Tik-tak.

Tik-tak.

Tik-tak.

Tik-tak.

Tik-tak.

Tik-tak.

Tik-tak.

Tik-tak.

Tik-tak.

Tik-tak.

Tik-

Csend volt.

Néma csend.

Szinte fülsiketítő.

Sirius Black némán támaszkodott a konyha pultnak. Ugyanabban a némaságban, ami rátelepedett mindenre. Még a kávéra is. Keserűen fodrozódott a pöttyös bögrében.

Az óra pedig halkan kopogta örök ritmusát.

Tik-tak.

Tik-

Furcsa volt ez a nyugalom.

Sirius mindent el tudott viselni, csak a nyugalmat nem.

Idegen volt. És szomorú.

Ilyenkor magányosnak érezte magát. Mert mikor békesség volt körülötte. Fejében nem maradt helye a békességnek.

Sirius jobban szeretett tömeg és káosz közepén ácsorogni, nem mint otthon. Egyedül. A csendben.

Lépésekre tőle két apró gyerek aludta a világ legtisztább és nyugodtabb álmát.

Maggie egyszer felébredt. Anát hiányolva, de Siriusnak csak be kellett takarnia a kis szőke kislányt és motyogni neki valami altatódalt. És Mags már aludt is. Kedvesen, édesen és mélyen.

Sirius valahol állatira irigyelte emiatt a saját gyerekeit. Olyan kényelmesen és édesen tudtak aludni. Olyan jóízűen álmodtak.

A keserű forró ital ami lecsúszott torkán... Furcsa zamata volt a fekete kávénak. Elmaradt az elégedettség. Lecsúszott torkán a kesernyés, masszív nedű és elmaradt a kesernyét követő eksztázia. Csak a keserű utóíz.

Még a kávé is elromlott.

Elmúlt este nyolc.

Elütötte a kismutató az egészet és halkan kopogott az ötperces felé.

Tik-tak.

Tik-

Sirius letette a kiürült kávésbögrét és ellenőrizte újra az órát. A számlap gúnyosan pislogott rá.

Elmúlt nyolc.

Ilyenkor mindig bánta, hogy nekik nem volt olyan órájuk mint Weasleyéknek.

Láthatta volna, hogy Beth úton van már.

De az órájuk éppen olyan varázstalan volt, mint a percenként bővülő időkerék.

Siriusnak pedig rossz érzése volt. Nem a furcsa kávé miatt. Nem Weasleyék órája miatt. Nem Ana miatt. És talán nem is Beth miatt, aki tökéletes biztonságban volt Potterék Fidelius bűbájjal levédett házában, valahol messze Londontól.

Tapmancs csak letette a bögrét, ami halkan koppant a konyhapulton.

És benyúlt abba a fiókba, ami Beth csokoládé tartalékai mellől nyílt.

Nem tetszett neki, hogy megint arra készült. De a következő pillanatban mégiscsak a balkonon ácsorgott. Mezitlábát csípte a hideg talaj. De az öngyújtó vörös szikrát hányt a sötétben és melegbe vonta kezét. A cigaretta émelyítő vékony füst csíkot húzott az éjszakába. Sirius pedig lehunyta a szemét és nagyot szívott belőle.

Mentségére szólt, valóban egyre kevesebb cigarettát szívott, mint régebben.

De néha úgy érezte szüksége volt egyszerűen rá.

És mégis. A bizsergő érzés elmaradt. Az első szippantás és a második után is.

De ez nem a lelkiismerete volt a gyerekek iránt.

Ez más volt.

Valami rosszabb.

Kényszeredetten görcsösen szívta újra és újra meg. És felemelte karját, hogy csuklójára pillantson.

Tik-tak.

Tik-

Elmúlt nyolc.

Odalent, szinte a lába alatt, London nyüzsgött. Autók robogtak, sötét alakok siettek, buszok dudáltak. A piros, emeletes félék. Csillogott a város. Füstösen és felhős sötétséggel.

Majdnem olyan volt mint a felhős égbolt halvány csillagaival.

Görcsösen mozdultak ujjai és azon kapta magát, hogy két mély szívás között az óráját kémleli.

Elmúlt nyolc.

Hol van Beth?

Elengedte az óráját. És kifújva a sűrű boldogtalan füstöt az erkély korlátján találta meg könyöklőjét.

Sirius nem így tervezte az estéjét.

Az erkélyen cigarettázva.

Várva Bethet.

Őt hiányolva.

Dehát basszameg. Nem telt el egy pillanat nélküle, hogy ne hiányzott volna neki.

Nem tetszett neki az érzés.

A hiány érzése.

A kis Lupin mindig ott volt mellette. Mindig. Mint a motorjának az oldalkocsija. Olyan volt neki Beth is.

Mindig ott volt mellette. Mindig. Minden egyes pillanatban.

Ott volt mikor éjszaka lehunyta a szemét és a puha párnájára hajtotta a fejét. Akkor is ott volt mellette, mikor először nyitotta ki a szemét reggelente. A keze az övéhez ért még akkor is, mikor nem is vették észre.

Sirius nem tudta eldönteni, hogy jó dolog volt-e napirendre térnie az együtt létezésük felett.

Talán elfelejtette értékelni a kis világát?

Talán nem volt Bethnek hálás?

Hálásabbnak kellett volna lennie...

De azért... Sirius úgy érezte, hogy mégiscsak egészen jól csinálta amit csinált.

Annak ellenére, hogy torkába belefojtott kívánt cigarettája.

Hát most Beth keze még véletlenül sem ért az övéhez.

Mert Beth keze máshol volt.

Több kilóméterre Londontól.

Több lépésnyire, mint azt Sirius el tudta volna abban a pillanatban viselni.

Nem tudta, hogy mikor vált ennyire ragaszkodóvá. Hogy mikor akart volna könyörögni Bethnek, hogy... Siessen már vissza hozzá. Nyomorult magányába. Mielőtt túl késő lett volna...

Sirius nem akart egyedül maradni. Azokkal a gondolatokkal, amikkel szeretett nem törődni. Az elrontott dolgainak furdalásával. Az akaratlan hibák hosszú sorával, amik várták őt. Felsorakozva a sötétben, hosszú libasorba állva. Késsel a kezükben.

Egy elszívott cigaretta csonk hamvadt bele a kis hamutálba. És kattant az öngyújtó és Siriusnak nem tetszett estéje fordulata.

Egyik része sem.

Nem akarta tovább mérgezni magát Beth hiányától marcangolva, de Beth nélkül... Még a cigaretta is furcsa volt. Annak ellenére, hogy a második szálat vette szájába, ajkai közé illesztve szélét.

Ilyenkor nagyon utálta, hogy Beth imádnivaló volt. Na nem Bethet. És az imádnivalóságát. Hanem a többi embert akit ez vonzott. Lilyt és Jamest. Akik szintén imádták az apró Bettyt. Az ő apró Bettyjét. Nem volt jogukban úgy szeretni őt mint azt Sirius tette. Siriusnak kellett a legjobban imádnia. Ő volt a legjobb benne. Nem szabadott volna, hogy versenytársa akadt volna Beth csodálásában.

Beth olyan volt mint egy zseb-tündér. Szinte befért a zsebébe. És magával tudta vinni. Mindig, mindenhova. Elfért a tenyerében, levelekből szőtt takaróban és kosárban rendezett be neki ágyat. Harmatcseppet szórt a fejére, epret szedett neki. A legapróbb selyemkabátokat szerezte neki és a tenyerén hordozva óvta őt attól a nagy világtól, ami tele volt dolgokkal, amit az apró zseb-tündéreknek nem szabadott látniuk.

Már a harmadik cigaretta szikrázott fel előtte. De legalább Beth zseb-tündéres gondolatmenete tetszett neki.

Sirius nem értette miért tette azt amit. Mikor meg is fogadta, hogy a kölykei miatt abbahagyja a cigarettázást. És...

Elmúlt nyolc.

James pedig kurvára kikönyörögte, hogy Beth ottmaradjon náluk.

James el merte lopni tőle Bettyt.

Tapmancs hirtelen hatalmas utálatot érzett a barátja irányába. Annak ellenére, hogy nem tudta hova tenni a saját érzelmeit ilyenkor.

Beth csak az övé volt.

Legalábbis este nyolctól biztosan.

Szavát adta.

Ágas pedig nem engedte, hogy betartsa.

Sirius nagyon nagy késztetést érzett arra, hogy összetörjön valamit. Bármit.

Ő már annyit várt egy ilyen estére. Ahol egész éjszaka csak Beth kezét kellet volna fognia, mert a kölykök aludtak volna, semmi dolguk nem volt és...

Siriusnak eszébe jutott, hogy Lily is mennyire szereti Bethet.

És hogy a kis Harry is.

Keze pedig akaratlanul ökölbe szorult.

Beth bizony kétségtelenül ott maradt.

Mert nem tudott nekik nemet mondani.

Pedig tudta, hogy Sirius csakis rá várt. Az erkélyen. A harmadik cigarettáját szívva. Egyre dühösebben. Gondolatait elöntő tompa köddel.

Sirius csakis rá várt.

Örökké hiányolva.

Várt egy újabb örökkévalóságig. A harmadik cigaretta után a negyedik után nyúlt...

De keze megállt a mozdulatban.

Mégis mit művel...

Tekintete a csillagokra tévedt. Az ég felhőtlen volt, sötét és csillagoktól pöttyözött. Ritka pillanat volt ez, hogy London felett nem gyűltek esőfelhők... Már-már túl szép és nyugodt kép ahhoz, hogy-...

Inkább csak békén hagyta a cigarettás dobozt és a korlátra támaszkodva visszasüppedt komor magányába. Lustán és kedvetlenül figyelve az alatta nyüzsgő éjszakai London népét.

Milyen könnyű lehetett a mugliknak.

Nem tiporta össze őket a háború mérgező indulata.

Bár Siriusékat sem tiporta szét. Őket csak megbénította és megfosztotta az emberektől.

Főleg Ágaséktól. És persze... Azoktól, akiknek a temetésén mind fel kellett sorakozniuk semmitmondó, üres virágokkal, hamu színű arccal és az ürességgel a szívükben. Egyre üresebbnek tűnt.

Tapmancs lehunyta a szemét.

Nem bírta elviselni, hogy gondolatai nem tudtak másra terelődni... Csak a háborúra... A háborúra...

Mintha megrekedt volna. Mintha hónapok óta csak keringett volna a tengely körül, saját kutyafarkát kergetve. Már értékelni sem tudta azokat a pillanatokat, mikor Ana énekelt neki, vagy Eddie kurjantva rohant előle a csokival kis kezeiben... Ami viszont a háborúnál is jobban nyomasztotta... Hogy Sirius életében először elkezdett a jövőbe látni. Vagyis... Nem úgy mint a jóslástanon... De azon kapta magát, hogy ajkát harapva tehetetlen düh lángol benne Maggiet figyelve rajzolás közben...

A háború...

A háború öl... És nem csak őket...

Mi lesz a gyerekeikkel? Hogyan fogják ők túl élni?

Sirius nem tudta elképzelni, hogy rettegésbe nevelje bele a kölyköket. A három kis kölyköt. Az övéit. Olyan aprók voltak. Védtelenek. Kedvesek és sajátosak. Olyanok voltak mint Beth. Vagy inkább Beth volt olyan mint ők?

Regulus talán jól tette.

Kihúzott a francba.

Nekik is le kéne lépniük.

És Bethnek tetszett franciaország.

És Amszterdam is.

És visznek magukkal mindenkit.

Holdsápot. Evanst, Ágast és az ifjabbik-Ágast is, aki még beszélni sem tudott de már vázákat tört a játékseprűjén... És macskákat gázolt és-...

Sirius elmosolyodott.

A francba is.

Látnia kellett a kis lókötőt.

Nem tudta, hogyan jutott az ötletelésből a megvalósításig, de már csak azon kapta magát, hogy felhúzta fekete sisakját a motor nyergében ülve.

Maggie és Ed meg sem moccantak. Úgy aludtak, mint akiket fejbe vágtak. Ez csak azért volt furcsa, mert Mags eleve egész nap álmos volt. Ed pedig jogosan volt kimerült. Egész délután a Weasley gyerekekkel játszottak. Maggie nem. Ő csak csücsült Beth ölében, a maciját szorongatva és babrált Sirius nagy kezével.

Igazán ott hagyhatta pár percre a két alvó kölyköt.

Gaffie úgy is az ágyuk lábánál nyújtózkodott tigrisként őrizve álmukat. Alexander pedig a nyitott ablakban tollászkodott.

Sirius ismerte a furcsa állataikat annyira, hogy tudta, mellettük ugyan nem kell őket félteni.

Abba ugyan nem gondolt bele, hogy mennyire tudnak megrémülni, ha nem találják otthon a Mamit és az Apát, de Sirius nem zavartatta magát és a motorja hátán két perccel később már süvített az éjszakában. A csillagok szikrázó tekintetétől követve.

Szeretett repülni.

Imádta.

A szél kifújta a háború nyomasztó iszapját a fejéből. A haja pedig lobogott. És kinyújtotta a nyelvét, mint az igazi kutyák volt szokták.

Miközben egyre gyorsult... London apró csillogó folttá zsugorodott... És minél erősebben nyomta a gázt... Annál jobban tisztult előtte Beth mosolygós képe...

Hogy Sirius mennyire odavolt azért a képért... Ahogyan azok a rózsaszín ajkak felfelé húzódtak, csillogóan, puhán... A kerekded, pufi arcocskára pedig szeplős almácskákat rajzolt a boldogság.

Merlinre.

Legközelebb oda fogja adni neki a karóráját... Hogy ennyire elnézni az időt... Merlinre Beth!

Megint azon kapta magát, hogy haragudott Ágasra. A drága jó Ágasra... Aki megint tovább tartotta magánál vendégeit, mint azt meghagyták neki...

Sirius feje azonban gyorsan kitisztult hirtelen haragját kifújta a szél fejéből és a következő pillanatban már elnevette magát, mikor arra gondolt, hogyan fognak rá reagálni Potterék.

Látta maga előtt a meglepett arcukat. És Beth nevetett volna. Lily pedig ráncolta volna a szemöldökét. Majd maga előtt összefonva karjait olyan tipikus Evansos szigorral rámutatott volna a kész tényekre... "És a gyerekek?"

De Tapmancs tudta, hogy Evans különben nem lett volna rá mérges. Mert James örömkacaja lehűtötte volna...

És Sirius eleve nem azért ment, hogy ott maradjon éjszakázni.

Ő Bethért ment.

Aki nem ért haza időben.

***

Sirius igazi rakétának érezte magát. Elhagyta Godric's Hollow főterét és csak suhant az aszfalton. Suhant. Haja bőszen lobogott, a bőr szalagot már rég kifújta belőle a szél és biztosan csinos hullámait is megcibálta, de akkor nem érdekelte. Szemei könnyeztek a jeges széltől, amit élvezett és az öröm és izgatottság melegítette belülről. Még akkor is, ha a bőrdzsekijét otthon hagyta. Maggien. Hogy ne fázzon és érezve az illatát tuti ne essen pánikba Ana hiányától.

Olyan könnyű volt suhanni.

Túl könnyű.

Sirius arcán pedig buta vigyor virított.

Alig várta, hogy feltépje a Potter ház ajtaját és elkurjantsa magát, hogy "Megjöttem"...

És látta maga előtt, hogy Beth kiejtette volna kezéből a teáját-mert Ágas biztosan csinált neki-... És a kis Harry is biztos lázba jött volna tőle...

A kis Harry... Milyen imádnivaló volt. Legalább olyan imádnivaló mint az apja.

Bár Sirius minden rosszándék nélkül a saját fiát találta szebbnek.

Mármint... Harry még egy éves is alig volt. Fogatlan, nagy szemű, fürtös baba volt... De Edwin... Ő olyan volt mint egy angyal. A haja... Olyan göndör volt mint Bethnek és olyan sötét mint neki, Siriusnak... És a szemei... Még a kis Potter zöldjeit is felülmúlták. Az hogy a szemei felemásak voltak...

Sirius beismerte, hogy nem volt szép dolog ennyire hangoztatni a büszkeségét a saját fiával kapcsolatban... Azért nem győzte csodálni Harryt sem... Neville inkább hasonlított egy kis plüss elefántra. És egy sonkára. De olyan ölelgetnivalóra.

Sirius ajkaiba mélyesztette fogát.

Jajj ugyan... Szegény gyerek... Szegény gyerekek... Sirius nem értett ahhoz, hogyan legyen igazán szuper keresztapa... Bármennyire is próbálkozott.

De Neville is csodás volt. Ezt be kellett ismerni. Elképesztően ügyetlen volt. Kifordult a saját kiságyából. De nagy kerek fejével és kerek szemeivel... Olyan volt mint egy kis hörcsög... Vagy egy ladba... Vagy egy-...

Sirius csak inkább befejezte a gondolkodást az édes Longbottom gyerekről.

Szerette. De nem tehetett róla, hogy mindig valamiféle gömbölyű állathoz hasonlította. Ez nem volt szép... De Neville igenis szép volt...

A maga gömbölyű módján.

Sirius szerette. Csak azt nem, hogyan jött ki a dologból mindig a saját fejében.

Szegény Frank. És Alice. Tényleg nem gondolt-...

Godric's Hollow néma volt. Már mindenki a saját otthonában fektette az izgatott túlcukrozott gyerekeit, vagy még koccintottak és bekapcsolták a televíziót.

Sirius még mosolygott és a fejét csóválta magára... De szeme letapadt az utolsó kertesházon az utcában.

Szemei rátapadtak a sötét sziluettre. És egyre csak szűkült be körülötte a világ... Mint mikor ránagyított a karácsonyfára Beth fényképezőgépével... Egyre nagyobbá nőtte magát az utca végi ház is. Sirius suhant. De valami oknál fogva hirtelen már nem érezte jónak a suhanást.

Állj!

Kiáltotta valahol bentről egy hang.

Sirius olyan valódinak érezte, hogy majdnem összerezzent.

Állj meg!

A belső sikoly...

Godric's Hollow szóval néma volt.

A kocsik nem tértek ki erre az autópályáról és már késő volt, hogy a helyiek útnak induljanak.

Sirius akkor döbbent rá, hogy miért nem esett le a motorjáról a hirtelen fékezésnél.

Kezei remegve, elfehérdeve szorították a motor kormányát.

De amilyen hirtelen taposott a fékre...

A kerék megcsúszott és Sirius az utolsó pillanatban ugrott fel az eldőlő járműről.

Szemei csak tapadtak. Elkerekedve. Fel...

Godric's Hollow utolsó kertesháza...

Sötét kihaltságban magasodott felé.

A motor csattant mögötte, ahogyan földet fogott.

Sirius szemei egyre tágabbá nyíltak és csak állt.

Megkövülten. Döbbenten.

Szerencsétlenül a ház előtt.

És hirtelen nagyon kicsinek érezte magát.

Beth nem ért haza.

Várta, hogy megnyíljon alatta a föld.

És csak bámult fel a hatalmas sötét óriásként magasodó házra az éjszakában.

Nem értette mégis ki szórakozott vele.

Beth nem ért haza...

Jameséknél van.

Jameséknél maradt.

James!

Sirius bakancsa alatt megcsikordultak a kavicsok és roppantak a sárga, száraz levelek.

Soha életében nem érezte még ennyire lassúnak az időt.

És ilyen messzinek Potterék sötét kertjének nyitva hagyott kapuját.

Mi a Merlin...

Mégis...

Sirius torka összeszorult. És a farzsebéből kikapta pálcáját.

Most nem várt ünneplést az érkezésére. Nem akarta, hogy Evans leszídja, Ágas pedig röhögjön rajta... Még azt sem akarta, hogy Harry vigyorogva másszon felé négykézláb... Főleg, hogy Beth kezéből kiessen a teásbögre.

Azt akarta, hogy a ház üres legyen.

Tökéletesen üres.

És néma.

Egy ház amit itthagytak.

Hogy máshova meneküljenek.

Mondjuk Lupinékhoz.

Vagy Marlenéhez.

Vagy bárhova...

Merlinre.

Sirius feje zúgott. A füle kisípolt és közelről hallotta a szívdobogását. Mintha a föld ütötte volna a talpa alatt az égtelen ritmust.

Nem értette, mégis mi történt.

A Sötét Jegy nem volt a ház fölött.

Nem kígyózott zölden az éjszakai égbolt fölé.

Nem tudta, hogy örüljön-e attól, hogy nyugodtnak tűnt kívülről a ház.

Csak nyitvahagyták a kertkaput. Biztos csak nyitva hagyták. Véletlenül. Mert Harry sírni kezdett. És le kellett fektetni és...

Sirius belökte a halkan csikorgó fakaput, ami eleve már nyitva volt és liftező gyomorral torpant meg a kertben. A nappaliban égett a villany. Sárga fénye kitűzött a kertbe, arannyal festve a sötét földet és a faleveleket.

De nem volt olyan szép. Nem volt olyan barátságos.

Tapmancs utálta magát azért, mert megijedt a nyitott kaputól.

Hiszen a nappaliban tökéletesen folyt továbbra is az élet.

Valószínűleg még a kis Harry is fent volt.

Öregem tisztára paranoiás vagy... - James hangja olyan valóságosan csendült fejében, mintha csak a háta mögül érkezett volna a zaj. Sirius hátra is pillantott. De csak a néptelen utcát és az árván hagyott motorját látta. James szerű alakot pedig végképp nem.

Igen. Tisztára paranoiás...

Titkon örült, hogy tudta ezt.

Titkon örült, hogy úgy érezte túl reagált a háború miatt mindent.

Potterék nyitva hagyott kapuját is.

Valószínűleg Beth hagyta nyitva.

Kis Beth... Olyan szétszort ő is. Olyan mint Remus. Csak sokkal ügyetlenebb és édesebb változatban.

Tapmancs egy ideje nem kedvelte olyan felhőtlenül Remust. A barátja elképesztően furcsán reagált mindenre. Összerezzent Voldemort nevétől. Kirázta a hideg ha a Főnix Rendjéről volt szó... Írtózott minden háborúval kapcsolatos témától és komoly javaslatokat tett Ágaséknak a titokgazda személyének kapcsán. Siriusnak nem tetszett a komor arca. Az együgyű aggodalma minden iránt...

De valószínűleg Remus sem ijedt volna meg ennyire a kaputól, mint ő.

Biztos, ami biztos... Sirius kifújta mellkasából a levegőt és becsukta maga mögött az ajtót.

Semmi baj.

És folytatta útját.

Úgy érezte megkönnyebbült.

Mellkasáról lezuhantak a súlyok és már újra azon kapta magát, hogy vigyorgott.

Mégiscsak akarja, hogy ünnepeljék érkezését.

Tapmancs az éjszakai vándor.

Jött élete királynőjének megmentésére... A gonosz szarvas-sárkánytól, aki vendégszeretetét fogsággá túlozta és-...

-Megjöttem! - kiáltotta el magát nevetve és feltépte a bejárati ajtót.

A kilincs gombja nem is kattant, ahogyan megragadta...

Az ajtó nem volt bezárva.

És halkan koppant a lábtörlőn a kulcs.

-Ágas! Hát ennyire nem vigyáztok ti az ajtóitokra?

Sirius vigyorogva hajolt le érte. Kezében hideg volt az apró kincs és még nem egyenesedett fel, mikor lemerevedett.

Ahogyan ujjai összeszorultak a hideg kulcs körül... És a ház továbbra is néma csendbe borult.

Senki nem kiáltott neki vissza.

Senki nem szólította viszont.

Nem nevetett senki. És Evans sem termett előtte összefont karokkal. Beth pedig nem osont oda hozzá nagy szemeivel... Hogy "hát te?"...

Sirius keze remegett. A kulcs pedig visszazuhant új helyére... A lábtörlőre.

-Ágas? Hé! - kiáltott fel újra és az üresedő falak, szürke némasággal nyelték el hangját. - Evans!

-Itthon vagytok?

Sirius hangja egészen elhalkult a végére. És csak döbbent némaságba húzódott vissza.

-Beth? - súgta bizonytalanul.

Senki nem felelt.

Egy árva lélek, még annyi sem.

Az előszobában sötét volt. Ezen nem lepődött meg. Miért égne a villany, hiszen...

-Hahó... Valaki? - Sirius előrelépett a vaksötétbe.

Torka újra összefacsaródott. És mintha megkönnyebbült nevetése egy másik világhoz tartozott volna már. Egy kinti világhoz.

Akkor ott. A sötét előszobában.

A néma ház, néma csendjében.

Sirius Black már nem érezte annyira paranoiásnak magát.

A kertkapu nyitva volt.

Az ajtó nyitva volt...

A kulcs a zárból úgy hullott ki...

Kirázta a hideg, ahogyan a szél hangosan vágta be mögötte az ajtót. És ahogyan a bejárati ajtó visszacsapódott tokjába. Az előszobára éjszakai koromsötét vetődött.

Sirius a pálcájáért nyúlt és elindult a nappali felé.

Bekötött szemmel is ismerte az utat és-...

RECCS.

Mintha igazi ártással lökték volna hátra.

Sirius visszaszédült.

A bakancsa alatt hangosan roppant valami.

Visszalépett és vakon tapogatózva térdelt le a puha szőnyegre.

Keze megfogta a kabátos szekrény lábát... És egy pár magányosan hagyott cipőt...

Beth cipőjét...

Sirius torka egyre keserűbben szorított és egyre szerencsétlenebbül érezte magát, ahogyan a sötétben... A néma csendben. Potterék néma előszobájában térdelve tapogatta a földet megremegő kezeivel...

Aztán előre nyúlt.

És felszisszent.

Forró vér buggyant ki ujjaiból, amikkel kitapintotta a borotvaéles üvegszilánkokat.

De összeszorította száját és felmarkolta az összetiport kincset. Amire rálépett. A sötétben.

Sirius nem vette a fáradtságot, hogy újra felálljon. Csak vakon tapogatta az éles eszközt.

Talán a kép a falról?

Vagy...

Hideg volt...

Éles...

-Basszameg-...

Súgta bele a csendbe, ahogyan vértől forró kezeivel a pálcájáért kapott. Kapkodó mozdulatokkal intett a fegyverével és a tompán lángoló varászeszközt szájába kapva bámult le a kezeiben szorongatott...

Sirius a pokolban érezte magát.

A vére elmaszatolva pöttyözte James törött szemüvegének szilánkos maradványait.

-Basszameg-... - ismételte újra és úgy pattant fel, mintha a rémület felégette volna térdét. James szemüvege csörömpölve zuhant vissza szilánkjaira és Sirius elindult. Vakon. A bakancsának talpára tapadt szilánkok halk recsegésétől kísérve, a nappali felé.

Pálcáját feltartotta és nem is nézett a lába elé.

Csak indult.

Liftező gyomorral, megremegő szájjal.

-Ágas... A szemüveged-... - kezdte fennhangon. Már nem tudta, miért beszélt hangosan... Talán várta, hogy valaki késve... De válaszoljon... Reagáljon... Bármit, csak-...

-Basszameg!

Sirius majdnem elesett a mozdulatlan testben, ami keresztben feküdt el a nappali és az előszoba közötti ajtóban.

El volt foglalva azzal, hogy az egyensúlyát megtartsa. Hátralépett. A szemüveg másodjára reccsent a cipője alatt és káromkodva akarta keresni a biztosan totálkárosra zúzott tartozékot... James túléléséhez szükséges tartozékot...

Miért kell neki szemüveg, ha úgy is összetöri folyton... Miért ilyen vak... Miért ilyen-...

Sirius keserűen lépett hátra és felpillantott.

Tulajdonképpen...

James véres szemüvege...

És Beth pálcája... A pálca. Földre gurult, virágos vésetű pálca...

Sirius gyomra megfordult.

A hányinger kerülgette ahogyan szeme rátapadt a mozdulatlan testre.

Amiben majdnem hanyatt esett.

Cipője orrán keresztül puhának és nehéznek tűnt...

Sirius csak azt vette észre, hogy háta nekicsapódik a bejárati ajtó bezárt deszkájának.

James.

-Basszameg.

Úgy tűnt már csak ez az egy mondatszó került szájára. És az utolsó szótagnál hangja megremegett.

Basszameg.

Siriusra jeges nyugalom szállt. A feje nehéz volt. Fázott és mégse vacogott a foga.

Előre lépett és lassan guggolt le.

A pálcája fénye felpislákolt... És Sirius csak meredt le rá...

Rá...

James Potter feküdt előtte. Mozdulatlanul. Kihűlten.

Ott feküdt. Tehetetlen csendben és rezzenéstelenségben a saját küszöbén... 

⭐⭐⭐

Sajnálom és még mindig nincs vége... :[

Kövi rész?