Éreztem magamon Mancs tekintetét. Attól a naptól kezdve, hogy elszaladtam előle, folyton figyelt. Figyelt és próbálkozott. Próbált bármiféle kapcsolatot teremteni velem. És nekem fájt. Fájt látni, hogy milyen kétségbeesetten próbál velem beszélgetni... Nevettetni. Egyszer egyenesen ráugrott a hátamra, hogy rámcsimpaszkodva próbáljon figyelmet követelni magának. De nem tehettem. Bármennyire igyekezett, nekem erősnek kellett maradnom. Mert Dorcas mindig ott volt. És figyelt. És bár Lily tudott a dologról, ő se tehetett semmit, hiszen rájött, hogy Dorcasnak tényleg lehetnek eszközei. Vagy ha nem is lehetnek. Fájdalmat tud okozni. Nekem. És sajnos talán másoknak is.

-Lupin! Figyel egyáltalán? - Förmedt rám Black professzorasszony, mire összerezzentem. Miért utál ennyire?

-E-elnézést... - Hebegtem rögtön, mire megsemmisítő pillantásban részesített, majd a táblára bökött.

-Még egy ilyen és plusz házidolgozatot adok magának. Nos... - Szigorúan bökött pálcájával a tábla felé, majd hűvösen elmosolyodott:

-A mai tananyag: A vérfarkasok. Százötvenedik oldal.

Észrevétlenül pislogtam Remus irányába, aki a helyén fészkelődve, feszülten rágcsálva ajkait lapozta fel a tankönyvünket.

-Mit tudunk a vérfarkasokról? - Egyszerre hat kéz emelkedett a magasba. Jamieé, Mancsé, Peteré, Lilyé, Dorcasé és... És Remusé is.

-Lám-lám... - Mosolygott számítóan, majd Remusra bökött. - Lupin. Kevésszer hallani hangját.

-Holdtöltekkor átalakulnak és olyankor elvesztik minden önkontrolljukat. Emlékeiket, érzéseiket. Még a szeretteikre sem ismernek rá és... - Nem tudta befejezni, mert ennél a résznél megbicsaklott hangja és lehajtva fejét visszasüllyedt helyére és remegő kezeivel tincsei közé túrt. Tudtam mire gondol. Lassan egy éve, hogy megkarmolt... Ösztönösen pillantottam le a karomra, amin blúzom könyékig fel volt tűrve és a fehéren világító heg egyértelműen jelezte a balesetem következményét.

-Khm... - Köszörülte meg a torkát végül a professzorasszony és végül biccentett. - Öt pont a griffendélnek Mr. Lupin. Ms. Meadowes?

-Egyszerű szörnyetegek. Emberi vérre szomjaznak és mindent elpusztítanak, ami csak útjukba áll. Olyanok mint a farkasok, csak kétszer nagyobbak, kétszer erősebbek és kétszer emberibbek. Amit Remus mond, az majdnem igaz... - Mosolygott rá kedvesen a bátyámra, majd kíméletlenül folytatta. - Csak annyi különbséggel, hogy semmi emberi nem marad teliholdkor ezekben a szörnyekben. Állítólag az emberekben mindig is benne élnek a vad ösztönök és őszintén? Nem akarok megismerkedni eggyel sem, mert ki tudja, mikor kerekedik fölém a vérfarkas és tör az életemre? - Nevetett fel mesterkélten, mire tekintetem Siriusra tévedt, aki olyan arckifejezéssel meredt Dorcasra, mint aki mindjárt átváltozik kutyává és szétmarcangolja. Mancs ahogyan megérezte, hogy egy ideje legeltetem rajta a szemem felcsillanó tekintettel fordult felém. Egy pillanat volt, hogy találkozott a pillantásunk és Dorcas ezt látva fennhangon megszólalt. - Undorodom a fajtájuktól.

-Találkoztál te már egyáltalán vérfarkassal? - Tapmancs elkapta rólam tekintetét és villámló szemekkel állt fel. De a nagy lendülettől széke hátracsapódott és a hirtelen beállt csendben ez egész fülsértőnek hatott.

Dorcas mesterkélten elmosolyodott és megvonta a vállát.

-Dehogy... Azt nem éltem volna túl. Tudod Sirius, hogy miről beszélünk éppen? Vagy nem tudtál követni... Vérfarkas az vérfarkas. Ismétlem. Egy igazi ször-nye-teg. Vágod?

-Fogd be Meadowes! - Kiáltott fel most már James is és hangja keserű volt és megbotránkozott.

-Mi a fene bajotok van? - Tárta szét a karjait a lány döbbenten nevetve, majd összefonta maga előtt kezeit. - Könyörgöm. Alapítottatok valami klubbot, amiben véditek ezeket? Merlinre... Ugye Lupin te okosabb vagy ennél? - Fordult a bátyám felé lenézően, nekem pedig összeszorult a torkom. Remus üveges tekintettel meredt maga elé és arca kifejezéstelensége és hamuszürkesége késztetett arra, hogy én is felemelkedjek.

-Dorcas... Fejezd be kérlek! - Szóltam rá megremegő hangon, mire rám meredt.

-Fogd be Lupin... Tudom, hogy te jóba vagy minden bestiával... Mint az a Hagrid is. De csak kussolj, mert nem hozzád beszéltem! - Förmedt rám. Black professzorasszony felé fordultam, de ő csak rideg mosollyal támaszkodott asztalának és komótosan órájára sandított.

-Ne beszélj így Lizzel! - Lily pedig indulatosan emelte fel hangját ám mielőtt Dorcas válaszolhatott volna valamit az óra csendjébe belehasított a csengő.

-Remus! - Kiáltottam fel, de későn kaptam észbe. A bátyám már ott se volt és teljesen eltűnt a folyosó tömegében. Kétségbeesetten kaptam vállamra a táskámat és sebesen indultam el a tanterem ajtaja felé.

-Beth! Beszélnünk kell! - Ragadta meg Mancs a karomat, de rémült tekintetemet látva rögtön elsápadt. - Mi történt?

-Baj van... - Hebegtem, mire megfogta a kezemet és elkezdett húzni.

-Nem láttátok Holdsápot? - James idegesen lépett hozzám, majd mikor meglátta a tekintetünket hajába túrt.

-Mi folyik itt? - Lépett oda Dorcas is hozzánk, haját csavargatva.

-Baszd meg Meadowes! - Mindannyian ledöbbenve kaptuk a fejünket Siriusra, aki hirtelen eresztette ki a felgyülemlett haragját felé.

-Tessék? - Vonta össze szemöldökét Dorcas.

-Baszd-meg-Meadowes! - Ordított fel Sirius és ököllel belecsapott a falba haragjában. Kikerekedett szemekkel pislogtam rá. Bütykei felrepedtek és vér szivárgott belőlük, míg a falban... Nos ottmaradt a nyoma, csapásának. - Rohadj meg! Miért kell ennyire elfajzottan kibasznod mindenkivel? - Üvöltött rá a lányra, aki meg se lepődött rajta. Hűvös nyugalommal pislogott rá.

Rá sem ismertem erre a Mancsra. Remegett az idegességtől és vészjóslóan magaslott Dorcas felé, szürkéiben pedig igazi villámok cikáztak. A folyosó teljesen lefagyott a hangoskodásra és mindenki meredten szemlélte a cirkuszt.

-Elmondanád, hogy mi a faszt csináltam már megint? - Fonta maga előtt össze a karját Dorcas fintorogva és nem felejtett el lesújtó pillantással méltatni engem.

Éreztem, hogy könnyeim kicsordulnak a szememből. Egyszerűen túl sok volt. Túl nagy volt a feszültség. És szerintem darabjaimra hullottam volna, ha Peter nem fogja meg a kezemet.

-Nyugi Lizzie. - Mosolygott rám hörcsög fogait kivillantva és bénácskán rászorított ujjaimra. Észre sem vettem a vörös arcát és zavart tekintetét, hanem remegve közelebb húzódtam hozzá.

-Hogy mit csináltál? - Csattant fel széttárt karokkal Mancs és hitetlenül beletúrt a hajába. - Kegyetlen ri... - Kezdte örjöngve, de ekkor James hirtelen gyomorszájon vágta.

-Mi folyik itt? - McGalagony tajtékzó hangja a diákok összeverődött tömegéből szűrődött elő, mire James figyelmeztető pillantással illette Siriust, aki rögtön hozzámfordult. Már fogta volna meg a kezemet, mikor észrevette Peter remegő mancsát az enyémen. Szemében fellobbant valami, majd felmordult.

-Engedd el Pettigrew! - Pet rémülten iszkolt James után, aki időközben már belevetette magát a tömegbe, Mancs pedig dühösen kulcsolta össze kezeinket és húzott utánuk.

Remegtem. Legszívesebben sírtam volna, de nem ment. Helyette csak üveges tekintettel, zsongó gondolatokkal meredtem le Sirius véres kezére, ami az enyémet markolászta. Mi történt?!

-Maszat! Hol van a bátyád? - A következő pillanatban pedig már James kiabált rám türelmét vesztve az egyik eldugott, rejtett folyosón.

-N-nem tudom... - Hebegtem lebénultan az átsuhanó értetlenségtől. Én mit vétettem? Miért kell velem kiabálni? Hibás vagyok?

-De tudod! Hol lehet? - Csattant rám újra James majd káromkodva a hajába túrt.

-Te csak ne ordíts Bettyvel! - Összerezzenve figyeltem ahogyan Sirius izzó szemekkel James elé lépett és fenyegetően szorította össze állkapcsát.

-Te meg ne ordíts velem! - Replikázott hasonló hangerővel James, majd dühösen folytatta. - Egy két lábon járó tűzgolyó vagy Black! Akkor robbansz és ott és úgy, amikor kedved van hozzá és tudsz is! Te csak ne ordítsál, hanem fogd be a pofád és nyugodj le, mert kapsz még egy gyomrost!

A feszültség csak úgy vibrált kettejük között és míg ők ketten egymást túlharsogva vágtak mindent egymás fejéhez én sápadtan lekuporodtam a fal mellé. Nem voltam benne biztos, hogy felfogtam a körülöttem történő dolgokat. Hogyan lyukadtunk ki oda, hogy az egymást testvérekként szerető Jamie és Mancs pálcát szegez egymásra... Míg a bátyám... A bátyám valahol egyedül van...

Ahogyan remegő kezeimet figyeltem és feszültségemben elkezdtem a körmömet kaparni és tépkedni, könnyes szemmel kellett rádöbbennem, hogy én nem vagyok elég. Nem vagyok elég erre. Nem tudok mindenkire figyelni. Nem tudok vigyázni. Nem tudok békét teremteni. Nem tudok... Nem tudok egyszerűen mindent összetartani. Mert most határozottan kibillent minden a helyéről.

Némán folyó könnyekkel figyelten a felrepedt ajkú, dühösen kiabáló Siriust, a törött lencsés szemüvegű, Jamiet... Akiknek kiabálását meg se hallottam. Ha nem vagyok itt nem esnek egymásnak. Fenébe. Én már mindenhol csak csomó leszek. Dorcast is felforgatom, a barátaimat is... És...

A KÖNYVTÁR!

Egy pillanatra még sírni is elfelejtettem. Csak kikerekedő szemekkel pislogtam a szembe falnál ácsorgó Petre, aki megrendülten figyelte a dühös barátait. Idegesen tördelte húsos ujjait és közben folyton makogott valamit az orra alatt.

Mint akibe villám csapott volna úgy ugrottam fel a helyemről és míg egy piros átok elrepült a fejem mellett(hogy kinek a pálcájából származott azt nehezen lehetett volna megállapítani), remegve fogtam meg Pet kezét és reszkető lábakkal, csorgó könnyekkel magam után húzva otthagytam a srácokat. Nem tehettem mást. Jamie ideges volt. Mancs is. És ahogy figyeltem a párbajukat rá kellett döbbennem, hogy nekem is és Peternek is jobb, ha nem nézzük végig az egészet.

-Ezt azért kapod, mert Maszat miattad volt szomorú! - Kaptam el James kiáltását én pedig megtorpantam. Ha Peter nincs biztos megfordulok és közéjük állok. De miután Pet ott volt, emiatt ki lettem noszogatva onnan.

-H-hova megyünk? - Dadogta a fiú később, mire hebegve válaszoltam.

-Könyvtár. Ott lesz Rem...

Peter pedig megfogva a kezemet maga után húzva csoszogott a könyvtár felé.

Zárd ki őket. Nem lesz baj! Nem lesz...

Pet megtorpant, míg én megrándultan, könnyes tekintettel haraptam a számba. Olyan erővel hogy éreztem a fémes ízt a nyelvemen.

Már a könyvtárban voltunk. Nem is emlékeztem, hogyan jutottunk el, de ott voltunk. És a "Legendás Állatok" részlegének második polcánál majdnem felzokogtam fájdalmamban, mikor meghallottam a bátyám elfojtott zokogásának hangját. Nem. Nem ért semmi fizikai erőszak, csak a szívem repedt meg erre a hangra és elengedve Pet kezét, ledobva a táskámat a földre megkerültem a hatalmas polcot.

Ott ült a földön. Magába roskadva. Egészében remegett, csak remegett és remegett. Körülötte papírzsebkendő galacsinok voltak szétszórva, míg arcát a már tisztára szétázott, könnyes, vászonzsebkendőjébe temette... Csak zokogott. Zokogott... Zokogott. Az én egyetlen bátyám... Az én csodálatos Remu Lupinom zokogott. Szívszaggatóan. Szívettörően! Előtte pedig ott hevert egy kinyitott, vaskos kötet.

"Vérfarkasok, avagy az éjszaka vérszomjas szörnyszülöttei"...

-Remus! - Lábaim kétségbeesetten iramodtak meg az enyhe megtorpanás után. Alighogy odaértem kiszaladt cipőm alól a talaj és térdrevetve magam, rábucskáztam és levegőmet kapkodva karjaimba zártam. Teste megfeszült érintésem alatt, majd megborzongott és megpróbált elhúzódni.

-N-hem é-hhrdemelhhhek meg... - Szipogta két zokogó-roham között és megint megpróbált eltolni magától. Ennek ellenére mégszorosabban szorítottam magamhoz.

-Nem vagy szörny Remus. Nem vagy az! - Susogtam én is a könnyeimmel küszködve. Szinte éreztem a fájdalmát. Nem "szinte"! Egyszerűen átéltem. És remegve szorítottam magamhoz mégjobban szétzuhant mivoltát. - Te az én csodálatos bátyám vagy... Nem vagy szörny! Te vagy a legszerethetőbb ember a világon! Kérlek... Fogd föl ezt! - Sírtam a fülébe és mégszorosabban tartottam karjaimban.

-Nem... Vérfarkas vagyok Elizabeth... Nem vagyok varázsló. Nem vagyok ember. Nem vagyok a bátyád. Én egy... Egy szörny vagyok. Majdnem megöltelek. Meg akarok halni. - Az utolsó mondatot szinte már csak suttogta, majd mint sebzett vad megrázkódott és összecsuklott. Vállai elernyedtek, tartása meggörnyedt, fejét pedig sírva hajtotta le. - Nem érted? Szörny vagyok. Veszélyes.

-Te nem érted! Nem vagy az! - Susogtam és mégjobban magamhoz szorítottam. - Sosem voltál az, és soha nem is leszel az. Te mindig az én Remus Lupinom maradsz! Érted Remu? Remy... Az én Remym. Nem vagy az. Tudod milyen reménytelenül szomorú és magányos lennék nélküled? - Szipogtam, és megkönnyebbült sóhaj csúszott ki ajkaim közül, mikor Remus karjai óvatosan körül fontak. Félve, tapogatózva. - Szeretlek. - Simogattam hátát és zokogása fájdalmas szipogássá csitult.

-Remu... Tudod hogy mennyien szeretnek téged? Olyan vagy mint hold az éjszakában. Világít. Te világítasz nekünk Csillagom... - Susogtam ahogyan eszembe jutott Anya becézése és tovább cirógattam. - Anya és Apa imád téged. Tudod? Nem tudod, igaz? Te vagy a nagyfiuk. Az okos, ügyes, tehetséges nagyfiuk. Nekem meg a bátyám, aki mindentől megvéd, segít és olyan biztonságos az ölelése! - Áradoztam halkan a fülébe és éreztem, hogy szívem kezd megnyugodni, mikor Remus már csak halkan szuszogott a nyakamba. - Aki ugyanúgy imádja a csokit mint én. Bár az étcsokit jobban pártolja... Akinek olyan menő, nagypapás pulcsijai vannak, amiket mindig lenyúlhatok tőle... Aki miatt érdemes felkelni egy borzalmas napon. Aki mesét olvas ha kell. Aki... Aki a bátyám. Aki az én drága bátyám. És a mackó ölelései? Szerinted egy szörny tud ilyet? - Fordítottam ek a fejemet és kedves puszit nyomtam könnyáztatta arcára.

-Megkarmoltalak. Láttad a pusztítást a Szellem Szá... - Kezdte csendesen hangjából érződött a bedugult orra és a sírás után maradt rekedtség.

-Remus John Lupin! Szerinted ez elég érv, hogy ne szeresselek? - mordultam rá, mire a nyakamba bólintott.

-Igen. Mert vérfarkas vagyo...

-Nem. Nem vagy az! Lehet, hogy átalakulsz, egy cuki farkassá teliholdkor, de amúgy ember vagy. Ki kell ábrándítsalak. Ez nem elég indok. Mondj valamit ami tényleg gátol valamiben! - Toltam el magamtól és próbáltam szúrósan nézni rá, mire nagyot nyelt.

-Nem cuki farkassá alaku...

-Shh! Komolyan Remy? Okosabbnak hittelek... Három perce ugyanazt az érvet hajtogatod. És? Nem mindegy? - Nyomtam neki orromat orrának, mire keserűen elmosolyodott.

-Miért vagy itt? Miért érdemlem ezt ki? Miért vagy ilyen jó hozzám... Miért vigasztalsz meg és...

-Nem nyilvánvaló? - Csóváltam meg a fejemet, majd kezeim közé fogtan nedves arcát és előhúztam a saját zsebkendőmet, hogy felitassam könnyeit. - Szeretlek én kis farkasom. Ahogy mindenki. Az a hülye Fenrir Greyback pedig főhet a saját levében mert a terve, hogy megkeseríti az életünket... Befuccsolt. Mert te egy áldás vagy nekünk Remu. Oké? Fogd már fel végre és törődj bele, hogy nem tudsz ellökni magadtól. Nem szabadulsz tőlünk, míg világ a világ. Rendicsek? - Pislogtam rá komolyan.

Remus csendben meredt a szemembe, majd lesütött szemekkel előre dőlt és szorosan magához ölelt.

-Ellie... Bocsáss meg nekem mindenért! Nem érdemellek meg és...

-Elég volt Holdsáp! - Csendült fel Mancs hangja valahonnan a hátam mögül. - Kérem vissza a régi Holdsápot! Most!

-Veletek meg mi történt? - Engedett el engem Remy, mire én is feléjük fordultam és kikerekedett szemekkel pattantam fel rögtön. Sirius szemöldöke és ajka felszakadt, míg Jamesnek vérzett az orra és egyik szeme alatt szép kis monokli húzódott.

-Kicsit összekaptunk. - Köhintett vigyorogva James és átkarolta Siriust, aki felnevetve borzolta össze barátja hajkoronáját.

-Látod Holdsáp? Te nem vagy, és mik történnek... - Sóhajtott drámaian Mancs, mire Remus végre felnevetett és ettől a csilingelő hangtól az én ajkaim is felfelé görbültek.

James tallárja zsebébe nyúlt, majd előhúzott onnan egy csokibékát és vidáman Remusnak nyújtotta azt.

-Parancsolj Holdsáp-pajtás! Edd meg, jót fog tenni! - Kacsintott és Tapmanccsal egyetemben leültek mellénk. Peter félénk hörcsög mosollyal szintén helyet foglalt körünkben.

Remust fél óra leforgása alatt a régi fényében ragyogott. Mert mi voltunk a Tekergők. Újra. Én a lelkizéshez, James és Sirius pedig a nevetettéshez értettek nagyon. Remus két csokibéka és megannyi vicc után, már nevetve ücsörgött mellettem. Már csak pirosra fújt orra és kisírt szemei árulkodtak az azelőtti lelkiállapotáról és mikor James láthatóan kifáradt a sok nevetésbe izgatottan körbe mosolyogtam.

-Srácok... Ideje lenne befejezni a Térképet!

***

Mikor az ember elfárad egy hosszú nap után... Főleg ahol eleget sírt, nevetett, dühöngöt, rettegett, gondolkodott és eszetlenkedett... Határozottan úgy érezheti, hogy totál kész van szellemileg és fizikailag is. Én pedig ebben a tudatban merültem forró fürdőbe a kora esti órákban egy könyvvel mancsaim közt.

A forró víz békésen ölelt körül, míg a felszínen lebegő habok isteni, levendulás aromát árasztottak magukból. Teljes mértékben elszálltak a gondolataim. Még Sirius piszok-helyes képe se tudott befurakodni ellazult, szinte kiürült gondolataim közé. Álmosító volt a kikapcsolás. Lekapcsolni a fejemben cikázó, kattogó fogaskerekeket. Nem gondolni az elkészült Térképre. Nem gondolni Sirius Blackre. Nem gondolni Bellatrixékra, Dorcasra... Nem gondolni semmire és senkire. Ez a fajta köd, nagyon ritkán sikerült csak, de ebben a nyugalomban, amit csak a csapból csöpögő vízcseppek törtek meg csobbanásaikkal... Mámorító volt.

Persze minden jónak egyszer vége szakad.

Csupán tapasztalat. És alighogy letettem a könyvemet és lehunyva a szememet hátradőltem a kádban, minden nyugalmam egy csapásra fulladt vízbe, mikor a fürdőszoba ajtaja kivágódott a helyéről és egy meglehetősen elgondolkozott Sirius Black lépett be rajta.

Megszeppenten ültem fel-megbizonyosodva, hogy a habok tökéletesen takarnak- és pislogtam Mancsra, aki teljesen nem járt a földön fejben. Csak teste mozgott gépiesen. Becsukta maga mögött az ajtót és a csaphoz sétálva háromszor megmosta az arcát, majd a mosdókagylóra támaszkodva, töprengve nézett farkasszemet a saját tükörképével. Egyik kezével gondterhelten felszántotta hullámos tincseit és ajkait harapdálva dobolt a porcelán kagyló peremén.

Köhinteni akartam. De aztán jobbnak láttam, csendben figyelni mint kizökkenteni. Sirius Blacknek vannak ilyen ritka pillanatai, mikor senki se tudja rajta kívül mi folyik magában, és mindenki tudja rajta kívül, hogy mi folyik körülötte a világban. Hogy mi járhat ilyenkor a fejében? Motorokról fantáziál, vagy világmegváltó terveken agyal? Fene tudja. Ez csak Sirius. Akinek mindig marad egy ismeretlen oldala, amit még én se ismerek ki teljes egészében.

Némán figyeltem, amint újra feltúrja fürtjeit, majd nagy lendülettel ellökte magát a mosdókagylótól és körbe fordult a tengelye körül, mint egy szórakozott álmodozó és hátrahajtva fejét, töprengve kezdte figyelni a plafont.

-Szuper. - Morogta megfeledkezve magáról én pedig mosolyomat leplezve felhúztam a szemöldökömet. Ez édes. Olyan mint egy kisfiú, aki magában komoly harcokat vív a dínók és a sárkányok közt vitatkozva. Ez az elmormogott "szuper", visszhangozta a folyton benne áramló gúnyos, sötét hangszínt. Ez a "szuper" teljesen úgy hangzott, mint akit komoly sérelmek érnek és gúnyosan, felkacagva elkiáltja magát "tehát így állunk".

Mancs újonnan feltúrta haját, majd összehúzott szemekkel könyékig feltűrte tallárjának és ingének is ujját egy mozdulattal. A tavaj kapott karkötője még mindig órája mellett csüngött férfias csuklóján. Csendesen figyeltem ahogy gondolataiba mélyedve babrálja a tavaly kapott szülinapi ajándékát, és közben erősen töri édes buksiját valamin.

Sirius sóhajtva megvakarta a homlokát, továbbra is a mennyezetet bámulva. Lát valamit rajta? Én is felpislogtam, de tettemre a víz hangosan "megbluggyant", míg kicsit megcsúsztam a kád sikamlós, csiszolt, fehér felületén és miután nem támaszkodtam a peremében elmerültem a habok közt.

Legközelebb mikor prüszkölve, vizes tincseimet hátrasöpörve újra felbukkantam Sirius már engem nézett. Szerintem ember nem volt még vörös annyira, mint én akkor. Zavartan és bénán intettem neki, mire összeráncolta a szemöldökét.

-Mit keresel itt? - Szegezte nekem, mire furcsállva összeráncoltam az orromat.

-Öhm... Fürdök? Nem nyilvánvaló? - Motyogtam vörös arccal.

-Vacsoraidőben?

-És te? - Kotyogtam közbe magam elé húzva pár nagyobb hab-halmot, hogy még veletlenül se látszon ki csupasz mellkasom... Nem mintha lenne mit takargatnom, és Siriust annyira érdekelné a dolog, de akkor is... Dorcas még ebben a szempontban is előnyösebb!

-Nem a te dolgod. - Vetette oda flegmán, mire felhúztam az orromat.

-Akkor kérlek fáradj ki, mert pihenni akarok. Tőled távol. - Motyorogtam szeplős nózim alatt ellenségesen, de Mancs nem vett komolyan. Mint azt megszokhattuk mindenkitől.

-Nem áll szándékomban. - És hogy nyomatékosítsa dacolását nemes egyszerűséggel leült maga alá a kis sámlit húzva. Nem volt nagy a fürdőszoba... Így aligha egy karnyújtásnyira trónolt tőlem.

-Legalább ennyi tiszteleted lehetne felém... Tudod én nem James vagyok, a haverod... Hanem egy lány! - Pislogtam rá felháborodottan.

-Té'lleg? Nem is gondoltam volna... - Szúrta oda epésen, mire dühösen rátámaszkodtam a kád felé eső peremére, így pedig kényelmesen kifacsarodva nyomódott neki felsőtestem a hideg porcelánnak.

-Egy egyetemes bunkó vagy Black! - Sirius szeme megrebbent és egy pillanatra azt hittem lehajtott fejjel kiviharzik és többet hozzám se szól, de aztán sértetten felpattant a sámliról és dühösen meredt le rám.

-És te mi vagy Lupin? - Sziszegte dühtől remegve. Tekintete súlyától még levegőt is elfelejtettem venni. Ahogy ott állt és szikrázó szemekkel meredt le rám, mégkisebbnek éreztem magamat... Kisebbnek és védtelenebbnek. Nem elég, hogy nincs rajtam semmi, nincs méltóságom se a szemében... Még érezteti is hogy mennyivel nagyobb és erősebb. Kitágult pupillákkal, aprón remegve meredtem fel rá.

-Azt mondod, hogy a barátom vagy. Elhiteted velem, hogy minden rendben köztünk. Eljátszod, hogy megkönnyebbüljek. Hogy reménykedjek. Kihasználod, hogy vakon követlek, hogy még tűzbe és vízbe is rohannák érted. Kihasználod, hogy mennyire fontos vagy nekem, hogy a karomat is odaadnám érted... Kihasználsz... De mikor én kérek... Beszélni akarok veled. A figyelmedet akarom... Te semmibe veszel! Semmibe! - Kiabálta elfúló hangom. És hangjába semmi düh nem volt már. Csak keseredett tehetetlenség. - Te utálsz engem Betty... - Susogta keserűen a végén.

-Ez nem igaz! Ez hülyeség... Te vagy a legjobb barátom Sirius... De történt valami... Valami ami miatt nem mutatkozhatok veled... Értsd meg! - Ráztam megállás nélkül a fejemet. Sirius viszont makacsul hajtogatta a maga igazát.

-Gyűlölsz engem... Amióta megcsókoltalak a nyáron! - Fakadt ki, mire felpattantam.

-Ez nem igaz! - Csattantam rá és kezeimet ökölbe szorítottam. Csak egy dologról feledkeztem meg. Hogy... Nos... Még mindig nincs rajtam ruha.

Sápadtan kaptam a szájam elé a kezemet. Persze hogy nem magam elé... Hogy lehetek ilyen bolond?! Sirius egy pillanatra eltátotta a száját és meredten, hatalmas szemekkel végigfutatta rajtam pillantását, majd olyat tett, amitől a gyomrom hatalmas bukfencet vetett. Ugyanis olyan erővel csapta tenyereit a szeme elé, mintha valóságos pofont kevert le volna magának.

-Fenébe Beth! Sajnálom... Tényleg egyetemes barom vagyok. - Makogta szemére szorított kezekkel és a nyomaték kedvéért még hátra is fordult.

Én eközben dübörgó szívveréssel magam köré csavartam a törülközőmet és Sirius hátát bámulva kikecmeregtem a vízből és felkaptam a könyvemet.

-Semmi baj... Én hibám. - Motyogtam a hátának, majd lehajtottam a fejemet. - Mindegy is. - Azzal szó nélkül kikerültem és otthagytam a fürdőszobát. Nem tehettem róla... Alighogy becsukódott mögöttem az ajtaja, mégis bosszús, fültől, fülig érő mosolyra szaladt a szám. Jesszus...

Ez egy nagyon... Nagyon kaotikus fejezet lett. És pöppet sem karácsonyi. Mindenki kifordult a karakteréből megint. Vagyis inkább Mancs és Jamie, de könyörgöm... Nézzétek el nekünk a botlásokat! :) A végének az írásába, pedig én is belepirultam hehe. Cukik. Mégis. 

Hétfő óta halogatom a kirakását, csak alig volt erőm erre. A csúnyabeszédet pedig lécci nézzétek el. Én.... Én szerintem először írtam le könyvben ilyet... A cenzúrát bénának tartottam és igazából... Tizenhat-tizenhét éves srácokról van szó... De azért bocsi. :) 

Ígérem, hogy rosszban sántikálok... És hogy pár fejezet múlva minden újra visszakerül a rendes kerékvágásba. Mancs is "Mancs" lesz. Beth is visszakapja a mosolyát. Szóval semmi pánik. Sőt! Szerintem azért már most is... Itt a vége felé Sirius visszakapta a sajátos, konfortos báját. Én legalábbis igyekeztem. :)

ÉÉÉÉÉÉS!!!!! TUDJÁTOK MI LESZ HÁROM NAP MÚLVA?!?!?!?! UGYE?! :D Olyan durva, hogy mindjárt itt a Karácsony. És nekünk ma volt az utcsó tanítási nap és most végre bele lehet zuhanni a chillbe. HÖLGYEIM ÉS URAIM! Örömmel jelentem be, hogy túléltük. Kibírtuk a lehetetlent is. És mindannyian hősök vagyunk! Mindannyian. Úgyhogy legyetek bátran büszkék. Nem mindenki képes erre. Szóval csak lazítsunk és élvezzük ezt az extra hosszú szünetet! Megérdemeljük! 

Nem tudom, hogy mikor "találkozunk" legközelebb, de addig is. Áldott és békés karácsonyt mindenkinek! "All you need is love" és a többi és a többi! 

(Ha azt mondanám, hogy az ajándékok mind készek... Khm... Inkább nem mondom. De azért be kell valljam a hangulat megvan. Karácsonyi dalgyűjteményem összeállt. A legjobb karácsonyi zoknikollekció is beszerződtetett(Mikulásra is kaptam, meg minden lehető ember, azt adta, szóval biztos a siker)... Van egy iszonyat előnytelen, ronda, nagypapás, szúrós-olyan szőrös, tudjátok:D-, karácsonyi pulcsim is. Meg mikulássapkám. Én ki vagyok pipálva és alig várom már, hogy itt legyen az alkalom.-még a telefonom háttérképét is direkt megváltoztattam, meg az ikonokat is xd, tegnap éjjel, unalmamban... Szóval ha valaki, akkor én teljes harcidíszben fogok virítani már huszonharmadikán is. Az ajándékokkal viszont nagyon beúsztam. Úgyhogy szurkoljatok, hogy elkészüljek velük!:) 

Ti vagytok a legjobbak. Komolyan. Kitalálni sem merem, hogyan köszönhetném meg nektek, hogy ennyien itt vagytok, részről, részre... Hogy csillagoztok, kommenteltek. Ez minden író álma. Hogy ennyire értékelitek a fejezeteket. Ha éjszaka rakom ki, valaki már hajnalban nyomja is rá a csillagot. Ti vagytok a LEGJOBBAK! Imádlak titeket, komolyan! <33