-Mi? - ismételtem meg magamat bután pislogva, mint aki nem fogja a történéseket. Mert mondjuk nem is fogtam fel.

-Boldog szülinapot! - kiabálta el magát újra Lena és hangosan nevetve borult a nyakamba.

-Mi? - hebegtem még mindig dermedten és döbbenten visszaöleltem a röhögő McKinnont. Közben pislogás nélkül meredtem a többiekre. A klubhelyiség minden lehető szabad felületére arany-vagy vörös lufit kötöttek a többiek, különféle zászlók és füzérek voltak összevissza aggatva a leghihetetlenebb helyekre is. Én meg nem hittem a szememnek. Két egész asztal volt teletömve édességgel és rágcsával, a harmadik pedig roskadozott az italoktól.

-Ne csináld Elsie! - kacagott ki Lily. - Tényleg nincs meg?! Január tizenkilencedike van! A szülinapod!

-Tizenhat lettél. - bólogatott mosolyogva Remy is.

-Komolyan? - susogtam döbbenten és hitetlenül újra körülnéztem. - E-ezt... Ezt mind nekem? - éreztem, hogy könnyek szöknek a szemembe és tudtam, hogy percek kérdése és elbőgöm magamat.

-Most miért sírsz? - cincogta Peter rémülten és rögtön zsepiért kezdett kotorászni zsebeiben, de azokból csak üres cukrospapírok potyogtak ki.

-Ne csináld Maszat! Ez a minimum! - James vigyorogva lépett hozzám és göndör tincseimre valamiféle, papírkoronára hajazó készítményt nyomott. Közben belevigyorgott az arcomba. - A szabályaink szerint már ihatsz alkoholt!

Remus pedig hitetlenül belevágott a karjába, de mindenki csak vigyorgott körülöttem.

-É-én... - pityeregtem, majd próbáltam letörölgetni a sós cseppeket szeplős arcomról, de nem ment, mert mindig újabbak buggyantak ki szememből. - Én nem is tudtam, hogy ma van... Teljesen kiment a fejemből. - nevettem el magamat végül, de közben már szinte zokogtam meghatottságomtól. Komolyan... Ki látott már ilyet.

-Na jó! Elég volt ebből! Bulizzunk! - rikkantotta el magát James engem átkarolva és míg én tovább itattam meghatottságomban az egereket, ő fogával felnyitott egy vajsörös palackot és nagy vígan meghúzva a magasba emelte a kezét. - Maszatra! Aki még a saját születésnapját is elfelejtette!

Hamar mindenki kezébe került valami ital én meg hitetlenül kacagva fogadtam el Lena pajzán vigyorgása közepette a nekem kimért marcipánlikőrt. - Remus szigorúan meghagyta mindenkinek, hogy ez lehet a maximum, amit kezembe nyomhatnak... Drága. -

-Lizre! - hangzott el egyszerre a többiek szájából. Vagyis a nevem valamelyik általuk becézett formája...

-Bethre! - tekintetem találkozott Mancséval és nem is tudtam, mit kéne tennem. Így már minden érthető volt. Hogy szervezték a bulimat és ő válalkozott a krízishelyzetben a lefoglalásomra. Hatalmas volt a vigyora és roppantul szórakozott rajtam. De megértem. Én is szórakoztam magamon. Hozom a formámat...

A poharak összekoccantak. Peter majdnem leejtette a sajátját, Jamie pedig egyenesen a felét kiöntötte, majd mindenki további jókedvben beleivott a saját poharába-vagy palackjába... Ugye James?!-. Én döbbent mosollyal szürcsöltem bele az édes-alkoholos lébe.

-Igazán nem kellett volna... - motyogtam negyedóra múlva is döbbent, de annál meghatottabb mosollyal.

-Elizabeth! Fejezd be, mert igenis kellett! - Benji röhögve karolt át, majd hirtelen elüvöltötte magát. Majdnem belesüketültem, mégis kacagva csimpaszkodtam bele. Hiába. Benji, az Benji. - Black! Kapcsold már be a zenét!

Sirius aki eddig Kingsleyvel röhögött az ablaknál-nyilván cigivel a szájában- vajsörös palackját szorongató kezével intett, majd Kingsleyvel kísérve átvágott a klubhelyiségen. Hát persze, hogy a mugli magló-vagy hogy hívják- volt a sarokba. Csak tudnám, hogy sikerül üzemeltetni, ha elvileg minden mugli szerkentyű meghülyül itt... Meg olyan villamos-áram sincsen itt.

-Én akarok táncolni a szülinapossal! - emelte fel kezét rögtön Lils, aki eddig Petert próbálta távol tartani az édességektől, de persze Féregfark, ahogyan vöröshajú, legjobb barátnőm otthagyta, sunyiban belemarkolt a süteményestálba.

Benji meg szemforgatva hagyta, hogy a felcsendülő Elvis Presley számra, Lily hangosan nevetve megragadja a kezemet és a táncparkettnek kinevezett terepre rángasson. A srácok jócskán kitettek magukért. A klubhelyiség közepén egy tánctérnek megfelelő terepnyi helyről mindent eltüntettek. Még a szőnyeget is elhajtogatták az útból, a fotelekről és kanapékról nem is beszélve.

Lils is kiöltözött a fényes programra. Nem is tudtam, hogy van ilyen egyszerű, de gyönyörű smaragdzöld ruhája... Vörös tincseit laza, mégis elegáns kontyba kötötte és olyan szépen nézett ki. Főleg a fülig érő szájával.

-Mit szólsz? - vigyorgott rám, miközben a magassága miatt, könnyedén megpördített engem a tengelyem körül.

-Fel nem fogom. - válaszoltam nevetve.

Sosem tudtam táncolni... De Lily szerencsére ugyanolyan "tehetségesnek" bizonyult mint én, úgyhogy együtt ügyetlenkedtünk a parketten. Vagyis pörögtünk, meg ugráltunk, meg nevettünk. Ja. A táncolás kimerült nálunk ennyiben, de mikor körülnéztem, rá kellett döbbennem, hogy körülöttünk, mindenki tud valamennyire táncolni. Frank magabiztos vigyorral ropta Aliceval. Lena pedig kacagva irányítgatta Remust, aki ügyetlenkedve, de egész elviselhetően helytállt a fáradhatatlan barátnőnk mellett. Charlotte is végül felhurcibálta Kingsleyt, míg Marry pedig kedvesen és figyelmesen támogatta Petert, aki csak dülöngélni tudott és minden második pillanatban rálépett a McDonald lány lábára.

-Lekérhetem kiskegyét? - James ruganyos lépéssel termett előttünk és tincseit felborzolva megnyerő vigyorral pislogott rá Lilyre. Láttam a vörös hajún, hogy két lehetséges opciót forgat a fejében. Első: leüvölti Jamiet, aztán sértődötten távozik és inkább Mancs mellett helyet foglal a mugli-magló mellett... A második: egyszerűen nemet mond, valahogy leoltja a fiút és tovább táncol velem. Szóval egyik sem lett volna kedvező Jamesnek, így mielőtt Lils kinyithatta volna száját hatalmas mosollyal bólogatni kezdtem és Lily dühös, szikrázó tekintete alatt megragadtam az egy fejjel magasabb barátnőm vállát és James felé toltam az ellenkező prefektusunkat.

-Persze-persze! - csicseregtem Lily helyett vidáman és mikor James vigyorogva átkarolta a vörösödő fejű lányt gyorsan lepördültem a táncparkettről.

-Remus! - borultam Remy nyakába hátulról és szorosan öleltem magamhoz.

-Mi az? - fordult meg drága mosollyal és beleszürcsölt a vajsörébe.

-Nekem vannak a legjobb barátaim és a legjobb testvérem is. - sóhajtottam fel és újra magamhoz húztam, hogy nagypapás pulcsijába temessem arcomat.

Remus halkan felnevetve átkarolt és megsimogatta a hátamat, majd kíváncsian eltolt magától...

-Na? Őszintén... Milyen tizenhat évesnek lenni?

-Érzem, hogy nőttem egy... - gondolkoztam el, majd elvigyorodtam. - Nőttem egy milimétert az elmúlt évben. Na? Hogy tetszik?

Remus hangosan felnevetett, majd kedvesen összekócolta hajamat.

***

Csendes mosollyal lépdeltem le a lépcsőn. A bulinak vége volt. A srácok mindannyian kiterülve hortyogtak valamelyik kanapén, vagy fotelen kiterülve. A nassolnivalók több mint háromnegyede eltűnt, de a csokitortából hála Merlinnek maradt még, hogy holnap is dézsmálhassunk belőle.

Elmosolyodva léptem le az utolsó lépcsőfokról is. Mezitlábam pedig aprón belesüppedt a vörös, mintás szőnyegbe.

Lily Remusnak dőlve, tátott szájjal szuszogott egy viszonylag tágas kanapén elterülve. James tőlük nem messze, Peterre fekve hortyogott. Szemüvege félre volt csusszanva orrán. Marry, Marlene, Alice és Frank nagy döbbenetemre elfértek két összetolt kanapén, míg Charlotte elfoglalt egyedül egy egészet. Benji egy fotelben gubbasztott, lábait átkarolva, Kingsley pedig nem messze tőle, Lottie példáját követve egymaga elterült egy hatalmas kanapén. Szóval mindenki aludt.

-Mancs? - ráncoltam össze a szemöldökömet, majd hatalmas mosoly terült szét az arcomon. Sirius nagy gonddal rakosgatta alvó barátainkra az összegyűjtött, szürke, puha takarókat. Már mindenki be volt bugyolálva éppen Peterre terítette rá az utolsó darabot, mikor meghallotta a nevét. - Hát te?

-Nem fázhatnak meg. - válaszolta vállat vonva. Rajta is a pizsamaként hordott piros-fehér kockás nadrág volt és egy egyszerű "KISS"-es póló. Csak pislogtam rá és teljesen elfelejtettem, hogy én szólítottam meg. Olyan egy jó ember volt ez a fiú... Hiába követett el apróbbnál apróbb hibákat, nem tagadhatta le, hogy mennyire is aranyból van a szíve. - Mi az? - nevette el magát Sirius, miközben megindult felém. Fekete tincseit egyszerű mozdulattal kisöpörte szürkéiből. - Beth?

-Olyan jó ember vagy Mancs. - léptem felé, mire elnevette magát. Majd mikor rájött, hogy nem viccnek szántam, meglepetten megcsóválta fejét.

-Én? - mutatott magára. - Na ezt sem hallottam még soha.

-Pedig igazam van. Bármit mondasz Sirius Black, nem tudod letagadni... Tudom, roncsolja a "sötét, lázadó, titokzatos, független" imázsodat, de ez az igazság. Egy nagyon melegszívű kutyus vagy. Mint egy golden retriever. - nyújtottam ki a nyelvemet felé kuncogva, mire sértetten felhúzta enyhén pisze, tökéletes adottságú orrát. Még erről is sütött az arisztokrácia...

-"Sötét, lázadó, titokzatos, független" imidzsem. - ismételte utánam jókedvűen, majd lebiggyesztette ajkait. - De nem vagyok jó ember.

-Már hogy ne lennél az? - ráncoltam össze a szemöldökömet értetlenül és nekitámaszkodtam az üres fotel karfájának, míg Mancs csak szórakozottan ácsorgott előttem.

-Elkövettem egy nagy hibát. - sóhajtott fel, de mielőtt aggódni kezdhettem volna féloldalas mosolyra húzta ajkait. - Nem kértem fel táncolni a kisasszonyt. És ez elvileg szerencsétlenséget hoz.

-Szerencsétlenséget? - nevettem fel hitetlenül, Sirius pedig színpadias mozdulattal órájára pillantott.

-Igen. Ha éjfélig nem táncolunk a szülinapossal, szerencsétlenségünk lesz a következő felköszöntésig. - olyan komolyan és hitelesen mondta mind ezt, hogy egy pillanatra el is hittem volna, de aztán végül kitört belőlem a nevetés.

-Aha! - kacagtam, majd próbáltam utánozni Mancs stílusát és felszegve az államat, zordságot tettetve, nevetésemet visszafojtva elmélyítettem hangomat. - Szerencsétlenséget hoz, ha nem táncolsz a szülinapossal...

A nevetés bennem rekedt, mikor Mancs egy féloldalas mosollyal magához rántott és arcomra simítva tenyerét belenézett szemeimbe. Mélyen... Olyan... Siriusosan?

-Viccelődsz mi? Majd ha holnap beköszönt a balsors, én megmondtam... - vigyorgott.

-Mennyi az idő?

-Fél tizenkettő Csibém...

-Akkor van még fél óránk táncolni Csillagom. - vágtam rá kuncogva, mire Mancs arcára halvány pír kúszott. De gyorsan leplezte azt magabiztos vigyorával.

-Te akartad Bébi! - halk sikkantás szökött ki belőlem, mikor Mancs semmi előzmény nélkül hirtelen megpördített engem a tengelyem körül. Sirius halkan dúdolt, hogy csak én halljam és közben csillogó szemekkel, egyik kezét derekamra simítva, másikkal óvatosan tartva balkezemet valamiféle, egyszerű keringőbe fogott.

Csak keringtünk. Mancs olyan finoman és gyengéden tartott, mintha valami kis tollpihe lennék, ami egy komolyabb széllökésre várva kilebbenne ujjai közül. Forogtunk. És olyan közel volt arca... Mezittelen talpaink szinte nesztelenül toporogtak a klubhelyiség bársonyos, puha szőnyegén és őszintén? Még a regényeimben sem olvastam ennél romantikusabb dologról... Ott ahogyan a kiürült, néma klubhelyiségben, ahol csak a kandallóban ropogó tűz és pár sarokbéli lámpás világított, derengő, barátságos félhomályba vonva, fekete sziluetteket rajzolva a foteleknek, kanapéknak és a fellelhető tárgyaknak... És ebben a sárga, lágy félhomályban... Ahol Mancs halk dúdolása, hálóingem lusta susogása, lélegzetvételeink, a tűz ropogása és a többiek szuszogása volt egyedül csak a csend megzavarója... És mindez koronázásaként a hatalmas, védelmező, puha és meleg tenyér a derekamra olvadva. A balomat közrefogó mancs, ami úgy tartotta apró kezemet, magába bugyolálva, mint anyuka a kisbabáját... Az én jobbom pedig valahogy mégis felért Mancs vállára és ott meglapulva tartott engem hozzá... Olyan hihetetlen volt az egész. És mégis valós volt. Nem álom. Sirius bársonyos tónusú, tiszta dúdolása időközben átváltott valami klasszikus keringő, fenséges, méltóságos, komoly és gyönyörű dallamára én pedig hozzálapulva pislogtam ezüstként csillogó íriszeibe. Mancs egészen lágy, tiszta, halvány, kedves mosollyal viszonozta pillantásomat és elengedve derekamat finoman megpördített engem, majd ahogy fordultam egyet tengelyem körül rögvest elkapta derekamat és tovább táncolt velem. Előre... Hátra... Forgás... Olyan egyszerű és könnyed volt Mancs vezetésével táncolni... Nekem csak követni kellett elegáns, mégis szelíd és határozott lépéseit... És elveszni a szemében. Ennyi volt a dolgom.

***

Keserű volt a csoki. És éreztem, hogy bármelyik pillanatban felmondom a szolgálatot és elbőgöm magamat. Komolyan? Komolyan Mancs?

Jó... Lehet, hogy megnyertük a februári hugrabug-griffendél meccset... Végre velem a mezőnyben... De hogy... De hogy már megint egy újabb lányt találj magadnak? Én miért nem vagyok jó?

-Szar mi? - szomorúan pislantottam Dorcas felé, aki mintha a semmiből csöppent volna mellém. Dorcas sem volt a régi fényében. Valami nagyon komoly fordulatot élhetett át, mert a téli szünet óta szinte hozzám se szólt. - Látod Lupin? Ilyen faszfejek a férfiak. - intett fejével megvetően Mancs felé, aki éppen ebben a pillanatban túrt bele a rövid, vörös, göndör frizurába.

-Mancs nem ilyen. - fordultam vissza a pudingom felé, de Dorcas olyat horkantott, hogy újra rá kellett kapnom a pillantásomat. - Dorcas... Mancs jó ember... Csak nem igazán... - keresgéltem a szavakat és végül étvágytalanul eltoltam magamtól a pudingot. Mégse kérem.

-Csak nem igazán az. - röhögött fel gúnyosan Dorcas és mikor látta, hogy elkezdek készülődni az asztal elhagyásával, ő is vállára dobta táskáját. - Lupin... Olyan egy naiv, jótét lélek vagy, hogy elfelejtesz látni a szemedtől. - sóhajtott végül és döbbenten kaptam rá a tekintetemet. Mintha egy kis aggodalom is megbújt volna hangjában a tömény lenézés kotyvalékában. Mi történik? Ki vagy te és mit csináltál Dorcasszal?!

-Dorcas? Jól vagy? - nyeltem nagyot később, mikor már az ebédszünet miatt üres folyosókon baktattunk ketten. Őszintén kérdeztem. Valahányszor keresni próbáltam a társaságát az elmúlt időszakban menekült... Most meg saját magától tapadt hozzám... - Őszintén. - tettem hozzá és vállára téve a kezemet megtorpantam.

-Őszintén? Rohadt szarul vagyok. - válaszolta semleges hangon én pedig végül nem bírtam megállni és egyszerűen karjaimba zártam. Annyira magányosnak, összetörtnek... Üresnek tűnt. Nem hagyhattam, hogy saját magát roncsolja. - Lupin! Mit művelsz? - ripakodott rám és próbált eltolni magától, de én erősen tartottam...

-Megölellek Dorcas. Szükséged van rá. - motyogtam és esetlenkedve és elnyújtott mozdulatokkal megsimogattam a hátát.

-Dehogy van Lupin! Szállj le rólam! Az ölelés a gyengéknek van és... - Dorcas kétségbeesetten, hisztérikusan próbált ellöködni magától, de én igazi csimpánz, vagy koalamaci ügyességével fontam köré karjaimat.

-Dorcas... Nem vagy egyedül. - mosolyodtam el.

-Tudom Lupin. Nem szorulok rá a szeretetszolgálatodra! - dörrent rám, de figyelmen kívül hagytam. Tudtam én és ő is, hogy a szíve mélyén jól esik neki...

-Dorcas... Mostmár közénk tartozol. Mindenki követ el hibákat és minden hibát meg lehet bocsátani. - simogattam hátát, de megremegve megrázta a fejét.

-Csak te bocsájtasz meg hibákat Lupin. Értékelem a kedvességedet, de mindketten tudjuk, hogy esélytelen. - Dorcas pedig ellökött magától és sebesen eltipegett. Szomorúan bámultam kétségbeesetten elrohanó alakja után. Még ő sem érdemli meg a magányt. Lehet tett csúnya dolgokat, de az egy hónap elég volt már. Mégiscsak az osztálytársunk.

A délutánom maradék részét a könyvek között töltöttem. Se Remus nem tartott velem, sem pedig Lily. Mind a ketten valami prefektusos dolgon vettek részt, így egyedül, a szokásos sarkunkban kuckózva bújtam pár mugli, reménytelenül romantikus kötetet. Remekművek...

Viszont mikor rádöbbenten, hogy lassan már vacsorára kéne indulnom, sóhajtva feltápászkodtam és őszintén? Letörten készültem elhagyni a könyvtárat. Nem kölcsönözhettem, mert túl sok volt a beadandó, hogy magamat ismerve napokat is olvasással töltsek, így a tanulnivalók keserű gondolatával, üres kezekkel köszöntem el a mindig mogorva Madame Ckvikkertől. Olyan rossz érzés volt, hogy ennyire izgat Mancs szerelmi élete... Hogy ennyire függ tőle a hangulatom... Hogy ennyire lever a több ezredik barátnője is... És... És nem tudok ellene semmit tenni... És... És... És Mancs még akkor se lesz szerelmes belém, ha a szülinapomon három órán keresztül, majdnem hajnalig táncol velem... És bármennyire szeretném esélytelen az egész, mert leg-jobb-ba-rá-tok va-gyunk. Tudom. És utálom az érzést.

-Lupin! Várj! - értetlenül kaptam fel a fejemet a nevem hallatára és szemöldök ráncolva fordultam meg. Egy igen ismerős, szemüveges, kék nyakkendős, hatodéves fiú loholt felém. Ismerős... A minden mágiatörténeten előttünk ücsörgő Brown. Aki harmadéves korunk óta elcsitított minket Manccsal. És most engem keresett. Miért?

Furcsállva vártam meg, hogy beérjen.

-Szervusz... - köszöntem halkan és végül halvány mosolyra húztam ajkaimat.

A fiú a mosolyom láttán leejtette könyveit és fülig vörösödve hajolt le értük. Nyilván segítettem neki, mert így gyorsabban végeztünk az olvasmányok felszedegetésével. Hmm... Mugli, klasszikus-romantikus könyvek... Jó ízlése van.

-Miben segíthetek? - pislogtam fel rá kedvesen, miközben magamban fortyogva megállapítottam, hogy neki is nyilván legalább másfél fejjel magasabbnak kell lennie nálam. Csodálatos.

-Öhm... - Brown vörös arccal vakarta meg tarkóját, majd feltolva orrán szemüvegét óvatosan elmosolyodott. - Lehet már késő, de nagyon menő voltál a meccsen.

-Köszönöm ez igazán kedves tőled. - pislogtam bele kékjeibe kicsit zavartabb ábrázattal... És ekkor még nem voltam tisztában a következő megnyilvánulásával.

-Jó. - nagyot lélegzett, majd stresszesen kifújta levegőjét. Kicsit pánikoltnak tűnt. - Szóval a Roxmortsi hétvégével kapcsolatban... Khm... - köhintett lámpalázasan. De feleslegesen. Senki se volt rajtunk kívül a folyosón. - Nyugodtan mondj nemet... Megértem... Nyilván az utolsó pillanatban szedtem össze magamat... De... Ha esetleg... Még nincs kísérőd a hétvégére... És nem bánod... Eljönnél velem egy randevúra?

Csak pislogtam rá. Olyan volt, mintha egy igazi álomba lennék. Életemben először randevúra hívtak... Mi... Én is érhetek ennyit? Hát tényleg hölgy lennék? Elhívott. Engem? Nincs más a folyosón... De józan... Komolyan gondolja? Nem látja, hogy milyen béna, pici, szeplős, kócos hajú, lány vagyok? Mégcsak nem is szép. Álmodom? Haározottan. Brown sokkalta szebb lányokat érdemelne. Miért engem hív? Biztos valami vicc. Valami fogadás, nem? De ez a valóság. És olyan reményteli tekintettel pislogott rám, hogy szó nélkül, végül csak bólogatni tudtam.

-Komolyan? - széles mosoly terült el az arcán, majd miután a fejére csapott készségesen felém nyújtotta kezét. - Bocsánat. Még be sem mutatkoztam. Julian Brown.

-Elizabeth Lupin. Örvendek. - hebegtem. Miután végül mind a ketten zavarodottan búcsút intettünk egymásnak szinte menekülni kezdtem a griffendél torony felé. Szólnom kell Lilynek.

-RANDIRA HÍVOTT?! - Lily döbbenten és természetesen hangosan kiáltott fel, hogy nyilván a fél klubhelyiség felénk kapta a fejét. Lena, Lily, Marry és Alice mind egy emberként pislogtak rám én meg ugyanolyan döbenettel pislogtam vissza rájuk.

-Ki hívott randira Evans? - Benji vidám arccal ült le mellém a kanapéra, de mielőtt jelezhettem volna Lilynek, hogy tartsa a száját a lány már a hetedéveshez is fordult.

-Nem engem Benji! Lizt hívta el a roxmortsi hétvégére Julien Brown. - osztotta meg vele izgatottan. Benji pedig elismerően füttyentett egyet.

-Brown nem is rossz fogás Lizzie... Kicsit stréber, kicsit okostojás, de a feje rendben van és elég rendesnek tűnik. - veregette meg a hátamat, majd hátrafordult és elkiáltotta magát. - Hé! Kingsley! Vágod? Lizzienek pasija lesz!

Kinsgley, aki eddig Charlotte-val beszélgetett, hitetlen vigyorral mutatta fel hüvelykujját.

-Nem lesz pasim... - susogtam vörösen.

-Má' miért ne lenne? Brownnal tök cukik lennétek. - mosolygott rám Alice bátorítóan.

-És Mancs?

-Black? Rajta nem vagyunk már túl? - csapott a combomra erélyesen Marlene és Lily is bölcsen bólogatott.

-Megértem, hogy Sirius viszi a stafétát, de Black-már ne haragudj Elsie-, de egy érzéketlen csajozóbomba. Nem fog leállni, neked meg ideje egy normális srácot találni, akinek nem vagy a barátzónájában, aki be tudja azonosítani az érzéseit és még kedvel is téged. Brown tényleg jó-fiúnak tűnik. Blacknél jobbat érdemelsz. És Brown meg tud becsülni téged. - nézett a szemembe.

-És Remus? Ha neki nem tetszik? - Remy volt az utolsó mencsváram. Mindenki vevő volt az ötletre... Én meg nem akartam megbántani a fiút...-Bár lehet, hogy nem éppen a reménykeltés a megfelelő eszköz-... De ha a bátyám nemet mond, akkor meg van a kiskapu...

-Azt megtudhatjuk! - Benji sugárzó arccal paskolta meg a fejemet, majd a portrélyuk felé fordult. Azon éppen most mászott be Remus, James és Peter hármasa... - Remus!

Remu értetlenül intett egyet Benjinek, majd tovább beszélve Jamesnek felénk vették az irányt.

-Mi a helyzet? - mosolygott körbe. De feltűnően vörösebb lett az arca és elkapta pillantását, mikor Marry szelíden és félénken visszamosolygott.

-Julien Brown, Lupin? - szegezte neki a kérdést Benji kaján vigyorral.

-Mi van vele? Hollóhátas, prefektus, évfolyamtársunk, majdnem kitűnő, okos... - sorolta Remus értetlenül a tudnivalókat. Szóval biztos találkoztak már a könyvtárban és biztos beszélgettek már, miután biztosan voltak együtt beosztva éjszakai járőrözésre.

-Brown elhívta a hugodat Roxmortsba. - vigyorgott Benji. Mindannyian levegő nélkül vártuk Remus reakcióját. Nem is késett. Elmosolyodott.

-Nocsak... - pislogott rám. - Tizenhat mi, Ellie? - olyan drágán, szeretetteljesen pislogott rám. Mint egy apa, akiben tudatosul, hogy a lánya lassan felcseperedik. Pedig Remy majdhogynem egyfolytában mellettem volt. Zavartan visszamosolyogtam, mire megvonta a vállát. - Sok sikert Lizziem... Ő jófej ember.

-Állj! Állj! Állj! - James vadul hadonászva hívta fel magára a figyelmet és mikor mindannyian rásandítottunk szúrósan rámeredt Remusra. - És Tapmancs?

-Nem kell megtudnia. És barátnője van. - Remus ezzel pedig diplomatikusan le is zárta a témát, majd egy utolsó rám vetett szórakozott, mosolygós fejcsóválás után Peterrel a nyomában felindult a szobájuk felé. Ja nem is mondtam! Visszaköltöztem a lányokhoz...

-Holdsáp?! - tátotta el letaglózva száját James, majd rámmeredt. - Ugye nem akarsz Brownnal randizni? Holdsáp csak azért kedveli, mert olvas és stréber. Nem érdemel meg téged. Neked Tapmancs kell! És Tapmancsnak is te kellesz!

-Valóban? Black valószínűleg most is éppen az újonnan szédített hölgyével van. Úgyhogy nyisd ki a szemedet Potter és nőjj föl! - förmedt rá Lily, majd csillogó szemekkel hozzám fordult. - Felkészítünk életed első randevújára!

***

Csendben lépkedtünk a lucskos, saras, Roxmorstba vezető ösvényen és egyikünk sem szólt a másikhoz. A hó már február elején elolvadt, így utána már csak sár és víz maradt, amiben éppenséggel ugyanolyan könnyen meglehetett csúszni, mint a jegen. De a hideg még kellette magát, ezért is voltam továbbra is bebugyolálva a téli kabátomba, a griffendéles sálba, kesztyűbe és a pomponos, halványrózsaszín sapkámat is ráhúzta az alkalomra két copfba font, frizurámra.

Ideges voltam. Gyomrom megállás nélkül bukfencezett és ez most nem a kellemes, Mancs okozta hatás volt, hanem valami stressz féléjé. Lehunytam szememet és igyekeztem lenyugtatni magamat és heves lélegzetvételeimet de nem igazán ment. Soha életemben nem hívtak még randizni. És őszintén? Julien Brown tényleg szimpatikus srác volt, de messze az esetemtől...

-Mi a program? - Mancs vidáman egyensúlyozott a térdig érő, ösvényt keretező kőfalon mellettünk haladva. Elegánsan fújta a füstöt cigarettájából és közben, hogy megőrizze egyensúlyát széttárta karjait. Fényes, puha, fekete fürtjei most is szabadon keretezték művészi pontosságú, nemesi arcát és ahogy tekintetem rátévedt önkéntlenül is rajta felejtettem pillantásomat. Bakancs... Egy újfajta fekete farmer, Queen-es póló(erre volt eddig a legbüszkébb a gyűjteményéből) és griffendéles sálját kelletlenül nyakába akasztva nem vonatkoztatott el bőrdzsekijétől és ujjatlan kesztyűjétől sem. Csodásan, tökéletesen és hívogatóan nézett ki... Mint mindig.

DE VAN BARÁTNŐJE LIZ! TE PEDIG MOST KÉSZÜLSZ RANDIZNI, EGY HELYES HOLLÓHÁTASSAL... Aki Mancs nyomába sem ér...

Gombóccal a torkomban hajtottam le a fejemet és több figyelmet szenteltem sárga gumicsizmámnak és az alkalomra felöltött, virágos harisnyámnak. Egy egyszerű farmerszoknyát választottam még hozzá és egy szép, szivecskés, rövidújjú, lenge blúzocskát. Amit nyilván Lily erőltetett rám a fodros dekoltázsa miatt. Nem is tudom... Nincs is mire felhívni a figyelmet ottan.

Elhúztam a szájamat és keseredetten meredtem a sárga, sáros gumicsizmám bepiszkolt orrára. Mikor legutóbb jártam Roxmorstban... Megkínzott egy csoport halálfaló.

Könnyű volt játszani az elfeledettett, de közben igenis élénken élt bennem a földöntúli fájdalom emléke és...

-Mézesfalás, aztán pedig beugrunk a Három Seprűbe. - ismertette a tervet Jamie. Egyre kényelmetlenebbül éreztem magamat a bőrömben. A csokoládé részleg és a srácokkal való ökörködés gondolata jobban tetszett, mint egy kicsit fejre esett, okostojással teázgatni... Vagy tudom is én.

Jézusom! Mikor lettem ilyen ítélő jellemű?

-Ellie? Hozzunk neked csokit? Vagy van valami plussz kívánság? - fordult felém Remus halvány, előzékeny mosollyal, mire összeugrott a gyomrom. Ühüm. Vigyetek magatokkal! 

És közben annyira utáltam magamat. Miért csinálom ezt? Nem vagyok szerelmes Brownba. De olyan jólesett mégis az a tekintet. Amit soha senkitől nem kaptam még. Abban a pillantásban... Olyat éreztem, mint még soha. Elhittem, hogy akár én is tetszhetek valakinek. Romantikus értelemben. Nem vagyok egy szép teremtmény. Az tuti. De... De... Brownnak megfeleltem abban a percben, mikor elhívott. Lehet beleszerethetnék. Mert neki ténylegesen tetszhetek, nem? Talán... Talán... Rossz ember vagyok? Igen. Határozottan az. Nem érdemelem meg a Brown-féle srácok figyelmét. Meg úgy senki másét sem. Francba. Miért vagyok ilyen gonosz? Mi a baj van velem? Az lenne a legjobb, ha most sarkonfordulnék és visszakuckóznék a takaróm alá. Ahova való vagyok. 

Nem kell sokat várni. 3... 2... 1... Balhé betöltése... Zsupsz. Öveket becsatolni, mert elszabadulnak az indulatok... És Beth elkezdte lebecsülni magát... Istenem. Tudom. Senki sem erre a részre várt, ez után a hét után. De ez jött most össze. Hihetetlenül szívásos, unalmas fejezet lett... De olyan nyomorultul érzem magamat... Legalábbis a hét elején volt a tetőpont. Mint akiben összedőltek a falak. Borzalmas. Már jobban vagyok, de úgy tűnik még az én végtelen energiakészleteimet is össze lehet törni :( De már jól vagyok. Meg se merem kérdezni, hogy nektek milyen volt ez a hét... Ha nekem ilyen nyomorultságos...-Márpedig én tipikusan az egyik legvidámabb és pörgősebb egyén vagyok a nagyvilág soraiban-... Nem szoktam ilyet... De kicsit sajnáltatom még magamat, ha senki sem teszi helyettem XD

A felvételik első köre lefutott. Megvolt a félévi lezárás is. Szóval, most mindenki csinááljon magának egy jó adag forrócsokit és kuckózzon be az ágyába. Megérdemeljük a szusszanást. Komoly volt ez a roham itt és... Mondom. Komoly bajok vannak, mikor már én nekem is ki vannak szipolyozva a készleteim. Igyekszem mindenkinek válaszolni... De mindjárt elnehezül a fejem és elsötétül a világ, olyan kimerült vagyok. De ti még tartsatok ki, mert imádlak titeket. A legjobb közönség vagytok ti az egész univerzumban. Olyan... Olyan zseniálisak vagytok. Meg fantasztikusak. Fenomenálisak. Csodásak. Lélegzetelállítóak. És minden hasonló. Ti vagytok a legjobbak Csibékéim... És pont ezért... A következő fejezet... Meggyőztetek. Lassan itt az idő. Mert az is eljön, bezony ám... Mikor... Mikor... Khm. Inkább nem utalgatok ;)

TI VAGYTOK MINDENEK LEGJOBBJAI! KÖSZÖNÖM, HOGY LÉTEZTEK NEKEM! 😭🥺♥☀🌻⭐☮😘🥰