Csendben kevertem még egyet a ragacsos, nyúlós, de Istenien finom, vaníliás tésztán, majd megragadva a tálat átkotortam a tepsibe az egészet.

-Csodálom, hogy sosem öntöd félre! - Szólt szórakozottan Anyu, aki a konyhapulton ücsörögve, iszogatott valami limonádé féleséget.

-Na azt én is. - Kuncogtam, majd segélykérően anyura pillantottam.

-Ja! - Értette meg a célzást, majd mosolyogva, kiszedte kontyjából a varázspálcáját és egy intéssel megsütötte a tepsiben lévő tésztát. Csendben figyeltem, amint a krémszínű tészta egy leheletnyit bebarnul, ezzel jelezvén, hogy kész.

-Most hagyni kell hűlni Szakácsnőm! - Emelte fel a mutatóujját, mikor már nyúltam volna a késért, hogy felvághassam a piskótára hasonlító süteményt.

-Addig igyál limonádét! - Pattant le a pultról és gyakorlott mozdulatokkal elővett nekem egy poharat és ezt telitöltve a frissitővel, a kezembe nyomta azt.

-Köszönöm! - Forgattam meg nevetve a szememet és a lisztes tenyeremet leporolva elfogadtam a hűs italt.

-Biztos, hogy semmit nem hagytál ki a mesédből? - Érdeklődött, miközben a saját poharát is újra megtöltötte a citromos, mentás, cukros vízzel.

-Az egész évemet, szinte napról-napra elmondtam. Biztos nem hagytam belőle semmit! - Húztam magamnak ki egy széket és arra lehuppanva beleittam a limonádéba. - Hmm... Csodás! - Csettintettem, mire Anyu csak felnevetett, majd mosolyogva az órájára pillantott.

-Hamarosan hazajön Apád is! - Bólintott, majd ő is helyet foglalt az asztalnál. - És? Mit tervezel a nyárra? - Kérdezte kíváncsian.

-Hát itthon leszek... A nagyinál leszek... És... - Elővettem a kiskutyaszemeimet(Amit Mancstól lestem még el, annak idején). - Esetleg Lilyékhez mennék? Vagy ők jönnének hozzánk... Ez még részletkérdés!

-A vörös hajú, kedves kislány, aki legalább öt percig ölelgetett? - Keverte meg limonádéját Anyu és miközben figyelte a körbe-körbe kavargó citrom rostokat, elmosolyodott. - Szívesen látom...

-De vele már találkoztál tavaj! - Nevettem fel, mire meglepetten pislantott fel.

-Tényleg?

-Tényleg! Tudod! Eljött hozzánk, mikor itt voltak a fiúk! - Vigyorogtam, majd kiittam a maradék limonádémat.

-Tényleg! - Csapott a homlokára ő is nevetve.

-De Alice és Marry is jöhet? Létcciiii! - Kulcsoltam össze az ujjaimat, mire mosolyogva és fejét ingatva sóhajtott.

-Persze, hogy jöhetnek! Remus is most a barátaival van... Itt is aludhatnak. - Legyintett végül, majd elgondolkodva megvakarta a homlokát. - De mi tudod, hogy csak egy hétig leszünk itthon, aztán te mész a nagyihoz...

-Persze, hogy tudom! - Forgattam meg a szememet, majd felálltam. - Na? Jöhet a csokiöntet a süti tetejére?

-Igen! - Ugrott fel rögtön és lekapta a fazekat a szekrény tetejéről(Amit azért tett oda, nehogy megvámoljam a csoki-imádatom miatt).

***

Csendben dúdoltam, miközben az oldalamon megigazítottam a kötést, amit apu csinált meg nekem reggel.

A karomra ráhúztam a blúzom alját, hogy ne látszódjon az azon lévő kötés se és miközben folytattam a dúdolást megpördültem a sarkamon és az ágyamra vetettem magamat.

Aztán kezembe vettem az egyik könyvet, amit még tegnap a "tavaszi"-nagy-takarításon rámoltam le a polcról és lapozgatni, olvasgatni kezdtem.

Már délután négy is elmúlhatott, mikor Jamie baglya tökéletes pontossággal, megérkezett az ablakom elé és kopogtatni kezdte csőrével az üveget.

-Szia! - Mosolyodtam el, majd-óvatosan azért, de- felpattantam a fekhelyemről és odasiettem az ablakhoz, hogy szélesre tárjam azt.

Puszi, aki éppen mélyen szundikált a nyitott szekrényem aljában, az egyik kinőtt taláromban, kissé összerezzent a friss és hűvös szellőtől, de még arra sem ébredt fel, hogy a gyönyörű bagoly, beröppen.

Mellesleg nagyon kevesen tudják, hogy Uhó, James baglya, hiszen a drága Ágas sosem viszi magával sehova szegényt és emiatt mindig a szüleinél marad a bagoly.

-Milyen volt az utad? - Érdeklődtem miközben becsuktam mögötte az ablakot.

-Elviselhető. - Húzta fel a csőrét, majd a lábát nyújtotta, amin két boríték is kapott helyet.

-Adok egy kis ennivalót! - Azzal gyorsan az íróasztalomhoz léptem és addig húzogattam a fiókokat és túrtam át azokat, míg meg nem lett a tavaj vett bagoly csemegém.

-Azt el is várom. - Dünnyögte kimérten, már amennyire egy bagoly, kimérten tud dünnyögni.

-Jó étvágyat! - Tettem le elé, ő pedig alig pár pillanat alatt elpusztította.

-Csak kösd le a leveleket és engedj el... Nem fogom elvinni mellesleg a válaszodat! - Végül felháborodottan felborzolta a tollait.

Pár perccel azután, hogy becsuktam a távozó és undok madár mögött az ablakot visszaültem az ágyamra és töröküléseb húzva a lábaimat megnéztem magamnak a borítékokat.

Az egyiken Remy szépen kunkorodó betűi voltak, a másikon pedig James macskakaparása. Egyiket sem Sirius küldte... A fenébe!

Seperc alatt átolvastam mind a két levelet és mikor az utolsó sorokat is átfutottam pillantásommal elkeseredetten dőltem hátra a párnámra és a leveleket a mellkasomra ejtve a plafont kezdtem el bámulni.

Egy ideje már Pet is Ágaséknál volt. Minden nap, ugyanabban az órában küldtek nekem levelet és ha sokszor csak annyi állt benne, hogy "Unatkoztunk, nem volt kedvünk semmihez, elmélkedtünk csak, vagy, fáj a kezem az íráshoz" még akkor is küldtek valami életjelet magukról... Nem mint Sirius Black, akiről azóta nem tud senki semmit, mióta Walpurga elvonszolta a pályaudvarról.

Azóta rengeteg rémálmom volt, hogy Mancsot bezárták valahova, vagy valami baja esett... És a rosszabbnál rosszabb opciók, amit akaratlanul kinézek az aranyvérű szüleiből.

Nem szabad előítéletesnek lennem, de szerintem bárki aki meglátja Mrs. és Mr. Blacket mindenféle borzalmat tud róluk elképzelni.

Alig tart a szünet már két hete, de én már unatkozom.

Jártam már a könyvtárban is és miután Lily Franciaországban van, Mary az üknagyapja nyaralójában, valahol skóciában, Alice pedig vándorló életmódot folytatva, lakókocsizik a szüleivel és pár mugli ismerősével, no meg ne is beszéljünk a többi barátomról és ismerősömről akik mind-mind, legalább ennyire elfoglaltak, egyedül maradtam. Amúgy nem rossz, hogy most körülbelül kivettem a könyvtár összes "Furi-Mágiáról" szóló könyvét, hiszen most van időm átolvasni őket.

Tavaly ilyenkor kezdődött el az egész. Aztán be is fejeződött és a nem pont normálisnak nevezhető álmokon kívül, semmi sem történt velem... És ebbe jobban belegondolva, ez nagyon aggaszt...

A francba is Black! Mi olyan bonyolult egy levél megírásában és megfogalmazásában?! Életjeleket küldeni luxus?

***

Még tekertem párat a lábammal, majd lehunyt szemmel hagytam, hogy a gravitáció tovább dolgozzon... Bukósisakom alatt a szél felkapta két vastag copfba font tincseimet és meglobogtatta őket, miközben hideg újjaival arcomat simogatta.

A bicikli alattam halkan kattogott, minden kerékfordulatnál, de ezt már megszoktam a piros és öreg bringától.

Egyre gyorsabban száguldottam lefelé a lejtőn és halk, boldog sikkantást hagyta el a számat, mikor a végére érve még utoljára gyorsított egy kicsit.

Aztán pedig újra belekezdhettem a tekerésbe és meg sem álltam a célul kitűzött fagyizóig.

Ott aztán meghúztam a kormányon lévő féket és lekászálódva a fehér-bőr ülésről neki támasztottam az egyik fának a biciklit.

Kipattintottam a kék, ütött-kopott bukósisak csatját, majd lehúzva azt a fejemről a jármű kosarába tettem azt.

Hátizsákomat megigazítottam hátamon és a farmer kertésznadrágom zsebébe dugva a kezemet elmosolyodva megindultam az erdő szélén található, lakókocsiból avanzsált cukrászda felé.

Irtó nagy hőség lévén a kis asztalkákat napernyőkkel is ellátták, ezenkívül jeges italokat reklámoztak a fekete táblán, amire krétával írták rá a menüt és a lakókocsi mellett állították bele a földbe.

-Szia! Mit szeretnél? - Mosolygott rám rögtön a barna fürtös fiú, aki a lakókocsi kivágott ablakából szolgálta ki a vendégeket.

-Egy csokoládé fagyit kérnék... - Nyaltam meg a szárazságtól kicserepesedett ajkaimat és vágyakozva figyeltem, amint megragadja a fagylaltos kanalat és a hűtött vitrin fölé hajolva megmeríti a csokoládé fagyiban és a gombócot pedig egy tölcsérbe keni.

-Tessék! - Nyújtotta felém mosolyogva a fagyit én pedig gyorsan kikotortam a táskám zsebéből a pénztárcámat és kifizetve az édességet, elvettem.

-Köszönöm! - Mosolyogtam fel rá, majd egy kézzel ügyeskedve(A másikon ugye ott virított a fránya kötés.) próbáltam a pénztárcámat begombolni és visszetnni a táskámba.

-Hadd segítsek! - Az ismerős, meleg és selymes tónusú baritontól, meglepetten, sőt! Döbbenten néztem fel és biztos voltam benne, hogy a pénztárcámat követte volna az újonnan szerzett fagyi is.

Kingsley szórakozottan vigyorogva fürgén hajolt le a tárcámért, majd szó nélkül visszatette a táskámba azt, majd a táskámat becsukva visszahúzta a vállamra a másik szíjjat is.

-Kings... - Kerestem döbbenten a szavakat, majd végül felnevetve lábujjhegyre állva két puszit nyomtam az arcára. - Azért nem ölellek meg, mert félő, hogy ez a csodás fehér pólót összecsokiznám. - Kuncogtam, majd megráztam a fejemet. - Meghívhatlak egy fagyira?

-Lottie éppen vesz... De aranyos vagy! - Mosolygott és rövidnadrágja zsebébe dugva a kezeit felém hajolva ő is puszit nyomott a hajamba.(Gondolom nem akart lejjebb hajolni...)

-Ja, jó... - Kezdtem, majd döbbenten megakadtam és a szünetben belenyaltam a csokis jégkrémbe. - Hmm! Ez Merlini! Bocs! Szóóóóvaal... Lottie... - Szűkítettem össze a szememet. - Milyen Lottie? Csak nem a barátnőd? - Mikor harsányan felkacagott még értetlenebbül nézhettem rá.

-Milyen Lottie? Lizzie Drága! Ismered! Milyen Lottie?! - Kissé gunyoros, de kedveskedő hangsúllya az én arcomra is mosolyt csalt.

-De honnan ismerem? - A fejét ingatva megfogta a vállamat és visszafordított a cukrászda irányába.

-Charlotte?! - Kissé hangosabban lepődtem meg mint kellett volna, de mindegy! Tehát Charlotte a hajtótársam vidáman, kezében két fagylalttal, tartott felénk. Arcáról sütött a vidámság és jókedv. Mesebelinek tűnt a krémszínű nyári ruhájában és divatos szalmakalapjában... Teljesen megváltoztatta a szoknya... Sokkal nőiesebb lett tőle... És szebb... Félelmetesen passzolt napbarnított bőrével Kingsley fehér pólós, barna rövidnadrágos szettjéhez...

-Szia Liz! - Időközben persze odaért én pedig döbbenten, szájtátva és kigúvadt szemekkel bámultam rá.

Kingsley felnevetve vette el a felé nyújtott fagyit, majd, hogy biztosan ne értsek félre semmit szabad kezével átkarolta Charlotte derekát.

-Egy perc türelmet! - Ráztam meg a fejemet döbbenten, mire a két vastagon befont copfom repült egy biztos kilencven fokot arrébb, majd visszacsúsztak a lapockáimra. - Ezt fel kell dolgoznom! - Nyalintottam bele újra a fagyiba.

Charlotte és Kingsley pedig időközben elkezdték enni a saját jégrémüket is, de még mindig vigyorukat elfolytva pillantottak felém.

-Te és Te... - Sűrűn pislogva néztem egyikükről a másikukra. - Összejöttetek? - Némán bólintottak.

-Ha nem tudnám, hogy Black az eseted, akkor arra gondolnék, hogy féltékeny vagy... - Hunyorgott rám Kingsley világoskék tekintetével.

-Nem-nem! Csak olyan hihetetlen ez az egész! Eddig nem is gondoltam erre, pedig tökéletesen összeilletek és nagyon szépek és menők vagytok együtt! - Ráztam meg a fejemet és a sokkból lassan feleszmélve elmosolyodtam, de a mosoly arcomra is fagyott és mérgesen néztem Kingsleyre. - Mi az, hogy "Black az eseted"?! Honnan tudod, hogy ki és mi az esetem?! - Az aranybőrű fiú arcán felfelé kunkorodott a száj, de Charlotte kuncogva oldalba könyökölte.

-Kinnie! - A becenév hallatán eltátottam újonnan a számat, mire Charlotte végül nem bírta tovább és hangosan felnevetett.

-Szegény Liz... Teljesen lesokkoltuk szegényt! Most nézd meg Lottie... - Csatlakozott hozzá Kingsley is én pedig döbbenten meredtem a nevető párosra.

-Azt hiszem, most keresünk egy asztalt és mindent kiszedek belőletek! - Meredtem végül fel rájuk.

***

-Vigyázz magadra Lizzie! - Nyomott Anyu a homlokomra egy puszit, majd a karjaiba zárt.

-Nyugi Anyu... Vigyázni fogok! - Fúrtam bele a fejemet nyakhajlatába és élveztem az anyai ölelés varázsát.

-Jó szórakozást! - Lépett hozzám Apu is, mikor Anya végül elengedett és a bőröndjeikhez lépett.

-Meglesz! - Álltam lábujjhegyre és az ő arcára is puszit nyomva megöleltük egymást. Anyuval ellentétben, tőle a fejem búbjára, valahova a hajamba kaptam a cuppanósat... Bár Apa frissen növesztet borostáját elnézve jobb, hogy nem szúrt arcon... Persze csak vicceltem!

Elmélázva integettem nekik, majd mikor szőröstűl-bőröndöstűl elnyelte őket a kandalló zöld lángja kifújtam a levegőmet és visszavetődtem a kanapéra.

-Egy sakk partit? - Ült le egyszercsak mellém Nagyapa, mire felderült arccal fordultam felé.

-Többet is!

***

Kissé idegenkedve néztem körül a nappaliban, amiben pár éve ugyan jártam, de most mégis idegennek tűnt.

-Liz! - Mrs. Potter mint valami tündérkeresztanya, egy süteményes tállal egyensúlyozva a kezében libbent elő a konyhából, ahonnan hasonló orrsimogató illatok érkeztek.

-De jó újra látni téged bogárkám! - A sütis tálat letette az üvegasztalra és lisztes kötényétől megszabadulva karjaiba zárt. - Sokat nőttél Kedvesem! - Mért fel mosolyogva, majd egy hatalmas puszit is kaptam.

-Nagyon gyönyörű vagy! - Dicsért meg, mire elvörösödve dadogtam valami "köszönöm" szerűséget, mire kuncogva megrázta a fejét. - Ugyan már Lizziekém! Néztél te már tükörbe a nyáron?

-Nem igazán... De ön is nagyon csinos Mrs. Potter! - Mosolyogtam rá, ugyanis ahhoz képest, hogy Anyuéknál sokkal idősebb volt, nagyon fiatalosan tartotta magát és a lepkés otthonka is nagyon passzolt hozzá.

-Oh Lizziekém! Belülről semmit sem változtál, ugyanolyan kedves és aranyos maradtál, mint mikor utoljára találkoztunk! És ne szórakozz egy, kettő pedig kismilliósszor megbeszéltük, hogy tegeződünk! - Rótt meg, majd újra karjaiba zárt. - Nagyon régen láttalak!

-Nem szórakozok! - Mosolyogtam fel rá, mire harsányan felkacagott és a kezembe nyomta a még langyos süteményes tányért és kuncogva a lépcső felé kezdett terelgetni.

-A fiúk nem is sejtik, hogy jössz?

-Nem... És bocsánat, hogy így semmi előzmé...

-Nincs semmi Liz! Megbeszéltük, hogy akkor jössz mikor kedved van és csak az az egy kikötésünk volt, hogy ha hajnalban vagy olyan eksztrém időben jössz, akkor ne használj csengőt! - Halkan felkuncogva vette magához a kötényét, majd kacsintva a lépcső felé intett kezével. - Menj csak bátran Kincsem! Jamie szobájában vannak... Délelőtt fürödtek a medencében, de aztán ebéd óta ki nem dugják a fejüket onnan! Lusta banda! - Ingatta  afejét, majd elsápadva, egyenesen halálravállt arccal robogott vissza a konyhába. - A csudába! A pite!

Mosolyogva ráztam meg a fejemet, majd a süteményekkel a kezemben lépkedtem fel a lépcsőn, hogy aztán az első emeleti ajtó előtt meg is torpanjak.

Odabentről tompa, jókedvű beszélgetés és nevetés szűrődött ki én meg fokozódó izgalommal, könyökömmel(Mert ugye mindkettő kezemmel a sütis tányért fogtam.) lenyomtam a kilincset, mire az ajtó nyikorogva nyílt ki, ezzel pedig a bentlévőkbe folytva a szót.

-Öhm... Sziasztok? - Cincogtam kissé megszeppenten, de boldogan mosolyogva.

James és Remy a szoba közepén ücsörögtek a szőnyegen törökülésben és kártyáztak eddig, de belépésemre a kártyát letéve pislogás nélkül meredtem rájuk.

-Ellie! - Remus végül sugárzó arccal pattant fel a földről és elém rohanva(Időközben a tányért letettem Jamie ágyára.) magához szorított.

-Remy! - Nyüszítettem halkan és vigyorogva a derekán átkulcsolva a kezeimet én is magamhoz szorítottam őt.

-Maszat! - Ugrott végül fel James is és kivéve bátyám karjai közül megpörgetett. - De hiányoztál már! - Nyomott puszit az arcomra, mire felnevettem.

-Ti is nekem! - Öleltem magamhoz mindkettőt egyszerre, majd duzzogva összefontam magam előtt a karjaimat. - Áruljátok már el, hogy mit esztek, hogy így nőttök! Pár hétig nem látjuk egymást és tessék! Két égimeszelő! - Néztem rájuk sértetten.

-Azért te sem panaszkodhatsz... Eléggé dögös lettél Lupin! - Füttyentett halkan James, mire Remy nevetve oldalba vágta.

-Azért a húgom! - Lökte meg nevetve a vállát és hangjában semmi ellenségesség nem bújkált, csak színtiszta vidámság és szeretet.

-Persze-persze! - Nevetett Jamie, majd egy sütit elvéve a tányérról és hangosan és "kultúráltan" csámcsogva azon, újra és újra végigmért. - Na jóvan Elizabeth! Túl bombázó vagy!

-Hülye! - Löktem meg vörösödve a vállát, majd elhúzott szájjal hozzátettem. - Sok minden vagyok, csak "bombázó" és "dögös" nem... - Azzal én is vettem a kívánatos csokidarabos kekszet és azt majszolgatva telepedtem le a szőnyegre.

-Ugyan már Maszat! - Vágta le magát mellém törökülésbe Ágas. - Néztél már tükörbe?

-Te is és Édesanyád is ezzel jöttök! - Pattantam fel.

-Hova mész? - Kérdezte nevetve Remy.

-Hol van itt tükör Potter?! - A kérdésemet hallva, mindketten jóízűen kacagtak fel. - Elvileg nem változtat meg senkit a hopphálózaton való utazás!

-A szekrényemet kihajtod és az ajtaja tükrös! - Válaszolt végül nevetve és teliszájjal Jam, mire az emlegetett bútordarabhoz és nem foglalkozva a hatalmas rendetlenséggel kinyitottam és hátrálva pár lépést(Hogy egészben látszódjak.) bámultam.

-Na? - Kérdezte feltörekvő röhögését elnyomva Jam.

Szerintem semmit sem változtam, de úgy döntöttem akkor fokozom már a hangulatot.

Elgondolkozva igazítottam meg a combközépig érő farmernadrágot és a mályva rózsaszín, lenge hosszú ujjú blúzomon végig simítva csípőre tett kézzel néztem farkasszemet magammal.

-Ahha! - Mind a ketten nevetve nézték, amint szerteágazó tincseimen végig simítok. - A hajammal volt a gond! - Magyaráztam nevetve és félő volt, hogy az egész ház tőlünk zenghetett...

-De amúgy Ágasnak igaza van... - Döntötte hátra Jam ágyára, a fejét Remy és a plafont bámulva elmosolyodott. - Sokkal nőiesebben nézel ki Liz...

-Kérlek ne. - Nyöszörögtem és visszaültem közéjük. - Ezt a témát inkább hanyagoljuk egy kicsit! Még nem békéltem meg a dolgokkal... - Bámultam a lábamat, amin a körmök mind másmilyen színben pompáztak. Értetlenül kaptam fel a fejemet, mikor mindkettőjükből kitört a hahota.

-Mivan? - Érdeklődtem, majd mikor rájöttem, min szórakoznak ilyen jól dühösen felcsattantam.

-EZ nem vicces! - Mindkettejük tarkójára apró csapást mértem, de ez sem hatott. - Igenis nehéz ez az egész! De ti férfiből vagytok! Ne nevessetek már! - Méregtől vörösödve figyeltem az egyre hangosabban kacagó fiúkat.

-Bh-hocs Maszh-hat! - James a hasát szorongatva, nevetéstől rángatózva terült el a szőnyegen. - Dh-e eh-hezen mosh-ht nagyh-on szórakozunk!

-Vettem észre... - Morogtam magam elé.

-Jhaj... - Mikor mind a ketten összeszedték magukat annyira, hogy vöröslő arccal, egyfolytában fel-fel görbülő ajkakkal ültek a fenekükön James vigyorogva megszólalt.

-És akkor most mi lesz a Tekergőkkel? Egy nő négy férfi között. - Rezzenéstelen arccal figyeltem, amint mind a ketten röhögve forgolódnak a szőnyegen. Pedig Remusból... Najó! De... Kinéztem belőle, de akkor is!

-Nem vagyunk még felnőttek, úgyhogy ne is mondj olyat, hogy ti. - Itt unottan rájuk mutattam. - Férfiak lennétek. Én meg még minimum négy év, hogy igazi nő legyek... De nem akarok nő lenni... Túl felnőttesen hangzik ez az egész. - Húztam be a nyakamat, majd szemforgatva vettem fel James szemüvegét a földről, mielőtt gazdája ráhemperedett volna.

-Akkor azt mondod hanyagoljuk ezt a témát? - Érdeklődött fürkészve Remy.

-Ja. Legalább még egy évig, hagyjatok az ehhez a témához kapcsolódó dolgokkal... Nem is értem! Egészen eddig teljesen megvoltunk... Fel sem tűnt nektek, hogy én más vagyok. - Ingattam a fejemet és egy újabb kekszet vettem magamhoz.

-Nekünk nem, de Tapmancsnak már rég feltűnt szerintem. - Szólt komolyan Jam, majd ártatlan képpel nyúlt a tál felé és mikor egy vaníliás muffint a markába bányászott ügyesen a szájába dobta azt.

Egy ideig Remyvel csendben figyeltük amint megrágja a falatot. Hogy érti ezt?

-Mi van? - Nyelte le hangosan a süteményt.

Remus jelentőségteljes pillantást váltott vele és a szemezgetésüket én szakítottam meg, mikor hangosan megköszörültem a torkomat. Csak lazán Liz... Ezek nem láthatnak egy ártatlan kérdés mögé!

-Ti tudtok valami róla?

-Ja. Anyjával van és kötni tanul. - Bólintott James, mire pislogás nélkül meredtem rá. - Jaaa! - Hangosan kacagott fel. - Siriusról semmit sem tudunk. - Komorodott el, majd tovább csámcsogott a süteményen.

-Tehát nektek sem írt vissza... - Húztam el a számat.

-Te írtál neki? - Nyelte félre a falatot Remy, majd egy kis köhögő roham után döbbenten bámult rám.

-Igen. Baj? - Pislogtam rá érdeklődve.

-Nem... Csak... - Ám nem tudta végigmondani, mert Jam félbeszakította.

-Kismillió levelet írtunk neki és egyikre se válaszolt. - Húzta el a száját.

-Egyikre se? - Szívtam a fogamat mert most már végleg riasztó kezdett lenni ez az egész. Eddig ugyanis abban ringattam magam, hogy valami baja van velem és nincs kedve nekem választ írni, de ha a legjobb barátainak sem ír válaszlevelet, ott már valami nagyon nem kóser!

-Nem... Vagyis... - James elhúzott szájjal nézett össze Remyvel, majd egy kis habozás után felállt és az íróasztalához lépett.

-Pár napja érkezett tőle egy levél, de nagyon fura az egész. - Miközben magyarázott kihúzta a fiókját. - Zavaros és teljesen értelmetlen... - Harapott ajkába, majd mutató és középső újja közé csippentve kihúzott fiókjából egy borítékot és azzal vissza is ült mellénk. - Tessék.

Szemöldökráncolva vettem el tőle a borítékot és még nem bontva fel megforgattam a kezemben.

-Trehány fogalmazás és még a pecsét is borzalmas. Tény, hogy Tapmancs is egy eléggé spontán ember, de ez azért az ő határait is feszegeti... Csak nézd meg a pecsétjét! - Megfordítva szemöldökráncolva néztem meg a-már- kettétört fekete viaszt. - Sirius sosem mártaná bele a tappancsát forró viaszba, hogy ilyen menőn szimbolizálja, hogy ő csinálta... Meg elvileg senkinek nem kürtölné szét a titkot... Ez meg, egy kutyamancsos pecsét! - Mutatott vádlón az emlegetett viaszdarabra.

-Megnézhetem? - Érdeklődtem, mire Remus elhúzta a száját, de mind a ketten bólintottak.

Kedves  James és Remus!
A szüleimmel és Reggel elutaztunk és mikor viszajöttünk Londonba, akkor egy csomó indokolatlan levelet találtam a szobámban... Nehéz lesz, de most kerekperec elmondom!
Elegem van ebből az egész bandázásból. Olyan gyerekesek és idióták vagytok mind a négyen és nekem nagyon betelt a pohár.
Kezdve veled Potter! Milyen hülye a beceneved is! Jobbra nem futotta?! És menőnek tartod magad, hogy egy kis béna kviddics csapat kapitánya vagy?! Büszke vagy arra, hogy ki vagy és mi vagy?! Szánalmas!
Lupin... Kész szörnyeteg vagy nem is értem, hogy miért is kezdtem veled, aztán a béna és ronda húgoddal is barátkozni...
Pettigrew meg egyszerűen béna...
Mi örömötöket lelitek abban, hogy zaklattok?!
A saját életetek nem elég nektek?!
Szálljatok le rólam, hagyjatok végre békén... Nem kérek a nevetséges barátságotokból és az annál elesettebb szeretetetekből se!
Nem akarok veletek többet barátkozni, mi több találkozni se!
Megvagyok én egyedül is...
Ja és Lupin(a csaj)... (--)

Sirius Orion Black

Remegő kezeimből végül James kapta ki a levelet és látszott rajta, hogy nagyon bánja, hogy odaadta.

-Mi volt a "Ja és Lupin..." után? - Kérdeztem fátyolos hangon magam elé meredve.

-Nagyon csúnyákat írt Rólad és emiatt azt egyszerűen kitéptük az után rövidesen, hogy elolvastuk. Holdsáppal nagyon... - James hangosan szívta be a levegőt, majd aggódva pillantott felém. - Jól vagy Maszat? Sápadt vagy kicsit...

A szívem hangosan dobogott és a torkomban szorongató csomó keletkezett...

-Ell... - Remy óvatosan húzott az ölébe. - Nyugodj meg...

-Milyen csúnyát írt rólam? - Kérdeztem a sírás szélén.

-Figyelj Maszat! Ha az életem is múlna rajta akkor se mutatnám meg. - Nézett mélyen a szemembe Jam. - Olyan dolgokat írt rólad, amilyeneket nem, hogy ember, de főleg egy lány, nem érdemel meg... Elégedj meg ennyivel.

-De mit írt? - Éreztem, amint a szemeim megtelnek könnyekkel.

Egyikük sem válaszolt. Remy csak szorosabban körém fonta karjait, míg James csak csendben, lesütött szemekkel csúsztatta vissza a levelet a borítékba.

-Hogy írhatott ilyet? - Dörzsöltem meg a szemeimet, mire Jam megrázta a fejét.

-Nem tudom, de remélem, hogy csak mi kaptunk ilyet és a többiek nem...

Hát ezennel Boldog Újévet kívánok nektek! Remélem, hogy nem haltatok bele, hogy vissza kellett térni a szünetről... (Higgyétek el legszívesebben kiugrottam volna az ablakon!) Hamarosan, annyi spoilert elárulok, hogy feltűnik majd a mi Mancsunk és Beth megmutatja, ki is az igazán bátor griffendéles... Habár talán a fenekén kellett volna maradnia... Na mindegy! Hamarosan jön a kövi! :)
Véleményeket szívesen fogadok, no meg persze a csillagokat is! Nagyon drágák vagytok, hogy az első fejezet óta itt vagytok! Köszönöm! Körülbelül lassan egy éves a könyv... Na! Folyt köv.! :D