§Elizabeth§

-Maaancs! - izgatottan böktem meg újra a hófehér, puha arcot és felé hajolva újra elsuttogtam a nevét. - Mancs! Pszt! Ébredj!

Ott kuporogtam az ágya szélén, egészen az arcába hajolva és alig bírtam magammal. Ajkaimba kellett harapnom, hogy ne nevessek fel hangosan az izgalomtól. 

-Hagyj békén Ágas, mert kihajítalak az ablakon és seprű nélkül fogsz zuhanórepülést mutatni. - morgott fel. Félálomban. Félsiker.

-Mancs! Ébresztő! Pszt! Kelj fel. - kuncogtam és újra megbökdöstem tökéletes arcát.

-Pofa be, aludni akarok.

-Azt majd később is fogsz tudni. - susogtam izgatottságtól remegő hangon. - Tudod, milyen nap van ma? Mancs. Kelj fel! - böktem meg most a homlokát, mire rosszkedvűen összeráncolta a szemöldökét. - Maaaaancs! - húztam el az "a" betűt dallamosan a fülébe énekelve. Végre mutatott valami életjelet.

-Mancsocskám! Kelj fel! - piszkáltam meg a haját. Sirius morgott egy kicsit, majd végül résnyire kinyitotta a szemét. Majd mordult egyet és be is csukta. - Mancs... Drága Mancs... - végre kipattantam azok a szürke szemek. Mancs csak pislogott rám egy ideig. Elvakultan, döbbenten, hitetlenül, majd megszólalt.

-Beth? - hangja rekedt volt és karcos, amitől jóleső borzongás futott végig rajtam.

-Jó reggelt! - szakadatlanul mosolyogtam rá. Szélesen és vidáman és apró tenyereim közé fogva arcát orromat övéjének nyomtam. - Mancs! Szia!

Sirius lassan pislogva meredt rám, majd végül mosolyra húzta ajkait.

-Jó reggelt. - hangja halk volt és mély és... És reggeli. És imádtam. Na persze... És mit nem lehetett benne? 

-Beth... Ne vedd magadra, de mennyi az idő? - köszörülte végül a torkát és elnyomott egy ásítást.

-Nagyon korán van. - vigyorogtam rá továbbra is, majd apró csókot nyomtam orrára.

Sirius fáradtan és álmosan meredt rám, majd az ablak felé pislogott. Még szürkületbe sem fordult az éjjel. Lustán elmosolyodott és közben előhúzta kezét a takaró puha takarásából, hogy azt rásimíthassa tarkómra. Nagy volt és meleg a tenyere. Végül hüvelykujjával cirógatva, féloldalas mosolyra húzta ajkait.

-Tudod Beth... Imádlak. És nincsen jobb dolog a világon, mint arra kelni, hogy te itt vagy... De mégis mit keresel itt? - nevette el magát végül, mire elmosolyodtam.

-Tudod milyen nap van ma?

-A szülinapom? - kérdezett vissza és újra halkan és rekedten felnevetett, mikor heves bólogatásba kezdtem.

-És mielőtt újra megkérdeznéd... Igen. Azért vagyok itt, hogy biztosan első lehessek a listán, aki boldog születésnapot kívánt neked. Boldog születésnapot! - tártam szét a karomat nevetve.

-És ezért itt vagy hajnalok hajnalán. - gondolkozott hangosan Mancs hitetlenül, de széles vigyorral.

-Pontosan. - húztam ki magamat büszkén.

Sirius egy ideig méregetett, hitetlen mosollyal, majd kezeit összekulcsolta feje alatt és halkan felnevetett.

-Hihetetlen vagy Betty. - szólt végül bujkáló mosollyal és ásítva felült, hogy körülbelül egy magasságba legyünk. - Erre most mit mondjak? - nevette végül el magát, majd kinyúlt és az éjjeliszekrényén árválkodó karóráját megragadva elénk helyezte azt. - Beth?

-Fél öt van. - nevettem el magamat, de Mancs sebesen a számra szorította kezét.

-Sh! Nem akarjuk, hogy a többiek felébredjenek, igaz? - nyomta orrát enyémnek, csalafinta vigyorral én pedig halkan kuncogva bólogatni kezdtem.

-Tehát szülinapom van... - köszörülte meg a torkát és közben ölébe húzott és hátát a motorokkal és együttesek posztereivel díszített falának döntötte.

-Ühüm. - bólogattam sebesen.

-És kapok ajándékot? - vonta fel a szemöldökét végül, mire megvontam a vállamat.

-Talán.

-Talán? - vigyorgott és közben kisimított egy tincset az arcomból. - De legalább egész nap mellettem maradsz Beth?

-Mint mindig. - mosolyodtam el, Sirius pedig féloldalasan viszonozta tettemet.

-Akkor jó. Nekem csak ennyi kell. - nyomott egy csókot az arcomra én pedig vörösödve tűrtem tincseimet, két kézzel, füleim mögé. - Ezt ismételd meg! Most. - kerekedett el a szeme én pedig összezavartan kaptam rá a tekintetemet.

-T-tessék?

-Amit az előbb csináltál... A hajaddal. - motyogta döbbenten, lebiggyedt ajkakkal. Értetlen mosollyal újra füleim mögé tűrtem, két kézzel a tincseimet... Mancs meg eltátotta a száját.

-Ezt?

-Mégegyszer... - rimánkodott én meg halkan kuncogva, zavartan újra megismételtem a mozdulatot.

-Még! - nem értettem, mit lát benne, de csak nevetésemet visszafojtva újra és még háromszor megismételtem. Mancs meg olyan volt mint egy kisgyerek, aki vagy hatszor újra akarja hallgatni a zenét, vagy nem is tudom.

-Ez a világ legédesebb dolga, amit valaha láttam. - motyogta, majd rámparancsolt.

-Még egyszer. Még!

Igyekeztem minél halkabban nevetni azon az áhítaton, amivel engem bámult.

-Most én. - azzal felém hajol és most ő volt az aki fülem mögé tűrte a szőke fürtöket.

Még hatszor kipróbálta, aztán rájött, hogy ezt csak én tudom így visszaadni, úgyhogy még háromszor el kellett ismételnem a dolgot, mikor végre megelégelte és körém fonva karjait, bedőlt az ágyába, engem is magával húzva és a takarót is ránk terítette.

-Most pedig aludjunk. - jelentette be vidáman és belepuszilt a nyakamba. Csak kuncogni tudtam.

***

-Tudom, hogy minden alkalmat megragad a szája jártatására Mr. Black... de most szépen kifárad és bemutatja amiről eddig beszéltünk. - McGalagony hangja szakított ki a gondolataimból és fejemet felkapva ránéztem a terem másik végében ücsörgő Mancsra. Igen. Minnie a harmadik hét után elültetett minket egymástól. Mellém Lily került. Mancs pedig Remust kapta. Szóval nem jártunk rosszul... De azért na.

Sirius színpadiasan felsóhajtott, beletúrt fekete fürtjeibe. És hátrahajtva a fejét megköszörülte a torkát: - De ma szülinapom van. - nyögött végül fel.

-Nem érdekel. Álljon fel és változtassa malaccá az íróasztalomat. - emelte meg a hangját McGalagony türelmét vesztve. - Megjegyzések nélkül. - szűkítette össze a szemét.

Mancs szemforgatva levette bakancsos lábát az asztalról és inge ujját feltűrve, pálcáját hosszú ujjai között, gyakorlatiasan forgatva, laza és lendületes léptekkel, a padok között átvonulva, meg sem állt McGalagonyig.

-Nem azt mondta, hogy ez az egyik legbonyolultabb és legnehezebb átváltoztatás? - hajolt a fülemhez szemöldökráncolva Lily, miközben egy emberként bámultunk Siriusra, aki kikerülve az összeszorított ajkú McGalagonyt, félrebillentett fejjel bámult rá a tanári asztalra. Nagy volt és kidolgozott. Ránézésre, talán tölgyfából faraghatták, és nehéz lehetett.

-Nem tudom. De szerintem mind nagyon bonyolult. - kuncogtam vissza, Lily meg elvigyorodott.

-Ezt?

-Igen. Malaccá, Mr. Black. - fonta maga előtt össze a karjait Minnie.

Mancs eltűnődve megvakarta fejét, majd sóhajtott és pálcáját hanyagul az íróasztalra szegezte. Nonverbálisan... Ajkai meg sem mozdultak... Intett egyet és a következő pillanatban egy hatalmas, rózsaszín disznó röfögött az asztal helyett. Olyan unottan és lazán tette mind ezt, hogy éreztem, szemeim kikerekednek a nagy csodálatban. McGalagony viszont még dühösebbnek tűnt.

-Most pedig vissza. - Sirius sóhajtott egy nagyot, majd könnyedén intett újra és a malac eltűnt. Újra íróasztal lett a helyén. - Látja Black? - szólt végül vészjóslóan villogó szemekkel McGalagony és az asztalra mutatott. - Tehetséges. És ezt a tehetséget, ügyességet... Amiért sokan a fél kezüket odaadnák... Így elpazarolja! Akárcsak Potter! - emelte meg a hangját. - Elúsznak, mert lusták és érdektelenek. Úgyhogy ne a szája járjon, hanem próbálja meg kihozni magából a maximumot, mert sokra viheti. Az egyik legügyesebb varázsló a Roxfortban és képtelen vagyok elviselni, hogy képességeihez mérten, a minimumra törekszik. Üljön le. - förmedt rá. Siriusnak viszont meg sem kottyant a hangnem. Csak beletúrt fekete tincseibe és visszaült a helyére... De mikor elhaladt a padunk mellett, nem tudtam figyelemenkívül hagyni... Hogy ajkaiba harapva, rámkacsintott. Bolond. Rosszalló mosollyal, ingattam a fejemet válaszul, de Mancs féloldalas vigyorral megvonta vállát és már tovább is ment.

-Nem ér, hogy Black a kisujjából kirázza azt, amit én hetekig gyakorlok. - motyogta maga elé dühösen Lils, mire felé kaptam a tekintetemet. - Fogadjunk, hogy nem is volt tisztában a varázsszóval. És még nonverbálisan is tud varázsolni. Ez nem fair. - kesergett tovább.

-Ugyan Lils... Te vagy a második legjobb az Átváltoztatástanban. - tettem vállára a kezemet, mire fújtatott egy nagyot.

-Köszi Elsie...

-Lumpslucknak pedig a legkedvencebb tanulója vagy. Imád téged. - tettem hozzá biztatóan, mire elnevette magát.

-Képzeld... Varázsoltam neki egy aranyhalat... És annyira oda és vissza-volt... Pedig ha jól tudom... Harmadéves anyag. - hajolt hozzám én pedig kuncogni kezdtem, majd megböktem a vállát.

-Na látod... Meg ne próbáld összehasonlítani magadat Manccsal... Máskülönben. Te muglik között nőttél fel. Összemérhetetlen a szakadék köztetek. És látod? Olyan csodás vagy, hogy nulla tapasztalattal is, iskolaelső lettél. - hajtottam vállára a fejemet mosollyal.

-Te vagy a legjobb Elsie... - súgta Lily és átkarolt. Majd utoljára megszorítottuk egymást és a felcsendülő csengő, éles és érces hangjára felnevetve egymásra pillantottunk.

***

-Azzal, hogy Dumbledore lekorlátozta a Roxmortsi hétvégéket... Teljesen betett volna nekünk. Hiszen, ha belegondolsz... Mi majdhogynem abból élünk meg, hogy a diákok lejönnek hétvégente ide és vesznek egy vajsört... Vagy valami innivalót. És az egész el van rontva. Az az egyetlen mázlink, hogy a Három Seprűbe, mindig szívesen jönnek vissza az emberek. Így nem a Roxforttól függünk... De akkor is, elég borzasztóságos a helyzet. - magyarázta Rosmerta, miközben törölgette a poharakat.

-Sajnálom... De ha ez vigasztal, mi mindig le fogunk szökni, minden vasárnap. - nevettem el magamat és közben lenyaltam az ujjamról a csokikrémet. Fincsa.

-Abszolút vigasztal. - kacagott fel Rosmerta és a vállam felett rásandított a tortára. - Hmm... Nem is tudtam, hogy milyen ügyes curkász vagy. Jól néz ki.

-Nem vagyok én ügyes. - legyintettem rögtön. - Romy... Maradt még egy kis mogyoró? - Rosmerta egy pálcaintéssel magához hívott egy kis befőttes üveget. Tele volt még mogyival. - Köszönöm. Meg azt is, hogy használhatom a konyhát.

-Ugyan. A kedvenc brigádomnak bármit. - vigyorgott rám, majd visszafordult a pulthoz és tovább törölgetett. - Nem is tudtam, hogy Black imádja a mogyorótortát.

-Kevesen tudják. - nevettem el magamat, miközben mosollyal arcomon tovább raktam a 18-as számot a mogyorókból. Igen. Mancs ezennel a tizennyolcadik életévét töltötte be. Annyira emlékszem, hogy mikor elsőéves korunkban, James végre kiszedte belőle, hogy mikor van a szülinapja... És szerveztünk egy kis felköszöntést... Olyan döbbent arcot vágott. És olyan hitetlen volt. Hogy egyáltalán valaki gondolt rá, valakinek eszébe jutott a szülinapja... Hogy gondoskodtunk róla. Ez volt az első alkalom szerintem, mikor igazán érezhette, milyen mikor az embernek igazán vannak barátai. És most... Majdnem hét évvel később... Annyira jól esik, hogy nem ismeretlen számára a gondolat, miszerint neki is jár szülinapi torta. Drága Tapmancsunk... A szülei sosem gondoltak rá. Lehet, hogy soha nem is érdekelte őket, hogy mikor van a szülinapja...

-Tudod... Nagyon szerencsés veled. - szólt halkan Rosmerta, aki úgy tűnt végzett a poharak törölgetésével és elrakásával és most a pultra ülve, érdeklődve figyelte, ahogyan Mancs tortáját igazgatom.

Megilletődötten kaptam fel rá a fejemet és végül halkan sóhajtottam.

-Szerintem pedig pont, hogy én vagyok szerencsés vele. Mármint... Annyira lehetetlennek tűnt.

-Annyira nem. Szerintem egész végig nyilvánvaló volt. - vágott a szavamba vigyorogva Rosmerta. Én pedig éreztem, hogy halvány pír kúszik az arcomra. Ó jajj nekem...

Furcsa volt, pont vele beszélgetni ilyen dolgokról. De végül is... Ő volt az egyetlen beavatott tag.

-De mondom. Black keresve sem találna még egy olyan édes, tiszta szívű lányt, mint te. - tette vállamra a kezét Rosmerta bíztatóan és közben elém rakta a tortára való gyertyákat is.

-Ez hülyeség. Tele van az egész Roxfort ilyen lányokkal. Mindenkinek van szíve és mindenki tud édes lenni.

-De senki nem tudja úgy használni a szívét, mint te. - pislogott rám meggyőzően Romy. Inkább nem akartam hadakozni és csendben, sóhajtva elkezdtem a mogyorótorta, csokikrémes tetejébe tűzdelni a gyertyákat. Ügyelve, hogy a mogyorókból kirakott 18-as szám... továbbra is látható maradjon.

-Ééééés... Vannak terveitek a suli utánra? - ugrotta végül a témát és mellém állva segített a gyertyákat felpakolni.

-Ühüm. Mancs szeretne összeköltözni. És én is. - mosolyodtam el. Utoljára tegnap szövögettük az álmainkat, miközben Bolyhoskát sétáltattuk a birtokon. Mancs jópofának tartja a cukikát, úgyhogy örömmel velem szokott tartani. De talán van valami abban is, hogy mindenkit taszít a háromfejű kölyök és ilyenkor vagyok leginkább egyedül... És ilyenkor pedzegetheti nekem, hogy akar egy felhőpalotát építeni nekem, ahol én leszek az ő hercegnője és blablabla... Imádom.

-Komolyan? - tátotta el a száját Rosmerta hitetlen örömmel, ujjongva. - Ti vagytok a legédesebb párocska az egész karrierem során. - sóhajtott végül fel nevetve. Vörösödve vállat vontam, de nem tudtam válaszolni, mert a következő pillanatban kicsapódott a kocsma ajtaja... Alig voltak csak páran a késői időpont miatt... És négy vidám és hangos alak lépett be rajta.

-Utat az uralkodónak! A születésnaposnak! Trüptrüprürürtrűűűűp! - James trombiták hangját utánozva lépett be elsőként mögötte pedig a papírcsákós, hidegtől, kipirult arcú Sirius érkezett. Olyan boldognak tűnt. És csak nevetett, jóízűen és ugatósan... Hátrahajtva fejét, lecsukva szemeit.... Vállai rázkódtak, fekete tincsei pedig lazán szeme elé hullottak. És egyszerűen... Csak csodás volt ránézni.

Peter vacogva, karjait dörzsölgetve követte a nagyhangú, vidám, csibész párost... Rem pedig utolsónak maradva csukta be maguk mögött az ajtót.

James az "asztalunkhoz"(mindig azt foglaltuk el, mióta elsőben elkezdtünk leszökdösni ide... kész törzsvendégek voltunk, meg vagyunk is...) vezette a társaságot és miközben letuszkolta a hangosan kacagó Mancsot az egyik székre, észrevétlenül megkeresett engem tekintetével és biccentett.

A Mancstól lenyúlt, mugli öngyújtóval... Sebesen meggyújtottam mind a tizennyolc piros gyertyát, majd elfojtva vigyorom felkaptam a tortát.

-Megint egy évvel öregebb lettél és bölcsebb is TALÁN... - fakadt dalra James vihogva. Remus is nevetett és Peter is csatlakozott a hamis, dallamtalan korusukhoz.

Én meg szélesedő mosollyal letettem a szülinaposunk elé a tortát és le is vetettem magamat az utolsó üres székre. Sirius hátrahajtott fejjel tovább nevetett, de tekintetében tagadhatatlanul ott csillogott a hálás, bizalmas, örömteli sugár.

-És utoljára! Boooldog, boooldog, booldog szüeleltésnapoooot! Kívánjuk, hogy legyen mééég... Sok ilyen csodás napod! - költötte át utoljára a dalt Jamie, majd felállt(széke is felborult a nagy lendülettől) és felemelve karjait, hangosan tapsolni kezdett. És fütyült is hozzá.

-Boldog szülinapot Tapmancs! - vigyorgott Remus is. Peter már csorduló nyállal szemezett a tortával.

-Fújd el a gyertyákat. - nevettem rá.

-Te csináltad a tortát, Beth? - kérdezte áhítatosan rámbámulva Mancs és mikor bólintottam derekamnál fogva magához húzott és megszorongatott.

-Fújd el a gyertyákat Tapi! - rikkantotta James szenvedélyesen én pedig újra elnevettem magamat. Mancs elengedett és az asztalra támaszkodva nagy levegőt vett.

-Kívánj valamit. - szóltam rá gyorsan. Sirius vidáman rámkacsintott, majd egy nagy levegővel elfújta az összeset. James örömujjongásban tört ki, Remus pedig a tőlem elcsórt fényképezőgéppel kattintott és csinálta a képeket.

-Mit kívántál? - kíváncsiskodott Pet, Mancs azonban csak titokzatos vigyorra húzta ajkait.

-Az az én titkom marad Féregfark... Aki kíváncsi, hamar megöregszik. - Peter egérfogait kivillantva felnevetett. Mancs meg kezébe vette a Rosmerta által odahozott tortavágókést és elkezdte szeletelni az édességet. Közben arcáról nem fagyott le a vigyor.

-Nagyon béna vagy Tapmancs. - röhögött fel James. Hát igen. Nem igazán voltak gyönyörűek és hibátlanak a szeletek.

-Próbálkozom, Ágas. - szólt rögtön vissza. Végtére is Remus volt az aki felszelte a tortát, mert ötünk közül ő értett legjobban hozzá. Alig ettük meg a torta felét együltünkben James felpattant és összecsapta a tenyerét.

-Ajándékosztás! Én vagyok az első. Az enyém a legjobb Tapi. Hidd el. - azzal mielőtt, bármelyikünk is feleszmélhetett volna, már Mancs elé lógatta a házilag kötött, griffendéles sálat. - Ez anyáéktól jött. Ez pedig tőlem. - azzal egy csinos... Rózsazsín dobozt nyújtott a meghökkent Mancs elé.

Sirius bujkáló mosollyal, nevetését visszafojtva, felvonta szemöldökét és felnyitotta a dobozt. Majd hangosan felkacagott. Abban egy elegáns. Fekete... Ébresztőóra pihent.

-Szükséged van rá. Sosem vagy pontos Tapmancs. - veregette meg a vállát diplomatikusan. Mancs csak nevetve, játékosan beleboxolt a vállába. Remus nyilvánvalóan könyveket pakolt le elé. Mancs először elfintorodott, de grimaszát hamar vigyor váltotta át. Mugli könyvek voltak. És nem is akármilyenek. Motoros... Kézikönyvek... Meg volt egy fekete notesz is... Meg.

-Egy töltőtoll?! - tátotta el a száját Mancs és csak gyönyörködött a mugli írószerben. - Király vagy Holdsáp! Hol szereztél te ilyet?

Peter nyilván felvásárolta a fél édességboltot.

Már csak én maradtam. Zavart mosollyal a táskámba túrtam és kibányásztam Mancs ajándékát.

-Csukd be a szemedet Mancs. - Sirius izgatottan lehunyta a szemeit és a nyomaték kedvéért még a szemét is betakarta kezével.

James velünk szemben vigyorgott, mikor meglátta a kezemben szorongatott vörös, aranycsillagos csomagolást. Remus kíváncsian kortyolt bele a teájába. Peter pedig éppen az egyik csokibékát eszegette. Mancs nyilván odaadta az egyiket falánk barátunknak.

-James tudott róla és segített is a beszerzésében... Jajj... Nagyon remélem, hogy tetszik. - motyogtam gyomorgörccsel az izgatottságtól és Sirius mögé állva, az ölébe helyeztem a csomagját. - Ne less Mancs! Találd ki.

Míg Mancs érdeklődő vigyorral a papírt tapogatta és ajkaimba harapva eltakartam szemét és alig bírtam kivárni, hogy lássam a reakcióját.

Figyeltem, ahogyan óvatoskodva széttépi a csomagolópapírt, de alighogy ujjai hozzáértek az új bőrdzsekije, fekete anyagához, megtorpant. Mint akibe áramot vezettek, lefagyott.

-B-Beth?

-Hm?

-Te viccelsz velem? - hebegte döbbenten én meg nevetve elengedtem az arcát és a széke támlájára támaszkodva néztem végig, ahogyan mohón, mégis óvatoskodva kicsomagolja az új kabátját. Tüzetesen, imádattal végigvizsgálta. Megszagolta. Kicipzározta. Vissza. Majd felállt és felpróbálta. Mintha ráöntötték volna. Mancs ámultan realizálta, hogy tökéletes rá a dzsekije. Igazgatta, nézegette. Aztán miután kicsodálta magát a kezdetleges öröm-sokktól, megállapodott a tekintete rajtam.

-Na? Tetszik? - rágcsáltam ajkaimat aggodalmasan.

Mancs csak meredt rám. Majd felnevetett. - Hogy tetszik-e?! Imádom! Beth! Te vagy a legjobb! - azzal hozzámlépett és magához húzva, szeretetteljesen és szorosan átfonta karjait körülöttem.

Mosollyal fúrtam mellkasába a fejemet és viszonoztam Mancs ölelését, aki lehajolva nagy puszit nyomott végül arcomra. - Csak hogy tudd Beth... Legszívesebben most csak össze-vissza csókolgatnálak. - suttogta halkan, hogy a srácok ne hallják.

-Belevarrtam a monogrammodat a cetlijébe. - somolyogtam. Mancs már hajolt volna felém, hogy még egy puszit nyomjon szeplős arcomra... De... Hát igen.

-Ez nem ér. Tapmancs! Maszat csak lazán odadobott neked egy bőrdzsekit és szétpuszilod, meg összeölelgeted... Én mit kapok? - fakadt ki Ágas. Mancs arca centikre megállt az enyém felé közelítve és mindketten a barátaink felé fordultunk. Remuson látszott, hogy biztosan van hozzáfűznivalója a jelenetünkhöz... De Rem még mindig a legtiszteletteljesebb, csendesebb, empatikusabb és kedvesebb volt sokszor mindünk közül, így csendesen, megtartva a véleményét szelt magának még egy szeletet a tortából.

-Mit kapsz? - kérdezte vidáman elvigyorodva Mancs és közben, nagy bánatomra elengedett. - Egy hatalmas barackot a fejedre, öcsém!

Így történt, hogy James és Mancs hatszor átrohantak a Három Seprűn, egymást kergetve, mint a kisgyerekek. És ekkor még nem volt vége a napnak. Hiszen Mancsra várt még egy nagyobb parti is, amit James szervezett a klubhelyisébe. Zenével, tömeggel... És amit Mancs megérdemelt... Szóval igen.

***

Gyomorgörccsel fordultam a másik oldalamra és hiába ölelgettem Blöki puha plüsstestét, képtelen voltam elaludni. Már hatszor lerúgtam magamról a takarót... Össze vissza csavarodtam az ágyamban. Levettem a zoknimat. Majd vissza, mert fázott a lábam... Akkor összefogtam a hajamat, mert melegített. Úgy meg túl hideg volt. Majd unalmamban összefontam és nem segített az sem.

Fújtatva fordultam a hátamra és a plafont bámulva kifújtam pár a fonatból kibukó, göndör tincset arcomból. Az eső, halkan koporászott az ablakunkon. De maga a tudat, hogy holnap kviddicsmeccs... Eléggé rémisztő volt. Mármint nyilván nem szabadott volna izgulnom, hiszen nem ez lett volna az első évem a csapatban, meg minden... De mégis bennem volt a természetes drukk. A mardekár, versus giffendél meccs volt a legizgalmasabb minden évben. És szerintem ez idén sem lesz másként, hiszen ilyenkor csapnak össze a nagy riválisok. James pedig folyton pedzegette, hogy milyen fontos ez és hogy nyernünk kell és... Egyszerűen csak nehéz volt bírni a nyomást. Hogy a hugrások, drukkoltak nekünk... A mardekárosok az eddiginél is jobban utáltak minket. McGalagony fogadott Lumpival... Lils megfestette a "Hajrá Griffendél!" szurkolótáblát, mint eddig mindig... Marlene nyújtogatta a nyelvét minden zöldnyakkendősre. James pedig olyan lázban pörgött, hogy az rémes. Ha nem éppen technikákról papolt, tanácsokat osztogatott, hajnali edzéseket tartott... Akkor pedig fújt a kígyós házra. Sértegette Perst-aki még mindig átnézett rajtam, Reggel karöltve-... És magyarázta az ellenség gyengepontjait.

Türelmetlenül lerúgtam magamról a takarót, és Blökit megragadva úgy döntöttem, lemegyek a klubhelyiségbe és az ablakhoz húzva egy fotelt nézem egy kicsit az esőt, ha már ennyire nem hagy nyugodni.

Kiosontam a sötétbe és nyugalomba burkolózott szobánkból és mezitláb, egyszál hálóingben, Blökit kézenfogva lesétáltam a csigalépcsőn.

A klubhelyiség nyilván üres volt. A kandallóban alig pislákolt már valamiféle tüzecske. Egy-két gyertya halványan táncolt kanócán pár könyvespolcon és félhomály fogadott, bármerre léptem. Azt hittem egyedül vagyok, hiszen ki lenne fent még ilyenkor... Főleg, hogy holnap délelőtt meccs van és...

-Nocsak. Te sem tudsz aludni? - összerezzentem és rémülten kerestem a hang forrását, majd megkönnyebbülten mosolyodtam el.

Mancs az egyik ablakbeülőben ücsörgött. A kockás, vörös pizsamanadrágjában, meg egy tappancsos pólóban és úgy tűnt, eddig ő is az eső halk dallamát hallgatta és figyelte a versenyező cseppeket az üvegen.

-Nem igazán. - mosolyodtam el, egy fokkal vörösebben. Mancs zseniálisan nézett ki. Mint mindig. És olyan édes is volt egyben. És ez a hihetetlen úrfi, pont engem nézett meg magának, ajkába harapva, csillogó szemekkel. Nem is tudom. Tyű.

Siriusszal egy ideig méregettük egymást, majd Mancs szélesen elvigyorodott és hanyagul, lazán kitárta karjait. Nem is kellett több. Vörösebb és mosolytól szélesebb arccal, még gyorsabban kopácsoló szívvel elindultam felé. A végén már futottam.

-Blöki is csatlakozik? - vigyorgott Mancs és az ablakpárkányra ültette a plüsst. Én meg élve a lehetőséggel, jól hozzálapultam és befészkeltem magamat ölébe és karjai közé. - Oké. Rohadt cuki vagy. - nevette végül el magát én pedig belebazsalyogtam mellkasába, hogy ne lássa, mennyire nagyra tartom magamat a dicséretétől... Sirius szorosabban fonta körém karjait és kaptam a fejem búbjára egy édes csókot. Nem bírtam, ha lecukiztak... Hiszen, mindig... Egész életemben azért küzdöttem, hogy komolyan vegyenek és ne csak a Pici-Lupint lássák bennem... De Mancstól hallani ezt. Ezzel a csodálattal. Hanglejtéssel. Nos. Ez meglepően jólesett.

-Milyen érzés tizennyolcnak lenni? - kérdeztem végül halkan. Belegondolva olyan zsongó volt az életünk, hogy alig volt időnk igazán kettesben lenni.

-Remek... - kezdte drámaian Mancs, majd csendesen felnevetett. - Amúgy semmilyen. Annyi mindent várnak az emberek a szülinapjuktól... De igazából semmilyen. Ugyanaz az ember maradtam. Ugyanazok a barátaim. Ugyanaz a közeg, csak megint elmúlt egy év. - írt le köröket a hátamra.

-Ez elég lehangolóan hangzott. - emeltem fel a fejemet a mellkasáról, hogy belebámulhassak a szemébe. És így is maradtunk. Egymás szemébe gabalyodva. Sirius szürkéi beleolvadtak az enyémekbe, az én aranybarnáim pedig belevesztek az ezüstökbe. Sirius tekintetében, mindig voltak árnyalatok. Voltak egészen sötétfekete vonások és majdhogynem a legtompább és világosabb szürkék is...

-Azért valami változott. - szólt halkan, meg nem szakítva tekintetét az enyémtől.

-Igen? - Mancs gyenge, óvatos mozdulatokkat egyik kezét arcomra csúsztatta és elsimított szememből az újra és újra visszahulló szőke, göndör tincseket. Belesimultam tenyerébe és úgy pislogtam vissza rá.

-Tavaly nem hittem, hogy valaha is mázlistább leszek. És hogy... Hogy... Egy évre rá, már... Már szeretsz.

-Én mindig is szerettelek Mancs. - motyogtam halkan és egy pillanatra sem engedtem el tekintetét.

Sirius ajkai felfelé görbültek és egy hüvelyknyivel közelebb hajolt hozzám.

-Én azóta, hogy a pályaudvaron szorongattad Holdsáp kezét és bólogattál a szüleidnek. Még elsőben. Csak akkor még nem ismertelek eléggé. Csak úgy tetszettél. Meg vonzottál.

-Biztos ez? - kuncogtam végül el magamat és most én voltam aki közelebb húzódott.

-Halálbiztos. De akkor volt a nagy áttörés, mikor egyáltalán szóba álltunk. - szólt végül Mancs és újra kisöpört a szememből pár szőke szálat.

-Ez most nagyon romantikusan hangzott. - nevettem el magamat zavartan.

-Annak is szántam. - egy percig teljesen komolyan meredtünk egymás szemébe, rezzenéstelenül, majd egyszerre tört ki belőlünk a nevetés. Mancs mellkasába fúrva a fejemet, teliszájas mosollyal nevettem, Sirius pedig a hajamba kacagott.

-Amúgy nem teljesen ez volt. - hosszas nevetőgörcsök leküzdése után, nyugodtabban, de vigyorogva, Mancs folytatta.

-Hanem?

-Anyám oktatott a mardekárrol én meg irigykedtem a sebhelyes srácra, meg a szőke csajszira, hogy titeket ölelgetnek. És ti hogy fogtátok egymás kezét... És...

-Mancs... Nem kell irigykedned. A te kezedet is fogjuk, mikor szükséged van rá. Örökké. - szakítottam félbe halkan. Sirius pedig elmosolyodott.

-Én a te kezednek jobban örülök, de persze.

-Olyan...

-Bolond vagyok, tudom Bogaram. - nevette el magát Mancs és végre csókot nyomott orromra. - Tudod Beth... Imádom, hogy te napról napra egyre apróbbnak tűnsz. Lassan el fogsz férni a zsebünkben is.

-Nagyon vicces. - grimaszoltam, Sirius pedig rögtön az alkalmon kapott és finoman összenyomta arcomat, hogy ajkaim kicsücsörödjenek. Nem is tudtam tőle beszélni.

-Szerintem ez rettentő édes. Olyan pici vagy és törékeny. Örülök, hogy én lehetek az aki megvéd. - azzal ajkait enyémeknek nyomta és közben kezei átcsúsztak derekamra és tarkómra. Szemforgatva, mosollyal hunytam le a szememet és visszacsókoltam. Szerintem a világ ilyenkor mindörökké ki fog fordulni. Mégha nyuggerek is leszünk. Még akkor is érezni fogom, a szívem eszeveszett dobogását. Meg az összeugró gyomromat. Az izgatottságot... Az életet... A szeretetet...

-Igazi hősnek érzem magamat melletted. - szólt végül mosollyal, mikor elváltunk egymástól. Arcom kipirult, és csillogó szemekkel pislogtam fel rá. Mert az is. Egy hős.

-Mert négyszer kisebb vagyok mindannyiótoknál? - kérdeztem, Mancs meg felnevetve, beledögönyözött az oldalamba, amitől hangosan felkacagtam. - Én hősöm. - gúnyolódtam és kinyújtottam a nyelvemet, Mancs meg sértetten hajolt rá ajkaimra.

-Több tiszteletet Mademoiselle. - mormogta huncutul csillogó szemekkel.

-Meglesz Uram. Bocsánat... Hős-Úr. - a szarkasztikus él nem tűnt el és ez Mancsnak is feltűnt, aki mielőtt bármit tehettem volna magához rántva ráharapott ajkamra. Finoman, mégis tüzesen. Kezei ráfogtak a derekamra és mégközelebb rántott magához. Dinamikusan, egy eléggé vad és gyors táncot diktált és viharosan mozgatta ajkait, ezzel az enyémeket is erre késztetve. Én meg élvezetteljesen lehunytam a szememet és beletúrtam tincseibe, amik fele a jól ismert, férfias, dögös(várjunk mi?!) copfba volt felfogva. De ahogyan ujjaim rájuk találtak kiszabadítottam őket onnan és Mancs hajgumiját a nagy hévben csuklómra hajtva, hagytam, hogy ujjacskáim belevesszenek a dús, hullámos, puha fürtökbe. Igen. Mancs dögös volt. Ez a jó szó erre...

És ki fog aludni? Holnap kviddics meccs... 

Öhm... Khm... Ööööö... Igen. Szóval... Az úgy volt, hogy... Hogy megettek... Mert... Nos... Izé... Szerdán... Szóval Szerdán mentünk osztálykirándulni... Cs-csak... Találkoztunk egy jetivel... És olyan feláldozó vagyok, hogy elé ugrottam... De nem is jeti volt. Hanem... Egy izé... Micsoda... Rex... Trionasaurus-rex... Vagy mi. Vagy... Vagy egy hatalmas, vérszomjas gorilla! Hatalmas metszőfogakkal, agyarakkal... Muszklikkal... Vérben forgó szemekkel... Mindenki sikított, menekült én azonban tudtam mit kell tennem és felajánlottam magamat, mint égő áldozatot... És... És a Jet... Vagyis gorilla, pedig HAMM... Én pedig ott voltam a nagy gyomorban. Egy hétig. Tegnap este köpött ki, mert nem volt túl jó utóíze a szúnyogírtónak... És... És beteg is vagyok? Igen. Nagyon beteg. Három havonta nem használok el annyi papírzsebkendőt, mint ebben az elmúlt két napban. A szomszéd néni pedig kitalálta, hogy "ó... Ez biztosan kovid..." és jó... Nyilván nem kizárhatatlan, de na. Akadjunk már le a kovid témáról egy időre pls! Ééééééés... Múlt hét pénteken még a jeti-gorilla-rex gyomrában aszalódtam... De sikeresen kiszabadultam onnan, kivágva magamat a hasából, mint a másodgenerációs piroska tette volna... És mielőtt kérdeznétek. Igen. Igen és nem. Azért hordok össze hülyeségeket, hogy kárpótoljak egy rész kimaradását? Vagy kettőt is? Igen és igen. De a mai rész elmarad? Nem, dehogyis! Megnyugodhatnak a kedélyek és ezzel a lendülettel, kihasználva, hogy még két napig itthon fekszek és kókadozok a zsebkendőhalmok mellett. Nem ígérek semmit, mert ismerjük magamat és az ígéreteim beteljesülési százalékait... De halkan megjegyezhetem, hogy hosszú szünetek után, talán James Sirius Potter sztorija is frissül-szegény srácot nagyon elhanyagoltam, mert már nem érzem magamban a "tüzet és lelkesedést"damdamdaaaam... Najó. Sr.- és Lucy Jones befejezésben függő szála is folytatódik. Ha még bárki emlékszik ezekre XD

És olyan történik, amit már megint túl régóta halasztgatok, de mindannyian tudjuk, nem várathatom sokáig... Mert azért itt vannak nekem kötelességtelen kötelességeim olvasás-ügyileg. Szóval. Mondanám, hogy visszatértem, de nem merem, mert a végén bepunnyadok és inkább nézem a netflixet, be-fájdalomcsillapitózva... De közlöm, szándékomban áll behozni eme lemaradásokat, mert tartozom ennyivel nektek <33

Beth és Mancs sztorija megkapta a tömeg-rózsaszín-vattacukros szálat és... És ebből nem szakadunk most ki csomó ideig... Vagyis. Többé-kevésbé... Azért lesznek fekete szénfoltok a vattacukrunkban-utalva asszem a kövi részre is? khm... Ha jól emlékszem-... De remélem nem unjátok nagyon hehe ;)

Köszönöm a türelmetek drága Olvasók... És azt a figyelmet, amit mindig ide szenteltek, mikor becsúszok késésekkel egy-egy résszel. És tudom, hogy ezt mind úgy tudnám a legjobban megköszönni, ha több és jobb részeket tennék ki nektek, szóval amennyire tudok igyekszem is... Imádlak benneteket! Ti vagytok a legjobbak és ez nyálas és behízelgő, de tényleg ez van :]