-Beth! - Sirius kopogás nélkül tépte fel az ajtót. Én pedig rémülten lefagyva bámultam rá. Egyszál bugyiban és melltartóban.

-Még nem láthatsz-... - kezdtem halk és magas hangon, cincogva és elkezdtem hátrálni. De hiába.

Mancs velem már teljes harci díszben pompázott. Fekete tincsei a világ legtökéletesebb, lágy hullámaiban fodrozódtak. Fényesen és puhán. Bő fehér inget viselt, régimódi, buggyos ujjal és fekete trapéznadrággal. Ahogyan maga mögött sebesen bevágta a szobám ajtaját és felém fordult... Mozdulatai lelassultak, szemei ​​pedig elkerekedtek.

Két kezemmel nagy igyekezetem ellenére sem tudtam eltakarni magamat és csak bámultam vissza rá.

-Francba.

Szerencsénk volt. Lily és Anyu ugyanis végre nyugtot hagytak nekem egy pillanatra és lementek Euphemiához a kertbe. Ha tudták volna, hogy nem sikerült betartanunk a külön-készülődés szabályát... Biztos, hogy Lils kiborult volna. De el Marlene leginkább, aki képesztően izgatott volt az egész esküvősdit miatt.

-Mancs én-... - hebegtem paradicsompiros arccal. Sirius ahogyan még mindig ugyanott ácsorogva, két lépésnyire tőlem fel és le pislogott rajtam. Arca halvány rózsaszín árnyalatban úszott. Ajkait megharapta és tovább bámult. Mintha valósággal rámtapasztották volna a szemét. Na persze az intenzív, csodáló és vágyakozó mustrálásától csak mégjobban zavarba jöttem és még egy lépést tettem hátra. Mezittelen talpam a szőnyegbe mélyedt és még rémületben, hevesen kalapáló szívvel figyeltem Mancsot. A kezdeti sebes tettlegessége teljesen eltompult. Csak figyelt.

-Bocs. Csak még egy picit. - motyogta orra alá árgus szemekkel bámulva tovább. Szemei ​​a lábujjaim hegyétől a fejem tetejéig rohantak gyorsan fel és le. - Még... Ez az utolsó.

-É-én... - hebegtem. Úgy éreztem lesül az arcbőröm attól a tekintettől, ami Sirius szeme üzent felém. Nagyon nyers volt. Nagyon nyers volt, őszinte és csodáló. És volt benne valami, amitől még pucérabbnak éreztem magam, mint eleve.

-Befejeztem. - nevette végül el magát és vigyorogva a plafont kezdte bámulni. Megkönnyebbültnek éreztem magam, hogy nem tapadt végre rám lángoló szürkéinek sugara.

-K-köszönöm? - hebegtem kipirultan és lesütöttem fejemet. Mert hiába éreztem, hogy zavaromtól a padló olvadni kezd a lábam alatt. Valahol csupán Mancs felbukkanása levet minden súlyt a vállamról és rögtön füligérő mosolyba fordult szám.

-Még egy uto-... - kezdte végül, de először tekintete felém fordulhatott volna, nevetve sikkantottam felé.

-Sirius!

Végre. Zavaromat és az agyamra települő ködöt lenyomta a nem-létező-lélekjelenlétem és végül csak magam elé kaptam a szobámba paterált hatalmas álló-tükör szélén lógó fehér ruhát. Mancs nem látta. És ezért is voltunk eltiltva egymástól. Hogy legalább a meglepetés gyönyörével lephessük meg egymást. De túl szertelenek voltunk a szabályokhoz.

-Jó-jó... - nevette és maga előtt összefonva a karjait nekidőlt a csukott ajtónak. És nem kerülte el a mennyaszonnyi ruhám, amit remegő kezekkel, görcsösen szorítottam a mellkasom elé. Mancs szeme pedig felcsillant. - Várj... Ez az?

-Igen. - nevettem el magamat vörös arccal és látva vigyorát sebesen hozzátettem. - Még nem lehet Mancs. Azt mondták, hogy nem is láthatjuk egymást délelőtt és-...

-Leszárom, na. - nyögte fel rögtön és csak pislogott rám. Pimasz vigyorával. - Mutasd.

-Nem lehet. - ellenkeztem hebegve és méghátrébb léptem tőle. De csípőm az asztalomnak ütközött és tudtam, már nincs hova hátrálni. Az íróasztalon pedig összekoccantak Fleamont "Debodoráló Frizuráló főzetei", amiket Lily kuncsorgott ki a nagy napra. Meg az a sok smink-dolog amit Marlene halmozott ki a táskájából a délelőtt folyamán.

-Beth... Kérlek! - biggyesztette le vigyorogva száját Mancs. Tehát próbálta a hatást kelteni, de túl széles mosolyától nem ment a híres-kiskutyatekintete. Tehát csak tett felém egy lépést. Miközben csípőre vágta kezeit. Azokat a hatalmas kezeit. - Te is látod most az enyémet. Ez úgy igazságos, ha te is megmutatod a ruhádat.

-De nem lehet még... - tiltakoztam, de igaza volt. Nem bírtam levenni a szememet róla. A bő hófehér ingjében, aminek régiszabású buggyos ujja és lenge anyagától elegáns, lézser hatást kell tenni. Igaza volt. Ez úgy volt fer, ha ő is láthatta volna az enyémet. Mert ő úgy nézett ki mint egy herceg. Mint maga a herceg. Dús, fényes, fekete fürtjeivel.

-Nem érdekel. - brummogta nevetve és újabb lépést tett felém. És a hátam mögött lapuló fém dobozokban álló frizurálókra vetette tekintetét. És döbbenten füttyentett. - McKinnon és Evans tényleg nem kegyelmez.

-Nem engedik, hogy így menjek. - bólogattam rögtön. Örülve, hogy témánkat végre megkerülhetem. Mancs pedig nagyon csalódott képet vágott.

-De én szeretem így a hajadat.

-Kócosan? Ne viccelj. - szörnyülködtem rögtön és elmosolyodtam. Sirius egyre közelebb került hozzám. Lépésenként. - Legalább egyszer szépen fog kinézni a hajam. Nem örülsz?

-De ez nem a te hajad. - vágott a szavamba rögtön. - A te hajad nem egyenes, meg csillogó. Hanem ilyen hurrikános.

-Hurrikános? - nevettem el magamat hitetlenül. Mancs meg bólogatott.

-Ja. Ilyen csigákban van, áll az ég felé, meg a szélrózsa minden irányába. Meg kócos. Meg minden. Nem ilyen plöttyedt. Lakkos és lelapuló. Mondd meg McKinnonnak és Evansnak, hogy eszükbe ne jusson átfabrikálni a loknijaidat. Az már nem Bethes.

-Szerintem tetszeni fog majd. - vágtam a szavába nevetve, figyelve grimaszát és közben az íróasztalom és Mancs közé szorultam. A menyasszonyi ruhám finom anyagát gyűrögetve mellkasom előtt. Mancs meg elégedetten vigyorgott rám.

-Fogdjunk? - mormogta felém. Elbódított finom mentás-fűszeres illata és csak pislogtam fel rá. tényleg tökéletesen festett.

-Ha szeretnél. - felé, de előbb súgtam válaszolt volna, a zárt szobaajtón túlról a földszint felől kiáltás harsant.

-Tapmancs! Ne szökj meg, te ökör! Nem igaz, hogy ennyi türelem nem szorul beléd haver, hogy...

James döngő léptei a lépcső felől zendültek vidám kiabálásával kánonban, Mancs pedig felnyögött és sebesen ellépett előlem. Én még mindig bódulva szorítottam mellkasomhoz a ruha fehér anyagát.

-Ne szólj neki, hogy-... - kezdte sietve, még menedék gyanánt a hatalmas tükör takarásába szökkent. Nem is mondhatta végig, az ajtó kicsapódott és James állt a küszöbön. Vigyora széles volt és felvont szemöldökkel bámult végig a szobámon. Mancsot nem láthatta...

-Maszat, te-OOoooo! - James elnevette magát hasonló rámbámult. Piros arcomra és fehérneműs alakomra, ahogyan gyűrtem magamhoz a ruhát. Rá volt írva a homlokára, hogy egy másodperc alatt átlátott rajtam és piruló orkámon. És újra körbebámult a szobámban. - Hogy vagy?

Bután bámultam rá. Jamie olyan természetességgel kezdett el csevegni velem... Mintha nem egyszál bugyiban ácsorogtam volna előtte, sehogyan sem állva a kinézetemmel az esküvőnknek csúfolt káosz kezdete előtt másfél órával.

-Jól? Remek. - válaszol helyettem és tett egy lépést befelé. - Nem is zavarlak kis menyasszony, csak drága vőlegény-urad történetesen lépett otthonról és az én feladatom rendbepofozni agyalágyult fejét. Nem tudod hol van?

-Nem. - súgtam. De hangom remegett, arcom tovább vörösödött és majdnem elejtem a takarás-gyanánt használt ruhát. James könnyen, összefont karokkal megállt előttem. És összehúzott szemekkel körbekémlelt.

-Biztos nincs itt. Lehet, hogy megijedt és már rohant is a karjaidba...

-Mancs nem ijedős fajta. - susogtam kiszáradt szájjal. És nem is értettem miért vert hevesen a szívem. Nem ez volt az első alkalom, hogy falaznom kellett neki. Nekünk. Bőven nem.

-Azt mondod? - bámult rám. És szórakozottan ő is végigmért. - Jól nézel ki Maszatka. Mondjuk te mindig. Értem én miért van oda érted a... Hülye bolhás. - a "hülye bolhás" résznél felemelte hangját és elkapta a tükör felé rebbenő tekintetemet. És könnyen felé elkezdett hozzám beszélni gyanakodva a tükör lépett. - Így jösz, vagy majd fel is veszel valamit?

Mielőtt égő arccal tiltakozni kezdtem volna, kaján hang zendült a tükör árnyékából.

-Remelem nem. Nagyon dögös mennyasszonyom van.

James kiábrándult képpel nyögött, míg Mancs felnevetett és végül kidugta a fejét a tükör mögül. Majd tetetett csodálkozással bámult rá barátjára.

-Jé! Itt vagy Ágas! Mindenhol kerestelek és-... - nem tudta végig mondani. "Ágas" ugyanis a szavába vágott.

- Köd legyen. Egy feladatod van, te hülye. Békén hagyni Maszatot egy kis időre és igent mondani és bólogatni. Ha az első nem sikerül a második hogy fog te... Ha elcseszed Maszatnak kinyírlak és... - James dühösen hadart először elkezdte az ajtó felé lökdösni a vidáman kacagó Mancsot. Olyan volt mint egy cukrozott kisgyerek, aki megtalálta az eldugott, áhított ajándékot a szülei titkos raktárában.

De azért Sirius továbbra is rám bámult. Még akkor is, mikor Jamie egy finomtalan mozdulattal kilökte az ajtón.

-Idióta! Na gyerünk Tapmancs és-... - hiába. Sirius már a lépcsőnél járhatott, mikor még jóízű kacagásától kísérve vidáman visszakurjantott nekem.

-Ne vegyél fel semmi göncöt drága-asszonykám! - tenyerembe temetett arccal nevettem én is. A fehér ruha pedig lehullot a lábam elé, többé nem takarva a teljes kilátást.

Bolond Mancs. Bolond, drága férj-uram.

Még hallottam James dühös prüszkölését és Sirius halkuló, ugatós kacaját, mikor Lily csípőre tett kezekkel megjelent az ajtóban.

Arca pedig dühösnek és szemrehányónak tűnt.

***

-És most köszöntsétek egymást az első hitvesi csókkal.

Siriusszal csak ácsorogtunk. Döbbenten. Hitetlenül és csendben. Akárcsak mindenki más. Az ujjamon már ott csillogott a vékony, finom ívű karikagyűrű, aminek párja Siriusén csüngött.

"Míg a halál el nem választ."

Félénken felpillantottam Siriusra, piruló arccal szilabizáltam az arcát. Ajkaiba harapva bámult vissza rám. A kezdeti vidámsága és pimasz játékossága eltűnt. Már nem nézegette a fényes, puha és nagyon szelíd hullámokba kovácsolt tincseimet. Már nem sutyorgott füligérő szájjal a fülembe mindenféle marhaságot, mint az elején a Minisztériumból küldött esketési középkorú varázsló-atya nagy bosszúságára tette. Csak bámult rám. Én meg döbbenten vissza rá. Na várjunk. Ez tényleg...

Éreztem magamon mindenki tekintetét. Ami nem adja.

A fekete csuhás varázsló türelmesen ácsorgott mellettünk és néha felénk pillantott. Csak úgy lopva, de talán kissé sürgetően.

Manccsal fogalmunk sem volt az esküvőkről. Csak annyit tudtunk, hogy sok ember lesz, nagy felhajtás, az igazi jeggyűrűk cseréje... És... És nos... Egy olyanfajta káosz, ami egyikünk saját-vetemeltségéhez nem ért. Ez egy fegyelmezett káosz volt. Valahol puccos.

Mindennek ellenére Siriusszal igyekeztünk a saját habitusunkban kezelni szorult helyzetünket. Anyu és Euphemia szájhúzására-miszerint nem elég puccos és fennkölt-... A Lupin ház körül hatalmas kertbe szerveztük végül meg a... Az egész kócerájt? Együtt sütöttük a tortát. Vagyis. Megpróbáltuk. Aztán mikor Mary látta a két méteres, vékony piskóta-tornyot minden ellenkezést nem tűrve átvette a feladatot. Lily és Marlene hiába hurcibáltak el mindenféle menyasszonyi ruhaboltba, csak nem találtam "Bethes" csodát a sok csilivili szoknya között.

így ott álltunk. Szombat délután. Az egyik leghatalmasabb tölgyfa árnyékában. A nap kedves fénnyel, melegen szórta a sugarait, de nem volt hőség a kellemesen szeles ídőjárás miatt. Kora nyári idő volt. A tavasz utórezgéseivel spékelve. Valahol csiripeltek a madarak és minden vibrált. A színek intenzívebbek voltak és tö virágillat kavargott a levegőbe.

Így álltunk ott. Mezitlábam Sirius fényes bakancsa előtt süppedt a smaragd fűbe. Lábszárig érő hófehér, könnyű anyagú, harang ujjú, szép kivágású ruhám pedig csak úgy finoman fodrozódott, ahogyan megcirógatta a szél selymes ujját. Olyan volt mint egy egyszerű nyári ruha. Talán annak is készült. Nekem viszont csak is erre volt szükségem. Az egyszerűségre. A mi, idilli egyszerűségünkre.

Hogy Mancs sem vágta hanyatt magát és nem öltözött teljesen cifrába. Csupán a hercegi, kalóz-ingje... Aminek buggyos ujja, bő szabása és fehér anyaga miatt tényleg úgy nézett ki mint egy hetyke király... Az én hetyke királyom.

Ezek voltunk mi.

És annak ellenére, hogy nem hittük bárki is jön... Hogy történetünk zárt körű marad... A Potter-és Lupine família sejtett társaságában, annyi előre gyűltek össze délután, hogy csak a fejemet fogtam hitetlen örömömben és pánikomban egyszerre.

De tényleg ennyien eljöttek. Miattunk. Csakis miattunk. Ennyien voltak oda Mancsért... És a párosunkért.

A szervezési képességeink a második nap kimerültek. És ha nincsenek Jamesék elvéreztünk volna a második lépésnél... Már csupán a meghívóknál.

Fleamont intézte a Minisztériumi embert. Apa pedig a dolgok kitalálásában... Vagyis... Nélküle nem bírtunk volna dönteni semmiben... Anyu és Euphemia rápörgött az ételekre, és míg Mary lelkesen készítette a meseszép tortát, Marlenének, Lilynek és Alicnak jutott a nemes feladat, hogy engem tuszkoljanak ruhaboltból ruhaboltba.

De a vendégek. A listát James vette ki a kezünkből és már Mancs tiltakozott, csak leintette. Remus és James. Anyiféle embert csődítettek a kertbe a napunkra...

A kemény magon kívül. (Potterék, Lupinék, a legközelebbi roxfortos barátaink kivételével is) Renegetegen jöttek. És még milyen rengetegen! Az egész Weasley család a második sor ücsörgött. Molly hangoson szipogott végig, széles mosollyal. Bill és Charlie egymás mellett ücsörögtek. Kis fess fiatalemberekként. Bill ölében Percy ült, aki fegyelmezetten figyel minden rezdülést. Arthur és a Prewett ikrek egyikbe-ránézésre pont Gideon- pedig felváltva próbáltak bírni az alig két hónapos újszülött iker-bébikkel. Freddel és George-dzsal. Akik még beszélni sem tudtak, de már keverték a bajt. Na nem a rossz félét. Hanem a csibészkeset. Így ott voltak Weasleyék. Közvetlen a második sorban.

De eljött Mary anyukája is. Ott ült a Kinsgley-Benji-Charlotte-trió mellett. Eljött a nagyi is. És nem csak a nagyi.

Maga Dumbledore ült, derűs arccal mögöttük. McGalagony professzorasszony és Hagrid között. Ezüst szakállába csillogott a napfényben és csodálatos dísztallárt viselt, apró arany-csillagokkal. McGalagony is elképesztően festett. Vörös dísztallárban ült Rub mellett.

Abban a pár perces lámpalázas forgolódásban, amire időre kaptam... Volt esélyem észrevenni a rendtagok ismerős arcát-még Rémszem is megjelent-.

Tehát le voltam döbbenve, nyűgözve és rettenve is. Egyszerre.

-Khm. - a csuhás varázsló, aki eddig türelmesen ácsorgott mellettünk, most megköszörülte a torkát. - Valami baj van, kérem?

-Mi? - kérdezte rögtön Mancs felé fordulva, majd megrázta a fejét. - Nem-nem... Nincs.

-Akkor, mire várnak? - halkította le a hangját a kopasz varázsló és közelebb lépett egy arasznyival. Mancs felé fordultam.

Összezavarodottan bámult hol rám, hol pedig a minisztériumi figurára.

-Tessék?

-Azt kérdeztem, hogy mire várnak. - ismételte meg rögtön és fehér kugli-feje elkezdett vörösödni. Mancs meg ajkaiba harapott és türelmetlenül biccentett.

-Azt hallottam. De mit kell most csinálnunk? - zavartan pislogtam én is a csuhás alakra, aki megütközve bámult ránk. Szemem sarkából figyeltem, ahogyan James a hajába túrt, Lily a szája elé emelte kezét, Euphemia pedig összeráncolta homlokát.

A kérdezett csak nézett. Rám, majd újra Mancsra. És újra rám. Majd nagy levegőt vett és erőt gyűjtős sóhajjal megköszörülte a torkát.

-És ahogyan mondtam... - kezdte halkan, majd elegánsan köhintett és sokatmondóan bámulva felemelte a hangját. - És most részesítsétek egymást életetek első hitvesi csókjában.

Mancsra bámultam. Azt hittem lehajol és megcsókol, de továbbra sem mozdult.

-Mancs... - kezdtem vékony-halk hangon, de Sirius a varázslóhoz fordult.

-Várjon! - emelte fel kezét, amin megcsillant a jeggyűrűje. Nem mertem levegőt venni, mert éreztem, hogy az értetlen csend, jeges feszültségbe fordult.

A csuhás pedig felemelte kopasz fejét és összeráncolt homlokkal bámult Mancsra, aki nyílt tekintettel állta pillantását.

Hosszú csend múlva. Nehéz pillanatok súlyos legördültebb után, pedig Sirius végül elvigyorodott. De ez olyanféle érdeklődő és kedves vigyor volt. De eléggé vad és fényes, hogy illő legyen hozzá.

-Szóval ennyi? - mondta végül mosolyogva.

-Mi ennyi? - vágott a szavába a Minisztériumi varázsló és döbbenten bámulta Siriust.

-Hát ennyi. - vigyorgott Mancs. A kopasz pedig úgy nézett rá, mint az őrültekre szokott volt. Sirius pedig oldal pillantást vetett a sok vendégre, akik mind rémülten, feszülten, némaságban fészkelődtek a helyükön. Egyedül csak páran nem. Például James nem. Ő a tenyerébe temetett arccal elkínzottan, némán nyöszörgött. Lil pedig vörös arccal dühösen bámulta Siriust. Remus a homlokát ráncolta. Dumbledore viszont mosolygott. Szórakozott mosollyal pislogott előre, félhold alakú szemüvege mögül, égszínkék, ragyigó tekintetével felénk pislogva. McGalagony pedig maga előtt összefont karokkal dőlt hátra a székében. A székében, amit pont a szobámból hoztunk le a kertbe. Mancs pedig folytatta. És felém fordult. - Ennyi? Beth már a feleségem?

Mindenki csendben bámult rá. Én pedig piruló arccal ajkaimba haraptam.

Hát tényleg ennyi? Mancs már a... Férjem?

-Hát nem akarja? - zümmögte a csuhás és szeme megvillant. - Maga bolond. Ha nem akarja-....

-Nem! - vágott gyorsan a szavába Mancs, amitől ő elhallgatott. Sirius pedig végül elmosolyodott, csak rám vezette, vissza szürkéit. - Csak... - kezdte és újra felé fordult. - Tényleg férj és feleség vagyunk mostmár?

-Tényleg. - szisszent fel a csuhás. Kezdett újra ingerültnek és türelmetlennek tűnni.

-Hűha. - laite be Mancs és döbbent vigyorral rámmeredt. Volt valami szenzációs ünnepélyesség abban a tekintetben amivel rámnézett. És maga elé súgta a nevemet: - Beth... Betty... A... Feleségem.

Zavaromban mélyen pirulva meredtem fel rá. De egyetértettem. Teljesen igaza volt.

-Te Beth. Te a feleségem vagy mostmár. - nevette el magát végül döbbenten én pedig... Én pedig felkacagtam. A helyzet abszurdításán, ahogyan Mancs rácsodálkozott, nagyon boldogan a tényekre. - Hallod? A feleségem!

Felnevettek. Nem csak én, hanem ők is. Euphemia a tenyerébe pedig nevetett, akkor a rosszalló vigyorú Fleamont vállának dőlt.

Sirius pedig továbbra is ragyogó szemekkel pislogott rám.

-A feleségem.

És tett egy lépést felém. Még közelebb. Majd bátortalanul kinyújtotta felém a kezét.

-Szia. Sirius Black vagyok. A férjed.

-Szia. - súgtam nevetéstől és döbbenettől elcsukló hangon. - Én meg Elizabeth Lu-... Black.

Manccsal csak meredtünk egymásra. Egy néma percig. Egy feszült néma percig, aztán kezdtem. Elkezdődött az élet, amitől mindenki rettegett. Sirius szája ugyanis felfelé rándult, amitől az enyém is. És aztán... Elkezdődött. Mancsból kitört a nevetés. A jóízű, boldog, önfeledt kutya-kacaj. Mindene mosolygott. Az egész lénye egy nagy vigyor volt. Én pedig szájamra szorított kézzel a szemeibe mélyedve hitetlenül nevettem vele.

Mindenki csendben maradt rajtunk kívül, de futókat mindenhol felfedeztem.

-A feleséged. - kacagtam és végül tettem felé egy lépést. Ott nevettünk még hosszú, boldog percekig, majd Mancs ajkaiba harapott és vigyorogva lehajolt hozzám. Hatalmas kezei könnyen csusszantak derekamra és terelgető mozdulattal húzott magához közelebb. Majdnem megboltottam a saját lábamban, de végül piros orcával pislogtam fel rá. Mancs pedig féloldalas vigyorral, hajlított mutatóujjal finoman feljebb tolta a homlokomon a mezei virágokból font koszorút és közebelebb hajolt. Könnyed, otthonos mozdulattal tűrt a fülem mögé pár szőke, szokatlanul egyenesebb tincset és csak pislogott egy percig rám.

-Hát Bébi-Beth összeházasodtunk? - súgta végül halkan vigyorogva én pedig még pirosabb lettem attól a tekintettől, amit kaptam.

-Valahogy úgy. - susogtam vissza némán hebegve és kókadt mosollyal bámultam fel rá, ahogy hatalmas tenyere megszorította ruhám anyagán keresztül a derekamat.

-A világ legelragadóbb felesége az enyém. - vigyorgott újra és olyan büszke és öntelt volt képe, hogy le kellett hajtanom fejemet, próbálja elfojtani a torkomban gyűlő hangos nevetést. Mancs pedig tovább fűzte a szót. Zavaromat látva. - És nem csak a legelragadóbb, hanem legédesebb, legkedvesebb, legcsodásabb, leggyönyörűbb és legdögösebb és-...

-Sirius. - szóltam rá összeakadó nyelvvel és rosszallóan, teljesen piros arccal bámultam fel rá, kikerekedett szemekkel. Ha ez után így folytatja, nem sokáig lesz felesége... Legalábbis... Én nem fogom még sokáig túlélni a kötetlen bók-koszorúit .

-Mi van? Blackném. - vetette oda vigyorogva, mire csak még pirultabb lettem.

-Fejzd be. - súgtam zavartan égő arccal.

-Még el sem kezdtem... - nevette el magát és a másik hatalmas tenyerét is derekamra csúsztatta, szoros ölelésben, amitől ugrott egyet izgalmában a gyomrom.

-Bolond vagy. - susogtam mosolyogva és már tudtam mit fog válaszolni.

-De a te bolondod. - kezdte diadalittas vigyorral, majd ajkaiba harapott. Azokba a csodálatos, mennyei ízű, rózsaszín ajkaiba. - Mostmár örökre.

-Míg a halál el nem választ. - bólogattam én is kacagva és újra együtt nevettünk. Felszabadultan és boldogan. Nem igazán zavart már, hogy mindenki arra vár, hogy vége legyen a ceremóniának és mehessünk táncolni, tortát enni és beszélgetni. De Siriusszal már nem is igazán tudtuk, hogy hol vagyunk. Mikor. Kik körében. Beszippantott minket az édes, döbbent boldogság-mámor. És a tény... Hogy tényleg összeházasodtunk. A saját hebehurgya stílusunkban.

Sirius nevetés közben, csillogó szemeit arcomra tapasztott. Kacagástól, boldogság-mámortól gyűrődő arcomra. Olyan szép volt nevetve. Ahogyan gödröcskéi kirajzolódtak, szája széthúzódott. Szemei ​​pedig össze. És csillogtak. És a nagy nevetéstől nem csak az én szememben gyűltek sós cseppek, hanem... Hanem mintha az övé is nedvesebbnek és csillogóbbnak tűnt volna.

Még nevettem. Döbbenten és vidáman, mikor Sirius elengedte a derekamat. Fel sem fogtam, hogy mi is történt. Sirius hatalmas, forró tenyerei közé ragadta kerek, szív alakú arcomat. A nevetéstől kikerekedő szeplős almácskáimat összenyomva és a következő pillanatban ajkaival fojtotta be a nevetést.

Megállt a világ. Majd egy pillanatra rá meg is szédült. Sirius egyik kezével továbbra is arcomat fogta. Forró volt, de jeggyűrűje hűvös kontrasztot alkotott vele arcomon. A másik kezével pedig erősen belemarkolt derekamba és még közelebb húzott magához, ahogyan lehajolt, hogy a magasságkülönbség ellenére is szenvedélyes vidámsággal tudja szétcsókolni szájamat.

tehát ez volt. Ez volt az. Ha nem fogja meg a derekamat és nem szorít magához olyan vehemens ragaszkodással, a boldogságtól szédülve lehet ott helyben dőlök el mint egy kis, kidőlt fácska. De így. Döbbenten kaptam nyaka után és lábujjhegyre lökve magamat egyik kezemmel gyakorlott mozdulatokkal beletúrtam fekete tincseibe. Azok puhák voltak és minden selyemnél finomabb érzetűek. Sirius pedig vadul belevigyorgott a csókba és megharapta alsó ajkamat. Én meg csak hevesen kalapáló szívvel lapultam hozzá és tompán hallottam meg James füttyögését és a felhangzó tapsvihart.

Egymásba gabalyodva ácsorogtunk a mohás, korhadt, kidőlt facsonkokból eszkábált boltív alatt. Úgy éreztem egy hatalmas ziháló, boldog kupacot alkotok Manccsal, aki nagyon-nagyon sokáig csókolt. Nagyon elszántan és elképesztő boldogsággal.

A kezdetii finomkodásra ügyelve Sirius, óvatosan simogatta és tapogatta hátamat. Kezei bebarangolták a derekamat, az oldalam ívét és a hátamat. Kezei között biztonságos forróságot éreztem. Mintha csak egy apró kiscica lettem volna, kihúzva a jeges veszélyből. Sirius végül habozva végigsimított hosszú tincseimen is. Amik aranylóan fénylettek a nap csillogásában. Puhák voltak és eltűntek belőle a vad, kunkori, kócos, csigaház-alakú pördülések. Sima volt, fényes, puha, de mégse teljesen egyenes. Lágy, laza hullámokban omlott le, egészen a derekamig. Így sokkal hosszabb volt. Természetes tulajdon nem lefelé nyúlt, hanem térfogatra.

-Olyan vagy mint egy tündér Beth. - mormolta bele a csókba és mégszorosabban húzott magához. Én meg csak összeugró gyomorral, hitetlen boldogsággal lapultam bele ölelésébe. Aztán Sirius forró, mosolygós ajkai elhagyták az enyémeket. Rögtön hiányzott, de csak ölelt. Szorosan és boldogan szorítva én pedig zihálva átöleltem a derekát-azt értem el- és minden erőmmel én is visszaöleltem. Úgy szorongattuk egymást, mintha összetapasztottak volna minket valami szuper-fixáló ragasztóval.

És még nem tudtuk mennyi minden vár ránk.

Alighogy hosszú, csodás percek múlva Mancs elengedett. Levegőhöz is alig kaptunk, mert hirtelen minden összegyűlt varázsló és boszorkány megrohamozott minket. Egyszerre. Anya örömkönnyektől nedves arccal Mancs nyakába vetette magát. James pedig szélesen vigyorgott le rám, csontropogtató ölelésbe húzva... Egy idő után már fel sem bírtam fogni, hogy éppen ki az aki a hátamat simítja, vagy magához ölel. A vidám gratulációk összeolvadt mázként csengteg a fülemben és csak azért nem sodródtam el Mancs mellől, mert Sirius figyelt arra, hogy továbbra is szabad kezével az enyémet szorítsa, felkészülve apró termetem miatti elvesződés-lehetőségeire.

-Tudtam én! Mindig is tudtam! - Hagrid vidám hangja elnyomott mindenkit. És ahogyan trombitálva fújta orrát, és utat tört magának hozzánk. - Gyertek ide!

Sirius nevetett, ahogyan félóriás barátunk mindkettőnket magához húzott. Ő nevethetett is. Nem került kisebb életveszélybe a heves ölelés miatt a hatalmas karok szeretetteljes szorításában... Ellenben velem.

-Anyira örülök. - szipogta Hagrid és hatalmas könycseppek gördültek le szőrös arcán. De szeme nevetett, szája pedig hatalmas mosolyra húzódott. - Olyan szépek vagytok... És-...

-Hagrid. Kérem. - Mancs elvigyorodott, ahogyan McGalagony került elénk. Arcán rosszalló kifejezéssel figyelte az elérzékenyült vadőrt. - Maga felnőtt ember.

De aztán kisimultak vonásai, ahogyan végül ránk emelte szigorú szemeit. És még egy halványt is kapott, ahogyan felváltva pislogott hol le-rám, hol pedig fel, Mancsra.

-Gratulálok Black... És Lupin. Azt hittem képtelenek felnőni, de egészen sikerült. - bicentett, mire mosolyogva lehajtottam fejemet. Sirius pedig kinyitotta száját.

-Ami azt illeti-... - kezdte pimasz vigyorral, de McGalagony figyelmeztetően felemelte kezét.

-Egy szót se Fekete. Nem mondtam, hogy egészen felnőttnek tűnnek. Viszont ez egy... Hogy is mondjam... - itt habozott. Majd végül halvány mosollyal pislogott ránk. - Ez egy jó út.

-Hát még szép, hogy jó út... - nevette el magát Mancs, de beléfojtódott a nevetés, ahogyan McGalagony hirtelen előre lépett és szoros ölelésbe zárta. Én láttam az arcát. Ahogyan még vigyora is eltűnt döbbenetében. Kikerekedett szemekkel harapott ajkába. Minnie pedig szorosan ölelte magához. Mancs egy percig döbbenten és megütközve bámult rám, majd elvigyorodott és szorosan visszaölelte a professzort. Egy percre úgy tűnt, mintha McGalagony, a szigorú nagymama ölelte volna magához neveletlen unokáját. És valamit súgott Mancs fülébe, amit én nem hallottam. De Sirius arca elkomolyodott.

-Ígéri, Fekete?

-Tudja, hogy igen. - ennyit hallottam az egészből, aztán McGalagony elengedte Mancsot. Még egyszer megpaskolta vállát. És Sirius elégedett vigyorát látva hozzátette.

-Ne örüljön magának ennyire Black. Ettől független nem javult meg. Ugyanolyan idióta.

-De egy szerethető-idióta, nem? - incselkedett rögtön Mancs, Minnie pedig lemondóan fordult el tőle. Hozzám, míg Mancs elnevette magát. És ahogyan lepillantott rám. Arcán jóságos mosollyal.

-Sok sikert Lupin. A férje nehéz eset. - Mancs nevetve tátotta el a száját én viszont csak kuncogva pislogtam fel McGalagonyra. Nem gondolta komolyan. Életemben először láttam McGalagony arcán szórakozott mosolyt és igyekeztem jól az agyamba vésni. Pláne, hogy aztán elkomolyodott. - Büszke vagyok magukra.

Ennyit mondott, aztán lehajolt. És Anyai csókot nyomott a homlokomra. Majd nyugodt mosollyal biccentett és elindult Anyáék felé, akik körül ugyancsak sokan ácsorogtak gratulációkat zümmögve.

Döbbent mosollyal pislogtam McGalagony elhaladó alakja felé. Vörös dísztallárjához viselt, ugyancsak vörös süvegében pontosan úgy nézett ki mint egy öreg királynő. Aztán lenyűgözve Mancshoz fordultam, aki telifogas vigyorral pislogott rám.

-Lehet, hogy rosszul hallottam, de tényleg azt mondta, hogy büszke ránk? - kérdezte nevetve és döbbenten. Én pedig széles mosollyal bólogattam felé. Már kérdeztem volna, hogy mégis mit ígért meg a tanárunknak, mikor is új alak lépett elénk.

Maga Albus Dumbledore.

Az idős varázsló halvány, elégedett mosollyal állt meg előttünk. És félhold alakú szemüvege mögül. Élénk kék tekintetével figyelve, úgy éreztem átlát a szívemig.

-Nincs szebb varázslat a szeretetnél, igazam van? - mosolyodott végül el és derűsen Mancsra pislantott, aki még mindig alig szakadt el tőlem. Egy lépésnél távolabb már egy ideje nem bírtunk egymástól távolodni. - Hatalmas kincs ez. Minden nehéz időben.

-Köszönjük, hogy megtisztelt jelenvel Dumbledore. - köszörülte meg a torkát Mancs szélesen elvigyorodva. Dumbledore pedig elnevette magát. Vidáman, mégis finom kacajjal. És öreg kezét felemelve, Mancs vállát szorította meg.

-Örömmel jöttem. Nagy örömmel. - mosolygott ezüst szakálla rejtekében. Majd végül kedvesen folytatta. - Elragadó felesége van Black. Édes teremtés.

-Köszönöm. - nevette el magát Mancs és arca sugárzott, ahogyan levigyorgott rám. Én pedig zavartan pislogtam a jóságos igazgatóra.

-Vigyázzon rá. - Dumbledore arcáról pedig egy pillanatra lefagyott a mosoly. De csak egy pillanat erejéig. Aztán biccentett és rámmosolygott. Úgy tűnt mondani szeretne még valamit, de aztán felemelte fejét. - Áh! Fleamont! - és már el is indult Mr. Potter felé. Aki James és Anyu között ácsorogva éppen a Prewett ikrek egyikével beszélgetett.

Dumbledore bölcs volt. És különleges. Egy perc alatt tudott varázsolni. És a tekintet, amivel Siriusra nézett. Még én is kicsit beleborzongtam. Nos. Nem volt semmi. És ahogyan McGalagony, Dumbledore is hű maradt magához. Szavanak éle, figyelmeztető mosolytalansága.

Mancs felé fordultam. Ő pedig vissza felém. És arcán szórakozott vigyorral megragadta a derekamat, ahogyan magához karolt.

-Eddig mindenki meghagyta, hogy mennyire vigyáznom kell rád. Holdsápé után az öregé volt a legparább. - súgta a fülembe, mire elnevettem magamat. Még apró csókot is nyomott arcomra és már hajolt volna még egyért, mikor halk torokköszörülés rántott minket vissza a valóságba. Mancs csalódottan szusszantott. Én pedig bocsánatkérő mosollyal fordultam a hang irányába. aztán pedig...

Rémülten ragadtam meg Sirius derekamat szorító kezét és egész testemben megremegtem, ahogyan az elénk álló nő közelebb lépett. Próbáltam hátrálni, de Sirius tudat alatt nem engedte, ahogyan közelebb húzott magához. Előttünk ugyanis... Ajkaimba harapva, jeges rémülettel pislogtam a magas nőre. Szürke szemei ​​voltak. Hosszú fekete haj. És ahogyan elmosolyodott. Éreztem a crució tompa fájdalmat újra a csontjaimban. Ahogyan azok a szemek kárörvendően villogtak... És vérfagyasztó, gúnyos kacaja...

Egy pillanat alatt fagyott meg a levegő körülöttem. Remegő kézzel szorítottam meg újra és újra Mancs kezét a derekamon. Nálam nem volt pálca. Hogyan védjem meg magamat.

Bellatrix Lestrange ugyanis előttünk ácsorgott. Fekete selyem ruhában.

Mancs... Kérlek Mancs... Én...

Nagy szemekkel, sápadtan kaptam Siriusra a tekintetemet. Ő nem tűnt rémültnek. Még dühösnek sem. Szimplán meglepődöttnek, majd egy hosszú pillanat után arcán széles vigyor jelent meg.

Kiszaladt a talpam alól a talaj, mikor keze lassan elkezdett lecsúszódni a derekamról.

Mancs... Mégis mit művelsz... Ez ő. Bellatrix Lestrange és-...

-És még hogy reménytelen alak vagy. Sirius. Te lókötő. - vigyorgott Bellatrix és elnevette magát.

Összezavarodottan és döbbenten ácsorogtam. Mancs ugyanis felkacagva ugrott a nő nyakába. Szorosan, mint egy kisgyerek. Még lábát is átkulcsolta a kecses derekán, ahogyan boldogan és hangosan nevetve magához szorította. Pontosan olyan volt mint egy kutya. Emberi kiadásban.

De Bellatrix más volt... Bellatrix... Nem hasonlított saját magára. Mosolya más volt. Nem gúnyos, vérszagú. Hanem kedves és vidám. Nevetése sem riasztó, íztelen és éles volt. Hanem kellemes, lágy dallamú. És ahogyan vidáman megborzolta Mancs fekete tincseit...

Ez nem Bellatrix.

-Ha James-haverod nem hív meg, hát teljesen elfelejtesz? - kérdezte megrovó mosollyal, majd mepaskolta Mancs fehér inge bújtatott hátát. - Na szállj le rólam, te melák. Összepiszkolód a szép ruhámat.

Mancs leugrott a derekáról, de továbbra is szorosan ölelte. Erős karjaiban szorosan tartva Bellatrix-nemBellatrixot. Én pedig döbbenten pislogtam rá. Minnél tovább néztem, annál másabbnak tűnt. Bőre sem olyan hulla-fehér volt mint a halálfalók, kegyetlen al-vezérének. Hanem kellemes meleg árnyalatúbb. Neki is voltak gödröcskéi. És szép metszésű arcában megvolt a Bellatrixéhoz, Narcissáéhoz, Siriuséhoz és Reguluséhoz hasonló gőg, de valahol más volt. Sokkal kedvesebb és verseny.

-Engedj el, Sirius. Elég volt. - motyogta végül, mikor Mancs már tényleg nagyon régen szorongatta heves ölelésében. - Inkább mutass be meseszép feleségecskédnek.

Sirius nevetett, majd végül szórakozott-kutya nyüszítést hallgatva elengedte a fekete ruhás hölgyet és visszalépett mellém. Majd levigyorgott rám. És újra szorosan átkarolta a derekamat.

-Nos Beth... Már biztosan meséltem róla... - kezdte széles vigyorral és lazán, mint egy mellékcselekvés képpen a fülem mögé igazított pár tincset. Míg én egyre nyugodtabban táncoló szívvel pislogtam a fekete hajú hölgy felé. A rémületem apadt végre. Helyette pedig kíváncsiság nőtt. És persze szokásos zavar, Mancstől. - Ő itt Meda.

-Androméda. - szólt közbe rögtön "Andromeda" és kedvesen elmosolyodott. - Andromeda Tonks.

És végre a fejemben összeállt a kép. Hát persze. Andromeda! Mancs valóban mesélt már róla. A kitagadott unokatesvéréről. Akitől a lemezlejátszóját is kapta. A mugli szakiról... De álmomban sem hittem volna, hogy ennyire hasonlít Bellatrixra.

-Ő pedig Beth. Erzsébet. - vigyorgott vadul Mancs, mikor látta, hogy a nagy gondolkozástól és realizálástól szóhoz sem jutok. - A feleségem . - olyan büszkén tette hozzá, hogy kiszakadva a nagy elmélkedésből elnevettem magam.

Andromeda is elnevette magát és közben rámpillantott. Az ő vonatkozásban is megvolt az lelkes szeretnivágyás, mint Mancséban. Az őszinte nyílt-érdeklődés.

-Nagyon örülök Beth. A fél-őrült unokaöcsém már rengeteget mesélt rólad a leveleiben. De azt hittem csak blöfföl. Mikor legutoljára találkoztunk, talán két-három éve-... - kezdte széles mosollyal, de Mancs a szavába vágott.

-Ő! Andromeda! - arca rózsaszínebbnek tűnt, de Meda csak nevetett és kacsintott felém.

-Mivan Sirius, te magad mondtad, hogy milyen reménytelen alak vagy.

-Csak vicceltem. - motyogta Mancs piruló arccal és ajkaiba harapva morcosan bámult Mrs. Tonksra, aki viszont szemlátomást roppantul szórakozott rajta.

-Bár én sem értem, hogyan sikerült egy ilyen csodaszép lányt találnod magadnak, de gratulálok. - Mancs grimaszolt felé, míg Meda csak tovább nevetett. És közben szélesen mosolygott rám. - Tényleg gratulálok. Sirius lökött, de imádnivaló.

-Köszönöm? - vonogatta szemöldökét Mancs, de arcán széles vigyor húzódott. Majd végül körbepillantott. - Ted itt van? Vagy a kis-Dora?

-Persze, hogy itt vannak. De Dory besértődött valamin, Teddy pedig elvitte lenyugtatni. Najó... Megkeresem őket. - Andromeda is körbe forgolódott, majd utoljára szélesen rámosolygott Siriusra, majd rám és ellépett tőlünk.

Csendben pislogtunk Andromeda távolodó alakjára, végül Mancs szólalt meg elmosolyodva.

-Ő Narcissa és Bellatrix nővére. A világ legjobb unokatesztére. És az egyetlen is akit emberszámba lehet még venni. - vont vállat, majd felém fordult és szájában szélesedő vigyor bujkált. - Szerintem nagyon tetszel neki.

Ha Mancs nagyon nem is mutatta. Azért éreztem rajta, hogy mégis fontos volt az utolsó vér szerinti rokonának a véleménye.

-Na? Megkóstoljuk Mary csoda-tortáját? - mondta végül Sirius, látva ahogyan elmerengve pislogtam magam elé, továbbra is szorosan mellette ácsorogtam. Nem tetszett, hogy csupán attól fáradtabbnak éreztem magam, hogy annyi emberrel kellett beszélnem. - Beth?

-Nem akarunk megszökni? - kérdeztem súgva végül és oldalához lapulva, továbbra is a derekamra simuló kezét fogdostam.

Mancs elnevette magát, de az a pillantás amivel lenézett rám...

-De. - hajolt le hozzám végül. Széles mosollyal, fojtott hangon beszélt. - De Beth... Ez az esküvőnk. Innen nem szökhetünk csak úgy el.

-De túl sok az ember. - súgtam neki zavartan és gyors pillantást vetettem a kisebb tömegre, akik most végre már nem minket traktáltak, hanem Anyáékat. - Nem mintha nem szeretném őket, ellenleg csak-...

-Túl sok. - fejezte be rémült hebegésemet Sirius bólintva és engesztelő mosollyal ajkaiba harapott. - Én sem vettem ennyi emberre.

-Mit csináljunk? - nevettem el magamat elcsukló hangon és görcsösen megszorítottam Sirius hatalmas kezét. Nem éreztem magam különösen nagyon-nagyon rémültnek. Mert a döbbent boldogság elnyomta bennem. De tudtam, hogy nekem nem erősségem sok ember előtt ragyogni. Ez Sirius tehetség volt. Az ő karizmája. - Mármint nem baj... Csak ha...

-Semmi baj Bettym. Dumálok helyetted. - azzal bíztató vigyorral elém lépett. Háttal fordulva felém. - Nem? Jósz?

Piruló arccal, nevetve kászálódtam végül fel a hátára. Mezittelen lábaimat összekulcsoltam csípőjén, míg kezeimet átfontam, nyakát ölelve.

-Jól vagy ott fent? - és mikor kuncogva bólogattam, Sirius elindult. És szökdécselt. Fel-fel ugrott. Mert hallotta élvezetteljes nevetésemet.

És megint úgy éreztem Sirius közelében egy szempillantás alatt vissza sikerült szereznem a jókedvemet és könnyedséget a szívembe. Mellette még akkor is tudtam komfortosan érezni magam, mikor nehezen hittem el, hogy valaha tudnám...

-Vágjunk tortát! - kurjantotta Mancs átvágtatva Anyuék körében ácsorgó vendégek között, egy nevetve öleltem nyakát. - De pici lábad van Beth. Merlinre!

Csak nevettem ahogyan közben még a talpaimat is megcsiklandozta. Majdnem leestem hátáról.

A kis tömeg pedig lelkesen indult utánunk. Nyüzsögve. Felpezsdült hangulattal.

-Tapmancs! Várj! Előtte még tósztot mondunk! - kiáltott utánunk Jamie futás közben, majd lihegve be is ért minket.

-Te? Mondasz tósztot? - nevette el magát Mancs, James pedig sértettnek tűnt.

-Egyáltalán mi az a tószt? - szóltam közbe. Sirius mégvidámabban kacagott fel és belemarkolt a combomba, amitől megborzongtam. Fehér szoknyám eleve térdem felé csúszott fel, ahogyan átkulcsoltam lábaimat a derekán. Mancs hatalmas kezeit pedig majdnem a mezittelen bőrömre fogtak rá hevesen.

-Borzasztóak vagytok! - fakadt ki vigyorogva James.

De végül is mondott tósztot. Pezsgős poharát emelve ácsorgott az egyik széken és lelkesen szavalt Mancsról. A hülye Mancsról. A legjobb, leghülyébb barátjáról. Még nem láttam ilyen szenvedéllyel mesélni másról... Mindig csak magáról, vagy Lilsről áradozott. De ahogyan Siriusról beszélt. Volt benne valami lenyűgöző. James teljes imádattal és tisztelettel vegyes kritikussággal beszélt Mancsról... Mancsról-Mancsnak.

Először arról monológizált, hogy milyen idiótát ismert meg Siriusban. Milyen király, nevelhetetlen idiótát.

-Már majdnem megható. - súgta hirtelen a fülembe Mancs. Maga előtt összefont karokkal, felvont szemöldökkel, gúnyos-hitetlen vigyorral méregette Jamiet. Aki egyre jobban belebuzdult a szövegelésbe.

-Mancs... - susogtam vissza halkan kuncogva és próbáltam megrovóan pislogni rá, de képtelenség volt.

-Mi van? Mindjárt te is jössz, ne félj.

Mancsnak pedig igaza volt.

-Ő! Maszat! Én azóta ismerem ezt a nő-egyént, hogy tiszteletem a ládájával első éves korunkban életünk első Roxfortos napján. Jó mi? - James most felém intett pezsgős üvegével én pedig zavartan pislogva húzódtam közelebb az elégedett vigyorú Siriushoz. Jajj. Most mi lesz? - A láda nagyobb volt az egész-Liz Lupinnál. Kétszer belefért volna. Erre fogadni mernék.

Sokan felnevettek. Én pedig piruló arccal temettem tenyerembe arcomat. Jesszus.

James ezek után vidáman engem is jól kibeszélt mindenkinek. Közvetlen a fülem hallatára. És egyik mondatából sem tudta kihagyni a tréfás megjegyzéseit apró termetem miatt.

-Holdsáp. Kérem a tíz galleonomat. Én mindig is tudtam, hogy ezek együtt végezni!

Sokan nevettek. Remus csak tenyerébe nyomta arcát-ő is aztán kapott a kommentárból jócskán- és nevetett. James pedig. Aki úgy tűnt tényleg befejezte a beszédét. És látva, hogy Mancs egy lépésnyit sem szándékozik elmozdulni mellőlem végül még körbevigyorgott az egybegyűlteken.

-Csak annyi még. Hogy mindannyiunk nevében köszönöm, hogy ennyien eljöttek. Ennyi.

A pezsgős üvegek dallamosan csilingeltek, ahogyan mindenki próbál mindenkivel koccintani. A kis Charlie pedig lelkes gyerek-mosollyal robogott oda hozzánk és szorosan átölelve Mancs térdeit felkacagott rá.

-Sirius! Kapj el, Sirius! - sikoltott fel vékony gyerekhangján és már el is lépett tőlünk. Mancs pedig végül vonakodva elengedett és egy gyors arccsókot adva már rohant is az izgatott kisfiú után, aki sikongatva menekült előle.

-Liz! - Euphemia lépett mellém az első ízben. Kihasználva, hogy végre nem rohamoztak meg mások és szorosan a karjaiba zárt. - Kisbogaram! Szavakba nem tudom önteni, mennyire örülök.

Nem is kellett. Egyszerűen éreztem. Ahogyan arca eltorzult a boldogságtól. Talán a szüleink voltak a legboldogabbak utánunk. Euphemia magához karolva figyelte Mancsot, aki már négy vidám gyereket kergetett a pezsgő varázslók és boszorkányok között szlalomozva. Bill is beszállt a fogócskába. És Percy is elevenen togyogott bátyjai között. Vidáman sikítva, Mancs elől. És ott volt egy kislány is. Talán Charlieval lehetett egyidős. Lila haja volt, és vidáman nevetve nyújtogatta visszafelé nyelvét Mancs felé. Egyszer nekirohant Remus lábának. Buzgón vigyorgott fel rá a bátyámra. Somolygós kislány volt. És aztán már tovább is rohant, Percy kis kezét szorongatva.

Mary tortája mennyei volt. Hogy olyat még nem ettem. Csokoládé volt. De fehér cukormázzal. Manccsal együtt vágtuk fel. Ügyetlenkedve, de lelkesen.

***

Mondanám, hogy a nap végére estünk haza Manccsal. Hulla fáradtan, de sugárzó arccal, de ez kisebb volt igaz.

Bár sokan hazamentek. Köztük Weasleyék és Andromedáék a gyerekecskéik miatt. És az idősebb generáció sem maradt éjfélig, mint Dumbledore és McGalagony. Az igazat megvallva, Manccsal haza se kerültünk. Hajnali négyig állt a bál. Már egy jóval kisebb körben ugyan, de még ott voltunk.

Lily, James, Marley, Mary, Frank, Alice, Peter, Kingsleyék és Remus. Na meg a szüleink lelkesen merültek bele a nagy táncolásba.

Sirius valósággal el sem szakadt tőlem az est folyamán. Keze a derekamhoz ragadt, a másikkal pedig enyémet fogva vezetett. És mezitláb keringtünk a jobbnál jobb zenékre. Talpunk belesüllyedt a zöldbe, még a naplementétől harmatos, smaragdszínű fűbe és csak keringtünk.

Lily és James pedig szintén. És nem tudtam elnyomni-eleve is folyamatosan széles- mosolyomat, mert Lily kezébe nyomtam a Mancs álltal szedett mezei virágokból álló édes kis csokromat. Nem is dobtam. Konkrétan elé léptem és beletettem a kezébe...

Az éjszaka további álomszerű hangulatban telt. Szólt a finom, ropogós zene. Hol lassabb... Hol pedig Rock'n'roll...

Nem is csoda, hogy hajnali négykor, fél ötkor, mintha egyenként kólintották volna fejbe az embereket... Mi Manccsal még talpon voltunk. És azt csináltuk mint egész éjszaka. Táncoltunk. Megállíthatatlanul. Sötét volt és a kertbe kivitt gyertyák égtek csak. És Queen szólt. És csak táncoltunk.

De mi sem tudtunk hazamenni. Ötkor ugyanis az álmosságtól szédülten csimpaszkodtam bele Mancsba. És emlékeimből csak a vidám és halk nevetése maradt meg még egy le-le csukódó szemhéjjamon átszűrődő fénycsíkok és a lépcső jellegzetes nyikorgása.

Szóval mikor reggel felkeltem. Egy finom, meleg takaróba bugyolálva... És körbeölelt a Lupin-ház megszokott, halvány vanília és virág illata. Egy pillanat erejéig el is felejtkeztem arról, hogy már nem is otthon vagyok. Olyan régen aludtam a saját szobámba és mikor nagyot ásítva, álmosan és gyűrötten felkeltem... Kókadtan pislogtam körbe.

Szinte semmi nem változott. Egyedül csak pár képet szedtem le a falról és persze a ruháim nagyja is eltűnt a szekrényekből... De mintha tényleg nem változott volna semmi. Anyu hagyott mindent.

-Mancs... - kezdtem halkan-súgva és lepillantottam magam mellé. A fal felöli oldalon kuporogtam én és még látszódtak Mancs nyomai mellettem. A lepedő még ott puhán megtört és a nagy párnám is benyomódott egy kicsit. De mikor tétován megsimítottam a helyet, már kihűlt a lepedő. Már nem volt ott.

Így egyből kihámoztam magamat a takaróból és már ki is kászálódtam az ágyból. A szememet dörzsöltem és vetettem egy grimaszos pillantást a tükörképemre. A tegnap olyan meseszépre varázsolt puha, -már majdnem egyenes-tincseim az éjszaka kirúgták magukat Fleamont tökéletes bodorító főzetének hatása alól. És szembe nézhettem azzal a haj-káosszal, amivel eddig mindennap. Mézszőke tincseim, kisujjnyi csigákban, apró rugóformában ugrottak minden felé. Kócosan, borzosan. És a hajam legalább háromszor akkorábbnak tűnt mint a fejem.

Ekkor tűnt fel, hogy igazán miben vagyok. A Siriuson látott, hatalmas, bő fehér ing most rajtam volt. Buggyos ujjait fel kellett tűrnöm... Sokáig, hogy legalább a kézfejem valamennyire kilátszódjon... De... A hatalmas fehér ingje konkrétan a térdem alá ért. Mint egy hálóing, az alvás közben nagyon összegyűrt, de elképesztően kényelmes hálóing.-hát tényleg ennyivel hatalmasabbak nálam az emberek. Legalábbis Mancs. Mintha egy óriáshoz mentem volna hozzá-...

Na várjunk csak.

"Mintha hozzámentem volna"...

Elakadó lélegzettel kaptam magam elé a jobbkezemet és kikerekedett szemekkel bámultam a rajta csillogó, finom ívű, aranyszínű karikagyűrűt. A jeggyűrűmet.

Nem álmodom.

Pedig még bele is csíptem a kezembe.

Széles mosollyal kaptam a szájam elé a kezeimet és egy percnyi döbbent somolygás után sarkon fordultam. -Mezittelen talpam kényelmesen süppedt a szőnyegbe- és sebes léptekkel elindultam. Feltéptem az ajtót és már, apró lábaimat kapkodva siettem a lépcső felé.

Meg kell találnom... Őt... Mancsot... Sirius Blacket... Mr. Blacket... A férjuramat... Az... A... Férjemet.

Egyre szélesedő mosollyal, a lépcső korlátjába kapaszkodva, páros lábakkal ugráltam le a fokokat. Szájám fülig ért.

-Mancs!... - kezdtem hangosan, izgatottan és boldogságtól remegő hangon... Így nyomtam le nagy lendülettel a kilincset. És nevetve szökkentem be a konyhába. És ahogyan a hideg csempe belemart a talpamba. Rögtön mély pír szökött arcomra. És ajkaimba harapva torpantam meg a küszöbön.

A konyhában ugyanis több ember volt, mint arra felkészültem.

Az asztalnál ücsörgött Lily, James, Marlene, Mary, Frank és Alice... Mind kókadtan reggeliztek. Látszott rajtuk, hogy nem sikerült kialuniuk magukat.

-Oh, én... - kezdtem bocsánatkérően, halkan pironkodva és elengedtem a kilincset.

Kingsley és Charlotte-a konyhából lehetett látni a nappaliba- a kanapén félálomba, egymásnak dőlve pirítóst ettek. Fleamont a fejét fogva nyögve ivott valamiféle zöld bájitalt, ami talán a másnaposságot simította el. Euphemia vele szemben viszont annál élénkebben lapozgatta az évkönyvünket. De alapvetően csend volt. Amit én jól megzavartam.

És persze szavaim után is maradt csend. Az asztalnál ülők homályosan bámultak fel rám. Álmos nagy szemekkel. Lily viszont elmosolyodott. És még Marlenének is volt annyi ereje, hogy vigyorogjon.

-Bocsánat... - folytattam végül halvány, engesztelő mosollyal, de összerezzentem, ahogyan a vállamra hirtelen hatalmas, meleg kéz siklott. Azt hittem Mancsé, de akkor sem csalódtam, mikor Remus kedves, még rekedt hangja ütötte meg a fülemet.

-Vegyél valamit a lábadra Mrs. Black, mert megfázol. - tolt beljebb a konyhába én pedig sugárzó arccal pislogtam vissza rá. Arcán mosoly bujkált. Olyan Remusos féle.

Várjunk... Fekete asszony?!

Remus látta a döbbent és elragadt mosolyt, amin elnevette magát.

-Mit vagy úgy oda, hm? - csípte meg kedvesen az arcomat, amin felkacagtam. - Lehet álomszerűnek tűnt, de tegnap tényleg megházasodtál, Drága-Elle, szóval csak ne nézz így rám.

-Mostmár Mrs. Black vagyok. - bólogattam nevetgélve, Remus viszont kedvesen grimaszolt felém.

-Engem az nem érdekel. Nekem örökre csak Lupin maradsz. Lehetsz te Blackné, de senki sem akadályozhat meg abban, hogy továbbra is a húgom legyél. - mosolygott, amin újra elnevettem magamat.

-Ő! Liz-Black! - ásította el magát James, mire mindannyian felé fordultunk. Szemei ​​büszkének tűntek, ahogyan kinyitotta a száját. - Nem Liz-Beth.

- Köd legyen! - nyögött fel rögtön Marlene, míg Lily fáradtan beledőlt a hangosan felnevető James vállába.

-Pihentesd a szájadat Ágas. Ideje lenne. - jegyezte meg Remus is, nevetve grimaszolva és a tűzhelyhez lépett. - Mit kérsz Elle?

-Nem tudom... - bizonytalanodtam el rögtön, de előbb folytathattam volna az előzoba felől felcsendült egy várva-várt, túlontúl ismerős hang. Mancs hangja. Remus elmosolyodott, figyelve, hogyan csillannak fel a szemeim es ugrik őszinte, hatalmas somolyba a szájam.

-Mancs? - kérdeztem rögtön hangosan és elindultam a konyha ajtaja felé. Kérdésemre az előszobában rögtön elnémult minden. De előre indulhattam volna, izgatottan kalapáló szívvel...

-Betty! - Sirius vidám kiáltása bezengte az egész földszintet. És már ott is volt. Széles vigyorral, ragyogó szemekkel rohant be a konyhába. És sárga meg sem torpanva fel és hiába kacagtam és ficánkoltam karjai között már csókokkal sorozta széles mosolyú arcomat.

-Jézusom Tapmancs. Higgadj le. Látszik, hogy... - James nem tudta folytatni. Lily ugyanis angyali mosollyal, kicsit sem finom mozdulattal a szájába tömött egy egész pirítóst.

Remus elnevette magát és míg Mancs továbbra is kedvesen csiklandozott és csókolgatott a konyha közepén. Az ajtóban Anyuék is megjelentek széles elragadtatott mosollyal.

***

Siriusszal szokásosan nem voltak terveink. Így azt a két hetet, amit nem is mi... Hanem inkább mindenki más kiszabott ránk, nászútazni... Nos... Azzal töltöttük, amihez értettünk. Kóborlással.

Mancs valahonnan szerzett egy szatrat. Na nem a mugli félét. Hanem a tértágítóval kezelt, kisebb lakás-félét. Bepakoltunk mindent egy hátizsákba és Sirius már izgatottan csatolta be az állam alatt a bukósisak csattját. A motor pedig felbőgött alattunk és még Lils kiabált utánunk, mikor mi már kikanyarodtunk a földútra.

Nem is tudtuk merre megyünk. Vagy hogy hova. Csak mentünk. És ettől volt olyan csodálatos. Körbemotoroztuk Angliát. Megálltunk a tengerparton, aztán pedig átrepültünk a hatalmas, égkék víz fölött és már parkoltunk is Hollandiában. Onnan pedig köpésnyire volt csak Belgium és Franciaország. Én pedig kedvemre csodáltam Sirius francia csevegését más francia varázslókkal. Franciaországban maradtunk volna még, de várt ránk Németország, Olaszország és még amerre csak eszünkbe jutott volna.

A két hét-James már a második nap elkezdett panaszkodni az ikertükörben- elrohant. Komolyán. Mintha csak csettintettünk volna és le is járt volna az idő. Manccsal pedig csak ott akartunk volna maradni... Bárhol. Csak nem Angliában. Együtt.

A két hét halálfalók, Voldemort nélkül... Még álomszerűbbnek tűnt. Akárcsak az esküvőnk is. Olyan volt az egész mint egy hosszú édes álom.

Nem akartunk hazamenni. Egyszerűen nem. Olyan kényelmes volt az aranyló tengerpartokon a homokba ásni egymást, fröcskölni a vizet, naphosszat csak bolyongani városokban és mosolyogni az emberekre. Sirius egy pillanatra sem maradt távol tőlem. Én pedig tőle. Egymást kergettük a szűk utcákban, esténként párnacsatáztunk és ugráltunk a sátorunk franciaágyában. Mindenhol csokoládét kóstoltunk és Mancs kávét ivott. Túl szép volt. Túl gyönyörű.

-Beth... Nem akarok visszamenni. - rogyott rám lihegve Mancs egyik este. Én is kapkodtam a levegőt és a sok csiklandozástól még mindig füligérő szájjal. - Soha.

-Én sem. - értettem egyet és csendben maradtunk. Legalábbis addig, amíg a heves lélegzetvételeink rendeződtek. Aztán Sirius felsóhajtott.

-De vissza kell, ugye?

Szomorúan pislogtam rá és csendben egyetértettem vele.

-És ha itt maradnánk? Itt maradnál velem? - végül halkan. Még mindig a puha franciaágya matracába nyomott.

A sátorban már félhomály volt. És csak pár lámpácska égett. Pár olajlámpa. Ami a sátor, fakult-vörös színére halvány árnyakat festettek.

-Igen. - súgtam rögtön, gondolkozás nélkül. Mancs pedig keserűen elvigyorodott.

-De nem lehet, ugye? Mert otthon háború van. És... Bocsánat, összenyomlak. - nevette el magát és előző tiltakozhattam volna már le is gördült rólam.

-Nem! - kezdtem, majd rögtön elvörösödtem, ahogyan Sirius felkönyökölt a párnájára és úgy pislogott rám. Érdeklődő félmosollyal. - Vagyis... Nem... Nekem... Jó volt... Én...

-Édes vagy Betty. Mint a csokoládéd. - nevette el magát, majd végül felült és egy mozdulattal kibújt a Bowies pólójából. Kikerekedett szemekkel pislogtam mezittelen felsőtestére. Csinos mellkasára, és izmos hasára és... És Mancs feltápászkodott az ágyról.

-Mit csinálsz? - hebegtem végül, figyelve, ahogyan kigombolta farmerjének is a gombját, majd egy mozdulattal lehúzta a sliccét is. Sirius szemöldökráncolva pillantott fel rám és megállt a mozdulatban.

-Hát... - szólalt meg egy kis idő után és felegyenesedett. Szemöldökráncolva pislogott le rám a sárgás pislákoló lángok félhomályában. - Gondoltam aludni fogunk és...

Pipacspiros arccal pislogtam fel rá. És kezem remegett.

-Jól vagy Beth?

-Én... É-én... - súgtam magam elé, de egyszerűen nem jöttek szavak a számra. Csak ültem ott. Piros arccal, remegő, forró kezekkel. A szívem őrülten zakatolt a mellkasomban, gyomrom pedig izgatottan bukfencezett.

Tekintetem valahogyan Mancs izmos combjára tapadt és nagyot nyelve próbáltam leküzdeni a torkomban gobozódó csomót. Mancs csodálatos volt. Magas, nyurga. Határozottan nagy ember volt. Széles vállaival, erős karjaival... A lábai is... Csontjai erősek voltak, ez a lábain látszott a legjobban. Én meg csak pislogtam rá. Elnyílt ajkakkal, hatalmas szemekkel.

Merlinre...

Mancs tényleg csodálatos volt. Egy igazi félisten. A nap kicsit megbarnította hófehér bőrét. De az a félhomályban nem látszott. Az olajlámpák fényében csak az látszott, milyen kecses ívei voltak izmainak, milyen puhának tűnt a bőre és...

Merlinre...

-Beth?

Felkaptam a fejemet és mostmár úgy éreztem kevesen múlik, hogy ténylegesen lángra kapjak és hamuvá égjek, annyira égetőnek éreztem a bőrömet, a csontjaimat és mindent. Mintha elevenen elkezdtem volna felforrni.

Sirius kérdőn bámult rám még mindig. De nem számonkérően. Sosem nézett rám számonkérően. Inkább olyan szórakozottan, felvont szemöldökkel, félredöntött fejjel pislogott rám. Szemei ​​csillogtak a sötétben. Haja pedig lágy hullámokban, kicsit összekócolódottan hullott szeme elé. Mint a rocksztároknak. Szemeim ajkaira siklottak. A szép vonalú, telt ajkaira.

Gyerünk Beth. Csak nyögd ki...

-É-én... - kezdtem újra hebegve. Arcom egyre vörösebb árnyalatúvá sült, Mancs pedig türelmes kíváncsisággal pislogott rám.

-Valami baj van, Beth?

-É-én... - próbáltam megint, de csak összeakadt nyelvem és nagyot nyelve keseresen próbáltam összerakni a szavakat.

-Beth? Hé... - Sirius végül csak felpattant mellém az ágyra. És csak pislogott rám. - Valami sok volt? Vagy...

-Én... Nem. - fakadtam végül ki. Hangom egészen elhalkult. És csak tenyerembe temettem az arcomat. - Lils azt... Lils azt mondta, hogy... Hogy a felnőttek... Felnőttek... Hogy a felnőtt emberek, mikor összeházasodnak... És... És...

-Mikor összeházasodnak...? - nógatott Mancs és közelebb húzódott hozzám, ami nem tartott. Csak még perzselőbbnek éreztem a levegőt. Őt. Magamat. Főleg, hogy hatalmas tenyere közvetlenül combom mellett süppedt a matracba, ahogyan közelebb hajolt arcomhoz. A tökéletes ajkaival. És azokkal a szürke szemeivel... - Mit mondott neked Evans?

-Hogy... Én... Mi... - hebegtem össze-vissza és egyre rémültebben, zihálva tágra nyílt szemekkel végül kilestem tenyereim mögül, ujjaim közt. Gyerünk Beth.

-Hogy a felnőtt emberek... Nagyon szeretik egymást éjszaka... - súgtam végül elcsukló hangon és megdörzsöltem arcomat, míg Mancs összeráncolta homlokát.

-H-hogy... Mikor a felnőttek össze-... Össze... Összeházasodnak... Akkor... Akkorn-nem alszanak éjszaka... És... D-dolgokat... Felnőttes dolgokat.. Csinálnak. - akadoztam remegve és éreztem, hogy a szemeimbe könnyek szöknek. Nem mertem Mancsra nézni. Hogy talán milyen lesajnáló lehetet a tekintete. Tehát csak a tőlem kapott, hatalmas Stonesos pólóm alját gyűrögetve, ajkaimba harapva halkan folytattam.

-É-én... Mancs... É-én... Gondolkoztam... És... És... Mi... Mi nem vagyunk elég felnőttek ahhoz, hogy...

-Beth. Nem felnőttnek kell lenni. Csak szerelmesnek. - szólalt meg halkan Mancs. Mire elakadó lélegzettel kaptam rá a tekintetemet. És rögtön jobban összeszorult a torkom, Mancs ugyanis óvatos szemekkel, komolyan nézett le rám.

-E-ez azt jelenti, hogy... Hogy te... Hogy te... Nem... Nem szere-... - kezdtem végül a szememből kibuggyanó könnyekért nyúlva, hogy letöröljem őket, de Sirius gyorsabb volt és hatalmas , forró tenyerét a szájamra tapasztotta, míg másikkal elmaszatolta könnyeimet.

-Mérges legyek? - végül halkan és összerezzentem, mert szemei ​​összeszűkültek. - Basszus Beth. Az előbb vettelek feleségül. Mert ennyire imádlak. Most komolyan?

-É-én... - kezdtem, de nem tudtam folytatni, mert Mancs szorítása erősödött a szájamon. Szemei ​​pedig felvillantak.

-Nem. Most végighallgatsz asszonypajtás, mert különben tényleg nagyon dühös leszek és a végén még kiabálni fogok Evansszal, mert azzal szórakozik tudtán kívül, hogy... Hogy nem olyan vagy mint a legtöbb lány.

-Mert milyen vagyok? - kérdeztem elcsukló hangon. Mancs kezei ugyanis beszéd közben megenyhültek.

Sirius pedig ajkaiba harapott. És ezzel fojtotta magába a nyelvére perdülő átkozódásokat a világ felé. Az arcán láttam, mi mindent szeretne mondani hirtelenjében.

-Hogy milyen? - ismételt meg végül reszelős hangon és megköszörülte a torkát. - Hogy milyen vagy Elizabeth?

Talán amiatt, hogy a hangja hirtelenjében olyan rekedten és halkan csendült... Vagy mert "Beth" és "Betty" helyett "Elizabethet" használt... Megborzongtam. Sirius kinyitotta a száját. Majd becsukta. Végül halkan megszólalt.

-Hogy milyen? Apró. Nagyon apró a nagy világhoz.

-Mancs... - kezdtem döbbenettől elcsukló hangon, de Sirius nem engedte, hogy végigmondjam.

-Máshogy látod az embereket és a dolgokat Beth. Érted? Máshogy látod a helyzeteket és a világunkat. Körülöttünk háború dúl, mégis azt fogod fel belőle, hogy "Voldemortnak is biztos van szíve, csak nem találta meg" és hasonlók. A barátaid halálfalók. És téged ez nem érdekel, mert szerinted a barátaid. A bátyád vérfarkas és soha... Soha az életben nem tekintetted őt kevesebbnek, Beth. Én véráruló vagyok és ez sosem érdekelt. Soha. Evans mugliszületésű. És mégis a legjobb barátnőd. Rajzolsz McGalagonynak és kötözöd a sebesült hippogriffek szárnyát... Beth. Két hete feleségül vettelek. És... Beth. A nászéjszaka nálunk nem kötelességből fog működni. Beth... Nem véletlenül nem történt még semmi... - magyarázta halkan és még a halvány fényben is látszik, hogy arca kicsit kipirult a végére.

-És nem is fog? - hebegtem közbe. - Mert túl kicsi vagyok és más?

Figyeltem ahogyan Mancs arca eltorzult. Majd lassan lehunyta a szemét és mélyen harapott bele ajkaiba.

-Mert féltelek Beth, az ég áldjon meg. - súgta végül érces hangon.

-Szóval kicsi vagyok. - susogtam vissza beletörődötten és éreztem, hogy szememet újra könnyek kezdik szúrni. - Értem. Semmi baj, Mancs.

-Basszameg. Nem. Nem így értettem! Beth! Ne menj el! - kiáltott utánam Mancs dühösen, mikor lebiggyedt szájjal már készültem kikászálódni az ágyból. Sajgó szívvel fordultam vissza felé.

-De nem szeretnél engem... - susogtam és egy forró könnycsepp felszántotta arcomat. Sirius pedig megfogta apró kezeimet és a következő pillanatban már szorosan előtte huppantam a matracba.

-Beth. Nem. Nem érted. Az egészet nem érted. - rázta meg a fejét, ajkaiba harapva. Nehéz szívvel pislogtam fel rá.

-Akkor kérlek magyarázd el nekem. - szipogtam végül és ökölbeszorított kezeimmel megdörzsöltem szemeimet. Éreztem magamon a tekintetét.

-Nézd Beth... Nekem te nem puszta az egyik legjobb barátom vagy. Nem csupán a feleségem... Te mindennél több vagy. Én... Én imádlak. Annira, hogy arra már nincsenek szavak. - magyarázta halkan és lesütötte szemét. - Annira imádlak Beth. És... Minden pillanatban itt vagy mellettem. Itt alszol összegömbölyödve. És csak úgy bevackolod magadat a karjaim közé mint egy kis cica és... És olyan illatod van mint a vaníliának, a levendulának... És imádom a hajadat... A bőröd pedig selymes és szeplős... Sima és olyan illata van , mint... Mint semmi másnak.

Lehunyt szemekkel beszélt és élesen szívta be a levegőt. Én pedig mozdulatlanul pislogtam rá. Egyre hevesebben kalapáló szívvel.

-Olyan vagy mint egy apró manó-tündér. És minden éjszaka nem hagysz aludni. Mert rólad álmodom. Még akkor is te vagy a gondolataimban, mikor ott sem vagy... Beth... Én... Nagyon szeretlek. - súgta bele a csendben nehezen és sűrű hangon és végre kinyitotta szemeit. Amik sötétek voltak. És az enyémekbe fúrta. - Nem azért nem történt semmi, mert ez nem így lenne. Hajnali hatig táncoltunk Beth. Hajnali hatig. Két hete éjszakákba nyúlóan nézzük a városokat és néznivalókat. Aludni sem volt időnk egészen máig. Mert ma kint zuhogott az eső és végre volt egy délutánunk pihenni. Minden... Minden vágyam... Minden vágyam... Az... Az... Hogy Te.

-Mancs... - kezdtem óvatosan, de halkan mordulva a szavamba vágott.

-Nem. El sem tudod képzelni milyen ez. - ajkaimba harapva csak pislogtam rá. Mancs ajkai elnyíltak egymástól és zihálva, sötétlő szemekkel pislogott rám. - Nem tudod milyen, hogy egész nap arra vágyom, hogy a karjaimba bújj. És ott maradj. Hogy megkóstolhassam a bőrödnek a mézes ízét... Hogy az ajkaidat is megízleljem.

-Mancs... - próbáltam újra, de forró hatalmas tenyere a combomra csúszott én pedig elfelejtettem mindent. Hogy mit szerettem volna mondani. Félénk döbbenettel pislogtam fel rá, szívem felhevülten kalapált, égő kályhaként fűtve már eleve sűrű, forró testemet. Sirius ujjai, apró szikrákat tűztek bőrömbe, ahogyan a mezittelen combomba siklottak. Puhán, karcosan.

-Nem tudod milyen az, mikor... Mikor egyszerűen csak meg szeretnélek enni és nem tehetsz semmit, mert tudom, hogy nem szabad. - morogta és megnyalta kiszáradt ajkain a húst.

-Miért nem szabad? - hebegtem elakadó lélegzettel, Sirius keze a combomon ugyanis megfeszült. A gyomrom pedig feladta a bukfencezést és csak összeugrott és görcsösen megfeszült Sirius közelségétől. De az izgatott görcs féle volt ez. És az éhező féle.

-Mert te egy hölgy vagy Beth. - súgta Mancs és csak bámult. Parázsló szemeit szikrázóan szegezve szájamra. - Én pedig csak egy lókötő.

-Mancs... - kértem halkan és ajkaimba harapva közelebb próbáltam araszolni hozzá, de a combomat markolva egyszerű mozdulattal egy helybe szorított. És perzselő tekintetét felemelte szájamról. És megborzongtam, ahogyan szemünk összeakadt.

-És vigyáznom kell rád.

Némán álltam kemény tekintetét. Sirius hatalmas keze pedig lassan megmozdult. Mancs pedig lassan lenézett hosszú ujjainak útjára, ami végigkarcolta combom bőrét. És lassan felfelé haladt.

-Érted? - hangja mégjobban karcolta bőrömet, mint keze tette, ami belemarkolt derekam húsába, aztán visszasiklott a combomra. - És amit tennék... Azzal nem vigyázok rád.

-Mancs... - súgtam a csendbe, figyelve ahogyan a napsütés ellenére is a bőrömnél sokkal világosabb árnyalatú bőr kontrasztot alkot az enyémellel. Kezei ugyanis újra a combomon voltak. Majdnem akkora volt a hatalmas keze, mint a combom.

-Igen?

-Már tudok magamra vigyázni. - halkan és elakadó lélegzettel figyeltem arcát. Lassan vezette fel ujjairól szemeit, az enyémekbe vésve.

-Bizonyítsd be.

Kirázott a hideg szavaitól. És élesen szikrázó szemeitől. Kezei megszorították combomat én pedig ajkaimba harapva végül álltam perzselő tekintetét.

-Gyerünk Kicsi-Beth. - mormolta halkan és újra megharapta ajkait. - Akkor vigyázz magadra.

Kinyitottam volna a szájamat, de végül csak beleharaptam alsó ajkamba és végül csak lehunyt szemekkel áthúztam Mancs pólóját a nyakamon. Bármennyire is felforrt bennem már minden, bőrömet libabőr pöttyözte, ahogyan kirázott a hideg. De csak ajkaimba harapva Mancs kezébe nyomtam a pólót és hátranyúltam, hogy kicsatoljam a melltartóm pántját is. De csak nem ment. És a csattal ügyetlenkedve végül felpislogtam Siriusra.

Nem kellett volna.

Mancs ugyanis úgy figyelt. Szemei ​​izzottak. Valóságos tűz égett bennük. Aztán végül halkan kinyitotta a száját.

-Szórakozol velem, ugye? - hangja halk volt, rekedt és mély. Elakadó lélegzettel engedtem el a makacs csattot és kikerekedett szemekkel pislogtam az övéibe. Majd végül lassú, remegő lélegzetet vettem.

Mancs mozdulatai lassúak voltak. Ahogyan a kezében gyűrődő Stonesos pólót lassan letette a takaróra. Aztán visszafordult felém.

-Mancs... - kezdtem végül bűnbánóan, de nem tudtam végigmondani. Sirius kezei ugyanis erős fogást találtak a derekamon. Én pedig elakadó lélegzettel pislogtam szemeibe.

-Egy szót se Mrs. Blackem. - halkan kattant a hátamon a csatt.

Mancs pálca nélkül varázsolt és nem is volt időm ezen csodálkozni, mert az anyag lecsúszott a mellkasomról. Sirius lehunyt szemekkel megremegő kezekkel gördítette le a vállamról a pántot és kinyithattam volna a szájamat, ajkai erősen enyémeknek ütköztek. És hatalmas tenyerével hátamat szorítva, hevesen csókolva magához húzott.

Ujjaim első pillanat alatt tincseibe mélyedtek, szemeimre rázárultak a szempillláim Sirius pedig elvigyorodva, halkan, szeretetteljesen és vidáman nevetett bele a fülembe, esetleg immáron csupasz mellkasomat az övéhez nyomva, magára rántva beledőlt a puha párnákba. 

⭐⭐⭐

HahahahahahahAHAHAHAHAHAHAHAAAAAAA. 

Hahkhm. 

Felejtsük el. Jó? JÓ? CSAK FELEJTSÜK EL. 

Ahhhhhhhrgh. 

Igen. Szuper. TÚlvagyunk rajta. Brr. Úristen. Még sosem írtam ilyet. NEM IS FOGOK SOHA TÖBBET. 

csak megjegyzem. 

Huh. Kiégtem. Nem viccelek. Mikor megírtam ezt az utolsó, átkozott három csillag után következő részt, még nem volt ilyen nehéz... Aztán át kellett olvasnom. Majd megint. Majd utoljára, hogy ne maradjanak hibák benne... Hm. Hahehe. :D Soha. Többet. Nem. Jesszus. De jó, hogy túlestem ezen. Jajj. 

Remélem senkit sem traumatizáltam egy életre, meg ilyenek. TUdom, hogy SOKKALSOKKAL durvábbak is vannak itt wattpadon. Meg még annál is minőségtelenebbek is... És mínőséggibbek is(amúgy tényleg leborulhatunk pár ilyen író előtt. Amilyen szépen le írni... Részletesen. Heh. :') Najó. Inkább befogom. Ez nem megy nekem. SOSEM MENT. De tessék. Nem hagyhattuk végülis ki. Nem? Felnőtt emberek. Iszákos. Már beszéltek csúnyán, csókolóztak órákig. Ez már semmi, nem? NEM?

Najó. Hagyjuk. Remélem nem okoztam sem az előbb hozakodott traumát... Vagy pedig csalódást. 

Próbáltam nagyon finoman vezetni a dolgokat, de brr. Nem. Nem készültem fel, hogy ide fog végül beúszni az egész esküvői és mire rádöbbentem, már volt a fejezet. Van ez így. Sajnálom akik arra vették, hogy oldalakon keresztül olvashatják majd... Majd őket? Ohm. D-de... Úristen. Vörös az arcom és csak mégméllyebbre ásom magamat a gödrömben. Nembaj. Így kell ezt. 

Ezért bocsánatot kérek azoktól akik többre vágytak... És azoktól is, akik pedig kevesebbre. Sajnos egyik opciót sem mertem kivitelezni. Hehe. HEHEHEHE. 

FELEJTSÜK EL, JÓ?! 

(Dejó, hogy nincs dislike csillag a wattpadon :'] )

Nem haragszom, hogyha a távozásotok előtt még egyszer, utoljára őszinték lesztek. Remélem kicsit azért sikerült a kedvetekre tennem. Najó. Khm. Üdv? Szép nyarat? Szép estét? És reggelt... Meg... Khm... HáháháÁÁÁÁÁÁ. 

Ui:. Utolsó utószó... Az utolsó utószójának, az utolsó utáni útószója... Szóval. Huh. Tényleg borzasztó. Nagyon, nagyon kínos. Mert MÉG ÍGY IS MARADTAK BENNE HIBÁÁÁÁÁÁÁÁÁK 😘🤪