§Sirius§

-Figyelj Holdsáp! - Szóltam az ágyban fetrengő fiúnak, akit már egy jó ideje fárasztottam a társaságommal.

-Egy kis házban öt kis szoba, öt kis ember bújik oda. Mi az? - Kérdeztem vigyorogva Remustól, aki erre fáradtan rám emelte a pillantását.

-Most inkább én kérdezek! - Tornázta magát ülő helyzetbe.

-Oké! Fogadjunk, hogy tudom rá a választ! - Csaptam össze a tenyerem.

-Miért hagytad ki az összes tanórát? - Nézett rám komolyan.

-Erre nem válaszolok. - Ráztam meg a fejemet elhúzott szájjal.

Holdsáp már nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de ekkor kicsapódott a gyengélkedő ajtaja.

Reménykedve kaptam oda a fejemet, de csak Ágas és Evans jöttek.

-Mégis miért kell ennyire kiborulni rajta Potter? - Kérdezte Evans térdeire támaszkodva.

Ezek szerint futottak.

-Majd elmagyarázom! - Intette le James, mire döbbenten meredtem rá. Ezek mióta vannak ilyen viszonyban? Ugyanis Ágas minden leendő alkalommal megkérdezi Evanst, hogy eljönne e vele randizni, erre most teljesen normálisan viselkednek egymással... Mi a szösz?!

Összeráncolt homlokkal ugrottam le az ablakpárkányról.

-Sziasztok! - Köszöntem furcsán, mire Evans szeme félelmetesen megvillant.

-Nem hozzád jöttünk! - Felelte James nyersen, én pedig meglepetten néztem amint Holdsáp ágyához rohan. Mit is csináltam, hogy ilyen hangnemet érdemeljek ki magamnak?!

-Holdsáp! Mondd, hogy járt itt már a húgod! - Túrt a hajába idegesen Ágas, mellette Evans, pedig összeszorított állkapoccsal várta Remus válaszát.

-Mondanám, hogy járt itt, de nem látogatott meg. Csak Tapmancs húzza itt az idegeimet, már a második óra óta. De amúgy miért is szeretnéd tudni? - Kérdezte Remus miközben felhúzott szemöldökkel pillantott a két osztálytársára.

James szitkozódva elkezdett fel alá járkálni a kórteremben.

-Lehet, hogy Myrtle látta! - Csillant fel a szeme, de Evans megrázta a fejét.

-Nem hiszem! - Szólt lemondóan, miközben helyet foglalt az egyik fehér sámlin.

-Akkor a lányok háló körletében?

-Azt már Marryék átkutatták! - Intette le Evans, miközben megdörzsölte smaragdzöld szemét.

-Hol van a húgom? - Kérdezte Remus rosszat sejtve.

-Az a helyzet...hogy fogalmunk sincs. - Csóválta a fejét James, mire döbbenten meredtünk rá.

-Érdekes! Pedig az első szünetben még beszólt nekem. - Töprengtem hangosan, mire Remus szemei villámokat szórtak.

-Miért kellett neked beszólnia? - Kérdezte halk fenyegető hangon.

-Fogalmam sincs. - Vontam vállat, pedig nagyon is tudtam, hogy Beth miért is szólt be nekem.

-Ne hazudj Black! - Morogta Lily, mire rápillantottam.

-Figyelj haver! Mi csak annyit tudunk, hogy összevesztetek! - Tárta szét a karját megadóan Ágas barátom.

-Ő kezdte. - Vontam meg a vállam laza stílusban, majd visszaültem az ablakpárkányra, és kinéztem rajta, miközben a barátaim eszmecseréjét hallgattam.

És akkor megláttam Őt... Hátán a kék hátizsákjával, könnyeit törölgetve sétált Hagrid háza felé... Aztán hirtelen megbotlott, és elvágódott a földön... Fogamat szívva néztem amint feltápászkodik és a mozdulatai alapján, dühösen leporolja magát, majd körülnézett. Valószínűleg megérezte, hogy valaki figyeli. De mikor látta, hogy senki nincs kint, vállat vont és tovább ment. Pillantásommal követtem távolodó alakját, és hirtelen nagyon messzinek tűnt a kviddics válogató, amikor még együtt nevettünk, és húztuk egymás agyát. De jó is volt akkor... Nem is beszélve arról a másfél óráról, amit úgy tölthettem el, hogy magamhoz ölelve lélegezhettem be a finom illatát ott a felhők felett. Észre sem vettem, de már mosolyogtam, pedig haragudnom kéne rá... De egyszerűen nem tudok haragudni rá... Túl kedves és aranyos ahhoz, hogy haragot tudjak felé táplálni... Basszus, ez nem megy neked Black, pedig sürgősen ki kéne szeretned Lupinból, mert ez nem vezet semmi jóra, már így is bukta a barátságotokat a szívedet azért ne nagyon törje szét ez a lány! - Suttogta a fejemben egy figyelmeztető hangocska.

-Tapi! Figyelsz te rám egyáltalán?! - Hozott vissza a valóságba Ágas méltatlankodó hangja.

-Bocs, csak a csajom körül jártak a gondolataim. - Hazudtam neki egy szemrebbenés nélkül, és próbáltam tartani a formámat.

-Ki hitte volna! - Forgatta a szemét idegesen Evans, majd felállt.

-Tulajdonképpen Black hibája miatt rohant el az SVK-ról, úgy hogy hozza vissza ő! Tudod kezd elegem lenni ebből! Nem hiszlek el téged! Mindennap más lánnyal, minden héten új barátnővel? Edd meg amit főzöl! - Szónokolt kíméletlenül, majd felkapta a táskáját, és a válla fölött hátra dobta sötétvörös haját, majd dühösen kiviharzott a gyengélkedőről.

-Hát nem csodálatos? - Merengett James.

-Nem! - Vágtam rá vigyorogva.

-De most őszintén Tapmancs! Min vesztetek össze? - Kérdezte Remus, miközben visszafeküdt az ágyába.

-Nem toom. Nagy volt már a feszültség köztünk, és ma megadta a végső löketet az, hogy Pipotyival és a hálátlan öcsémmel szórakozott. - Vontam vállat.

-Tehát féltékeny voltál az öcsédre és Pitonra? - Fürkészett Remus, és James is érdeklődve hallgatta a beszélgetésünket.

-Nem voltam féltékeny! - Kértem ki magamnak dühösen, de Ágas közbevágott.

-Ja! Tényleg nem voltál az! Nem vörösödött a fejed a dühtől, mikor Regulusszal beszélgetett és nevetett. Nem, szerintem sem voltál féltékeny. - Vigyorgott gúnyosan, én pedig döbbenten meredtem rá. Ő nem az én pártomat fogta?

-Most úgy öszintén Sirius! - Szólt nyugodt és komoly hangon Remus, és a szemembe nézve folytatta. - Mit érzel a húgom iránt? - Kérdezte komolyan én pedig sápadtan pislogtam rá.

-Barátságon kívül, semmit... - Kezdtem, miközben a kezem elkezdett izzadni a stressztől, emiatt feltűnés nélkül megtöröltem a talláromban.

-Azt mondtam, hogy őszintén! - Fonta össze a karjait maga előtt Remus.

-Én meg azt, hogy semmit. Barátságon kívül. - Szóltam kissé idegesen.

-Nem vagyok hülye! - Ingatta a fejét Holdsáp, miközben kinyúlt a gyógyteájáért és ráérősen belekortyolt.

-Tudom. - Bólintottam elhúzott szájjal.

-Épp ezért látom azt is, amit mindenki. Nem vagyok vak, és láttam, mikor nyáron, a kandallónk előtt majdnem lesmároltad. És akkor is ott voltam, mikor egy órán át eltűntél vele a felhők között. És azt is észreveszem, mikor egyfolytában a közelében akarsz lenni, vagy mikor figyeled az órákon. - Nézett rám egy "mindent tudok, úgyhogy ki vele" pillantással.

-Nem. Nem érzek semmit iránta. - Vontam vállat lazán, és hallottam amint James felszisszen.

-Rendben. Csak hogy tudd, egyedül csak akkor engedném meg neked, hogy járj vele, hogy ha komolyan gondolnád. Mert ha rámászol, akkor nem leszünk jóban! - Villantak meg csokoládébarna szemei.

-Mondom, hogy nem érzek iránta semmit! - Szóltam türelmesen és éreztem magamon James ölni képes pillantását.

-Értem. Akkor viszont szállj le róla. Lehettek barátok, de nem fogom hagyni, hogy megbántsd! Ha hiszed ha nem, de bármennyire is jóban vagyunk, nekem a húgom az első Black! Ezt jól vésd az eszedbe! Nem fogok beleszólni, hogy és mit csinálj, de ha a húgomnak valami baja lesz, nem állok jót magamért. - Fejezte be fagyosan, majd letette a bögréjét.

Még küldött felém egy utolsó figyelmeztető pillantást, majd lecsukódtak a szemei és elaludt.

-Egyszerűen hülye vagy. - Jelentette ki James egy idő után.

-Lehet. - Vontam meg a vállam.

Aztán mindketten a gyengélkedő ajtaja felé kaptuk a fejünket, ugyanis kinyílt az ajtó.

Reményem hamar elszállt, mikor csak a csaj tipegett be a gyengélkedőre. (Még a nevét sem tudom... Vagy Monica, vagy Rebecca, de lehet, hogy Sophia... Ki tudja...)

-Sirius! - Sikkantott boldogan, mikor megpillantott engem.

-Igen? - Kérdeztem és félve Holdsápra pillantottam, de úgy tűnt, hogy a teában volt valami altató, mert még a vékony visító hangra sem ébredt fel.

-Mindenhol téged kerestelek! - Sipítozta borzalmasan magas hangján.

-Tényleg? - Néztem rá és próbáltam lelkesnek tűnni.

-Igen! Képzeld azt mondta Amos, hogy te csak játszadozol velem és nem is gondolod komolyan. - Tipegett oda hozzám és puszilta meg a számat.

-Nem mondott hülyeséget. - Motyogta James, mire a hugrabugos lány olyan lendülettel fordult meg, hogy platina szőke, vasalt haja arcon csapott engem. Legalább valami illata lett volna a hajzuhatagának, de nem, valami borzalmas agyonsprickolt kölnivel volt lefújva az egész lány, még a haja is bűzlött tőle... Ám valahol van egy mézszőke, és göndör hajzuhatag, aminek jólesően finom illata van...NEM!

-Mit mondtál Potter?! - Sipította.

-Semmit! - Motyogta, majd felállt.

-Tényleg szánalmas vagy. - Húzta el a száját, majd egykedvűen kisétált a gyengélkedőről.

A mai nap az összes számomra fontos emberrel összevesztem. Gratulálok Black! Jobban nem is alakíthattad volna...

Hirtelen felindulásból a lányhoz fordultam.

-Figyelj Monica... - Kezdtem, de a lány közbevágott.

-Vicces vagy! - Kacagott én, pedig egyre biztosabb lettem a döntésemben.

-Szakítok. - Szóltam lazán, mire arcára fagyott a mosolya.

-Tessék?! - Kérdezte sípitozva.

-Úgy ahogy mondtam. Szakítok veled. - Pattantam le az ablakpárkányról, és felkaptam a táskámat.

Előszedtem a táskámból egy csokibékát és gyorsan a hátuljára kanyarítottam egy kis üzenetet. Majd Holdsáp éjjeli szekrényére tettem azt.

-De Mancs! - Szipogott a hátam mögött Monica, vagy ki, mire megkövülten fordultam hátra.

-Ne hívj így! - Sziszegtem dühösen.

-Miért nem hívhatlak Mancsnak? Lupin is úgy hív! - Szipogta.

-De ő Lupin. És nem te. Nem hívhatsz így. - Szóltam mérgesen, majd kikerülve a síró lányt kirohantam a gyengélkedőröl.

Sürgősen ki kellet békülnöm két másik barátommal is. És habár az egyik nekem már rég nem csak barátot jelentett, attól még, vele is ki kellett békülnöm, hisz, ő neki fontos a barátságunk és az érzéseim miatt nem hagyhattam csak ott.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve felvettem kutya alakom, így gyorsabban tudtam haladni.

Észbe sem kaptam de már Hagrid háza mögött álltam.

Halkan, nehogy bárki is meghalljon a nyitott ablakhoz lopóztam, és fülelni kezdtem. Lévén, hogy kutyaként sokkal jobbak az érzékszerveim, így élesebben hallottam, hogy mi folyik odabent.

Az ablak alatt elhasalva kíváncsian hallgatni kezdtem a történéseket...

-Figyelj! A nyáron, elkezdtem dalokat írni! Kíváncsi vagy? – Hallottam meg bentről Beth kedves és selymes hangját. Elvigyorodtam a gondolatra, hogy első kézből hallgathatom meg pár dalát, és egy kutyavigyorra húzva a számat izgatottan fülelni kezdtem.

-Mutasd meg az összeset! – Szólalt meg bent Hagrid én pedig mélységesen egyet értettem vele. Gyerünk Beth!

-Rendben! – Szólalt meg, és hangján érződött, hogy mosolyog. Lelki szemeim előtt megjelent a mosolygós, szeplőkkel pöttyözött arca. Na basszus! Már megint úgy dobog a szívem, mintha gurgókkal püfölnék...

-Akkor kezdjük! – Sóhajtott és megropogtatta az ujjait.

Közvetlenül az ablak előtt ülhetett, ugyanis nagyon jól hallottam minden egyes szavát.

Elégedetten döntöttem mellső lábaimra a fejemet, és vegyes izgalommal vártam az előadást, amit igaz, nem láthattam, de hallani hallhattam.

Odabent Benth megpengetett egy finom hangú hangszert, majd mikor egy ideje játszott a hangszeren énekelni kezdett... Hát... fúúú... Az az élmény felejthetetlen lesz számomra mikor meghallottam Őt énekelni...

Azt eddig is tudtam, hogy brutálisan jó a hangszíne, de mikor énekelni kezdett... Angyalian selymes hangja szinte betöltötte a vadőr kunyhóját... A hangszerrel kísérte magát, és egyszerűen vérprofi volt... Hát basszus, én már hallottam nem egy énekest(anyám és a hülye ötletei...) de Beth, mindegyiket felülmúlta. A hangja olyan tisztán és finoman csengett, hogy abba bárki képes lett volna beleborzongani. És az általa kreállt dalnak, olyan fülbemászó dallama volt, hogy nem is lepődtem meg, mikor Hagrid a vége felé elkezdett dúdolni... Én pedig csak feküdtem ott az ablak alatt, és döbbenten hallgattam a legtehetségesebb gyönygyszemet, akit valaha hátán hordott a föld.

Mikor a dalnak vége lett, belekezdett egy másikba, és őszintén kívántam, hogy sose fogyjon ki a dalaiból. Miközben hallgattam őt, olyan nyugodtság lett úrrá rajtam, hogy ha nem akartam volna tovább hallgatni, akkor egyszerűen el tudtam volna ott aludni...

Voltak pörgősebb számok, de akadtak finom és lassúak is. Olyan változatos és színesek voltak a dalok mint maga a költőjük és a megalkotójuk.

Ott a vadőr kunyhójának az ablaka alatt fekve, azon a péntek, őszi délután jöttem rá, hogy Beth számomra a világon talán a legfontosabb ember... Tudom, hogy ez borzalmasan nyálasan hangzik, de ez az igazság. Az életemben először bizonytalanodtam el igazán... De persze nem is utoljára történt ez meg velem... Rájöttem, hogyha Beth nem is érez úgy irántam, az én érzéseim nem fognak csitulni, és ha nem is mondom el neki, mindig ott leszek mellette, egy barátként. Hiszen nekem szükségem van rá...Rá aki mindig mindenkivel kedves... Még a gonosz mardekárosokkal is... Egyszerűen nem érdemli meg, hogy az érzéseim miatt eltaszítsam magamtól őt. Mert neki is szüksége van rám.

Olyan hévvel pattantam fel, hogyha emberi alakomban lettem volna, biztosan lefejeltem volna az ablakpárkányt.

Őt nem veszíthetem el. Nem! Nem fogom veszni hagyni Őt! Francba a szerelemmel és a hülye barátsággal!

Gyorsan megkerültem a kunyhót, majd észrevétlenül besurrantam az állatoknak fentartott mellékajtón. Enyhén szólva berontottam a kunyhóba.

Ahogy sejtettem Beth pontosan az ablak előtti kispadon ült. Törökülésbe felhúzott lábakkal, ölében egy kis gitár szerű hangszerrel énekelt. Mézszőke, göndör, levendula illatú tincsei, félig meddig a kedves kis arcába lógtak, miközben lehajtott fejjel énekelt. Enyhén szeplős pofiján ott virított a mosolyainak az a fajtája ami olyan megzabálhatóvá tették őt.(Habár ő mikor nem megzabálható?!) Aranybarna szemeivel az ujjait figyelte és mintha parancsokat osztogatott volna, olyan tekintettel nézte, amint apró ujjai dolgoznak. Az arcán leplezetlen öröm volt látható, és látszott rajta, hogy egyszerűen imádja a zenét. Olyan szinten belemerült a zenélésbe és az éneklésbe, hogy észre sem vett engem, a hatalmas fekete kutyát, aki konkrétan az ajtó előtt állva nézett rá. Vele ellentétben, Hagrid figyelmét nem kerülte el az érkezésem, ugyanis az óriás barátunk most kerekre táguló szemekkel pillantott rám. Pár pillanatig farkasszemet néztünk, majd inkább a vadőr visszafordult Lizhez és tovább hallgatta. Én pedig emberi alakomat fölvéve törökülésben a szőnyegen, térdeimre támaszkodva hallgattam tovább.

Hagrid volt az egyike azoknak, aki tudott az érzéseimről, amit Beth iránt tápláltam. Csak ő és James tudott az egész dologról. Hagrid csak véletlenül tudta meg, mikor Ágas egyszer egy teázás közben kikotyogta neki, de annyira nem is bánom, hiszen a kedves félóriás barátunk nem egy dolgot tud, és ezek mind egész biztonságban vannak nála...Reményeim szerint...

Beth pedig csak játszott, kizárta a külvilágot, és elmerült a sajátjában. Egyszerűen az egész lénye egy nagy csoda. Olyan tökéletes... Okos, ügyes, kedves, figyelmes, gyönyörű, kreatív, aranyos, tehetséges, sportos... Minden olyan ami csak lehet, egy ilyen csoda... Néha olyan elvarázsolt... Képes elbambulni és csak álmodozni... Néha pedig csak kacag, azon a selymes és csilingelő hangján... De ő is emberből van, és amit ma mondtam neki, az ugyanúgy fájt neki, mint bármelyik más embernek. Neki is vannak hosszú és fárasztó napjai, hetei, hónapjai, esetleg évei. Nekem pedig ott kell mellette lennem, és támogatnom kell mindenben. Esetleg ha kell a színfalak mögül, de segítek neki, hiszen ez a minimum amit adhatok neki... A világon élő legaranyosabb lánynak...

Aztán Liz abbahagyta, és mikor a dal végéhez ért szégyenlősen lesütötte a szemét, és úgy várta Hagrid véleményét.

-Nagyon tehetséges vagy Elizabeth Lupin! – Szólaltam meg egy kis idő után, mikor Hagrid egy ideje meghitt csendben burkolózott és nem szólt semmit.

Beth pedig kikeredett szemekkel kapta fel a fejét... Rajtam állt, hogy mit lépek, és itt ebben nem hibázhattam...

-Én...én... - hajtottam le a fejemet és kezdtem el bámulni a cipőfűzőmet.

-Figyelj Beth! – Ráztam meg a fejemet, majd mélyen a szemébe nézve folytattam.

-Én borzasztóan sajnálom! Mindent amit mondtam, vagy tettem! Én... én... elpattant ott valami... és... egyszerűen nem gondolkoztam... és... és olyat... olyan dolgokat mondtam... Én sajnálom... - Suttogtam végül, és nem volt bátorságom belenézni azokba a gyönyörű aranybarna szemeibe, így inkább a furcsa mintákat kezdtem el nézni a szakadt szőnyegen.

-Kérlek Beth! Bocsásd meg nekem ezt az egészet! Te vagy az egyik legfontosabb ember az életemben. Te vagy a legjobb barátom, aki mindig is mellettem állt... Kérlek! – Kértem halkan a végén...Aztán...Aztán csak csönd... Hatalmas és nyomasztó csönd...

Már kezdtem kétségbeesni, amikor is belépett a látóterembe, egy vörös tornacipő, amire egy oroszlánt festett VALAKI... Csak egy ember visel tornacipőt topánka, vagy fekete elegáns cipő helyett...

Vettem a bátorságot és felnéztem Rá. Aztán feleszmélni sem volt időm, ugyanis Beth a nyakamba vetette magát...

A vállamba fúrta a fejét, miközben a nyakamat átkulcsolva ölelt magához.

-Egyáltalán nem haragszom Mancs! – Suttogta a fülembe, mire megkönnyebülten elmosolyodtam és én is magamhoz öleltem törékeny ki testét.

Beszívva a finom levendula és vanília illatát, akaratlanul is elvigyorodtam, és szorosabban öleltem át Őt. Tehát nem haragszik!

-Te se haragudj azért amit mondtam! Tudod fárasztó héten vagyok túl, ami nagyon leszívta az energiámat, így mára teljesen kész voltam már, és mikor reggel James azt mondta, hogy ne legyek animágus, akkor ott a nyakamba szakadt az egész hét. Aztán mondtad a barátnődnek, hogy... hogy csak egy osztálytársad vagyok... - Csuklott el a hangja, miközben erősebben csimpaszkodott belém.

Magamban százszorosan is fejbe vertem magamat, amiért ilyet mondtam már, de ez volt most a kevésbé fontosabb az egészben.

-Várj már... - Szóltam egy kis habozás után, majd dühösen eltoltam magamtól a lányt.

-Mi az, hogy animágus akartál lenni?! – Szóltam rá idegesen, mire felemelte a fejét.

-Mindegy! Csak Remy mellett szerettem volna lenni, de már James kiosztott, úgyhogy nincs szükség a lebeszélésről, mert már túl vagyok rajta. – Szólt keserűen, miközben elhúzta a száját. Vajon milyen lehetne megcsókolni? – Futott át az agyamon teljesen random, de aztán sokáig nem is ragadtam le ennél.

-Figyelj Beth! – Szóltam lágyan, miközben megemeltem az arcát az állánál fogva, és megsimítottam puha arcélét. – Nagyon tehetséges boszorkány vagy! Fogadok, hogy alig van aki a nyomodba ér! De az animágusság több veszélyt rejt, mint hiszed! Ágas sem hiába beszélt le róla! Ez egy olyan ága a mágiának, amit nem véletlenül nem engednek mindenkinek! Nekünk is három évbe telt, míg teljesen fel nem készültünk rá, és hidd el! Nem kívánom azt az érzést senkinek, ami az első átváltozással jár! Életveszélyes folyamat! És ki tudja, ha esetleg valami rosszul sül el, akkor mi történt volna velünk! Nem fogja senki sem engedni közülünk, hogy animágussá válj! Remusnak már bőven elég az is, hogy izguljon azért, hogy mi mikor bukunk le miatta, és rúgnak ki minket a suliból! Ha te is át tudnál változni valamilyen állattá, akkor Holdsáp már nem bírná idegekkel és bele sem merek gondolni, hogy milyen balhét rendezne abból, ha esetleg miatta valami bajod esik! Aztán ott van Ágas ő neki szinte te vagy a húga, és hidd el nekem, hogy ő is csak védeni akar azzal, hogy nem engedi. Féregfarknak szerintem mindegy! – Legyintettem, mire végre elmosolyodott.

-És? Veled mi van? – Kérdezte félénken, mire elvigyorodtam.

-Velem? Az van, hogy nem bírnék Holdsápra figyelni, mert egyfolytában téged akarnálak védeni. – Vallottam be lazán.

-Olyan hihetetlenek vagytok! – Kacagott fel végül, majd újra átölelt, én pedig a válla fölött átnéztem Hagridra, de amint megláttam a vadőr arcát egy kissé arcomra fagyott a mosoly.

Ugyanis az óriási barátunk nem mosolygott, hanem csak a fejét ingatva nézett minket, minket akik a szőnyegén ücsörögtünk. Látszott rajta, hogy tud valamit, amit én nem. És az is látszott rajta, hogy ő, aki tisztában van az érzéseimmel, nem nagyon ért egyet a döntésemmel, hogy továbbra is beadjam ezt a "legjobb barátok" dolgot.

-Viszont a barátaid, vagyis inkább barátaink már aggódnak érted! És a bátyád is vár. – Szóltam egy idő után, mire elengedett és felpattant.

-Merlinre! Milyen önző vagyok! – Túrt a hajába idegesen, mire Hagriddal meredten néztünk rá.

-Nem vagy önző! – Rázta meg rögtön, rasztásodó loboncát Hagrid, miközben én homlokráncolva feltápászkodtam a földről.

-Miért is lennél önző? – Kérdeztem.

-Mert elfelejtettem meglátogatni Remust! Pedig biztosan vár! A barátaimat pedig semmi szó nélkül otthagytam! – Hadarta, miközben gyorsan a hátizsákjába gyömöszölte a kis gitárját.

-Jaa! – Nevettem el magamat, majd mosolyogva megcsóváltam a fejemet.

-Ez nem önzőség Betti! Ez nem az! Ezt csak úgy hívják, hogy feledékenység, amúgy pedig senki sem okol semmiért, ugyanis látszik rajtad, hogy fáradt vagy. – Ingattam a fejem, majd elvettem tőle a hátizsákját, hogy ne ő cipelje.

-Köszönök mindent Hagrid! – Futott oda a nevető óriáshoz, aki erre egy csontropogtató ölelésben részesítette őt.

-Nincs mit Lizzie! Csak ügyesen! – Engedte el Hagrid, mire Beth még köszönt egyet utoljára és kiviharzott a kunyhóból.

-Annyira vakok vagytok mindketten! – Fordult hozzám Hagrid, és lapátkezeivel megborzolta a hajamat.

-Mindenki ezt mondja. – Morogtam az orrom alatt, mire Hagrid újra elnevette magát.

-Na! Szióka Hagrid! Jövök hozzád hétfőn büntibe! – Intettem, majd gyorsan kiiszkoltam, mielőtt még a barátunk elkezdi a fejemet mosni.

-Miért is jössz hétfőn büntetésbe? – Kérdezte szórakozottan Beth, aki ezek szerint mégiscsak megvárt engem.

-Azt inkább ne akard tudni! – Kacsintottam rá vigyorogva és így, hogy újra jóban voltunk már semmi sem kerülhetett a boldogságom útjába.

-Igaz is! Tényleg nem akarom tudni! – Kuncogott, és rájöttem, hogy mennyire is hiányzott ez, hogy így kettesben legyünk és csak úgy bohóckodjunk.

-Tehát nem is voltál rám mérges? – Kérdeztem egy bujkáló mosoly kíséretében, miközben elindultunk.

-Hát igazándiból rád is és magamra is mérges voltam. – Ismerte be.

-De már nincs harag! Ugye? – Kérdeztem kicsit félve.

-Mondd csak Black! Te halláskárosult vagy, vagy fogyatékos? – Lökte meg a karomat Beth, mire felnevettem.

-Is-is. – Kacsintottam rá újra.

-De amúgy a kérdésedre visszatérve, nincs harag. Egyenlőre. – Tette hozzá, miközben gonoszul elmosolyodott... De még ez a mosoly is jól állt neki, sőt! Ez a mosoly is beletartozott az "ennivaló vagyok" gyűjteményébe...(Amiről ő nem is tudott...)

-Te élvezed ezt? – Kérdeztem homlokráncolva, és próbáltam nem őrült módjára vigyorogni.

-Mit is? – Kérdezte ártatlanul.

-Álljunk meg egy pillanatra! Te szereted húzni az agyamat igaz?! – Kérdeztem, miközben összehúzott szemekkel "félelmetesen" meredtem rá.

-Egy. – Mosolyodott el, mire hangosan felnevettem.

-Tehát bevállaltad a húsz puszit? – Kérdeztem vigyorogva.

-Nem. Csak a húsz jobb mint a tizenkilenc. – Vont vállat, és nem is hagyott nekem időt, hogy azon gondolkozzak, hogy hogy-hogy emlékszik az egyhete történt játszmánkra.

-De legalább egyet kaphatok? – Kérdeztem végül reménykedve.

-De csak egyet! – Mutatta fel a mutatóujját, mire vigyorogva bólintottam.

-Kérem! – Kezdtem vigyorogva követelőzni.

-Most? – Ráncolta a homlokát, ami szintén aranyossá tette.

-Vagy különben elfelejted! – Bólintottam mire nevetve megforgatta a szemét.

-Rendben! – Mosolyodott el, majd lábujjhegyre állva közelebb hajolt, én pedig vigyorogva hagytam.

Mikor kellően közel volt már, hirtelen elfordítottam a fejemet, így a pusziját pontosan a szájam szélére kaptam.

Amikor elhajolt látszott rajta, hogy kissé megilletődött az akciómtól.

-Ezt miért is csináltad? – Kérdezte egy halvány mosoly kíséretében.

-Mit is csináltam? – Kérdeztem vigyorogva, mire elnevette magát.

-Mindegy! – Legyintett nevetve.

-Remy! – Nyitott be a gyengélkedőre Beth, majd maga mögött hagyva engem, belibbent.

A fejemet ingatva követtem, majd mikor beléptem a gyengélkedőre, be is csuktam az ajtót.

Holdsáp az ágyában ücsörögve olvasott mikor megjelent a húga.

-Hmm? – Pillantott fel, majd rögtön elmosolyodott mikor megpillantotta a húgocskáját.

-Szia Lizzie! – Köszönt a húgának, aki erre csak válaszként a nyakába ugrott.

-Ugye nem vagy mérges? – Kérdezte félve, mire Holdsáp csak felvonta a szemöldökét.

-Miért lennék mérges? – Tudakolta, miközben a száját egy óvatos mosolyra húzta.

-Hát sok mindenért is lehetnél... - Kezdte Beth, miközben beült a bátyja mellé az ágyba.

-Például? – Vonta fel a szemöldökét, én pedig Elizabeth táskáját letéve az ágy lábához visszaültem a helyemre... Vagyis az ablakpárkányra, és onnan figyeltem a Lupin testvéreket.

-Első sorban azért, mert nem látogattalak meg! Aztán ott van az is, mikor semmi szó nélkül eltűntem. És ott van az is, hogy ma majdnem mindenkivel összevesztem. És még egy csomó dolog van, csak ezek a legfontosabbak. – Húzta el a száját.

-Azért kéne haragudnom, mert véletlenül nem mással, hanem magaddal foglalkoztál? – Kérdezte Remus mosolyogva, mire Beth tétován bólintott.

-Hát...Végül is, igen... - Ismerte be kelletlenül, mire én elmosolyodtam, Holdsáp pedig felnevetett.

-És hol jártál? – Tudakolta nevetve.

-Rubnál. Amúgy üdvözletét küldi! – Mosolyodott el, miközben az éjjeliszekrényen lévő füzethez nyúlt.

-Képzeld Remy, hogy ma a mágiatörin unatkoztam... - Kezdte mesélni, miközben fellapozta a jegyzetfüzetet.

-Meg sem lepődök. – Bólintott Remus mosolyogva, mire húga figyelmen kívül hagyva a megjegyzését, tovább folytatta a beszélgetést.

-És arra jutottam, hogy csinálok neked színezőt, hogy legyen elfoglaltságod, és ne unatkozz. De megtaníthatlak origamizni is! Azt tavaj Alice tanította nekem! Képzeld, hogy lehet kismadarat is hajtogatni, meg kutyust, farkast és aki nagyon ügyes az még szarvast is tud. – Élénkült fel, én pedig a lelkesedésén jót derültem.

-Amúgy pedig képzeljétek, hogy ma jött az új SVK tanárunk. – Csapott bele egy újabb témába, és miután én sem voltam a Sötét varázslatok kivédése órán, emiatt, hozzám is intézve a szavait...

Holdsápnál kb. egy órát beszélgettünk, és a felénél Féregfark is csatlakozott hozzánk, bár ő inkább csak hallgatta.

-Most viszont mennünk kell! – Pattant fel Lizzie, miközben a vállára kapta a táskáját.

-Nyugtot hagyunk neked, ugyanis pihenned kell, másfelől pedig ki tudja, hogy Jamie és Lils éppen, melyik szegletét kutatják át a kastélynak utánam. – Kuncogott, miközben karjaiba zárta a mosolygós bátyját.

-Vigyázz nagyon magadra Remy! És én gondolok rád! Erős vagy! Igazi oroszlán! – Susmogta, miközben tovább szorongatta Holdsápot, aki egészen máshogy viselkedett húga karjaiban.

Ugyanis Remus, lehunyta a szemét, és boldogan ölelte magához Bethet. Egyszerűen olyan boldog lett attól, hogy a húgicája eljött hozzá, és egy óráig be nem állt a szája... És én ezt meg tudtam érteni, ugyanis, hogyha én is beteg lennék, és Beth beállítana a vidámságával a kedvességével és az aranyosságával, akkor bizony én is ilyen boldog lennék, mint ő... Mosolygósan bújt bele Lizzie ölelésébe.

-És! – Tolta el magától a bátyját Beth, miközben belenézett Remus szemeibe. – Holnap, én leszek az első, aki idejön a gyengélkedőre. Én leszek az első, aki itt megjelenik, és a bátyja és a barátai hogyléte felől érdeklődik! És én leszek az, aki majd megkéri Pomi nénit, hogy segíthessen a betegek ellátásában! – Húzta ki magát büszkén, majd nyomott két-két puszit Holdsáp arcára.

-Még egyszer; vigyázz magadra! – Kászálódott le az ágyról, ugyanis eddig ott térdelve búcsúzkodott Remustól.

-Vigyázni fogok! És nyugi Lizzie! – Nevetett felszabadultan Remus.

Mosolyogva néztem végig, ahogy Beth, mint egy gondoskodó anyuka, betakarja a bátyját, miközben megpaskolja a párnáját. Aztán a lány töltött még egy adag gyógyteát és Remus orra alá nyomva a bögrét, türelmesen várta, míg bátyja unottan ki nem vette a kezéből, majd ugyanolyan unott fintorral az arcán le nem hörpintette az egészet.

-Jól van! – Nyomott egy puszit Remus feje búbjára, majd visszanyomta a fiút a párnái közé.

-És most, kialszod magad! – Húzta fel a paplant a fiú álláig, aki a nevetéssel küszködve figyelte anyáskodását.

-És ha Pomi néni mondd valamit, akkor te azt betartod! Értve vagyok? – Kérdezte szigórúan.

-Igen anyu! – Felelte valahonnan a paplan alól Remus, én pedig a fejemet fogva elnevettem magamat.

-Ne röhögj Tapmancs, mert holnap aztán te is kapsz belőle! – Szólt ki tárgyilagos hangon, én pedig erre abbahagytam a nevetést, de azért továbbra is jót virultam a tündérke gondoskodásán.

-Nem vagy vices Remy! – Rázta meg a fejét Liz, aminek köszönhetően, göndör fürtjei szanaszét szálltak a feje körül.

-Jó! Bocsi anyu! Nem úgy gondoltam! – Dugta ki a paplan alól a kócos fejét Remus.

-Holnap, én esküszöm, hogy hozok egy fésűt! – Motyogta az orra alatt Beth, majd folytatta.

-Megfésülöm vele Jamie rakoncátlan tincseit, Remus kesze kusza hajkoronáját, és – Fordult felém, miközben összedörzsölte a tenyerét. – És Mancs sötétbarna, már-már fekete loboncára is ráfér egy kis fésülködés.

-Meg ne próbáld! – Kiáltottam rá kétségbeesetten.

-Nehogy! – Szólt ijedten Holdsáp is, majd rögtön el is tűnt a dunyha alatt.

Jó neki! Ő tudott hova bújni!

-Majd azt még meglátjuk! - Mosolygott vidáman Beth, miközben felvont szemöldökkel Holdsáp éjjeliszekrényéhez lépett.

-Mondd csak Remy! - Szólt szigorúan, miközben az édesség kupacot nézegette, amiért tegnap este mentem el Jamessel a Roxmortsba.

-Ugye nem Ágas és Mancs hozta ezt neked? - Kérdezte, miközben megpróbálta úgy összepréselni cseresznyepiros ajkait, mint Mcgalagony szokta. De Bethnek nem sikerült és szerintem ezzel csak cukibb lett, mint félelmetesebb.

-Neeeem! - Nyújtotta el a szót Holdsáp, mire Lizzie szemöldöke a homloka közepéig szaladt.

-Pocsékul hazudsz! - Ingattam a fejemet.

-Tényleg. - Helyeselt Lizzie is, én pedig csak elmosolyodtam a hirtelen váltástól.

-Most csak azért nem szidlak le, mert beteg vagy. Meg nem is tudok rád haragudni. - Motyogta, mire Holdsáp szeretetteljesen elmosolyodott.

-És most Mancsékat sem fogom le szidni, ugyanis velük már összevesztem ma. Meg rájuk sem haragudok igazából. - Vonta meg a vállát.

-Viszont most már tényleg hagyunk pihenni! - Rázta meg a fejét, majd megakadt a szeme Féregfarkon, aki az egyik ágyba dőlve húzta a lóbőrt. Felvont szemöldökkel fordult hozzám, de mikor én csak megvontam a vállamat, finoman megrázta a fejét.

-Pihenj sokat! - Intett végül Remusnak, majd megragadta a karomat és kihúzott a gyengélkedőről.

-Most pedig megkeressük Lilyt és Jamiet. - Csapta össze a tenyerét, majd mosolyogva megfogta a kezemet, és maga után húzva elindult a klubhelyiségünk felé.

Mikor lepillantottam a kezeinkre, a mosolyom csak hatalmasabb lett.

-Mondd csak Beth! - Szóltam meg egy idő csöndben sétálás után.

-Igen, Mancs? - Kérdezte, miközben sugárzó mosollyal az arcán hátrafordult.

-Jövőhéten lesz Roxmortsi hétvége. Eljönnél velem? - Kérdeztem mosolyogva, mire gyönyörű aranybarna szemei felcsillantak.

-Naná! De ugye a többi Tekergő is jön velünk? - Kérdezte, miközben elengedte a kezemet, és mellettem sétálva folytatta az útját.

-Nem hiszem. - Ingattam a fejemet, mire kíváncsian felkapta a fejét.

-És miért nem jönnek velünk? - Kíváncsiskodott, és már megint olyan édes volt, ahogy felfelé kunkorodó ajkakkal, és táguló őzike szemekkel meredt rám.

Tudtam a választ... Ágas nem is jön Roxmortsba, ugyanis büntető munkán lesz Féregfarkkal együtt... Holdsáp pedig... Holdsáp pedig elhívott egy lányt... De miután Holdsáp nem adott engedélyt, hogy elmondjam a húgának, emiatt ezt nem mondhattam Bethnek.

-Ágas és Féregfark büntető munkán lesz... Holdsápnak pedig prefektusi izéje akadt. - Vontam vállat, és csak remélni mertem, hogy nem jött rá a rögtönzésemre.

-Igazad van. - Morfondírozott Beth.

-Marry elmegy a hugrabugos fiújával, Alice Frankkel randizik, és ha Remynek is prefis elfoglaltsága akadt, akkor Lils is foglalt lesz. A mardekárosok sem mennek.... - Gondolkozott hangosan én pedig csak mosolyogtam azon, hogy először a barátaira gondol és csak azután magára. Egyetlen embert sem ismerek, aki önzetlenebb lenne nála...

-Na? - Kérdeztem vigyorogva.

-Szívesen megyek veled. - Sütötte le a szemét mosolyogva, mire vigyorom még szélesebb lett.

-Ez a beszéd Betti! - Karoltam át vidoran, ő pedig elnevette magát.

-Köszönöm, hogy meghívtál. - Mosolygott rám hálásan, én pedig egy hirtelen ötlettől vezérelve odahajoltam hozzá, és megpusziltam a puha arcát...

***

-Tehát a huszonnyolcas oldal? - Kérdezte a mellettem ülő Lupin lány, miközben fellapozta az átváltoztatástan tankönyvet.

-Igen! - Bólintott Evans, aki kivételesen a mi társaságunkhoz verődve üldögélt a klubhelyiségben.

-Ez de hosszú anyag. - Motyogta Beth az orra alatt.

-Hát az biztos. - Bólintott a vörös hajú lány, miközben a táskájából kiszedett egy köteg pergament.

-Tessék Liz! Ez a mai jegyzeteim! - Nyújtotta át a kötetet Bethnek, aki elhúzva a száját vette át a nehéz papírokat.

-A rúnai... - Kezdte mondani, de James "nagy szerelme" közbevágott.

-Az is benne van. Frank odaadta a jegyzeteit nekem. - Bólintott mosolyogva, majd feltápászkodott.

-Jó éjszakát! Ha nem baj Liz, én elmegyek lefeküdni! - Nézett a mellettem olvasgató gyönyörűségre, majd mikor Betti csak intett egyet, akkor vállat vonva felszaladt a lányok hálókörletébe.

-Mondd csak Mancs! Te nem akarsz pótolni? - Pillantott fel egy pillanatra az egyik papírosból a lányka, majd választ sem várva tovább folytatta a tanulást.

A klubhelyiségben már csak alig voltak páran, rajtunk kívül... Kingsley és Benjamin az egyik sarokban egy könyv fölé görnyedve vitatkoztak valamiről... Marlene Mckinnon nem messze tőlünk egy fotelben olvasgatott egy nagy könyvet... Az alsóbb évesek már mind aludtak, vagy ha nem is kifejezetten szunyókáltak, akkor is a saját szobájukban voltak, így a közös helyiségbe jószerivel, csak ötödévesnél feljebb lévők tartózkodtak... Volt egy csapat hatodéves csaj, akik vihogva sutyorogtak, de volt két darab hetedéves is, akik Kingsleyékhez hasonlóan könyvek felé görnyedtek.

-Nem. Már így is kezdem magam hollóhátasnak érezni. - Utaltam arra, hogy jószerivel a klubhelyiségben tartózkodók kétharmadának van a kezében könyv.

-Ez nem volt szép. - Ingatta a fejét, és ajkain megjelenő halvány mosolytól, bukfencet vetett a gyomrom.

-Pedig igaza van Tapinak. - Bólogatott James, aki velünk szemben egy fotelben ücsörögve lapozgatott egy kviddicses képregényt.

A szokásos kanapén ültünk mi ketten. Holdsáp a gyengélkedőn pihengetett, Féregfark pedig merlin tudja, hogy hol lehetett... Mondjuk engem nem kifejezetten érdekelt...

-Amúgy Maszat! - Pillantott fel újra, a mozgó képekből James.

-Hmm?

-Megtanítasz engem is patrónust idézni? - Kérdezte Ágas, mire döbbenten meredtem a lányra, aki gyönyörű aranybarna szemeit a sorokra függesztette, és nem is nézett volna fel az égvilágon semmiért sem. Tud patrónust idézni?!

-Beth! Te tudsz patrónust idézni? - Szóltam, hangot adva a gondolataimnak.

-Igen. De nem nagy szám. - Motyogta a könyvébe, és még mindig csak a sorokon tartotta azokat a gyönyörű íriszeit.

-És mi a patrónusod alakja? - Kérdeztem izgatottan, miközben magamban már gyártottam a gondolatokat. Lehet, hogy egy farkas...(Ugye Remus miatt), de valami kedves és aranyos állatot is gondolok neki, tehát a farkas nem teljesen jó... Mondjuk egy madárka... De ki tudja.

A kérdésem hallatán nem várt reakciókat kaptam; James felszisszent, és elhúzott szájjal lapozott egyet a képregényében, míg Beth lesütötte a szemét.

-Valami rosszat mondtam? - Kérdeztem a fogamat szívva.

-Nem. Cs...csak ez egy...egyenlőre, m...még... - Dadogta zavartan Beth.

-Majd megmutatja, csak nem most! - Vágott a szavába Ágas, mire Beth hálásan rámosolygott.

-Köszi Jamie! - Fújta ki a levegőt Beth, mire Ágas csak biccentett egyet.

Valamit titkoltak előlem, amit Holdsáp sem tudott... Valószínűleg az SVK-án történhetett valami, hiszen az értesüléseim szerint arról az órán rohant el... De vajon mi történt?

-Amúgy! - Tette le az újságját Ágas, ezzel megszakítva a kínos csöndet.

-Igen? - Pillantott fel Beth is az Átváltoztatástan tankönyvéből, és én is kíváncsian kezdtem figyelni James-pajtást.

-Emlékeztek arra, hogy a régi gondnoknak megvolt az iskola tervrajza, és azon fel volt jegyezve pár titkos alagút? - Kezdte izgatottan, mire én elvigyorodtam és mellettem Beth arcán is felragyogott az a csintalan mosoly.

-Még szép, hogy emlékszünk Ágas! Emlékszem, egyszer le is nyúltuk. - Kacagott fel mellettem csilingelően Beth.

-Erről van szó! - Hajolt közelebb James.

-Frics nem hiszem, hogy tudna erről a százéves pergamentről... - Kezdte, de én vigyorogva közbe vágtam.

-Épp ezért fel sem tűnne a hiánya neki. - Fejeztem be a megkezdett mondatát, mire Ágas röhögve bólintott.

-Ez lenne a tekergők térképe. - Szólalt meg egy idő után ámulattal Beth mellettem, mire mosolyogva felé kaptam a pillantásomat.

Aranybarna szemei olyan áhítattal csillogtak, mint még eddig soha. Cseresznyepiros ajkai kissé elnyíltak egymástól a csodálkozástól. Orcája kissé kipirult, mikor észrevette, hogy figyelem... Aranybarna tincsei közül, most is pár szál az arcába hullámzott, de őt ez nem zavarta. Tallárja mellette összehajtva hevert a kanapén, így egy szál fehér blúzban, nyakkendőben és egyenszoknyában csücsült mellettem. A vörös, oroszlános tornacipője, a zoknijával együtt a kanapé szélére volt dobva, így pillantásom elidőzött mezitelen lábán. Olyan természetes és gyönyörű volt így is, hogy akaratlanul is beleharaptam a számba.

Úgy megcsókolnám........

Egy éles fájdalom hozott vissza a való világban... James sípcsonton rúgott...

-Igen! Ez lesz majd a tekergők térképe! De nem azokból a százéves, vagy kockáztatom, ezeréves pergamenekből lesz, át kell rajzolni! - Rázta a fejét Ágas, miközben küldött felém egy figyelmeztető pillantást, amitől lesütöttem a szememet... Igaza van... Meg kell próbálnom kiszeretni belőle, hiszen ez nekem csak fájni fog... Oh baszki! Bárcsak menne...

-Én szívesen átmásolom! - Ajánlotta fel Beth, azon a selymes és csilingelő hangján.

-Rendben! De ez hosszú munka lesz! Tíz emeletet kell papírra vetni! - Dőlt hátra a fotelben James, mire pislogás nélkül meredtünk rá.

-Tíz?! - Visszhangozta döbbenten Beth, én pedig elmosolyodtam azon az aranyos, hitetlenkedő arcán.

-Tíz. - Bólintott James, majd az ujjain számolni kezdett.

-Első; az alagsor. Második; a földszint. Harmadik; az első emelet. Negyedik; a második emelet. Ötödik; a harmadik emelet. Hatodik; negyedik emelet. Hetedik; ötödik emelet. Nyolcadik; a hatodik emelet. Kilencedik; az a hetedik emelet. És az utolsó, a tízedik; az pedig a tornyok. Így megvan a tíz! - Tárta szét a karját, egy "ez van" pofával megspékelve.

-Tyű! - Suttogta mellettem Beth.

-Figyelj Betti! - Fordultam hozzá, mire halványan elmosolyodott.

-Igen?

-Én leszek a párod. - Jelentettem, ki majd értetlenkedő arcát látva, nevetve hozzátettem.

-Mi fogjuk meg rajzolni a térképet. - Magyaráztam meg, mire hálásan elmosolyodott.

-Én benne vagyok! Ti jól tudtok együtt dolgozni. - Bólintott James, majd elgondolkodva megvakarta az állát.

-Akkor én Holdsáppal csinálom a birtokot... Így kvittek leszünk, ugyanis a birtokkal lesz annyi tennivaló, mint a sulival. Ugyanis annak egyenlőre még vázlata sincs. - Csettintett, mi pedig beleegyezően bólintottunk.

-És Féregfark mit csinál? - Kérdezte bujkáló mosollyal az arcán Beth, én pedig elnevettem magamat.

-Majd alszik és eszik! - Legyintett röhögve Ágas.

-Ezt megbeszéltük! - Kuncogott Beth, majd nem kis döbbenetemre a vállamra hajtotta a fejét.

-Mikor indultok Remyért? - Kérdezte, mire Jamessel egymásra néztünk.

-Mikor is megyünk Tapmancs? - Kérdezte Ágas, én pedig az órámra pillantottam, fél nyolc...

-Hamarosan. - Bólintottam, mire Ágas felállt.

-Hát te meg hova készülsz? - Kérdezte Beth felvont szemöldökkel.

-El kell valakinek lopnia azt a tervrajzot, különben már késő lesz. - Vonta meg a vállát, majd nem törődve velünk, otthagyott minket és felszaladt a hálókörletünkbe.

-Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, ilyenkor elmenni. - Ingatta a fejét Beth, miközben nézte, amint magától lenyomódik a fiúk háló körletek ajtajának a kilincse, majd az ajtó nyikorogva kinyílik.

-A gyengélkedő előtt találkozunk! A hold valszeg, kilenc, vagy tíz körül fog felmenni, addigra már a helyünkön kell lennünk! - Morogta a fülembe James, aki a láthatatlanná tévő köpenye rejtekében állt meg a kanapénk mögött.

-Oké! - Motyogtam vissza.

-És még valami! - Suttogta, és hangjából érződött, hogy veszettül vigyorog.

-Figyelj rám Tapi! Ha lehet, ne bámuld túl feltűnően Bethet, hiszen most lettetek újra legjobb barátok! És te túl feltűnően bámulod, az előbb azt hittem, hogy még a nyálad is ki fog csordulni! - Vihogott a fülembe.

-Ha jót akarsz magadnak Potter, akkor most eltűnsz. - Válaszoltam lazán, mire hallottam, hogy James a röhögéssel küszködve elsétál a kanapé mögül.

Aztán Bethel páholyból nézhettük végig, ahogy magától kinyílik a portré ajtó, majd magától ugyanúgy be is csukódik.

-Mondd csak Mancs... - Kezdte Beth elgondolkodva, engem pedig kivert a veríték, és azon kezdtem kattogni, hogy hallotta-e azt amit Ágas suttogott a fülembe.

-Miért is kell ennek az idiótának egyedül mennie minden ilyen küldetésre? - Kérdezte unottan, én pedig észrevétlenül megkönnyebbültem.

-De most komolyan! Legalább velünk menne! - Kérte ki magának, én pedig nevetve összekócoltam a haját.

Aztán Beth újra az egyik könyve fölé görnyedt én pedig elvettem James képregényét, amit a fotelben hagyott, és azt kezdtem el olvasgatni.

Nem tudtam, hogy mennyi idő telt el így, de egyszer csak arra eszméltem fel, hogy Beth kezéből egyszer csak kiesik a vaskos könyv, ami a szőnyegre esve, csak egy tompa puffanást hallatt.

Kérdőn fordultam a lány felé, de rögtön el is mosolyodtam, ugyanis Beth, félrebillentett fejjel, elnyílt ajkakkal, egyenletes szuszogással aludt mellettem.

Egy ideig csak gyönyörködtem az alvó csodában, majd a fejemet ingatva, finoman alá nyúltam és menyasszony pózban felkaptam.

-Szerintem vigyük a saját hálókörletünkbe! - Dobta le magáról hirtelen a köpenyét Ágas, mire ugrottam egyet ijedtemben.

-A frászt hoztad rám Ágas! - Motyogtam, miközben félve lepillantottam a karjaimban szuszogó lányra, de Beth édesen aluszkált tovább.

-Mondom; vigyük a szobánkba! - Ismételte meg magát James, figyelmen kívül hagyva az előbbi megszólalásomat.

-Miért nem a sajátjába visszük? - Kérdeztem és tovább bámultam Beth tündéri orcáját.

-Ez a csaj tényleg elveszi az eszedet! - Ingatta a fejét Ágas. - Te igen síkhülye! Emlékszel, hogy mi nem tudunk felmenni a csajokhoz egy bokatörés nélkül? Meg ott eleve is alszanak már. Hjaj! Lily is ott alhat. - Mélázott el, én pedig megvontam a vállamat.

-Oké. Akkor felviszem! - Pillantottam a karomban alvó gyönyörűségre.

-Vidd. - Intett Ágas, és úgy vigyorgott, mintha előre hozták volna a szülinapját.

-Nem vagy vicces! - Forgattam meg a szemeimet, majd észrevettem Marlene Mckinnont, aki még mindig a könyvét bújta, de közben egy kaján vigyorral az arcán felénk leskelődött.

-Mckinnon! - Szólaltam meg, mire James a fejét ingatva elröhögte magát, Mckinnon pedig összecsukta a könyvét és felállt a fotelból és oda sétált hozzánk.

-Igen Black? - Kérdezte, majd lepillantott a karjaimban alvó barátnőjére.

-Felviszed? - Kérdeztem zavartan.

-Egy pálcaintésembe kerülne. - Gondolkodott el.

-Bizony! - Bólogattam.

-De nem. - Vonta meg a vállát vidoran.

-Miért nem? - Tudakoltam kíváncsian, mire Mckinnon olyat tett, mint eddig soha... Negédesen elvigyorodott... Te jó ég! A Lump-kor az ragályos?!

-Feltehetően tudom, hogy oltárian bele vagy zúgva... - Kezdte, majd sunyin vigyorogva folytatta. - És meghagyom azt az örömöt neked, hogy még alvás közben is bámuld! Egyáltalán nem feltűnő amit csinálsz! - Nevetett a képembe, majd vigyorogva megfordult és egy utolsó pillantást vetve Elizabethre felvonult a lányok hálókörletébe.

-Ennyire feltűnő vagyok? - Kérdeztem tétován, mire James mellettem hangosan felröhögött.

-Na gyerünk Tapi! Vigyed! - Lökött meg vihogva, mire szemforgatva, karjaimban Lizzie törékeny kis testével, elindultam a hálókörletünk felé.

Itt is egy újjabb fejezet Mancs szemszögéből!

Véleményeket szívesen fogadok! <3

És még valami! Szerintetek maradjon a fejezetek brutális hosszúsága, vagy írjak rövidebbeket?