Nem igazán tudtam, hogy mit is tehetnék. A bennem fortyogó érzelmek kavalkádja, színes állatkertje, teljesen kiszipolyozta a maradék normális gondolatot is a fejemből. Első sorban haragot éreztem. Hogy képzelheti mind ezt? Életem első randevúja. Még izgultam is. Még szépen fel is öltöztem. Rákészültem... Erre mit tesz? Lazán besétál Madame Piddufoot kávézójába, leül az asztalunkhoz, kényelmesen elterpeszkedik, felteszi a lábát az asztallapjára, majd rágyújt a cigarretájára és... És ez nem igazságos. Nem vagy velem igazságos Sirius Black.

-Hogy tehetted? - szegeztem neki remegő hangon. Mancs lustán lepillantott rám és közben lepöcintett cigarettája végéről pár parázsló szemcsét. De nem szólalt meg.

-Hogy volt merszed, mindehez? Sirius?! - kiáltottam rá felemelve hangomat. A lusta, kifejezéstelen grimaszán megrándult egy izom és gunyorosan félrebillentette a fejét.

-Komolyan Beth? Komolyan? Brown? Az undok, stréber Brown? Karót nyelt tökkelütött. - mordult fel és beleszívott cigarettájába. Közben belerúgott a bakancsa elé kerülő kavicsok egyikébe.

-Az egy dolog, hogy Jamievel az elején beletrolkodtok a randevúnk első felébe... De az... De az, hogy lehet, hogy még James is értette a kérésemet, miszerint szeretnék kettesben lenni Julien-nel?!

-Nem tudom... De Brownnál unalmasabb alakkal ritkán találkozik az ember? Ki visz manapság egy lányt abba a rózsaszín giccsbe? - fintorodott el, mire arcomat elöntötte a düh vörössége.

-Nekem tetszett. - sziszegtem ökölbe szorult kezekkel és éreztem, hogy a képzeletbeli nyomásmérőm kisípol, mikor Mancs lesajnáló vigyorral csak ennyit mondott:

-Gondoltam.

-Parancsolsz?!

-Most meg mi bajod? - hőkölt hátra Mancs, de arcára volt írva, hogy mindent tud. Mindent. És direkt játszik ellenem. Direkt veszekedni akar. Ha harc, legyen harc Black.

-Hogy mi bajom? - kaptam levegő után mérgesen és kifújtam pár arcomba kunkorodó tincset és megragadva Mancs karját... Bár az erőviszonyok neki kedveztek, erősen magam felé fordítottam. - Hogy mi bajom? Egyszer... Egyszer az életemben... Egy fiú... Méghozzá egy elég kedves és helyes fiú... Felfigyel rám... Egyszer. Egyszer mondja nekem valaki azt, hogy gyönyörű vagyok. Egyszer hív el randira és életemben először úgy érzem, hogy én is lehetek szép... Hogy én is tudok olyan bűbájos lenni, mint Dorcas, vagy Lily... Egyszer... Egyetlen, egyszer... Megtörténik ez... - a keserűség szinte mart belülről. Mint egy erős vegyszer. Torkom és szemem pedig szinte csípett, égetően. - Elhív randizni. És a "Nagy-Sirius Black" unatkozik... És mi az első amit szétrombolhatsz? Hát persze, hogy ez... Hát persze, hogy az én boldogságom... Hát persze, hogy az én...

-Elég lehangoló vagy Lupin. Komolyan egy ilyen lüke kell ahhoz, hogy szépnek érezd magadat? - vágott a szavamba Mancs fintorogva. - Ez azért kemény, Bogaram. Most azt próbálod mondani... Hogy Brown... A hülye, szemüveges, dísz-könyv-moj... Az a disznó... Az kell a boldogságodhoz? - csattant fel, én pedig dühösen meredtem fel rá.

-És ha azt?

-Akkor eléggé szenya vagy. És én? Holdas? James? - mordult fel megvetően.

-De ti a barátaim vagytok. Nekem szerelem kell. - fakadtam ki, mire kirántotta karját, szorításomból. - És Julien nem hülye, nem is disznó és nem is könyv-moj! - tettem hozzá mérgesen.

-Hát persze. - horkantott fel Mancs gúnytól csöpögő hangon. - Gratulálok Lupin, hogy magadhoz méltó barmot találtál.

-Parancsolsz? - képedtem el, majd összepréselt ajkakkal meredtem fel rá. - Vegyél vissza az arcodból. Most! Gonosz vagy és önző. Nem csak körülötted forog a világ, Sirius. Miattad... Miattad megy minden tönkre. Julien hozzám sem szólt többet! - töröltem le erőszakosan kicsorduló könnyeimet. Mancs pedig ökölbe szorítva kezeit, szűkítette össze szemét. - Lehet, hogy te mindenkit megkaphatsz... Neked minden ujjadra két lány jut... Mindenki utánad fordul a folyosón, mert te vagy a híres Sirius Black... De én... És én? Sosem fogod tudni, milyen érzés az, mikor tisztában vagy vele, hogy eltörpülsz a barátaid mellett. Mert te mindig elől jársz, a rivaldafényben. Képzeld. Rám... Rám sem néznek a fiúk! Oké? Felfogtad? Felfogtad, hogy milyen gonosz vagy most velem? - kiabáltam és hiába próbáltam visszatartani, könnyeim egy idő után szeplős arcomra potyogtak.

Mancs komoran meredt rám, majd összeszorította állkapcsát.

-Valóban? Rád sem nézett... Akkor miért is smárolt le téged az a balek? - morogta fenyegetően és tett egy lépést felém. - Mellesleg... Nem gondolod, hogy neked nem való még a pasizás? Brown esetéből tanulva és...

-Pukkadj meg Black. Cs-csak pukkadj meg! - csattantam fel elcsukló hangon, majd elfordulva tőle könnyeimet sebesen törölve, nekieredtem a Roxfort felé kanyaruló ösvénynek.

-Méghogy én?! - kacagott fel gúnytól súlyos ugatással Sirius és beérve, megragadta a vállamat és most ő fordított magával szembe. Meglepően finoman, ahhoz képest, mennyire dúlt a harag kettőnkben. - Hálásnak kéne lenned, hogy segítettem lerázni a hülye strébert!

-Hálásnak. - visszhangoztam és még sírni is elfelejtettem a felháborodástól. - Hálásnak?! - emeltem meg a hangomat, majd két kézzel ütöttem mellkasába. Nyilván meg sem kottyant neki, pehely súlyomtól... De szemei felvillantak. - Julien nem stréber, és nem hülye. És mégis mit képzelsz magadról? Lerázni? Tudod mit? Köszönöm. Köszönöm Sirius Black, hogy megszabadítottál az egyetlen férfiembertől, aki rám mert pislantani és elhívott randizni. Micsoda balek, tökre jól mondod. - hadonásztam gúnyosan és ha most valaki látta volna párosunkat, biztosan ennél a résznél elnevette volna magát. - Esetleg örömódát ne zengedezzek az ablakod alatt este? Sirius Black, ki megmentett a jóképű hercegtől... Figyelve óhajaim tüzét. Rögtön elűzte a kétes izét! - rögtönöztem dühösen hadarva. Mancs ajkai egy pillanatra megrándultak, majd összefonta maga előtt a karjait és felvonta szemöldökét.

-Gratulálok. És most, hogy befejezte a művésznő... Elmonanád, hogy mégis mi baj van veled? Brown mégcsak nem is jóképű. - morogta mély torokhangon.

-Bocsánat, hogy a te bájaidról megeledkeztem. - paskoltam meg karját a leghatalmasabb műmosollyal a világon, mire komoran ellökte kezemet. - Nyilván te vagy jóképű. Julien eltörpül csak melletted! - kiabáltam szarkasztikusan, kirobbanó indulattal és nagyon szívesen a mély pocsojába löktem volna, ami mellett újra megálltunk.

-Ha ennyire odavagy Brown szottyadt, pisis seggéért... Rögtön házasodjatok is össze. Elizabeth Brown. Mrs. Brown. Hogy hagzik ez, hm? Borzalmasan. Várj. Várj, cicám! - dühtől remegve figyeltem Mancs gúnyos, örömtelen mosolyát, ahogyan felemelte mutatóujját. - Tudom, ám, hogy miben mesterkedsz! Össze akarsz költözni a balfékkel... De majd ha öt év múlva... Leparkolok a motorommal az undorítóan vaníliaszínű házatok előtt. Arrébb rugom a macskátokat a lábammal az útból-mert a kis köcsög, egy bepipult, nyugdíjas, macskamániásnak tűnik már most- és te majd siránkozol, hogy "Ó Sirius... Igazad volt... Nem ez az élet, amire vágytam."... Akkor majd jusson eszedbe ez a beszélgetés. Mert nekem van igazam. Mindig.

-Elég volt! Ez nem a házasságkötésünk volt, hanem egy randi! - förmedtem rá, Mancs meg megadó vigyorral feltette kezeit.

-Bocs-bocs-bocs. Én hibám... De tudod Beth, nem érdemes ilyen könnyen adnod magadat.

-Miről beszélsz? - kérdeztem megüktözve. Most... Mi? Mancs azonban csak cinikus fintorral eltaposta cigarettáját a földön.

-Időközben rájöttem, hogy ehhez még pici vagy... Szóval...

-Fogd be! - szakadt ki belőlem indulatosan, Mancs meg tetetett meglepettséggel szája elé kapta kezét. - Szerintem csak irigy vagy.

-Irigy? Kire? - röhögött fel jóízűen. - Rád? - meredt rám, majd homlokára csapott. - Jaaa! Brownra.

Azzal olyan hangosan és ugatósan kezdett nevetni, hogy mellette ácsorogva egyre szerencsétlenebbül éreztem magamat. Ezen most mi a vicces? Aztán teljesen hirtelen, mint akinél elvágják a kötelet abbahagyta a nevetést és lehiggadva, komoran, lesajnáló vigyorral meglapogatta fejemet.

-Soha. Brownra, soha. Hülye, stréber, okostóbiás. Soha. Előbb lennék homár kövekező életemben, mint ilyen Brown féle faszkalap.

-Julien... - kezdtem mérgesen, de szavamba vágott.

-De. De az. Egy hatalmas faszkalap. Egy szép nagy fos. Az ilyen alakok jutnak majd... - kezdte, de halkan a szavába vágtam.

-Utállak. - jelentettem ki gyűlölködően és összefontam magam előtt a karomat. Mancs egy pillanatra értetlenül meredt rám, majd felhorkantott.

-Jó. Mert én is téged.

Egy pár pillanatig farkasszemet néztünk. Ugyanolyan harcias, izzó tekintettel. Azt hittem valamelyikünk el fogja nevetni magát a végén, mint azt megszokhattuk... De ez... Ez nem következett be.

-Gyűlöllek. - susogtam a beállt csendbe.

-Én is téged Lupin. - vágta rá rögtön morogva Mancs.

-Megvetlek.

-Ábelesz, kóbelesz. - vigyorodott el gunyorosan, majd egész egyszerűen hátatfordított. - Sok boldogságot Brownhoz. Éljetek soká, de ha Brownt választod, rám ne számíts. - azzal sarkon fordult és a következő pillanatban zsebrevágott kézzel elindult az ellenkező irányba.

Tátott szájjal meredtem utána, majd minden erőmet összezedve utána kiabálltam.

-A barátságunknak vége, Black!

-Leszarom. - akaratlanul is kicsurrantak a nedves könnycseppek, ahogyan a fekete kutya eltűnt a szemem elől. Mit tettem? Basszus... Ez mind az én hibám... Hogy tehettem ezt? Miért kiabáltam vele? Miért mondtam azt, hogy utálom, mikor teljes szívemből imádom? Dehogy gyűlölöm... Sosem tudnám. Miért voltam ilyen gonosz vele? Miért vagyok ilyen elrontott? Igaza van... Utána akartam indulni. De ahogyan megtettem az első lépést földbegyökerezett lábam. Utál. Gyűlöl. Teljesen jogosan, ezt hozzáteszem. Kókadtan, csorgó könnyekkel vánszorogtam vissza a suliba, elkerülve minden barátomat. Egyedül csak Lilyre volt szükségem, akinek karjai közé furakodva egész éjszaka szipoghattam a történteket.

Olyanná váltam, amitől egész életemben rettegtem. Szívtelenné és büszkévé. Hogy tehettem ezt Manccsal?

Tudtam, hogy így is lett volna esélyem még Brownnál... Ha akartuk volna. De Julien rájött, hogy valóban nem az esetem-mint azt Mancs nagy okosan felfedezte- és inkább megmaradtunk barátoknak. Itt nem Julienről volt szó... Hanem arról, hogy miként viselkedett az állítólagos legjobb barátom. Fájt. Mert így is ő tette ki a szívemet... Sőt annyira ő foglalta el, hogy a saját szívem is majdhogynem az ő tulajdonában volt... Mégis égetett. És bár nem először, újra telni látszottak a hetek. És újra egymás nélkül. De most nem volt Dorcas... Hanem magunk miatt. És ez keserű volt. Sirius ugyanis a második héten bejelentette: hivatalosan is utál... Pedig én csak indulataim hevében a hecc kedvéért vágtam oda... Ám mikor pedig meg akartam kérdezni, mégis hogyan érdemeltem ki, egy lazán és flegmán odavetett "hogyan nem?"-et kaptam. Szóval most tényleg brutálisan komoly volt a dolog. Ez nem az óvodás sértődés volt... Hanem valami szívet facsaró tényszerűség... Hogy mennyire hibás vagyok... És egy rossz lépés és ez következik belőle. Mancsnak pedig volt élete nélkülem. Nekem viszont nem nélküle... de az is lehet, hogy csak játszotta az erőst... Ez nagy titok, az tény... A lényeg, hogy míg ő a következő reggel ugyanúgy felkelt mint mindig... Addig én vasárnap egész nap utána bőgtem... Pedig én mondtam ki az ítéletet... Ilyen az élet.

Az órák... Lévén, hogy nagy lelkesen és ügyesen majdhogynem mindig egymás mellett ültünk majdnem mindenhol, így ez maradt a megszokott. El akartam ülni. De Mancsot még annyira sem érdekelte a dolog, hogy teljesítse a dolgot és feltegye a kezét. Szóval mondhatni hatalmas csőd felé közeledtünk.

-Ez oké... Néha összekaptok, aztán kibékültök és minden megy tovább a régi kerékvágásba. - bölcselkedett Jamie, majd kedves vigyorral meglökte a karomat. - Ez a szokásos... Kedvenc Beth-Mancs párosításom. Majd leszek koszorús-fiú az esküvőtökön.

De nem. Mancs felém sem nézett. Pedig majdnem mindenhol ott volt. Kviddicsedzésen, a tanórákon, a klubhelyiségben... A mázlim az volt, hogy volt annyi eszem és már rég visszaköltöztem a lányokhoz...

-Játssz valamit Siriuuuus! - nyivákolta nem messze egy szőke lány és megrebegtette szempilláit. Nagyot nyelve pislogtam fel könyvemből. Mancs pár kanapéval arrébb ücsörgött, laza félmosollyal, gitárjával a kezében és élvezte a lányok nyálcsorgatását...

-Mit Kedvesem? - elszorult a torkom, ahogy Sirius egyszerűen rákacsintott a szépségre, mire az már csak hebegni tudott...

Ez ment már két hete. Szóval őszintén megszokhattam volna már...

De a legrosszabb még mindig a Jóslástan volt...

-Mit látsz? - vonta fel unottan a szemöldökét Mancs. Én némán nézegettem a teafüvét és kapkodva fellapoztam a könyvet. Mancs nyilván megvolt már vele...

-Nos... Khm... Van itt egy... - forgattam a csészét összehúzott szemekkel és vadul lapozgattam a tankönyvet. - Van itt egy szív... Ez erős szeretet, vagy akár szerelmet jelez... - olvastam fel, de nem is mertem Mancsra pillantani, így inkább tovább nézegettem: - És talán ez itt egy lufi? Igen. Vége lesz a gondjaidnak... Vagy mi. És még van egy forma féle... Khm... Ez pedig talán a macska... Ennek kettős jelentése van... Barátnőt is jelent... És valamiféle elárulást is... Ennyi. Talán lesz egy barátnőd, aki miatt minden gondod tova lesz... Nagyon megszereted... Aztán elárul? - ráncoltam a szemöldökömet. Normális esetben már rég kacagtunk volna egymás vállán, de Mancs rezzenéstelen arccal bólintott.

-Értem.

-És nekem? Mi van az enyémben? - kíváncsiskodtam végül, mire letette a csészémet az asztalra.

-Van benne egy kulcs... Ami lehetőség, vagy egy titok felfedését jelenti... Vagy franc tudja... És van még egy virág-izé, ami szerelem és becsületet jelent... Meg... Egy fa? Asszem. Az álmok beteljesülését, vagy akár az álomférfi érkezését is jelezheti. - húzta el látványosan a száját. - Szóval felvirágzik a szerelmi életed. Valami titokra fény derül, ami kapcsolatban van álmaid pasijával és tisztára happy-end... Egészségedre Lupin, kérdés?

-Nincs. - feleltem halkan és Mancs tekintetét kerülve körbenéztem. Még volt tíz percünk.

-Milyen álmaid palija? - kérdezte egyszercsak Sirius hátradőlve a puffján. A fülem vészesen vörösödni kezdett, végül megvontam a vállamat. Olyan mint Te.

-Mint mindenkijé.

-Vagyis?

-Szeret engem. - feleltem halkan lámpalázas mosollyal, majd érdeklődve rákaptam a tekintetemt. - És neked? Milyen álmaid hölgye?

Sirius unottan beletúrt lélegzetelállító fürtjeibe, majd gúnyosan elvékonyította hangját.

-Mint mindenkié.

-Vagyis? - forgattam meg a szememet mosolyogva.

-Szeret engem. - felelte és ebben a pillanatban fel is csendült a csengő... Mancs pedig egy percig sem habozva, táskáját felkapva már ott sem volt...

Szóval Nancs utált, és ez bár kínzott és égetett elmentem Rubbal állatokat etetni a Tiltott Rengetegben és egy unikornist is meglestünk... A fenséges, hófehér állat pedig igazán gyönyörű volt pompájában... Amitől... Ha egy délután erejéig ugyan, de végre kiment fejemből az az áktozott Sirius-kapcsolatos téma.

Viszont rájöttem, mennyire utálok rosszban lenni Manccsal, aki eléggé tapasztalt volt már ehhez, hogy abszolút félválról vegye az akadályt.

-Fáj, hogy engem jobban érdekel a barátságunk, mint őt. - motyogtam Lilynek egyik ebédszünetben. Mancs Jamesékkel evett és folyton poénkodott... Mindenen.

-Szerintem rosszul látod Elsie... Fogadjunk, hogy Blacket jobban megviseli ez az egész, mint azt hinnénk. Csak bevetette a maszkját, amit annyira szeret hordani. - harapott bele a csirkecombjába vígasztaló mosollyal a vörös.

-Bárcsak így lenne, de látszik rajta, mennyire jól elvan nélkülem. - pislogtam keserűen a Tekergők felé. Mancs éppen három almával zsonglőrködött. Kinyújtott nyelvével megérintette orra hegyét, közben bandzsított is, de még így is úgy tudott koncentrálni, hogy egyik gyümölcs sem esett le. Ilyenre se voltam sosem képes...

-Fel a fejjel csajszi! Te is tudsz nélküle élni! - vetette le magát mellém Lena, majd hirtelen bejelentette. - Tudtátok, hogy Regulus Black mennyire szívdöglesztő pasi?

Lily félrenyelte a töklevét én pedig végre elvonatkoztatva Siriustól rámeredtem a lányra.

-Úgy értem elmegy egynek. - vigyorgott arcunkon Lena. - Lizziem! Ideadnád a sót?

Én meg még mindig döbbenten pislogva felé nyújtottam az elegáns tartócskát. Marlene szeretett mindent megsózni. Még a spagettit is... Hihetetlen.

-A mai óra gyakorlati jellegű lesz. Kérem mindannyian álljanak fel, vegyék magukhoz a pálcájukat és válasszanak párt. Pettigrew! Megbeszéltük, hogy az óráimon nem tömi magát rágcsálnivalóval! - szidta le Minnie Petert, aki mellém akart beállni.

A padok mind a fal mellé kerültek és McGalagony szigorú tekintettel bejárta a termet.

-Nem. Erről szó sem lehet. Black, Potter... Keressenek más partnert. Lehetőleg ne Lupint. - tette hozzá figyelmeztetően, mire James elapadt kedvvel fordult el Lily-Remus párostól.

-Áh! Féregfark! - és mielőtt kettőt pislogtam volna már egyedül ácsorogtam a szoba közepén és megrendülten pislantottam az unott képű Mancs irányába. A sors nem ver bottal... Csak nehéz helyzetekkel... Tartja a mondás-vagy valami hasonló-, így McGalagony biccentésére odaléptem Siriushoz.

-Párbajozni fognak. Akkor győz az egyik, ha a földre kényszerül párja, vagy a pálcája a másik kezében van. Érthető?

Sirius szavak nélkül biccentett, majd hátralépett két lépést és ledobta tallárját, hogy karjai gátlástalanul mozoghassanak. Követtem példáját.

Figyeltem, ahogy egyszerű mosollyal forgatja pálcáját ujjai közt... Magabiztosnak tűnt. És őt ismerve az is volt.

Remegő sóhajjal tűrtem fel blúzom ujját és kezembe vettem pálcámat. Bal kezemen ott húzódott a tavalyi heg és találgatás nélkül tudtam, hogy valószínűleg örökre ott marad. Ahogy az oldalamon is.

Mélyeket lélegezve, laza kontyba felkötöttem önálló életet élő, kezelhetetlen, göndör fürtjeimet, majd a szemem elé hulló tincseket arrébb söpörve megszorítottam pálcámat...

Manccsal egymás szemébe nézve aprón meghajoltunk, majd egymásra irányuló pálcákkal... Vártunk. Én arra, hogy Sirius elkezdje. Ő meg gondolom arra, hogy én...

-Hölgyeké az elsőbbség. - biccentett végül, mire felsóhajtottam. Való igaz...

-Capitulatus! - intettem, Sirius egyszerűen elhajolt előle, majd rögvest támadott is. Eleinte eléggé szórtam küldözgettük az ártásokat, de mégcsak súrolni se sikerült a másikat. A végeredmény mégiscsak valami egész küzdelemszerű lett, ahol egymást érték a hirtelen keletkező fénycsóvák... Ha akartam volna, biztosan eltudtam volna találni Mancsot... De legalább lefegyverezni, de eszem ágában sem volt még egyszer fájdalmat okozni neki... Így direkt centiméterekkel lőttem mellé az átkokat... Ilyen ez.

***

-Lupin! Már megint nem figyel! Meg akar bukni Asztronómiából?! - némán álltam a professzor szikrázó pillantását, de nem válaszoltam. Ha bármit mondok, azt ellenem kiforgatja.

-Miről volt szó az elmúlt percekben?

-A páros beadandóról professzor asszony. - sütöttem le tekintetemet ajkamba harapva. Megint elkalandoztam. De nem tehettem róla... Ő akart Sirius közelébe ültetni!

-Nocsak... A lényeg megragadt Lupin. - gúnyolódott, majd biccentett. - De az esetleg elmaradhatott, hogy most válasszon magának párt, igaz? Szóval Lupin... Gyerünk, nem érünk rá holnapig!

-Lily? - ejtettem ki a vörös nevét, ekkor jöttem rá, hogy pont ez volt a lényeg a kérdésben. Ugyanis a professzorasszony ádáz vigyorral biccentett, majd pennájával, amivel a jegyzetfüzetébe kanyarintotta a párosok neveit mögém bökött.

-Black és Lupin. Remélem végre ragad magára valami... - lesütöttem a tekintetemet és igyekeztem nem kimutatni ellenszenve miatti fájdalmamat.

-De tanárnő! Én már Jamesszel vagyok! - emelte fel unott arccal Sirius a kezét. Rám se pislantott.

-Potter Evansszal lesz. Nincs vita Black, mert plusz feladatot szabok ki! - dörrent fel, mire James szeme felcsillant, Lily pedig tenyerébe temette arcát.

-És ha én nem akarok Lupinnal együtt dolgozni? - Sirius kitartó volt. Mint mindig.

-Ez nem a maga kívánságműsora Black!

-Akkor megcsinálom egyedül is! - akadékoskodott Mancs tovább, de nyilvánvalóan pont Sinistra volt az a személy, akit messziről nem tudott meghatni senki...

-Nem Black. Ha nem dolgozik Lupinnal, annak súlyos következményei lesznek! - Sirius morogva összefonta maga előtt kezeit és fogait csikorgatva emelte a csillagokra tekintetét.

Ajkamba harapva sütöttem le tekintetemet és rettentően nyomorultságosnak éreztem magamat... Tehát tényleg ennyi volt a barátságunk. Ezt jól megcsináltad Liz! De büszkeségem mégiscsak felhozakodott Mancs ballépéseivel... De ő is hibázhat. Ahogy azt én is teszem... Szóval kvittek vagyunk. Ugye? Nem.

Sirius nem is akarta húzni a saját idejét és alighogy fáradtan mindannyian feltápászkodtunk és elindultunk végre a klubbhelyiségeink felé, hirtelen mellettem termett.

-Szombat este kilenckor várlak itt. Ne késs és ha lehet, gyorsan essünk túl rajta. - vetette oda, majd felgyorsította lépteit és csatlakozott az elöl haladó James-Remus pároshoz, akik ásítozva próbáltak egymással beszélgetni, de rettentően fáradtnak tűntek...

-Black egy hatalmas bunkó. Ne is törődj vele! - karolt át Lily szomorú mosollyal.

Csak bólintani tudtam és üveges tekintettel meredtem Mancs hátára. Még most is tudott nevetni...

-Elsie! Komolyan! Engedd el! - sóhajtott fel Lily, mire lehajtott fejjel suttogtam válaszomat.

-Bárcsak megtehetném...

Szóóóóval szombat éjszaka, pizsamámba belebújva, a karácsonyra, anyuéktól kapott, kicsit túlméretezett pulcsi, kézfejemre hulló ujját húzogatva, táskámmal a vállamon kiléptem a hűvös folyosókra és sietve kapkodtam lábaimat a csillagvizsgáló felé.

-Késtél. - vetette oda Mancs, mikor kifulladva, zihálva, az oldalamat szorongatva felértem a toronyba. - Csak nem futottál? - vonta fel a szemöldökét, majd kifújva cigarettája füstjét feltűnően végigmért. Miért csinálod ezt Mancs?

A csillagvizsgáló toronyban még hidegebb volt, mint a folyosón, így végül kissé összehúzva magamat, kiengedtem a hajamat, abban bízva, hogy kicsit az is melegít.

-Csini ruci. - húzta gúnyos-félmosolyra ajkait, mire lehunytam szememet és mikor újra kinyitottam belefúrtam aranybarnáimat Sirius szikrázó tekintetébe.

-Csak csináljuk meg ezt a pármunkát, aztán nyugodtan hat méteres körzetben elkerülhetsz, meg röhöghetsz rajtam a hátam mögött, meg gonoszkodhatsz is felőlem... Csak most kicsit hagyd abba és gyorsan essünk túl rajta. Nem is kell úgy tenned, mintha barátok lennénk... Én tisztellek, szóval légy szíves tisztelj te is engem. - azzal elkaptam a tekintetemet és letelepedve egy szimpatikus, vörös, bársony-ülő párnára elkezdtem kikotorászni a táskámból a magammal hozott könyveket, pergameneket és hasonló, a beadandóhoz szükséges tárgyakat.

-Tisztelsz. Pár hete még megvetettél. De akkor mostmár tisztelsz. - nevette el magát Mancs egy idő után és egyszerűen elfeküdt kényelmesen egy párnahalmon. Figyeltem, amint ajkai közé veszi a szálat, majd a saját arcát bevonja füsttel. Még mindig lélegzetelállítóan nézett ki. - Micsoda megtiszteltetés!

-Man...-Black! - javítottam ki erélyesen magamat, mire lusta pillantást kaptam válaszul. - Befejeznéd?

-Öhmm... Nem?

-Mit tegyek, hogy együttműködj egy kicsit is? - fakadtam ki, mire összehúzott szemekkel felült, baljával támasztva magát... Jobbjában a dohányt fogta és elegáns mozdulattal lepöccintette parázsló végét.

-Nem is tudom... Mondjuk ne erőlködj azért, ami soha többé nem lesz... - szólt tárgyilagosan.

-És ha bocsánatot kérnék? És újra barátok lennénk?

-Komolyan ennyire naiv vagy Lupin? - szólt és olyan éles hangnemet ütött meg, hogy beleborzongtam.

-Szerinted nincs elcseszve a barátságunk? - vigyorodott el hitetlenül, mire nagyot nyelve bólintottam. Majd zavarodottan megráztam a fejemet. Miről beszél? - Húha... Ez új szint!

-Próbálnád érthetően is elmagyarázni? - tűrtem fülem mögé a tincseimet.

-Te most szívatsz. - jelentette ki döbbenten felkacagva. - Komolyan? Viccelsz velem Lupin? - mordult fel és hitetlen vigyorral kifújta a füstöt. - Szerinted létezik fiú-lány barátság?

-Igen... - vágtam rá, aztán lesütve tekintetemet kiegészítettem: - Talán.

-Dehogy létezik! - morogta Mancs és törökülésbe húzott lábaira támaszkodva közelebb hajolt hozzám. Egész dühösnek tűnt.

-Mire célzol ezzel? - hebegtem. Rájött, hogy szerelmes lettem belé? Ki mondta el? Maga jött rá? Hát persze. Ezért sem próbálkozott azóta sem. A régi Mancs már a következő reggel odajött volna... De már semmi sem volt a régi. - Sirius?

-Hogy mire célzok? - pislogott döbbenten vigyorogva Mancs, majd ugatósan kacagva visszazuhant a párnákra. Ránéztem és látszott rajta, hogy szinte kínlódik... Csak tudnám mitől. Aki itt be fogja ütni a bokáját, az én leszek. Bezony. És szerintem a szívem is össze fog törni. Még úgy sem éltem meg igazán az elutasítás édes-kesernyés ízét. - Hogy mire célzok? - komolyodott el és szikrázó szemekkel visszalendült ültébe, hogy újra farkasszemet nézhessünk. Az én tekintetem már láthatóan nedvesedett a könnyekre készülve.

-Rohadtul sosem voltál a barátom. - közölte hűvösen. Gombóc nőtt a torkomban. Akkor... Akkor miért volt velem? Mármint... Mi is van most? Mi történik?

A gyomrom bukfencet vetett és kiszáradt torokkal meredtem bele Sirius sötét tekintetébe. Ajkaim megremegtek és éreztem, hogy szépen... Fokozatosan meg fogok semmisülni. Sosem voltunk barátok? De hát... A sok nevetés? Sok ölelés? Vigasztalás? E-ez... Mind semmi lenne? Mancs?

Egy hang sem jött ki a torkomon, csak hagytam, hogy az első könnycseppek kibuggyanjanak szememből és csak pislogtam Mancsra.

Meg akartam szólalni... Mondani valamit... Kérdezni... Bármit. De egy hang sem jött ki a torkomon. Akkor mégis mi volt az elmúlt hat év? Csak... Csak játszotta az egészet? Szórakozott, hogy milyen könnyen az ujja köré csavar?

De Mancs nem viccelt. Miért viccelt volna ilyennel, az ég szerelmére! Komolyan meredt könnyeket patakzó szemeimbe. Most nem ölelt meg, mint máskor tette volna. Csak ült ott és nézett rám. Majd bánatosan beleszívott a cigarettájába.

-De nekem t-te vagy a l-legjobb barátom! - fakadtam ki, majd tenyerembe temetve az arcomat hagytam, hogy a zokogás urrá legyen rajtam.

-És Evans? - mosolyodott el nyugodtan Sirius. Lily más volt. Lány is, bölcsebb is, megfontoltabb is... Nem Mancs, akivel éjszakákat tudtam végigkacagni. Lilyvel is... De Mancs más volt...

-Miért? Miért nem vagyok elég jó neked? - szökött ki belőlem hirtelen. Indulatosan igyekeztem letörölni arcomról a könnyeimet. - Sirius! A legjobb barátom voltál! Én mindig ott voltam neked, segítettem neked... Mégis miért nem vagy a barátom? - sírtam.

-Mert nem tudok a barátod lenni! - tárta szét a karját és elnyomva a cigarettáját tincseibe túrt. - Értsd meg Liz, hogy nekem nem megy többé! Értsd meg!

-Nem! Nem értem meg! - csattantam fel és könnyeimet kapkodva törölve felpattantam. - Csak mondj egy indokot, hogy miért nem lehetünk barátok! - remegő ajkakkal meredtem rá. Ekkor már Mancs is lábain állt és ajkaiba harapva dühösen szemlélt engem.

-Legalább egyet? - mordult fel. - Szerinted a barátok csókolóznak?

-Nem... Vagyis... - bizonytalanodtam el és kisöpörtem fürtjeimet a szememből. - Nem tudom!

-Na látod! - förmedt rám, majd gúnyosan az égre emelte tekintetét. - Akkor nézzük csak... Szerinted a barátokat érdekli a másik szerelmi élete?

-Igen. - vágtam rá, Lilyre gondolva...

-Úgy, hogy féltékenyek a másikra? - hajolt közel szúrós szemekkel Mancs. Még sosem voltam féltékeny Lilyre... James miatt... Való igaz, hogy sokkal szebb és okosabb volt nálam, de... James nagyon jó barátom volt, de sokkal inkább bátyám, mint bármi más...

-Sirius... - kezdtem, de dühösen félbeszakított.

-Nem! Beth! Nem! Ezt nem oldjuk meg együtt! - rivallt rám, mire ökölbe szorítottam kezeimet.

-De! Csak mond el, hogy mi a bajod és...

-Nem. Nem akarod te azt tudni! - csattant fel a fejét hevesen rázva és éreztem, hogy az elkeseredettséget átveszi a harag. Mostanában egyre többször haragszom rá... Ez új.

-Már miért nem akarnám? Te eltaszíthatsz felőlem, de nekem akkor is ugyanolyan fontos maradsz Sirius Black! Mert szeretlek! - kiabáltam keserű ízzel a számban.

-Szeretsz? - vonyított fel, vadul villogó szemekkel. Úgy nézett ki mint egy dühödt kutya.

-Hát még mindig nem érted Elizabeth? - tárta szét a karjait és legnagyobb döbbenetemre szürke szemeiből egyszercsak kicsurrant egy kristályos, sós csepp. Mancs... Sír? - Nem érted? - kiabált rám csorgó könnyekkel és szitkozódva hajába túrt. - Miért Beth? Miért?

-Mit miért? - susogtam, mire kezei ökölbe szorultak.

-Miért teszed ezt velem?

-Mit teszek? - kerekedtek el a szemeim. Te jó ég! Mit tettem? Mondtam valamit? Mit csináltam? Bántottam megint? De mivel? Te jó ég!

-Mit teszel? - ismételte el és egy pillanatra úgy tűnt, teljes erejével belevág a csillagvizsgáló szilárd kőfalába tehetetlenségében. De mégse tette, csak meredt rám. Szikrázó szemekkel, a létező összes csillaggal tekintetébe, majd feszülten széttárta karjait. - Miért nem veszed észre, hogy mennyire szerelmes vagyok beléd?! 

OMGOMGOMG ITS HAPPENING! I CANT BELIEVE! Mindenki tartsa bent a levegőjét és várjon pár percet. Tudom. Nem is kell mondani, gonosz vagyok, de nem lehetek mindig angyalka, meg aztán fennttartom a figyelmeteket 🙆🏼‍♀️XD

Szóóóóóóval Babukáim! Nem tudom, mit írhatnék ide... Tulajdonképpen ez a fejezet már rég meg volt írva... Csak így újraolvasva sebesen úgy döntöttem, hogy átírom egy sokkal összeszedettebb, olvashatóbb iratra... Remélem tetszik nektek, hiszen miattatok vagyok még mindig itt. Bár kicsit-nagyonnagyonnagyon- hulla vagyok, meg álmos... Ettől függetlenül az előző heti lelkiállapotom visszabillent a "rendes" egyensúlyába... Már ha ezt a káoszt annak lehet nevezni, hehe :) Imádom mindannyiótokat, mert azért ehhez a ti kommentjeitek is kellettek és annyira sajnálom, hogy a legtöbbre nem válaszoltam még, de mindjárt bepótolom azt is, miután ez kikerül... Továbbá már dolgozom a spotify playlisten... Kíváncsi vagyok, majd a véleményetekre. És most meséljetek, mert én eléggé szunnyadozóban vagyok már. Mindjárt lecsukódik a szemem. Ez egy kimerítő hét volt. Legalábbis nekem. És úgy hiszem, hogy a jövőhét is az lesz, de fel a fejjel, hisz péntek van! És inkább maradjunk a jelenben ;)... Szóval. Ti hogy vagytok? Hogy bírjátok a mindennapokat? Volt valami aminek ezen a héten nagyon örültetek? Valami sikerélmény? Vagy valami kevésbé pozitív dolog? Na? 

Nem tudom, nálatok mi van... De itt Budapesten délelőtt esett valami hó-féle. De inkább latyak. Mármint egész hó-szerű volt, míg földet nem ért, aztán már megolvadt én meg délután kimerészkedtem és majdnem nyakamat törtem ebbe a kásás, jeges izében. És az a baj, hogy hideg is van. De így nagyon :D... Én úgy vagyok vele... Hogyha hó, akkor legyen hó... De inkább lehetne már tavasz. Mondjuk nekem mindenhogy jó. Apropó... Semmi. Mert ez csak úgy random az eszembejutott(ennit arról, hogy bágyadt vagyok és nem sztorizok órákon átkhm)... Olyan gyönyörű volt ma a napfelkelte! Olyan lágy és vörös-arany... egyszerűen gyönyörű. Csak azt bánom, hogy nem fényképeztem be nektek. Visszatérve a hó témára, már csak esső esik. Amiben pedig az a jó, hogy otthon ülök és hallgatom az ablakon kopogó essőcseppeket. Ahw. Imádom. Próbáljátok ti is ki, majd... Bár biztos tudjátok milyen jó ez. 

És még egy utolsó gondolat(kivételesen tényleg ez az utolsó, mert mindjárt kómába esek)... Rájöttem, hogy bár én egy hatalmas tejcsoki-fanatikus vagyok... Igazából imádom a fehércsokit is-egész héten csipegettem a dugi-táblából:D-...(Igen. Liz ebben rám ütött xd).... Szóval kíváncsi vagyok, hogy nektek mi a kedenc csokifajtátok, hiszen annyi van már manapság... Narancsos, karamellás, oreós, kekszes, meg rengeteg. Fehér, tej, vagy fekete? Esetleg valami kedvenc márka? Milka, lindt, kinder? Jöjjenek csak a különféle csokitípusok és a különféle kedvencek a kommentszekcióba, mert az nem ér, hogy csak én pofázok itt mindig :) 

Na puszi, mindenkinek. Remélem érzitek az ölelő karjaimat, magatok körül. Sajnos, ha megölelem a laptopot, akkor még nem adja át nektek... Szóval csak képzeljétek oda. Puszilok mindenkit. Mindegyikőtöket. Egytől-egyig. Mint mikor a Hófehérkében, mindenki sorban állt és megkapta a kobakjára a hercegnőcskétől a szerencse-munka puszit. Tényleg. Legyetek büszkék magatokra, mert mind pótolhatatlanok vagytok és különlegesek! <33