-Akkor jó szórakozást! - Búcsúztam el a két mardekárostól, mikor egy ideje döcögött a vonat és az ajtóban megjelent egy prefektus, hogy induljanak a gyűlésre. Valószínűleg akkor már Remy is, meg Lils is elmentek...

-Kösz. - Mosolygott még vissza Reg izgatottan, majd becsukta a kupé ajtaját.

Egy ideig merengve figyeltem a tájat, majd nagyot sóhajtva álltam fel a helyemről. Egy apró tüsszentés kíséretében előhalásztam a táskámat és elkezdtem átvedleni a roxfortos egyenruhára. Negyed, vagy félórája ha elindultunk a tízórás útból, de én már most átvettem az egyenszoknyát, egyenblúzt, egyenzoknit, nyakkendőt és tallárt. A sportcipőm maradt a lábamon, szokásomhoz híven és a sálat is visszakötöttem nyakamba. Viszont a bukósisakot is a fejemen hagytam. Hátha szükség lesz rá. Bármikor érheti az embert meglepetés!

Gaffie a ketrecében, összegömbölyödve szundított, Puszival karöltve, így őket nem is zavartam.

Gyerünk Liz! Most, vagy soha! - Mély levegőt véve húztam el, fülkénk nehéz ajtaját, majd mikor az nagyot csattanva zárult be mögöttem én elindultam előre. Aztán majd hátra. De először inkább előre!

Kezdeti idegességem fokozódott, mikor csomóan furcsállva néztek rám és utánam, mikor elhaladtam fülkéjük előtt, valószínűleg a bukósisak, meg a gipsz miatt bámulhattak meg és hiába mosolyogtam rájuk, nem viszonozták tettemet. Sosem voltam izzadós típus, de most kénytelen voltam feltűnésmentesen megtörölni nedvesedő tenyeremet szoknyámba.

-Liz! - Megkönnyebbülten engedtem el egy hatalmas mosolyt, mikor a következő fülkébe ismerős arcok fogadtak. A mardekáros évfolyamtársaink! És miután annyira integettek, hogy menjek be hozzájuk és üljek le közéjük kicsit, boldogan tettem eleget kérésüknek.

Patrick és Patricia mint kiderült találkoztak nyaralásuk során és a két család olyan jóban lett, hogy aztán még két hetet töltöttek együtt. Patrick teljesen felélénkült a magyarázás közben, míg Patricia csak zavartan mosolygott össze velem, aki folyton bólogatva, bíztató és mindenttudó vigyorokat küldtem felé. Leo pedig hosszú mondatokon át ecsetelte, hogy hogyan jött össze egy hétre egy francia boszorkánnyal, akivel még egy nyelvet sem beszéltek.

Aztán nagy nehezen, de elbúcsúztam tőlük és mostmár visszatérő vidámsággal lépkedtem tovább. Egy úton köszöntem Kingsnek és Charlottenek, akik egy fülkében utaztak pár évfolyamtársukkal és Benjivel is váltottam pár szót. Sőt! Még pár elsőshöz is volt szerencsém.

Nagyot sóhajtva baktattam tovább a döcögő folyosón és agyamban kész háború dúlt a sok gondolat közt.

A tornacipőm orrát bámultam akkor is, mikor belementem valakibe.

-Bocsánat! - Léptem hátra rögtön, de a mosoly arcomra fagyott.

-Lupin... De régen láttuk egymást! - Vigyorgott rám gúnyosan Bellatrix, mire torkomban gombóc nőtt.

-H-hogy telt a nyarad? - Dadogtam.

-Jól. Köszönöm kérdésed Lupin. És a tied? - Gúnyos pillantásával tetőtől talpig felmért. Gonosz mosolyától pedig a hideg rázott. Gyerünk Liz! Benne is lakoznia kell kedvességnek és jóságnak! Ne legyél nyuszi az egyszeri alkalommal történtek miatt!

-A-az enyém is jól telt. - Bólogattam mosolyt erőltetve magamra.

-Sajnálatos módon Lucius és Cissy most nincsenek itt, de ők is biztos szívesen találkoznának veled. - Bólogatott, de rideg mosolyától, ami teljesen olyan volt mint Mrs. Blackké a hideg rázott. Valaki mentsen meg!

-H-ha most nem bánod... - Suttogtam elvékonyodott hangon és fejemmel a folyosó azon része felé intettem, amelyet elállt.

-Nem-nem. - Ridegen kacagott fel, és mikor gyorsan iszkoltam el mellette még magamon éreztem mettsző pillantását. Hát... Legalább nem kell a másik karomat is bekötni...

-Liz! Uramatyám! De régen láttalak csajszi! - Marry hangosan felvisítva ugrott a nyakamba, kipattanva az egyik fülkéből.

-Marry! - Vigyorogtam én is viszonoztam szoros ölelését.

-Nagyon hiányoztál!

-Nagyon hiányoztál... - Mondtuk szinkronban, majd fel nevetve mégegyszer megszorítottuk a másikat. Ahogy elengedtük egymást rögtön halk tüsszentés szökött ki belőlem, mire felvont szemöldökét.

-Hát veled meg mi történt?

-Megfáztam. Nemrég beleestem a tóba és nem száradtak meg rendesen a ruháim. És miután nem az első alkalom volt ez, emiatt kissé megfáztam, de semmi különös! - Legyintettem, majd hagytam, hogy karonragadva engem, elinduljon kupéja irányába. - Biztos nem én leszek az első, de hogy telt a nyarad?

-Igazából az egészet végigutaztuk! Roppant kalandos volt és marhára élveztem. Minden héten, vagy minden második nap, attól függött, mikor volt kedvünk tovább menni... Tehát éjszakánként a lakókocsiban, vagy sátorban aludtunk, nappal pedig kirándultunk, strandoltunk, várost néztünk, vagy egyszerűen utaztunk. Csodálatos volt! - Mesélte boldogan, majd elszontyolodott. - És bejelentették minden jónak a közepén a szüleim, hogy elválnak. Na! De fel a fejjel, nem igaz? Úgyis sokat veszekedtek már! - Legyintett, de benne rekedt a szó, mikor megszorítva a kezét visszahúztam egy ölelésre.

-Sajnálom! - Sóhajtottam együtérzőn, mire elmosolyodott.

-Tényleg nem kell Liz! Nem tudom érthetően elmagyarázni, de ilyenkor jobb ha elvállnak, mert így nem kell a veszekedésüket hallgatni egyfolytában. Persze eleinte nehéz volt és új volt a dolog, de aztán megszoktam és most jobb, mint volt! - Újságolta kivirultan és cseppet sem bús arcára pillantva valóban elhittem, hogy meg se kottyant neki a dolog. Hiszen Marlene Mckinnon az erős és tökéletes lány. Az egyik legjobb barátnőm!

-Nézzétek kit fogtam! - Nyitotta ki a fülke ajtaját diadalmasan. Odabent Alice és Frank csücsült és Lily cuccai is itt árválkodtak.

-Liz! - Derült fel Lice és a nyakamba ugrott ültéből.

-Üdvözlöm a hatodéves griffendéles társaimat! - Nevettem fel, mikor Lice elengedett és Lily üres helyére csüccsentem.

-Mi történt a karoddal? - Kíváncsiskodott Frank mosolyogva.

-Eltörtem, mert lezuhantam egy szikláról, mert nem kapaszkodtam eléggé. - Vontam vállat, majd mikor megláttam döbbent képüket kitört belőlem a nevetés. - Nem! Csak vicceltem! - Ám mielőtt megnyugodhattak volna vigyorogva hozzáfűztem. - Amúgy tényleg ez történt.

-Liz! - Temette nevetve a tenyerébe az arcát Marry.

-Gondolom a híres, neves Tekergők még nem tudnak róla... - Meredt rám Frank.

-Jól gondolod. Szerintem azt nem is fogom az orrukra kötni, hogy bicigliztem, úsztam és még repültem is. - Húztam be a nyakamat sunyin mosolyogva.

-Tényleg ne kösd! - Rázta meg döbbenten a fejét Alice.

-Nem tudjátok mikor lesz vége a Prefi-Gyűlésnek? - Bámultam ki az ablakon.

-Nem. Sajnos. Gondolom még nem találkoztál sem Remusszal, sem pedig Lilyvel.

-Valóban nem. Pedig nem férek a bőrömbe a hiányuktól.

-És ezért vagy kidíszítve sebtapaszokkal, kötésekkel, gipsszel és bukósisakkal. - Biccentett sűrűn pislogva felfelé Marry.

-Az egy másik e... - Kezdtem, de ekkor kicsapódott a fülke ajtaja és magamhoz sem tértem a történéstől egy vörös hajzuhatag, vagy valami tornádó vetődött belém.

-Te jó ég! Liz! Liz! Liz! Liz! Liz! Liz! Liz! - Hajtogatta a vörös fürtök viselője, miközben csontropogtató ölelésben részesített.

-Lils! Uramatyám! De hiányoztál! - Csak fél karral ugyan, de én is magamhoz szorítottam.

-Te is nekem Liz! - Egy hatalmas cuppanós puszit nyomott arcomra, majd még mindig karjaiban szorongatva engem, kissé lazítva ölelésén összehúzott szemekkel fikszírozta át minden kis négyzetsentiméteremet. De én is ezt tettem vele.

Vörös, finom virág illatú haját kiengedte és csak az elülső pár tincset fogott össze belőle, hogy ne zavarja a látásban a dolog. Makulátlan arcbőre kissé lebarnult, de nem annyira mint nekem. Mandulavágású, irigyelni való szemei örömmel és boldogsággal csillogtak. Olyan gyönyörű volt, hogy rá sem ismertem.

-Olyan gyönyörű vagy! - Dicsértem meg, mire széles mosollyal újra karjaiba zárt.

-Te is Liz! Olyan régen nem láttalak és elképesztő, de ezalatt a pár hónap alatt is rengeteget szépültél! - Suttogta a fülembe meghatottan.

-Szóhoz sem jutok! - Nevettem fel.

-Viszont, most el kell rabolnom Lizt! A másik fele látni akarja! - Ragadta meg a karomat a barátaink felé fordulva, akik csak félig figyelve ránk-mert időközben eléggé elmélyült beszélgetésbe kezdtek- felfogták a hallottakat és bólintottak.

Lily pedig be nem álló szájjal kezdett mesélni és közben kihúzott a fülkéből. Hihetetlen gyorsasággal összefoglalta nyarát és annak fontosabb történéseit.

-Ennyi lettem volna én és most te jössz! - Torpant meg a folyosó közepén és ajkaiba harapva rám kacsintott. - Na halljam a szaftos dolgokat!

-El sem fogod hinni, hogy mi történt Lily! - Szorítottam meg a kezét, mire izgatott mosolyt villantott. - Elképesztő! Még mindig nem tudom elképzelni! - Egy pillanatra megengedtem magamnak, hogy ábrándos pillantást vessek a gyönyörű völgyre, amiben húzódó hídon kanyarogtunk éppen. Gyerekes izgatottság lett úrrá rajtam, hogy elújságolhatom a legjobb barátnőmnek a dolgot.

-Gyerünk Liz! Le fogom rágni a körmömet! Mondd már! - Kapta szája elé izgatottan a száját.

-De meg kell ígérned, hogy nem mondod el senkinek. - Néztem rá komolyan, holott már majdnem kiugrottam a bőrömből.

-Ígérem. Esküszöm, meg minden, de mondd már! - Pirított rám.

-Sirius megcsókolt. - Hajoltam a füléhez vigyoromat elfojtva.

Lily reakciója pedig pont olyan lett, amilyet vártam. Álla leesett és kikerekedő szemekkel meredt rám.

-El sem hiszem. - Nyögte végül ki, majd hozzá szokatlan módon felsikkantott és szökkent egyet. - Annyira vártam már, hogy megtörténjen! - A kezemet, amelyet fogott vigyorogva a mellkasához szorított, majd mélyen a szemembe nézve közelebb hajolt. - És? Jelentkezett azóta?

-Nem. Sajnos nem. - Sütöttem le a szememet elszontyolodva.

-Bunkó! El sem hiszem! Legszívesebben kinyírnám! - Puffogott dühösen, amit nem tudtam mosolygás nélkül kibírni. - De ugye szereted?

A hirtelen jött kérdése jól talált célba, mert ott a vonat közepén ledermedve meredtem komiszan vigyorgó képére. A szívem egyre gyorsabb iramot diktált, míg arcmat forróság öntötte el.

-Még sosem mondtam ki hangosan... - Suttogtam és lehajtottam a fejemet, míg Lils levegőután kapott. - De szerintem igen... - Az utolsó megnyilvánulásomat, szinte lehelltem magam elé, de ő így is hallotta.

-Édes Istenem! Köszönöm! Igen! Annyira tudtam! - Sikkantotta, majd a nyakamba vetette magát, majd furcsállva kissé eltolt magától. - Miért is van rajtad bukósisak?

-Megragadtad a lényeget. - Kuncogtam szemforgatva, mire hangosan nevetett fel. - De amúgy édesanyám megkért, hogy vigyázzak magamra. Én pedig vigyázok is. - Bólintottam és elvigyorodtam.

-Jólvan... Liz! Most viszont kapard fel minden önbecsülésedet, büszkeségedet-ne mondd, hogy nincs, mert tudom, de valahogy bíztatnom kell téged- és Lizességedet a földről és készülj fel, hogy szembe kell nézned azzal az idiótával. - Ragadta meg a karomat és szorított rajta akkorát, hogy egy percre azt hittem, azt is gipszbe kell majd tenni...

-Ne mondd ezt róla! - Fancsalogtam, mire elmosolyodott.

-Akkor készüljünk fel az idióta pasikra! - Fújta ki a levegőjét, majd nagyot sóhajtva, hatalmas mosolyt varázsolva arcára kinyitotta a legközelebbi fülke ajtaját. - Sziasztok! - Dugta be rajta fejét.

-Lilym! Csak nem meglátogatsz?! - James hangjára a szívem hatalmasat dobbant. Na őt is akartam már megölelni!

-Nem, Potter! Álmodj nyugodtan tovább róla! - Válaszolt csípősen Lils én pedig tudva, hogy senki nem lát az épp kezemet a szájam elé emelve halkan nevettem párosukon.

-Álmodok szívesen Bogaram! - Magam előtt láttam Jameset, ahogyan tipikusan kacsintva beletúr szétágazó hajába.

-Fúj! Álmodj másról Potter!

-Nem-nem! Szó sem lehet róla! Olyan széppé varázsolod az álmaimat mindig, még a rosszakat is! Egyszer esküszöm, hogy írok egy verset gyönyörűségednek!

-Inkább ne! - Vágott vissza Lils, majd felém fordult és szemével jelezni kezdett, hogy induljak már el.

-Oh! Tudom, hogy te is álmodsz rólam! - Fokozta Jamie, mire vigyorom még szélesebb lett.

-Álmodik a nyomor!

-Fejezzétek be! - Remy hangja a két barátom közé csattanva vetett véget a vitának.

-Ne már Holdsáp! Végre kezdtem belejönni erre pedi-

-Csitt! Lily! Találkoztál Lizzel? - Ennyire nem lehetek nyúlszívű! Remy kérdésénél indultam el hevesen dobogó szívvel a kupé ajtaja felé.

-Persze! - Bólintott Lily elmosolyodva, mikor csendesen mosolyogva mögé álltam az ajtóba. Annyira vártam már a találkozást!

-Remy! - Lily vigyorogva nyitott nekem utat, hogy az ültéből felpattanó bátyám karjaiba vethessem magamat.

-Ellie! - Szorosan fonta körém védelmező karjait. Én pedig mélyen beszívva mézeskalács illatát, lapultam mellkasához.

Itt biztonságban voltam. És az annyira hiányolt karok védőburokként simultak körém.

Tudtam. Éreztem, hogy Ő is itt van. Hiszen éreztem magamon pillantását.

Remus eltolva magától kissé könnyesebb tekintettel, de két forró tenyere közé fogta az arcomat és egy nagy puszit nyomott a homlokomra.

-Nagyon hiányoztál Lizzie... El sem tudod képzelni, hogy mennyire! Igaz, körülbelül a szünet felénél találkoztunk, de aztán elszöktél Tapmancsért, meg nem jöttél az Abszol útra se a szobafogság miatt! Én pedig... Halálra aggódtam magamat! - Ingatta fejét és óvatosan megsimogatta arcomat. Ezt már én sem bírtam és az én szemeimben is könnyek csillantak.

-Te is nekem Remy! Te is nekem! - Szipogtam fel mosolyogva és végignéztem szeretett vonásain. Két új heggel bővül helyes arcocskája, mire megsajdult a szívem. Csokoládébarna szemeit le sem vette rólam, én pedig nem is akartam tőle elszakadni. Tényleg olyan volt, mintha ikrek lettünk volna azzal a kivétellel, hogy másként néztünk ki és korkülönbség is szakadozott közöttünk, mégis üresebbnek éreztem eddig magamat, hogy nem láttam őt minden nap.

-Khm... És a jó öreg Ágas-cimbit, el is felejtjük? - Köszörülte meg James a torkát, mire nevetve, lehajolva hozzá őt is egy ölelésben és apró pusziban részesítettem.

-És Tapmancsot? - Zendült fel Sirius mosolygós hangja. Ajkamba harapva konstatáltam, hogy pulzusom ekkor szökött az egekbe. James pedig aki szemben volt velem ezt gyorsan fel is fedezte, egy nyugtató pillantást küldött felém. Tud róla?! Hát persze! Biztosan elmondta neki.

Miközben magamban ismételgettem, hogy Siriusszal sem szabad máshogy viselkednem, mert történt az a... Khm... botlás a nyáron, hanem úgy mint eddig is megy tovább az élet és ha távolságtartó leszek, akkor azt Remus ki fogja szúrni és előbb utóbb kinyomozza és akkor annyi Tapmancsnak. Lassan fordultam meg. Fordulás közben az ajtóban támaszkodó Lilyvel is sikerült összenéznem, majd tovább fordultam... Le nem tudom írni az érzést! Egyszerűen nem lehet megfogalmazni! Egyszerre akart kiesni a szívem és mosolyra húzódni a szám, míg akartam kirohanni a kupéból. Tökéletes volt. Mint mindig. És persze jóképű. Egy hónapja nem láttam, de semmit sem változott. Tekintetünk az első pillanatban egymásba fonódott az idő pedig, minden egyes kis másodperce több órára lassult. Legalábbis ilyen érzés volt belepillantani a grafit gyémántokba. A szürke szemekbe. A kiismerhetetlen tekintetbe.

A torkom hirtelen kiszáradt és késztetést éreztem megnyalni kicserepesedettnek érzett ajkaimat. Egyszerű bakancsot viselt, farmerrel és fekete bőrdzsekivel, ami alatt egy bő, fehér, lenvászon inget hordott. Lélegzetelállító volt. Jóképű, arisztokratikus vonásai kiismerhetetlenek voltak most számomra. A fekete, fényes és puha tincseiből, amik nem engedelmeskedtek a laza copfnak, hanyag eleganciával omlottak homlokába és szemébe. Rózsaszín ajkaira tévedő tekintetem egy pillanatra megrebbent, mikor eszembe jutott, hogy volt egyszer, mikor azok a puha párnácskák az enyémet kóstolgatták. Hozzá nem kellett lehajolnom, ugyanis készségesen, rögvest felállt. Ajkain laza félmosoly csüngött, ami elképesztően jól állt neki a kiugró arccsontjához és hegyes, arisztokratikus állához. Meg úgy egészében. Felesleges lenne a megjelenéséről, mosolyairól oldalakat írni, mert akkor hamar megunnák az olvasók.

A szívem hangosan dobolt a fülemben, mikor izmos karjait körémfonta és magához húzott. Nagyon elesettnek és bénának éreztem akkor magamat. Egy bukósisakos, sebtapaszos, szeplős kislánynak. Bocsánat! És szerelmes kislánynak! Ez így helyes leírás! Mehet tovább!

Az orromba rögtön felkúszott mentás illata, amitől a mellkasába temetett arcomra rögtön mosoly kúszott. Nagyon fontos, hogy nem mentolos, hanem mentás illata volt! Mert a mentol az erősebb karizmatikusabb és tipikusabb illatú, amit effektíve a gyógynövényből állítanak elő. És Siriusnak pont olyan menta-menta(mint a gyógynövény-növény) illata volt. Nem mint az előállított anyag! Érthető? Nem. Jó, akkor megyünk tovább!

Karjai óvatosan, mégis erőt és védelmet sugározva fonódtak körém, míg állát a bukósisakom tetéjére helyezte. Teljesen eltörpültem ölelésében, így csak késedelmesen fontam dereka köré a saját karjaimat. Vagyis csak az egyiket, mert a másik ugye gipszbe volt kövülve.

-Szeretnék majd beszélni veled. - Suttogta, mikor feltűnőség nélkül eltolt magától és berogyasztotta lábait, hogy szemeink egy magasságban lehessenek.

Szótlanul bólintottam egyet és a következő pillanatban, minden visszapattant a rendes időtérbe. Ami azt jelentett, hogy ami nekem hosszú, hosszú időnek tűnt, az csak egy percet vett igénybe. Beszélni?!

-Gyere Remus! Nekünk kell járőrözni! - Pillantott órájára Lily, megtörve a pillanatot. Így történt, hogy Remy helyére befészkelődve a kínos csendbe burkolózott fülkében, csak hárman maradtunk, mikor becsukódott mögöttük az ajtó.

Sirius kissé lecsúszva ülésén, lazán kissé oldalrabillentette fejjel, kulcsolta hasán össze ujjait és hol rám, hol pedig Ágasra pillantott. Ágas, pedig hol rajtam, hol pedig Mancson megállapodó pillantással rágcsálta szája szélét. Ő kapta a legnehezebb szerepet. Mert ő lett az, aki mindent tudott és mindkettőnket eléggé ismert. És szeretett.

-Na és... Hogy telt a maradék szünetetek? - Próbáltam oldani a hangulatot.

-Magyarázatot várok!

-Mi a fene történt veled?! - Hangzott el két különböző mondat egyszerre, de egyik sem válasz volt a kérdésre.

A két fiú egymásra pillantva hangtalanul megbeszélhetett valamit, mert a következő pillanatban Jamie fordult felém.

-Magyarázatot várok! Most! - Fonta maga előtt össze a karjait. - Mi a fenéért kellett, semmi szó nélkül elvinned a láthatatlanná tévő köpenyt és a tornacipőmet?! - Kérdezte feltörekvő dühvel hangjában, majd mikor egyre jobban lekonyuló szájamat meglátta, dühösen intett egyet. - Nem azért vagyok mérges, mert nem szóltál, hogy elviszed! Sőt! Nem is zavart volna, hiszen olyan mintha a húgom lennél, de! És itt jön az a bizonyos de! Elizabeth Lupin! Honnan merészeltél a tudtunk nélkül felülni, egy kibaszott közjárműre az éjszaka közepén és Tapmancs beteg anyjának a házába önként dalolva beandalogni?! Az a nő nem normális Elizabeth! Vágod?! Képes volt megkínozni őt! - Mutatott Tapmancsra, aki egykedvűen babrált bőrdzsekije cipzárjával. - És te, semmi szó nélkül elmentél oda! Hidd el, hogy az a nőszemély meg is ölhetett volna! - Kiabált velem.

-Ágas... - Szólt lágyan rá Tapmancs. - Ne ess túl nagy túlzásokba.

-Ne szólj bele Tapmancs! Remus alól a talaj futott ki, mikor meghallotta hol jártál! És ő neki már nagyon nincs kedve, ahogy nekünk se veled kiabálni! Mert egyszerűen fáj a szívem így látni téged Maszat, hogy miattam leszel ilyen szűkszavú, meg minden... - Halkított hangján bosszúsan Jam. - Egyszóval ne csinálj soha többet semmi butaságot!

-Akkor most én jövök... - Vette át komótosan a stafétát Jamietől Sirius és rendes ülőhelyzetbe tornászva magát, előre hajolva, térdeire támaszkodva nézett végig rajtam, majd megszólalt. - Mégis mi a szent szar történt veled?!

Kifejező...

-Valami furcsa kőbe van a kezed, amelyiken a karmolás is volt. Kicsit mintha sántítanál. Az orrodon is van olyan izé, meg úgy majdnem mindenhol. Sálat hordassz. Bukósisakot hordasz. Mi a fenét csináltál te a nyári szünet azon részében, mikor nem voltunk együtt?! Önálló kivégzésbe kezdtél, ami nem sült el úgy, ahogy akartad?! Cápa barlangba mentél? Vagy mivan?! - Kérdezte türelmét vesztve Sirius. Na kössz! Ez is tud ám rázúdítani az emberre dolgokat!

-Őszintén, kezd nagyon elegem lenni, belőletek! - Csücsörítettem mérgesen. - Nem kell miattam folyton aggódni! Nagylány vagyok! Tudok vigyázni magamra! És nem kell folyton okítani, meg babujgatni! Nem vagyok a hugotok! Csak úgy közlöm! Remy is az agyamra tud menni a védelmezésével! Még a széltől is óvtok, mióta a gyengélkedőre kerültem! Kikérem magamnak, nem kell a folytonos apuskodásotok! Tudok egyedül is vigyázni magamra! Köszönöm szépen! - Ismételtem meg magamat. Hát persze, hogy nem tudják megállni vigyor, vagy mosoly nélkül a kifakadásaimat! Fene a létüket! - De amúgy csak közlöm, hogy azért van GIPSZBEN és nem valami kőben a karom, mert lezúgtam egy szikláról ahol egy csomó testrészemet felhorzsoltam, vagy beütöttem. Ne! Ne kérdezzetek semmit! Megmentettem egy cica életét! Bukósisakot azért hordok, mert anyu megkért, hogy vigyázzak magamra és nagyon hasznos cucc ez! Meg is védett, mikor a peronon átlépve a lendülettől elbuktam és fejjel placcsantam a talajnak. A sál pedig azért van, mert megfáztam. Van még kérdés? Nincs még kérdés! Köszönöm! Ennyi! - Ahogy becsuktam a szájamat és a fiúk is elfolytották vigyoraikat a fülkének ajtaja kinyílt és két lány lépett be rajta.

Kedves mosolyomat rögtön arcomra varázsoltam.

Hihetetlenül otthonosan mozogtak és le is ültek az eddig üres ülésekre, amelyek fölött két-két utazó láda volt a poggyász tartóban. M. M. és D. M. monogram volt, volt amit egy pillantással lestem le. Pontosan velem szemben helyezkedtek el.

-Sziasztok! - Mosolyogtam rájuk.

-Szia. - Köszönt vissza rögtön egyikük. Hatalmas kék szemekkel és egyenes hosszú, szőkésbarna hajjal büszkélkedhetett. Makulátlan porcelán arcbőre és vörös ajkai olyan tulajdonságai közé tartozott, amelyek nekem sosem lesznek. Mindazonáltal kedves volt.

-Marry McDonald vagyok! - Nyújtotta kezét, amit hatalmas mosollyal el is fogadtam.

-Elizabeth Lupin! Nagyon örvendek! - Mosolyogtam szép kék szemeibe.

-Te vagy a sebhelyesnek a húga? - Kérdezte nem túl kedvesen a másik, mire felé fordulva őt is szemügyre vettem. Barna bőr. Fényes és egyenes fekete haj. Barna szem. Telt, barna ajkak. De a pillantás és a mimika, amellyel felém fordult, undorodó és leszámító volt.

-Igen. Remusnak hívják. - Bólintottam kedvesen, fülem mellett elengedve hangnemét, összehúzott ellenségesen méregető szemét, s kissé lekezelően felém mozduló elhúzott száját.

-Kedvesnek tűnt, csak nem volt alkalmunk több szót váltani a bemutatkozáson kívül, mert rohant a prefektusi gyűlésre. - Mesélte Mary a haját csavargatva.

-Nagyon kedves és szelíd teremtés. Kár, hogy még nem volt alkalmad beszélgetni vele, de ezt még meg kell majd ejtenie veled. Nagyon jó beszélgető partner. - Bólogattam elmosolyodva, majd lévén, hogy a barna bőrű még nem mutatkozott be, kedvesen felé mosolyogtam.

-Elizabe... - Kezdtem, de unottan belém fojtotta a szót.

-Tudom. Az előbb mondtad. - Meredt rám lekezelően, s hangjában mély lenézés csendült, de nem én lettem volna, ha ezt magamra veszem, vagy ezen felkapom a vizet, vagy besértődöm. - Dorcas Meadowes. - Húzta fel szemöldökét.

-Örve... - Mosolyogtam rá, de újra félbeszakított.

-Én is. - Gúnyos mosollyal biccentett felém, mire le nem biggyedő ajkakkal elkaptam róla pillantásomat, miközben torkomban apró gubanc keletkezett.

-És? Mit kell rólatok tudni? - Kérdeztem továbbra is kedvesen.

-Nem sokat. - Nevetett fel hangosan Marry... Hú de fura... Most akkor két Marry lesz?! - Igazából németországból jöttem, de angol az anyanyelvem. Szeretek körmöt festeni, meg hajat fonni és olvasni. Ennyi.

-Amerikából jöttem. És enyém lesz a megüresedett hajtói poszt a griffendél kviddics csapatánál. - Nézett vigyorogva a szemembe, mire lesütöttem egy pillanatra a tekintetemet, hogy erőt gyűjtsek a mosolygáshoz és a kedvességhez, mindez után ismételten elmosolyodva nézte rá.

-Griffendéles vagy?

-Ja. Úgy látszik te is. - Mért végig apró fintort villantva.

-Én is az lettem. A beiratkozáskor Dumbledore professzor a fejemre tette a süveget és az lettem! - Mosolygott közbe a másik lányka is.

-Újra bővül a csapat. - Szólt közbe széles mosolyt villantva Jamie. Sirius csendbe burkolózva az ajtó falának döntve hátát egy apró jegyzettömbbe rajzolt valamit. Fel se nézve. Szokatlanul csendes volt...

-Miért kik járnak még griffendélbe? - Kíváncsiskodott Marry.

-Sokan. - Szólt tűnődve Jamie, majd elmosolyodva legyintett. - De majd úgy is találkozni fogtok velük.

Ééés üdvözlök minden túlélőt!
Tisztában vagyok vele, hogy milyen cudar-ritkán vannak fejezetek és nem is győzök elnézésért esedezni ez ügyben. Túlságosan szétszórt, szórakozott ember vagyok ehez a világhoz. És roppantul nem tudom az időmet kezelni, ami minden kezemből kiadott munkámon meglátszik. Sajnálom. :(
Ha eddig hónaponta jöttek is részek, ezt most nem fogom tudni garantálni, ugyanis hirtelen olyan szintű ihlet ragadott meg, hogy úgy tűnik, minden sztorim háttérbe fog szorulni... Bár azért havonta egy-két részt igyekszem fel-fel rakosgatni a már elkészültekből.(Ezt úgy mondom, mintha eddig is heti rendszerességgel jöttek volna a fejezetek. Ahj. Sajnálom tubicáim!)
Meg aztán az új ötlet mellett nyári szünet... És a nagy, láthatári, évzáró, tézé tenger. Brr. Nektek is sok-sok kitartást, innen is remélem bírni fogjátok(nem mint én... Khm) és bár biztos találkozni fogunk még, azért ha mégse már most boldog vakációt kívánok(bárcsak ilyen könnyedén menne ez is. :/)

Ui:. Köszönök nektek mindent, de elsősorban neked, aki most valahol bújod a telód, vagy számítógéped és olvasod a sztorimat. El se tudod képzelni, milyen hálás vagyok, hogy egyáltalán annyira is érdekel egy ilyen, béndzsó, amatőr sztori, hogy olvasod a próbálkozást. Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Ahogy ezt elolvasod, ígérem, hogy már elküldtem a virtuális puszi és ölelés tengert feléd! <3

Legyen szép napotok/estétek! Mindent bele és tartsatok ki. Hasznosak vagytok és pótolhatatlanok és nagyon is szerethetőek! Nevessetek, szeressetek sokat, mert ez mindenkinek boldogságot hoz. Mint a csoki! :)