Négy év telt el, hogy elkezdtük az elsőt. Bizony, rengeteg időnek tűnik, de hamar elrepült, hiszen olyan gyorsan rohant az idő.

Rengeteg minden történt. Az életem a Tekergőkkel, majd hogy nem tökéletes volt, habár, voltak nézeteltéréseink, de azokat mindig orvosoltuk. A fiúk másodéves korunkban, rájöttek, hogy a bátyám vérfarkas, és akkor egy hétig, hozzá se szóltak. Remus és én is nagyon féltünk, hogy soha többé nem fognak vele vagy velünk szóba állni, de kellemesen csalódtunk, ugyanis azon a héten, azon törték a fejüket, hogy, hogy orvosolják barátjuk betegségét. Végül arra jutottak, hogy kitanulják az animágiát, amiről Remus nem is tudott, csak én. És, hogy én miért nem csatlakoztam hozzájuk? Ez igazán egyszerű, ugyanis én falaztam nekik, nehogy Remus rajtakapja őket. Tavaly lettek kész az egésszel, és meglepték Remust, a születésnapján vele. (Egy kissé kiborult, lévén, hogy nem nagyon tetszett neki, hogy a saját épségüket kockáztatták érte... De én láttam, hogy azért meghatódott!)

És idén, kezdjük az ötödévet, a Roxfortba, igen tudom, tudom, durva!

Mindegyikünk rengeteget változott ez alatt a négy év alatt.

James, például megtapasztalta a szerelem csodálatos érzését, de legnagyobb balszerencséjére, Lily Evans nem nagyon viszonozza ezt. Aztán, még másodéves korában bekerült a kviddics csapatba fogóként, a kviddicscsapat kapitánya tavaly ballagott, és James nagyon abban bízik, hogy talán ő lesz majd idén a csk. Most nagy kviddics rajongó. Még egy könyvet is olvasott róla, pedig eddig olyat életében nem csinált! Tehát tényleg megváltozott! Az más tészta, hogy azon a könyven kívül nem hajlandó mást olvasni.........

Sirius......Sirius pedig egy nagy tuskó lett. Ezt most fejtsem ki? Sirius Black-be lassan az egész Roxfort lányserege szerelmes, ami nem is lenne baj, ha nem hetente váltogatná a barátnőit. És ez engem hol érdekel? Ott, hogy az egyik legjobb barátnőmmel Marlene Mckinnonnal is eljátszogatott egy kicsit, aztán eldobta magától. Egyszerűen megunta, és se szó, se beszéd szakított vele. Szegény Marry teljesen összetört! Nekem és Lilynek kellett újra felépítenünk az összetört barátnőnket. És ezt kinek lehet köszönni? Hát persze, hogy Sirius Blacknek. Siriusról ennyit, és nem többet...

Remus következik. Remus például elhatározta, hogy az ötödévét, kevesebb hülyeséggel fogja tölteni, és ráhajt az RBF- ekre... Ez mind szép és jó, de pont ő az a tag, aki konkrétan minden hülyeséget ellenez. De oké....

Ő nagyon nem változott, úgyhogy róla ennyit.

Peter Pettigrew. Ő az aki maradt, aki maradt. Egy idegesítő kis patkány! Mindenhova követi a fiúkat és mindenben próbálja utánozni őket. PFF! Nem igazán bírom, de lévén, hogy a barátaim barátja, inkább csendben elviselem.

És vagyok én az ötödik tekergő. Aki a srácok szerint egyáltalán nem viselkedek tekergőhöz méltóan, mert olvasok és tanulok meg stb. Én semennyit se változtam. Talán, egy dologban mégis, ugyanis, nőiesebb alakom lett. Mondjuk ez egyáltalán nem lényeges. Tavaly, mint eddig mindig Remus és Lily mögött végeztem, évfolyam másodikként, ha van ilyen. De nekem, most van egy hatalmas problémám.

Mert mi a problémám? Mi a legnagyobb problémám? A varázserőm, ami egyre hatalmasabb és nagyon furcsán viselkedik. Egyszerűen úgy érzem, hogy nem tudom irányítani a mágiámat. Őszintén fogalmam sincs, hogy mi hozza ezt ki belőlem, de egyszerűen, már nem nagyon bírom. Csak nehezedik a vállamra, én pedig szépen, de biztosan összeesek alatta. Dumbledornak nem fogok szólni, hiszen megvannak a maga problémái is. A szüleimet, vagy Remust pedig nem fogom ilyen hülyeségekkel fárasztani. És itt ki is merültem, hiszen a többi barátomnak, vagy ismerősömnek abszolút, nincs semmi, de semmi jártassága ezen a területen. Inkább meghúzom magam, és lesz ami lesz.

Most is itt gubbasztok a szobámban, és az ágyamon fekve, hasonló gondolatokba merülve, bámulom a plafont...

-Liz! Csörög ez az izé! - Kiabált fel Remus... 

És igen, vettem egy vonalas telefont, hogy el tudjam érni vele barátnőimet.

-Megyek! - Gyorsan felpattantam, majd le futottam.

-Oh! Te fent vagy? - Nézett rám Sirius. Hát igen, ő és James is itt nyaralnak nálunk.

-Igen! fent vagyok, Black! - Mordultam, rá, majd a kagylóhoz léptem.

-Igen? Itt Elizabeth Lupin! Kihez van szerencsém? - Tekergettem a telefon zsineget.

-Liz! De jó! Végre el tudtalak érni! - Szólt bele, egy nagyon ismerős hang.

-Lily! - Nevettem el magam. - Te jó ég! Hogy vagy? Hol nyaraltok? Hogy van a családod? És miért kerestél? - Bombáztam a kérdéseimmel, ügyet se vetve, a három fiúra, akik közül James arca azóta ragyogott, amióta kimondtam a "Lily" nevet. Na igen erről beszéltem, mikor azt mondtam, hogy James szerelmes.

-Édes istenem Liz! Olyan jó hallani téged! Mi most éppen egy tengerparton nyaralunk! Nagyon menő! Vannak koktélos bódék, strandok állatsimogató, meg minden! A szüleim nagyon élvezik, és úgy látom, hogy Tunneynek is tetszik! És te, hol vagy?

-Én itthon, a családommal, és a két idiótával egy házban! - Mosolyodtam el.

-Kikkel? - Kérdezte Lily, a vonal túlsó végéről unottan.

-Sirius Blackkel és James Potterrel! - Vontam meg a vállam hanyagul, és próbáltam nem foglalkozni Siriussal aki felhördült a kijelentésemre, miszerint idióta.

-Uh! Sajnálom!

-Nem kell! Fő, hogy te jól érzed magad! - Legyintettem mosolyogva.

-Te tudsz valamit Marryről? Egy levelemre se válaszol, és a telefon hívást se veszi fel.

-Én eddig egyszer váltottam vele levelet, de többet nem küldött. Akkor még nagyjából jól volt, mármint úgy tűnt, hogy jól van. Meg a szünet elején még beszéltem is vele, de akkor nagyon sírós volt a hangja. Mit csináljunk? - Ültem le idegesen a telefon mellett lévő fotelbe.

-Nem tudom! Mi holnap megyünk haza. Gyere át hozzánk, és majd megtárgyaljuk! - Szólt komolyan.

-Rendben! Akkor, holnap mikorra menjek?

-Olyan délután négy és öt között, bármikor.

-Rendben! Majd megyek! - Bólintottam.

-Szia Liz! Akkor holnap! - Majd le is tette.

-Szia Lily! - Suttogtam, majd visszatettem a készüléket a helyére, és vissza huppantam a fotelbe. Szegény Marry!

-Mi a baj Liz? - Kérdezte Sirius. Oh ha te azt tudnád Black! Hiszen ő az egyik legjobb barátnőm bánatának okozója.

-Semmi! - Ráztam a fejem.

-Biztos?

-Biztos! - Vágtam rá mérgesen, majd felpattantam, hiszen megéreztem az előrejelzést... (És nem az időjárásról beszélek!)

Ugyanis a vérem felforrósodott, és sebesen áramlani kezdett. Éreztem, a tenyeremből áradó hőt és mágiát, és akkor ez még csak a kezdet volt. El kell tűnnöm innen!

-Öhm, mindjárt jövök! Csak kimegyek friss levegőt szívni! - Próbáltam megőrizni a hidegvérem.

Nem törődve a furcsálkodó pillantásokkal, kirohantam a házból.

Nem, nem nem nem! Ne most!

Csak rohantam, minél messzebb, a háztól. Egyre messzebb. Csak futottam, rohantam, nehogy késő legyen.

Éreztem, ahogy a mágia átjárja a testem, és kitörni készül.

Most, mégis mi a francot csináljak?!

Hirtelen erős szél kezdett fújni, de olyan erősen, hogy kis híján a földre taszított. Tépte, a ruhámat, a hajamat, és a közeli fákat is megcibálta. Amilyen hirtelen jött olyan hirtelen hagyta abba.

Ekkor hirtelen, a lábam alatt víz kezdett folyni, patakokban, de én a helyett, hogy vizes lettem volna, teljesen száraz maradtam. De ez is hamarosan elpárolgott.

Ez egyre, furcsább! Miért viselkedik így a varázserőm?!

És ekkor a jelenségeknek még bőven nem volt vége.

Hirtelen, tűz piros lángok csaptak ki egy körben. Én voltam a kör közepén, és mint mindig, még ötletem se volt, hogy mi a büdös francot kéne csinálnom!

Ekkor, hirtelen, megrepedt a föld! Ennél jobb már nem is lesz! Kétségbeesetten néztem körbe, hátha találok valamit.

Ügyes vagy Liz! A pálcád nyilván nincs nálad!

Idegesen kapkodtam a fejem, a lángok között.

Gyorsan ki kellett volna találnom valamit, mert a föld, amin álltam egyre jobban remegett. De persze a tűz-körön kívül minden olyan békés maradt.

Mindig én vagyok ennyire szerencsétlen?! Ilyen nincs!

-Gyerünk Liz! Gondolkozz! - Sziszegtem dühösen, de semmi, egy megmentő ötlet se mutatkozott, és a föld is egyre jobban remegett alattam.

Jobb ötletem, nem lévén próbáltam, lenyugodni. Sokat segített, mert legalább tiszta volt a fejem, annyira, hogy kilátástalannak találjam helyzetem.

Ha élve kijutok, egy biztos, elmegyek és utána nézek ennek az ördögi körnek!

Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel! Egy tizennégy éves lány, ott áll egy égő kör közepén, alatta remeg a föld, néha elkezd szivárogni a víz a talpa alól, és még a szél is eszelősen tépi a haját! Nem lennék a helyébe! Ha, pedig pontosan abban vagyok!

Idegesen kisöpörtem egy szőke tincset arcomból, majd kutattam tovább gondolataimban.

Gyerünk! Szedd össze magad!

Mi lenne, ha megpróbálnám irányítani? Végül is az én mágiám....

Becsuktam a szemem és elképzeltem, amint az alattam lévő talaj megemelkedik, velem együtt. Összeszorított fogakkal összpontosítottam, és közben próbáltam, valahogy képzeletben irányítani a folyamatot.

És ekkor csoda történt, ugyanis, emelkedni kezdtem. Lassan kinyitottam a szemem, de közben továbbra is összpontosítottam. A föld emelkedni kezdett, és csak emelkedett, szép lassan, de emelkedett velem. Tehát én irányítom! Egy ötlettől vezérelve, elképzeltem, amint a lángok eltűnnek, és láss csodát! A narancssárga tűz függöny kialudt.

-Én irányítalak! - Mosolyogtam, és az akaratom hatására, felkapott a szél a levegőbe. A szél hátán repültem egy kört, majd elegánsan landoltam a földön.

Tehát, megy a földdel, a tűzzel és a széllel. Vajon a vízzel is megy? A következő pillanatban, pedig már a kezemben tartottam, egy vízi gömböt. Ez menőbb mint gondoltam! mikor feldobtam a gyönyörű "labdát" az a levegőben szét oszlott, és harmatos, esőcseppként potyogtak le a földre. Ezt álmodom! Ráztam a fejem, de nem, nem álmodtam. (Irói; szerintem ezt egy kicsit eltúloztam ;P)

Hirtelen neszt hallottam, olyan gyorsan pördültem meg a tengelyem körül amilyen gyorsan csak tudtam.

Az egyik bokor mögül két, óriási, fű színű szempár bámult engem.

-Megtaláltam! - Sikkantotta, majd eltűnt. Oda rohantam, ám a teremtmény már rég kereket oldott.

Sóhajtva, indultam vissza. Csak úgy kavarogtak a gondolatok a fejemben.

Hogy tudtam irányítani ezeket? Mi vagy inkább ki volt, aki leselkedett? Miért mondta, hogy "megtaláltam"? Jaj, nekem ezt értenem kéne?

Mikor beléptem a házba, a fiúk épp robbanós snapszliztak.

-Beszállsz? - Nézett fel Remus, a lapjaiból.

-Nem, most nem. Játszatok csak! Remy, hol van a hop por?

-Minek az neked? - Pillantott fel Sirius is.

-Mert kell, Black! Mert! - Néztem rá mogorván mire ők összenéztek, egy "ennekmibajavanSiriussal?" nézéssel.

-Hát gondolom a kandalló tetején, a kis üstben! - Vonta meg a vállát Remus.

-Köszi! Mindjárt jövök! - Azzal kimentem, és a nappali felé vettem az irányt.

-Hova mész? - Kiáltott utánam, de már késő volt, elnyeltek a zöld lángok.

Jól tudtam, hova megyek, már csak szépen kellett volna landolnom.

Mikor kiléptem a kandallóból, rögtön kedvenc helyemen találtam magam....A varázslók mágikus könyvtárában.

-Oh Liz! Rég láttalak? Miben segíthetek? - Sétált elém, Mr. Miller, a könyvtáros varázsló, akivel nem is keveset találkoztunk. Ő miután elég sok évet megélt már, mindig tudott nekem segíteni.

-Öhm.. Azért jöttem, mert keresek egy könyvet egy témával kapcsolatban! - Mosolyogtam rá kedvesen.

-Milyen téma?

-Öhm, az elemekkel kapcsolatban, tudja, víz ,tűz, föld és levegő. - Tűrtem egy mézszőke, göndör tincset a fülem mögé.

-Rendben! Kövessen!

És elindultunk hatalmas könyvespolcok között, hogy remélhetőleg meg találjam a megfelelő könyvet.

-És meg is érkeztünk, Liz! Mondjuk, gondolom tudod, hogy ezek, csak mondák históriák és mesék, de azért csak tessék! Válogass kedvedre! - Azzal elsietett.

Rengeteg könyv volt, és azt se tudtam, hogy hol kezdjem, az olvasást. Miután, hamarosan lemegy a nap, és a könyvtár is zár, inkább úgy döntöttem, hogy kiveszek, mondjuk tíz könyvet, és azt majd otthon elolvasom. Ez elsőre nagyon jó ötletnek tűnt, de jobban belegondolva, melyik lesz az a tíz? Ott álltam a hatalmas polc előtt, aminek az összes könyve egy témához kapcsolódott, és ki kellett választanom, a minimum ezer közül tízet...

Őszintén imádok könyvtárba járni, és a nyár eleje óta, kb. minden héten, minimum egyszer ellátogattam ide, olvasgatni. De most sokkal nehezebb dolgom akadt, holmi olvasgatásnál, ugyanis meg kellett keresnem, a problémámhoz legmegfelelőbbet.

Mindig is ilyen szerencsétlen voltam? Komolyan Liz, csak tíz könyvet kell kiválasztani és már mész is. Ezen mi a nehéz? Ja, nehéz eset vagyok, ezt meg kell hagyni!

Végül elkezdtem nézegetni a könyvek gerincén lévő címeket.

A Négy Elem Nagykönyve, Egzotikus Elemek, Az Összetartó Ötödik, Furcsa Varázserő, A Négy Története és így tovább, mikor kész lettem, a szövet zsák(Amit Mr. Miller adott) olyan nehéz, volt, hogy kis hiján leszakadtam alatta.

Olyan gyorsan röppent el az idő, hogy pontban záráskor hagytam el a könyvtárat.

A tűzhelyhez érve, beleszórtam a porból és kimondtam, az úti célomat, ügyelve, hogy tisztán és hallhatóan, jöjjenek ki a szavak a számból. Elkezdtem, pörögni a zöld lángok között, nem nagyon a kedvencem, a hopp hálózattal való utazás, de még mindig jobb, mint a társas hoppanálás.

Ám, sajnos, mikor megérkeztem, szinte, ki estem a kandallóból, egyenesen rá, valamire......vagyis inkább valakire.

-Látom Liz, megérkeztél! - Mosolygott rám. Hát vajon ki? Hát persze, hogy Sirius Back. Oh mamám!

Ott feküdtem, a kandalló előtt, Sirius mellkasán, mellettünk a könyveim, szétszóródva. Csodás!

-Meg! - Bólintottam, majd megpróbáltam, felkászálódni, de cipő fűzőmben újra elesve, újra Siriuson landoltam. Komolyan, mint két mágnes? Vagy mi.

Egy pillanatig, úgy gondoltam, hogy megkísérelem, az újra a felállást, de inkább nem tettem, hiszen, ahogy magamat ismerem, újra visszaestem volna Siriusra. Tehát ott feküdtem rajta, a fejem a mellkasán, és hallgattam, hogy a szíve milyen gyorsan ver. Miért ver ilyen gyorsan? Hát ez fura!

-Na Lizzie? Kényelmes? - Nevetett fel zavartan. Mi?! Zavartan?! Biztos, hogy nem! Siriusról van szó!

-Igen! Nem is szándékozok le szállni! - Nevettem el magam, és hamarosan ott nevettünk együtt, a padlón...... Hát, ja a padlón..... És nevetés közben éreztem, ahogy a mellkasa rázkódik a nevetés közben a fejem alatt.

-Na és neked kényelmes? Na, Tapmancs, kényelmes? - Kérdezte James, aki nem is tudom, hogy mióta állhatott ott, az ajtó félfának dőlve, vigyorogva.

-Ja nagyon kényelmes! Gyere Ágas! Szállj be! Játszunk kicsi a rakást! - Nevetett fel újra Sirius.

-Bocs! Inkább kihagyom, a páros, fetrengéseteket! - Vigyorgott gonoszul James.

-Na most elkaplak! - Figyelmeztette Sirius, én pedig nevetve legurultam róla, hogy aztán ő felpattanva, üldözőbe vegye Jamest, aki röhögve futott előle.

Gyorsan összepakoltam, a kiszóródott könyveim, majd mosolyogva felszaladtam, a szobámba.

A könyveket az asztalra hajigáltam, majd elterültem az ágyamon. Még csak a nyár felénél tartunk és én unatkozom. Nem lesz ez így jó! Ráztam a fejem, aztán inkább jobbnak láttam, meglátogatni erdei barátaimat.

Mikor kiértem a házból, az a látvány tárult a szemem elé, hogy egy James Potter és egy Sirius Black röhögve kergetik egymást, hol emberi alakban, hol pedig állatiban. Ja talán mégse fog olyan lassan telni az idő!

Ekkor a szarvasbika felém kezdett nyargalni, én pedig nevetve vártam, a fejleményeket. 

Ágas pajti lefékezett előttem én pedig még mindig nevetve megráztam a fejem, és szép lassan, felültem a hátára.

Nagyon vicces volt, egy szarvas hátán üldözni egy nagy, fekete, és cuki kutyát.(Aki csak kutya alakjában cuki! Igen csak abban!)

-Gyerünk Ágas! Gyorsabban! Vigyázz Tapmancs, mindjárt megfogunk! Gyerünk, gyerünk gyorsabban! - James pedig gyorsított a tempón, én pedig nevetve próbáltam, nem leesni, a vágtató szarvasbikáról. Előttünk pedig Sirius sem vacakolt, nyakába szedte lábát, és amilyen gyorsan csak tudott, elkezdett rohanni.

Így kergetőztünk egy félóráig, hogy utána, egymás mellett(most már mindenki emberi alakban) nevetve a fűben feküdve, próbáljuk nem kiköpni a tüdőnket.

-Gyertek! - Sétált ki a házból Remus, majd mikor meglátott minket eltátotta a száját.

Hát igen, füvesen koszosan, ott pihegtem, a fiúk pedig lihegtek a fűben fekve ugyanolyan kócosan és izzadtan.

-Veletek meg mi történt?

-Fogócskáztunk! - jelentette ki Sirius, én pedig az oldalamra szorított kézzel elnevettem magam.

-Tizenöt és tizennégy évesen? - Kérdezte unottan a bátyám, és nyilvánvalónak tűnt, hogy gyerekesnek tart minket. 

-Amint látod! - Tárta szét a karjait James, majd visszazuhant a fűbe.(mert közben felült)

-Tehát hova menjünk? - Kérdeztem, miközben felültem.

-Vacsorázni. - Válaszolt tárgyilagosan.

-Ohh, oké. - Szomorodtam el.

-Mi baj? - Kérdezte a mellettem fekvő Sirius.

-Szerinted Remy, kimehetek ma még az erdőbe? - Fordultam reménykedve bátyám felé.

-Nem tudom. De inkább ne! - Rázta meg a fejét.

-Ne már! Ez így nem fer! - Dőltem vissza Sirius mellé,ugyanis James időközben feltápászkodott.

-Na gyertek már vacsorázni! - Sürgetett minket Remus, mire mellettem Sirius hangosan felnyögött.

-Mi a baj, Tapmancs? Talán megártott a rohangászás! - Vihorászott James, aki Remus mellett állva várt minket.

-Gyere már Liz! - Türelmetlenkedett Remy.

-Nem megyek! - Makacsoltam meg magam, és megráztam a fejem.

-Édes Istenem, Liz! Akkor ne gyere, de nem lesz pótvacsora! - Forgatta meg látványosan a szemét Remus.

-Legalább te Tapmancs, mutass valami hajlandóságot, hogy még ma szeretnél vacsorázni! - Nézett a mellettem fekvő Siriusra, aki válasz gyanánt röhögve megrázta a fejét.

-Gyere Holdsáp! Legalább mi együnk valamit, mert majd éhen halok! - Sóhajtozott James.

Végül Remus is feladta, hogy vacsorázni hívjon bennünket, és bementek a házba.

Ekkor Sirius fektében felém fordult, és én is addig forgolódtam, míg a fekvő poziciómban, bele nem tudtam nézni szürke íriszeibe.

-Tehát, te éhes vagy? - Próbált beszélgetést kezdeményezni.

-Nem, nem vagyok! - ráztam a fejem mosolyogva, de tényleg nem voltam az. (Mármint, éhes)

-És miért akartál kimenni az erdőbe?

-Hogy találkozzak a barátaimmal. - Vontam meg a vállam, mire elkerekedtek a szemei.

-Milyen barátokkal? - Kérdezte kíváncsian.

-Állatokkal. - Hát igen... Se Sirius, se James nem tudta még, hogy értem az állatok nyelvét.

-Állatokkal?

-Igen, azokkal. Ha akarod, megmutatom őket! - Látványosan elgondolkozott, majd szélesen elmosolyodott.

-Oksa! Muti azokat az állatokat!

-Öhm, oké. Be akarsz menni az erdőbe, vagy hívjam ide őket?

-Bemegyek veled az erdőbe, és vigyázok nehogy széttépjen egy szörny vagy mi. De utána én mutatok valamit! - Nyújtotta a kezét, mire nevetve megráztam.

Igen Sirius szeret feltételeket szabni, az tuti! Mondjuk az más tészta, hogy sosem derült ki, hogy mit mutatott volna...

-Először te mutatsz, vagy előbb én?

Sirius felnézett az égre, majd rám.

-Te! - Lassan feltápászkodtam, majd lepillantottam a fiúra.

-Mindjárt jövök! Addig maradj itt! - Parancsoltam és befutottam a házba, és felkaptam a már jól ismert szövet zacskót, majd vissza is mentem hozzá.

-Itt is vagyok! - Sirius mosolyogva várt rám, immár talpon.

-Hát az meg minek? - Nézett a zsákra.

-Ja az állatoknak eledel. - Vontam meg a vállam, majd kis kotorászás után előszedtem egy féltábla csokit.

-Tejcsoki, kérsz? - Nyújtottam felé miközben elindultunk, az erdő irányába.

-Látszik, hogy Holdsáp húga vagy! - Nevette el magát majd letört egy sort, és elkezdte enni. - Mondjuk Remusnak az étcsoki a kedvence, nem a tej. - Vonta meg a vállát, majd mosolyogva harapdálta tovább.

Igazából Siriussal egész jól elbeszélgettünk és be kell valljam, nagyon jól éreztem magam vele.

Mikor beértünk a sötét erdőbe, rögtön előkapta pálcáját.

-Sirius, van lámpás is! - Mosolyodtam el, és közben elővettem, a vászon zacskóból egy kicsi lámpást.

-Te aztán felkészült vagy! - Vigyorgott, majd kivette a kezemből a fényt szolgáló tárgyat, és tovább sétált.

-De otthonosan mozogsz! Várj már! - Nevetve igyekeztem utána, mert Sirius kétségkívül megindult egy irányba.

-Te már jártál itt? - Nézett rám, miközben fájdalmasan jóképű arcát megvilágította a kezében tartott lámpás, pislákoló lángja.

-Ja. Kb. Itt nőttem fel, úgy ismerem ezt az erdőt mint a tenyerem! - Mosolyogtam rá, majd kézen fogtam és elkezdtem húzni, immár a jó irányba.

Igen, tényleg ismertem az erdőt és még talán lámpás nélkül is képes lettem volna sétálgatni itt.

-Képzeld, mikor nyolc vagy kilenc éves voltam, egyszer sátraztam is itt. - Meséltem, ő pedig mosolyogva hallgatott.

-És megengedték, hogy itt, konkrétan a semmi közepén, egyedül, körülötted egy rakás vadállattal aludjál? - Meresztette a szemét.

-Kiszöktem. De a vadállatok úgyse támadtak volna meg. - Vontam meg a vállam.

-Lizzie, a vadállatok mindenkit megtámadnak! - Rázta a fejét hitetlenkedve.

El kell mondanom neki!

Megtorpantam, így megállásra késztetve őt is, majd szembe fordítottam magammal, és egyenesen szürke szemeibe fúrtam a tekintetem.

-Sirius, el kell, hogy mondjak valamit... - Kezdtem - Kérlek ne akadj ki, mert abszolút, hülyén és furán fog hangzani, amit mondani fogok... - Csavargattam egyik szőke tincsemet, és a lámpás fényében láttam amint Sirius a szürkén csillogó szemeivel az arcomat fürkészi.

Vajon, hogy fog reagálni? El kéne mondanom neki? És miért neki mondom el? Egyáltalán, miért is mondjam el neki? Mindegy, el kell mondanom neki...

-Hallgatlak! - Ragadta meg szabad kezével, az én szabad kezem, és bátorítóan megszorította.

Gyerünk! Nyögd már ki!

-Öhm........Értem az állatok nyelvét. -Böktem ki végül, mire Sirius ugatósan felnevetett.

-Kérlek Sirius higgy nekem! - Néztem rá könyörgően.

-Én hiszek neked, Beth! - mosolygott rám.

Beth?! Mivan?

-Beth? - Néztem rá hitetlenül, hiszen eddig soha az életben nem szólított még így senki.

-Miért nem tetszik? - Kérdezte vigyorogva.

-Hát fura, mert sose hívtak még így. Na mindegy is, Mancs! - Legyintettem, és most rajtam volt a sor, hogy vigyorogjak.

-Mancs? - Kérdezte, most ő hitetlenül.

-Mancs. - Bólintottam nevetve.

-Tehát hiszel nekem. - Fordítottam komolyra a szót.

-Hiszek. - Bólintott és látszott rajta, hogy írtó jól szórakozik rajtam.

-Ez nem vicces! És nem arra megyünk! - Húztam vissza, mert közben újra elindultunk, és Sirius újra letért volna az útról.

-De hogy, hogy hiszel nekem? - Kérdeztem.

-Ugyan, ugyan! - csóválta a fejét. - Voltam már itt, és mikor egy állat volt a közeledben, akkor néha bólintottál, vagy megráztad a fejed, miközben teljesen más témáról beszélgettünk, volt olyan is, hogy hirtelen elnevetted magad és a többi, ilyen szituáció. Mikor megkérdeztem Holdsápot, hogy miért viselkedsz néha furán, amit az alatt értek, hogy néha tök összefüggéstelenül beszélsz, erre ő azt mondta, hogy majd ha jónak látod elmondod nekünk. És, ha valóban érted az állatokat, az egy kézenfekvő magyarázat. Ennyi! - Tárta szét a karját.

-Beth? - Kérdezte egy idő, szótlan, gyaloglás után.

-Hmm? - Néztem fel szórakozottan.

-Lehet egy kérésem? - Kérdezte komolyan.

-Persze, mi lenne az? - Pillantottam fel rá.

-Beszélnél, a baglyommal? Ki kérdeznéd, hogy mit rontok el a nevelésében meg a tartásában? Mert mostanában nagyon rondán néz rám! - Panaszkodott én pedig visszatartott nevetéssel hallgattam.

-Szerinted, James hogy fog erre reagálni? - Kérdeztem hirtelen.

-Őszintén fogalmam sincs, de rávezethetnéd szép lassan, mint mondjuk, mikor megérkezik a baglya akkor elmondod neki, amit a bagoly mond, mondjuk, "James, a szüleid, azon rágódnak, hogy kimostad e már a zoknit!"       És akkor James megérkezik, "Te ezt meg honnan tudod?" és akkor bejövök én vagy Remus, és "Haver, ért az állatok nyelvén. Nem tudtad?" - Adta elő a jelenetet, én pedig nevetve néztem a grimaszokat amiket vágott hozzá.

-Egy zseni vagy! - Nevettem el magam, mire büszkén kihúzta magát.

-Tudom! - Persze, hogy tudja!

-És hülye! - Tettem hozzá, majd át bújtam egy ág alatt.

Még rengeteget beszélgettünk és hülyültünk, amikor elkezdett rázkódni a bokor, ami mellett elhaladtunk.

-Shh! - Tettem, a mutatóujjam a szám elé, ezzel jelezve, hogy maradjon csendben.

-Lizzie, te vagy az? - Kérdezte halkan a rezgő bokor.

-Igen én vagyok az! Ő pedig Mancs, vagyis Sirius. Nagyon jó barátom! - Ekkor a bokor mögül szép lassan előkászálódott Virág, akiből mostanra egy gyönyörű őz suta lett az évek elhaladtával.

-Virág! - Tártam szét a karom nevetve, ő pedig boldogan belerohant, az ölelésbe.

-Oh, Lizzie! Annyira rég láttalak,  már egy jó ideje nem jártál itt! - Csóválta a fejét nevetve.

-Bemutatom, Sirius Blacket! Mancs, ő itt Virág! - Virág kegyeskedve hozzá lépett és megengedte neki, hogy megvakarja a füle tövét.

-Öhm... Szerinted, ha átváltozom kutyává, akkor értem amit mond? - Nézett rám Sirius, mire megvontam a vállam.

-Egy próbát megér! - Hamarosan, már egy medveméretű, fekete, ápolt szőrű kutya állt mellettem, mire Virág meglepetten hátraszökkent egyet.

-Öhm nem kell félned tőlem! - Ugatta a kutya, mire az őzikén látszott, hogy nagy kő esett le szívéről.

-Én Virág vagyok! - Mutatkozott be illedelmesen, és Sirius, pedig elkezdte a farkát csóválni.

-Én pedig Tapmancs, vagy Sirius. Animágus! - Tette hozzá, majd hozzám fordulva folytatta.

-Beth, hallod? Értem mit mond, a patás barátod! Te érted amit mondok? - Kérdezte lelkesen.

-Értem, hogy mit mondasz Mancs! Értem! Ez szuper! - Nevettem el magam, mire Sirius rám ugrott és elkezdte nyalogatni az arcom, viszont egyáltalán nem volt, kutyaszagú a nyála, hanem inkább ilyen mentás vagy mi! Nem mindegy?! Inkább ne is foglalkozzak vele!

-LIZZIE! ITT JÖVÖK! - Ugrott a fejemre Mogyoró.

-Hát ez meg ki? - Nézegette Sirius(kutyaként) a mókuskát.

-Te jó ég Lizzie! Egy szörny! Vigyázz! Lizzie! - Kiabált Mogyoró torkaszakadtából, mikor meglátta, a nagy fekete kutyát mellettem.

-De kis ijedős! Én nem bántom Bethet! - Nézett rá sértődötten Mancs, majd arrébb sétált.

-Lizzie! - Érkezett meg az egyik bokor mögül Bajszos, aki ügyet se vetve Siriusra, körülugrálta a lábamat.

-Bajszos! - Kaptam fel a nyuszit, majd adtam egy jó nagy puszit a buksijára.

-Halihó! Én vagyok Tapmancs, Liz nagyon jó barátja. Én igazából egy varázsló vagyok, csak át tudok változni, amint látod kutyává. És téged, hogy hívnak? - Ugrálta körül a most érkező Zoét Sirius.

Egyre több állat jelent meg körölüttünk és Mancs pedig mindegyikkel beszélgetett én pedig mosolyogva hallgattam, eszmecseréit. Aranyos volt, ahogy belelkesedett, hogy ő is tud az állatokkal beszélni.

-Nagyon jóképű varázsló! - Szólalt meg mellettem Virág.

-Hát azt meg honnan veszed? - Kérdeztem suttogva, nehogy a pár méterre "beszélgető" Tapmancs meghallja.

-Csak úgy látom. Teljesen összeilletek! - Vigyorgott rám.

-Ezt mégis miből gondolod? - Kérdeztem, dühösen suttogva.

-Csak nézz rá egyfolytában feléd pillant! - Vigyorgott még mindig.

-Na persze! Már te is kezded? - Forgattam a szemem, hiszen nem csak James, hanem egy csomó barátnőm is megemlítette már.

-Olyan helyes! Szép szürke szemek, erős izmos test, nem is alacsony, ügyes, tehetséges varázsló! Feltalálja magát, és még vicces is! - Sorolta én pedig döbbenten hallgattam.

-Te kémkedtél utána? - Kérdeztem elkerekedett szemekkel.

-Nem, csak a fél erdő, téged és a srácot hallgatta, miközben sétáltatok! - Nevetett fel a vállamon Mogyoró.

-Na ne! - Bukott ki belőlem, mire Bajszosra is rájött a viharászhatnék.

-Ez nem is vicces! Amúgy, hol van Levin? Beszélni szeretnék vele. - Pillantottam körbe.

-Szerintem apus is meg fog érkezni, hiszen megemlítette, hogy szívesen találkozna veled! Na, de térjünk vissza Siriusra! - Vigyorgott kajánul, ám nekem ehhez most semmi kedvem se volt.

-Tapmancs! Lábhoz! - kiáltottam, mire Sirius rohanni kezdett felém, majd nemes egyszerűséggel rám ugrott, így ledöntve engem a lábamról, hátra zuhantam az avarba. Sirius mellső két lábán a mellkasomon támaszkodott, és ott lihegett felettem.

-Helló Beth! Visszaváltozzak? - Vigyorgott, igaz kutya volt, de így is látszott, hogy fülig ér a szája.

-Nehogy! Agyonnyomnál! - Ijedtem meg, mert én az évek alatt, továbbra is apró termet maradtam.

-Biztos? És ha megtámaszkodnék az avarban? - Kérdezte és merlinre esküszöm, hogy még kacsintott is hozzá.

-Sirius, szállj le rólam! - Parancsoltam rá, mire lehervadt a vigyora, és szép lassan lekászálódott rólam.

Nem fogom hagyni, hogy azt higgye ő a főnök! Mi barátok vagyunk és azok is maradunk! Mármint nem fogok beleszeretni! Remélem....

Majd feltápászkodtam, és leporoltam magam.

-Gyere Mancs! - Nyújtottam felé a kezem, mire visszaváltozott emberré és hagyta, hogy felsegítsem.

-Nemár! Pedig lehet, hogy megcsókolt volna! - Méltatlankodott Bajszos, és miután Sirius már emberként nem halhatta, így hálát adtam Merlinnek.

-Ja, ezt elszúrtad! - Bólogatott Mogyoró, egy faágról.

-Pedig szép páros lennétek! Sirius Black és Elizabeth Lupin! - Sóhajtozott Virág is. Mi ütött ezekbe?

-Gyere Sirius! - Intettem neki. - Sziasztok! Mondjátok meg Levinnek, hogy holnapután várom, a helyünkön! Majd találkozunk! Minden jót! - Intettem nekik, és karon ragadtam Siriust. A szövetzsák tartalmát, avagy gyümölcsöket, zöldségeket és állateledelt kiszórtam eléjük.

-Nyammi! - Vetette rá egy szép nagy sárgarépára magát Bajszos.

Mosolyogva néztem őket, amikor megdördült az ég felettünk.

Vihar lesz!

Siriussal egymásra néztünk, és egyszerre kiáltottunk fel.

-Fussunk!

Ott rohantunk a fák közt, kézen fogva és reménykedve, hogy még a vihar előtt visszaérünk. A lámpás már rég a zsákban lapult, amit Mancs lóbált szabad kezével, úgyhogy világításunk az nem volt.

Hála nekem, aki ismerte az erdőt, nem tévedhettünk el.

-Talán megúsztuk! - lihegte mellettem Sirius, mikor egy pillanatra megálltunk, hogy egy kicsit, szusszanjunk egyet a nagy rohanásban.

-Az nagyon jó volna, ha megúsznáá.... - És ennyi, ebben a pillanatban, leszakadt az ég. Mintha dézsából öntötték volna, úgy zúdult a nyakunkba. - Oh, hogy a büdös Merlinbe! - Toppantottam mérgesen.

Sirius, kétségbeesetten nézett körbe, de a szakadó essőben az orrunknál nagyon nem láttunk többet.

-Gyere Betti! Fogd meg a kezemet! - Kiáltott rám.

Betti??

Mit volt mit tenni, újra megragadtam a karját. De Sirius mosolyogva megrázta a fejét, és rákulcsolta ujjait az enyémekre. Miért?! 

-Gyere Mancs! Tudom, merre kell menni! - kezdtem rángatni, ám ő nem mozdult, csak mosolygott rám. Miért nem jön?? Nem tetszik ez nekem!

És ekkor finoman közelebb húzott magához, és mélyen a szemembe nézett, majd tartva a szemkontaktust, elkezdett közelebb hajolni hozzám! Nem, nem nem nem és nem! Nehogy, megcsókoljon! Mit tegyek? Black, ne csináld! Pánikolva néztem végig, ahogy egyre közelebb ér az arca az arcomhoz. Egy pillanatra megállt és megszakítva a szemkontaktust, lenézett az ajkaimra. Meg ne próbálja! És ÉN most mit csináljak? Furcsa volt, mert egyszerre szerettem is volna, hogy megcsókoljon, de nem is. Az egyik felem tiltakozott, a másik pedig közelebb akart hajolni. 

Egyre közelebb hajolt, az orrunk már szinte összeért és centiméterekről centiméterekre fogyott ajkaim és ajkai között a távolság!......... 

Hah! Ezzel várhattok holnapig! :D Azt hittétek, mi?! (Bocs, de kell egy kis izgalom!)

A fejezet elején talán egy kicsit elragadtattam magam, de utólag nem volt kedvem átírni, úgyhogy ennyi.... 

(Amúgy az a kép az elején az Liz lenne)

Jelen pillanatban, úgy tűnik, hogy jövő héten is itthon fogok "szenvedni", úgyhogy lehet számítani részekre!

Halkan megsúgom, hogy legalább hét fejezettel előrébb tartok épp, és miután már egy ideje dolgozok velük ezért azok sem rövidebbek... SŐT!

Remélem, hogy tetszett!