-Ó nézd... Tapmancs megtalálta a kortársait... - hajolt a fülemhez Jamie gonosz vigyorral, a karomba bökve. Értetlen mosollyal fordultam felé a Molly által készített-megjegyzem mennyei- forrócsokim felett. James pedig fejével, nevetését visszafojtva a nappali felé intett.

Én pedig ajkamba harapva felfelé görbülő szájjal kuncogtam bele a gőzölgő bögrébe.

Kivételesen az Odú szolgálatot helyszínül a szerda esti Rend-gyűlésnek. Életemben nem láttam még a Weasleyék házánál otthonosabb helyet. Élt. Vibrált. Tele volt mágiával... És szeretettel. Ami talán még nagyobb mágia volt, mindennél. Olyan volt a hely, mint egy új otthon. Hívogató, édes illata volt mindennek. És valami mindig volt a tűzhelyen. Vagy tea, vagy leves, vagy bármi... De talán nem is a meleg színek tették igazán otthonná az Odút. Hanem a benne lévő emberek. Az Odú jóval több volt egy kis háznál, aminek építészeti stílusa a "kaotizmusra" hajazott... Jóval több volt a cseréptetős, kis toronynál... Ezeregy kis lépcsővel... Meleg kályhával... Kényelmes bútorokkal... Foltozott takarókkal, horgolt párnákkal... Az Odú több volt. Mert olyan emberek lakták, akik maguk voltak otthonosak és kényelmességüket a szívükből, szemükből és arcukból nyerték.

Molly úgy szorított magához, mint tulajdon kislányát. Anyuékat is úgy üdvözölte, mint legjobb barátait... Úgy bánt mindenkivel, akárcsak egy igazi kedves szemű tyúkanyó. Teát és süteményt szolgált fel, hogy felmelegedjünk a kinti hidegből. És ölelt, közvetlen mosollyal érdeklődött és kedvesen figyel egyszerre mindenkire. És úgy találtam magamat... Hogy csodálattal bámulok rá. Nagy vágyakozó szemekkel. Már nem csak olyan bátor szerettem volna lenni mint Mancs. Olyan szerettem volna lenni, mint Molly. Olyan gátlástalan... Barátságos... Figyelmes... Mollyban ugyanis meg volt a bátorság hozzá. Benne meg volt a bátorság, hogy fittyet hányjon mindenki ítéletére. Nem érdekelte, hogy túl hangosnak, vagy túl közvetlen tartották volna... És éppen ezért mert olyan lenni, mint amilyennek kellett lennie.

Arthur más volt. Magas, szemüveges... De mosolygott, kíváncsi érdeklődéssel beszél mindenkihez. Nem volt annyira hangos mint Molly, de kérdezett. Rengeteget. És az ember hirtelen már egy mély beszélgetés kellős közepén találta magát mellette. Sokkal megfontoltabb volt, de sokkal finomabb, mint a felesége. Őt inkább Remushoz tudtam volna olyan hasonlítani... Kicsitok voltak ők ketten, mint Remus és Lily párosa... Csak mégis mások. És idősebbek. Felnőttebbek. És sokkal, de sokkal bölcsebbek.

Tehát a gyűlés az Odúban volt megtartva. És Molly élve a lehetőséggel egy egész órával a megbeszélt időpont előtt kitárta a kapukat, hogy vendégül lássa a tagokat. Sajnos nem mindenki volt vevő önzetlen, kedves nyitottságukra. De Mollynak igaza volt. Még a Rendtagok sem ismerték igazán egymást. Voltak gócpontok. Mint például mi. A Tekergők... Hozzánk tartoztak az osztálytársaink... A szüleink... És ebből kifolyólag Augusta is mindig hozzánk csatlakozott. Rajtunk kívül még voltak páran... Például a volt SVK tanárunk Caradoc Dearborn... A Weasleyék... És persze Kingsleyék... De rajtunk kívül általában mindenki sietett el a gyűlésről. Sokat nem beszélt senkivel... vagyunk ezért nem volt meglepő, hogy az Odúba is igazán csak mi gyűltünk össze a gyűlés előtt.

Molly hasa már újra kerek volt, Anyu pedig elbűvölten babázott az aprócska Percy-babával, aki már egy fél éves volt és különösen nyugodt. Mondjuk hozzá kell fűzni, hogy Mancs jól fogócskázott vele még egyet érkezésünk után, ezzel kifárasztva a baba nagy mozgásigényét. Én pedig sokszor találtam magamat lenyűgözötten mosolyogva a felém nyújtózkodó kisbaba felé.

-Átveszed Lizzie-t? - kérdezte Anyu és már a kezembe is nyomta. Én pedig azóta is vidáman ücsörögtem Lily és James mellett, ölemben Percyvel, aki a vártnál nagyobb lelkesedéssel lapozgatta és nézegette Molly asztalon hagyott receptkönyvét. De tényleg. Percy olyan intenzíven figyelte a betűket és mellékelt képeket... Hatalmas baba szemeivel és dundi baba kezeivel vigyázva gyűrögette a finom lapokat, hogy egyiket se tépje el.

James pedig vigyorogva várta a reakciómat. És látta, hogyan nevetek bele a forrócsokimba elégedetten biccentett.

A konyhából ugyanis pont a nappaliba vezető ajtóval szemben ültünk. Ahonnan tisztán látszott a kandalló előtti kanapé. Fleamont, Remus és Arthur például ott beszélgettek... De James nem rájuk gondolt néznivalóként.

Mancs ugyanis törökülésben ücsörgött a szőnyegen Bill és Charlie között és mély koncentrációval hajolt egy bőrkötéses füzet felé és ajkaiba harapva, összehúzott szemekkel, figyelmesen húzta a vonalakat a Charlie álltal kezébe nyomott ceruzával.

Charlie döbbent szenzációval bámult rá. Olyan elragadtatottsággal a szemében... Ámulattal és csodálattal... Kezében egy horgolt sárkány-féle plüssálatot szorongatott és kockás pizsamájában Sirius oldalának dőlve, nagy csillogó szemekkel hol felbámult Mancs arcára, hol pedig a rajzot figyelte.

Bill Sirius másik oldalán ült. Mellkasához húzott lábait átkar már nem mutatott olyan nagy elismerést mint a hatéves öccse. Látszott rajta, hogy próbál látszattra többnek tűnni a sárkányát ölelgető testvérénél. De nagyon ő sem tudta leplezni, hogy mennyire tetszett neki Sirius. Ez olyanféle tetszés volt a szemében, amivel a kisgyerekek néznek nagy példaképekre...

-Oh hagyd őt Jamie... - szólalt meg mellettünk Lils és rosszalló mosollyal pislogott Jamesre. Aki csak nevetett.

-Jól van. Nem bántom. De azt hittem minket jobban szeret.

-Veled van egész nap. - rázta meg nevetve a fejét Lily és közben ő is rápislogott Siriusra. Charlie ugyanis közben belemászott Mancs ölébe, akinek ettől széles vigyorra szaladt a szája, de tovább rajzolt. Hogy aztán átnyújthassa a kis vörösnek a ceruzát. Charlie marokba fogta a grafitot és Sirius térdén támaszkodva előre hajolt, hogy Mancs alkotását folytassa. Szabálytalan vonalakat kezdett húzógatni, de látva gyermeki lelkes elmélyülést... És ahogyan néha hátranézett Siriusra megerősítést várva. Mancs pedig fél szemmel figyelve a kisebb ténykedését Bill felé fordult, akit kevesebb érdekelt a rajz. Ő inkább beszélt. Inkább kérdezett.

-Ja. Nagyon sokat dolgozik. Kupor rájött, hogy Tapmancs iszonyú jó párbajos és nem száll le róla. Tegnap is bent tartotta. - a száját Jamie pedig bólintottam, én pedig hagytam a bögrét az asztalra. Percy rögtön kiszakadt a bősz lapozgatásból és felnézett rám.

-Tudom... - sóhajtottam és lemosolyogtam a kis Weasleyre. Percy válaszul fintorgott és apró kezeivel elkapta az egyik loknimat. Tetszett neki, hogy csigában végződik a fürt.

Jamesnek igaza volt. Mancsot tényleg nagyon bevonták a Minisztériumban. Január első hetében előléptették. És egy hajon múlott, hogy betegyék a Varűn Üldözési Kommandó tagjai közé... De pont ennek a hajszálnak az utolsó pillanatban Kupor gondolta magát és Mancsból csupán Parancsnok helyettes lett. Ami így is sokat számít.

A Minisztériumban komoly rendszer működött. Hierarchikus viszony. Az auroroknál is több osztály volt. És rengeteg feladat. James például sokszor helyszinelt Lilyvel, de sokszor került egy gárdába Manccsal. A helyzet viszont úgy hozta, hogy Kingsley, Frank és Mancs volt helyzetileg egy irodában. James, Lily, Alice és Benji pedig egy másikban. Ez azt jelenti, hogy Kingsleyt, Franket és Siriust mindig előbb küldték a helyszínre, mint Lilyéket.

-Ki fogja Kupor készíteni Tapmancsot. - jegyezte meg halkan Lily felém fordulva. - Nem tudom. Nagyon fura a pasas. És feltűnően félékeny Siriusra. Mégha jóval idősebb is, tapasztaltabb és hatalmilag is felettünk áll... De legalább nem olyan mint a fia. Tisztességes. De olyan keserűen. Csak magával törődik és a saját lépéseivel... Olyanféle... "A cél szentesíti az eszközt"-ember...

-Mancs mesélt róla. - bólintottam és újra Sirius pislogtam, aki átvette a kis Charlietól a ceruzát és tovább rajzolt helyette is. Charlie meg újra némán ámuldozott. Én meg összeszoruló torokkal simogattam meg a hajamat csavargató Percy fejét. - Tényleg be szeretnéd vezetni a...

-A főbenjárókat? - fejezte be helyettem James és arca vészjóslóan komor volt. - Igen. Az az indoka, hogy nélkülük hátrányban vagyunk... Hogyha nem ment eddig a saját eszközeinkkel, az ellenség fegyvereivel kell küzdenünk ellenük. Mert nem számítanak rá. Mert így igazságos.

-És... - hebegtem sápadtan, de Lily halkan közbeszólt.

-Megkérdeztem pár aurort. Nagyon kevesen vallják Kupor nézetét, de van pénze. És a Minisztert a pénz érdekli. Mert szükségük van rá. Ezért engedik be Malfoyt is. És a hozzá hasonló aranyvérű nagyurakat is.

-De nyugi Maszat. - paskolta meg a vállamat Jamie, látva egyre sápadó arcomat. - Nem hiszem, hogy tényleg fogjuk használni őket. Mi biztos nem. És Kingsleyék sem. Malfoy pedig ha kéthetente teszi csak be a lábát hozzánk. Igazán nem is áll meg a Varázsbűn-üldözési Főosztály emeletén. Megy rögtön a miniszteri irodába. Csak párszor találkoztunk vele. Arthurba belekötött, Tapmanccsal pedig mély gyülölettől csöpögő pillantást váltottak, hogy Benji jogosan érezte azt, hogy elé álljon a folyosón, még a jó öreg bolhás rátámad. Látnod kellett volna. - nevette el magát és én is elmosolyodtam. Igen. Ez Siriusra vallt.

-Jaj Lizziem! Szólj, ha már elég volt. - hirtelen Molly tette vállamra a kezét és széles mosollyal pislogott le rám. Percyre gondolt. Aki még mindig a hajamat bűvölte pici baba-kezeivel.

-Dehogyis. Elképesztően aranyos. - válaszol rögtön széles mosollyal. Molly pedig csak hálásan kuncogott.

-Igazán drága vagy tényleg. Köszönöm. - mind a hárman mosolyogtunk Mollyra és végül Lily szólalt meg.

-Mikorra várható a pici? - kérdezte James karjának dőlve és Molly nagy pocakjára pislantott. Mrs. Weasley pedig végül helyet foglalt a másik oldalamon és szeretetteljes mosollyal megsimította a hasát. Arcára volt írva minden. Az anyaság felfoghatatlanul tiszta, gyönyöre... És a hihetetlen boldogság, amit a saját kis gyerekeiből tudott meríteni egy szülő. A saját véréből... Kis emberekből, akik tőle származtak... Akik miatta származtak.

-Pici k . Ketten vannak. - szólt lágy hangon én pedig már megint azon kaptam magam, hogy csodálattal figyelem Mollyt. Ő... Szerette magát... Szerette magát és így szeretett mindenki mást is. És elégedett volt. Boldog.

Weasleyék nem voltak különösen gazdagok. Akárcsak mi. De hasonlóok voltunk. Boldogok. Mert a boldogságunk nem a pénzből, hanem a szívből fakadt... Szívtől szívig... A szeretettől.

-Március-áprilisra írták ki őket... Március vége, vagy április közepe. Még nem biztos. - somolygott Molly.

-Az mindjárt itt van. Istenem. Gratulálunk. - csak csendben figyeltem Molly boldogságtól ragyogó arcát és hagytam, hogy Lily beszéljen helyettem is. Ő sokkal jobban értett, hogyan fogalmazza meg a gondolatait. Az érzéseit. És hogyan mutassa ki, hogy mennyire örülünk Weasleyék boldogságának.

-Ha bármi segítségre szükséged van Mollyra. Én itt vagyok. - szólítottam meg később. James és Lily bementek a nappaliba Remushoz és Mancshoz én pedig a konyhában maradtam, segítek. Molly pedig döbbenten fordult felém.

-Lizzie? - nevette ámultan és letette magát a habzó szivacsot kezéből és először megtörölte a kezeit kötényében hitetlen mosollyal pislogott rám. - Jajj Kis-Csöppöm... Egy kis angyal vagy. Komolyan... De... Én...

-Komolyan Molly. Mindenki körülöttem csinál valamit. És én is próbálok. De a Mungó zárva van... És nagyon-nagyon szívesen segítek a gyerekekkel. Vagy akár a ház körül is... - nem tudtam végigmondani, mert az asszony puha és hatalmas karjai körém fonódtak és Molly magához szorított. Én pedig elmosolyodtam és lábujjhegyre állva vissza öleltem. Molly valóban alacsony volt. De még így is magasabb nálam.

Ölelése... Nos ölelése pedig pont olyan volt, mint Anyué... Vagy Euphemiáé... Egy hosszas, szeretetteljes anyai ölelés.

-Ha szükséged van rám, csak küldj egy baglyot, vagy bármit... Tényleg... - Szélesen, mikor elengedett.

-Aranyszívű angyalka vagy Lizzie. Köszönöm. - súgta felém és kedvesen megsimogatta a szeplős arcomat. - Köszönöm.

Mikor Molly rám parancsolt, hogy menjek már... Mert én is vendég vagyok és nem úgy járja, hogy segítek neki mosogatni... Így mikor én is beléptem a nappaliba, még mindig széles mosolygás csüngött ajkaimon. Végre bátornak éreztem magamat. Hogy meg mertem kérdezni... És még magabiztosnak is tűntem talán... Hihetetlen...

És a mosolyom csak szélesedett, mikor megláttam Mancsot, aki még mindig a szőnyegen ült Charlie és Bill között. És mostmár láthattam a rajzot is. Meseszép, fekete sárkány volt a fehér papíron. Charlie édes kis firkanyomaival. Volt pár aránytalan bogyó egy kör alakú vonalcsoporton belül(talán fészek és tojások) és volt egy hatalmas fejű és hatalmas kezű pálcikaszerű emberféle süveggel a sárkány előtt. Charlie éppen nagy koncentrációval tekergette Mancs bőrkarkötőjét, míg Sirius Billel beszélgetett. Elmélyülten és vidáman.

-Oda menjünk? - kérdeztem Percyt, aki a kezemet markolászva totyogott mellettem. Ügyesen állt már két lábon. És mind a ketten jól jártunk, mert apró növésemmel nem kellett sokat egyikünknek sem nyújtóznia, hogy megfogjuk egymás kezét.

Percy egy ideig szigorúan meredt előre. Mint egy pici baba tud szigorúan nézni. Majd összeráncolta szeplős orrát.

-Nem. Csacsli. - vágta rá végül, mire elnevettem magamat.

-Charlie?

-Hm. - biccentett morcosan. Én pedig ajkaimba harapva kuncogva meredtem rá. És hirtelen megéretettem, hogy miért nem vett soha senki engem sem komolyan. A picik örök átka ez.

-Csacsli. Kell. - következtében ki végül hirtelen és megindult. Amint pici lábai engedték és maga után próbált húzni. Vidáman követtem.

Így kötöttünk ki a földön ücsörgők előtt. Charlie felnézett Sirius órájának elmélyült tanulmányozásából, Bill pedig abbahagyta a beszédet és Percyre bámult. Aki úgy állt meg előttük. Szigorú baba arcával, mint a mérges Kerti Törpök tették Anyu veteményesében.

-Menj el Percy. Ehhez még túl kicsi vagy. - szólalt meg rögtön Charlie durcásan és magához ölelte Mancs kezét, aki ezen felnevetett.

-Nem. Nem vagyok. - motyogta rögtön Percy és Billre bámult, aki megrántotta a vállát.

-De. Percy! Te még túl kicsi vagy a sárkányokhoz. - nyögte Charlie és összehúzta a szemét.

Mancsra néztem. Ajkaiba harapva, a fejét ingatva vigyorgott a kis Weasley testvéreken. És közben mosolygós pillantást vetett rám, amitől éreztem, hogy felforrósodik arcom és mély vörös pírral színezve a szeplőimet. Sirius végül kedvesen megborzolta Charlie lángvörös tincseit. És a füléhez hajolt. Súgott valamit.

És Charlie bosszús arca felvidult.

Így fogadtak be minket. A kicsiket a körükbe. Mosologva odaültem végül Mancs mellé, akinek első dolga volt, kedvesen beledögönyözni az oldalamba. Ölében Charlie nevetett, Percy pedig rágyalogolt a rajzra.

-Na Charlie... Elmondod Bethnek az? - kérdezte vigyorogva Mancs és Charliehoz fordult.

- Mit? - nevettem és átkaroltam mellkasomhoz húzott térdeimet. Charlie bazsalygó mosollyal rám nézett.

-Mi akarsz lenni, mikor nagy leszel Charlie? - kérdezte nevetését visszafojtva Mancs. A kis vöröshajú pedig büszkén kihúzta magát és csak ennyit válaszol:

-Sárkány.

Elnevettem magamat, míg Mancs kedvesen megcsikizte Charliet, aki vékony hangon kezdett kacarászni az ölében.

-És milyen sárkány?

-Magyar Mennydörgő! Amilyet Sirius is rajzolt. - nevette a kis Charlie, Mancs pedig büszkén vigyorgott rám.

-Tudja a nevemet!

-Sirius... Sirius! Sirius! Sirius! - kántálta vidáman Charlie. Mancs pedig felnevetett és újra megcsikizte. Miközben Bill felé fordult.

-Ő Beth... A menyasszonyom.

Bill rámnézett. Majd összeráncolta a homlokát.

-Beth?

-Igen-... - Sirius nem tudta végigmondani, mert Charlie úgy tűnt feléledt. Ugyanis huncut sikkantással felnyúlt és meghúzta Mancs egyik fekete tincsét. Mancs rosszallóan nevetett és tovább csikizte a kis sárkányzsenit, míg a hangos, vidám gyerek kacagás közben újra Bill felé fordult.

-Együtt jártunk a Roxfortba.

Na erre már felcsillant a fiúcska szeme és kíváncsiság ébredt a szempontból felém.

-Én griffendéles szeretnék lenni.

-Tényleg? - kérdeztem rögtön, mert Mancs túlságosan el volt foglalva, hogy elcsípje a viháncoló Charlie grabancát, aki felszökkent az öléből és most nyelvet nyújtogatva próbálta rávenni, hogy fusson utána.

-Kapj el ha tuuudsz... Bibibiiihihih! - Charlie kötekedése hangos nevetésbe fulladt, ahogy Mancs a bokájánál fogva megragadta és sikeresen visszagyűjtötte őt az ölébe.

Billt nem izgatta az öccse ebben a pillanatban, helyette intenzíven bámult rám.

-Tényleg vannak titkos alagutak? Fabian és Gideon is azt mondták... És Sirius is... - elnevettem magamat. Ez a Sirius...

-Igen?

-Igen. És azt mondta, hogy vannak titkos termek... És...

-Ezt biztos, hogy Sirius mondta? - kérdeztem megjátszott döbbenettel és felnevettem, ahogyan Mancs kihasználva azt egy szabad pillanatot, hogy Charlie egy pillanatig kilihegi magát a nevetésből... Belecsippentett a combomba.

-Igen. És azt is mondta, hogy te is tudod... - ráncolta a homlokát.

-Ez a Sirius. Igazi lókötő, ugye? - nevettem, de közben kacsintottam. Ahogyan azt Mancstól tanultam. Bill pedig értette a helyzetet és kicsit még mindig összezavarodva, de elmosolyodott.

-Nem. Inkább vagány.

-Vagány? - kérdeztem vissza döbbent mosollyal és Siriusra pislantottam, aki lihegve ölelte magához a viháncolót, kipirult arcú Charliet. Billt nézte. Nevető szemekkel, széles mosollyal.

-Igen. Olyan akarok lenni, mint Sirius. - bólintott végül a kis vörös, mire újra Mancsra néztem. Döbbent mosollyal figyelte Billt.

-Miért szeretnél ilyen lenni? - kérdezte végül és elengedte Charliet, aki rögtön elrohant hangosan kacarászva a sárkányát szorongatva. Vissza-vissza nézett és nekiment Remus lábának. Majd eltűnt a kanapé mögött. Remusszal csak egymásra nevettünk és míg ő visszafordult James és Arthur felé, én vissza tekintettem Billre.

-Mert-... - kezdte Bill, majd végül megvonta a vállát. - Mert te menő vagy. Olyan menő akarok lenni, mint...

-Szerintem már most menő vagy. - nevette el Mancs magát kedvesen és szelíd játékossággal meglökte Bill vörös fejét. - Már most vagányabb vagy nálam, Weasley.

-T-tényleg? - Bill szeplős arcán édes pír jelent meg és döbbenten bámult Mancs vigyorára.

-Maradj önmagad, kis vörös. A vagányság abból fakad.

Bill csak nagy szemekkel bámult fel Siriusra. Éreztem, hogy mosolyogj kúszik arcomra. Olyan döbbent, hitetlen csodálattal figyelte Mancsot...

És Bill szemében a csodálat csak mégjobban nőtt, mikor a gyűlés után-Molly sikeresen lefektette a kis Charliet és Percyt, de a legidősebb Weasley fiú hajthatatlan volt-... Mancs felkapta a bőrdzsekijét-amin ott villogott az aurorparancsnoki jelvénye... Hát még milyen képet vágott, mikor Sirius Remusszal és Jamesszel való nevetés közben megkereste a motor kulcsát a kabátja zsebében.

-Van motorod? - lehelte Bill döbbenten, aki ott ácsorgott Arthur mellett.

Mancs csak elnevette magát és bólintott, míg rámsegítette a kabátomat. Én meg csak irultam és pirultam tőle. Finoman felhúzta a cipzárt és még a sálamat is megigazította a nyakamban. Éreztem magunkon a felnőttek pillantását.

-És tud repülni.

-Na. Tapmancs. - nevetett fel hangosan Jamie, látva, hogyan lehet egyre nagyobbra Bill szája. De Mr. Weasley is érdeklődve pislogott.

-Repülő motorbicikli?

-Szétszedtem... És kicsit kellett csak bűvölni. Nem bonyolult és... - kezdte vállta vonva Mancs, de Molly hirtelen a szavába vágott.

-Nem. Arthur nem. Már így is tele van a garázs a mugli kütyüjeiddel.

Mr. Weasley nevetségesen ártatlan arcot vágott, most magához karolta morcos feleségét.

-Ugyan Mollykám... - búgta. - Tudod, hogy sosem bűvölnék repülő motorokat.

-Kocsikat annál inkább. - mormogta bosszúsan az asszony.

-Van kocsija? - kérdezte rögtön lelkesedő mosollyal Mancs én pedig összenéztem Jamesszel, aki nevetését elfojtva temette tenyerébe arcát.

- Van. Egy Ford Anglia. A felújításán dolgozom. - kezdte büszkén Arthur magyarázni, de Molly erejesen a szavába vágott.

-Majd elmondod nekik máskort Arthur. Most hagyd a vendégeinket végre indulni. Már késő van.

Hosszas búcsúzkodás követte Mrs. Weasley szavait.

Egy ízben köszöntünk el egymástól és a Weasleyéktől is. Mikor éppen Lily szorítottam magamhoz fél füllel elkaptam, ahogyan Arthur izgatottan odamort valamit Mancsnak, majd hevesen megrázta a kezét.

-Igazán átugorhatnál valamikor. Megmutatom szívesen.

Lily is hallotta, mert szája fülig ért és alig bírta visszafolytani a nevetését, mikor elválltunk egymástól. Szóval elbúcsúztunk. Aztán még vissza-vissza integetve az ajtóban maradt három Weasleynek-Sirius kedvesen megborzolta az ámuló Bill fejét- a mi útjaink is elválltak.

-Vigyázzatok aztán magatokra! - ölelte magához Anyu Mancsot. Már a motor mellett ácsorogtunk és az utolsó búcsú-köröket róttuk.

-Igen. nagyon. - motyogta Euphemia és komolyan bámult fel Siriusra. - Ha bármi hülyeséget csinálsz és bajod esik... Kinyírlak. Merlinre mondom.

Mancs elnevette magát, ezzel Euphemia a nyakába csimpaszkodott.

-És nagyon vigyázz a kis menyasszonyodra is. Lókötő.

Euphemia engem is szorosan megölelt és anyáskodó homlokcsókot nyomott a fejemre.

Siriusszal egymás mellett állva figyeltük, hogyan dehopponálnak el az Odú kerítése mellőll. Lily még integetett, James karját szorítva, mikor a jellegzetes, halk pukkanással ők is eltűntek. Így ottmaradtunk Manccsal ketten.

- Beth...

-Hm? - fordultam rögtön felé. Mancs a motorkerékpárnak dőlve, zsebébe süllyesztett kezekkel bámulta a földet, ami lefelé kanyarodott a falu felé.

-Én... - kezdte végül ajkaiba harapva és zavartan megdörzsölte a tarkóját. Kérdő mosollyal pislogtam rá.

-Igen, Mancs?

-Én... Szóval... - motyogta és lesütötte a szemét. Arcára volt írva, hogy valami nagyon forgott a fejében. Valami megragadt benne.

-Mancs-... - kezdtem óvatosan, de végül megrázkódott, mint egy kutya és eréjesen ajkaiba harapott.

-Najó. Mindegy. Menjünk haza.

Ért mosolyva figyeltem arcátlanul, Sirius sietve a fejembe nyomta a sisakot és az állam alatt babrálva próbálta becsatolni a szíját is.

Nem volt mindegy. Még mindig azzal a zaklatott kifejezéssel, kapkodva próbálta az állam alatt összecsatolni a két szíjrészt. Szemei ​​összeszűkültek, ajkait pedig idegesen harapta. És arca pedig közel volt az enyémhez, ahogyan lehajolt hozzám.

nagyon közel.

Zavartan mosolyodtam el, ahogyan a tekintetünk találkozott és végül óvatosan mégközelebb hajoltam felé. Sirius pedig enyhült arccal ajkait enyémeknek nyomta. Ujjaival arcomat simította és közelebb húzott magához. Sok-hosszú csók után vált el tőlem. És halkan szuszogott ajkaimra.

- Beth...

-Igen? - súgtam vissza kellemesen borzongva, ahogyan a hideg éjszakában mégközelebb húzott magához.

-Nem házasodunk össze idén nyáron?

☆☆☆

A mai fejezet, úgy hiszem, nagyon kellemes és édes hangulatúvá sikerült. Remélem tetszik nektek ♡

Ahogyan azt is várjam, mindannyian jól vagytok :]

A Weasley család újra feltűnt a színen. Korántsem először és biztosíthazlak benneteket, hogy nem is utoljára. Remélem minden Weasley gyerek elég aranyos és karakterhű maradt, mert mindannyiunk szívébe fontos helyen vannak úgyhiszem♡