§Sirius§

Kedvtelenül turkáltam tovább a reggelimet, nem foglalkozva a sajgó vádlimmal és a bekötözött csuklómmal.

Mégis, hogy történhetett ez meg?! Édes Merlinem!

-Tapmancs... Minden rendben? - Érintette meg a vállamat Ágas, akinek szintén nulla egész nulla tized életkedve volt, de ő legalább evett és még beszélni is tudott.

-Szerinted? - Morogtam rekedten, majd dühösen a tányéromra csaptam a villámat és a tenyerembe temettem az arcomat.

-Rendbe jön. - Szólt bizakodón Peter, majd jóízűen tovább nyammogott a rántottáján, mintha ez csak egy nap lenne, egy gondtalan semleges nap.

-Pofa be Pettigrew! - Rá se nézve sziszegtem oda neki a szavakat, majd rosszkedvűen lenyeltem pár cseppet a keserű tökléből... Pedig finomabb volt.

-Elég legyen Tapmancs! - Sóhajtott végül James, meghiszem, elég elviselhetetlen lehetett egyfolytában engem hallgatni.

-Ja! Nem értem, hogy mi bajod! - Kapott be egy kenyér darabot Féregfark, majd csámcsogva rágcsálta tovább.

Egy perc és már nem érdekelt semmi. Azon kaptam magam, hogy a torkának szegezem a pálcámat és villámló tekintettel magasodom felé... Eddig sosem bántottam egy barátomat sem, de ha Peter Pettigrew, aki tulajdonképpen a negyedik tagja a Tekergőknek, nem fogja végre fel, hogy Beth... Az a drága Elizabeth éppen a gyengélkedőn küzd az életéért...(na jó! Ez talán egy pöppet túlzás.) Én esküszöm, hogy még a szuszt is kiátkozom belőle!

-Azt mondtam, hogy pofa be patkányképű! - Szűrtem a fogaim közt és egyáltalán nem érdekelt, hogy hányan bámulnak ránk a Nagyteremben reggelizők közül.

-Fogd már fel, te sötét agyú, hogy a barátodnak nevezett éppen fent fekszik a gyengélkedőn és pillanatokon múlik az élete! A fenébe már Pettigrew! Hogy lehetsz ennyire nem törődöm?! - A végén már legszívesebben ordítottam volna, de csak felemeltem a hangomat.

-Azt mondtad te is és James is, hogy túl fogja élni, nem értem, akkor most mi van? - Értetlenkedett továbbra is.

-Oh! Tényleg fogd be Peter! - Csattant fel Ágas is, mire biztos voltam már benne, hogy mindenki minket figyel.

Fájdalmasan lehunytam a szememet, majd remegve kifújtam a levegőmet.

-Lehet, hogy te nem érted... De te nem is voltál ott... Mi viszont igen! Oké?! Szerintem sosem fogom tudni elfelejteni azt a kétségbeesett tekintetét! - Roskadtam vissza a helyemre... Az éjszakánk képei továbbra is úgy villodztak az agyam diavetítőjében, mintha még az agyam is magam ellen esküdött volna.

-Bocs... - Nyöszörögte Féregfark, aki még továbbra is a hirtelen ért sokk hatása alatt állt.

-Nincs semmi baj. - Morogta James, majd tovább tuszkolta magába az ételeket, amiket fintorogva nyelt le.

-Mr. Black... - Mcgalagony már megint pontosan időzítve tipegett az asztalunkhoz.

-Javaslom vegyen be egy nyugtatót! - Sóhajtott végül, mire legszívesebben beleröhögtem volna a képébe.

Mi tagadás elcsépelt humora van az öregnek...

-Ezt komolyan mondom. - Pillantott le rám, mikor észrevette a nevető ráncokat a szemem környékén.

-Vágom. De nem kell. - Utasítottam vissza, de legnagyobb döbbenetemre nem szólt semmit a hangnemet és a viselkedésemet illetően, hanem csak bólintott és vissza sétált a tanári asztalhoz.

-Lehet, hogy már ő is tudja? - Töprengett James.

-Biztosan tudja. Ő az igazgatóhelyettes és a mungósokat is ő engedte be... - Adta meg a választ a kérdésére Ágas, majd tovább evett, vagyis szenvedett.

-Lám! Lám! A tekergők! - Szakítottak ki minket a csöndes agyjártatásból az érkező osztálytársaink. A megállapítást mellesleg Mckinnon tette.

-És nem röhögnek... Ebben a csendben egészen elviselhetőek vagytok... - Mosolygott Evans, majd leült James mellé, akit még ez is hidegen hagyott.

Az első ok a gyanakvásra... James nem kezdett hülyeségeket produkálni, miközben Lily Evans mellette ücsörög... Ez rögtön feltűnt Fortescuenek, aki ezt meg is osztotta velünk.

-Mi baja van Jamesnek? - Kezdte, de Frank értetlenül közbeszólt.

-Hol vannak a Lupin testvérek? - Vakarta meg állát, majd szemöldökráncolva körbenézett a Nagyterembe, hátha Beth jó szokásához híven egy másik ház asztalánál tölti a reggelit... De hiába kereste!

-Még egy ilyen megállapítás valamelyikőtöktől és én esküszöm, Nobelt adok! - Horkantott fel James.

-Ennek meg mi a baja? - Kérdezte értetlenül Evans.

-Ami Siriusnak is. - Kapcsolódott be a "traccspartiba" Peter is. Csak most válna láthatatlanná?!

-Igen? - Szaladt fel Alice szemöldöke.

-Mi a bajotok? - Fordult felénk Frank.

Már nyitottam volna a szám, mikor kinyílt a Nagyterem ajtaja és bekullogott a drága és nyomorult Holdsáp pajtásunk.

A cipője orrát bámulva, lógó fejjel, mintha valami halálos büntetésre küldtél volna jött felén,hogy egy kis idő után leroskadjon a velünk szembeni padra. Ez így nem jó. Nagyon nem!

A hozzánk csapódott osztálytársaink értetlenül bámulták a magába zuhant fiút.

Csend volt. Nyomasztó csend.

-Minden rendben Holdsáp? - Köszörülte meg a torkát Ágas, mire Remus felnézett...

Nem kicsit sokkolt le minket elgyötört ábrázata. Szemei teljesen ki voltak sírva(!!) és az arca is sápadtabbnak tűnt.

-Szerinted? - Motyogta, azzal kedvtelenül a tányérjára pakolt egy kevés palacsintát.

-Mit tudtok, amit mi nem? - kezdett el fészkelődni a helyén Mckinnon.

-Itt valami nagyon nincs rendben! Remus jól vagy?! - Nyugtalankodott Evans is.

-Az egy kérdés, hogy én hogy vagyok-e... - Kezdte halkan erőtlenül Holdsáp. - De az, hogy a húgom... Az én egyetlen, kicsi, pici, tündéri hugicám, hogy van... - Egyszerűen elakadt és minden büszkeségét(Amiből eleve sem volt sok.) eldobva, felzokogott előttünk és az asztal lapjára borult.

Nagyot nyeltem... Hiszen sejtettem, hogy mennyire furdalhatja a pajtásunk oldalát a bűntudat. Átéreztem a helyzetét és bár tudtam, hogy az én esetemben kicsit, sokkal másabb a probléma tudtam, hogy mit élhet át.

-Hé Holdsáp! - Most rajtam volt a sor, hogy erős próbáljak maradni.

-I-Igen? - Nyöszörögte elhalóan.

-Minden rendben lesz. Oké? Cs-csak nyugodjunk meg! - Biztattam és bele sem mertem gondolni, hogy a többiek mit is gondolhatnak.

-Nem lesz minden rendben! - Sóhajtott végül, majd halkan hozzátette. - Nem veszitek észre, hogy ez mind az én hibám?

-Beszélsz itt zöldségeket! - csattant fel Ágas és hirtelen jött erős hangjától nem kicsit kaptam szívbajt!

-Baleset volt. Senki sem hibás főleg nem te! - Vett vissza hangerejéből James.

-A-Azt akarjátok mondani, hogy... - Szörnyedt el Evans, mire felé kaptuk a fejünket. A lány arca hirtelen olyan sápadt lett, mint amilyen Holdsápnak szokott lenni, majd folytatta. - Hogy Liz... Balesetet szenvedett? - Szemei(amikről Ágas null-huszonnégyben tudott áradozni) kikerekedtek és úgy bámult ránk, mint borjú az új kapura.

-Tessék?! - Előzött meg minket a válaszadással Fortescue.

-Ne már Lily! - Nevetett fel kínjábab Mckinnon is, de látszott rajta, hogy ő is megvilágosodni kezdett.

-Igen... Lizzie balesetet szenvedett. -Felelte összeszorított álkapoccsal Ágas.

-Az én hibámból. - Tette hozzá rögtön Remus.

-Fejezd már be! - Veszítette el a türelmét James is.

-Nem James! Nem fejezem be! Lássátok már be, hogy ez az igazság! Holdtölte volt én pedig... m-megkarmoltam... - Vékonyodott el a végére szegény barátunk hangja.

-Mit csináltál?! - Kérdezte tátott szájjal Frank, mi pedig ott helyben elsápadtunk... A kutyafájába!

-A büdös trapistába! - Szisszent fel rögtön Ágas, de már késő volt.

-R-Remus... Te egy... - Kezdte Evans, de mielőtt bármit is mondhatott volna szája elé kapta a kezét és olyan szánalommal, megértéssel és szomorúsággal bámult a Lupin fiúra, hogy az nekem fájt, nemhogy neki!

-Igen! - Biccentett beletörődötten Remus, majd megdörzsölte a halántékát. - Már nem is emlékszem a történtekre.

-Én emlékszem. - Szóltam közbe, mire a társaságból mindenki felém kapta a fejét.

-Álljunk meg egy merlin adta pillanatra! - Emelte fel a kezét dühösen és döbbenten Mckinnon, majd folytatta. - Ha Remus izé... egy tudjátok mi, akkor te és te, hogy a kénköves ménkűbe kerültetek oda?! - Mutatott rám és Jamesre.

Eljött az őszinteség órája... Dam... Damm... Damm...

-Animágusok vagyunk. - Felelte egy vállrántás kíséretében, lazára véve a figurát Ágas, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.... Hmm... Bár csak tényleg ilyen egyszerű lenne!

-Én szarvas vagyok, tudjátok "Ágas", Tapmancs ugye egy kutya, Féregfark pedig egy patkány. - Tudta le ennyivel az egészet, majd egy sunyi vigyorral hozátette. - Mellesleg bejegyzetlenek vagyunk, úgyhogy ha szerettek annyira, hogy nem akarjátok, hogy évekig a dementorok között teázgassunk, akkor ne áruljatok el.

-Ooooo... - Nyögte ki igazán értelmesen Mckinnon, majd inkább csendben maradt és megpróbálta feldolgozni a hallottakat.

-Beth is animágus akart lenni, csak nem engedtük. - Szóltam közbe, majd savanyúan hozzátettem. - De most azt kívánom, bárcsak vállaltuk volna a kockázatot.

-Frászkarikát! Még szép, hogy nem engedtétek. Egy évvel fiatalabb, sokkal törékenyebb mint ti és már így is elég szabályszegésbe keveredett bele a ti jóvoltotokból. - Szólt közbe Evans összefont karral.

-Nekem még mindig nem tiszta, hogy mi történt... - Szólt közbe, homlokráncolva Fortescue.

-Nekem se... - Sóhajtott James, majd rám pillantott.

-Én arra értem oda, hogy Pipotyi... - Kezdtem, de rögtön félbeszakították a mondandómat.

-Perselus? - Kérdezte elképedve Lily.

-Igen! - Dühöngtem türelmetlenül.

-Nyugi Tapmancs. - Dünnyögte Ágas.

-Tehát Pitypoty fogalmam sincs, hogy hogyan, de bejutott a szellemszállásra... És őt követte Beth, aki szintén passz, hogy hogy került oda.

-Lehet, hogy Perst követte. - Vetette fel Lily.

-Lehet. - Hagytam rá, hisz elképzelhető, hogy Beth csak meg szerette volna menteni őt a saját bátyjától. (Ez tisztára furán hangzott. Brr)

-Aztán Holdsáp észrevette őket. Pipotyi kérdőre vonta Bettyt, hogy mégis hogy gondolja, hogy kémkedik utána... - Szorult ökölbe a kezem. - Aztán Beth egyre türelmetlenebb lett, hiszen ekkor még egyikük sem tudta, hogy a vérfarkas az ott tartózkodik. Addig fajult a vita, hogy Lizzie megunta a dolgot és a karjánál fogva megpróbálta kihúzni onnan azt a sötét denevért. És akkor előbukkant a semmiből Holdsáp... És ha Liz nincs, akkor most Pipotyusz fekhetne a gyengélkedőn. Bár ő meg is érdemelné. - Fejeztem be, majd fintorogva hozzátettem. - Ha erősebb és ügyesebb, no meg gyorsabb vagyok, akkor megakadályozhattam volna a dolgokat, úgyhogy valahol az én hibám is.

-Lizzie megmentette Piton életét? - Kérdezte döbbenten Marry, de James közbevágott.

-Nos igen. Én ennél a résznél jöttem a képbe. Ugyanis Tapmancs teljesen lebénult, már akkor mikor azok ketten megjelentek, de mikor Lizzie összeesett... Akkor... - Itt James lehajtotta a fejét, míg a többiek feszülten hallgatták. - Akkor pedig végképp leblokkolt szegény. Én erre érkeztem be. Komolyan! Ha nem vagyok, akkor most Pitypoty sem lenne. Szerencse, hogy Lizzie rossz előérzete miatt, mind a hárman lementünk. - Mosolygott keserűen.

-Istenkém! - Sóhajtott Alice, akinek a szeméből már patakokban folytak a könnyek a hallottak hatása alapján.

-Remus... Mondd, hogy jól van! - Sóhajtotta Frank reménykedve, mire feszülten kezdtem mustrálni Holdsáp arcát.

-Nos... Minden esetre túléli. - Kezdte lehunyt szemekkel Remus, mire hallani véltem a dörrenést, ahogy a szívemről legurult pár kő.

-De? - Szorította össze a száját Lily.

-Fogalmam sincs! - Túrt bele idegesen a tincseibe Holdsáp.

-A szüleink már megérkeztek és a mungósokkal is váltottak pár szót, amit pont elcsíptem... A medimágusok azt mondták, hogy az oldalán és a bal karján van hatalmas, mély vágás, de nem csak ez a probléma. De hogy mi a másik, vagy a többi, azt már nem hallottam, ugyanis eltereltek onnan. De könyörgöm, hagyjatok már békén! - Darálta egy szuszra Remus, majd a végén felpattant és elviharzott.

-Én elmegyek. - Álltam fel az asztaltól.

***

-Különös uram... Nagyon különös... - Hümmögött az egyik almazöld taláros alak.

-Mégis mi olyan különös? - Tudakolta Dumbledore, én pedig Ágas láthatatlanná tévő köpenye alatt közelebb osontam a kvartetthez, amit Dumbledore, egy medimágus és Mr. és Mrs. Lupin alkotott.

Megtanítottak arra, hogy a hallgatózás nem szép dolog, de ha a gyengélkedő előtt beszélgetnek, akkor számoljanak a következményekkel!

-Kérlek Albert! - Szólalt meg Mr. Lupin is, aki most kifejezettebben megviseltebbnek tűnt.

-Ugye mondtam, hogy nincsen nagyobb baja a vágásokon kívül... Nos... És ami a leghihetetlenebb, hogy még fertőződni sem fertőződött el... Pedig ezeknél, plusz a lábába ért harapásnál száz százalék a megfertőződés. De a kisasszonnynál semmi jel nem utal arra, hogy kapott volna belőle. Plusz a harapás olyan gyorsan regenálódott, hogy olyat még én sem láttam. Ami felettéb érdekes. Kollegám szerint, a szervezete miatt köszönheti... Vért is vettünk a hölgytől, de semmi különöset nem találtunk. Ha megengedik, akkor bevinnénk a mungóba, hogy még egy kicsit megvizsgálhassuk. - Magyarázta a medimágus.

-Nem hiszem, hogy szükség lenne erre. - Szólalt meg tettet derűvel Mr. Lupin, de tapintani lehetett a feszültséget.

-De. Mi lenne, ha valamilyen izgalmas varázserőre bukkanánk? - Lovalta bele magát a zöld ruhás varázsló.

-Nem engedem, hogy a lányomon kísérletezzen. - Köszörülte meg a torkát ellentmondást nem tűrve Mr. Lupin.

-És ha van valami rejtett képessége? - Akadékoskodott az unszinpatikus alak.

-Arról én tudnék. - Lövelt villámokat az igazgatónk szeme.

-És szólna a Minisztériumnak? - Kérdezte hűvösen a medimágus.

-Nos. Amennyiben érdemesnek tartom, szólnék. - Biccentett az idős varázsló, de szeme mintha mást tükrözött volna.

Inkább úgy döntöttem, hogy besurranok a gyengélkedőre, ahol egy ujabb mungósba botlottam.

Ám ez a fickó jóval kedvesebbnek tűnt mint az előző. Az egyik fehér széken ülve jegyzetelt és közben beszélgetett Madam Pomfreyval.

-És én készen is vagyok! - Csavarta össze végül a pergamenjét és felállt a székből.

-Ahogy mondtam, a betegnek egy hónapig feküdnie kell, de ha jobbnak látja, meg lehet természetesen hosszabbítani. Továbbá ajánlom, hogy egy ilyen sérülés után érdemes még hetente ellenőrizni a sebet. - Nyomta a javasasszony kezébe a papírokat.

-Értem Dr. Rountre, de mikor fog felébredni? - Kérdezte Pomfrey.

-Nos... Őszintén fogalmam sincs. Találkoztam már hasonló esettel, de az egy nagykorú volt, nem egy tizenöt, elnézést! Tizennégy éves lány...  Nem tudom és abban sem vagyok biztos, hogy úgy fog felépülni, mint ahogy azt lejegyeztem. - Csóválta a fejét ezek szerint Dr. Rountre.(Olyan fura neve van, mintha azt mondanám, hogy "Ronda"!)

A férfi felvette a kabátját és hamarosan már egyikük sem tartózkodott a hatalmas teremben.

-Beth! - Szólongattam halkan. Habár biztos voltam benne, hogy meg sem hallja, kissé leadott a beszéd a szorongásból.

Egy idő után a köpenyt is bátorkodtam levenni és utána már könnyen megtaláltam a kis Lupinkát.

-Oh merlinkém! - Motyogtam, mikor megpillantottam Bettyt.

Ott feküdt, pontosan abban az ágyban, amiben tegnap délelőtt heverésztem egy fél napig.

Az arca hófehér volt, míg rózsaszín ajkain egy nagyon halványat, de mosolyt véltem felfedezni... Egészen a nyakáig volt betakarva, ám a takaró alól épp elcsíptem a kikandikáló bal karját, ami vastagon volt betekerve egy fehér valamivel, hogy ez a cucc fásli, vagy gipsz volt-e azt nem tudtam megállapítani, ugyanis tekintetem tovább vándorolt. Mézszőke tincsei elterültek a párnáján, míg azokat a hatalmas őzike szemeit betakarta pilláival. Első blikkre az ember fia arra gondol, hogy alszik. És milyen jó is lenne, ha csak aludna, de nem. Ő eszméletlen.

-Beth! - Siettem rögtön oda, majd előhúzva egy fehér kis sámlit lecsüccsentem mellé.

A keserűség csak úgy mart belülről. Bárcsak felébredne és kipattanna innen, hogy egy rossz vicc az egész. Egy hónapig feküdnie kell... A fenébe! Mit fogok én csinálni nélküle? Az órákon? A kviddics edzésen? Karácsonykor? Újévkor? Reggeliél? Ebédnél? És vacsoránál? És a Roxmortsi hétvégén? A szünet első napján? A jó édes anyukájukba!

-Remy... - Apró szája kissé elnyílt és úgy nyöszörgött.

Nem hiszem hogy magánál lett volna... Ez inkább olyan volt, mint mikor álmodban beszélsz... Vagy mi...

-Betty! Itt vagyok! - A takaró alatt benyúltam és mikor megtaláltam a kezét(az éppet persze) megszorítottam azt. Teljesen ki volt hűlve.

Magam sem tudom, hogy miért beszéltem hozzá, csak úgy jólesett őszintének lenni.

Fogalmam sem volt, hogy mikor jöttem ki, akarom mondani, surrantam ki a gyengélkedőről, de mikor a klubhelyiségbe beléptem az osztálytársaim már mind ott voltak.

A látottak szerint Remust valahogy vissza hozták az "élők" közé, ugyanis most már sokkalta jobb színben volt és mintha néha elmosolyodott volna.

-Helló-belló! - Csüccsentem le vidáman közéjük.

-Szia Sirius! - Pillantott rám Frank.

-Liz hogy van? - Érdeklődött Lily.

-Egészen jól. Kihallgattam az egyik mungós kurafit és arról zagyvált, hogy a két mélyebb vágáson kívül nincs és nem is lesz baja. - Vontam vállat mosolyogva.

-De jó kedved van. - Vigyorodott el Fortescue.

-Kétségtelenül. El sem hiszitek mekkora kő esett le a szívemről. Egészen rendben van. És teljesen megkönnyebbültem, hogy nagyobb baja nem esett. - Magyaráztam és a mosolyom egyre hatalmasabb lett.

-Szerelmes. - Legyintett le Ágas.

-Tudjuk! - Mosolygott össze Evans és Mckinnon. Ahamm?

-Na mentem lefeküdni. - Pattantam fel, majd a hecc kedvéért fütyörészve elindultam a hálókörletünk felé.

***

-Ahhhhhjaaaaajjjaaaaaaahhhh... - Morogtam és a párom sem volt jobb állapotban.

-Mégis miért? - Parkinson megbotránkozott hangja csak félig jutott el a tudatomig, ugyanis ahogy a rotyogó főzetünk felé hajoltam az az arcomba robbant.

-Ez király! - Vihogott fel James a terem másik végében, akinek a hajáról csöpögött a bájitaluk maradványa.

-Jól nézel ki Ágas! - Vetettem oda, majd Parkinsonhoz fordultam, aki a tenyerébe temette az arcát, miközben vállait csak úgy rázta a nevetés.

Miután Lizzie még mindig nem ébredt fel és nem is fog jönni egy hónapig bájitaltanra(ahogy semmi másra sem), megkaptam Patrick Parkinsont párnak.

A fiú kissé idegesítő, de nagyon nem zavarja a vizeket...

-Ne röhögj! - Vetettem oda.

-Én nem röhögök, csak rángásaim vannak. - Mentegetőzött, mire én röhögtem ki őt.

-Hülye mardekáros! - Intettem le, majd újra nekiláttam felszelni a mandragóra gyökeret.

-Hé! - Szólt méltatlankodva, de ekkor kinyílt a bájital tanterem ajtaja, mire mindenki oda kapta a tekintetét.

Ez volt a téli szünet utolsó előtti órája, így már mindenki várva várta a kicsengőt.

Csak hát Minnie lépett be az ajtón és nem a téli szünet...

-Horatius! Elkérhetném az egyik diákomat az óráról? - Kezdte bevezető nélkül.

-Persze Minerva, de mégis kit és miért? - Kérdezte kíváncsian Rozmárpofa.

-Mr. Lupin! - Intett Holdsápnak, aki erre felkapta a fejét én pedig sikeresen belevágtam a kést az ujjamba, hisz nem figyeltem oda.

-Elkísérem a gyengélkedőre. - Tette értetlen barátunk vállára a kezét Minnie, miközben én halkan szitkozódva téptem le egy kis darabot az ingemből, hogy vérző ujjamra tekerjem.

-Áh értem! - Lumpsluck pedig nem kis döbbenetünkre elmosolyodni látszódott.

-Jobbulást kívánok a kisasszonynak! - Tette még hozzá, mire Remusnak kerekre tágultak a pupillái.

Édes Merlinem!

-Professzorasszony! - Pattantunk fel egyszerre a helyünkről Ágassal, mire mindenki felénk kapta a tekintetét.

-Nem. Szó sem... - Kezdte szigorúan a drága tanárnőnk, de én "bevetettem" magam.

-Megvágtam az ujjam! - Lengettem meg a karomat, amin csakugyan ott volt a kötés.

-Ha nem megyek a gyengélkedőre vérfertőzésbe fogok elhalálozni! - Tettem hozzá.

-Az ön baja, hogy ügyetlen Mr. Black! Máskor figyeljen! - Pirított rám Mcgalagony.

-Kérlek szépen! - Nyüszített James is, mikor ők ketten elindultak.

-Nem mondtam, hogy tegeződjünk. - Vetette oda nyersen Mcgalagony, majd a kábult Lupin fiúval együtt távozott.

-Hülye griffendéles. - Motyorgott mellettem kárörvendően Parkinson.

-Pofa be. - Dünnyögtem neki vissza, majd vissza huppantam a kényelmetlen székre.

Az óra további része a borzalmas legragozattabb formájában telt el... Ágassal kábé minden percben összenéztünk, várva a megváltást jelző csengőt és legalább hatszor kezdtem újra a főzet készítését, hisz egyfolytában Beth járt a fejemben. De jó Holdsápnak, hogy már ott lehet!

***

-Haj! - Fogta oldalát Ágas, miközben letörölte az izzadságot homlokáról.

Az én tüdőm is eléggé derekasan szúrt a sok futástól, de most nem tudtam azzal foglalkozni, lévén, hogy a szívem nem csak az őrült rohanástól dobogott úgy ahogy, hanem lévén, hogy tudatában voltam azzal, hogy már csak egy ajtó választ el TŐLE...

-Jól lehagytuk Evansékat! - Lihegtem vigyorogva, majd egy gyors mozdulattal újra összefogtam állig érő fürtjeimet.

-Ja! - Helyeselt kifáradva Ágas, azzal összedörzsölte a tenyerét.

-Na Tapmancs pajti! Bemegyünk? - Fordult felém vigyorogva.

-Menjünk! - Biccentettem, miközben arcomra hatalmas mosoly kúszott, hogy a következő pillanatban már a gyengélkedő ajtaja elé lépjünk.

-Fhúú! Nagy levegő! - Lélegzett nagyokat James, direkt túljátszva a szerepét.

-Hülye! - Löktem meg nevetve a karját, azzal belöktem a gyengélkedő ajtaját.

-Azért vegyél levegőt is Tapmancs! - Röhögött fel mögöttem Ágas-pajtás, mire válaszul bevágtam az orra előtt az ajtót.

-Hékás, békás! - Hallottam meg hitetlenkedő kiáltását a tölgyfa ajtó túloldaláról, hogy a következő pillanatban dühöngve kinyissa az ajtót.

-Shhh! - Emeltem a mutatóujjamat a szám elé, mire a szemét forgatta, de legalább kussban, akarom mondani csendben maradt!

Csendben lopakodtunk Betty ágya felé, miközben hallgatóztunk.

-Ugyan már Remy! - Hallottam meg egyszer csak suttogását, mire hatalmasat dobbant a szívem. Uram Merlin! De hiányzott már ez a selymes tónus!

-Hányszor mondjam még el, hogy nem a te hibád, te kis Csacsi! És tulajdonképpen ez az egész senki hibája, hisz Perst csak a kíváncsiság hajtotta, és a fiúk sem tehetnek róla, hisz... Csak baleset volt! Igazából ha mondhatjuk azt, akkor az én hibám is, hisz én mentem oda felelőtlenül... Amúgy meg képzeld meg is fáztam! - Tette hozzá, mire észrevétlenül kilopakodtam a paraván mögül.

Ott ült az ágyán és olyan aranyos volt a kócos hajával és csillogó tekintetével. Az arcán lázrózsák éktelenkedtek, ami valószínűleg a megfázásnak köszönhetett. Első látásra megállapítottam, hogy a karján lévő vastag pólyán feltűnően színes foltok vannak... Valaki festett rá...

-Édes Merlinem! - Sóhajtott Holdsáp, aki egy fehér sámlin ücsörgött mellette.

-Most meg mi baj? - Ráncolta homlokát Beth és arcára egy huncut mosoly kúszott.

-Hogy fáztál meg? - Dörzsölte meg a homlokát az idősebb Lupin.

-Hát, kicsit alul voltam öltözve. - Tűrte füle mögé egyik szőke tincsét.

-Kicsit?! - Vigyorodtam el, majd kiléptem az engem takaró paraván mögül.

-Mancs! - Csillant fel a szeme.

-Nagyot nőttél! - Viccelődtem, mire csilingelően felkacagott.

-Igen? - Pirult el kissé, majd mosolyogva megpaskolta a maga mellett lévő üres helyet, mire nem is teketóriáztam sokat és behuppantam mellé a puha ágyba.

-Azért hiányoztál. - Fordultam felé, mire mosolya még hatalmasabb lett.

-Te is nekem, de Jamie hol van? - Érdeklődött, mire eszembe jutott, hogy drága barátunk tényleg nem jelent még meg.

-Passz! - Rántottam meg a vállamat.

-És hogy vagy? - Kérdeztem, mire elcsíptem, amint Holdsáp megforgatja a szemét.

-Hát az tény, hogy voltam már jobban is! - Kuncogott, majd komolyan megszólalt. - De amúgy, az igazat megvallva ramatyul, de túlélem! - Szólt gyorsan, mikor bátyja már nyitotta a száját.

-És a sebek? - Kérdeztem puhatolózva.

-Madam Pomfrey szerint lehetne rosszabb... - Kezdte. - De amúgy óránként kötést kell cserélni az oldalamon, mert abból az ébredésem óta ömlik a málnaszörp. A karomon pedig másfél óránként. De ami a legjobb... - Itt hatásszünetet tartott, majd komolyan megszólalt. - Hogy az orvosságokat bevehetem csokival is... - Mosolyodott el végül.

-Szörnyen jó dolgod van. - Forgattam meg szarkasztikusan a szememet. 

-Ugye? - Kérdezte tréfásan.

-Meg aztán oda nézz drága Tapmancs! - Bökött az oldalamba és az éjjeliszekrényre bökött, ami csak úgy roskadozott a sok édességtől.

-Van fogkeféd? - Jött elő Holdsáp "szigorú bátyó" énje.

-MÉG nincs. - Vont vállat mosolyogva, azzal előre hajolt, hogy elvegyen két csokoládé békát a kupacból. Miközben előrehajolt a pizsamája kissé feljebb csúszott vékonyka, ropi derekán, így megpillantottam az oldalára csavart, szoros pólyát.

-Tessék! - Nyomta a kezembe az egyiket.

-Hmmm! Köszönöm! - Mosolyogtam rá, miközben elkezdtem kibontani a csomagolást, de lévén, hogy az előbb láttak egyfolytában az agyamban kattogtak, inkább rákérdeztem.

-És fáj?

-Mi? -Pillantott rám, miközben Remus felé nyújtotta a másik édességet is. - Áá! - Értette meg, majd szomorúan elmosolyodott. - Hát nem, de most Poppy miatt, aki fájdalomcsillapító halmokat nyomott le a torkomon, már nem olyan vészes, de idővel jobb lesz. - Vonta meg a vállát, ezzel pedig le is tudta a témát. Vagy nem érdekelte vagy pedig nem akart róla beszélni, de inkább hagytam.

-Madam Pomfrey azt mondta, hogy bent fog tartani két hónapig, ha nem többig... De talán igaza van, mert nagyon mély a seb és emiatt nagyon lassan gyógyul. Ha kértek még csokit, csak nyugodtan... De az üdvözlőlapok az enyémek. - Dőlt vissza a párnájára, majd fáradtan elmosolyodott. Látszódott rajta, hogy nyomja még valami a szívét és ezt valószínűleg Holdsáp is észrevette.

-Mi tart ennyi ideig? - Pillantottam végül az órámra, ezzel megtörve a pillanatnyi csendet. A számlap szerint már egy tíz perce vártuk Evansékat.

-Lehet, hogy Jamie is őket ment megkeresni. - Vont vállat Liz. És a válasza logikusnak hangzott.

-Na és mesélj Mancs! Hogy vagytok? - Fordult felém és míg én magamban hozzáfűztem egy, Hogy vagy?-t, belekezdtem, hogy röviden összefoglaljam az elmúlt napok eseményeit.

Elmeséltem, hogy a Frank, Lily, Marlene és Alice már tud Holdsáp problémájáról. Hogy milyen unalmasan telnek a napjaink nélküle. (És én például ezt őszintén mondtam, ugyanis elképzelhető, hogy Peternek ez fel sem tűnt, de nekem igenis hiányzott a párom bájitaltanon, a padtársam mágia töriről, az egyik legjobb barátom-vagyis számomra már kicsit talán többet jelentő boszi-, a hölgyemény, aki gyógynövénytantanon segít ki minket és úgy még ezer indokot fel tudnék hozni, hogy miért és hogyan hiányzott a jelenléte.) Elmeséltem, hogy mennyi más embernek is hiányzott. Megnyugtattam, hogy a mardekárosok kívételesen nem kaptak semmit az elmúlt napokban, amiért őszinte hála csillant aranybarnáiban. Kérlelések árán ugyan, de szót ejtettem arról is, hogy a kviddics csapat, közös megállapodás szerint egy új hajtót keres Beth hejére, hiszen nehéz szívvel, de még én is belátom, hogy idén biztosan nem fog még seprűre ülni egy ilyen komoly sérüléssel(az még hagyján, hogy lehet, hogy jövőre sem). Betty erre egyetértően bólintott és teljesen megértően viselkedett az ellenére is, hogy tisztába volt vele, hogy lehet, hogy az új hajtó több ideig fog maradni, mint azt tervezzük, vagy akarjuk.

-És az órákon? - Kérdezte végül, mire megadóan feltettem a kezemet és hátradőltem a puha ágyában, ami csak úgy bontotta magából a finom Lizzie-illatott.

-Ne nézz rám! Oda se figyeltem! - Vigyorogtam rá.

-Javíthatatlan vagy Mancs! - Ingatta a fejét aranyosan, majd Remushoz fordult, aki ekkorra már nyakig merült a táskájában és abban kotorászva keresgélt valamit.

-Tessék Ellie! - Húzta ki azt a sárga jegyzetfüzetet, amibe minden órán külön jegyzetelni láttuk.

-Amelyik tantárgyakra nem együtt járunk, azokat kénytelen vagy majd mástól megkérdezni, de a fő tantárgyak mind benne vannak. - Nyújtotta húga felé.

-Édes vagy! - Küldött egy puszit Liz neki, majd elvette tőle a jegyzetfüzetet és bőszen lapozgatni kezdte.

-És még karácsonykor sem engednek ki? Legalább egy órára? - Kérdeztem végül, mikor abbahagyta a jegyzetfüzet átnézését.

-Nem hiszem. Ha Madam Pomfreyn múlik, akkor szerintem lesz ez három, vagy több hónap is... - Vakarta meg kócos üstökét gonderhelten Liz, majd folytatta. - De attól tartok, hogy ha már most is jól lennék-és tekintve, hogy nem vagyok- akkor sem engedne ki ki előbb, mint egy hónap... De legalább annyi reményem maradt, hogy nem fogtok teljesen elhanyagolni... - Nézett ránk, miközben nyakig betakarózott és bevackolta magát az ágyba.

-Mindjárt jön... - Suttogta titokzatosan, majd kuncogva a takaró alá bújt, mint egy pajkos kislány.

Holdsáppal értetlenül egymásra néztünk, de mikor Madam Pomfrey megjelent a látóterünkben egy csomó gyógyszerrel, kötszerrel és gézzel megpakolt tálcával rögtön megértettük, hogy Betty miért bújt a paplan alá.

A javasasszony félresöpörve pár édességet a tálcát az éjjeliszekrényre helyezte, majd felém fordult.

-Szálljon le az ágyról Black! - Dörrent rám, mire a szememet forgatva felálltam az ágyról és átültem egy székre.

-Ms. Lupin! Nem bújócskázni jött ide, úgyhogy ne játszadozzon! - Rántotta le a takarót Bethről, mire amaz ártatlanul pislogva, kipirult arccal és még kócosabb hajjal bukkant elő.

-Madam Pomfrey! Kérem ne kelljen az összeset bevennem! - Rimánkodott Liz, mikor a javaszasszony egy evőkanálnyit szedett egy eléggé furcsa, ragacsos, sűrű és sárga léből. Teljesen úgy nézett ki mint a fülzsír! - Gondoltam magamban és az ötlettől még el is fintorodtam.

-Sajnálom Elizabeth, de ahhoz, hogy meggyógyuljon, mindet be kell szednie! Tátsa nagyra! - Parancsolt rá szegény Bethre, aki összeszorított szemekkel kitátotta a száját, hogy a következő pillanatban tehetetlenül nézzük végig, ahogy a javasasszony kíméletlenül megeteti vele az orvosságot.

-Blah! - Torzult aranyos fintorba az arca, mikor a genny színű lötty utolsó cseppje is leszaladt a torkán.

-Ne fintorogjon Lupin! Ez volt a legkíméletesebb gyógyszer! - Dorgálta meg Madam Pomfrey.

-Merlinre! - Motyogta sápadtan Betty, mikor felfogta, hogy a maradék-minimum- tíz gyógyszeres üvegben ennél csak rosszabb ízű bájital található.

-Ne Merlinezzen itt nekem! - Fortyant fel Madam Pomfrey, miközben már egy mocsárzöld, zselés állagú lötyit nyomott egy gyanús külsejű tubusból a kanálra, ami mikor megtöltötte az evőkanalat, furcsán kocsonyásan himbállózott össze-vissza, amitől még nekem is hányingerem lett!

Óvatosan rápillantottam Lizziere, aki halálra váltan figyelte a javaszasszony ténykedését és fogadni mertem volna, hogy valahol mélyen azon gondolkodik, hogy hogy szökhetne el.

-Pomy néni... A-az micsoda?! - Dadogta végül.

-Béka-nyálka. - Felelte rezzenéstelen arccal a javaszasszony, majd hozzátette. - Nyugodjon meg, le van fertőtlenítve és a mágusok kilencven százalékánál bevált. A sebek kezdeti regerenálódásának van segítségére. - Magyarázta, miközben a tubust visszatette a tálcára.

-És a maradék tíz százalékkal mi történt? - Kérdezte tétován Beth és teljesen jogosnak véltem aggódását.

-Ne a szája járjon! - Parancsolt rá Madam Pomfrey, majd mikor Beth összeszorította a szemhéjját, míg az orrát összeráncolva kinyitotta a száját egy egyszerű mozdulattal a béka-bizét is lenyomta drága jó barátunk torkán.

-Ihatok rá? - Nyelt nagyot Lizzie, mikor a kanalat kicsúsztatta a szájából Madam Pomfrey.

-Majd! Most jön a fájdalomcsillapító! Ahhoz kap vizet. Vegyen be belőle három tablettát! - Nyomott Elizabeth kezébe egy kis dobozt, amiben a kis cukorra emlékeztető, kapszulák csak úgy csörögtek.

-Borzalmas. - Suttogta maga elé Beth, megfeledkezve arról, hogy én is és Holdsáp is még ott vagyunk.

A szememmel követtem ahogyan kiszámolja a három vérpiros tablettát és fintorogva egyenként lenyeli őket.

A fájdalomcsillapító után, jött a sárszínű vérpótló, amiből visuont legalább egy félpohárnyit meg kellett innia szegénykénknek. És mikor már azt hittük, hogy Bettynek nem lehet rosszabb megérkeztek a gyógyító levek. A pisi-sárgától elkezdve a fos-zöldig volt ott minden!

-Mondja Pomy, ez volt az utolsó? - Kérdezte reménykedve Beth.

-Igen! - Mosolyodott el óvatosan a nő, miközben visszatette az utolsó gyógyszeres üvegcsét is a tálcára.

-Most pedig lefertőtlenítem a sebet és újra kötözzük. . - Tette hozzá a javasasszony.

No, ezt nem kellett volna, ugyanis Beth reménykedése egy pillanat alatt elszállt és rémülettől kábán meredt a javaszasszonyra.

-Ne nézzen így rám! Maga csinálta a maga baját, nem én! Én csak segítek rendbe hozni magát és avval, hogy minél unszimpatikusabb gyógyleveket itatok magával, azzal csak a gyógyulását akarom segíteni! - Nézett jelentőségteljesen a Lupin lányra.

-Értem. - Mosolygott keserűen Beth és arca megrándult, mikor Madam Pomfrey letekerte karjáról a kötést, ezzel pedig felfedte előttünk az eléggé mélynek tűnő, hosszú vágást, amiből-Beth szavaival élve- megállás nélkül szivárgott a "málnaszörp", de én inkább olyan piros lének hívnám, amit a muglik tesznek a hamburegereikbe... Talán ketchup... De nem biztos...

Viszont abba Holdsáppal bele sem gondoltunk, hogy Lizzienek sokkal jobban fáj, mint mutatja... 

Most csak a szemem káprázik, vagy ez alatt a tíz hét alatt valóban 5.3 K-ra ugrott a megtekintés?! Álmodom ugye?! Csípjetek meg kérlek! :D

És az 210 vote?! Asszem az ájulás kezd kerülgetni emberek! Minek köszönhetem ezt nektek, hogy ennyire sokan belepillantotok ebbe az abszolút kezdő könyvbe?! Nincs az a hála amivel kifejezhetném, hogy ez mennyit jelent nekem! Drágák vagytok! 

Ez a fejezet sajnos szomorú lett és akaratomon kívül lesz talán egyre szomorúbb a könyv, de nyugi! Majd kitisztul az ég és azért lesznek még nagy nevetések itt! <3 

Hát elkezdődik a suli... No comment... Rápillantottam az órarendemre és... Öhmmm... Fogalmazzunk úgy, hogy nem jó... Nagyon nem... Hjaj... Majd csak túlélem valahogy! Nem igaz?! :)

Mellesleg a gimi valahogy kettős érzés... Azért jó volt újra látni a retardált... Khm... Osztálytársaimat, meg a mókás osztályfőnökömet... Állítólag új ének tanárunk lesz, de még nem találkoztunk vele... No mind1! Veletek mizu? :)

Nem is húzom tovább az időtöket kis "Csokis Piskótáim"! XD