§Sirius§

-Ez olyan szívás... Miért kell ennyire... - kereste a szavakat Ágas mellettem tehetetlen keseredéssel hangjában. Egyetértettem vele. Az Abszol Út alig egy év alatt kísértetiesen megváltozott. A legtöbb bolt zárva árválkodott, amelyik ki volt nyitva, ott percenként pislantott ki egy-egy sápadt arc a kiürült macskakövekre, támadókat lesve... Nagyon kevesen voltak... Régen akkora nagy tömeg volt, hogy még mi is Jamesszel könnyen elveszítettük egymást. Ehhez képest... Ha tíz emberrel találkoztunk eddig. Tavaly még mindenki nyüzsgött... Össze vissza kóborolt. Nézelődött mindenki. Ehhez képest aki egyáltalán kimerészkedett ide, sietve, céltudatosan vásárolta meg a kellő holmikat és már, szapora lépésekkel rohant is vissza a kijárat felé... Döbbenetes volt és hidegrázós.

-Na jó. Elegem van ebből a komorságból. - mordultam fel a cigarettám füstjét kifújva, mikor a harmadik, csuklyás, hamuszürke, rettegő alak sietett el mellettünk. - Még Dumbi is megmondta az évvégi beszédjében, hogy ilyenkor mindenre gyógymód a nevetés, a mosolygás... És...

-Te egyáltalán figyeltél? - röhögte el magát James, miközben ráérősen megtorpant a kviddics bolt kirakata előtt. Ezt is bezárták. Csak hétfőn és kedden tartják nyitva. Szar ügy.

-Dehogy. - nevettem vissza és a kirakat üvegébe nézve beletúrtam tincseimbe. - De Bethnek annyira tetszett, hogy azt fújta folyton, mikor elkomorodtunk az újságokon.

Sóhajtva igyekeztem nem Ágasra pislogni, aki fürkészve nézegetett rám... Ha bármit ki akart olvasni... Korábban kellett volna felkelnie.

-Bezony. A Lupinkáink is jó messze vannak. - csúsztatta végül zsebébe mancsait Ágas és szinkronban indultunk tovább.

-Kíváncsi vagyok, mit fog reagálni Holdsáp, mikor megtudja, hogy te lettél az iskolaelső. Hatalmas lúzer vagy. - löktem meg vigyorogva a karját, Ágas meg kinyújtva rám a nyelvét a járdaszegélyen egyensúlyozva, kezeit széttárva megvonta vállát.

-Lúzerség vagy nem, de Lilym lett a másik. Ez ha nem egy égi jel, akkor nem tudom mi.

-Evans sosem fog belédesni. - lomboztam le gonoszan.

-De Bethnek sem te vagy az esete. - James pedig lekicsinylő vigyorral vágott vissza. Éreztem, hogy forróság önti el az arcomat és még a szívem is tökre viccesnek találta, hogy meghatottan dobolni kezd valami elvetemült metál ütemet... Pedig a rockot jobban bírom. Nem tudtam gátat szabni az arcizmaimnak... Vagyis igazából előtte nem tudtam visszafogni magamat. Mások előtt olyan érzelemmentes tudtam lenni, hogy az kész. Durván.

-Kapd be Ágas. - vágtam rá, de hiába kaptam utána, James röhögve megiramodott. Én meg hülye lettem volna, nem utána rohanni.

Röhögésünktől zengett a néma, zord és kihalt Abszol út... Minden csuklyás utánunk fordult, a sápadt hölgyikék is megtorpantak... És szinte mindenki egy pillanatra megtorpant, felénk lesve, meghallva a nevetésünket.

Mikor végre beértem Ágast, nevetve ráugrottam és rácsimpaszkodva, összefonva lábaimat a derekán büszkén összeborzoltam szanaszét álló haját.

-Nem tudsz semmit a szerelmi életemről Ágas-Öcsi.

-Te se az enyémről Tapmancs-pajtás! Evansszal már elcsattant az első csókunk is. - büszkélkedett és közben lelökött a hátáról. Meg sem ártott a kis zuttyanás, fürgén pattantam fel a kemény kövekről és vigyorogva folytattam utunkat.

-Ja. Harmadikban, mikor úgy döntöttél, hogy vicces lesz megpuszikálni. Nem fáj az arcod? Mintha még mindig ott lenne az a piros tenyérnyom és...

-Kuss. - dörrent fel Ágas, de még mindig vigyorgott. - Mellesleg mit kéne tudnom a szerelmi életedről? Nem is tudom... Egy fél éve nem láttalak nővel Haver. - tolta feljebb orrán a szemüvegét, fejét csóválva.

-És te mikor fogsz ráunni Evansra?

-Soha. Bármilyen hihetetlen is Tapi, de ezt teszi a szerelem. - tette szívére kezét Ágas. Tök jól tereltem a témát, fel sem tűnt neki. Vállveregetés nekem.

-Mit tudsz te a szerelemről. - dugtam zsebre a kezeimet rosszalló mosollyal.

-És te? - szűkítette össze sértődötten szemeit. - Bármilyen hihetetlen, nem csak anatómiából áll az egész.

Szemforgatva leintettem és zsebemből előhúzva a gyűrött tankönyv-listát(úgy nézett ki, mintha most húztam volna ki egy kutya szájából... Vagyis a sajátomból... Vagyis inkább Jameséből. Mert igazából meg is történt. Hülye szamár) megcéloztam a Czikornyai Padzát. De utálom a könyvesboltokat. Brr.

-Még jó, hogy Holdsáp nem téved ide idén be. - jegyezte meg James, mikor beléptünk a majdhogynem üres boltba. Hát ja. Ez a sok-sok könyv... A bűzük... Jézus. Tényleg rengeteg. - Ki se bírnánk innen ráncigálni.

-Az biztos. Khm! Hahó! Valaki tudna esetleg segíteni? - emeltem fel a hangomat, mire a néptelen helyiségbe végre belépett egy nagyon ismerős alak. A pult mögüli ajtó mögül jött és elegáns, egyenruhában virított... Névtáblával, meg mindennel.

-Marlene? - pislogott Ágas mellettem megütközve, mire McKinnon elnevette magát.

-Sziasztok srácok! Tankönyvek igaz? Gondoltam. - azzal kikapta a kezemből a listát és sietve elkezdte összegyűjteni a könyveket.

-Hogy kerülsz ide? - dőltem végül neki szemöldökráncolva az egyik polcnak és közbe zsebredugtam kezeimet. Ágast túlságosan elbűvölték a "Kviddics" részleg polcai.

-Itt dolgozom. - vont vállat vigyorogva Marlene. - Kellett egy kis plusz pénz és a Nagyapámé a bolt, szóval jöttem. - pakolt le tíz súlyos könyvet a pultra és sebesen írni és számolni kezdett.

-Mióta? - tekintetem akaratlanul is megakadt az "Újságok" polcon, azon belül pedig a "Szombati Boszorkány-Anglia Szépségei" példányán és halványan elmosolyodtam. Szerintem Beth benne van a top-1-ben. Vagy a top 0,5-ben is. Istenem. Miért van ilyen rohadt messze?! Amszterdam?! Baszki már... De legalább alig egy nap és láthatom... Bárcsak lenne időnyerőm, úgy előre pörgetném az eseményeket. Semmi nem történik így sem. Csak röhögünk, meg húzzuk egymást Ágassal.

-Öööö... Nyár eleje óta, asszem. - vont vállat Marlene, majd körbepislantott és lehalkította hangját. - De nagyon para. Olyan alakok fordulnak itt meg nap-mint nap... Hogy fú. Komolyan... Fekete csuhával, meg halálfejes maszkot is hordanak mostanában... Asszem tegnap előtt törtek be a patikába. Az öreg tata idáig menekült és tökre remegett meg minden. - húzta száját, majd elnevette magát. - Kérsz egyet Potter? Van egy új is... És asszem ezek még dedikáltak is.

James csillogó szemekkel sietve kiválasztott valami "Technikák a legjobbaknak" című példányt és miközben odanyújtotta Marlenének hirtelen ledermedt.

-Mi ez a karodon Marlene? - fogta meg a lány kezét és eltűrte a fekete inget csuklójáról. Éreztem, hogy még az én vérem is megfagy ereimben. Pedig én aztán sokat láttam már... Mert az én szüleimnek aztán tényleg voltak mócerei... És... És mégis... Marlene kezébe vésett, mára már csak puszta hegek... De bele volt karcolva valami felirat az alkarjába.

-Szarság. Azt hitték, hogy tudok bármit is valami rendről, úgyhogy betörtek és kicsit szórakoztak. - olyan könnyednek tűnt. Olyan semmisnek. Mintha a megkínzása felérne egy plusz adag beadandóval. Vagyis valami mással... Nem létezik ilyen szó... Nem használjuk a b-betűs szót... Még nem vagyunk a Roxfortban... Még óvva vagyunk a b-betűs szót takaró borzalmaktól és...

-Rendről? - szaladt ráncba Ágas homloka.

-Most mondtam, hogy én se tudok többet, mint te. - grimaszolt McKinnon majd elénk tolta a könyveket. - Öt galleon és tíz knut lesz.

-De jól vagy? - nyomtam kezébe a pénzt, miközben James oda tartotta hátizsákját, hogy a tértágítóval kezelt táskába könnyedén beszórhassunk mindent.

-Ja. Mondom, igazán semmiség, már be is gyógyult, meg kenem esténként valami csodafű-olaj-izével. Eskü jól vagyok. - emelte fel vidáman kezét, majd hozzámfordult. - Mit gondolsz Lizzieről?

Nem vágtam az éles kanyart a beszélgetésünkben. De azt viszont igen, hogy csupán Beth nevére totálisan jóleső forróság öntött el... Csupán a gondolatára. Hogy mit gondolok róla? Imádom. Nem tudom... Ha igazi kutya lennék, csak neki engedném, hogy megsimogasson... És egész életemet a védelmére szentelném és a boldogságára... Ennyi elég?

-M-mi? - bénultan pislogtam Marlene kíváncsi és izgatott tekintetébe...

-Mit gondolsz Lizről? Tudod... Lupinunk... - vigyorodott el. Olyan volt... Mint egy mindenttudó, idegesítő párduc... Aki csak les a vágyott reakció után. Miért akar bármit is tudni? Ez csak rám és Bethre tartozik.

Némán meredtem rá McKinnonra és döbbenetesen zavartnak éreztem magamat. Mondjuk annyira nem zavartnak, amit Beth tud mindig elérni, ha egy kicsit is mélyebben bámul bele a szemembe, vagy kicsit több ideig mosolyog rám... És fogalmam sem volt, hogy mit kéne mondanom. Vagy mit vár tőlem.

Hogy mit gondolok róla? Ő a minden? Ő a legszebb? Ő az egyetlen? Nem tudom...

-Hát... Nagyon bírom. - nyögtem ki nagy nehezen, mire Ágas mellettem hangosan felhorkantott.

Marlene arcán pedig széles mosoly futott szét.

-Most mi van? - csikorgattam a fogamat és dühösen kapkodtam köztük a pillantásomat. Jézusom. Ezek pár pislogás alatt szövetkeztek ellenem, vagy mi van?

-Tudtam én. Összehozzalak vele? - könyökölt a pultra. Én meg zavarodottan kaptam el a röhögését elfojtó Jamesről a tekintetemet felé. - Szerintem ő is nagyon "bír" téged... Mármint gondolom. Idén annyira nem volt nyilvánvaló, de tavaly édi volt, mennyit szenvedett... És titeket ismerve még így elszórakoztok két évig, de én már nem bírom nézni a civódást. Szóval szervezzek valami randit nektek?

Miafasz. - ennyi kattogott összességében az agyamban és szívesen arcon röhögtem volna McKinnon elégedett képét egy "Ezzel elkéstél Drága" címmel, de inkább megembereltem magamat és a lehető legmeghökkentebb képpel meredtem rá. Várjunk mi. Beth szenvedett? Ó jajj. Miattam? Ó jajjajj. És még több "Ó jajjajjajj", mert McKinnon vigyora nem hagyott alább.

-Ezt beleegyezésnek veszem. Találkozunk a vonaton. Potter, örültem. Black... Szintúgy. Imádni fogom a párosotokat! - azzal nevetve eltűnt az ajtó mögött, amin be is lépett.

James nem is szólt hozzám visszaúton. De komisz vigyorából és abból, hogyan küszködött a röhögése ellen... Fú... Nagy dög, az biztos.

Alighogy leparkoltunk a ház előtt és levettem a bukósisakomat úgy döntöttem, hogy ott is hagyom. Ja igen. Mert végül is beszereztem az áhított motorbiciklit. De az öröm mégse volt teljes. Mert Bethet nem vihettem el még egy körre sem... Pedig direkt neki... Meg is bütyköltem a repüléses funkciót... Vagyis szétszereltem, kicsit megbíbelődtem a darabkáit varázslattal és újra összeraktam. Dicséretes precíz munkát végeztem... De Bethet még mindig nem vihettem fel a csillagokig. Annyira vágytam a dicséretére... Az elismerő pillantására... Hogy a motoromat nézegetve, azzal az aprón félrebillentet fejecskéjével rámnézzen és csak ennyit mondjon "Tyű Mancs... Ez nagyon menő lett!". És akkor mondjuk megengedte volna, hogy elvigyem egy körre... Nem is egyre. Hanem rengetegre. És akkor már tényleg végeláthatatlannak tűnt volna a boldogságom.

-Megyek levelet írni. - vetettem oda Ágasnak, aki mostanra már csak röhögni tudott... Nem is tudom, hova a nagy jókedv...

-Nocsak! Mégis van szerelme a nagy kaszanovának! - rikkantotta utánam én meg elvigyorodva bemutattam neki a gyönyörűséges... Középsőujjamat. Ezt azért ki kell érdemelni.

-Megérkeztünk! - léptem be a házba. Fleamont dolgozott... De Euphemia itthon volt, úgyhogy azért sietve megengedtem egy kis kitérőt és lekanyarodtam a konyhába. - Iszonyú finomak az illatok. - léptem a tűzhely előtt sertepertélő nőhöz. Teljesen olyanná vált, már negyedévemtől kezdve... Mintha az igazi édesanyám lenne... És ami elképesztően melengette a szívemet... Hogy Euphemia annyira szeretett, mintha Jamesszel, nem csak lélekben, hanem vérben is testvérek lennénk.

-Sirius! - mosolygott én pedig vigyorogva gyorsan megöleltem. Jó volt ölelgetni. Végre volt igazi anyukám. - Szia... - lágyult el a hangja és kedves csókot nyomott a fejemre, majd megsimogatott. - Később kezdtem el az ebédet... Még legalább egy óra, míg megsül a csirke. James?

-Kint röhög rajtam. - engedtem el és félrebillentve fejemet rápislogtam a pulton árválkodó, edényre, amiben valami csokis, muffin-tészta pihengetett. Euphemi felkuncogott a válaszomon, majd csípőre vágta kezét, mikor meglátta, hogyan méregetem a friss sütemény tésztát.

-Sirius. Nem. Ez holnapra van, az útra. - igyekezett fenyegetőnek tűnni, de az a lágy csillogás a szemében... - Sirius! - nevetett fel dühösen, mikor csibész vigyorral gyorsan beledugtam a sűrű és finom löttybe az ujjamat és gyorsan le is nyaltam azt. Hm. Isteni.

-Nagyon jó lesz. - engesztelésül egy nagy nyálas puszit nyomta arcára és mielőtt igazán megszídhatott volna már kint is voltam a konyhából. - Kölcsönveszem Babit! - kiáltottam még gyorsan és hónom alá csaptam a sipákoló hóbaglyot, akinek a nyugalmát mesterfokon tudtam megzavarni nap mint nap.

A következő pillanatban már sietve csuktam be a szobám ajtaját és türelmetlenül, kapkodva tintát, pennát és pergament ragadtam.

Cukorfalatkám!

Marlene megőrült. Kész bolond.

Puszi, puszi, meg minden. Holnap akkor az indulás előtt, jó?

Alig várom a holnapot Mon chéri... Csók, csók.

Tap.

-Igyekezz te dög. - nevettem rá a sértődötten pislogó madárra és gyorsan rákötöttem a lábára a kis levelet. Babi még vetett rám egy mély, és megvető pislantást, majd kiröppent a nyitott ablakomon. Jó. Két óra az út oda. Mondjuk tegyük fel Beth megkapja. Elolvassa. Elolvassa kétszer. Háromszor. Hülyének néz. Elolvassa négyszer. Nevet egy kicsit-ezt remélem a legjobban, csak az a szar, hogy nem hallom-. És talán ötödjére is elolvassa. És talán válaszol. Maximum egy óra. Vissza két óra. Jó. Öt óra múlva kapom a válasz levelet. Nem vészes.

Elnyúltam az ágyamon és igazából csak nézegettem Beth fényképét ebédig. Asszem azt idén lőtte Holdsáp. A tónál, a tölgyünknél magol a borzalmas vizsgákra, csokit eszik és kicsit maszatosan belemosolyog a kamerába. Kicsit leégett-piros arcca és orral... Azokkal a hiper-édes tincseivel... Szeplőivel... Nagy aranyszínű szemével. Imádom... Komolyan. Halálkomolyan. És ő is engem. Úgyhogy ezt neked Brown... Ezt neked Regulus... Ezt neked mindenki más. Bezony. Engem szeret.

Ebéd. Délután. Összemosódott. Jamesszel elhurcoltuk magunkat bevásárolni és már este is lett.

-Szóval holnap megkezdődik a hetedév. - mosolygott Euphemia, Fleamont pedig feljebb tolta orrán szemüvegét.

-Bezony. Én pedig meghódítom Lilyt. - csámcsogta eltökélten Jamie én pedig röhögve hajtottam le a fejemet és a spagettire igyekeztem fókuszálni. Fleamont gyanúsan felköhögött és szalvéta mögé rejtve arcát tovább köhécselt. Cinkos pillantással összenéztünk és biztossá vállt, hogy ugyanúgy, példás apaként körberöhögné a fiát, akárcsak én. Amióta itt csövelek náluk, rájöttem, hogy bizony nem csak a barátainak áradozik Evansról... Hanem a szüleinek is.

-Csak lassan a testtel fiatalember. - tette le a villáját Euphemia szigorúan. Hah. Rám sosem tud így nézni-vagy de-! Lehet lenyúltam Ágas anyját... Az biztos, hogy én vagyok a kedvence.

-De Lily is szeret engem.

-Aú! - nyüszítettem fel, mikor sípcsonton rugott az asztal alatt. Ja kicsit túl hangosan nevettem fel talán.

-Ne bántsd Siriust. - szólt rá rögtön Euphemia én pedig elégedetten kihúztam magamat. Megmondtam.

-De Lily tényleg szeret. - bizonygatta Ágas.

-Akkor miért nem jött veled össze? - ráncolta a homlokát Fleamont. - Én is voltam fiatal James. Ha valakik szeretik egymást... Egy hét alatt összejönnek. Vagy napok alatt.

-Vagy órák. - fűztem hozzá bölcsen, mire Euphemia egy olyan "Komolyan Sirius?!" pislantásra méltatott.

-A helyzet komplikált. - fújtatott Ágas vörös fejjel.

-Vagy mégse! - ugrottam fel, még a székemet is felborítva. Hála Merlinnek! Ez gyorsabb volt, mint hittem!

Az egész família értetlenül figyelte a vidám szökdécselésemet az ablakig. De én ügyet sem vetve rájuk eljártam egy gyors örömtáncot és kinyítottam Babinak az ablakot.

-Ki itt az ügyes madárka? - gügyögtem neki és még egy puszit is adtam neki. Amúgy hullafáradtnak tűnt... Meghiszem. - A legjobb baglyocska az univerzumban. Pedig belőletek aztán tényleg rohadt sok van... Na add azt ide. - azzal már ki is téptem a tekercset karmai közül.

-Sirius... - kezdte Euphemia türelmesen én meg vigyorogva gyorsan visszaültem a helyemre.

-Bocsánat Anya. - hízelgő mosolyt vetettem a szemforgató asszonyra és bár minden vágyam lett volna sebtiben elolvasni a levelet, mégse tettem meg csak beletuszkoltam a zsebembe és újra kézbe vettem a villámat.

-Kitől kaptál levelet? - pislogott kíváncsian James.

-Ne tereld a témát... Szóval ha Lily annyira szeret, miért nem jöttetek össze? - vontam fel a szemöldökömet gonosz vigyorral és egy újabb adag tésztát tömtem szájamba.

-Mert ez komplikált baszki. - vicsorgott Ágas.

-James. Hogy beszélsz?! - rótta meg rögtön Euphemia.

-Szépen. - felelte sértődötten.

-Figyelj James... Nem tudom, hogyan igyekezel meghódítani ezt a bizonyos Lilyt... De... - sóhajtott Euphemia... Jajj... Ne. Meg ne próbálja ő is csajozásra oktatni, ezt az ökröt. Én is próbáltam. Semmi esélye. És még rosszul is sült el...

-Nyilván trubadúrkodom az ablaka alatt. - morogta vacsorájába méllyedve James. Ez nem is egy rossz ötlet. Vajon Beth hogy reagálna, hogyha odaálnék az ablaka alá egyszál gitárral és rázendítenék, valami AC/DC-re? Nem... Valami cukira. Amit megérdemel.

-Ha igazán igyekszel... És tetszik neked ez a lány, semmi akadálya. De James. Nagyon finoman kérlek. Szerintem apád génjeit örökölhetted, mert ott is nekem kellett kezdeményeznem. Csak legyél kedves, figyelmes, jómodorú és sok minden változhat. - mosolyodott el Euphemia. - Csak menj oda. Mosolyogj rá. Érdeklődj, de ne tapadj. Kérdezz a nyaráról... Beszélgess vele. Tudd meg mi teszi boldoggá és tedd boldoggá. Vígasztald meg. Vigyél neki virágot. Segíts neki. Apró, gesztusok James. Apró gesztusok. Ne a második szavad legyen az a "Hé'Hó'.... Dögös vagy, szerelmes vagyok beléd. Gondolom eljössz velem randizni." - döbbentes, hogy tudta Ágas stílusát parodizálni és ezen akaratlanul is felnevettem. De Ágas feszülten figyelt.

-Ezzel mi baj van? Minden kézikönyv azt írja, hogy fontos a magabiztosság. - fonta maga előtt össze karjait. Mire újra felnevettem. Ez az este hatalmas. - Ne röhögj Tapmancs. Mindenki tudja, hogy valamiért neked már a kisujjad billentésére is ugrik az kiszemelt hölgyikéd. Vagyis Lizen kívül mindenki. - tette hozzá nekem címezve. És imádom, hogy Beth pont a kettő között van. Figyel, de mégis a bátortalan, félénksége mögött van azért egy igazi mademoiselle. Az én Mademoisellem. Aki azért tudja, hogy mit hogyan kell... És jól tudja magát navigálni még a nehéz helyzetekben... És olyan okos... Nem csak szép, bájos, aranyszívű... De még intelligens is. Mélázásomból az szakított ki, hogy Euphemia érdeklődve rámpislogott.

-Mi van Lizzel? James egész nyáron utalgatott... Ki vele. - könyökölt az asztalra cinkos somollyal.

Mivan... Mivanmivanmivanmivan. Mikor fordult ellenem ez a beszélgetés?! Eddig tökre jól szívtuk Ágas vérét. Most miért az enyémet kell?!

-Liz nagyon édes lány. Ilyen édes lányt nem is láttam eddig életemben. - tette hozzá Euphemia ellágyult mosollyal. - És nagyon kedves. És döbbenetes, hogy mennyire csinos lett, nem?

-Ja. Dögös. - szólt teli szájjal James. - Csak tökre nem hiszi el magáról... Pedig szerintem a fél Roxfort mozdulna rá, ha nem lenne Tapmancs a képben.

-Sirius is a képben van? - Euphemia pedig ugyanolyan mosollyal kapta fel fejét, mint amilyet délelőtt Marlene-től is láthattunk.

-Bezony. Majdnem lett is az a palija. Valami Brown.

-Julien Brown. - egészítettem ki elsötétült arccal, mire James elvigyorodott.

-Jaja. Tök jó srác volt. Kicsit stréber, de úgy Maszatnak való. És majdnem alakult, csak Tapmancs belepofátlankodott a randijukba. Jól össze is kaptak miatta. - mesélte kaján élvezettel.

-Sirius... Igaz ez? - fordult felém Euphemia szigorúan. - Komolyan képes voltál...

-Igen-igen. Ugorhatnánk a témát? - szorítottam össze az állkapcsomat.

-Ja. De aztán egyik napról a másikra kibékültek. Fura volt, de már megszoktuk. Szóval ja. De Tapmancs úgy bele van esve, mint kacsa a tóba. - baszki. Most komolyan elvörösödtem?! Kacsa a tóba?! Miafasz Ágas?! Várjunk. Komolyan bejelentette... H-hogy én... Én meg erre elvörösödök. Jézus. Segíts meg.

-Ez nem igaz. - morogtam.

-Olyan szép pár lennétek. Liz olyan kedves, aranyszívű... Kistündérke. Te pedig annyira magas, lelkes, vidám srác vagy Sirius... Kicsit elvetemült... És kicsit lökött... De olyan helyesek lennétek. - csicseregte Euphemia. Szerintem fejben már az esküvőt tervezte. Arra semmi szükség. Bethttel már kitaláltunk minde-... AKAROMMONDANI...

James olyan pofátlanul széles vigyorral pislogott rám. Élvezve, hogy fejem egyre vörösebb és vörösebb lesz... Jó. Mostmár mindkettőnknek meg van a gyenge pontja. Visszatérhetnénk a hetedév-pedzegetéséhez?

-Várjátok a hetedévet? - Igen. Köszönöm! Fleamont mintha olvasott volna gondolataimban és finoman terelte más vizekre az egészen elrózsaszíneződött tájró a dumát.

De Potterékkel beszélni... Olyan más volt. Olyan jó. Olyan vicces. Családias. Közvetlen. Mindig is a "családi vacsora" értelmezése alatt a nyomott hangulatú, díszes, pompás étkezésekre asszociáltam... Amit anyámék műveltek. Összehívták a befolyásos, rosszindulatú, képmutató családtagjainkat. A mocskos manóval(aki amúgy hidegvérrel zárt ki szívesen kiskoromban a hidegbe, mikor anyámnak ahoz volt kedve és amúgy szerintem még másodéves koromban is ő volt az aki rámcsukta a pinceajtót, mikor végre vitatkozhattam egy jót a "szülőknek" gúnyolt, fennkölt felnőttekkel.)... Szóval Siporral megsütöttek egy csomó drága kaját-pedig két utcányira tőlünk egy egész árvaház sírt étel után- és az a pazarlás... Hogy még a bagoly is több kaját kap, mint pár ember a mai világban... És közben fecsegtek a pénzről a politikáról... A nőcikék pedig a méregdrága estélyikben illegetve dicsekedtek a gyerekükkel, a házukkal, a pompájukkal... Anyám meg ha nem éppen azt hangoztatta hogy "Sirius nagy szégyen, róla nem szívesen beszélnék... De Regulus...", akkor ment az a siránkozás, hogy "Ugyanúgy neveltem mindkettőt és látjátok... Sirius sosem volt normális. De még Dr. Fischer sem segített rajta. Én minden erőmet rászántam és ezt kaptam: egy fekete bárányt. Szégyen. Hatalmas csalódás higgyétek el." a kedvencem pedig még mindig az volt, mikor sajnáltatta magát "Igen. Igen. Olyan megalázó volt. Ott voltunk a Malfoy kúriában... És igen. És előbukkant. Tizennégy évesen kócosan, kipirultan... Azzal az aranyvérű lánnyal. Jézusom. Mit neveltem én? Egy igazi torzszülött. Semmi sem ragad rá. Még az etikett se.". Bellatrix, Narcissa egymással beszélgettek. Addig volt jó, míg Meda is volt. A kitagadása után, viszont az a kis fény is elhallt. Regulus, a kis mocsadék pedig még jópofizott is az anyánkkal. Aki... Aki képes volt cruciatust küldeni rám, csupán csak azért mert meg se próbltam gátat szabni a gondolataimnak. Még a fejembe is bemászott... Hogy fikázott akkor is. Mindent. Gyűlölöm. Az egészet. A mindenségét. Vagyis gyűlöltem. Mert Beth eljött értem. Rádöbbentem, hogy már semmi sem múlik a maradásomon. És maga a napfény nyújtotta kezét a sötétségbe. Szóval már csak a nevem maradt meg az egész rémálomból. És őszintén? Szinte eszembe sem jut az egész. Magam mögött maradt, mert vannak fontosabb dolgok a múlton rágódásnál.. Mert a család, nem az akikhez születsz... Hanem akikért meghalsz és akikkel igazán élsz. És nekem az igazi családom az itt van... Beth... A Potterék... Holdsáp... Talán még Féregfark is a maga módján... Marlene-ék... Frank... Kingsley-ék... A Roxfort is... Szóval ez lenne az. A családom. És még mindig rohadtul nem érdekel a vérem és a nagymultú szokásaik. Ez van Walpurga. Lehet nagyon szarul érint. De neked sosem sikerült az, ami egy csapat "Vérárulónak, sárvérűnek és félvérnek" alig pár év alatt sikerült. Szóval ki is itt a vesztes?

Vacsora után Jamesszel hülyültünk még egy sort bepakolás közben. Ágas poénból belelapozott pár új könyvbe és hol kiparodizálta a szöveget, hol pedig McGalagony stílusát utánozva leminősítette a tananyagokat. Az volt a kedvencem, mikor kiderült, hogy James ládája alján még a nyár elejéről maradt valami keksz... Féle. Mert valami büdös, romlott cucc került ki onnan. Undi. De Babinak ízlett?

-Jó éjszakát Tapmancs-Drágám! - Ágassal a szobáink ajtajában lógva, már pizsamába kurjangattunk egymásnak. Euphemia nevetése pedig az emeletre felhangzott a konyhából. Komolyan. Mit csinál ott még mindig?

-Ágasom! Szép álmokat! - pusziltam a levegőbe szempilláimat rebegtetve.

-Rózsás csókokat! - fűzte hozzá vékony, magas hangon Ágas. Kevesen múlott, hogy ne röhögjek hangosan.

-Szőke hercegeken ülő, fehér paripákat! - kuncogtam bájosan rebegtetve szempilláimat.

-Úristen... - kapott levegő után James elalélva. - Olyanra vágyok születésem óta! - emelte fel a hangját, hogy lent is hallják.

-Én nem. - szóltam tűnődve, majd kinyújtottam a nyelvemet. - Én jobban szeretem a hercegnőket. - azzal mielőtt valamit hozzámvághatott volna, ördögi hahotával becsaptam az ajtómat. Még kétszer elolvastam Beth édi, girbe-gurba betűit. Majd már az ágyamban fetrengve átkopogtam James szobájába.

-Jó'ccakát Pajti!

-Álmodj székeket! - hangzott az álmos felelet a másik oldalról... Csak a rutinná vált jóét puszi hiányzott... De az sem késett. Euphemia ugyanis fél óra múlva hosszú hálóingjében, köntösében benyitott a szobámba.

-Fent vagy még Sirius?

-A jó éjt puszimat várom. - válaszoltam a sötétben elvigyorodva és kényelmesen kinyújtóztattam tagjaimat.

Euphemia kuncogott. - Hogyhogy nincs még becsukva a ládád? - susogta, miközben az ágyamhoz lépkedett.

-Majd reggel megoldom. - ásítottam és büszke vigyorra húztam ajkaimat, mikor a mamika kedvesen megpuszilta a fejemet. - Köszönöm.

-Nincs mit. - vágta rá halkan, kirobbanó nevetéssel Euphemia, majd kedvesen megpöccintve homlokomat elindult kifelé. - Jó éjszakát Sirius... Aludj jól! - azzal behajtotta az ajtót.

Én pedig sietve, előszedtem párnám alól Blökit. Vagyis a fekete, plüsst, amit az orra előtt csórtam el kis gazdájától. Igen... Mégiscsak Beth név ötlete maradt. Meg az találó is... Bár mondjuk az Elvis se lett volna rossz. Vagy a Freddie. Vagy Ringo? Angus? Mick? Bowie? Olyan édes volt, ahogyan végignézte ahogyan kihalászom a ládájából a plüss kutyát. Mármint Beth. És nem szólt semmit. Csak cuki mosollyal, nevetését elfojtva olvasgatta tovább könyvét, mintha mi sem történt volna. De megérte az akcióm. Mert Beth illatával kelltem és feküdtem. Mennyei. Még álmomban is vele voltam. És holnap... Végre... Végre... Végre... A hús-vér Bettyt is magamhoz szoríthatom. Már csak... tizenkét óra van hátra a találkozóig. Reggel felkelek és olyan jól fogok kinézni, hogy Beth nem fog rólam leszálni. Vagyis én nem fogok róla, de... Az eredmény ugyanaz. Együtt leszünk. Komolyan be kell szereznem egy időnyerőt. Ez a tizenkét óra rohadt sok idő. Mit fogok én csinálni addig.

-Nem James! Aludni! - hangzott a másik szobából én pedig halkan felnevettem. Ja. Aludni fogok. Olyan jóképűvé alszom magamat, hogy az kész. Hogy az már durva. És Beth belém fog szeretni. Mert imádom lenyűgözni. És le is tudom nyűgözni.(Vagyis nagyon remélem...)Ha eddig nem lett volna olyan magabiztos a szerelme. Úgy meghódítom, hogy az csak na... Hogy fal adja a másikat... Vagy hogy van a mondás. És úgy fog belém esni újra és újra... Mint kacsa a tóba. Én pedig Elizabethbe. Mert így van megírva. És ez így van a legnagyobb rendben és...

-James. Nem. Add ide azt a képregényt és aludni! Most.

Igen Sirius. Ne gondolkozz túl sokat, mert megárt. Csak szunnyadj és ha most lehunyod a szemed, két perc és újra Beth karjaiban találod magad. Tetszik az ötlet? Akkor kuss, agy. Kuss, test. És alszik. Jó kutya.

Szóval itt vagyok, van öt percem erre az egész bigyóra... És ezzel nem azt akarom mondani, hogy van fontosabb dolgom is... És nagyon szeretlek titeket, ezt tudjátok jól. Remélem. Szóval puszi, puszi... És mindenkinek válaszolok. Majd HOLNAP. Vagy ma este, nem tudom. Sok mindent akarok mondani, például, hogy MAMIKA LESZEK! Képzeljétek lesznek apró kis pöttömkéim. Palántácskák. És én fogom gondozni őket... Vigyázni... Dédelgetni. ELKÉPESZTŐ, NEM?! :D Van paradicsom, meg bazsalikom, meg paprika... És... ÉS MÁR HORDHATOM A KEDVENC LILA FRAMERDZSEKIMET! ANNYIRA JÓ IDŐ VAN! ERRE VÁRTAM TÉL ÓTA ÉS TÚL PÖRÖGTEM ÉS FOGY AZ IDŐ, DE YEEEEEES. SZÓVAL NAGYON SOK MINDENT AKAROK MAJD MÉG MESÉLNI, DE EL KELL INDULNOM, SZÓVAL MAJD LEGKÖZELEBB. PUSZI-PUSZI.... IMÁDLAK BENNETEKET ÉS SZURKOLJATOK, HOGY KIKELJENEK A KIS MAGOCSKÁK... EL SEM HISZEM. NAJÓ MOST TÉNYLEG ROHANNOM KELL! 

VÁLASZOLOK MINDENKINEK, SEMMI PÁNIK!  <3