Csendben foglaltam helyet a hatalmas ablakpárkány másik sarkában és egyik lábamat felhúzva magamhoz öleltem a térdemet és ráhajtva a fejemet, mosolyogva és kíváncsian figyeltem arcát. A másik lábamat viszont kényelmesen lógattam a párkányról és aprón lóbáltam.

-Miért nem alszol? - Törte meg végül a csendek suttogásával Mancs, de tekintetét nem szakította el az éjszakai tájról, amelyet az ablakukból lehetett a legjobban szemügyre venni.

-És te? - Suttogtam vissza és hagytam, hogy arcomra rákunkorodjon a mosolyok mosolyabbika.

Mancs mindkét lábát felhúzva velem szemben, összekulcsolt kezeit rájuk ejtve, fejét a hideg falnak vetve nézett ki az ablakon. Arcát ezüst fénybe vonta a félhold fénye. Szürke szemeiben varázslatosan, leírhatatlanul csillogtak az égről leragadó csillagok. Szája sarkában most nem virított mosoly, de szeme ettől függetlenül még életerőt sugárzott...

-Értelemszerűen nem tudok aludni. - Sóhajtott végül és kisöpörte a puha és hullámos tincseket szemei elől, amik azzal a rá jellemző, irigyletes, hanyag eleganciával és tökéletességgel omlottak oda. Most, hogy haját újonnan kibontva hordta szembetűnt, hogy a nyáron vágott belőle és bár a tincsei ugyanolyan dússággal és hullámossággal maradtak meg, de míg elől tovvábra is az álláig értek, hátul kissé lerövidültek, de ettől függetlenül még mindig ugyan olyan pompázatos volt a kinézete, mint mindig...

Inkább nem válaszoltam és a fejemet aprón megingatva a tekintetemet róla én is a sötétbe boruló Roxforti birtokra vezettem.

-A csók... - Kezdtem végül, halkan eltöprengve, szavakat keresve, de Mancs kisegített.

-Csak baráti volt. Ezen ne fájjon a fejünk Beth... - Hangjából furcsa keserűség csendült, de körülbelül én is hasonlót éreztem.

-És mennyi ilyen csókot fogok kapni idén? - Kérdeztem végül szórakozottan és elmosolyodva figyeltem a hatalmas Roxforti tó aprón fodrozódó vizét, melyben visszatükröződött az ég.

-Nem tudom. - Suttogta és hangjából érezhetően, elvigyorodott.

-Az király. - Kuncogtam fel, mire halkan felnevetett. Aztán újra csend. Mindketten a kellemes csendbe, mégis egymás társaságát élvezve bámultunk ki a fejünkből és a saját gondolat világunkban kalandozva nézelődtünk.

-Betty...

-Hmm?

-Lehet egy kérdésem?

-Több is. - Mosolyogtam egy percre sem elszakadva az éjszakai tájtól.

-Mire vagy büszke? - Kérdezte végül Sirius, mire elgondolkodva megvakartam borzos és kócos fejemet.

-Nem tudom... Ez igazából egy jó kérdés. Tulajdonképpen nem tudom, sosem szoktam semmivel sem felvágni, vagy többnek tartani magamat másoknál, de ha nagyon ragaszkodsz hozzá, akkor igazából a legjobban a barátaimra és Remyre vagyok büszke... Mert ha Jamie nem segít a ládámmal azon a napon, ha Remy nem kerül egy fülkébe Peterrel, ha Te nem esel be fülkénkbe és elegyedsz velem beszélgetésbe, ha nem keverem össze a tankönyvemet Lilsével, ha nem lököm fel véletlenül Franket, ha nem öntöm le a reggeli kakaómmal Marryt és nem állok ki Lice mellett bájitaltanon, akkor fogalmam sincs, hogy most mi lenne velem. - Magyaráztam suttogva és nem kellett látnom Mancs arcát, hogy tudjam: mosolyog. Majd elmosolyodva hozzátettem. - Remy pedig eleve egy olyan ember, akit meg sem érdemelnék. És az, hogy szeret engem és vigyáz rám, gondoskodik rólam egy olyan ajándék, amit semmivel sem tudok meghálálni...

-Tudod miért szeretlek Beth? - Kérdezte csendesen Mancs, mire felé kapva a fejemet érdeklődve megingattam fejemet. - Amiért mindenki más is. Tudod Beth igazából te egy igazi csoda vagy számunkra... Ahogyan minden reggel belibbensz az életünkbe a folyton kócos és göndör fürtjeiddel, meg a folyton mosolygó és csillogó szemeiddel, szerintem meg mi nem érdemlünk meg téged. - Folytatta volna, de én pironkodva leintettem.

-Hagyd már abba Mancs! - Suttogtam vörösödve, mire elmosolyodott és újra kibámult az ablakon, de nem folytatta.

-Őszintén félek egy kicsit... - Szólalt meg újból, mire aggodalmasan fordultam felé. Nem szokott csak úgy félni, vagy megijedni bármitől, no és még ezt közölni!

-Pár napja érkezett egy levél a szüleimtől, amiben figyelmeztettek, hogy valami világmegváltó dolog készül és még van időm visszafordulni a "rossz" útról, ha nem akarok meghallni. - Suttogta én pedig dermedten és sápadtan meredtem rá. - A fenébe! - Nézett rám bűnbánóan, majd nagyot sóhajtva hozzátette. - Nem kellett volna most tálalnom, mert nem fogsz tudni aludni.

-Folytasd.

-Ennyi volt benne. Csak ennyi. - Vont vállat, majd mélyen a szemembe nézett. - De ezt felejtsd is el, mert semmi értelme. Teljesen hülyék és már minden eszközzel próbálkoznak, hogy megpróbáljanak visszahívni magukhoz, de kár a gőzért. Már jó helyen vagyok.

-Ebben van valami. - Bólintottam elmosolyodva és éreztem, ahogyan a szívem lassan visszaáll a megszokott ritmusára.

-Perzse Puszedli!

-Puszedli? Honnan jönnek ezek a becenevek? - Kérdeztem nevetésemet elfolytva, mire megvonta a vállát.

-Olyan az arcod, az almácskáid, mintha két finom mézes puszedli lenne helyettük. - Vigyorodott el, mire megforgattam a szememet.

-Na nyomás aludni Apróság... - Nem bírtam az újabb beceneven nem elmosolyodni, de azért nyúkjtózkodva feltápászkodtam az ablakkeretből.

-Én még egy kicsit maradok. - Biccentett a táj felé mosolyogva, mikor kérdő tekintetemmel találkozott pillantása.

-Akkor jó éjszakát Mancs... - Sóhajtottam és felé hajolva apró puszit nyomtam arcára és nagyot ásítva visszaporoszkáltam Remy ágyához és ott visszakuckóztam a bátyám karjai közé. Remu halkan felmorgott álmában és védelmezően szorított magához erősebben, amit nem tudtam mosolygás nélkül megállni.

Miközben arcomat mellkasába fúrtam hálát adtam, hogy ennyi barátom van, no meg, hogy ennyien kedvelnek engem.

***

Magam előtt összefont karokkal ücsörögtem Lily és Remus között. Fejemet Remus vállára döntöttem végül és a combján pihenő, hatalmas kezét kezdtem piszkálni. Unatkoztam. Ehhez ketség sem fért és figyelni, ahogyan James a levegőben adja az utasításokat a gyakorlatokhoz én pedig két lábbal állok, vagyis ülök a földön, seprű nélkül megőrjített. No még az, hogy Dorcas, mint biztos bejutó, beszélgetett Manccsal a pálya közepén álldogállva. Lebiggyedő szájakkal mértem végig újra is újra. Olyan szép volt és sportos. Vékony combokkal, csípővel meg derékkal... És ahj! Annyira a nyomába sem értem!

Végül tüntetően nem bámultam Kings és Charlotte párosát, akik nagyban nevettek valamin. Nem messze tőlük, Benji fikszírozta kritikus tekintettel a jelentkezőket.

Inkább nem néztem a csapat felé és tekintetemmel Remu kezét mustrálva tovább bizgeráltam az ujjait, meg tallárja ujját, amely kissé kézfejére csúszott.

Egy ideig még repkedtek a pálya körül a jelentkezők, majd Jamie utasítására egy oszlopba rendeződtek. Erre már Dorcas is otthagyta Siriust és seprűjét megragadva beállt a sorba. Kingsley apró csókot adott Charlottenek, majd seprűjére ülve felrepült a karikák elé.

-Öt próbálkozása van mindenkinek bedobni a kvaffot a karikákba. Ne feledjétek, hogy Benji ellenetek van a gurkókkal és Kingsley pedig kiváló őrző. - Olvastam le Jamie szájáról hunyorogva, majd a következő pillanatban az első jelentkező fel is szállt seprűjére.

Ahogyan figyeltem a mellé dobó, sperűnéről második mozdulat után leeső jelentkezőket, úgy nőtt bennem az elhatározás és mikor már csak három ember volt hátra felálltam.

-Hova-hova? - Pillantott fel leckéjéből rögvest Lily és Remy is szemöldökráncolva meredt rám.

-Mindjárt jövök, csak... - Mázlim volt, mert nem kellet befejezni a mondatot, mert mind a ketten visszafordultak a pálya irányába.

Miközben a lépcsőn egyre izgatottabban doboló szívvel rohantam le átismételtem a Reggel megbeszélteket. Nem feltűnően beállok a csapatba. Nem Jamesék felé nézve, ötből ötöt karikára dobok. Leszállok. Lehúzom a fejemről a csuklyát és onnantól már nem csak rajtam múlik!

Az egyik padon árvállkodó seprűt megfogva fejembe is húztam köpenyem csuklyályát.

-Nem. Elmehetsz. - Sóhajtott lsmondóan Jamie, mikor a fiú lecsuszott a seprűjéről. Észrevétlenül beálltam a sorba Dorcas mögé és ajkaimat harapdálva vártam. Még két lányt ütött el gurkó, egy fiú dobott négyet félre, mikor végre Dorcasra került a sor.

James arcára rögtön mosoly kúszott ahogyan meglátta a barnabőrű lányt.

-Végre egy tehetséges valaki. - Dörzsölte össze a tenyerét elégedetten.

Elszoruló torokkal figyeltem, ahogyan Dorcas átveti lábait, kecsesen seprűjén majd felreppen. Apró dugóhúzókat csinált és konkrétan táncolt a levegőben. Az más kérdés, hogy az ötből, csak négy ment neki, de utolsó előttiként számára ez biztos továbbjutást jelentett.

-Leülhetsz a padra. - Bólintott elmosolyodva Jamie, majd rámnézett. Rögtöm elkaptam a pillantásomat róla és a tornacipőmet kezdtem bámulni.

-Hogy hívnak?

-Isabelle Howell... - Magamban elmosolyodtam a frappáns álcaneven, amit a második nevemből és anyu leánykori nevéből sikerült gyorsan összebarkácsolnom.

-Isa? Izzy? Belle? - Ebben a pillanatban most egy kicsit, nagyon pokolba kívántam Jamiet. Csak essünk túl rajta.

Mindenfajta szó nélkül lábaim közé kaptam a seprűmet és felszálltam. Jamie vállat vonva megforgatta a szemét, majd síplyába fújva elhalyította a kvaffot. Sima ügy! Gyerünk Liz!

Megsarkantyúzva a repülő eszközt kilőttem a vörös labda irányába...

Benji felém küldött két gurkójától közömbösem elhajoltam, majd hónom alá csapva a még zuhanás közben elkapott labdát megfordultam és Kingsley felé lőttem ki. Láttam James furcsálló és kissé talán döbbenettel vegyes, elismerő képét és Kingsley arcát is, aki kissé mintha elbizonytalanodott volna az elszánt és magabiztos mozdulataimtól.

Nesze neked James! Ötből megvan az első

A másodikat, hogy direkt idegesítsem Kingset, hátrafordulva, magam mögé hajítva a labdát dobtam telibe a középső karikát. Ötből kettő! Megy ez!

A harmadikat egy hanyag lendítéssel bedobtam szintén a középső közepébe. Ötből három... már csak kettő.

A negyediket a pálya közepéről hajítottam be, kivételesen a szélsőbe. Nem hoztam új rekordot az akciómmal, mint tavaj, de ezzel a tettemmel mindenki figyelmét felkeltettem. Négy az ötből! Az utolsó csak menni fog!

És igazam is lett. Egy bukfencet csinálva egyszerűen bedobtam Kingsley feje mellett a póznába és diadalittasan körülnéztem.

Ekkor nagyon hálás voltam Regnek, hogy gyakoroltunk, mert az egy dolog, hogy nyáron is gyakoroltam, de igazán Regulus miatt rázódtam a formámba.

James elégedetten bólogatott lent, Benji hitetlenül bámult felém, ugyanis nem végzett rossz munkát, hanem én tértem ki minden labdája elől. Kings hajáb túrva értetlenül meredt irányomba. Sirius szemöldökét ráncolva, magáról teljesen megfeledkezve bámult Remyék felé, azon belül is Remu és Lily között tátongó üres helyre, egyenesen kihülő helyemre. Mellette Dorcas ült összehúzott szemekkel és lerítt róla, hogy a gyilkosságomat tervezgeti. A jelentkezők, akik maradtak mind áhitatosan meredtek felém, Charlottevel az élen. Remu a helyén ülve homlokát ráncolva meredt a pálya felé, mellette Lily fel sem nézett beadandója írásából. Gyerünk Liz!

Mikor a lábam kecsesen érintette a talajt és James örömittasan megindult felém a fejemet megrázva egy mozdulattal lehúztam a fejemről a kapucnit. Ahogy sejtettem James örömtől viruló arcára ráfagyott a vigyor és dühösen meredt felém... Sirius pedig már nem is keresett a helyemen, hanem ajkába harapva bámult rám, arcára sok minden volt írva, de boldogság vagy megértés... Na ezek pont hiányoztak róla!

-Elizabeth Lupin! - James villámló tekintettel és döngő léptekkel trappolt elém.

-Jamie... - Kezdtem gyorsan, de ő a szavamba vágott.

-Elegem van! Elegem van abból, hogy ennyire könnyelműen veszed a dolgokat! - Facsarta ki a kezemből a seprűt, mire éreztem, hogy szemembe könnyek gyűlnek.

-De meggyógyultam! - Fakadtam ki, de ő csak gúnyosan felvonta a szemöldökét.

-Meggyógyultál... - Bólintott hitetlenül, majd dühösen széttárta karjait. - És akkor miért van még mindig kötés az oldaladon?!

-Te ezt nem értheted! - Kiáltottam rá elszoruló torokkal.

-Nem. Valóban nem értem, de azt tudom, hogy semmi keresnivalód itt! Úgyhogy fordulj meg és kerüld el a kviddics pályát! - Vágta hozzám kíméletlenül, mire üresen meredtem rá. Csendben végignéztem a pályán. Lily a fejét ingatta, Remus az orrnyergét masszírozta, Sirius sápadtan pislogott ültében. Dorcas kárörvendő és diadalittas pillantásokat küldött felém. Kingsley időközben leszállt a földre és neheztelő fejjel nézett irányomba. Nem is akartam tovább figyelni az arcokat, így inkább visszakaptam pillantásomat Jamesre.

Látszott rajta, hogy komolyan gondolja, de kicsit megbánta a közlési formát... Sosem volt még ennyire kiakadva rám, de nekem betelt a pohár.

Ajkamba harapva lassan bólintottam, majd vállamat megrántva hátat fordítottam neki és egyenes háttal, felszegett állal, a mustráló tekintetek kereszttüzébe elhagytam a pályát. Tehát ezt akarod James Potter... Ellenem vagy... Akkor megmutatom, hogy miért nem érdemes kihúzni nálam a gyufát!

***

-Parancsolj Ó-Nagyhatalmú-Potter... - Susogtam, miközben a hangosan hortyogó fiú fejére csöppentettem egyet a délután Perselusszal elkészített főzetünkből. - Ez után mondd a szemembe, hogy ki nem kviddicsezhet a puccos csapatodban! De ne félj, nem csak ez a meglepetés számodra!

James halkan felhorkantott, de nem ébredt fel. A fejemet ingatva léptem el nesztelenül ágyától és ezennel Pet fölé hajoltam.

Mikor a Féregfark fejére is került belőle Remus hajkoronája is kapott egy keveset a bájitalból... Pers szívesen segített az elkészítésében, hiszen ő volt a legnagyobb ellensége a Tekergőknek és bár ő eleinte akart durvább dolgot is, mint például duzzadás, meg kelés növesztő, lebeszéltem róla, mert attól még, hogy most bosszút állok, nem akarok komoly fájdalmat okozni nekik...

Lábujjhegyen léptem el Remy ágyától is és Mancs felé indultam. Pont elég maradt neki is a fiolában.

Csendben hajoltam felé, de mikor már billentettem volna tincseire a főzetet megtorpantam. Arcizmai teljesen elernyedtek és édesdeden szuszogott. Aranyos volt. Kifejezetten az volt. Gyerünk Lupin! Kiben csörgedezik Tekergő-vér?!

Lélegzet visszafolytva döntöttem meg az üveget és döbbenten vártam, hogy a zöldes ezüstös, viszonylag sűrű lé kicsurranjon. Ám mielőtt az első csepp elhagyhatta volna az üveget, több dolog történt egymás után, amire nem számítottam. Az első az volt, hogy a sötétben hirtelen egy erős kéz megragadta a csuklómat. A második az volt, hogy Mancs szemei szikrázva pattantak ki. A harmadik pedig az volt, hogy elsápadva akartam felsikkantani, de egy hang sem jött ki a torkomon.

-Ideje beszélgetni... - Sziszegte a szoba csendjébe Sirius és egy egyszerű mozdulattal, mégis finoman, kicsavarta kezemből a fiólát és rázárva a kupakot megragadta a kezemet és mielőtt bármit tehettem volna kirángatott a szobából. De még a fiúk hálókörletéből is.

-Mit akarsz? - Fontam magam előtt össze a karjaimat dacosan, mire felvillanó szemekkel hajolt közelebb arcomhoz.

-Azt, hogy megértsd Elizabeth, hogy jót akarunk neked! - Sziszegte egyre közelebb hajolva arcomhoz.

-Téged is eltiltottak azok az emberek a kedvenc hobbidtól, akik elvileg "szeretnek"? - Rajzoltam macskakörmöket fintorogva a levegőbe, majd halkan felsikkantottam. Ugyanis szürke tekintetében villám cikázott át és mind a két csuklóm köré fonva ujjait magához rántott.

-Ne akard kihúzni a gyufát! - Suttogta dühtől remegő hangon és viharos tekintetében valóban egymás után csattantak a villámok.

-TE ne akard kihúzni a gyufát! Elegem van belőled! - Ki akartam rántani a szorításából a kezemet, de nem engedte...

- Eressz el! - Néztem fel egyre dühösebben rá, de makacsul megrázta a fejét.

-Azt várhatod! - Vágott vissza hasonló hangsúllyal.

-Szállj le rólam Black! Vagy... - Kezdtem halkan és fenyegetően, mire gúnyosan elmosolyodott.

-Vagy? Mi lesz Kicsi-Beth? Engem is meglocsolsz a bájitaloddal?

-Vagy megyek Reghez és Pershez! - Ezzel pedig sikerült is kiszabadítanom kezemet az ujjaiból és rögtön hátráltam tőle pár lépést.

-Na azt próbáld csak meg! - Csattant fel és újra kezébe kaparintotta a csuklómat.

-Engedj el Black!

-Nem. Az öcsém meg sem érdemel téged és ha még egyszer egy aljas-mardekárossal látlak, azt nagyon meg fogod bánni!

-Nincs jogod fenyegetőzni! - Csattantam rá és rángatni kezdtem a kezemet, de ő továbbra is erősen tartotta őket.

-Akinek itt nincs joga fenyegetőzni, az te vagy Lupin. - Hajolt közel arcomhoz és olyan közel hajolt, hogy az orrunk összeért. - Te nem veszed észre, hogy mi csak jót akarunk neked. - Fikszírozta a számat tekintetével.

-Frászkarikát! Aki itt jót akar, az nem lenne ellenem a döntéseimben! - Vágtam a szavába, mire tekintete az ajkaimról visszaugrott a szememre. - És ti ellenem vagytok! - Suttogtam végül, majd végleg kitéptem magamat karjai közül és visszasiettem a szobánkba, azon belül pedig a matracra, ami ideiglenes lett, mert semmi kedvem nem volt kivételesen Remu mellett aludni.

-Beth... - Halk ajtócsukódás jelezte és Mancs bűnbánó hangja visszetértét.

-Hagyj békén. - Motyogtam és fejemre húztam a takarót.

Halk sóhaj, majd a takaró zizegése jelezte, hogy Sirius is visszafeküdt...

***

Talán egy hét is eltelt már, hogy Jamesék zöld fürtökkle ébredtek. Sosem voltam ilyen hosszú ideig rosszban a Telergőkkel és a Siriusszal folytatott vitánk jobban fájt, mint a kviddicstől való elvonás. És még az sem segített, hogy minden tanórán szótlanul, izzó levegőben ücsörögtünk egymás mellett... Bájitaltanon befejeztük a főzetek legyártását és persze, hogy Sirius mentás illatát árasztotta az amortentia... Csudás...

Ám mikor tényleg elviselhetetlenné kezdett már vállni a helyzet és a Manccsal közénk szakadt szakadék mélysége is kezdett fájdalmas sebbként horzsolódni, az egyik fél úgy is megunta a dacolást... Jelen esetben ez a fél Black volt...

Csendben a lábaimat átölelve meredtem fel a csillagokkal pöttyözött égre. Emlékeztem, hogy tavaly Sirius még megígérte nekem, hogy korrepetálni fog asztronómiából, de abból sem lett semmi és a mostani helyzetünkre tekintve, hogy konkrétan szóba se állunk a másikkal, félő volt, hogy nem is lesz soha semmi. A tanárnő azt a feladatot szabta ki nekünk, hogy írjuk meg, miért látható a jupiter a mars mögött félhold idején... VAgyis valami hasonlóról, de miután nem vagyok penge ebből a tantárgyból, elképzelhető, hogy egyáltalán nem ez a feladat.

Egy héttel az után, hogy James leordította a fejemet és küldött a kviddics pályáról, én meg bosszúból befestettem mardekár-zöldre a hajukat... Kivéve Siriusnak nem, mert ő felébredt és veszekedett velem egy jót... Egy hét telt el azóta, hogy se Jamesszel, se Siriusszal és még Remuval sem váltottam a kötelező diskurzusoknál több szót... Be kell vallanom, hogy nagyon hiányoztak. Nem volt kivel nevetnem, mert Pers túl mogorva volt hozzá, Regnek nem volt ideje rám, Lilyvel pedig másról beszélgettünk... Igaz néha-néha elkaptam Remy bús pillantását felém, de nem léptem feléjük, ahogyan ők sem. De így. A hetedik napra a hétfő éjszakai asztronómia óra első felében rám tört a felismerés. Hiányoztak. De úgy nagyon.

A fogaim a össze-össze koccantak, hiszen ma sem maradt nekem párna, se pokróc. Én ma már csak ilyen béna maradok örökre. És most ebben a pillanatban hagytam magamnak, hogy kicsit sajnáljam szerény személyemet. Hiszen bármely szempontból is nézzük, a hatodévem borzalmas eddig. Első sorban Dorcas kitúrt engem és nem csupán a saját ágyamból és a szobámból, hanem úgy tűnik, lassan a saját baráti körömből is. És ezt senki nem veszi észre! Siriusszal azóta két időzített bombaként működünk, mióta júliusban egymáshoz értek ajkaink... Néha minden a régi, aztán a következő pillanatban összacsapnak fejünk fölött a hullámok... Fogalmam sincs, hogyan lehetne ennek véget vetni, de nagyon szeretnék egy kis "fegyverszünetet", amikor tényleg nincsen, derült égből villámcsapás... Ahj Mancs! Miért nem lehetne egyszerűbb a dolog? MIért nem tudom bátran a szemedbe mondani, hogy mennyire beléd zúgtam?! Miért?!

Reménytelen sóhaj szakadt ki belőlem és a lábaimat is továbbra magamhoz szorítva döntöttem fejemet a hideg falnak, amihez hátrahúzódtam a tanárnő gyűlölködő tekintete elől... Miért vagyok ily szerencsétlen?

Lassan lehunyva a szememet hagytam, hogy a hideg teljesen átjárjon és mélyen beszívtam a csillagvizsgáló, mámorítóan tiszta levegőjét...

-Beth...

Ki se nyitva a szememet, vártam a folytatást. Nem tudom, hogy Mancs miért akart velem szóba állni egyáltalán azok után, mégis megkönnyebbüléssel töltött el, hogy még egyáltalán akar velem szóba állni.

-Szia... - Susogtam fásultan magam elé és nagyot sóhajtva kibontottam pilláimat.

Sirius egy ideig csendben fürkészte az arcomat, majd végül bűnbánó mosollyal zsebébe nyúlt. Azt követően pedig, lassan elém nyújtotta a kezét. A szívem gyorsan kezdett kalapálni ahogyan megpillantottam a kis csokoládészívet a piros csomagolásban és lebiggyedő ajkakkal kaptam Mancsra a pillantásomat. "Ez az enyém?" tátogtam neki, mire apró és halvány mosolyt villantva bólintott.

-De hogy... Miért? - Kérdeztem halkan, miközben óvatosan elvettem tőle a csokoládét.

-Bocsánatkérés? - Sütötte le a szemét, mire megráztam a fejemet és visszanyomtam a kezébe a csokoládét, amit ő úgy értelmezhetett, hogy nem kell a bocsánatkérése, így ajkaiba harapva szomorúan bólintott, majd csüggedten elkapta rólam a pillantását, majd fátyolos tekintettel meredten nézte a csillagokat.

-Mancs... - Érintettem meg a karját, de nem fordult felém. Ahj! Olyan egy fafej!

-Ha nem akarsz kibékülni, akkor nem kell... - Morogta rosszkedvűen és hátra simítva fekete tincseit komoran meredt maga elé.

-Sirius hát nem érted? Azért nem fogadhatom el a csokidat, mert én tartozom bocsánatkéréssel! Csak... Én voltam a... Szamár... - Haraptam ajkamba és szégyenkezve hajtottam le a fejemet.

-Beth... Édes Betty! - Karjai körémfonódva burkolták körém az ismerős biztonságot.

-Annyira sajnálom Mancs! Nagyon hiányoztatok! - Vackoltam bele még jobban magamat ölelésébe, mire óvatosan megsimította hátamat ajkait pedig a hajamba nyomta.

-Akkor szent a béke?

-Igen! - Engedtem el mosolyogva, majd egy tincset a fülem mögé tűrtem. - M-mancs... Tudod... A csokit megkaphatom, esetleg?

Sirius arcán újra ott virított a hatalmas, gödröcskés és őszinte vigyor és lehámozva a csokiról a papírt a szájamba tömte azt, mire én is vigyorogni kezdtem.

-A mézsefalásban szereztem. Finom? - Érdeklődött miközben apró galacsinná gyúrva a csomagolást a zsebébe sülyesztette azt. Szeretetteljesen húzódott közelebb hozzám, miközben zavarba ejtően bámulta a nagyban zabáló vonásaimat és mosolya kiszélesedett, mikor teli szájjal bőszen bólogatni kezdtem.

Mikor lenyeltem az utolsó falatot is a mennyei csokoládéból elmosolyodva hajtottam fejemet mellkasára, mire ösztönösen átkarolt...

Jóóó reggelt mindenkinek!
Igen... Valamiért most ilyen korán felkeltem aztán úgy döntöttem inkább kiteszem ezt a részt nektek, hátha ezzel feldobom kicsit a hétvégéteket! Na? Ki hogy van? Milyen a suli(brr)? Hogy bírjátok az októbert eddig? Esetleg valami jó-rossz élmény? Remélem, azért mind jól vagytok... Akkor most kicsit mesélek én is:) Személy szerint az elmúlt hetem kicsit árnyékossabbá sikerült... Olyan szomorú, nyomott volt az egész és csütörtökre teljesen kifordultam a megszokott energia-bomba-vidám-derülátó-mosolygós énemből... Nagyon rossz érzés volt. Nem is tudom mi indokolt pontosan... Apróságok így felgyülemlettek és ilyen hegyomlás szerűen rámnehezedett minden. Borzasztó. Nem kívánom senkinek, azt a sötét tengert, amibe én fulladoztam ezen a héten... Tényleg. Ezért is vagyok kiváncsi, kinek hogy tellnek napjai? :)
Ui:. Apropó! Kicsit unatkoztam... És miután imádok ilyesmikkel szöszölni csináltam ilyen karaktermontázst... - Vagy hogy hívják ezeket - Mancsnak és Bethnek... Bethé egy csöppel talán hűebb lett, de Siriusé is stimmel szerintem a mi drága Blökinkhez... Nem mondom, hogy profi lennék, de megkockáztatom az "elmegy" jelzőt rájuk... Kiváncsi vagyok a véleményetekre! :)

És ezzel most búcsúznék is egy darabig, legyen csodás hétvégétek, pihenjetek sokat, lazuljatok... Ahogyan jólesik... És tényleg! Bármi nyomja a szíveteket hozzám bizalommal fordulhattok. Engem igenis érdekel, hogy mi van veletek, minek örültök, mitől szomorkodtok... Úgyhogy rajta! Bátran, én mindig itt leszek, oksi? Írhattok "privátban" is, ha az szimpatikusabb... De ide is biggyeszthetitek! Köszönöm, hogy vagytok nekem és mind ilyen kitartóak vagytok... Olyan jó volt látni, hogy az előző fejezethez mennyien kommenteltetek... Igyekszem mindre válaszolni, de ha esetleg pont téged kihagytalak sikíts, jó? :)
Na sok-sok puszi és ölelés mindenkinek! Legyetek jók! ❤️✌️