November harmadikán szerettem volna elsőként kelni. Kávét csinálni Mancsnak az ágyba. Aztán kedves puszikat nyomni arra a tökéletesen gyönyörű arcvonásaira... Ehhez képest... Mikor álmos nyújtózással nagy nehezen kinyitottam, sűrűn rebegtetve összetapadt szempilláimat az ágy közepén találtam magamat, rámtekeredett paplannal... Mancs már nem volt mellettem.

-Mancs? Sirius? - kérdeztem álmosan szememet dörzsölve és elfojtottam egy ásítást. Majd fázósan átölelve magamat nekidőltem a konyhaajtónak. A tervem kudarcba fulladt. Sirius már ébren volt. Több mint ébren.

Vidáman kortyolgatta a kávéját, lazán tartva a bögrét hatalmas kezében és a konyhapultnak dőlve nézegette a mai leveleket. Alexander már a hűtőszekrény tetején tollászkodott Gaffie újjonnan fogott egerének maradványait csipegetve.

Sirius. Sirius gyönyörű pólótlan mellkasától megint heves bukfencekbe kezdett a gyomrom. Az összezsugorodott gyomrom. Arcom kipirult és éreztem, hogy szívem is hevesen kezd el dobogni. Főleg mikor Mancs felkapta a fejét. Fekete tincsei kibillentek arca elől és szélesedő vigyorral bámult rám miközben könnyedén ledobta a leveleket a pultra.

-Szép jó reggelt, Beth! - vigyorgott végül és kacsintott is, feltűnően ajkaiba harapva én pedig lesütött szemekkel, lesülő arccal mosolyogtam mezittelen lábaimra. - Csináltam forrócsokit.

-Mi? - kaptam fel erre a fejemet kikerekedett szemekkel, Sirius pedig nevetve a tűzhely felé bökött fejével. És valóban. A pöttyös kis-lábosunkban ott gőzölgött a selymes, olvadós, sűrű forrócsokoládé. Nem először csinált nekem forrócsokit reggel... De... Egyszerűen nem bírtam megszokni. - Oh... Mancs...

-Azóta még kurzusokat is vettem Hopeytól... Mostmár elvileg tökéletes... De azt a puffadt cukrot neked kell megkeresni. Valami mugli dolog lehet. - magyarázta vigyorogva kávéját szürcsölve, de ekkor már nem bírtam megállni a késztetést és a világ leghatalmasabb mosolyával elindultam felé. Mezittelen lábaimat csípte a jéghideg konyhacsempe... Ami nyáron még kellemesen hűsnek tűnt, de így ősz végén... Nos... Már korántsem volt olyan "kényelmesen" hűtő... Szóval átrohantam a konyhácskán és a következő pillanatban teljes erőmből nekiütköztem Mancs mezittelen felsőtestének, aki csak nevetett és miközben letette a kávéját-féltve a kilöttyenéstől- vidáman visszaölelt. Hatalmas, meleg karjai átfonódtak rajtam, míg egyik lapátméretű kezével pedig kedvesen megborzolta a hajamat.

-Köszönöm Mancs. - súgtam boldogan a bőrébe. Olyan forró volt a testhőmérséklete. Finom bőre csak úgy sugározta a hőt én pedig szorosan lapultam hozzá, melegedve. Kívülről-belülről. És... És még a bőrének is menta illata volt... Hihetetlen. - Te nem fázol?

-Nem. - vágta rá rögtön nevetve és tovább szorongatott. Mondjuk rajta volt zokni... Amit Euphemia kötött neki. Szürke vastag-bolyhos darab. - Te viszont igen, ugye?

Csak nevettem és bólogattam és csak mégjobban hozzátapadtam.

-Boldog szülinapot Mancs. - susogtam végül és végül lábujjhegyre állva nevetésemet visszafojtva megpusziltam a mellkasát. De Sirius nem habozott sokat. Lehajolt hozzám és ajkai édes-keserű kávéízével megfestette az enyémeket is. Ott álltunk sokáig. Most nem mozdultunk sehova. Mancs most nem túrt a rajtam viselt hatalmas pólója anyaga alá, csak szorosan tartott és finoman csókolt. Jobb volt minden forrócsokinál.

-Csináltam neked szülinapi süteményt. Beviheted a Minisztériumba-... - kezdtem volna, de Sirius széles vigyorral a szájamra szorította kezét.

-Nem-nem... - csóválta a fejét pimasz vigyorral. - Ma senki nem megy sehova...

-Hogy érted ezt? - kérdeztem volna, de a hangomat elnyomta ajkaimra szorított forró tenyere. Csak szenvetlen vigyorral nyomta orrát enyémnek.

-Senki sem megy sehova. Úgy ahogy mondom. Egyszer van egy évben szülinapom. A Minisztérium megvár. Minden megvár. És a Mungóban sem fáj senkinek, ha kihagysz egy napot nem?

-Mancs... - kezdtem nevetve, Sirius pedig csak bólintott.

Szóval miután Sirius széles mozdulatokkal a kukába hajította a Reggeli Próféta aznapi számát, kezembe nyomta a kedvenc szivecskés bögrémet, amiben már ott gőzölgőtt a forrócsoki és bevackoltuk magunkat a nappaliba. A kanapén ücsörögve, szorosan egymáshoz lapulva iszogattunk a bögréinkből... És Mancs miután elnyamogott pár tényleg mennyeire sikerült születésnapi sütit rávett engem is, hogy én is ezt reggelizzem. Majdnem bepunnyadtunk egész napra. De aztán Sirius felhúzott és bejelentette, hogy a nincs vesztegetni való időnk. Még kissé kókadt voltam ekkor, szóval volt pillanat, hogy nagy nevetve ő húzta rám a saját nadrágomat, konkrétan fel kellett öltöztetnie, hogy elkészüljünk. De muris volt.

Az "első programpontunk"-hogy Mancs szavaival éljek- konkrétan abból állt, hogy felültünk a motorra és ő kisuhant valahova messze velem... A senkiföldjére... És két óra alatt belémdiktálta a motorozáshoz szükséges alapokat.

-Jó... Beth. Most gyorsíts... Kicsit... Kicsit gyorsabban... Még... Bátran... Ezazz! - nevettem, míg Sirius mögöttem vidáman és büszkén kurjantva hátrahajtotta a fejét. Felé fordultam mire hangosan kacagva szólt rám. - Ne engem nézz Beth! Az utat! AZ UTAT!

Majdnem elestünk. De dél felé már egészen jól ment. Alig ért le a lábam a pedálokra... A megállásnál pedig Mancs tette le a lábát a földre. De ezenkívül egészen profinak éreztem magamat. Főleg mert Sirius olyan büszke volt rám.

-Holdsáp kinyírna most, de a világ leggyügyesebb motorosa vagy Beth. - hízelgett, miközben én kinyújtott nyelvvel próbáltam egyenesbe tartani a suhanó járművet. Majdnem felborultunk megint. Olyan piros lett tőle az arcom és a zavaromban majdnem elrántottam a kormányt bele a susnyásba. Ő meg csak nevetett. Bolond... Imádnivaló Mancs. Még azt sem bánta volna, ha összetöröm a motorját... Olyan csillogó szemekkel kormányozott el engem a vezetés világába, hogy még akkor is a sikerélmény édes íze forgott számban, mikor konkrétan feldöltünk, vagy mikor el sem bírtam indulni... Sirius már azért láthatatlan aranykupákat nyújtott át, hogy egyáltalán el tudtam érni a pedálokat a lábammal... Hát mikor sikerült az első kört megtenni esés nélkül.... Bátor kanyarodással... És a sokadik kör után, már nem is remegett a kezem... A sokadik kör után Mancs már elengedte a kormányt, amit a kezem mellett szorított finoman és kinyújtva kezeit és nyelvét csak nevetett, míg én kisebb szívinfarktust kaptam attól, hogy mennyire megbillent az egész csupán egy kis mozdulattól is.

-Ma van a szülinapom. - emlékeztetett Mancs sokadjára én pedig csak nevettem és zavart puszit nyomtam viduló arcára.

-Ma van a szülinapom, szóval oda most bemegyünk. Mindig ki akartam próbálni ezt a mugli éttermet. - úgyhogy beültünk egy muglik által specializált "gyors-étterembe". Vicces volt. És meglepően finom. Sirius ketchup bajszot rajzolt magának és ismeretlen spanyol akcentussal beszélgetett a sültkrumplikkal. Én meg csak nevettem. Főleg mikor hangos ugatós kacagással az én orromra is kent egy pöttyöt. A muglik csak értetlenül bámultak ránk. Az éttermesek rosszallóan... És a közelünkben lévő asztaloknál pedig feltűnően gyűlni kezdtek a csinos mugli lányok. Mancs azonban még pillantásra sem méltatta őket.

-Azthiszem jó cucc... Ez a kóla-cucc... - jegyezte meg füligérő szájjal Sirius. Már lekerült róla a piros bajúsz... A sültkrumplik is elfogytak. Apropó "kóla-cucc"... A rendelésünket felvevő fiatal mugli lány döbbenten bámulta Siriust aki nevetve nézte a csodabigyóikat az étlapon. Aztán még viccből elkezdett vele flörtölni is, amitől csak mégjobban nevettem. Főleg mikor ártatlan arccal arról kezdett érdeklődni, hogy "a normális emberek milyen normális ételeket esznek itt?"... A mugli lány meg csak bámult rá.

-Te Beth... - szólalt meg Mancs. Már kikerültünk a gyorsétteremből. És telihassal. Az őszi leveleket rugdosva, a hideg ellenére is fagylaltot eszegetve-muszáj volt szereznünk egy csokis-fagylaltot a mugli boltban, nem tudtam ellenállni, Mancs pedig csillogó szemekkel csak lelkesen bólogatott az ötletre... Szóval most ücsörögtünk egy teljesen random, ismeretlen erdő, ismeretlen közepén... Egy ismeretlen tó mellett, egy teljesen ismeretlen kidőlt fának a törzsén és nagy lelkesen, egyszem fa-kanalunkkal lelkesen kanalaztuk a jeges csokoládé fagylaltot. Körülöttünk estek és hullottak az őszi levelek, bele a hűvös tó, hűvös vízébe. És csak azért nem fáztam, mert Mancs mosolya teljesen átmelegített.

-Igen? - kérdeztem rögtön feléfordulva. Sirius ügyesen lenyalta orra hegyéről a csokoládéfagyit, majd rámpislogott.

-Meséltem már neked arról... Hogy... Hogy mi történt tegnap éjszaka?

-Nem... Bocsánat... Olyan későn jöttél, hogy nem tudtalak megvárni... - kezdtem szabadkozni rögtön Mancs azonban csak megrázta a fejét.

-Ne kérj folyton bocsánatot Beth. Konkrétan a kanapén összekuporodva találtam rád... Még jó, hogy nem bírtál ébren maradni. Nagyon későn jöttem haza és-... Nem ez a lényeg! - szakította félbe saját magát szélesedő vigyorral. Én pedig izgatottan kihúztam a szájamból a fakanalat, lenyalva a csokoládéfagyit róla.

-Igen?

-Szóval... Nem fogod elhinni... - kezdte nevetve és felhúzva bakancsos lábát törökülésbe fordult velem szembe. Rögtön követtem mozdulatát. Térdünk összeért.

-Igen? Jajj Mancs... Mondd már!

-Mondom-mondom! - kacagott fel vidáman és előre hajoltva megmarkolta a térdeimet. És izgatottságtól remegő hangom, vigyorogva, sugárzó arccal meredt rám. - Szóval... Képzeld el... Kapaszkodj meg...

-Igen? - súgtam. Már konkrétan szétevett a kíváncsiság.

-Tényleg nem fogod elhinni... - Sirius szünetet tartott. Pont annyit, hogy egy pillanat erejéig köztünk és körülöttünk is néma csend legyen. Lehullott egy falevél közénk. Pont bele a csokoládéfagyi már majdnem kiürült dobozába. Követtem tekintetemmel a levél útját, de Sirius hirtelen megfogta az arcomat és intenzíven belebámult a szemembe. Olyan füligérő szájjal... Aztán hirtelen belesúgott az őszi, hűvös csendbe.

-Tegnap... Tegnap... Beléptem egy zenekarba Beth.

Egy pillanatig bámultam rá. De nem viccelt. Úgyhogy eltátottam a szájamat és felpattantam.

-Hogy mit csináltál? - kiáltottam fel döbbent és lenyűgözött nevetéssel. Leverve a fagyit, bele... Fejjel előre az avarba. Sirius pedig csak hangosan nevetett rajtam. - Mancs! Ez igaz? Szórakozol?

-Nem. Most kivételesen nem. - bandzsította nevetve én pedig rögtön izgatott, széles mosollyal visszakuporodtam mellé és közelebb furakodva megfogtam a kezét.

-Mesélj el mindent!

-Nyugi. - nevette Mancs, de hangja neki is remegett az izgalomtól, szóval felkacagva cuppantottam felé.

-Neked nyugi.

Egy ideig mindketten nevetve-zihálva ücsörögtünk ott. Majd Mancs belekezdett. És minden elmesélt. Hogy sokáig maradt a Minisztériumban, hülye papírokat intézve, aztán mire végzett már tényleg nagyon késő volt... Az utcák arrafelé ilyenkor nagyon kihaltak... Bla-bla... És ment a motorjához, hogy végre hazajöhessen... Hozzám-itt volt egy öt-tíz perces szünet, mert túlságosan hívogató és mámorító volt Mancs vigyorának íze-... Aztán pedig egy teljesen random mugli rábámult. Cigaretta volt a szájában, a hátán gitártokkal, a leírás szerint frankó farmedzsekije is volt... Szóval egy elégmenő mugli férfi rábámult és bejelentette, hogy jó a motorja. És Mancs-magához méltó módon- leállt vele beszélgetni. És vagy fél órán keresztül beszélgettek motorokról, aztán hirtelen elkezdtek a zenéről beszélgetni... És a mugli fiú bejelentette, hogy van egy zenekara... És... Minő véletlen egybeesés... Pont énekest és gitárost kerestek a zenekarba, mert kilépett az előző... És Mancs pontosan tud énekelni és gitározni... És véletlenül pontosan nagyon összeszimpatizált vele a mugli csávó és...

-El sem hiszem Mancs! De hisz ez óriási! - suttogtam lelkendezve, Mancs pedig csak bólogatott. Már nem is találva szavakat a nagy izgatottságában.

-Ugye?

-Annyira örülök! Olyan jó lesz! - vigyorogtam és már kezdett begörcsölni a szám a folyamatos vigyorgástól.

-Jövőhéten már megyek próbára. - bólintott ajkaiba harapva Mancs és csak úgy sütött róla a valós boldogság. Szóval jól elvoltunk. Mint a kisgyerekek, mikor végre szülő nélkül maradnak. Aztán délután, még sötétedés előtt hazarobogtunk-Mancs büszke vigyorral megengedte, hogy egy darabon én vezessem a járgányt-. Pont naplementekor fékeztünk le a ház előtt és Sirius a hátára kapva robogott fel velem a lépcsőkön. Sietnünk kellett. Mert a-nem is igazán- titkos -nem is annyira- meglepetés partija pontosan este hétkor kezdődött. Szóval egy remek sitty-sutty csapatmunkával kicsit rendberaktuk a helyünket.

Sirius feltűnően széles vigyorral húzta ki az ebédlőasztalunkat és egész végig halkan énekelt és táncikált. És néha csak úgy felugrott, vagy csak nevetett, vagy pedig megragadott, jól magához szorított és hatalmas csókot nyomott döbbenten nevető ajkaimra. Határozottan pörgött. Csak nem értettem pontosan mitől. Akarva akaratlan pörgése ugyanis átragadt rám is... És már ketten izgultunk és nevettünk... A... Nemtudommicsodán.

-Miért vagy ilyen izgatott? - kérdeztem tőle nevetve, mire rámmeredt, majd hangosan felkacagott.

-És te? Te miért vagy ilyen izgatott?

-Mert te izgatott vagy. - vágtam rá rögtön, Mancs pedig csak bámult rám. Majd elnevette magát és megcsipkedte az arcomat.

-Én azért vagyok izgatott, mert egy zseni vagyok. Jól mondta Holdsáp. Egy mocskosan mázlista idióta. - nem tudtam miről beszél. Csak egy puszit nyomott az arcomra és ajkaiba harapva szélesre tárta a szekrény ajtaját és el is tűnt benne.

-Nekem is át kéne öltöznöm? - kérdeztem érdeklődve. Mancs ugyanis felvette a kedvenc trapézfarmerjét, amit csak nagy napokon hordott. Mint például a mozis esténken, a születésnapomon. Most a tükör előtt ácsorgott és hol betűrte a farmer derekába a könnyű és lézser megjelenésű vörös, rövidujjú ingjét, hol pedig kihúzta és hagyta szabadon lobogni... Így is úgyis mesterien zseniálisan nézett ki. Főleg a haja. Amit megfésült, ettől sokkal fényesebbnek és puhábbnak tűnt. Hanyagul omolva a szeme elé. Sirius rámnézett ajkain olyan csuda-széles vigyorral...

-Nem. Szerintem a világ legcsinosabb hölgye vagy... Mindenben... Szóval... - kezdte, majd újra elharapta a mondatot és széles vigyorral a zsebébe zsúsztatta a kezét és elém állt. Magabiztos vigyorral felém magasodva. - Na? Lenyűgöző vagyok? Elég megnyerő?

-Mint mindig. - nevettem elpirulva, majd felkaptam a fejemet. - Várj. Kit szeretnél megnyerni-... - kezdtem, de Sirius csak vigyorgott és lehajolva inkább hevesen megcsókolt. Ekkor jött el a pillanat, mikor először éreztem összezavarodottan magamat. Az egész napunk zseniális volt. Több mint zseniális. Annyit nevettünk, hogy izomlázam lett a sok vidám rázkódástól. És Mancs annyiszor csókolt meg, amennyiszer tudott. Csomó mondvacsinált dolgokkal, de ezeket még meg is szoktam tőle... De Sirius... Nem volt az az ember, aki a saját születésnapjára kiöltözik...-jó most egy trapézfarmer és egy könnyű, elegáns, de egyszerű vörös, rövidujjú ing igazán-... És egésznap úgy vigyorgott, mint a fakutya. És olyan izgatottt volt. Lelkesen és kicsit szorongóan is egyszerre... Mint a kviddicsmeccsek előtt. De... Mancs tisztában volt azzal milyen dögös igazából. Milyen dögös csakúgy, teljes valójában... Éppen ezért soha nem kérdezte senkitől, hogy milyen a megjelenése. Tényszerű volt, hogy ő mindig, mindenhogy jól nézett ki... De nem maradt időm megkérdezni, mert már meg is érkeztek az első vendégek.

Lily és Jamest, Frank és Alice páros követte... Aztán Marlene is befutott Mary karjába csimpaszkodva... Kingsleyék is felbukkantak, Benjivel a nyomukban. Peter egy pezsgőt szorongatva nyomogatta a csengőt. Aztán felbukkantak a felnőttek is-vagyis... a nálunk is felnőttebbek-. Anyuék, Euphemiáék... Remus széles mosollyal köszöntötte Mancsot.

Úgy éreztem többször kéne ilyen és ehhez hasonló összejöveteleket szervezni... A halloweeni vacsora után, konkrétan három napon belül újra találkozni és újabb hosszú, vidám órákat eltölteni egymással. Lélekemelő volt.

Szóval gyűltek az emberek, a világ legeslegkedvesebb emberei. És látva Sirius egyre vidámabb, derülő arcát... Magának szervezte a születésnapját, mégis sütött róla mennyire le van nyűgözve, hogy mindenki eljött. A konyhából James és Remus áthozták az asztalt és a székeket a nappaliba, ahol a falhoz tologatva sok-sok növénykémet, facsemetémet és különleges bokorzserzeményeket táncparkett alakítottunk ki. Charlotte és Kingsley azóta is vigyorogva egymásba kapaszkodva táncoltak.

Eltelt egy óra. Aztán kettő.

-Hogy vagytok Tapmanccsal? - kérdezte széles vigyorral Jamie, ott ücsörögtünk a földön két hatalmas, ülőpárnán és míg én Gaffiet simogattam az ölemben, James karjának dőlve, mindketten figyeltük ahogyan Sirius magabiztos vigyorral forgatja a folyamatosan hangosan nevető Euphemiát egy pörgő rock'n'roll számra. Őrületesen ügyesen tudott táncolni... A zene átjárta és olyan könnyedén ropta és közben még Euphemiát is forgatta felemelte. Euphemia pedig annyira nevetett rajta, hogy már konkrétan könnyei folytak a nagy jókedvtől.

-Mi? Hogy érted? - nevettem el magamat és felé fordultam. Lils éppen vigyorogva forgatta meg Remust a tengelye körül. James pedig csak a szájába tömött egy újabb csokissütit.

-Ahogy mondom... - csámcsogta teli szájjal. - Minden oké?

-Igen. - vágtam rá döbbenten összezavarodva, de James hirtelen felállt mellőlem. - Miért kérdezed James... James?

De ekkorra már el is lépett tőlem és széles vigyorral lekérte Euphemiát, aki csak tovább nevetgélt és megkócolva Sirius szintén széles mosolyú fejét kezét már oda is nyújtotta Jamienek. Mancs pedig a következő pillanatban már le is huppant mellém.

-Szia Beeth... - dőlt a vállamra, majd tovább helyezkedett és addig furakodta magát, hogy feje az ölembe hullott. Gaffie pedig fújtatva iszkolt el. De Mancs csak széles vigyorral meredt fel rám. - Bonsoirr... - harapta meg ajkát, mire rögtön elnevettem magamat és kedvesen kisimítottam szeméből tincseit.

-Szia Mancs.

Sirius egy pillanatig nagy szemekkel mosolygott rám, majd feltápászkodott és az asztalhoz lépve megkaparintotta a Lángnyelv Whiskeyt és két poharat halászott elő.

-Kérsz Beth? - egy ideig pislogtam rá, majd elnevettem magamat és csak bólintottam. Miért is ne. Sirius pedig nyelvét kinyújtva megtöltötte a finoman szikrázó, lángvörös itallal a két kristálypoharat. Majd visszatekerte az üvegre a kupakot és visszahuppant mellém. - Ma kell a bátorság.

Nem tudtam megkérdezni, hogy pontosan mire is értette a kijelentését... Tekintve, hogy így is jóval bátrabb volt valamennyiünknél. Szóval nyitottam volna a szájamat, de a kezembe nyomta a poharamat és nevetve bámult rám.

-Na? Koccintunk?

-Boldog szülinapot. - mosolyogtam sokadszorra is rá szélesen és közben a pohara felé emeltem a sajátomat. A két kis pohárka finom hanggal koccant össze, majd Sirius utoljára rámvigyorgott, majd a szájához emelte sajátját és hátrahajtva fejét már le is hörpintette a sajátját. Figyeltem, ahogyan kecses ívű ádámcsutkája liftezett egyet, ahogy legurult a torkán az alkohol, majd Sirius elkapta a szájától a kiürült poharat és füligérő szájjal meredt rám.

-Nem kell meginnod Beth. Van más is... - kezdte kedvesen látva a habozásomat, de végül csak megráztam a fejemet és tőle látott mozdulatokkal hátrahajtottam a fejemet és ügyetlenül legurítottam a torkomon az italt.

-Blah. - nyögtem végül ki rögtön, ösztönösen. Mancs csak nevetett döbbent grimaszomon. Nem először próbálkoztam már alkohollal, de továbbra sem bírtam hozzászokni ahhoz a maró és égető érzéshez, ami végigsepert az egész nyelőcsövemen... A szájüregem pedig konkrétan úgy éreztem füstölög tőle. Az alkohol keserédes íze pedig még mardosta a nyelvemet, ahogyan kínomban nevetve átadtam Mancs felémnyújtott kezébe a kiürült poharamat.

-Kemény vagy. - bámult rám kacagva és tekintete csak csillogott felém, majd elcsendesült vigyorral közelebb hajolt hozzám. - Na? Érzed már?

Pislogtam rá. És valóban. Lassan érezni kezdtem a forróságot a mellkasomban és szájam kókadtan felfelé rándult. Majdnem olyan érzés volt ez, mint mikor megcsókolt... És bár Mancs ajkai részegítőbbek voltak ennél, a whiskey is-töredékét adva csak vissza- furcsa mámoros érzetbe vonta a mellkasomat.

-Igen... - súgtam végül elmosolyodva. Nem ittunk annyit... Az a kis pohárka bőven nem tudott levenni a lábunkról. Csupán melegebb volt és egyre inkább nehezebben tudtam ellenállni annak, hogy megcsókoljam Sirius bársonypuha ajkait.

-Na gyere Betty! Táncoljunk! - pattant fel végül Mancs nevetve én pedig piros arccal fogadtam el a kezét. Most egy Bowie szám szólt. Mancs új kedvenc száma... We could be heroes... Just for one day...

Sirius pedig vidáman már meg is pörgetett a kezemnél fogva és alig hagyva, hogy egy lépésnél is távolabb sodródjak tőle, már meg is ragadta a derekamat és visszahúzva magához ezennel már velem fordult meg tengelye körül. Liftem gyomrozott... Vagyis gyomrom kellemesen liftezett, ahogyan finoman belemarkolva a combomba profikat megszégyenítő ügyességgel hátrahajtott, majd visszahúzva magához újra megpördített zoknis lábujjhegyemen. Vele volt a legjobb táncolni. Hiába.

Az est folyamán táncoltam ugyanis Remusszal, Jamievel, Peettel, Kingsleyvel és még Benjivel is... Őrült kortáncot jártunk Lilyvel, Marlenével, Aliceval... Még Frank is vidáman megpörgetett egyszer-kétszer... De Manccsal... Manccsal volt a legjobb...

-Túl sok az ember? - kérdezte halvány mosollyal Remus. Összefont karokkal, kicsit dideregve álltam meg mellette a teraszon. És rögtön közelebb húzódtam hozzá. Ma sem felejtette felvenni a védjegyévé vállt nagypapás pulcsik egyikét. Alóla az elegánsság kedvéért kilógott egy halványkék színű inggallér, de így is teljesen Remusos volt. Rem pedig rögtön kedvesen magához karolt. Némán bólintottam felé. Amin csak mosolygott. - Szerintem is. Kellett egy kis friss levegő.

-Min gondolkozol Rem? - kérdeztem végül halkan. Egy ideje már kint álltunk a teraszon. Hajunkba kapott a kellemesen lassú szél... De hideg volt. Remus pedig a korlátnak támaszkodva bámulta az éjszakai London fényeit.

-Nem is tudom... - motyogta végül és felém pillantott. - Hogy mikor nőttünk fel...

-Szerintem még mindig gyerekek vagyunk. Csak nagyobb gyerekek. - ezen felnevetett.

-Ja. Főleg Tapmancs féle nagyra nőtt gyerekek. Ugye?

-Valahogy úgy. - súgtam mosolyogva és tétova pillantást vetettem visszafelé. Anyu most éppen Manccsal táncolt. És arcára volt írva, mennyire élvezi ő is... De kicsit jól esett végre a csend... És a kettesben való magány. - De már Mancs is... Kezd... - nem tudtam befejezni. Remus pedig rámmosolygott.

-Igen. Ők is megkomolyodtak. De talán ez az élet rendje. Nem?

-Úgy beszélsz mintha bármelyik nap az utolsó lehetne. - nevettem el magamat grimaszolva, de belémfolytódott a nevetés, látva Remus gondterhelt arcát. - Remus... Hé... Túléljük.

-Nem biztos Elle... Ez sosem lesz biztos... - motyogta és feltúrta csokoládébarna tincseit.

-De igen. Lehet biztos. Ha mindannyian vigyázunk egymásra... Eddig is sikerült.

-Volt hogy hajszálon múlt. - húzta el a száját rögtön. Egy ideig csendben pislogtunk egymásra. Szomorúan meredtem fel rá.

-Remy... Ígérem, hogy túléljük, jó? - fogtam végül meg kezét. Neki is olyan nagy keze volt mint Mancsnak. De Remus tenyere érdes volt és halványszínű hegek húzódtak rajta.

-Túléljük? - kérdezte és arcán szomorú kifejezéssel visszafordult a város éjszakai látványa felé. - Honnan tudod?

-Érzem... A szívemből. Hiszel nekem?

-Próbálok. - nyelt nagyot és továbbra sem nézett a szemembe.

-Ejnye Holdsáp. - zendült fel mögöttünk egy nagyon ismerős, bársonyos bariton hang. Én kicsit megrezzentem, de Remus csak a válla mögött hátrapillantva pislogott a mögöttünk ácsorgó Mancsra.

-Bocs Tapmancs. Hangulat-gyilkos vagyok... - kezdte végül fintorogva, de Mancs csak elnevette magát. Hangja könnyed volt és dallamos és kedvesen megszorítva Remus vállát közénk lépett.

-Dehogy vagy Holdas. Csak gondterhelt. Mind azok vagyunk.

-Te nem félsz a haláltól? - szakította félbe hirtelen Remus felé fordulva, mire Mancs meglepetten csukta be a száját. Már nem virított arcán vigyor, de nem is tűnt elkomorodottnak. Csak elgondolkozva tette hatalmas kezeit a jéghideg vaskorlátra és ő is végigsimította tekintetét az éjszakán.

-Nem... Nem mondanám... Vagyis... Én nem a haláltól félek... Nem attól, hogy én halok meg... - jegyezte meg és végül halkan szitkozódva zsebébe nyúlt és a következő pillanatban már az öngyújtója kattant és a szájába nyomott cigarettaszál halvány parázslással a végén, vékony füstcsíkot húzott a sötétbe. Rápislogtam Remusra, aki türelmesen várta a választ tőle. Mancs pedig végül rekedten folytatta.

-Nem attól félek... Hogy mi vár azután... Hanem attól, hogy kit hagyok magára... - morogta és rámpislogott. Elnehezült mellkassal figyeltem, ahogy kihúzta a szájából a cigarettát és kifújta a füstöt. - És ha már itt tartunk attól jobban félek kit fogok elveszíteni a háború során.

-Nem engem. - vágtam rá rögtön, mire mindketten rám meredtek. Remus lesütötte a szemét, Mancs pedig elmosolyodott.

-Legyen úgy. - olyan kedvesen simogatta meg a fejemet, hogy egy pillanatra igazi kiscicának éreztem magamat. Aztán Sirius a fülem mögé tűrt pár göndör fürtöt és visszafordult Remus felé. Arcán már pajkos mosoly virított. - Na gyerünk Holdsáp. Nem is akarod megosztani velünk a remek hírt?

Remus arcán is végre mosoly futott végig, majd szerényen megvonta a vállát.

-Lehet, hogy találtam magamnak munkahelyet.

-Tessék?! De hisz ez csodálatos! Remus! - Mancs csak elnevette magát, míg én lelkendezve Remy nyakába vetettem magamat. Aki csak zavartan mosolygott. - Milyen helyre? Mit csinálsz? Mióta?

-Lassíts Bethem. - nevetett Mancs, de olyan kedves hangon, hogy tudtam még ő se gondolta komolyan a lecsillapításomat.

-Egy iskolában... Mugli iskola... Általános... - magyarázta Remus és halkan elnevette magát kikerekedő szemeim láttán. - Semmi komoly... Matematikát fogok tanítani... Kicsit olyan mint a számmisztika, csak egyszerűbb... És ezek még kisgyerekek, szóval csak az alapokat kell és-...

-Jajj de jó! Remy! - sikkantottam és szorosan magamhoz öleltem. Ő pedig csak elnevette magát. Még álltunk ott hárman egy ideig. Sirius elszívta a cigarettáját és alighogy a csikk a hamutartóba került kinyílt a terasz ajtaja és Euphemia dugta ki rajta vidám mosolyú arcát rajta.

-Gyertek... Tortázunk! - Sirius erre felkapta a fejét. Ajkaiba harapott és míg Remus elindult az ajtó felé lopva feltúrta fekete tincseit, megigazította vörös ingét és lesimítva a ráncokat rajta mélyen beszívta a levegőt, aztán ki.

-Jólvagy Mancs? - kérdeztem pislogva rá. Megrezzent és döbbenten kapta rám a pillantását. Mintha teljesen elfeledkezett volna arról, hogy én ott maradtam kint mellette. - Mancs?

-Jólvagyok. - vágta rá szélesedő vigyorral és hangja rekedt volt és megremegő az izgatottságtól.

-Biztos... - kezdtem volna, de sebesen bólintott.

-Biztos Beth. Most pedig menjünk. Mary biztosan mennyei tortát csinált és... - ragadta meg a vállamat és maga előtt tolva kormányozott be a lakásba. Vállam mögött még elkaptam, ahogyan utoljára rábámult az ablakban kirajzolódó tükörképére. Hirtelen nem értettem miért lett ilyen roppantúl izgatott. Megigazította a haját. Sokadjára. Aztán egy mozdulattal fel is túrta gyönyörű fekete tincseit. És sebes gyorsasággal két féle mosolyt próbált el tükörképe felé. Egy visszafogott somolyt és egy vad izgatott vigyort.

-Mi van veled? - képzeltem döbbenten nevetve. Hogy levezesse a feltűnően szétáradó izgalmát finoman szökdécselt mellettem egyet kettőt és kinyújtotta karjait. Felfelé és szét... - Mancs?

-Tényleg semmi. - lökte meg a fejemet kedvesen és a következő pillanatban már ragyogó arccal Jamesék mellé lépett. James pedig kedvesen megpaskolta a vállát.

-Mi ütött belé? - kérdeztem magamtól halkan Marlene mellé állva, aki csak ártatlan vigyorral megrántotta a vállát.

-Fogalmam sincs. Mindig ilyen lökött volt nem? - nevette el magát Marley, aztán szájára csapta a kezét. Nem pislogtam felé, ezért nem láttam őszinte, kaján képét.

-Lils... - kezdtem és gyorsan átléptem Lily mellé, aki Remus mellett ácsorgott.

-Igen Ellis? - kérdezte rögtön magához karolva. Ő is olyan fura bazsalygással meredt rám. Aztán hirtelen megragadta a kezemet. - Gyere. Hozzuk be a tortát.

Nem tiltakoztam. És míg Lily elkezdett a konyha felé húzni sebesen elkezdtem neki hadarni.

-Lily... Mi van Manccsal? Mondott nektek valamit? Bármit? Olyan... Olyan furcsa mostanában... Kicsit... Mármint nem baj... Csak... Olyan... Olyan mintha arra várna, hogy ma történjen valami fura... Csak... Én...

-Nem tudom miről beszélsz. Szerintem olyan mint mindig Elle. - szólalt meg fapofával Lily és közben pálcája végén lobbanó apró lánggal elkezdte meggyújtani a sajttortán sorakozó, tizenkilenc gyertyát.

-Megkérdezte tőlem, hogy elég meggyőző-e délután... Valahova készül, vagy...

Lily csak összeráncolt szemöldökkel fordult felém.

-Szerinted... Szerinted...

-Ha arra gondolsz, hogy találkozik ma este egy másik lánnyal... Ha erre akarsz kilyukadni... - nevette el magát döbbenten és elfújta pálcája hegyén lobogó kis lángot. És megrázta a fejét. - Nyugi Elle... Nem megy sehova. Nélküled.

-Mi? Lily... Miről beszé-... - kezdtem, de Lily hirtelen felkapta a tortát és a szavamba vágott. Kicsit olyan lehurrogó stílusban.

-Kapcsold le a lámpákat Ellis, kérlek.

Ajkaimba harapva inkább teljesítettem kérését és lekapcsolva a konyhában a lámpát a nappaliban is lekatintottam, amitől egy csapásra elnémult az egész szoba. James nem mesélte tovább a viccét és a következő pillanatban Lily a kezembe nyomta a gyertyafényben úszó tortát és vigyorogva a vállamra téve a kezét elkezdett befelé tolni.

-Boldog szüüüliiinaaapoooot! - kezdte énekelni lelkesen Marlene, és a következő pillanatban már mindannyian vidáman fújtuk a köszöntőt, én meg ügyetlenül, kicsit inogva a hozzám képest elég nagy torta alatt, hagytam, hogy Lily kedvesen elkormányozzon az asztal felé. Mancs meghatott és izgatott vigyorral ácsorgott az asztal mellett és utoljára hátratúrta a tincseit. És keze remegett. És ha Lily nincs mögöttem, biztosan elejtem a tortát... Vagy megbotlok.

Jóég... Mi van vele? Valami... Valami baj van? Mancs... Én... Ő...

Azért énekeltem és próbáltam szélesen mosolyogni közben. Rá. Felé. Euphemia hangosan énekelt és elkezdett tapsolni, de közben feszülten bámult Mancsra. Remus is rámeredt. Várakozóan és ajkaiba harapva. James meg csak a vállára szorította a kezét és vigyorogva tátogott neki valamit...

Sokadjára énekeltük újra... A "Boldog szülinapot" és mikor már mindenki tapsolt és a torta is landolt Mancs előtt úgy éreztem valami elkezd fogyni. Mintha az idő elkezdett volna fogyni... Mintha egy láthatatlan homokóra fordult volna meg előttünk. Mary a körmét rágta, Marlene szája elé kapott kezekkel nagy szemekkel bámult Mancsra. Frank és Alice hol egymásra pillantottak hol pedig Mancsra... Utoljára énekeltük újra a refrént...

-Boldog szüüüliiinaapoooot! - daloltuk együtt utoljára, aztán mindenki tapsolni kezdett.

-Boldog születésnapot Tapmancs! - rikkantotta James a levegőbe, többen követtük kiáltását.

-Kívánj valamit! - sikkantotta Marlene a tortára mutatva és megragadta Mary karját. Konkrétan feszültnek tűnt. Ahogyan mindenki. Összezavarodottan pislogtam körbe. Anya Euphemiával egymáshoz szorulva, szorították egymás kezét, Apa mosolygott. Fleamont megigazította szemüvegét. Mi van velük... Én... 

Lily pedig hirtelen megszorította a kezemet, de mire hátrafordultam felé, már nem volt mögöttem, hanem Aliceék mögé sietett.

-Gyerünk Tapmancs. Kívánj valamit! - verte hátba Jamie őt, noszogatóan. Mancs pedig ajkaiba harapva a torta felé hajolt. A gyertyák alulról világították meg arcát. - Ne mondd ki hangosan.

És akkor. Akkor pontosan ütötte a falióra a kilencet. Mancs születésének óráját. Sirius erősen lehunyta a szemét. Mégközelebb hajolt a gyertyákhoz, amik vidáman lobogtak... Nagy levegőt vett. Aztán pedig... Hirtelen kinyította összeszorított szemeit és elhajolt a gyertyáktól.

-Tapmancs... - kezdte dühösen vigyorogva James, de Sirius hevesen megrázta a fejét és ellépett az asztaltól. Keze már nem remegett annyira és zavart, de hatalmas vigyorral újra megrázta a fejét.

-Nem. Ezt... Ezt nem... Később... Én... Most... Igen... Igen, most. - magyarázta össze-vissza, majd idegesen felnevetett, hogy a következő pillanatban a szájára csapja a kezét.

-Komoly vagyok. - kiáltotta és a következő pillanatban megkerülte az asztalt és azon kaptam magamat, hogy Sirius előttem fékez le. Arca hihetetlenül döbbenetben, rémületben és vidámságban úszott egyszerre. Nem tudtam eldönteni, hogy el fog-e ájulni, vagy hisztérikus kacagásban fog kitörtni...

-Beth... - kezdte hosszasan kifújva a levegőjét. Kihúzta magát, lopva megtörölte kezeit nadrágjában és zsebébe nyúlt. - Megtennéd... Hogy... - folytatta nevetéstől és hitetlen örömtől elcsukló hangon, aztán ajkaiba harapot. És mégegyszer áttapogatta a zsebeit. - Basszameg. Bent hagytam. Várj. Várj meg itt. Jó?

Azzal újra sebesen türelmetlen és ideges mozdulatokkal feltúrta fekete tincseit és elrohant. Konkrétan elrohant. A hálószobánk felé. Olyan sebesen csapta ki az ajtót, hogy megijedtem konkrétan magára szakítja az egészet.

-Jézusom... - súgta Marlene, mire felé fordultam. Tenyerébe temetett arccal bámult Mancs után. De nem csak ő. Euphemia az ujjait tördelte, Lily megbotránkozott képpel nyögött fel, James pedig csak döbbenten röhögte el magát.

-Mi-mi folyik i-... - kezdtem volna döbbenten, de ekkor Sirius félbeszakított. Hangos csörömpöléstől kísérelve átesett a hálószobánk küszöbén, majd fel nevetve talpra ugrott.

-Jól vagyok! - kezdte, majd folytatta. Sebesen. Zihálva. Rózsaszínedő arc színnel és közben a kezeit a háta mögé rejtette és megindult felém.

-Mondhatsz nemet. Szóval mondhatsz nemet. Ha akarsz... De inkább ne... Kérlek... Vagyis... Csak ha szeretnél... Sőt... Hát... Igazából... Tényleg mondj nemet... Csak... Bocsánat... Kicsit izgatott vagyok. - köhintette megremegő hangon és valamit elejtett, ami halkan koppant mögötte a sötétben, de nem láttam, hogy micsoda, mert gyorsan felszedte. Aztán újra visszafordult felém és a tarkóját megmaszírozva folytatta a hadoválást. - Szóval ne hagyd... Magadat befolyásolni... Én... Csak... Örülnék... Nekem is új... Tuti nem így készültem... Nem tudtam, hogy ez lesz, mikor... Mikor... Igen... Csak... Én... Háború van... De... De nem kell sietni... Lehet túl gyors... Lehet tényleg túl gyors vagyok. Mindig túl gyors vagyok. Basszameg. Hol tartottam? - meredt rám felzihálva én pedig döbbenten pislogtam rá. Miről beszél? Mancs? Jól vagy?

-Tapmancs azt akarja kérdezni-... - kezdte röhögve James, de Lily tenyere élesen csattant a száján. Mindketten feléjük fordultunk. És tekintetem először siklott végig a barátainkon. Mindenkit narancsos vélhomályba vont Mancs szülinapi tortáján táncoló gyertyák kedves fénye. Tekintetem pedig megállapodott Remuson. Olyan tiszta tekintettel, bátorító mosollyal bámult Sirius felé. Anyu pedig felzokogott?

-Mancs? - kezdtem és felé fordultam. Azt szerettem volna kérdezni, mégis mi folyik itt... Mégis mi történt... De a hangom elcsuklott.

-Oké. Akkor most... - lehelte Mancs visszafolytott lélegzettel és a szemembe bámult. Arcán hatalmas, kezelhetetlen, de hitetlenül zavart vigyor virított.

-Így... Így letérdelek... - súgta a nagy mozdulatlanságba és továbbra is bámult a szemembe és csakugyan féltérdre ereszkedett előttem.

-Mancs... - hebegtem magam elé újra, de Sirius ekkorra már rózsaszín, de ragyogó arccal kinyitotta a kezei közt eltűnő kis dobozt, aminek tartalma halványan megcsillant a gyertyák fényében.

-Khm... - köhintette végül és csálé vigyorral meredt fel rám. - Beth... Izé... Leszel a feleségem?

-Ühüm... - bólogattam rögtön elcsukló hangon. Nem tudom. Hírtelen úgy éreztem sírás folytogatja a torkomat. De nevetni szerettem volna. Vagy elájulni... Vagy repülni. Egyszerre akartam hátratántorodni a döbbenettől és előre, karjaiba dőlni a hitetlen örömtől. Végül csak ajkaimba haraptam és könnyektől csillogó szemekkel, füligérő szájjal hevesen bólintottam újra. - Igen Mancs... Igen... Igen... Ezerszer igen...

-Tényleg? - nevette el magát és felpattanva két keze közé szorította arcomat. - Tényleg Beth?

-Igen Mancs! - nevettem el én is magamat elcsukló hangon és az első forró cseppek felszántották az arcomat. - Merlinre... Igen Mancs... Igen, igen, igen és igen...

-Komolyan? - kérdezte újra döbbenten nevetve és az ő arcán is legördült egy könnycsepp.

-Komolyan. Igen. Nagyon.... Nagyon komolyan... A legkomolyabban... - súgtam elpityeredve, de közben szám fülig ért. Bolond Blöki... Bolond Blöki... Bolond Blöki és Blökiné...

-Akkor... Én... Köszönöm? - és csak nevetett. Hangja csilingelőbb volt, ugatósabb és boldogabb... És közben arcán legördült pár újabb csepp, miközben döbbenten kacagva megragadta a bal kezemet és felhúzta rá az apró kis csillaggal díszített gyűrűt.

-Bolond vagy te... - kezdtem nevetve, de diadalittas mámorban úszó képpel a szavamba vágott.

-De a te bolondod Beth. Örökre. - és csak nevettünk és közben kósza könnycseppek gördültek le arcunkon. Sirius pedig magához szorított.

Anya zokogott, Apába kapaszkodva. Aki ugyancsak döbbenten nevetett csillogó szemekkel.  Euphemia szája elé szorított kezekkel potyogó könnyekkel nevetett össze Fleamonttal, aki a nevetésével küszködő Jameset tartotta magához, szorosan karolva. Lily döbbenten mosolygott és zöld szemei könnyekben úsztak. Úgy dőlt neki Remusnak, aki elégedetten és büszkén figyelt minket. Arcán széles és hálás mosollyal... Egy néma gratulációval... Alice ábrándos mosollyal némán tapsolt felénk, Frank pedig felé pislantott. És tekintete elárulta gondolatait. Vágyait. Benji elragadtatott szájtátással bámult minket. Kingsley pedig a fényképezőgépemet szorongatta nevetve. Peter már fapofával mártotta ujját a tortába, míg Marlene nevetve dőlt rá az elképedten kuncogó Mary vállára.

-Gyere Sirius... Elolvadnak a gyertyák. - szólalt végül meg Charlotte nevetve.

-Nem érdekel. - vágta rá rögtön Mancs és olyan széles vigyorral bámult a szemeim mélyére... Merlinre.

-Boldog szülinapot nekem. - súgta még nevetve, miközben körülöttünk egyszerre csak továbbindult az élet. Mindenki tapsolt, Benji fütyült, James kiabált, Lily felkapcsolta a villanyt, Mary már szelte a tortaszeleteket. Tekintetem összeakadt Anyuéval. Könnyei mögül szélesen és büszkén mosolygott rám...

Oké. KÉt nagyon-nagyon fontos hozzáfűznivalóm lenne ezzel a résszel kapcsolatban. Vagy három. Vagy négy. Először is. Nagyon nagyon nagy késztetést éreztem arra, hogy Sirius a tortába tegye bele a gyűrűt... Mert ő... Tudjátok. Nos elég lökött, hogy ezt tegye :] (Nem is tudom mikor láttam ilyen videót, hogy a csávó az eljegyzési gyűrűt elrejtette valami szendvicsben és a barátnője, miközben ebédelt, ráharapott, vagy nem is tudom. Kész őrület. De így hozzájuk illik, nem? Na mindegy. Végül így is elég Mancsosra sikerült a megkérés. :) 

Szóval Mancs és Beth végre, véglegesen is bele vannak zúgva egymásba, még akkor is, mikor fejük felett komoly varázslóháború dúl. Apropó háború... Talán túl könnyen is mennek a dolgok, nem? Túlságosan egyszerűen és boldogan... 

Jó. Nem vészmadárkodom itt, de na. Ez az igazság. Sosem lehetünk felkészülve igazán, a nagy tragédiákra. :( 

Szóval lassan már sűrűn benne járunk a nyári szünetben. Csodálatos, nem? Ti mit csináltok? Hogy vagytok? Fesztiválok? Balaton? Vagy inkább külföld? Inkább otthon pihentek, filmeket nézve a hűvösben, vagy inkább úton vagytok folyton? Meséljetek, kíváncsi vagyok, ki hogy van. Úgy is túl régen sikerült igazán beszélgetnünk.  :]

Remélem a mai rész is elnyerte tetszéseteket és élveztétek olvasni Sirius zavart esetlenkedését. Szép dolgot kívánt szülinapjára, az tuti. :3 

Búcsúképpen egy kis theme song, mielőtt elfeljtenénk <3

https://youtu.be/psJ1cHm_su4

"Run and tell your mama
I want you to be my bride
Run and tell your brother
Baby, don't run and hide
You make me dizzy, Miss Lizzy
Girl, I want to marry you"

:]