Ennyi. Itt a vége. Nincsenek többé Tekergők. És erről mind én tehetek. - Csorgó könnyekkel meredtem fel a csillagos égboltra és remegve húztam össze magamon a takarót.

Már két hete, hogy a fiúk nem szólnak egymáshoz. Se hozzám.

Sirius valósággal kerülte a társaságukat. Minden egyes pillanatban mikor megpillantotta Remust, felszívódott, vagy a lehető legmesszebb került tőle. Jamesnek fogalma sem volt-akárcsak nekem és Peternek-, hogy pontosan mi is történt, de miután nem akart oldalt választani, inkább átpártolt Lice és Frank saját, barátságos, zártkörű és csendes társaságához. Peter egyszerűen árnyékként húzta meg magát és a szokottnál is kevesebbet beszélt. Egyszerűen olyan, mintha szétesett volna körülöttem a világ. Leia eleinte próbálta bennem tartani a lelket, de a saját érdekében elküldtem. Már csak neki kéne ebbe belekeverednie!

Tanácstalanul fordítottam el a fejemet és sajgó szívvel pillantottam a csillagvizsgáló másik végében ücsörgő Siriusra. Olyan magányosnak tűnt. Dorcasszal nem szakítottak, de mostanában jellemzően alig mutatkoztak együtt. - Fejét a hideg falnak döntve kémlelte a csillagokat. Fekete fürtjei most szabadon hullámozták körül azt a fenséges arcot, mely most kifejezéstelenül, túlságosan szoborszerű volt a tökéletes formáival a megszokotthoz képest... Mármint Mancs rengetegszer burkolózott a kifejezéstelenség rideg álarca mögé, de annak álltalában a végére láttunk... Viszont most...

Ugyanilyen fájdalmasan pulzáló, égetően lüktető szívvel fordítottam a fejemet a fal mentén a másik irányba, ahol pedig Remus ücsörgött és lehunyt szemekkel, lehajtott fejjel hallgatta a professzorunk magyarázását.

-Kész szappanopera... - Billentette a vállamra a fejét James, mire szipogva megráztam a fejemet.

-Nem az Jamie... Ez nem az... Elszúrtam... - Temettem tenyerembe az arcomat, mire sóhajtva, továbbra is hozzám bújva átkarolt.

-Ne butáskodj Maszat! Nem szúrt el senki, semmit. Minden rendben lesz. - Simogatta nyugtatóan a hátamat James, de ekkor az előttünk üldögélő Dorcas hátrafordult.

-Lupinnak igaza van. Elszúrta. De még mennyire. - Kárörvendésén csak kókadtan tudtam lehajtani a fejemet, de James az első megrökönyödés után fújtatva visszaszólt.

-Oh, fogd be a szádat Meadowes!

-Fogd be nekem, ha tudod. - Kikerekedett szemekkel meredtünk a kajánlkodó lányra, aki diadalittasan csapta hátra egyenes, sötétszínű haját válla fölött-amilyen nekem ugye sose lesz-, majd vigyorogva visszafordult.

-Jesszusom... - Röhögött fel hangtalanul James mellettem és visszahajtotta a vállamra a fejét.

-Ugye ki fognak békülni? - Susogtam visszatérve az eredeti témára egy kis csend elteltével. 

-Biztosan. Elválaszthatatlanok vagyunk Maszat. - Biztosított Jamie, mire végre halvány mosoly szökött ajkaimra.

-Ha te mondod... - Susogtam és közelebb húzódtam hozzá.

***

Csendesen vetettem be az ágyamat, miközben ellenőriztem, hogy minden kacatomat bepakoltam már a táskámba és sóhajtva néztem körül a kupis szobán. Hát igen. Jobbnak láttam otthagyni a fiúkat. Így is elég kárt okoztam már nekik.

A telitömött táskámat a vállamra akasztva a karomba kaptam Gaffiet, aki szomorúan nyávogott arcomat látva, majd csendesen kiindultam a szobából. Vetettem egy utolsó pillantást Mancs összegyámbászott, rendetlen ágyára, majd a kezemet a kilincsre tettem volna, mikor az lenyomódott magától és a következő pillanatban Sirius lépett be nagy lendülettel a szobába. Majdnem belém ütközött.

-Beth? - Vonta fel a szemöldökét, mire szemeim kikerekedtek. - Mi a... - Vezette a tekintetét a megürült helyemre, majd számonkérően rám meredt. - Hol vannak a cuccaid?

-A táskámban. - Feleltem a torkomat megköszörülve és lehajtva a fejemet, már kerültem volna ki, hogy elhagyhassam ezt a rémálmot és minél messzebb kerüljek tőle, de mielőtt ezt megtehettem volna, karját kinyújtotta, hogy ne tudja kimenni mellette. Mint a mugliknál látott sorompó...

-Hova a fenébe akarsz te menni? - Morogta, mire összerezzentem. Hozzám még sosem szólt ilyen visszafogott indulattal hangjában.

-El innen. - Közöltem a tekintetét kerülve és a másik irányba is megpróbáltam kiutat találni, de ugyanaz történt. Gaffie pedig megelégelve a tétlenkedést kiugrott a kezemből és vörös farkát lóbálva, Sirius lábai között, kivonult a szobából.

-Valóban? És hova is? - Horkantott fel Mancs gúnyosan, mire éreztem, hogy megremegek és a képzeletbeli nyomás elkezd felmenni bennem.

-El innen. Minnél messzebbre. - Sziszegtem elfojtott dühvel. Magamat sem értettem nagyon. Meg Mancsot sem. Miért haragszunk egymásra? Miért érzek dühöt iránta? Ilyen még nem volt eddig... Mi történik velünk?

-Aha. Akkor majd beszélünk. - Bólogatott megjátszott mosollyal arcán, majd hátatfordított nekem és kicsapva az ajtót elszelelt.

***

-Kevesebbet tegyél bele. - Suttogtam halkan, mire Sirius felvillanó szemekkel, a gőzölgő üstünk felett felém fordította a fejét.

-Hogy mondod?

-Ne tegyél annyi levelet bele. - Tűrtem két kézzel, mind a két fülem mögé a szemem elé hullú tincseket sóhajtva, mire féloldalas vigyort villantott, majd csak azért is az egész maroknyi adagot beleszórta a főzetbe.

-Ez most miért kellett? - Szorítottam össze az állkapcsomat. Kezdett elegem lenni. Nagyon.

-Mit csináltam? - Értetlenkedett gúnyosan és meglepetten pislantott le, mikor látta, hogy kezem aprón megremeg a dühtől, ahogyan rámarkolok asztalunk kemény lapjára. - Mi baj? Csak nem ideges vagy? Miért is?

-Tanár Úr! - Kaptam fel a kezemet és hirtelen felcsattanásommal elértem, hogy mindenki felénk kapja a fejét. És ábrázatomat meglátva hamar leszűrődhetett, hogy semmi sincsen rendben. Ahogyan Lumpi is felém fordult a rémült Lily üstjétől, indulatoktól remegő hangon megszólaltam. - Párcserét kérek. Most.

-De hát miért? - Kérdezte Lumpi értetlenül és kínos derűséggel pislogott ránk.

-Mert Black nem hagy dolgozni. - Feleltem felszegett állal, mire Mancs egy pillanatra lefagyott, majd két kézzel az asztalra támaszkodva ő is szót kért.

-Ez nem teljesen így van Professzor. Lupin főnökösködik éppen.

-Nem főnökösködöm! - Csattantam rá, mire láttam, ahogyan James rémülten elhúzza a száját. Mi a fene van velünk?!

-Na persze! - Nevetett fel erőltetetten, majd nagyokat pislogva, elvékonyítva a hangját grimaszolni kezdett. - "Ne tegyél bele annyi levelet!" "Rosszul fogod a pálcádat!" "Vidd arrébb a könyököd, zavar!"... Ez határozottan főnökösködés. - Szegte fel az állát gúnyosan. Provokálni akart. És lévén, hogy ő is tudta, hogy nem vagyok éppen az érzelmeim és tetteim felett-talán a düh, vagy a zavarodottság miatt-, ez túl gyorsan is sikerült neki.

-Valóban? És amit te művelsz? - Kezdtem kapkodni a levegőt mérgemben és egyre vörösödő arccal. - "Jaaaaaj mit is mondtál? Bocs nem hallottam.", "Oh Beth, hova is készülsz?", "A főnököd leszek, ha tetszik ha nem.", "A legjobb barátom vagy Beth!", "Nagyon fontos vagy nekem.", "Szeretlek Beth.", "Gyere kicsit Beth!", "Oh! Olyan kis édes vagy Beth!" "Nem is szándékozom elmondani, hogy kivel smároltam a kviddics pályán, Beth.", "Nem érsz semmit, bocs Beth.", "Van barátnőm, már nincs időm Beth"! - Hangom sosem hallott hangosságba ment át, furcsán zengőnek tűnt a teremre telepedő csendben és én... Aki mindig kínosan ügyelt mások véleményére... Aki összerezzent, mikor realizálta sokszor, hogy utánafordulnak egynél többen... Én... Akiben mindig volt valami fal... Valami gát... Ami a Tekergőkre nem volt jellemző. Legalábbis Jamesre és Mancsra nem... De az, hogy most nem érdekelt a többiek véleménye. Hogy mit gondolhatnak arról, miszerint egész hirtelen... Vitatkozni kezdünk. Nem is pillantottam az osztályra. Sem Lumpsluckra. Csak Siriusra tudtam koncentrálni és arra... Hogy mennyire dühös és türelmetlen vagyok...

-Komolyan? - Kacagott fel gúnyosan. - És amit te csinálsz? Tehetek én arról, hogy besértődtél?

-Besértődtem? - Csattantam fel hitetlenül. T-tessék? - Én besértődtem? - Tagoltam döbbenten, majd hitetlenül megráztam a fejemet. - Bocs pajtás. Azt hiszem félreértjük egymást! - Kerekre tágult szemekkel veregettem meg a vállát, de fújtatva ellökte a kezemet. Ijesztő volt. Mert úgy tűnt, megbántottság suhan át arcán. És én még sosem bántottam meg senkit szándékosan... 

-Igen. De előtte szeretnék beszélni az öcsémről! - Figyeltem amint álkapcsa kiugrik, ahogyan összeszorítja. Éles témaváltás volt a részéről, de úgy tűnt nem elterelésként hozta fel.

-Akit utálsz és megvetsz? - Sziszegtem elsötétülő szemekkel. - Róla inkább ne. Egy hét gyengélkedőre küldted, úgyhogy az a legkevesebb, hogy nem pocskondiázod! - Vetettem oda, majd fordultam volna vissza Lumpsluck felé, mikor erősen elkapta a karomat és megszorítva magához fordított. Nem fájt. Keze mégis biztos bilincsben tartotta vékony és egész apró csuklómat.

-Lesmároltad az öcsémet Lupin! - Üvöltött az arcomba, mire a szemem sarkából láttam, ahogyan Remus tétován felemelkedik a székéről.

-Igen. Baj? - Próbáltam kiszabadulni erős szorításából, de nem engedett, helyette erősen magához rántott. Vagyis húzott inkább. Egy kicsit erősebben és kicsit lendületesebben... 

-Baj? Nem is tudom. Csak megcsókoltad. - Szikrázó szemeibe pillantva összerándultam. Nagyon dühösnek tűnt. Pedig... Pedig pont ő nem lehetne dühös. Egyáltalán miért dühös? Aki itt dühös lehet, az én vagyok. És nem érdekel, hogy mennyiszer írtam le a dühös szót... Mert még mindig Sirius az aki minden logika nélkül, fej nélkül, rohan mindenfelé. És csak dühös. Nem is gondolkodik és közben itt kiabál. Mit képzel ez? Hogy övé a világ? Hogy ő a főnök? Na még mit nem!

-Azt csókolok meg akit szeretnék. - Susogtam kiszáradó torokkal. Mégis kirázott a hideg. Mégis vonzott a düh égő tüze a szemében és... És tekintetem tökéletes ajkaira siklott. De régen csókolt is meg... Mi lenne, ha... 

-Nem. - Felelte higgadtan és szorítása kicsit enyhült a kezemen. Kikerekedett szemekkel kaptam vissza tekintetébe a szemére.

-Nem? - Vontam fel fújtatva a szemöldökömet, majd rámordultam.(Holott ez Mancs szokása volt) - Akkor kit smárolhatok le Mr. Őfeslége? Vagy külön engedélyt kérjek tőled? - Forgattam meg a szememet. Najó... Elég volt Liz. Most ne gondolj arra, hogy az az átkozott szíved mennyire dobog és hogy mennyire bele vagy zúgva ebbe az ökörbe. Meg hogy amúgy barátok vagytok... Csak... Csak... Tűnj el innen, mielőtt valami olyat kapsz ami...

-Nem kell... - Hajolt közelebb és hangja szinte suttogássá vállt, ahogyan közelebb került hozzám. Elakadó lélegzettel meredtem fel mérgetől sötétlő tekintetébe és elnyílt ajkakkal bámultam fel rá. Sirius nagyon komolynak és határozottnak tűnt, majd csak ennyit mondott: - Rajtam kívül senkivel nem smárolhatsz. - Közölte halkan, hogy csak én halljam. A lélegzetem egy pillanatra elakadt, majd a következő pillanatban éreztem, hogy ereimbe forró vér csordult tele. Tessék? Nem elég, hogy a legjobb barátjának tart... Meg is csókol... Többszörösen is! Még... Még... 

-Szemét vagy Black! - Csattantam rá megremegő hangon és ellökve magamtól szinte elmenekültem a bájitaltan teremből...

***

-Pillanat! - Szólt ki Rub azzal az öblös és barátságos brummogásával, mikor bekopogtam kunyhója ajtaján.

Ajkamat harapdálva szorongattam hátizsákom pántját és magamban próbáltam megfogalmazni érkezésem okát... Ami végül nem ment, de Hagrid kinyitotta az ajtaját.

-Liz! De régen láttalak! - Csillantak fel szemei vidáman és szorosan magához húzott. Talán ölelése, vagy a szeretete, amit felém táplált... De az is lehet, hogy mindkettő keresztezve, de hirtelen felszínre bukott a napom összes sérelme. megaláztatása és nem bírva magamban tartani, haladéktalanul elbőgtem magamat.

Rub egyszerűen megijedt a heves zokogásomtól, ami konkrétan a semmiből keveredett, -mint nyári fülledt napsütsében a tomboló vihar,- és hatalmas lapátkezeivel próbálva simogatni, beljebb húzott és becsukta az ajtót.

-Jól vagy Lizzie? - Kérdezte aggodalmasan és egy terítő méretű zsebkendőt kotort elő nekem zsebeiből.

-Sirius utál. - Hüppögtem és felszipogva lepillantottam Agyarra, aki szomorúan nyalogatta kezemet. A talláromat is összenyálazva. De akkor is. Édes volt és figyelmes. Aztán eszembe jutott Mancs hasonló kutya-arckifejezése és Hagrid zsebkendőjét arcomba szorítva lerogytam behemót barátom hatalmas ágyára.

-Dehogy utál. - Ült le mellém Rub és ágya nagyot nyikordulva és kissé megrogyva fogadta gazdája súlyát.

-Dehogynem. - Zokogtam fel.

-Nosza neki, a kis Black nem is tudna utálni téged Lizziem. Odavan érted. - Brummogta és meglapogatta a hátamat, mire kishijján lebucskáztam ágyáról.

-Akkor is utál. - Ráztam meg újra a fejemet, ahogyan visszanyertem egyensúlyomat. Már hogy szeretne mindezek után? 

-Mesélj, mit baltázott már el megint? - Vonta össze bozontos szemöldökeit Rub és elhesegette Agykát, aki hevesen nyáladzva próbált felkúszni mellénk.

-Egyszerűen utál. És utál. És utál. - Ismételgettem szipogva. - Ugye itt maradhatok nálad? - Kérdeztem hirtelen megbicsakló hanggal, majd hozzáfűztem: - Sirius már látni sem akar.

-Honnan veszed azt? Legutóbb mikor itt voltatok...

-Legutóbb mikor itt voltunk összejött Dorcasszal! - Fakadtam ki keserűen. Csak fájt. Az emlék... Hogy újra itt voltam. Ahol Mancs elsőben magára öntötte a teáját... Segített a Legendás Lények beadandómmal... Meg annyiszor jártunk itt ketten. Egyedül. És most mégis... Mégis csak ez a fájó és sajgató emlék maradt meg.

-Meadowes a nyomodba sem ér Lizzie... - Brummogta Rub, mire patakzó könnyekkel felpislogtam rá.

-Már régen jobb nálam. Mindenben. Ő benne van a kviddics csapatban... Okos... Tehetséges... Bátor és nem mellesleg sokkalta szebb mint én... Nem is csodálom, hogy Sirius teljesen belehabarodott, hiszen...

-Fejezd be ezt Liz! - A vadőrünk most jelentőségteljesen, lapátkezeit vállamra téve szembefordított magával és mélyen a szemembe nézett. - Lehet, hogy Dorcast jobbnak találod magadnál, de egyedül vagy ezzel. Te vagy... Te vagy Liz! Ezen nem is tudok többet magyarázni. És tudod mit? Ne érdekeljen Dorcas! Ne érdekeljen a véleménye, ne érdekeljen a létezése se... Egyszerűen nem méltó arra, hogy figyelembe vedd. Értve vagyok?

-D-de... - Dadogtam, majd tenyerembe temetett arccal, megráztam a fejemet. - Én erre nem vagyok képes.

-Képes vagy rá. - Szögezte le ellentmondást nem tűrő hangnemben, majd elkezdett az ajtó felé terelgetni. - És most szépen visszamész a griffendél toronyba és megmondod Blacknek, hogy mekkora egy szamár.

Észbe sem kaptam, de már be is csukódott előttem a kunyhó ajtaja én pedig megrökönyödve ácsorogtam a küszöbön és tétován felemeltem jobb kezemet, hogy bekopogtassak újból... Aztán sóhajtva leeresztettem a markomat és hátizsákomat megigazítva visszaindultam a kastély felé. Hogy gondoltad ezt Rub? Szerinte olyan könnyű figyelmen kívül hagyni valakit, aki ösztönösen a figyelem középpontjában van minden egyes percben? Vagy mit mondjak Mancsnak? És ha Mancsot próbálnám figyelmenkívül ha-

-Lupin! Lám-lám... Kit látnak szemeim! - Harsant fel az előcsarnokban, mire megtorpantam. Csak ezt ne... Mármint. Bellatrix, Lucius és Narcissa triója sosem jelentett jót... Főleg, úgy hogy most egy bozontos hajú, beesett arcú, rettentően félelmetes fiú is mellettük cammogott. Rodolphus Lestrange. Többszörösen megbukott, kifejezetten veszélyes varázsló.

-Sz-sziasztok! - Intettem nekik barátságosan, de közben éreztem, hogy aprón megremegek a félelemtől.

-Csá. - Röhögött fel Lucius és Rodolphushoz fordulva leutánozta az integetésemet, béna fintorokat vágva... Várjunk... Most kiparodizált? És igen. Azt pedig ne is részletezzük, hogy az egész banda rajta, vagyis rajtam nevetett... Kivéve Narcissát, aki lehajtott fejjel rendezgette kezében tarott könyveit.

-Azt hittük, nem éled túl az úszó leckét. - Bellatrix vigyorogva lépett hozzám és vészjóslóan elmosolyodott. - De csoda. Kíváncsi vagyok, hogy ki mentett ki. Te tudod?

-N-nem... - Hebegtem ajkamat harapdálva, mire számító mosollyal tekergetni kezdte fekete haját.

-Gondoltam Édesem. - A becenév hallatán megborzongtam. De ez nem az a jó-féle borzongás volt, amit Mancs ölelése vagy figyelme váltott ki belőlem. Ez más volt. Olyan mint mikor az ember ösztönösen érzi, hogy nem jó környezetbe csöppent. - Mondd csak, milyen vérű vagy?

-F-félvér... - Dadogtam összeakadó nyelvvel és tettem egy tétova lépést visszafelé.

-Félvér. Az annyira nem is rossz. - Kacagott ki Lucius jegesen, majd fagyos mosollyal hozzátette. - De nem előny.

-É-értem... Nekem most... - Kezdtem akadozva, de Rodolphus a szavamba vágott.

-Ejnye Lupin! Hát nem is szeretsz szórakozni? Miféle griffendéles vagy te? És hol hagytad a nagy, hű-barátaidat? - Lépkedett felém, majd szórakozásból hirtelen nagyot lépett, elegáns, fekete bőrcipője, nagyot dörrent a kövezeten, mire összerándultam. - Olyan bátor vagy Drágaság! - Alattomos vigyorral ragadta meg a pálcámért nyúló csuklómat és egy egyszerű mozdulattal megcsavarta, mire a fájdalomtól könnyek szöktek a szemembe.

-Jajj... Csak nem fáj? - Biggyesztette le ajkait, mire Bellatrix hangosan felkacagott mögötte. Lucius csak vigyorogva zsebredugott kezekkel figyelte az egész jelenetet és még pont elkaptam, ahogyan meglöki Narcissa karját.

-Cissy... Nem is érdekel a cirkusz? - Kérdezte halkan és kajánul, mire a szőke Black lány kimérten és jegesen rápillantott.

-Nem érdekel. Kisebb, erőtlenebb és mi többen vagyunk. Ez nem fair. - Azzal mielőtt bárki reagálhatott volna, sarkon fordult és elvonult.

-Látod... Még van aki sajnál. - Fröccsent rám Bellatrix, majd egyszercsak előrántotta pálcáját. - Hallottál már a főbenjáró átkokról Lupin?

-I-igen... - Rodolphus vigyorogva szorította csuklómat, így a szabadulásom lehetősége többnyire nullára csökkent. - D-de azt nem használha... - Kezdtem akadozva.

-Hallgass, átkozott Félvér! - Förmedt rám hisztérikusan a fekete hajú lány, mire összerezzentem. - Tudom, hogy az áruló unokaöcsém veled van... - Sziszegte ellenségesen, gyűlölettől izzó szemekkel és pálcáját torkomnak nyomta, mire erőtlenül próbáltam kirántani magamat a Lestrange fiú szorításából, aki erre egy egyszerű mozdulattal mindkét kezemet hátracsavarta. - Barátkozik veled. Meg sem érdemled. - Köpött a tornacipőm elé én pedig zihálva és könnyeimet nyelve próbáltam kihúzni karjaimat a bozontos hajú szorításából. - Bár már egy sötét, kiégetett, fekete lyuk maradt helyén a családfán... - Húzta mosolyra száját.

-E-egy... - Kezdtem döbbenten, de a szavamba vágott.

-Csend. Fogd be a szádat, vagy megismertetem veled az egyik újonnan tanult átkomat. Úgy hívják Cruciatus... Jó kis varázslat. Tudod ki tanította nekem? A Mester... - Olyan áhítatosan ejtette ki száján a nevet, mintha a fekete mágia csodálatáról kezdett volna el fecsegni. - Csak az a baj vele... - Biggyesztette le a száját sajnálkozva. - Hogy gyakorolni kell.

-Itt az alkalom Bella... - Mosolygott Lucius, mire kétségbeesetten kezdtem rángatózni Rodolphus szorításában.

-Shh Édesem... - Rodoplhus a fülemhez hajolva mormolta bele a nyugtatónak szánt szavakat, de gonosz hanglejtése csak még jobban menekülésre késztetett. - Ha nem ficánkolsz nem fog fájni...

-Cs-csak engedjetek el... - Susogtam megtörten, mire egy emberként nevettek fel. Ez a nap... Igazán nem lehet már rosszabb...

-Jajj Lupinka... Azt hiszed, hogy csak úgy megúszod? - Somolygott Bella, de hirtelen elkomorult és elsötétedő szemekkel nézett a hátam mögé.

-Engedjétek el! Most... - Azt hittem, hogy a megkönnyebbüléstől elsírom magamat, de végül mégse tettem ezt, helyette csak remegve hunytam le a szememet.

-Nem. A kis barátnőd velünk marad Black.

-Nem engedem. Liz nem ártott nektek semmit! - Csendült fel újra megmentőm parancsoló hangja.

-Túl kicsi vagy ehhez Regulus! - Fröccsent rá Bellatrix, majd kajánul hozzátette. - Mellesleg Lupinnak már csupán az hatalmas hibája, hogy életben van.

-Értem Bella... De akkor sem eshettek neki egy szerencsétlennek sem a folyosón. - Pers is csatlakozott a beszélgetéshez és a látóterembe sétálva, rezzenéstelen arccal nézett végig rajtam. - Engedjétek el.

-Mert? Mi közöd van bármi griffendéleshez Piton? Azt mondtad, hogy mélyen megveted őket és egytől egyik véráruló, vagy sárvérű. Szerinted meg sem érdemlik a figyelmet. - Dörrent rá Rodolphus, mire kerekre tágult szemekkel kaptam Perselusra a tekintetemet. Mi?

-Az meglehet, de hogyha ki akarjátok magatokat csapatni az iskolából, rajta. - Sziszegte lassan artikulálva, rám sem pillantva Perselus és szeme rávillant Regre, aki idegesen, befeszített álkapoccsal méregette háztársait.

-Mi folyik itt? - Zendült fel egy újabb ismerős hang, mire nagyot kellett nyeljek. Nem voltam benne biztos, hogy jó hogyha Ő is belefolyik a történésekbe.

-Lupin! Hát csatlakozol? - Kérdezte vidáman Lucius, mikor Remu kivont pálcával közelebb lépett hozzánk.

-Ellie? - Kapta rám döbbenten a tekintetét, majd tekintete felvillant. Sosem látott érzelmek ültek ki arcára. Olyanok, amiket még én sem néztem ki ebből a szelíd, aranyszívű, szeretetteljes emberből. Egyenesen félelmetes volt a változás, ahogyan védő-ösztönei arcára is kitükröződtek. - Nem szégyellitek magatokat? - Csattant fel dühösen és hangja remegett a méregtől. - Ereszd el a hugomat! - Szegezte a pálcáját izzó szemekkel Rodolphusra, majd mielőtt az kettőt pisloghatott volna, már intett is felé pálcájával. - Incarcerandus! - A fiú testére pedig erős kötelek hurkolódtak én pedig egy utolsó pillantást vetve Perselusra odaszaladtam Remushoz, aki még mindig rettentő dühvel méregette a mardekárosokat.

-Hoppá Lupin! Micsoda varázslat! - Kacagta ki Bellatrix, de ő se nevethetett sokáig, mert Remus elsötétülő arccal egy intéssel sobálvánnyá változtatta. Lucius ijedten pislogott a bátyámra, majd mielőtt ő is kaphatott volna valamit, gyáván eliszkolt. Abba az irányba, amerre Narcissa is elsétált.

-Remy! - Susogtam és szipogva temettem arcomat a nagypapás pulcsijába, amit a hideg idő miatt tallárja alá vett fel. A megmentőm. A fény volt a mai nap, sötétnek tűnő, fekete alagútjába...

-Elegem volt. Elmegyek Lumpsluckhoz. - Jelentette ki és óvatosan megsimogatta a hátamat, majd apró puszit nyomott a fejemre. - Jól vagy?

-Mostmár igen... - Sóhajtottam fel, mire halványan elmosolyodott. Istenemre Remus... Mi lenne velem, nélküled?

-Menj fel a szobánkba, én is jövök... Csak el kell mennem Lumpihoz. - Intett fejével a lépcsők irányába és egy utolsó puszi után fejét csóválva elindult a pincék felé.

-Beth... - Kezdte Regulus aki tétován ácsorgott a megkötözött, villámló szemű Rodolphus és a lefagyott Bellatrix között. Perselus egy utolsó pillantást vetve rám, megrántotta vállán táskáját és elsietve mellettem már ott sem volt. - Én sajnálom, hogy nem tudtalak megmenteni... - Hebegte a fiú és szomorúan pislogott rám.

-Semmi baj! - Ráztam meg a fejemet óvatosan és kedvesen karjaimba zártam, mire éreztem, hogy befeszült izmai elernyednek.

Testem még akkor is emlékeztetett a megtörtént eseményekre, remegésével, mikor kinyitottam a fiúk hálókörletének ajtaját. Csakhogy a szobában szembe kellett néznem még egy hatalmas kihívással. Ugyanis Sirius Black a szoba közepén, a szőnyegen terpeszkedve hajolt a Tekergők Térképe fölé és szemmel láthatóan valami varázslaton dolgozott, de ahogyan hallotta az ajtó nyikorgását, felvont szemöldökkel kapta fel a fejét.

-Jé! Ennyi volt a "Jó messzire innét" terved? Vagy eltévedtél az iskolában? - Kérdezte gúnyosan, miközben végigmért.

-Hidd el nem szándékosan jöttem vissza. - Szorítottam össze az állkapcsomat. Gyerünk Liz! Hagrid miatt! Meg kellett próbálnom olyannak lennem, mint aki tényleg tud harcolni és kiállni magáért... Ugye?

-Aha... - Hagyta rám, majd vigyorogva visszahajolt volna a térkép felé, de ekkor dühösen rászóltam.

-Mondd csak, miért utálsz engem ennyire Black? - Csattantam rá, mire döbbenten tette le a pálcáját.

-Én utállak téged? Valamit nagyon félreértesz, mert ez szerintem fordítva igaz! - Morogta és hogy emlékeztessen az erő viszonyokra feltápászkodott, hogy felém magasodhasson.

-Én nem utállak téged, te viszont egyenesen gyűlölsz! - Böktem bele mérgesen a mellkasába, mire összefonta maga előtt karjait és ellökte kezemet.

-Hah! És akkor a te érzéseidre új fogalmat kéne kitalálni! Szerinted nem vettem észre, hogy mennyire kerülsz... Hogy belém kötsz... Hogy...

-Beléd kötök? - Csattantam rá, mire dacosan bólintott. - Szóval belédkötök. - Bólintottam hitetlenül és arcom vöröslött a sértettségtől. - Ne vigyorogj Black! Ne vigyorogj, mert amit te csinálsz az egyenesen elviselhetetlen! Mert nem oké, amit leművelsz velem! Nem vagyok a bábod! Nem vagyok egy kis izé! Nem engedem többet, hogy szórakozz velem! A sarkamra fogok állni! - Kiabálltam fel, lévén hogy magasabb volt nálam.

-Na azt meg fogom nézni. - Hajolt le vigyorogva én pedig egy egyszerű mozdulattal. CSATT! És Sirius arcán már ott is piroslott a tenyerem vörös vonala, mire egyszerűen kikerekedett szemekkel eltátotta a száját. Hát még én! Rémülten kaptam a szájam elé a kezemet és nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek. Jóég... Mit tettem?! Meg fog ölni. Vagy ha nem ő, akkor majd én magamat. Bántottam! 

Aztán eszembe jutott, hogy pont most határoztam el, hogy bátrabb és határozottabb leszek, így sápadtan, rémülten ugyan, de kihúztam magamat. 

-Te megütöttél Lupin! - Harsant fel hitetlenül.

-Megérdemelted. - Biccentetem tettetett kimértséggel, majd rémülten sikkantottam fel, mert hirtelen felkapott és egy egyszerű mozdulattal az ágyamra dobott. - Mit csinálsz? - Sipákoltam, mikor könnyedén rám ugrott. Erre nem számítottam.

-Nem üthetlek meg, mert lányt nem ütök... - Morogta sötét szemekkel, majd indulatosan hozzátette. - De van más fegyverem. Amit pedig te érdemelsz meg! - Azzal egyszerűen felém kerekedett és dögönyözni kezdett.

-Gonosz vagy és szemét Black! - Nevettem, holott legszívesebben sírtam volna dühömben. - Te egy aljas... Idióta... Jajj! - Sikkantottam fel hangosan felnevetve, de közben próbáltam szemmel ledöfni a vigyorgó, felém hajoló fejét. - Ez gonosz... Hahahaha... Kihasználsz! - Nevettem kényszeresen és ficánkolva próbáltam kiszabadulni karjaiból. - Ez nem vicces, te aljhahahas szeméthahaláda! Eresz... Hiihhihih... El! Nehehehehem állok johohohohhót magamért! Tehehehehe! Utállak! - Kiáltottam fel két nevetéshullám között, Sirius pedig rajtam nevetve csikizett tovább. - Gyűlölhehehehek! Eheheheheressz eeehehehel! - Utáltam, hogy ennyire ismert. Hogy tudta, miképpen lehet legyőzni... Hogy miként tehet harcképtelenné.

-Nem. - Mosolygott rám diplomatikusan, majd meglepetten mordult fel, mikor derekán átkulcsolva lábaimat felé lendültem és lenyomtam a matracra. Nem úgy van az Black! Gyerünk Liz! Üsd, vágd nem apád! - jó... Igazából ha Lily parancsoló, elégedett fejét nem képzelem magam elé, biztosan rémülten kászálódtam volna le róla... Vagy nem lett volna annyi eltökéltségem... De jó tudni, hogy Mancs még erre is képes ösztönözni, ugye?

-Beth? - Kérdezte döbbenten, de már késő volt, mert egyszerűen, játékosan gyomorszájon vágtam. - Au! - Jajdult fel.

-Ezt azért kapod, mert ennyire kuka vagy! - Kiáltottam fel harciasan és elkezdtem ütögetni mellkasát. Eleinte értetlenül nézett rám, majd lassan elmosolyodva, karjait feje alatt összekulcsolva szórakozottan figyelte, ahogyan ökleimmel próbálok neki KOMOLYAN fájdalmat okozni. Hát nem ment. Pedig igyekeztem. Mert megérdemelte. 

-Ezt meddig akarjuk folytatni Bébi? - Vonta fel szemöldökét öt perc megállás nélküli pofozkodás után.

-Ameddig nem fáj neked úgy, ahogy nekem fájt! - Sziszegtem dühösen, mire sóhajtva megforgatta a szemét. - Vagy te is akarsz csikizést? - Még válaszolni sem tudott én már nyakánál matattam, mire felnevetve húzta be azt. - Oh! Tehát azért te is csiklandós vagy! - Vigyorodtam el, mire megrázta volna fejét, de ekkor pedig túl tökéletes hasát kezdtem csikizni, mire hangosan és ugatósan felnevetett.

-Ehhehelizabeeheheth! - Nevetett mérgesen, de én diadalmasan dögönyöztem tovább.

-Ez a végső leszámolás, Drágám. - Pihegtem egy félóra múlva, majd utoljára nekiláttam, hogy a szintén fáradó Blacket utoljára harcképtelené téve kicsikizzem belőle még a kedvét is a velem való játékhoz, de ekkor Sirius lefogta a kezemet és fordított helyzetünkön.

-Elég. - Jelentette ki lihegve és szétzilált haját kisöpörte szeméből. - Elég volt Lupin!

-Nem volt elég. - Ráztam meg a fejemet dühösen és éreztem, ahogyan szemem bekönnyezik. Nem volt elég. Miért tudott csak egy pillantásával világfájdalmat ébreszteni? Egy szavával? Miért? És miért nem érzi át ezt? Miért nem fogja fel, hogy valamiért a szívem leengedi a minimálisan felhúzott falait is vele kapcsolatban? 

-Nem volt elég? - Ráncolta homlokát, mire keserűen megcsóváltam a fejemet.

-Olyan egy balfék vagy. Utállak! Szállj le rólam. - Próbáltam lelökdösni magamról, de nem engedett.

-Nem. Először mondd el, hogy mi bajod van velem. - Makacskodott, mire mérgesen rácsücsörítettem. Hiba volt. Mancs tekintete úgy ugrott rá az ajkamra és nyelt nagyot, hogy mérgem egy pillanat alatt párolgott el. Ha megcsókol...

-Gyerünk! - Noszogatott vágyakozó tekintettel, mire megráztam a fejemet.

-Előbb mondd te. Miért utálsz? - Biggyesztettem le ajkaimat, mire újból levándorolt tekintete. - Ne nézd a számat, te Buta! - Mordultam rá, mire szeme megrebbent.

-Én nem utállak Beth... - Csóválta meg a fejét lemondóan, mire felvontam a szemöldökömet.

-Valóban? Akkor miért kerülsz? Miért nézel le? Miért vagy velem ilyen? Ilyen... Ilyen lekezelő? Egyszerűen úgy csinálsz, mintha nem is lennénk barátok! - Fakadtam ki. - Mintha én csak egy kis... Gyámoltalan... Idióta lennék aki... - Nem tudtam folytatni, mert Mancs egyik tenyerét számra tapasztotta. - Mhhmhmhmhmhmhmhmhmh! - Mondtam tovább mérgesen a tenyerébe, de leintett.

-Sh... Először is. Aki valaki kerül valakit, az te vagy! Nem is foglalkozol velem. Nem is létezek a szemedben. Egyszerűen lecseréltél az öcsémre. És Jamesre! - Magyarázta keserűen. Közbe akartam szólni, de keze még mindig a számon pihent. - Egyszerűen... Nem is tudom... Valahogy teljesen eltávolodtál tőlem... És csak... Nem beszélgetsz velem, nem nevetsz velem, nem ölelsz meg, nem tudom neked elmondani a véleményeimet. Nem vitatkozol velem, de nem is dicsérsz... É-és... - Nem tudta befejezni, mert most végre a szavába tudtam vágni.

-Igen. Lehet. De te tökéletesen meg vagy nélkülem Dorcasszal...

-Én nem vagyok szerelmes Dorcaszba! Én... 

Későőő vaaaan. Nagyon későőő... És decembeeer. Negyedike! :D Ami azt is jelenti, hogy majdnem két hétre megint felszívódtam. Annyira röstellem néha magamat ezért. Direkt elhatározom, hogy "no jó, majd most gyakrabban hozom a részeket" aztán ez lesz belőle... Azért remélem nincs harag! :) 

A sztoriban még ősz van, de bennem már csak úgy dúl a mániákus karácsonyi-láz... Kedden itt a Mikulás is... Advent második vasárnapja a mai... Az adventi kalendárban is egyre haladunk az ablakocskákkal... És mindjárt itt a karácsony! Legalábbis a szüneeet! Az a rakat tézé, meg doga, meg felelés és hasonlók, pedig eltörpülnek a körvonalazódó karácsonyfa alakja előtt. Alig várom! :D Srácok, kitartást... Tényleg! Valahányszor elcsüggedtek, vagy szomorúbbak vagytok gondoljatok arra, hogy mindjárt karácsony! ÉS SZÜNET! Pihenhetünk, filmezhetünk, zabálhatunk, olvashatunk és még ajándék is jár. Szóval egy szó, mint száz. Szuper mázlisok vagyunk. Egy esetleges jótanácsot, ha megfogadtok: tudom nehéz... De mosolyogjatok és próbáljatok nyitott szívvel és nyitott szemmel járni. Ha valakivel kedvesek vagytok, akkor az az ember is kedves lesz valaki mással és az a másik ember is egy harmadikkal. Igazi láncreakció és egy mosollyal is jobbá teheted a világot. Vagy ha nem is az egészet, egy ember napját biztosan. (Egy srác rámmosolygott múlt héten, félszeg, unott szájrándulás... De mosoly volt. És ilyenkor ez annyira tud számítani. Egy ködös, sötét, hideg reggelen... Próbáljátok ki. És amúgy rayogóbbnak tűntök vele, szóval csak hajrá, az eredményeket, meg írjátok, meg... Had legyek büszke rátok! :) 

Hálát rebegek... 21, 6K olvasó?! 1,1K csillag?! ÉS 69 KÖVETŐ?! EMBEREK?! EZ MIND A TI MŰVETEK?! El sem hiszem. Olyan... Varázslatos az egész. És... Wow. Szóhoz sem jutok. Inkább képzeljétek el, ahogyan a párnámba visítozok jókedvemben és ugrálok az ágyon a hihetetlen öröm-sokktól. WOOOOW. Megvan az elsőszámú karácsonyi-csodám. Gyűjteni fogom. És nektek meg... Hatalmas puszi... Ölelés... Meg minden, amit csak el tudtok képzelni. HIHHETETTLEN! HÖLGYEIM ÉS URAIM! HIHHETETLEN! :D <333

Ééééés... Úristen. Meg kell veletek osszam ezt, mert képtelen vagyok magamban tartani. Olyan... Emberi ésszel fel sem tudom fogni, igazán mi is történt. Úgyhogy leírom... Képzeljünk el egy hiper-szuper... Zseniális hölgyeményt... Nem tudom. Lehet szőke a haja, lehet barna... Mindegy. Meg a szemszín sem számít, sem a magasság... A lényeg... Aki olvassa a firkálmányomat... Unatkozik... És egész egyszerűen... Lazán előkap egy grafit ceruzát egy papírlapot és nagy unalmában, oda sem figyelve... Lefirkant egy IGAZI MŰVET! Múzeumban a helye. Eskü! De mutatom is a szépségeimet, a műalkotásokat... A legeslegjobb karakterrajzot, amit valaha láttam a saját, két, kék szememmel az életben. De elég is a rizsából... Csak csodáljátok az egyetlen... A pótolhatatlan... A csodálandó... @SophieTailor művésznő, legújabb alkotásait! Trüptürütrűűűű! Trombitaszó... Dobpergés... Függöny elhúzódik... Reflektorok a helyükre ééééééééésésésésésésésés:

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

Én egyszerűen oda vagyok. És vissza is. Meg mégegyszer oda és vissza már nem is... De... Látjátok ti, amit én is?!?! Hát nem zseniális?!?! Ez lenne Liz. És mennyire kézenfekvő és mennyire bájos és mennyire lágy és mennyire... Aww! Nem is tudom, mivel köszönhetem meg ezt az egészet. Hiszitek ezt? Rajzoltak nekem. Lerajzolták nekem Lizt. Csípjetek meg! Ez egy álom. Aucs. Jó nem, de húúúúúúúúhaaaaaaaaaa. Egyszerűen zseniális. Komolyan. Egy igazi zseni... Egy igazi professzionális művészre bukkantunk itt a watti rejtett zugában. Hihetetlen. Egyszerűen csak nézem és képtelenség vele betelni. Egyszerűen olyan "wow" és "omg" érzés az egész :D Nem találom a szavakat, pedig annyiszor megkaptam már, hogy a "szavak embere vagyok"... De ez. Ez tyű. - ahogyan Liz is mondaná és én is. - Képtelen vagyok abbahagyni a dicséretét, de nyugi... Leállok. DE AKKOR ISSS! Képzeld el, hogy ódákat zengek rólad és közben körülugrállak, jó @SophieTailor? És közben vigyázva ölelgetem ezeket a remekműveket. És persze alig kapsz levegőt, mert annyira szorosan ölelgetlek. Szóval remélem megvan a kép... És... Najó. Elég lesz. Ha nem hagyom abba, egy egész fejezetnyi himnuszt zengek ezekről a rajzokról és rólad-ofc-. Csak csodáljátok meg, drágák... És halmozzátok el dicsérettel, mert megérdemli. Csak a legjobbakat kívánom neked! Tényleg. Zseniális vagy, úgyhogy bátran és szerencsével vágj bele mindenbe, mert itt a kézzelfogható... Vagyis szemmelfogható bizonyíték arra, hogy zseniális és elképesztő vagy. 

És ez mindőtökre vonatkozik. Nem érdekes, hogy mások mit mondanak. Legyetek olyanok, amilyennek lenni akartok. Legyetek büszkék, mert van mire... És sose rettenjetek, vagy bizonytalanodjatok el. Mert itt mindenki egy hatalmas kincs. Mindenki. Mindenki számít, minden apró emberke és mindnek annál hatalmasabb a lelke és a szíve. Bízzatok magatokban. És ha senki, én büszke vagyok rátok, oksi? Olyan hihetetlenül letaglózóak vagytok. És Karácsony alkalmából, tegyetek be valami szuper nyálas, szuper christmas-es zenét és táncoljatok helyettem is. Kitartást. Alig pár hét és karácsony van. 

Puszi, csókcsók! 

Ui:. Irgum burgum, aki most olvassa el... Mármint... Mars az ágyba! ;) -Tudooom. Ez rám is vonatkozik... Meg eleve kicsit, nagyon hulla vagyok már most... De na. Ha én is megbírkozom vele, ti is. Háromra kapcsoljuk le a lámpát, oki? Oki. Holnap hétfő, ne csináljuk ezt magunkkal. Aki meg reggel olvassa és egyáltalán olvassa ezeket a hosszan tartófecsegéseket a semmiről... Very well done! :D 

Nade! 

3!

2!

1 és fél ;P

1! 

ÉÉÉÉÉÉs: 

0! NULLA HULLA! LEKAPCS. ALVÁS, EGY, KETTŐ! 

Ez a beszéd :) 

<33

Szép álmokat... 
(Meg szép napot, meg jó reggelt, meg jó étvágyat... Csak mindenki képzelje oda a megfelelő köszöntőt az élethejzetéhez!) 

IGYATOK FORRÓCSOKIT!