t-tudod ilyen könnyen me-megfogalmazni ezeket? - dadogtam egyre mélyebb zavarral, Mancs meg csak vigyorgott.

-Ami a szívemen, az a számon. - szólt végül halkan, titkát megosztva és hatalmas kezeivel finoman combjaimba markolva belehúzott ölébe.

-Nem is tudod, hogy mit csinálsz! - fakadtam végül ki megbotránkozva, kicsit mérgesen, vöröslő arccal, mire megrökönyödve nyitotta száját, de nem engedtem szóhoz jutni. Helyette csak megragadtam hatalmas kezét és mellkasomra tettem. Bizarul, hangosan és sebesen kalapáló szívem fölé. - Érzed ezt, Sirius Black?! Egyszer olyan gyorsan fog verni miattad, hogy ki fog esni a helyéről. Miattad! - meredtem fel rá zavartan és dühösen. Egyszerre. Mancs megrökönyödését pedig édesen hatalmas mosolya vette át. Ami felfedte gödröcskéit, hófehér felsőfogsorát... - Élvezed mi, hogy majd' elájulok minden szavadtól, igaz? Igen. Ne is válaszolj. És ez nem minden! Ilyen picire van összezsugorodva a gyomrom miattad. - mutattam a kisdió méretét hüvelyk és mutatóujjammal. Mancs meg csak vigyorgott. A fenéje.

-Ez nem vicces! Figyelni se tudok tőled, mert folyton a fejembe jársz. Bevarázsoltad magadat, mi? Kérem az ellenbűbájt. Mert bármennyire is bizsergető, jelen pillanatban csak is te érdekelsz. Pedig szerettem volna még ma délután sétálni egyet az erdőben, meglátogatni az erdei barátaimat... Erre te pedig ezt teszed! Gonosz varázsló! - motyorogtam mérgesen, Mancs pedig szeplős nózimnak nyomta hegyes orrát.

-Mit teszek Pöttöm?

-Elvarázsolsz.... És... És szédítesz. És... És... Teljesen magadba bolondítasz. - susogtam a végére, majd morcosan hozzátettem. - Az már úgy is mindegy. Már rég magadba bolondítottál. Ezt akartad hallani, mi?

Mancs minden szó nélkül megragadta szabad kezével apró tenyeremet(mert másik még mindig mellkasomon pihent a szívem ritmusát érezve) és most ő volt az aki apró kezemet David Bowies pólóval fedett, izmoktól keménynek érződő, mellkasára helyezte. Éreztem, hogy ajkaim elnyílnak egymástól. Mancs szíve pont ugyanabban az ütemben, ugyanolyan gyorsasággal pörgött kalickájában mint az enyém az ő tenyere alatt.

Kerek szemekkel pislogtam nyugodt arcára. Pedig szíve nem ezt a nyugodtságot árulta el éppen. Sőt!

-Ki nevet a végén, Pöttöm? - dörmögte homlokát az enyémnek döntve és lassan elmosolyodott.

-Az enyém akkor is gyorsabban dobog. - makacsoltam meg magamat, Sirius mosolya pedig kiszélesedett.

-Lóf... Francokat. - szépítette végül, mire megforgattam a szememet. - Egyszerre dobog Tündérem. Tökéletesen egyszerre. Düb, düb, düb. Ennyit erről. - susogta ajkaimra győzedelmesen.

-Az enyém gyorsa... - kezdtem rögtön hadakozva, de ekkor Mancs szabad keze hajamba gabalyodott és ajkaimra bukva szenvedélyesen belekóstolt azokba. Tenyere a szívem fölött, enyém az övé fölött és mosolyogva sóhajtottam fel, mert igaza volt. Egyszerre verték a fergeteges lüktetést és alighogy ajkaink egymásba gabalyodtak percet sem maradva egymástól, hajszálpontosan gyorsítottak az eszeveszett tempón.

Sirius ajkai vonzották az enyémeket. Mint a mágnes, úgy tapadtak és koccantak össze. Mintha ezzel össze tudtuk volna kapcsolni a gondolatainkat, érzéseinket. Az összezsugorodott gyomrom, most ezeregy szikrázó, pillangós, tűzijátékot robbantott, kezeim pedig otthagyva Mancs tomboló szívét, a tarkójára buktak, hogy ezzel még közelebb lehessek hozzá. Mancs jobbja is lekúszott a szívemről és végigsimítva mellkasom közepén, végül derekamba markolt.

Úgy éreztem, mintha valóságos máglyát raktak volna alánk. Mancs bőre égetően forró volt, akárcsak az enyém. Ajkai szomjasan és éhesen tapadtak az enyémekre és úgy ízlelgettük egymást, mintha két nagydarab csokoládé szelet lennénk. Bár Mancs ajkai még a csokinál is finomabbak voltak. Sőt. Olyan felfoghatatlan aromájuk volt, hogy ahhoz ízt nem is lehetett volna párosítani. Érzése olyan volt, mint a kristályvízű, hűs patak, a vad, fűszeres szél, a mohó vihar és érzésre a mindent felperzselő villám. Tehetetlenül túrtam bele fekete fürtjeibe, simítottam arcára, tarkójára, mellkasára. Hiába érintettem vállát, hátát. A forróság nem szűnt meg létezni és mintha mégsürgetőbb lángok csaptak volna fel köztünk és kínzó sürgetőséggel melegítették köztünk a levegőt.

Mancs hevesen, egészen szembe fordított magával az ölében, és a lehetetlenségig közel húzott. Hatalmas, égető és perzselő tenyerei meg össze vissza jártak rajtam. Hol arcomra simítódtak, hol a tincseimbe túrtak. Derekamba martak, csípőmbe markoltak. Átkarolták szorosan hátamat, majd szorosan simították karjaimat.

Alig kaptunk levegőt a mellkasainkat nyomó súlyoktól. Egymástól kapkodtuk az oxigént és egy pillanatra se tudtunk volna elszakadni egymástól. Bármennyire is voltunk a lehetetlenségig közel... Ajkaink, kezeink összeértek. Testünk is teljesen egymáséba volt fonódva. Mégis űrt éreztem. Valami megmagyarázhatatlan, kínzó űrt. Tele voltam Mancs gondolatával. Mégis valami hiányzott. Csak azt nem tudtam, mi. Hiszen. Mindent megkaptam Mancstól, nem?

-Le kell higgadnunk Beth. - vállt el tőlem hirtelen Mancs zihálva. Arca teljesen ki volt pirulva és hatalmasra tágult, éjsötét szemekkel meredt rám. Ajkai elnyíltak egymástól és csak úgy ragyogott előttem.

-M-mi? - hebegtem a levegőt kapkodva és vágyakozva meredtem ajkaira. Miért nem fogja be és csak csókol tovább? Örökké? Az idők végezetéig?

-Miért? Beth... - nyögött fel Mancs türelmetlenül és elengedve fürtjeibe túrt. - Hadd ne mondjam el. 

Csak meredtem ajkaira. Olyan szépek voltak. Élesek. Hívogatóak. Feltűnőek...

-Le kell higgadnunk. - vette vibráló tenyerei közé arcomat, ezzel kényszerítve, hogy a szemeibe nézzek.

-M-mi? - annyira le volt zsibbadva az agyam a felhevüléstől, ami még mindig csak úgy lobogott bennem... Mancsban. Közöttünk, körülöttünk... Mindenhol. Alig bírtam felfogni bármit is. Én csak csókolni akartam. És ölelni.

-Mi? - szakadt ki Mancsból. Olyan. Felperzseltnek tűnt. Tekintete sötétlett. És csak meredt rám. - Beth... - kezdte remegő hangon és közben sóvárogva végigsimított a hajamon.

-Csak csókolj meg. - könyörögtem akadozva. Bármit megadtam volna érte, hogy újra egymásbagabalyodhassunk. Mancs ajkai közül halk mordulás szökött ki és most mindketten némán, makacsul bámultunk a másikra. Hirtelen eszembe jutott a tavalyról megmaradt Rosmerta ajakharapdálós produkciója és elszántan véstem tekintetemet Siriuséba.

Sirius tekintete némán tágult hatalmasra, mikor megnyalva ajkaimat, beleharaptam az alsó párnácskába és közben csillogó szemekkel bámultam vissza rá.

-Nenenenene. Beth. Fe-ejezd be. - susogta rémülten és kényszerítette magát, hogy visszanézzen a szemembe. - Ne tedd ezt. 

-Most mi a baj? - kérdeztem hevesen dobogó szívvel. Zavart, hogy a lángok még mindig égettek minden irányból és csak szúrtak, perzseltek és már Mancs ajkai sem voltak ott, hogy megszabadítsanak kicsit. - Miért nem akarsz megcsókolni? Az előbb... - nem tudtam folytatni mert Sirius kutyaszerű, mély, torokból törő morgással szenvedélyesen beleharapott ajkaimba és azzal a lendülettel hátradöntve az ágyamon rámnehezeddet. Ajkai tépték az enyémeket. Gyorsan, éhesen. Mint ragadozó, aki több hét után kerül hús közelbe. Egyik kezével fejem mellett támaszkodott, másikkal viszont derekamba markolt és a lehetetlenségig közel húzott magához.

Lehunyva szemeimet halk sóhaj csúszott ki belőlem, mikor elszakadt a számtól, de éhesen falta tovább bőröm apró centimétereit. Olyan. Furcsa és ismeretlen terep volt ez az egész. Mégis az idegen, forró, nyaldosó tűz, ami emésztett és Mancs annál is égetőbb csókjai... Ez a világ idegen volt. És mégis ismerős. És csak én és Mancs voltam csak benne. Agyam bizsergett, alig fogtam fel bármit is Siriuson kívül, és olyan édes önfeledtség volt ez, amit életemben soha nem tapasztaltam még. És valamit nagyon akartam... Hogy ne hagyja abba... És, hogy soha ne kelljen vacsorázni menni... 

***

-Mi az a nyakadon Ells? - bökte meg a vállamat Rem kíváncsian. Éppen a vacsora asztalt pakoltuk le együtt. James és Mancs Apának segített fát vágni a fűtéshez, az erdő szélén, Anya pedig lement a faluba az egyetlen közelben élő varázsló házaspárnak segétkezni. Mr. és Mrs. Fletchey ugyanis már idősek voltak és mindig jól jött náluk egy-egy kósza, segítő kéz, ha már családtagjaikból egyik sem élt már és gyerekeik mind messze éltek innen. Én is mentem volna Anyuval, de rámparancsolt, hogy én csak segítsek a ház körül, aztán hamar bújjunk ágyba, mert biztos nagyon fáradtak lehetünk.

-Hm? - kaptam fel a fejemet értetlenül. Remus pedig megragadta a kezemet és konyhában lévő egyetlen tükörhöz vezetett, itt a tűzhely felhajtott, üvegfedelére gondolt, ami elég sötét volt, hogy az ember lássa benne a tükörképét... Szóval odaállított a tűzhely elé és mikor meggyőződött róla, hogy figyelem a tükörképemet felfogta a hajamat és rámeredt a nyakamra.

-Mi ez? - kérdezte újra. Én meg csak meredtem szerencsétlenül a tükörképemre és keresgéltem a szavakat. Hogy is hívják? Mit mondjak?

Nem tudtam eldönteni, hogy Remus jól színészkedik-e, vagy tényleg nem tudja, hogy micsoda. Az tény, hogy feltűnhetett neki a piros, halványan liluló, vagy kékülő folt a nyakam tövében... De arra már nem gondoltam, hogy mit fogok neki válaszolni, ha megkérdezi.

Mit is csinált a nyakammal Mancs tulajdonképpen? Én csak annyira emlékeztem, hogy élveztem. Eléggé. Nagyon. Őrjítően. Csak... Csak... Na. Talán megszívta? De hogy hívják ezt? Mert ez nem seb. Én nem tekintem annak. Sőt. Szerintem elég menőn néz ki. Meg mutatós. Mit mondjak?

-Fáj? Mióta van itt? - kérdezte aggodalmaskodva Rem és megérintette a kis foltot. Kicsit érzékenyebb volt a bőröm ott, de alig kottyant meg.

-Nyugi Remu. - szóltam végül elmosolyodva és egy szőke tincset tűrtem a fülem mögé. Nagy levegő Beth. Menni fog. - Csak Lils ajánlott egy hajegyenesítő varázslatot. A mugli praktikára alkalmazva. Hővel működik... És tudod... Kicsit megégettem magamat. - füllentettem. Remus arcán megkönnyebbült mosoly futott szét és fejemre tette kezét. Olyan atyáskodóan.

-Csak okosan ezekkel a bűbájokkal. Inkább kérd Lily segítségét, mielőtt ilyeneket használsz. A végén komolyabb bajod fog esni, mint holmi kis égési sérülés. És a hajad tökéletes így is Ells. - ölelt át én pedig félénk mosollyal bújtam karjaiba. - Azt hittem egy pillanatra, hogy valaki kiszívta a nyakadat. - nevette végül el magát. Szóval így hívják ezt az egészet! Remus elengedett és pálcája segítségével elpakolta a maradék elől hagyott dolgokat.

-Kiszívta? - ismételtem meg kíváncsian, de megrázta a fejét.

-Nem lényeges. Majd rájössz mindenre a maga idejében. Most pedig Ellie. Szerintem foglald be a fürdőszobát mielőtt Tapmancsék ideérnek. - mosolygott rám. Viszonoztam mosolyát és miközben elindultam fürdeni azon gondolkoztam, hogy Rem miért tud ilyen dolgokról, ha még állítólagosan is csak egy barátnője volt valaha?

Mikor már a fürdőkádban ücsörögtem, Anya kézitükrével nézegettem a nyakamat. Igazából kettő kis foltocska is volt. De a másik az közvetlen a kulcscsontom fölött, amit általában ruhák fedtek el. Érdekes volt. Az egyiknek kifejezetten szívecske alakja volt. A másik pedig egy nagyon dundi, eldeformálódott elefántra hasonlított. Kicsit. És ezt Mancs csinálta. És ez nagyon felemelő érzés volt. Sirius finom mozdulatai, csókjai jártak a fejemben végig, és újra éreztem a kicsit megrettentő, de melengető és furcsa izgalommal keveredett lángok felcsattanását újból. Igazából. Ha belegondolunk... Manccsal nem csináltunk semmi "olyan-olyat". Csak csókolóztunk és Mancs össze csókolta a nyakamat, meg az arcomat. Ennyi. Semmi több. És semmi kevesebb.

Már pizsamában összeültünk egy kicsit kártyázni a kandalló melegébe. És közben vidáman beszélgettünk minden féléről. James perspektívájából is megismerhettem a reggeli csók történetét és arra jutottam elhallgatva a lelkes, elalélt hadarást, hogy ha valakik itt nálunk is szerencsétlenebbek szerelem terén(Mármint Mancsot is engem kemény dió lepipálni)... Az Lily és James. Persze ekkorra már ügyeltem, hogy puha sál fedje nyakamat, nehogy Jamesnek is feltűnjön. Vagy a hazaérkező anyunak. Vagy apunak. Mert ők sokkal éleslátóbbak és tapasztaltabbak lehettek ebben a témában, mint Remus... Vagy akár én. 

-Jó éjszakát. Puszi. Jó éjszakát. Szép álmokat és a többi és a többi. - És kettőt pislogtam és már egyedül kuporogtam az ágyamban a sötét szobában. És meglepően hideg volt. Anya mondta, hogy nem lesz túl meleg, de erre nem számítottam.

Ott vacogtam és hiába gömbölyödtem össze, dörzsöltem a karjaimat, nem lett jobb... Elég késő felé járt már az idő, mikor teljes csend szállt rá a házra. Anya sem csörgött többet semmivel és apával együtt elnyelte őket a földszinti hálószobájuk ajtaja. A szomszédból sem szűrődött át James szokásos éjszakai gondolatjártatása. Ezért is lepődtem meg, mikor a nagy didergés és fogvacogás közepette halk lépteket hallottam a folyósóról. Majd a léptek megtorpantak a szobám előtt és az ajtóm a sötétben halkan nyikordulva kinyílt. Majd becsukódott. Elment? Nem. Hiába igyekeztem mégsem tudtam megállni és remegve próbáltam bebugyolálni magamat a dunyhámba, mikor is besüppedt a matrac a lábamnál.

-Mancs? - vacogtam végül halkan a csendbe.

-Fent vagy Beth? - döbbent meg Sirius, de közben finoman megdörzsölte a takarófedte karomat, ami csak úgy remegett.

-És te is? - kérdeztem vissza és fogaim újra összecsattantak a hidegtől.

-Alig bírom ki nélküled. Gondoltam rádnézek, ha már úgyse tudok aludni... Nagyon fázol Beth. - szólt végül halkan és hangjából éreztem, hogy elhúzza száját.

-A-annyira n-n-nem. - dideregtem, mire halkan felnevetett. - N-nem a-akarsz ma-raradni? - rebegtem a hidegrázás közben. Nagyon hívogatott a gondolat, hogy Siriushoz kucorodjak.

Mancsot nem kellett kérlelni, egy pillanatra felemelte a dunyhámat, de mielőtt a hideg igazán beszökhetett volna már be is bújt mellém. A félhomályban pontosan csak a sziluettjét tudtam kivenni. Ahogyan beletúr fekete tincseibe és végül oldalára fordulva arcát felém fordította.

-Szét vagy fagyva. - szólt végül halkan, miközben forró kezével megkereste az enyémeket és gyengéden markába süllyesztette azokat. Megborzongtam. Olyan finom melegséget árasztott magából. Tenyerei melengették az enyémeket és ahogyan lábaimat összegabalyítottam az övéivel a remegésem rögvest enyhülni kezdett.

-Beth. Ha egyszer megfázol, megeszlek.

-Kérlek. Egyél. - szaladt ki belőlem rögtön, majd mikor rádöbbentem, hogy mit mondtam ki, áldottam az eget, hogy sötét van és nem láthatja a vörös arcomat. Jesszus. Mancs viszont halkan felnevetett, míg én kínomban mellkasába temettem arcomat.

-Szíves, örömest Pöttöm. - dörmögte vidáman és elengedve a kezeimet, szorosan magához karolt.

-Ne hívj így. - motyogtam mosollyal az arcomon. Mancs nyugodtan hátára fordult, továbbra is szorosan tartva én pedig oldalához lapulva végül egyenletesen emelkedő és süllyedő mellkasára hajtottam a fejemet.

-Mer' Pöttöm? - nevetve megforgattam a szememet, de mielőtt válaszolhattam volna, nagy ásítást nyomtam el.

-Mert.

-Értem én. - jelentette be szkeptikusan, de annál vidámabban Mancs én meg kuncogva hallgattam elcsendesedve szívdobogását.

***

Nem fáztam. Mancs testének hője engem is melegen tartott. Jobban belegondolva, bármikor Mancs karjaiban töltöttem az éjszakát... Messze a legpihentebben és jókedvűbben keltem mindig. Ez valami szuper erő lehet... Nem tudom, de az biztos, szívesen tölteném minden éjjelemet Mancs mellett.

-Jó reggelt! - köszönt Anya, mikor beléptünk a konyhába. Á... Kicsit sem volt feltűnő, hogy Mancs mögött érkeztem. És az ő fekete pulcsijába bújva-odaadta, mikor látta, hogy reggel is elkezdek reszketni-.

-Jó reggelt! - köszöntünk vissza kórusban, mire éreztem, hogy arcomra zavart mosoly kúszik. Mancs hangja mélyebben, karcosabban zendült az enyémnél. De ahogyan tökéletesen egyszerre válaszoltunk, beleborzongtam az így keletkezett harmóniába.

Remus némán iszogatta a teáját az asztalnál, vele szemben pedig James kómásan falta magába a jó nagy adag rántottáját. Érkezésünkre mindketten felnéztek. Apa pedig felpillantott a Reggeli Próféta lapjából. Csend uralkodott a konyhába. Anya ajkaiba harapva, mosolyát elfojtva csinálta a reggelinek valót. Sirius pedig furcsálló pillantással körbefordult, majd napirendre térve a szokatlan csend felett, a konyhapulthoz lépett és otthonosan mozogva az egyre vidámabbnak tűnő Anyu mellett, nekilátott kávét készíteni. Én meg a szememet megdörzsölve leültem James mellé. Aki már egész ébernek tűnt.

-Hogy aludtatok? - törte meg Anya a csendet kitörő lelkesedéssel. Furcsálló grimasszal néztem fel rá. Mi ez a mosoly? Miért ilyen kivirult?

-Kiválóan. - ásította Mancs és leült velem szembe Remus mellé. De két bögre volt nála. És az egyiket elém tette le. Most komolyan...

Próbáltam gátat szabni arcizmaimnak ahogyan belepillantottam a bögre tartalmába. De nehezen ment, hogy elnyomjam a fülig érő számat, hiba szorítottam össze ajkaimat. Mancs... Mancs komolyan csinált nekem kakaót?

Remus kiismerhetetlen pillantással nézett fel teája kavargatásából, mikor Mancs átnyúlt az asztalon, hogy letegye elém a kakaómat.

-Liz? - érdeklődött Anya. Mi is volt a kérdés?

-Ühüm. - válaszoltam. Általában ez a válasz működni szokott. Túlságosan el voltam foglalva azzal, hogy Mancs kialudt, reggeli vonásait tanulmányozzam.

-Ennek örülök. Kértek rántottát? - nem is várta meg a válaszunkat. Hanem az újonnan elkészült nagy adag ételt elosztotta az elővett két tányér között és letette az egyiket elém, a másikat meg Mancs elé. - Remus... Biztos nem vagy éhes?

-Nincs étvágyam. - felelte halkan Rem. Rosszkedvűnek tűnt.

Anya elhúzta a száját, Mancs szemöldökét felvonva pislantott fel a reggelijéből, James tele szájjal homlokát ráncolva nézett rá, Apa újra felpillantott újságjából, én pedig belehörpölve a kakaómba meredtem rá. Most... Mi van?

-Jól vagy Holdsáp? - kérdezte végül Mancs, megszakítva a csendet.

-Remekül. - Remus nyers válasza csak úgy csöpögött a szarkazmustól és fel nem pillantva fellapozta a könyvét. Mi a baj?

-Mi a baj, Rem? - próbálkoztam most én. Finoman és aggodalmasan ráfüggesztve a tekintetemet.

-Semmi. - fel sem pillantott a sorokból.

-Ne csináld már Holdsáp. - nyelte le a falatot Jamie mellettem megbotránkozva és miközben lehajtotta a vizét, átkarolta a vállamat. - Nem tettek semmi rosszat, ne legyél morci.

Megrémisztett Remus ingerült pillantása és a reggeli jókedvem kezdett elszédülni, mikor hűvösen Mancshoz fordult.

-Elmondanád, kedves Sirius, hogy mégis mit kerestél a húgom ágyában? - meredt rá. Majdnem félrenyeltem a kakaómat. Mancs meg rögtön összeszűkítette szemét. Apa szigorúan pislogott az újságjára, de bajsza alatt mosolyra húzódott ajka. Anya meg feltűnő csendességgel törölte az edényeket, nekünk hátat fordítva. Tudtak arról, hogy Mancs átjött?

-Aludtam. - jelentette ki Mancs végül egyszerűen és beleharapott a pirítósába. A lazaság és az unott tekintet amit hozzátársított a mellettem ücsörgő Jamest felprüszkölésre késztette, én viszont Remust lestem. Kezei ökölbeszorultak és komor arccal felállt. Széke hangosan csikorogva húzódott hátra a konyha padlóján.

-Aludtál. - ismételte meg halkan Rem. - És a húgom nyakát valaki kiszívta. - intett felém, mintha ott sem lennék. James arcára fagyott a mosolya. Anya és Apa viszont bizalmas pillantást váltva egymással tovább derültek. Volt ebben valami "Fiatalság, bolondság... Mi is voltunk egyszer ilyenek..." érzet. Én viszont elszorult torokkal meredtem Remyre. Idegesnek tűnt.

-Komolyan? Ki volt az? - Mancs őszinte érdeklődéssel fordult felém. És olyan tehetséggel játszotta az értetlent, hogy Remus arca egy pillanatra meglepettséget tükrözött. Majd gyorsan összeszedte magát.

-Vagy csak szimplán megégette. - túrt tincseibe zavartan. Igen. Ez Remus Lupin. De arca hamar elkomorult. - Nem érdekes. Engem az érdekel, hogy mit akarsz a húgomtól? - sziszegte újra dühössé válva. Mancs meg követve a mozdulatát szintén felállt székéből. És lazán az asztalra támaszkodott.

-Parancsolsz, Holdsáp?

-Ki vele Tapmancs. Mi a francot szeretnél tőle? - biccentett felém idegesen. Mintha ott se lennék. Köszönöm szépen.

-Mit szeretnék tőle? Mit lehet? - húzta kihívó mosolyra száját Mancs, mire ajkaimba haraptam. Ne. Blökim... Ne húzd ki a gyufát.

Remus tekintete fellángolt, de tartotta magát nyugodtságához.

-Az érdekel, hogy mit is szeretnél kihozni ebből az egészből... Hogy mit tervezel... Mert valamit tervezel...

-Kicsit paranoiás vagy Holdas. - Mancs lazán felemelte kávéját és fél kézzel belehörpintett. És magát nem zavartatva, állva, tovább folytatta a reggelijét. - Legjobb barátok vagyunk. És szeretünk együtt aludni. Ez baj?

-Igen. Baj. - morogta Rem. - Liz éppenséggel lány. Te pedig fiú. Baj. Eléggé. És nem vagy beszámítható Tapmancs. És ne feledkezzünk meg a kalandjaidról és...

-És azt feltételezed, hogy megtudnám bántani Bethet. - szűkítette össze a szemét Mancs és ezüstjeit elsötétítette a harag. - Szerinted. Játszadoznék vele? Mernék? Holdsáp?

-Pontosan. - Remus pedig kerek perec jelentette ki a véleményét, mire elnyíltak ajkaim egymástól. Párdon?

Sirius megrökönyödése színtisztán kiült az arcára, majd dühösen lecsapta a bögréjét.

-Szóval így ismersz engem?

-Remus! - nagy hévvel pattantam fel a helyemről, mire végre rámmeredt. - Miért vagy ilyen?

-Mert Tapmancs csavarja a fejedet Elizabeth. - förmedt rám, roppant barátságtalanul. - Figyellek titeket. Játszik veled Liz! Ébredj fel.

-Te miről beszélsz? - kérdeztem türelmetlenül és rápislantottam Mancsra, aki sértettségtől és dühtől parázsló tekintettel meredt rá. - Siriusszal legjobb baráto-...

-Frászkarikát! Egyfolytában flörtöl veled. És meg akar védeni. Ez az ÉN feladatom.

-Te rémeket látsz Holdsáp. - rázta fejét Mancs hitetlenül, de Remus dühösen az asztalra csapott.

-Nem vagyok vak Black. Szerinted nem tűnik fel nekem, hogy szégyentelenül csekkolod a húgomat, minden lehetséges pillanatban? - rivallt rá. Istenem.

Sirius csak felvont szemöldökkel, unottan nézett rá. Majd hangtalanul felmordult.

-Mert te aztán csak tudod.

-Én csak azt tudom, hogyha most békén hagyod a húgomat, nem lesz baj. Rossz hatással vagy rá. - sziszegte Remus dühösen.

-Én meg azt tudom, hogyha most abbahagyjátok, akkor még nem csesződik el a téli szünetünk. - kotyogta közbe James szemforgatva.

Magam előtt összefont karokkal méregettem őket és mérlegeltem, hogy mit kéne tennem. Végül nagy nehezen kifújtam a levegőt és mosolyt varázsoltam az arcomra.

-Kimegyünk hóembert építeni? - kérdeztem vidáman és elővettem a legcsillogóbb tekintetemet az összes közül és vágyakozva az ablak felé böktem. - Éjszaka megint esett. Most friss a hó! Kérlek! Én csak azt tudom, hogy mennyire jó barátok vagytok. És Rem... Nagyon szeretlek. És értékelem, hogy megszeretnél óvni, de már nagy vagyok és Mancs a barátom. Ahogyan neked is. Szóval mindenki lecsillapodhat és menjünk ki végre. Idén még nem is hógolyóztunk.

Apa mosolya az újságja mögött némán kiszélesedett. Anya a konyhapultnak támaszkodva belekortyolt a teájába és szélesen vigyorgott. James egyenesen lehajtva fejét elnevette magát. Mancs rámfüggesztve tekintetét, palástolatlan derűvel beletúrt fekete tincseibe. Remus komolyan meredt rám. Komolyan, majd felsóhajtott. És a plafon felé pislogva megrándult ajkakkal megcsóválta fejét.

-Menjünk. 

Ööööö... Most ég a fejem és izzadok. Konkrétan. Öhm. Ez egy borzasztó fejezet lett. A tartalmától lesült minden maradék bőr az arcomról-amit a Nap még nem intézett el eddig(ugye)- és a sokadik átnézéstől, javítástól, pedig konkrétan verejtékezem. Jesszus. Nem tudom ezt mikor írtam, de nem voltam magamnál... Tele van random vesszőkkel, pontokkal... Olyan kusza az egész, mint a szobám jelen pillanatban és ez nem jelent semmi jót... Sőt! Konkrétan a negyedik bekezdésnél már a fejemet fogtam, hogy "miként van ez"... Öhm... Szerintem mindannyiunknak jobb lenne, ha ezt is szépen húznám a kukába és inkább újra írnám... És hogy mi történt a második jelenetben Manccsal és Bettyvel? Jajj... Istenem... Fogalmam sincs, mi van velem, de most próbálok túllendülni a sokkon amit kaptam az olvasása után és tiszta aggyal és lehűtendő érzelmekkel bocsánatot kérni tőletek ezért. Biztos jobbat vártatok, vagy nem is tudom... Kicsit izgisebbet... Tartalmasabbat... Amiben történik is valami ezúttal és nem csak Sirius Black dicsőítéséről hallunk, de... Jajj. Jajj, jajj, jajj és jajj. Komolyan mondom. Életemben nem gugliztam ennyit összetett-és nem-összetett szavak után. Már azt sem tudom, hogyan kell rendesen írni. Jesszumpepi. Nembaj. Semmi gond. Nagy levegő. Huhhh... Kiszív... Befúj... Vagymi. Khm. Öhm. Igazából. Kíméljétek meg magatokat, csukjátok be a szemeteket ti is, tegyük együtt túl magunkat a kín-rohamtól és... És keressünk egy könyvet, amit lehet olvasni... (Igen. Ez egy célzás. Egy célzás, hogy annyi fantasztikus sztori van ezen kívül itt a wattin... Keressetek mást? Ezt mondhatom? Ja. Mondom. Mindegy. Nem tesz jót a reklámomnak... Ami nem is létezik... Jajj. Jajajajajajajjjjjjj. Öhm. ÖÖöööööööhm. Elfelejtettem kitenni a zárójel végét, de mindegy. Ki nézi azt már... Elég sokan. No comment. Jólvan. Nyugi. Nyugi, semmi baj. De egyetek dinnyét, mert naggyon finom. És... Jajj. Lehet nem kéne elkapatnom magamat és zenét hallgatni írás közben, mert ez történik. Mondjuk zene nélkül is. Fú. Oké. A kövi.... A kövi jobb lesz? Reméljük a legjobbakat. Ezek után már félek kijavítani és megírni a többit.... Hát még kitenni ide... Jajj szegénykéim... -Ezt nagybetűvel kéne írni? Nem? Mindegy?-... Én totál kész vagyok. Előbb akartam hozni, de lehet jobb is hogy most tettem, mert így, holnap szépen elutazok a világ színe elől és bon voyage. Vagymi. Ezt nem így kell írni. Ki-piroscsíkozta a wattpad. Vagy watt-ped. Otejóég. Jó. Azt hiszem itt az ideje lelépni előletek és visszamenni válaszolgatni a kéthetes kommentekre... Még nem romlottak meg, azt hiszem. otejóeg. OTEJOEG. Nyugi. Mindenkinek. Továbbra is jól vagyok. Mint eddig. :3 Eddig is jól voltam. Ugye? Mindig. Oké. Ennyi elég volt a közlésvágyamból. Hol kell azt a gombot megnyomni... Hol vagyok? Ja. Oké. Megvan. :]

Ui: eztcsupa kisbetuvel,mertnemlenyeg. igazabolekezetkene. mindegy. szovallehettenylegvanbaj. abbaszamottettembe. ujraabbathallgatok. estetszik. esnemtudommiertsuttogok. demenjetekbalatonra. mertjo. ketnapjavoltam. vagycsakegy. kiszamolja. mindegy. ohm. havalakikeres. azagyambaleszekatakaroalatt. esprobalomkihevernihogyonmagamlettemonmagamma. gudbaj :)

utoriartkettopontnulla: nem tudom biztos akarom-e mindezt közzétenni. De. Mindegy. Már rég nem vet rám semmi jófényt. 

Puszi: egy hibbant nőszemély <3

https://youtu.be/iUrzicaiRLU

Oké. Most letargiában vagyok. Senki se zavarjon. 

A suttogós rész a kedvencem :3

Jajj de késő van. Lehet emiatt van mindez.