Szemöldökráncolva lapoztam még egyet azon hatalmas könyvek egyikében, amelyeket még a könyvtárból cipeltem fel halloween előtt. Kettőt már átfutottam, de homunculus még nem jött szembe velem.

Nagyot sóhajtva megigazítottam a tarkóm alatt a párnát és a kedves kis házimanó által felhozott teát magamhoz véve belekortyoltam. Két napja betegeskedtem és attól függetlenül, hogy végre nem a gyengélkedőn kellet ülnöm, nem volt túl jó.

A borogatás, amit a reggeli rohanásban James intézett nekem az utolsó pillanatban, lehűtötte valamelyest forró homlokomat.

Nagyot sóhajtva pillantottam az ablak felé. Holnap Sirius Black születésnapja van és fogalmam sincs, hogy mit adhatnék neki. Ki sem bírok kelni az ágyból, nem hogy még ajándékért menni, vagy egyáltalán készíteni... Ajkamba harapva tettem vissza Mancs éjjeliszekrényére a bögrémet, majd gondterhelt sóhajt hallatva lapoztam egyet a könyvben.

Legközelebb akkor kaptam fel a fejemet, mikor az ajtó kicsapódott és megjelent benne egy hatalmas kutya. Halvány mosoly szökött ajkaimra, ahogyan farkasszemet néztem a nagy, fekete bundával rendelkező, medve méretű állattal, aki hangosan lihegve és farkát csóválva nyakában Sirius Black táskájával(Ezt a kutyacsontos kulcstartóról és a monogramból szűrtem le.) érkezett meg az ajtóba, majd nedves orrával sietve belökve az ajtót, hirtelen emberi alakot öltött.

A következő pillanatban pedig már azon kaptam magamat, hogy egy igen jóképű varázsló igyekszik felém.

-Ebéd szünetetek van. - Pillantottam fel rá szemöldökráncolva és a könyvjelzőt a helyére téve figyeltem, amint a futástól zihálva törökülésbe vetette magát a szőnyegen, hogy a hátát az én ágyamnak támaszthassa.

-Ami azt jelenti, hogy van időm egy kicsit itt lenni. - Mosolyodott el és megnyalta kicserepesedett száját.

-És az ebéd? - Mosolyodtam el, mire diadalittasan a táskájába nyúlt.

-Tádá! - Húzott onnan elő, egy szalvétába csomagolt szendvicset és diadalittasan megmutatta nekem. - Látod Beth? Nem tud megállítani semmi! - Kacsintott rám jókedvűen, de mikor látta, hogy arcomra fagy a mosoly aggódva fordult meg és könyökölt fel a matracomra. - Mi baj Manólány?

-Nem tudok neked szülinapi ajándékot csinálni. - Húztam el a számat, mire megkönnyebbülten harapott bele a szendvicsébe.

-Ja, hogy ez! Ugyan Beth! Semmi gond. Annyi a lényeg, hogy meggyógyulj. - Csámcsogta és nem is érdekelte, hogy egy csomó tincs szabadult már ki copfjából, amik mind arcát keretezték, de a bátrabbak még a szeme elé is hullottak. - Unom már, hogy mindig te vagy az aki ilyen bonyodalmakba kerül. - Folytatta teli szájjal és elképesztően édesnek tűnt, ahogyan pofikájában két nagy gombóc keletkezik evés közben, mert annyira telerakta. - Mi az? Van valami az arcomon? - Harapott még egyet a szendvicséből felvont szemöldökkel.

-Nem... Csak aranyos vagy. - Hajtottam le a fejemet, aprón elvörösödve. El sem hiszem, hogy ezt hangosan kimondtam!

-Ezt tudtam. - Csillantak fel szürkéi és kihúzta magát ültében. De valahogy most még is sokkal bugyutábbnak tűntek felfelé görbülő ajkai.

-Maradj már! - Löktem meg nevetve a karját, mire összeszűkítette a szemeit. A következő pillanatban már azon kaptam magamat, hogy nevetve próbálok beburkolózni a paplanomba, Mancs pedig hidegvérűen eszegetve a szendvicsét, próbálja lefejteni rólam azt. Mikor pedig az utolsó falatot is lenyelte elvigyorodott és lehúzva a fejemről a takarót felkacagva összekócolta fürtjeimet.

Vigyorogva nyúltam én is az övéi felé és belemarkoltam pár, szeme elé hullámzó feketébe, mire felvillant szemekkel ragadta meg a csuklóimat.

-Neked aztán kutya bajod! - Mordult rám játékosan és újra összeborzolta fejemet, mire felnevetve kaptam most én el a kezét és próbáltam eltolni magamtól.

-Szia Liz... Sirius... - Mindketten ledermedtünk és úgy meredtünk az ajtóban megálló Marlene McKinnon, Mary Mcdonald és Dorcas Meadowes trióra... Utóbbitól ugyan kicsit elment a kacaghatnékom, de mikor Mancs megbizonyosodott, hogy nem ütheti meg magát tovább dögönyözött.

-Lena! Segíts! Molesztál! - Sikkantottam fel kacagva, majd mikor Sirius ezen felbuzdulva nevetve a nyakamba fújt, megállás nélkül rázkódva a nevetéstől próbáltam ellökni kezeit.

-Hoppá! - Kapott el vigyorogva, mielőtt leeshettem volna a saját ágyamról. A szemeimbe temetkezve óvatosan vissza fektetett a rendes helyemre és apró puszit nyomva még mindig forró homlokomra visszatette rá a borogatást.

-Black. A szülinapodról lenne szó. - Köszörülte meg a torkát Lena, miközben elmosolyodva figyelte, ahogyan Mancs gondosan a nyakamig húzza a paplanomat és felszedve a földre esett könyvemet az éjjeliszekrényére egy csokibékát rejt a bögrém mögé(Amit természetesen, csak akkor vettem észre, mikor már elmentek).

-Igen? Mi van vele? - Érdeklődött unottan, miközben a vállára dobta a táskáját.

-Holnap lesz és... - Dorcas vigyorogva fonta maga előtt össze a karját, majd felém pillantva folytatta. - Arra gondolunk, hogy leszökhetnénk Roxmortsba. - Az előbbi mosoly ekkor fagyott arcomra és elfancsalodott szívvel fordultam a fal felé.

-Bocs Dorcas, de nem lehet. - Mancs meleg tenyere kedvesen simogatta meg a bal vállamat, ami most szabadon volt az oldalfekvés miatt.

-Mer'?

-Mert történetesen jobb lesz nekem a kastélyban. És mellesleg holnap kviddics edzés is lesz, mert szülinap ide, szülinap oda pár nap és meccs lesz a mardekárosokkal... Szia Beth!... - Aztán tovább beszélt, de közben az ajtó már becsukódott mögöttük. Mancs bársonyos és nyugtató hangja egyre távolodott én pedig sóhajtva fordultam hátamra...

***

Mancsnak valóban nem lett nagy felhajtás a születésnapja, de úgy tűnt nem bánja. Azonban a kviddics meccs valóban a nyakunkban volt... Eleve sem voltak annyira biztosak a nyerésben, de mikor elérkezett a megmérettetés reggele, egyszerűen rossz volt figyelni.

Alig aludtam valamit az éjjel, mert egyfolytában fájt a fejem, de legalább a tüdőm nem szúrt már egyfolytában... Csak akkor mikor köhögtem. Tehát ez türhető volt.

-Ugyan már! Fel a fejjel srácok... - Tornáztam magamat feljebb az ágyban. - Nagyon jó csapatotok van idén is. - Próbáltam lelket önteni beléjük, de semmi.

James üres tekintettel bámulta ágya mennyezetét és arca sápadt volt, ami nem illet vörös kviddics tallárjához.

-Megfogjátok nyerni! - Ütöttem össze a tenyeremet lelkesedést próbálva szítani, de nem sikerült. Remus már rég nem volt köztünk, ő ugyanis a fiúkkal ellentétben inkább lement reggelizni az éhenkórász Pettel egyetemben...

-Hahó! Ilyenkor kell felállni Jamie és azt mondani... "Igazad van Maszat! Megfogjuk nyerni ezt a meccset!" - Méllyítettem el a hangomat, mire James fáradtan és bosszúsan mosolyodott el.

Segítségkérően fordultam Tapmancs felé, aki szintén harcidíszben virított már, de savanyú képpel ücsörögve az ágyán a seprűje és terelő ütője társaságában és a kávéját kortyolgatta.

-Te Jézus Isten! - Csattantam fel váratlanul, ezzel pedig végre felém kapta tompán csillogó szürkéit. - Elég volt ebből! Te most lettél nagykorú pár napja. - Böktem felé fenyegetően, majd Jamie felé fordultam. - Te pedig az eddigi legjobb csapatkapitány vagy Potter! Úgyhogy nagyon gyorsan szedjétek össze magatokat, vagy én fogok mindjárt kivergődni ebből az ágyból és a fületeknél fogva rángatlak le reggelizni benneteket! - Morogtam.

-Gyere Tapmancs. - Sóhajtott fel végül Jamie és feltápászkodott az ágyából. - Legalább a többiekbe öntsünk lelket, ha már magunkba nem sikerült. - Igazította meg szemüvegét orrán és felkapta seprűjét.

-Megyek. - Itta ki a maradék kávéját Mancs, majd elmosolyodva hozzám lépett. - Köszi Beth... Már megint te segítesz rajtunk. - Nyomott apró puszit az arcomra, majd kiskutya tekintetet varázsolt magának. - Kaphatok egy szerencse-puszit? Tavaly is kaptam és akkor magasan a földbe döngöltük őket. - Könyörgött lekonyuló szájjal, mire a mutatóujjammal kuncogva meg koppintottam orrát.

-Sok sikert Mancs. - Emelkedtem kicsit fel és apró csókot leheltem szája sarkába, mire álmatag vigyorral odakapta kezét.

-Tapmancs! Gyere már!

-Megyek megyek! - Rikkantott fel sokkal élettelibben, majd gyors puszit nyomva szájamra kirobogott.

A fejemet ingatva tértem észhez a sokkból, majd halkan felkuncogva meredtem ki a borús felhőkre, amiket az ablaküvegen keresztül csodálhattam meg. Nem volt jó idő, de biztos voltam benne, nem most fog esni az eső.

Egy kis ideig figyeltem a tájat, majd elhatározva magamat ültem fel az ágyamban. Biztos nem fogok itt rostokolni, amíg a barátaim meccset néznek, vagy éppen azon vesznek részt...

Így történt, hogy kikászálódva a paplan alól megbizonyosodtam, hogy legfeljebb csak hőemelkedésem van jelen pillanatban. Így a hálóingemet egy meleg aláöltözetre váltottam, amire aztán egy farmert húztam és elcsenve Remy nagypapás kötött pulcsijai közül egyet kabátot vettem fel, meleg sállal és sapkával. Biztosra kellett mennem. A készülődés közben lehörpintettem a teám maradékát, majd a tükör elé állva "megcsodáltam" magamat. Az arcomon komoly lázrózsák ékeskedtek és a szemem is sokkal jobban csillogott, de ezenkívül rendben voltam. Már csak a láthatatlanná tévő köpeny kell! Voálá!

***

-De hogy-hogy nem jöttek még össze? - Jamie köpenye rejtekében úgy döntöttem, hogy ismerős arcokhoz csapódok hozzá. Így kötöttem ki Lily-Lena-Mary-Lice-Frank kvintett mögött. A kérdés mellesleg Marytől származott.

-Ez mindenki számára titok. - Sóhajtott fel Lily a pályán cikázó alakokat figyelve. - Mármint fene tudja, hogy mi a fene történik köztük. De már mióta!

-Talán azért nem merik felvállalni az érzéseiket, mert köztudott, hogy Lizt túl sokan is védik... Tehát Sirius emiatt sem merne lépni. Meg aztán... Még mindig a legjobb barátjának a húgáról van szó. - Vakarta meg a fejét Lena.

-De nem biztos, hogy Remus bánná, ha összejönnének. - Vetette közbe Alice. - Mármint... Ha én lennék Lizzienk bátyja akkor örülnék, hogy talált egy olyan pasast, mint Sirius.

-De szerintem mindketten abban a tudatban élnek, hogyha végre egymásra találnának Remus elszakítaná a kötelékeiket. - Sóhajtott Frank és összébb húzta magán kabátját, mikor újabb szél lökés suhant át a lelátón.

-Amúgy mit gondoltok Dorcasról? - Vetette fel hirtelen Lily és lustán meglengette a griffendéles zászlót.

-Nem tudom... - Sóhajtott fel Lena(Alias Marlene) és a körmét kezdte piszkálni. - Jófej, meg minden... Csak...

-Csak egy nagy szemét! - Bólintott Lily, mire összehúzott szemekkel léptem egyet közelebb feléjük.

-Szerintem tévedsz Lily. - Motyogta óvatosan Lice, mire a vöröshajú legjobb barátnőm, irigyletes zöldjei felszikráztak. - Szerintem mindenki téved. Én beszélgettem Dorcasszal és iszonyú jófej. El sem tudom képzelni, hogy valóban gonoszkodna Lizzel. Mi van... Ha... Liz találta ki ezt az egész drámát. Mert végülis egy fél évig a gyengélkedőn feküdt...Monoton volt az a fél év. És most újra visszajött, de már nem lehet semmi sem a régi. Nem tud már kviddicsezni... És lehet, hogy Sirius is kiszeretett már belőle. Nem tudom. Ez a mostani betegség is egy kicsit megjátszott-szagú. Olyan mintha egyfolytában a rivaldafényben akarna lenni... - Döbbenten figyeltem a mindig kedves Alice Fortescuet, aki mindig olyan édes szívű barát volt... Sosem néztem volna ezt ki belőle... Hogy ilyeneket mondana rólam a hátam mögött... És bár a szívem meghasadt a szavaiba, agyam kattogott, mint a legvadabb fogaskerék. Lehet igaza van? Nincs igaza! Nem lehet igaza... De ha mégi... Nem! Dorcas lehet, hogy átmosta az agyát?! Ugyan! Miért tenné?

Ajkaimba harapva hátráltam a kis csapattól és ahogy hallótávolságra kívülre értem elködösült szemekkel szorítottam meg a lelátó korlátját.

A szemem sarkából láttam, ahogy Lily megpördülve sarkán faképnél hagyja barátainkat és arra cammog, ahol én is álltam. Csak én láthatatlanul.

Végül mellettem rákönyökölt a korlátra és unottan figyelte a meccset tovább.

***

-És megcsókolta! - Törtem ki újra zokogásban, mire Rub, brummogva ölelt magához mégjobban. De mi történt? Miért zokogtam a meccs vége után negyedóra múlva Rubeus Hagrid kunyhójában? Ki csókolt meg kit?

Tehát nem volt sok idő, hogy James elkapja a cikeszt és még örültem is a nyereségünknek és még el is engedtem, hogy Dorcas is dobott egy gólt. Ez az öröm csak öt percig tartott, mert ahogyan a griffendélesek landoltak lassított felvételben, páholyból nézhettem végig, ahogyan Mancs sugárzó arccal nevetve és ölelésre tárt karokkal indul meg Dorcas felé. De nem ölelés volt a válasz. Hanem Dorcas a nyaka köré fonva kezeit és lábai az én Mancsom derekára kulcsolva, megcsókolta! Megcsókolta Siriust! És bennem akkor dőlt romba, minden apró reménysugár, mikor a hőn szeretett Tapmancsom látványosan viszonozta a csókot.

Hát nekem több se kellet! Menekültem az egyetlen biztos helyre, ahol távol lehetek Dorcastól.

-És én még abban bíztam, hogy engem szeret. - Susogtam és csalódottságomban beleharaptam az alsó ajkamba, de olyan erősen, hogy éreztem a vér jellegzetes fémes ízét. - De nem. Én maradok az aki vagyok. A béna, alacsony, kis Lizzie, akit mindenki cukinak, meg aranyosnak tart. Engem nem vesz soha senki komolyan. Miért? Mert egyszerűen nem. És be kell látnom, hogy egy Sirius Black féle varázsló, sosem fog észrevenni. Mindegy. Legalább érjem be ezzel a barátsággal. - Temettem tenyerembe az arcomat, majd rémülten egyenesedtem fel, mikor a kunyhó ajtaját valaki kíméletlenül püfölni kezdte. Miközben Hagrid felkászálódott én próbáltam rendbehozni a szétsírt fejemet. Kitöröltem a szememből a patagzó könnyek felét, majd fogtam a szalvétámat és belefúrtam a fejemet. Csak ne a Tekergőket! Csak ne a...

-Győztem! - James vidám kiálltása betöltötte a kunyhót, holott a hang gazdája, még be se lépett.

-Dehogyis! Nem is te győztél! Az én gurgóim nélkül már rég a gyengélkedőn feküdnél, Haver! - Csendült fel Mancs csilingelő hangja is, mire a szívembe újabb kardot döftek bele.

-De ha nem fogom meg a cikeszt, akkor nem nyerünk! - Vágott a szavába James felkacagva.

-Öööö... Srácok, most nem igazán alkalmas. - Motyogta Hagrid, de sosem tudott hazudni és ez most is hallatszott rajta.

-Nyugi Hagrid, nem maradunk sokáig. Meg aztán tűzünk is fel a kis betegünkhöz. Beth, ki fog ugrani a bőréből, ha megtudja, hogy nyertünk! Látom magam előtt a büszke csillogást a szemeiben és a cuki mosolyát. - A hangokból ítélve a fiúk beléptek a kunyhóba.

-És ahhoz szerinted mit fog szólni, hogy összejöttél Meadowesszel?

-Nem mondom el neki. - Érkezett a gyors felelet, én pedig egy pillanatra lesandítottam a mellettem árválkodó láthatatlanná tévő köpenyre. De aztán mégse vettem fel.

-Ez nem jó... - Kezdte James, majd megakadt. Csendesen emeltem szájamhoz Rub lélekmelengető teáját, majd komótosan vezettem felé a tekintetemet.

-Ügyesek vagytok. - Mosolyodtam el, mire Sirius arcából minden vér kifutott és kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de aztán be is csukta azt. - Kimentem megnézni a meccset. - Paskoltam meg a köpenyt és próbáltam vidámnak tűnni. - Hatalmas elismerésem, de én tudtam, hogy sikerülni fog. - Nevettem fel, de ez már lassan nekem fájt. - Tudtam, hogy úgy is elkapod a cikeszt Jamie. És azt is tudtam, hogy ilyen szép párt fogtok alkotni Dorcasszal. - Nehezemre esett rámosolyogni a lefagyott Mancsra, de sikerült.

-O-ott voltál? - Dadogta Jamie, mire hevesen bólogatni kezdtem.

-Ühüm. Már alig vagyok beteg és a szervezetemnek is meg kell erősödnie. Tényleg gratulálok, Mancs. Dorcas tényleg remek csaj. - Sütöttem le a csészémre a tekintetemet.

-Tényleg így gondolod? - Kérdezte kétkedve Sirius és elsöpört pár feketés tincset szeméből, miközben leült az asztalhoz.

-Persze. Nagyon jó taktikás és számító, no meg tökéletes és gyönyörű, amilyen és sosem leszek és összeilletek. Ugyanolyan kitartóak, nagylelkűek, barátságosak és fontosak vagytok számomra, úgyhogy sok boldogságot. - Hadartam el és a fülem egyre jobban sípolt.

-Ezt el tudnád mondani a szemembe is? - Kérdezte elmosolyodva Mancs, mire éreztem, hogyha nem ülnék, biztos elestem volna a hirtelen szédülés miatt.

-Persze. - Nevettem fel erőltetetten és a hajamba túrva feszengve álltam, mind a három jelenlévő pillantását.

-Jól vagy Maszat? - Kérdezte James aggodalmasan, mire meredten ráfordítottam a tekintetemet. Ismert annyira, hogy csupán ebből rájöjjön, hogy nagy a baj.

-Persze-persze, csak most megkeresem Reget, hogy bocsánatot kérjek tőle. - Tápászkodtam fel és meginogtam.

-Hagrid... - Kezdte ijedten James, miközben elkapott, mielőtt elestem volna. - Mit tettél a teájába?

-Egy kis lélekerősítőt. - Krákogott Rub, majd ijedten a szája elé kapta a kezét. - Nem akartam bántani! Én csak jót akartam! Olyan szomorú volt, hogy azt hittem, majd...

-Teljesen őrült vagy Hagrid! - Csattant fel Sirius és olyan szemekkel meredt a megrettent, már sírás szélén álló vadőrre, hogy attól még én is megijedtem. - Képes voltál alkoholt tenni a teájába?! Milyen barát vagy te egyáltalán?!

-Nem akartam rosszat! - Bömbölt fel Hagrid, majd összeszedte magát és tekintete elsötétült. - De te sem vagy ám egy olyan ember aki megérdemli a szeretét!

-Elég legyen! - Csattant fel James, mikor Sirius előrántotta a pálcáját. - Nem történt semmi baj az égvilágon. Liz sem holt részeg, úgyhogy nyugodjon le mindenki. Hagrid nem akart rosszat, Sirius és nyugi, nem tett bele sokat, de ismerjük Lizt és azt, hogy eddig soha nem ivott semmi olyat. Még a vajsört is kerülgeti, mint a forró kását, úgyhogy most minden kedély lenyugszik Liz pedig megy aludni. Így is beteg. - Vett fel karjaiba James, a köpenyét pedig kviddicstallárja zsebébe tuszkolta.

***

Üveges tekintettel kanalaztam a zabkásámat és nem bírtam levenni szememet a griffendél asztalának másik végében összegabalyodott párosról. A szívem úgy fájt, mint amit égető lánccal akarnak ketté szorítani és minden egyes pislogással nőttön nőtt a fájdalom. A finom csokis ízesítésű reggelim keserű volt és borzalmas arcomra pedig egy mosoly apró kunkora sem akart felkúszni. Egyenesen a sírás folytogatott.

Ahogyan az asztal másik végében összegabalyodott párost figyeltem tudtam, hogy percek vannak hátra ahhoz, hogy elmeneküljek innen és zokogva essek össze. Sirius és Dorcas. Micsoda szenzáció! Mondhatom nagyon összeillenek. De talán Mancs boldogabb lesz vele, mint velem lehetett volna bármikor. Dorcas tökéletes. Karcsú, magas, bronzbőrű, fekete hajú, vörös ajkú istennő. Amilyen én nem leszek sose. Mancs pedig megérdemli, hogy egy ilyen kincs legyen nála. Nem egy ilyen bénácska, szeplős, alacsony kis senki, mint én.

A mardekárosok asztalánál Pers tekintete nyíltan jelezte a szánalmat és a "Én ezt megmondtam!"-fintort. És legszívesebben én is elástam volna magamat egy ültő helyemben.

-Jól vagy? - Összerezzentem, mikor egy bársonyos hang kíséretében valaki a vállamra tette hatalmas tenyerét.

-Ühüm... - Hümmögtem és csak azért nem szólaltam meg, mert tudtam, hogy a hangom biztos megbicsaklott volna, ha használom. Felpillantva Benji aggodalmas és hatalmas kék íriszeivel találtam szemben magamat.

-Nem. Határozottan nem vagy jól. - Sóhajtott fel és leült mellém. - Figyelj Liz... Black egy hatalmas idióta és a tuskók legtuskóbbika. Úgyhogy meg kell bocsátanod neki. - Nézett a szemembe és vett magának a pirítósok egyikéből.

-Én nem is haragudtam rá soha. Nem is kell mi-miatt megbocsájtanom. Ő Sirius. Én pedig a legjobb barátja, aki csak tévedésben élt, de mostmár tudom hol a helyem. Ennyi. Jól vagyok, úgyhogy nem kell senkinek sem aggódnia. Nem is értettem Remyt, hogy miért vágta ki a hisztériát, mikor nem kértem a csokiból. Jól vagyok, Benji. Tényleg. Csak most... Csak most... Jó étvágyat! - Tápászkodtam fel és megpaskoltam a hátát, majd táskám pántját vállamra kanyarítva elindultam volna kifelé, de félúton megtorpantam.

Marlene hevesen csókolózott egy hugrabugos heted évessel...

Nem tudtam, hogy mit volna helyes éreznem, hiszen Lena is az egyik legjobb barátom volt... De akkor ott nagyon haragudni tudtam volna rá. Regulus a fél karját odaadná érte, erre ő még is egy hirtelen jött fiúnak matat a szájában.

A gyomrom már nem is foroghatott volna jobban, mikor rájöttem, hogy pont Mancs-Dorcas páros mellett álltam meg.

Kerekre tágult szemekkel figyelhettem ahogyan Sirius mindent beleadva folytat intenzív nyálcserét vele és közben hol a hátát simogatja, hol a derekát markolja, hol pedig a fürtjeivel játszik.

Borzalmas volt. Borzalmas volt az érzés, hogy lecserélt engem... Lecserélt engem... A legjobb barátját? De nem. Én még az sem voltam, hiszen lesmárolt. Akkor már barátok sem voltunk? - Dermedten ácsorogtam eléggé messze, hogy ne legyen feltűnő, de eléggé közel, hogy halljam a hangos cuppogásukat. A lábaim valósággal gyökeret eresztettek és mozdulni se tudtam. Csak álltam, megsemmisülten és üveges tekintettel figyeltem a boldogan turbékoló párost. Ezt nevezik ön-kínzásnak.

Egy pillanatra elálmodoztam és majdnem vígasztalódtam a képpel, hogy Dorcas helyett én ülök az ölében... De hamar kitisztult a rózsaszín felhő és már is újra ugyanott álltam ugyanazzal a szomorúsággal.

Üvegesen csillogó, fakuló szemeimbe éreztem, hogy lassan könnyek kezdenek el gyűlni, majd egy-egy bátrabb csepp a szemem sarkában utat találva lefolyt az arcomon.

Sebesen, mint egy megriadt őzgida, vagy egy életét veszélyben féltő kiskutya fordultam meg a sarkamon és repedező szívvel zúgó fejjel elindultam a Nagyterem bejárata felé. Szabadulni akartam a ködtől, ami lassan magába akart folytani és tüdőmre nehezedve meg akarta gátolni a levegőhöz jutásomat. Arcomon ekkor már annyi könnycsepp lehetett, mint szeplő és áldottam az eget, hogy már kiskorom óta már csak csendes zokogásra voltam képes és a hangos bömbölés sosem volt reszortom.

-Beth! - A fülemben keletkezett csengő hártyán át hallottam a kiálltást a hátam mögül, mire irtózva megszaporáztam lépteimet és lepillantva a felemás színű tornacipőimre, éreztem, hogy szívem már a bordáim közül is szabadulni akar.

De nem. Mert a testem a nagy remegésben már szinte kontrollálhatatlanná vállt és észbe sem kaptam, de a saját lábamba botlottam bele.

Szorosan lehunytam könnyes szemeimet és készültem a becsapódásra, mikor is egy kéz az utolsó pillanatban megragadta a csuklómat és visszarántott a zuhanásból.

-Liz! - Szipogva fordultam vissza megmentőm felé, majd mikor rájöttem, hogy nem Sirius szólt utánam, hanem Regulus, utat engedtem zokoghatnékomnak és levegő után kapva vetettem magamat Reg karjaiba.

-M-ments meg! - Zokogtam akadozva és olyan erővel szorítottam magamhoz, ahogyan csak tudtam. Fejemet mélyen belefúrtam mellkasába és már az sem érdekelt, hogy nyilvános helyen esek atomjaimra. Lábamból minden erő kifutott és ha Regulus nem tartott volna olyan erősen, biztos összeestem volna.

-Sh... Beth...

-Ne hívj így... - Akadoztam zokogva.

-Nyugi Liz... Nyugi... - Csitított megremegő hangon. - Átérzem, shh... Nyugalom... - Regulus óvatosan simogatta a hátamat. Időközben a táskám már lezuhant a földre, akárcsak minden önbecsülésem.

-Olyan egy szánalmas és szégyenletes alak vagyok! - Zokogtam bele a mellkasába, majd halkan hozzátettem. - É-én... Nem... Nem hiszem el magamat... Hogy szerethesz még mindig? - Hangom már teljesen elhalt és a könnycsatornáim már mind kifogytak, hiszen az éjszakám sem volt éppen nyugodt.

-Bízol bennem? - Regulus teljesen ledermedt mellettem és lassan ejtette ki a két szót ajkai közül, amik aztán egy kerdéssé formálódtak. A simogató és hátamat nyugtatóan cirógató tenyere megállt.

Összezavarodva emeltem fel arcomat mellkasáról és őszinte értetlenséggel meredtem fel rá. Szemei úgy ragyogtak, mintha kész tervvel állt volna már elő. De ahogy elnéztem, nem csak "mintha" ... Volt valami terve. Tekintetében most az a vérbeli mardekáros szikra tüze égett hidegen. A ravasz, kiszámító és taktikázó hideg parázs.

-M-mi? - Rebegtem.

-Bízol bennem, Liz? - Ismételte meg magát lassan és eltökélten.

-I-igen... De miért kérded? - Susogtam döbbenten.

-Van egy tervem... - Kezdte halkan, miközben egyik kezét letoldotta az engem ölelő másik mellől és a sírástól felpuffadt, elázott arcomra simítva a kisírt szemeimből egy kicsit nedves tincset kisimított onnan.

-Reg? - Suttogtam elkerekedő szemekkel, mikor lassan és kiszámítható mozdulatokkal elkezdett lehajolni hozzám.

-Regulus? - Cincogtam vékony hangon és riadtan figyeltem hatalmas szürke szemeit és halványrózsaszín, vékony és szépívű ajkait, amik egyre közelebb kerültek hozzám.

-Te vagy a legjobb barátom. - Susogta és szorosabban magához húzott.

-Reg? - Kérdeztem elfúló hangon, de késő volt, bármit cselekedni és mondani, mert Reg egyszerűen ajkaimra hajolt és belekostolt azokba.

Hegyes arisztokratikus orra, a szeplős és szétsírt arcomba karcolt, míg hűvös, őszinte ajkai egyszerűen csókolták az enyémeket.

Mardekáros volt a tette. Ízig-vérig. De mit is vártam? Egyszerre volt kiszámítható és kiszámíthatatlan, de értelmetlennek a hülye se állította volna.

A szerelme mást csókolt. Az enyém is? Ő pedig ebben a tudatban csókolt meg a Nagyterem közepén.

Csókja teljes mértékben baráti volt és ezért nem is mélyítette el. A hasam nem bukfencezett tőle, vagy zsugorodott össze, a szívem se gyorsult, vagy lassult be ettől. Egyedüli érzelem amit ekkor érezni tudtam az a mély szomorúság, elveszettség és vígasztalási vágy. Utóbbi miatt csókoltam is vissza.

Csókja nem hasonlított Siriuséhoz, pedig elméletileg az is baráti volt. Bár érezhető volt a szándékok közti különbség!

-Sajnálom Liz, de erre most szükségem volt... - Sütötte le a szemét, mikor elvált tőlem.

-Ugyan... Semmi baj... - Legyintettem halványan elmosolyodva, majd hozzátettem. - D-de... Ugye... Te... Csak barátként... - Keresgéltem a szavakat egyre vörösebb arccal.

-Persze... - Suttogta, majd sóhajtott egyet. - Liz... Lennél az ál-barátnőm? Féltékennyé tehetem Marlenét, te pedig Sir... - Kezdte, de a szavába vágtam.

-Nem Reg. Ez nem helyes. Sajnálom. - Vezettem arcára a tenyeremet, ő pedig csügedten hajtotta bele azt.

-Igazad van. Majd keresek mást. - Ejtett meg egy fanyar mosolyt, mire megcsóváltam a fejemet.

-Reg. Ne lépj ilyen útra. - Figyelmeztettem, mire felkuncogott. - Mi az? - Töröltem meg a szememet.

-Te sosem fogsz megváltozni. - Susogta, majd szorosan magához húzva egy csókot lehelt a homlokomra.

Aztán azonban olyan dolog történt amire egyikünk sem számított. Reg alig hajolt el az arcomtól és még halványan mosolygott is, mikor is szinte lelassult körülöttem a világ... Lassított felvételben láttam a történéseket és lefagytam. Teljesen. Mozdulni sem tudtam... Ahogyan Sirius hirtelen felbukkant a látótremben és a következő pillanatban már Regulus derekára nehezedve ököllel... Püfölte Reget. Sápadtan és rémülten figyeltem azt a fékezhetetlen dühöt szürke tekintetében, ami jószerével csak úgy izzott szemeiben. Parázslott benne a gyűlölet, harag és mérhetetlen bosszúvágy.

Az ájulás kerülgetett, mikor megpillantottam az öklén a saját öccse vérét... M-mi történik?

A Nagyteremben tartózkodók ugyanannyira le voltak fagyva akárcsak én. James tétován állt a bejárati ajtóban, a zavarodott Remusszal karöltve. Lily az asztalunknál sápadtan meredt az összegabalyodott párosra.

-Sirius... - Leheltem elhalóan.

-Te állat! Meg merted csókolni Bethet?! - Fröcsögte és egy újabbat ütött Reg arcába, amitől az alatta heverő fiú jól láthatóan összerándult.

-Sirius! - Remus hihetetlen hidegvérűségről tett tanúbizonyságot, mikor elsőként kiáltott rá barátjára és miközben sebesen elindult a verekedők felé(Ekkora már Reg sem hagyta magát.) feltűrte ingujját és óvatosan arrébb tolva engem az útból csípőre tett kezekkel megállt felettük. - Elég volt! Hagyd békén az öcsédet!

-Megcsókolta Bethet! - Kapta fel a fejét Sirius villogó szemekkel és ez a pillanatnyi tétlenkedés elég volt Regulusnak, hogy dühösen fújva egy ügyes ütést mérjen Sirius állkapcsára.

Remus dühösen pislogott fel az elvarázsolt mennyezetre. - Pont nem érdekel. - Közölte szárazon, mire Sirius villámokat szóró tekintettel talpra pattant.

-Hogy tessék?! - Harsogta dühtől remegő hangon. - Ez a kis mocsok megcsókolhatja, bezzeg ha én csupán csak megölelem, akkor máris büntetőeljárást indítasz ellenem?! - Magasodott Remus felé és fenyegetően meredt rá a bátyámra. Ajkai felrepepedtek, de egy mozdulattal, türelmetlenül lenyalta a kibuggyanó vörös folyadékot onnan.

-Reg... - Susogtam, majd sebesen a földön fekvő fiúhoz kuporodtam. - Reg... Jól vagy? - Kérdeztem remegő hangon.

Regulus már kevésbé mondhatta szerencsésnek magát. Orrából és szemöldökéből folyt a vére, de szürkészöld szemei dühösen csillogtak.

-Soha jobban. - Sziszegte, majd fektéből ülő helyzetbe tornászta magát. - Tartsd magadat távol ettől a marhától. - Biccentett megvetően Sirius felé.

-Gyere Regulus, felviszlek a gyengélkedőbe. - Perselus hirtelen, szinte a semmiből lépett mellénk és komoran felrántotta a földről barátunkat, majd rám se pillantva, sebesen elhagyta a Nagytermet, kitámogatva Regulust.

-Nem indítok büntetőeljárást. - Fonta maga előtt össze a karjait Remus, mire Mancs arcára gúnyos vigyor szökött.

-Valóban? - Vonta fel a szemöldökét.

-Fejezd be Tapmancs. - Lépett hozzájuk idegesen Ágas. Való igaz a balhét mindenki kifejezett érdeklődéssel figyelte... Jaj nekem! Legszívesebben Regulusék után szaladtam volna, de a Tekergőknek is szükségük lehetett rám...

-Mit? - Horkantott fel a fiú, majd visszafordult Remus felé. - Tudod mit Holdsáp? - Szegte fel dacosan az állát. És még talán vicces is lett volna, ha nem kapja el a derekamat és smárol le. Ott. Mindenki előtt. A Nagyterem közepén. A szívem hat ütemet hagyott ki egymás után, a vérem felpezsdült odabent, a gyomrom összezsugorodva szaltózni kezdett, míg ösztönösen hunytam le a kellemes érzésre rebegtetve, a szemeimet. Csókja nem éppen finomkodó volt. Sokkal inkább birtokló és durva. Diadalittas vigyorral szakadt el tőlem, míg én tehetetlenül sütöttem le a szememet és hagytam, hogy arcom paradicsomvörös árnyalatban pompázzon... Oh mamám! Hogy mi következett ez után!

Ugyanis Sirius vigyora egészen addig volt vigyor, míg Remus meg nem ragadta a nyakkendőjét.

-Én figyelmeztettelek Black... - Sziszegte dühösen, majd egyszerűen behúzott neki egyet. Siriusnak az erős ütéstől mégjobban felrepedt a szája és most összeszorított szemekkel várta a következő ütést, ami azonban elmaradt.

Remus csalódottan csóválta meg a fejét, majd kezét nemes egyszerűséggel megtörölve tallárjában megragadta a kezemet és velem együtt távozott a csatatérről.

-Remy... - Kezdtem halkan, de a szavamba vágott.

-Most ne Ellie. - Szólt rám, mire a szám szélét rágcsálva hagytam, hogy maga mögött húzva mégjobban belevessük magunkat a Roxfort kanyargós labirintusába. Nem tudtam eldönteni, hogy mit is érez pontosan. Dühös volt? Csalódott? Kire? Miért? - Fogalmam sem volt, de rögtön bűnösnek éreztem magamat... Én tehetek mindenről.

Hello-hello! Nagyon remélem, hogy mindannyian jól vagytok... Ez a rész... Kicsit... Drámaibbra sikeredett és szerintem kicsit mindenki kifordult a jól megszokott karakteréből, ezért bocsássunk meg azért Mancsnak, Reggienek és a többieknek is... Meg nekem is... Hehe.

Bizony november közepe van és az idő... Iszonyú borús, essős és hideg. Szépen szólva: cudar. És ha valaki, én aztán tudom, hogy hat ez igazán az ember lelki állapotára... Úgyhogy drágáim... Csak kitartást! Fel a fejjel, mindjárt karácsony! Addig meg csak kihúzzuk valahogy!  :) 

Puszi-puszi... Szeretlek titeket és hogy ennyien olvassátok, kommentelitek és csillagozzátok a részeket... Esküszöm... Ti tartjátok bennem a lelkesedést sokszor! <33