-Mit teszel? - ismételte el és egy pillanatra úgy tűnt, teljes erejével belevág a csillagvizsgáló szilárd kőfalába tehetetlenségében. De mégse tette, csak meredt rám. - Miért nem veszed észre, hogy mennyire szerelmes vagyok beléd?

Csak pislogtam Mancs könnyáztatta arcára... Nem viccelt. Komolyan beszélt. Szerelmes belém. Belém? Ő? Szerelmes? Miféle álom ez...

Sirius csak nézett engem, majd vállai megrázkódtak és jobb kezét arcához kapva, hüvelykujját és mutatóujját erősen szeméhez szorította... Mintha ettől meggátolná könnyei záporát.

-Kimondtam. - lehelte maga elé megsemmisülten, lehunyt szemekkel. Olyan megtörtnek tűnt így... Mint páncéljától megfosztott lovag. Vagy kutyus gazdája nélkül...

De én túlságosan le voltam... Nem is forrázva... Mert nem ijesztett meg... De a mérhetetlen, hitetlen öröm teljesen lezsibbasztott... Mint akit hatszoros sóbálvány átokkal sújtottak... Bénultan meredtem Mancs irányába és szinte felfogni is alig mertem a történéseket. Aztán, mintha láthatatlan erő mozgatna, egymás elé kezdtem rakosgatni lábaimat. Lassan, komótosan jött egyik a másik elé... És szinte lábujjhegyen léptem Siriushoz, aki még mindig lehunyt szemekkel, kókadtan lehanyatló fejjel könnyezett. Mint aki a halálos ítéletét várja.

Felnyúltam és kezeim rögvest megtalálták Sirius nedves arcát. Óvatos, finom mozdulatokkal simítottam meg a nedves, selymes bőrt és tenyereimmel közrefogva, hüvelykujjaimmal letörölgettem a könnyeit.

-Szeretsz? - remegett meg a hangom az elfojtott meghatott, örömteli zokogás végett. Olyan volt, mintha valóságos falat kezdtek volna lebontani a szívem előtt.

-M-mi? - nyitotta fel Mancs a szemét, mint aki révületből ébred. Ámultan realizálta, hogy még mindig itt vagyok, hogy nem döftem belé egy szóval sem, nem képeltem fel... Sőt! Egyenesen a képét tapperolom. Másra számíthatott. Aztán végül kínos mosollyal lesütötte a tekintetét. - Hát igen... A nagy Sirius Black szíve is rabul esett... Sajnálom Beth... Én nem akartam! Csak megtörtént és...

-Én is szeretlek, te fajankó! - tört fel belőlem és mielőtt pisloghatott volna életemben először én csókoltam meg. Könnyeink összekeveredtek, ahogyan ajkaink is. Egész testemben remegtem és olyan óvatosan simogattam Mancs arcát, amennyire csak tudtam... Mintha attól félnék, hogy egy hirtelen, erősebb mozdulat és Lily felkelt az álmomból a fülembe kiáltva, hogy elkésünk Átváltoztatástanról... Vagy a csengő ver fel, és Mancsnak dőlve kipattannak a szemeim és rádöbbenek, hogy megint vele álmodtam... Egy igen csodás álmot... Vagy a csillagvizsgálóban kelek fel Sinistra professzor gyilkos pillantása alatt... De nem.

-Várjunk... Mi? - húzódott el Mancs döbbenten. Egyenesen letaglózva.

-Szeretlek! - nevettem el magamat könnyeim mögül.

-Szerelmesen? - hebegte. Olyan volt, mint a kisgyerekek, akik először látnak csokoládétortát... Ismerős volt ez a nézés... Mancs ugyanilyen csillogással szemlélte tavaly nyáron azt a motorbiciklit az egyik mugli újságban. Ugyanaz a vágyakozó, döbbent, de örömben úszó pillantás volt... Rajongással megspékelve.

-Hogy másképp? - nem tudtam, hogy tulajdonképpen zokog, vagy kacagok éppen. Vagy mindkettő...

-Viccelsz? - elképedt, fülig érő mosoly szaladt át Mancs arcán, majd mikor könnyeim függönyén át hevesen ráztam a fejemet, minden ízében remegve, újra könnyekre fakadva szorosan magához húzott és úgy ölelt, mint még soha. - Szeretsz... - hebegte. Karjai kétségbeesetten kapaszkodtak belém én pedig ugyanolyan vehemenciával kapaszkodtam belé. Szinte összeestem a sosem érzett megkönnyebbüléstől... Annyira... De annyira boldog voltam... De ránézve Mancs ragyogó arcára... Ő sem érezhetett másként.

-Te pedig engem... - susogtam és mégszorosabban bújtam karjaiba. Éreztem, hogy Mancs könnyei rápotyognak a hajamra, az enyémek pedig az ingét áztatták. És mégse szomorúságunkban sírtunk... Hanem... A feldolgozhatatlan örömtől? Létezik ilyen?

-É-én... Nem jutok szóhoz... - hebegte, mire nevetve, könnyeimet törölve felnéztem rá.

-Én se Mancs!

-Beth... Betty... - ejtettek ki elbűvölten a nevemet, mintha valami varázsszó lennék... A kulcs valami csodához... A legszebb boldogsághoz.

-Mancs! - mosolyogtam potyogó könnyeim függönyén át és szinte egyszerre hajoltunk egymáshoz. Most lassú volt minden. Mancs csak óvatosan, szinte félénken érintette ajkait az enyémnek... Ez volt az a csók, amiről a romantikus könyveim meséltek. A lassú, lábat remegtető... Csók. Amitől elveszik a külvilág...A gondolatok... Csak Mancs volt nekem. Mancsnak meg csak én.

-Bocsáss meg... - fogtam közre arcát. Mind a ketten tudtuk, hogy mire gondolunk. A nagy balhéra...

-Nekem kell bocsánatot kérnem... Csak teljesen... Teljesen beszipkázott a féltékenység... És annyira fájt, hogy még annak a rühes Brownnak is több esélye van nálad... És... És ha engem nem szeretsz, ne szeress mást se. - sütötte le a tekintetét, mire óvatosan elmosolyodtam.

-Kvittek vagyunk. - kuncogtam, mire kaptam egy újabb csókot. Sirius pedig hitetlenül felkacagott.

-Nem hiszem el... Ha ennyi, én nem szenvedek ennyit!

-Tavaly év eleje óta ettől rettegtem. - ismertem be felnevetve, majd halkabban hozzátettem. - Akkora hülyeség.

-Az. - helyeselt Mancs, majd megjátszott bosszankodással hozzátette. - Hogy voltál ennyire vaksi Drága? Szinte folyton téged bámullak mindenhol... - pirult el, mire nevetve nyaka köré fontam karjaimat.

-És te? Nem tűnt fel, hogy képtelenség engem lerázni? Még Reg is teljesen tisztában volt vele!

Sirius nem is reagált öccse nevére... Csak megigézve bámult rám.

-Olyan szép, mikor mosolyogsz... - lehelte végül csillogó szemekkel, teljesen elvarázsolva. - Minden ragyogóbb... - tette hozzá, majd mélyen elvörösödött.

-Mancs... - söpörtem ki pár fekete tincset szeméből és én is azt tettem mint ő... Végre megbámulhattam. Nem kellett elkapnom a fejemet és bár sokkal pirosabb volt az arcom, bátran csodáltam minden vonását. - Szerintem a Black-báj elragadott... - jegyeztem meg végül, mire harsányan felkacagott és örömmámorban úszva felkapott és megpördült tengelye körül, engem is magával pördítve.

-A Black-báj, mi? - nyomta orrát enyémnek fülig érő szájjal.

-Mi más? - kuncogtam és hagytam, hogy egy játékos, vidám csókba húzzon. De el kellett válnunk, mert olyan szinten vigyorogtunk mind ketten, hogy azzal már nem lehet komolyan csókolni...

-Megkérdezném, hogy lennél-e a barátnőm... De ez túl nagy közhelynek tűnik ide... - susogta homlokát az enyémnek döntve, mire újonnan elmosolyodtam... Szerintem holnapra izomláza lesz a számnak a sok vigyorgástól... Már most szétszakad tőle...

-Nem érdekes!

-Beth! Leszel a párom? A kedvesem? A galambom? - motyogta Mancs komolyan és szinte esdekelve. - A szívem párja? Az egyetlenem? És én is a tiéd?

-Ez nem kérdés Mancs! - nevettem el magamat és újonnan kicsordultak könnyeim.

-És egyszer majd hozzám jössz feleségül? Leszel a gyermekeim anyja? - folytatta szenvedélyesen Mancs és mikor vidáman, heves bólogatással válaszoltam nevetésben törtünk ki mindketten.

-Majd veszünk egy édes, tetőtéri lakást Londonban, mikor elballagtunk a Roxfortból... Még a nyáron megveszem a motorbiciklit, elbűvölöm és bemutatlak a csillagoknak Beth! - tervezte magabiztosan és közben egy percig sem engedett karjából.

-És majd ha öregek leszünk együtt sütünk mézeskalácsot az unokáinknak! - Mancs heves bólogatással reagált az ötletemre, majd sietve hozzátette.

-És majd elmesélünk nekik mindent...

-Szeretnék legalább két gyereket. - Mancs szeme felcsillant... Most teljesen úgy nézett ki, mint a lelkes kiskutyák, mikor várják, hogy a gazdijuk eldobja a labdát nekik.

-Jó! Legyen három is! És semmiképen ne csillagokról kapják a nevüket, jó?

-Jó. - egyeztem bele nevetve, majd elkomolyodtam. - De akkor kisujj eskü, hogy együtt öregszünk meg és akkor sem hagysz el, mikor kiüt rajtam a macskamánia! - nyújtottam felé a kisujjeskümet.

-De akkor te se, ha szemüvegem lesz és olyan zsémbes, újságolvasó bácsika leszek, mint minden nagytata!

Manccsal kisujjaink egymásba fonódtak és míg én komolyan megráztam kezeinket, diplomatikusan megpecsételve az esküt Sirius csillogó szemekkel csókot nyomott az ötödik, legkisebb ujjamra.

-És majd hozok neked virágot, jó?

-Jó. - kuncogtam és hagytam, hogy Mancs újfent karjaiba zárjon. Nem zavart, hogy nem az ajkaimon akar csüngeni, bár nyilván azt sem bántam volna... Mert Manccsal szemben szerintem nem volt olyan dolog, amit bántam volna... Mondjuk képtelenek lettünk volna csókolózni, mert annyira nem akart lefagyni a szájunkról a vigyor, hogy az már aggodalomra ad okot. Mi van, ha így marad az arcunk?

Őszintén? Egész éjszaka ott ücsörögtünk egymáshoz bújva a csillagvizsgáló toronyban. Mancs úgy ölelt magához, mintha bármelyik pillanatban halálos veszély fenyegetne minket és ő élete árán meg akarna védeni minket... Én meg úgy bújtam hozzá, átfonva rajta karjaimat, mint aki csupán csak otthonra lelt. Mert végül ez is történt.

Be nem állt a szánk. Csak csillogott a szemünk, néha vörös arccal csókot csentünk a másiktól és először kifejezetten élveztem a csillagvizsgáló tornyot... Ahogyan a csillagok is csak mosolyogtak és nevettek ránk, fényes tekintetükkel... Olyan csodás volt... Minden apróságról beszéltünk... Mint eddig mindig... De most érezhetően kinyílt köztünk egy újabb ajtócska. Úgy éreztem, hogy szinte összekötődtünk. Mint mikor két gombócot egymásba gyúrnak... Vagy mikor a két tojásos rántottánál úgy összekeverednek a végére, hogy már keresve sem lehet találni, melyik-melyik... Ránéztem Mancsra és szinte tudtam mire gondol. Mancs rámnézett és belelátott a fejembe... A lelkembe... És a szívembe is... És bizsergetően csodás érzés volt ez.

Hajnali háromkor azonban rá kellett döbbennünk, hogy holnap... vagyis bár vasárnap... De James tripla kviddicsedzést akar tartani... Így fogunkat szívva, Jamest szídva összeszedelőzködtünk és visszaindultunk a griffendél torony felé. Mancs forró, hatalmas keze közrefogta az enyémet. Elrejtette és megóvta kezében mancsomat és kivételes, áhítatos csendben lépkedtünk a klubhelyiség felé. Mintha vonultunk volna... Még a trombitákat is hallottam és minden éber portré utánunk fordult.

-Beth... Jamesék ki fognak borulni! - torpant meg hirtelen Mancs, majd mégjobban elsápadt. - Ha Bellatrix megtudja...

Értettem aggodalmát. Nem tudtam elképzelni, hogyan reagálnának a többiek... Dorcas kiakadna... Talán bosszút is állna valahogy... A mardekárosok ránk kapnának... Persnek új kifogása lenne, hogy miért utál... Remus... Úgy betöri Mancs képét a puszta öklével, hogy több hétig nem láthatom.

Ajkamba harapva toporogtunk az üres folyosón. Mancs még mindig fogta kezemet és közben gondterhelten, ajkát rágcsálva pislogott rám.

-Nem akarok elszakadni! - szólalt végül meg. Hangja sírósan csengett én meg lebiggyesztett ajkakkal bújtam újra hozzá. Borzalmas volt még az elválás gondolata is.

Egymás kezét szorongatva folytattuk utunkat és már bekanyarodtunk volna a Dáma folyosójára, mikor Mancs hirtelen megtorpant. Újra.

-Van egy ötletem! - jelentette ki és olyan mosollyal meredt rám, mint amit a csínyeknél is látni lehetett arcán.

-Arra gondolsz amire én? - pislogtam izgatottan. Titkoljuk el.

-Ha nem mondjuk el senkinek... Az egy embernek sem fog fájni. Nekünk se, Remus sem akar megnyúzni és kirakni fekete-eb-szőnyegnek, James sem fog az őrületbe kergetni a faggatózásával... És minden támadástól mentes vagy!

-Mancs! Zseni vagy! - ugrottam a nyakába és ajkaimat övének nyomtam. Újra. Felemelő érzés. Sosem fogom megunni.

-Tudom! - nevetve löktem meg mellkasát, majd vigyorogva folytattam.

-Végül is, rajtunk kívül senki sem tudhatja, hogy mi történt a csillagvizsgálóban. Szerintük még mindig rosszban vagyunk. Ha nem kérdezik, nem kell válaszolni... Ha pedig kérdezik vagy tagadjuk, vagy kitérünk. Senki sem sérül és mindenki nyer! Aztán jövőre, mindenre felkészülve bevallhatjuk nekik... És akkor már csak bosszankodni fognak! - bólogattam izgatottan. Nagyon komisznak éreztem magamat, aki valami világmegváltó, mesteri terv részese...

-Te vagy itt a zseni, Pöttömke. - mosolygott Mancs diadalittasan és hosszú csókba húzott. Újra. A napon sokadjára.

-Ez hatalmas poén lesz! - nevettem fel, Mancs pedig csatlakozott kacagásomhoz.

-Imádni fogom!

***

Őszintén? Az volt, hogy a klubhelyiségbe megyünk, de végül mégis mentünk még három kört keresztbe-kasul a kastélyban. Aztán még két óráig búcsúzkodtunk a klubhelyiségben is, hogy végül tizenöt perc integetés után, jókedvűen, verdeső szívvel, összezsugorodott gyomorral, a lehetetlenségig boldogan bevetődjek az ágyamba. Szóval... Igen. De bármennyire is meglepő mikor a három órás alvás után Lily felkeltett kialudtan keltem fel.

Telve voltam energiával és szinte kicsattanó állapotban fontam koszorúba tincseimet. Még valami Queen számot is dúdolgattam jókedvemben.

Mancs szeret. Én is őt. És az éjszaka összekötöttük az életünket. Örökké... Muhaahaha! - nem. Amúgy komolyan.

-Gyönyörű napunk van! - csicseregtem vidáman és életemben először szépnek láttam a tükörből visszanéző alakot.

Marlene döbbent tekintete zökkentett ki először.

-Liz... Odakint dúl a vihar. - jééé és tényleg!

Nevetve legyintettem, majd megpördülve tengelyem körül, megsimogattam Gaffiet, aki hitetlen szőrborzolással meredt rám, mert felébresztettem.

-Szerintetek minden oké vele? - "suttogta" hangosan Dorcas, mikor ellágyult szívvel simogattam meg a Mancstól születésnapomra kapott, napraforgó szerű, apró virágocskát, aki a cserepében dorombolt érintésem alatt, ő volt az éjjeliszekrényem örök lakója. Istenem. Látnom kell!

-Mindjárt jövök! - daloltam és alig férve a bőrőmbe, kiszökdécseltem a szobánkból a döbbent és zavart barátnőinket otthagyva.

Elvakultan átrohantam a klubhelyiségen, majd feltáncikáltam a fiúk lépcsőjén és már a folyosón jártam, mikor Mancs valósággal kizuhant a szobájukból.

-Csillapodj le Tapmancs és ha már kevésbé vagy ennyire túlcukrozva, talán visszajöhetsz! - kiabálta James és nagy hévvel becsapta az ajtót. Mancs nevetve pislantott körbe és mikor meglátott, úgy ugrott fel, mint akit villamos árammal ütöttek meg.

A következő volt az idilli kép... Lassított felvételben elkezdtünk egymás felé rohanni. Mancs kinyújtotta közben a nyelvét, mint kutyáknál szokás, én meg kitártam a karjaimat... Közben a nem létező nap is ránk vetült... Mert amúgy odakint zuhogott az eső...

-Szerelmem! - fuvolázta Mancs felragyogó arccal és ahogyan egymáshoz értünk felkapott, én átkulcsoltam derekán lábaimat és karjaimat vállaira támasztva hagytam, hogy derekamat tartva vigyorogva megcsókoljon. Ennyit a titkolózásról és az óvatoskodásról... De nem volt senki rajtunk kívül a folyosón.

-Jó reggelt! - nevettem fel és lévén, hogy elértem gyorsan összeborzoltam tincseit, mire játékosan felmordult.

-Boldogság van. - sóhajtott végül fel ábrándos vigyorral én pedig kacagva bólogattam. - És a többiek azt hiszem őrültnek tartanak. - tette hozzá majd, miközben visszaengedett a földre szórakozottan folytatta. - Ma énekeltem nekik, balettoztam, beraktam a "Dizzy Miss Lizzy"-t. Mit szólsz? Alkalomhoz illő, mi? De ők nem értékelték a vígságomat és mikor közöltem velük, hogy rámtalált a szerelem James egyenesen kirakott a szobájukból.

-Dizzy Miss Lizzy?

-Run and tell your mama...I want you to be my bride...Run and tell your brother...Baby, don't run and hide...Come on, come on...Come on, come on, baby... Love me 'til I'm satisfied... - énekelte Mancs én pedig nevetve hagytam, hogy megpörgessen és követve mozdulatait egy egész vad, fejetlen táncba kezdtünk bele. Persze, hogy ismertem a számot... Odavoltam a Beatlesért, vagyis talán az volt az első mugli együttes, akiket úgy igazán tudtam értékelni... De Mancs ízlésvilága is... Queen? AC/DC? Abszolút imádtam!

-You make me dizzy, Miss Lizzy...When you call my name...Ooh, baby...Say you're driving me insane...You're just a-rockin' and a-rollin'... Girl, I said I wish you were mine... - kacsintott Mancs én pedig pirulva és mosolyogva álltam pillantását.

-Mi van ma veled Elsie? - bökött meg Lily később a reggelinél. Szerintem harmadjára ettem le magamat a csokoládépudingommal, mert Mancs csillogó tekintetébe veszve szavak nélkül kommunikáltunk.

-Nem akarunk odaülni a Tekergőkhöz? - kérdeztem és időben elvarázsoltam az álmatag mosolyt az arcomról.

-Na jó! Mi folyik itt? - tette le dühösen villáját Lena és szúrósan meredt rám. - Te ittál valami alkoholosat Lizzie?

-Igen-igen... - bólogattam fel sem fogva mire válaszolok. Lekötött Mancs, akit már harmadjára vágott tarkón Remu, mert annyira pörgött. Annyira édes volt, izgatott, lelkes. És csak beszélt és beszélt. Szinte minden második másodpercben belepillantva a szemembe. Ja. Nehéz lesz ezt eltitkolni.

-Elizabeth!

-Mi? - rezzentem össze és bocsánatkérő mosolyra húztam szájamat, mikor realizáltam Alice, Lily és Marlene dühös tekintetét. Mary ma még nem kelt fel, Dorcas pedig egy ötödéves lánnyal beszélgetett.

-Mi van ma veled? - szűkítette össze a szemét Alice.

-S-semmi... - húztam be piros arccal a nyakamat. Rá fognak jönni, igaz?

-Liz? Miért néz téged Black? - hőkölt hátra Lena és rémülten mutogatott a Tekergők irányába. Valóban. Mancs kicsit megfeledkezett magáról és kicsit túl nagy szemeket meresztett felém. A kis bolondom.

-Nem is néz. - próbáltam menteni a menthetetlent. Manccsal hasonló helyzetbe kerültünk ebben a pillanatban. Rám három lány meredt dühösen... Mancsot pedig Remus, Peter és James méregette értetlen, mérges tekintettel.

-Persze, hogy nem néz... Valósággal bámul! - háborgott Lily, mire bizonytalan mosolyra húzva ajkamat intettem a felém forduló Tekergőknek. Mancs rögtön visszaintett... Nagy robajjal lelökve a teáskancsót, ami aztán hangos csattanással tört ripityára a kövezeten...

-Mi folyik itt? - Lily olyan dühösen méregetett, hogy a mai nap először kicsit kitisztult a révületben úszó fejem és kicsit összébbhúzva magamat pislogtam Lilyre. Dühösnek tűnt. Nagggyon dühösnek. - Táncolsz, dúdolsz, kifordítva veszed fel a blúzodat, a tallárodba bújtatod a lábaidat, nem vagy képes megkötni a nyakkendődet, befonod a hajadat... Mi folyik itt? - ismételte magát élesen.

-Mi folyna itt? A kakaó. - emeltem fel engesztelő vigyorral a bögrémet, mire Lily lesújtó tekintete közepette kellett belekortyolnom. - Nem történt semmi Lily, amiről nem tudsz. - vontam végül vállat. Bakker. Annyira mégse vagyok jó színész, nemde?

-Milyen szerelmi bájitalt itattál Blackkel? - halkította le Alice aggodalmasan a hangját.

-Semmilyet.

-Mi folyik itt Lizzie? - meresztgette rám szemeit Lena is, mire felpattantam. Nem bírtam a nyomást.

-Megnézem mi a helyzet a Tekergőknél! - mentettem ki magamat. Igyekeztem nem feltűnően ugrálni az örömtől, hogy közelebb kerülök Mancshoz.

-Sziasztok! - mosolyogtam körbe és a magammal hozott bögrét szorongatva, kakaómat kortyolgatva letelepedtem Remus mellé.

Mancs csillogó tekintete összekapcsolódott az enyémmel. Én igyekeztem nem túl nagy mosolyra húzni ajkaimat és észrevétlen biccentésre méltatva beleszürcsöltem a finom italba. Mancs ajkait beharapva, vigyorát palástolva lehajtotta fejét és néha fel-fel pislogva igyekezett a reggelijére összpontosítani. Nem sikerült neki, de nekem sem igazán.

-Hogy vagytok? - kezdeményeztem beszélgetést. Remus felpillantott könyvéből, végigmért, majd mielőtt bárki bármit mondhatott volna megszólalt.

-Nem szoktad így fonni a hajadat.

-De jól áll! - vágta rá túl gyorsan, lelkesen csillogó szemekkel Mancs.

-Mi a franc, Tapmancs? - fogta fejét James dühösen ér döbbenten. - Mit szívtál az éjjel?

-Szerelmet. - emelte fel az állát büszkén Mancs. Ő dobálózhatott ezzel, mert nyilvánvaló volt, hogy bármikor szerezhetett új barátnőt.

-Fúj. - reagálta le Peter, mire Mancs dühösen ráförmedt.

-Fogd be Féragfark! Neked sosem lesz olyan hercegnőd, mint nekem... Páratlan... Gyönyörű... - sorolta volna felém pislogva, de ekkor James a szavába vágott.

-Tudjuk. Leakadnál a csajodról végre? Hatvanszor ismertetted, hogy milyen csodás, meg minden, de kezdjük unni. - torkolta le, mire lebiggyesztette ajkait.

-Nekem nyugodtan mondhatod. - mosolyogtam vígasztalóan, mire felcsillant a szeme és már nyitotta volna száját, de James megelőzte.

-Ti mióta vagytok újra jóban?

-Nem vagyunk jóban! - vágta rá Tapmancs, mire hevesen én is bólogatni kezdtem.

-Csak rövid fegyverszünetet tartunk. - helyeseltem gyorsan, mire Remus felvonta szemöldökét.

-De mióta?

-Tegnap megcsináltuk a beadandót. - húzta ki magát Mancs. Amit amúgy el sem kezdtünk, mert vitatkoztunk, aztán sírtunk, aztán Mancs kijelentette, hogy szeret, újra sírtunk, én megcsókoltam, én is beismertem az érzéseimet, újra sírtunk, majd nevettünk, majd sírtunk, majd beszéltünk, sírtunk, kacagtunk, csókolóztunk, ölelkeztünk, összebújtunk, sétáltunk, sírtunk, nevettünk, nevettünk... Nem volt időnk még a beadandóra is! - És talán könnyebb, ha barátok vagyunk...

-És mikor volt neked csajozni időd, mikor a hugommal voltál? - mutatott rá élesen a dologra Remus, mire Mancs nevetve felemelte a kezét.

-Nyugi Holdsáp! Nem kell az összeesküvés elméleteket gyártani, már most... Bethet visszakísértem, aztán összefutottam vele... A földreszállt angyallal és...

-Mindent értünk! Csak... Csak ne mondd el még egyszer! - kiáltott fel James szenvedve. De Remus rákapott a horogra és szemét forgatva, gyanakvások nélkül mélyedt vissza könyvébe.

-Pedig tényleg nagyon-nagyon szép... És kedves... És okos... És... És... Olyan nekem való... - James lefejelte az asztalt, míg Remus szkeptikusan felpillantott könyvéből.

-Találkoztál a Fekete Angyallal? Ott van a hetediken, valami Lemarchal festette a múltszázadban. Elvileg valami lázadó védelmezője... Velem nagyon nyűgös volt, mikor elsőben eligazítást kértem tőle, de lehet te elvarázsoltad a bájaiddal...

Peter visítva röhögött. Remus pedig fapofával lapozott a könyvébe. Még én is megeresztettem egy halvány mosolyt Sirius sértett arcát látva.

-Ez jó volt Holdsáp! - röhögött fel Jamie is és erősen megpaskolta Remu hátát, aki erre újonnan megforgatta a szemét.

-Ma lesz kviddicsedzés? - érdeklődtem az időre nézve, mikor James és Peter kinevette magát és egy fokkal nyugodtabban folytatták a reggelijüket.

-Nem.

-Valaki lejön velem Hagridhoz? - tápászkodtam fel végül és próbáltam meg nem elmosolyodni, mikor Mancs sietve felpattant. Általában egyiküket sem érdekelte Rub. Ezért reménykedtem ebben a forgatókönyvben.

-Jelentkezem! Úgyis meg akartam etetni Agyart! - azzal gyorsan egy zsemlébe pakolta a maradék tükörtojását és baconszeleteket, majd mielőtt bármelyikük felkaphatta volna fejét a feltételezésre-miszerint Mancs barátságot kötne legnagyobb "riválisával"- már sietve iparkodtunk ki az essőbe. Mintha üldöznének.

És ahogyan kiértünk és elnyelt minket a zuhogó esső és pára, a tekintetek elől Mancs rögvest magához rántott és megcsókolt.

:) 💗

Boldogság van? Boldogság.

Na tessék... Nem tudom, nektek milyen volt a hetetek, de nekem hihetetlenül durva és zűrös... Mármint. Azt megszokhattuk, hogy az életem a katotikus-életművészeté, de azért ez most még kicsit engem is kifárasztott. Ugyanis már hét elején is náthás voltam, nazális hanggal jártam suliba és szerdán már nem is mentem... Igen ám, de mi szerveztük a farsangot a kisebbeknek, emiatt kitűztem, ha esik, ha fúj én pénteken mindenképpen bemegyek. Hát mentem. Jelzem, még mindig beteg vagyok, de ugyanakkor büszke is. Úgy érzem, jócskán kitettünk magunkért. Én nagyon éltem minden pillanatát és párszor megkaptam a nagy, tisztelettudó osztálytársaimtól, hogy túl gyerekes vagyok, lelkes, meg pörgős, de kit érdekel? Tény, hogy szervezés terén rám nem lehet számítani, én inkább olyan "itt és most" ember vagyok, de bár voltak kidolgozatlan részletek-sőt... szinte az egész egy nagy kidolgozatlan rész volt xd-, azért így egy órás csúszással, pár programot kihagyva végeztünk és széles vigyorral faggattam pár gólyát, hogy milyennek ítélték a farsangot és pozitív visszajelzést kaptam-remélem nem csak azért, mert látták a mosolyomon a reménykedést-... Szóval rendezvényszervező nem leszek-talán ilyen stand up comedy-s inkább-, a végére még elcsíptük a trolit-elgázoltam véletlenül egy nőt és később jöttem rá, milyen közvetlenül trécseltem egy random bácsival a trolin... De már itthon vagyok, fáj a fejem és még mindig csöpög az orrom, de esküszöm ki kell próbálnotok egyszer a rooibus teát. Ilyen rettentő finom, vaníliás fűszeres aromája van... És ahw. Mennyei. Minden megprobáltatás végére, még mindig úgy érzem eléggé sok energiám maradt, szóval átnéztem nektek a részt és mindjárt feltalálom magamat, hogy mit csinálhatnék még... Nem bírok megülni a fenekemen, pedig most még fáradtabb is vagyok az átlagosnál. Na nem baj. Írjátok meg, nektek mennyire volt kimerítő a hetetek, milyen volt a farsang, vagy bármit, csak írjatok... Imádom olvasgatni ezeket a kommenteket és esküszöm, mindre válaszolok is, csak mind tudjuk, milyen szétszórt, figyelemzavaros ember vagyok, szóval sorry :) 

Aztán lustálkodjatok sokat ezen a hétvégén a kedvemért! ;) -Ha én nem is fogok, mert Anyum fixaideája, hogy felvigyen minket valami "Nagy Hideg Hegyreee Damm damm daaaam"... Szóóóóval még mindig náthás vagyok btw, de lehet túráznom is kell. Juhé(amúgy nagyon szeretem a természetet, oda-vissza vagyok érte, csak na.:)-