-És most? - súgtam halkan. Körülölelt bennünket a titkos átjáró sötét félhomálya és zavart mosollyal, ámuló szemekkel pislogtam fel Mancs arcára. Ajkain csak a szokásos... Megszokhatatlanul elragadó féloldalas vigyor csüngött és még ebben a félhomályban is ki tudtam venni szemei játékos csillogását és huncut rebbenését.

-Mit "és most"? - kérdezte vissza halkan, nevetését visszafojtva és hatalmas forró tenyerei derekamra simultak, szorosan, amitől libabőrös lettem és megborzongva, egyre szélesedő mosollyal bámultam továbbra is fel rá. - Most nem lesz semmi Beth. Csak élvezzük a jelen pillanatot, nem?

-De. - hangom halk volt és megremegő a zavartól és válaszul bátortalanul közelebb húzódtam Mancshoz. Arcomra pedig újra felgörbült a mosoly. - De. Igazad van Mancs.

-És... Mit szólsz? Túl vagyunk rajta. - nevette el magát én pedig felkuncogtam a vidám, csilingelő, dallamos kacaján. Ünnepélyes vigyorral meredt le rám és közben kényelmesen nekidőlt a falnak, magával húzva engem is. - Túl vagyunk mindenen Beth. Kész. Ennyi volt. Mit neked RAVASZ... Mit neked Minnie...

-És most? - ismételtem meg újra és Sirius karjai között úgy éreztem nem igazán tudnék elbizonytalanodni a félelmetes jövőképektől gyötörve. - Szerintem várnak ránk a klubhelyiségben...

-Kit érdekel. - vágta rá Mancs rögtön és most már vigyora fültől fülig ért, míg azok a hatalmas tenyerek felkúsztak derekam mentén és a végén arcom két oldalára tapadtak. - Igazán túlélik nélkülünk. Eleve is már két hete mást sem csinálunk csak velük vagyunk. Hét éve. Én most veled szeretnék lenni. Te pedig énvelem. Szóval kibírják. Tudnak ők ünnepelni és bulizni nélkülünk is, nem?

Elnevettem magamat, arcom forróságából pedig biztos voltam benne, hogy olyan piros vagyok mint Mancs nyakkendője. Sirius csillogó szemekkel meredt le rám és közben továbbra is tenyerei közt fogta arcomat.

-Nem hittem volna, hogy pont te fogod egyszer ezt mondani... A híres parti-arc... Sirius Black...

-Te sokkal jobb parti vagy, mint amit ezek ott művelnek. - csippentette meg kedvesen arcomat, mire újra felnevettem. - És amúgy is... Erősebb hatásod van mint a legjobban ütő Lángnyelv-Whiskeynek, pedig az Odgen féle tényleg tüzes.

-Ez egy bók volt? - kacagtam fel hangosan, míg ő újra megcsipkedte az arcomat. És közben vadul vigyorgott.

-Még milyen bók... Ha te lennél az alkoholom alkoholista lennék. - kacsintotta ajkaiba harapva, mire nevetve bámultam magabiztos, vidám vonásait.

-Tapmancs... - kezdtem nevetve, de a szavamba vágott.

-Sőt... Cigaretta helyett egésznap ajkaidat szívnám, ha tehetném. - cuppantotta rögtön.

-Állj le! - kiáltottam rá, de előre hajolt és orrát vigyorogva enyémnek dörzsölte.

-Dehogy állok... Szédülök bűbájosságodtól.

-Sirius... - kezdtem dühösen vigyorogva, de kezeit a szájamra szorította. Szürke... Ezüstként csillogó szemeit vidáman összeszűkítette és újra közelebb hajolt.

-Kicsit ki vagy pirulva. Te vagy legszebb rózsája virágoskertemnek.

-Na mostmár tényleg elég volt! - susogtam tenyerébe, de válaszul csak tovább nevetett és míg az én arcom egyre pirosabb lett hátrahajtotta a fejét.

-Imádlak zavarba hozni Beth. - nevette, majd jókedvűen beleharapott alsóajkába több-kevesebb sikerrel elfojtva vigyorát és figyelte pirosló arcomat, míg tenyereivel elengedve arcomat újra derekamat szorította. - Nagyon-nagyon... - mormogta élvezettel én meg rosszalló, vöröslő mosollyal meredtem vissza szemeibe.

-Nagyon értesz hozzá... - motyogtam végül és lesütöttem szemeimet, míg ajkaim tovább görbültem felfelé. - Túl jól Mancs... Annyira, hogy az már veszélyes...

-Kinek, mh? Nekem? Nekem aztán nem-...

-Mancs. - nevettem el magamat és visszapillantottam tekintetébe. Gyomrom összezsugorodott attól a tekintettől, amivel engem figyelt.

-Jó. Befejeztem. - mosolygott és finoman kisimított pár tincset arcomból. Ajkain mosoly biggyedt, de szemeivel elmélyülten mustrált engem. - Meg szeretnélek csókolni.

Tovább pirultam és bár gyomrom éppen pici madártojás méretűre zsugorodott csupán pillantásától, ösztönösen közelebb lapultam hozzá. Egyik tenyere derekamra tapadt, másikkal viszont finoman nyúlt állam alá.

-Nagyon. - tette hozzá és megnyalta ajkait.

-Mancs... - kezdtem zavart mosollyal, de nem tudtam végigmondani, mert közelebb hajolt.

-Most. - súgta ajkaimra, de szemeivel továbbra is enyémekbe mélyedt. - Jó?

-Jó. - vágtam rá és elnevettem volna magamat, de Mancs előre lendült és hevesen az enyémeknek nyomta ajkait. Elakadó lélegzettel hunytam le a szememet, míg a hátamra csúszó, hatalmas keze, aminek egyszerre volt érdes és puha tapintása, elégedetten gyűrte meg a blúzomat, míg könnyedén mégközelebb húzott magához.

Merlinre. Hogy... Hogy ezt sose lehet megunni?

Próbáltam nem nagyon szélesre húzni a szájamat, míg lábujjhegyre állva átkaroltam Mancs nyakát. Szívem vidáman kalimpált torkomban, ünnepélyes ritmusra ütve dobjait és annál vidámabb táncba hívva lábait. Kezeim remegtek a gyönyörűségtől, szemeim megrebbentek, arcom pedig mégjobban kipirult. Mancs ajkai is megrezzentek az enyémeken, gyanúsan felfelé billenve, de egy pillanatra sem hagyták ott az enyémeket és míg a jobbkeze a derekamat szorongatta. Elégedetten gyűrve blúzomat és egyre közelebb szorítva magához, a másikat finoman tapasztotta szeplős arcomra.

Selymes tincsei belegabalyodtak ujjaimba. Fekete, hullámos fürtjei már meg sem próbáltak a hajgumija férfias kontyába simulni, hanem könnyedén hullottak onnan ki és ami a tarkójára hullott... Hozzáférésem volt.

Mancs egyre hevesebben csókolt és a következő pillanatban már csak arra eszméltem fel, hogy alám nyúlva nekiszorított a titkos átjáró hűvös falának. Mellkasom mellkasának feszült és ahogyan vállai magasodtak fölöttem és újra belegyűrt blúzomba, végül döntöttem és felnyúlva egy mozdulattal kihúztam a tincseit rabulejtő hajgumit és beletúrtam azokba az Isteni fürtökbe.

Halk sóhajjal haraptam vissza Mancs ajkát, míg ő egyszerű mozdulattal félrerúgta a földre ejtett táskáját az útból, hogy mégszorosabban hozzámpréselődhessen a szűk átjáróban. De amint ez megtörtént, hirtelen hangosan megnyikordult valami a jobboldalunkon... Én összerezzentem, Mancs pedig dühösen elhajolt tőlem, de... De késő volt.

-Most megvagytok! - fröcsögte Friccs az alagút bejáratában állva, hatalmas lámpását magasra emelve világított be aranysárga fénnyel a félhomályt megtörve és arca torz vigyorba fordult. - Black és Lupin. Év eleje óta erre várok.

Ajkaimba harapva pislogtam a gondnok kárörvendő vigyorára, míg Mancs felettem káromkodások hosszú sorát morogta orra alatt. Hát. Most az egyszer valóban sikerült elkapnia...

-Na gyerünk... Lóduljatok. - Mrs. Norris felnyávogott lába körül dörgölőzve, Mancs pedig dühösen ellépve tőlem felkapta a táskáját. Tehetetlenül léptünk ki az átjáróból. Még mindig piros volt az arcom és ziháló a lélegzetem. Lesütött szemekkel igazítottam meg félrcsúszott nyakkendőmet és felgyűrődött szoknyámat. - A híres Tekergők...

Mancsra pillantottam. Kócos hajjal, kivörösödött szájjal. Elképesztően jól nézett ki és ahogyan visszapillantott rám. A dühös grimaszát féloldalas vigyorral megtörve sejtettem én is hasonlóan festhetek. Tulajdonképpen mindegy. Kit érdekel, hogy a gondnok elkapott? Alig egy nap és már itt sem leszünk.

-Mit kaptok most azért, hogy egész évben... - nem tudtuk meg mit mondott Friccs kárörvendő vigyorgással, mert elnyomta hangját Mrs. Norris elégedett dorombolása. Mancs lopva rávicsorított, morogva, hogy egy pillanatra tekintete villogóvá vállt. Mrs. Norris pedig érezve a hatalmas, éjfekete kutyát benne felborzolta szőrét és dühösen fújva inkább beelőzte Fricset.

-Meneküljünk? - kérdezte végül Mancs lusta vigyorral és zsebébe süllyesztette kezeit.

-Adjuk meg neki ezt a röpke örömöt. - nevettem el magamat halkan, Sirius pedig vigyorogva biccentett.

-Három év alatt sikerült neki egyszer.

-Fogd be a szádat Black! - reccsent rá rögtön Friccs, mire Mancs angyali ártatlansággal feltette kezeit.

-Ülljenek le. - tárta ki előttünk a jól ismert gondnoki iroda ajtaját és megvárta, míg Mancs lazán leveti magát az egyik rozoga székre én pedig mellé telepedtem vonakodó pillantást vetve a falra szerelt bilincsekre. - Nos nézzük... Takarodó utáni kijárás... Szemtelenkedés... És az a rengeteg minden amit három év alatt összeszedtek maguknak. - morogta és közben sebesen írt a kihágásaink nagykönyvébe.

Najó. Kicsit erős kijelentés volt Mancs részéről, hogy három év alatt csak mostanra sikerült csak elkapnia... De tény... Ha azt néztük... Az esetek hány százalékában... Mikor sikerült néha-néha nyakoncsípni párosunkat... Vagy négyesünket-ötösünket... Legtöbbször McGalagony volt a megtalálónk és őálltala kötöttünk ki Friccsnél. Szegény gondnok nem tudott velünk bírni...

-Igazán várhatott volna még egy picit... Tudja... Egy nagyon bensőséges pillanatot zavart meg... - kezdte könnyedén Mancs és lopva lejjebb nyomta tallárja zsebében a kikandikáló Tekergők Térképének kibukkanó fehér szélét. Friccs nem volt kapó szavaira. Ellenben McGalagonnyal aki rendre visszaszájalt ilyenkor. De szeme felvillant a könyvből és Mancs zsebére tapadt.

-Mi van a zsebében Black?

-Párdon? - nevette el magát Mancs, míg én ajkaimba haraptam.

-Mi van a zsebében Black? Az a papír. - reccsent rá Frics rögtön. - Mutassa!

-Ja... Hogy ez... - Sirius ajkain vigyor virított, miközben magabiztosan kikapta zsebéből a Tekergők Térképét. - Csak egy pergamen Uram. Látja?

-Kérem. - vágta rá rögtön a gondnok összeszűkítve véreres szemeit. Mancs derűs mosollyal értetlenül bámult rá.

-De hisz... Ez csak egy pergamen... Miért...

-Adja ide. Most. - förmedt rá Friccs, mire elkaptam Siriusról a szememet.

-De...

-Kérem.

-Nem. - jelentette be dacosan Mancs és vissza akarta tenni a zsebébe, de ekkor Friccs szemei megvillantak.

-De. Gyerünk. Most.

-De nem szeretném. - fonta maga előtt össze a kezeit Mancs és összeszűkítette a szemeit. - Személyes. Az Anyukámé volt. Aki már meghalt Uram. Fontos nekem.

-Nem érdekel Fiú. - förmedt rá Friccs és felállt székéből, míg ráncos, koszos kezeit Mancs felé nyújtotta. - Adja ide. Most. Vagy megyek és szólok McGalagony professzornak. El lesz ragadtatva, hogy megint magukba futottam.

-Kérem Friccs Úr... - kezdtem én is halkan, de a gondnok megunta a várakozást és egy pillanat alatt ciccentett egyet. Szürke pamacsfolt villant, a következő pillanatban pedig Mrs. Norris fújva ráugrott Mancs térképet tartó kezére. Sirius felmordult.

-Idióta bolhazsák! - kezdte dühösen, majd feljajdult, ahogyan a macska karmait bőrébe méllyesztve, éles fogaival hüvelykujjába harapott. Mancs felugrott és próbálta lerázni magáról az állatot. Széke hangosan reccsenve borult hátra. - Hé! Szállj le rólam! Rohadék!

Döbbenten pattantam talpra én is, de mielőtt feleszmélhettünk volna Mrs. Norris elégedetten, szájában a Térképünkkel Friccshez ugrott.

-Ez nem igazságos így! - zihálta dühösen Mancs és vérző hüvelykujját bámulta összekarmolt alkarjával együtt. - Az az enyém. Csak egy pergamen. Mi a fenéért...

-Elkoboztam. Ha "csak egy pergamen lenne" nem védené ennyire Black. - vihogta Friccs kárörvendően és könnyedén bevágta a "Különösen veszélyes elkobzott tárgyak" feliratú szekrénybe. Tátott szájjal néztem végig ténykedését, míg Mancs dühösen felkiáltott.

-Hé! Ez csak egy kibaszott pergamen, ne már, hogy... - nem tudta folytatni, mert Friccs torz vigyorral meredt ránk.

-Takarodó van Ms. Lupin és Mr. Black. Jobban teszik ha elhúznak lefeküdni. Holnap hámozhatják a krumplit az utolsó vacsorájukra.

Konkrétan kitett minket az irodájából. Én még mindig döbbenten ácsorogtam a folyosón, míg Mancs arcán első ízben jelent meg vigyor.

-Kit érdekel. Elkérem Ágas köpenyét és egy pillanat alatt megvan. Ennyi az egész.

Döbbenten nevettem el magamat tettrekészségén, de közben helyeslően bólogattam és míg Mancs a klubhelyiségbe vezető úton a "nyomorult" Mrs. Norrist szídta és a "hülye" Friccset, aki olyan hangulatromboló volt. Az eredeti tervhez hozzászőtt még egy adag trágyagránátot, egy adag fekete festéket és pár robbantó varázslatot, de... De nem jutottunk messze a heves ötletelésben...

-Zsenik vagytok! - nevette James, mikor Mancs dühösen elmagyarázta neki a dolgot. A kandalló előtt ült Lily és Remus között, egy jó adag vajsört kortyolgatva.

-Tessék? - kérdezte értetlen vigyorral Mancs, miközben zsebébe süllyesztette kezeit. - Azt hiszem nem értesz jól Ágas. Az elmúlt pillanatban Friccs Úr elkobozta a Térképünket, amin másfél évig dolgoztunk... A Térképünket... Kemény munkánk hihetetlen gyümölcsét és...

-Ennél jobb módot nem is találhattunk az örökítésre Tapmancs. Érted?

Mancs arca először megnyúlt a döbbenettől, majd szépen lassa átrendeződtek az arcvonásai és elképedt, de széles vigyorral lassan bólogatni kezdett.

-Ágas... Ez nem is olyan nagy baromság...

-Miről beszéltek? - szóltam közbe értetlenkedve, mire Mancs rögtön rámpillantott és az arcán lévő vigyor kiszélesedett, majd a következő pillanatban közelebb lépett hozzám. Tekintetétől megborzongtam, vigyorától pedig tovább pirult az arcom. Mancs pedig huncutul csillogó szemekkel a fülemhez hajolt.

-Egy csókért cserébe elmondom. - súgta ajkaiba harapva. Kerek szemekkel kaptam felé fejemet és most közelről bámultam bele játékosan fénylő szürke, ezüstös tekintetébe. Orra majdnem enyémet érte és ajkait beharapva jelentőségteljes pillantással, elsötétülő szemekkel az enyémeket kezdte el szórakozottan szemlélni. - Ha már Friccs így megzavart... - kezdte halkan féloldalas vigyorral és újabb milimétert zárt be köztünk. Elakadó lélegzettel pislogtam bele szemeibe, arcom pedig tűzött a vörösségtől. Megrebbenő szempillákkal hunytam le a szememet, ahogyan Sirius gyakorlott mozdulatokkal a mindig szemem elé kunkorodó tincsek egyikét fülem mögé illesztette. - Na?

-Jézusom. Tapmancs! - az szakított ki, hogy James grimaszolva közénk vágta kitárt karjait, sorompóként zárva Mancsot el tőlem és azzal a lendülettel szét is tolta párosunkat. Vörös arccal, hevesen dobogó szívvel sütöttem le a szememet, míg Mancs elnevette magát és megdörzsölte tarkóját. - Ezt... Ezt ne itt. Kérlek.

-James. - szólt rá rögtön nevetve Lily, akin látszott, hogy nem zavartatja magát. Sőt. Mosolya arról árulkodott, hogy még örül is... Jamie pedig rögtön bosszús arcot vágott.

-Most mi van? Nagyon tetszik nekem is, hogy végre felnyílt a szemük, meg minden... De... Na. Azért ne előttünk essetek így egymásnak.

-Nem is estünk egymásnak. - nevette el magát Mancs én pedig lopva Remusra pillantottam, aki a könyve mögül árgus szemekkel bámult ránk. Nem tűnt dühösnek. Kíváncsian méregette párosunkat, hol Mancson, hol pedig rajtam állapodva meg tekintetével. Sőt. Szája sarkában halvány mosoly bujkált és atyáskodó szeretettel szólalt végül meg.

-Nyughass Ágas. Minden sarokban smárolsz Lilyvel. Ezek ketten pedig... Igazából én nem is láttam azóta őket csókolózni, vagy ilyesmi. Szóval előbb magadat állítsd le és aztán dirigálj.

Remus megmondta a tutit. Mint mindig. Ha nem is beszélt annyit mint Mancs vagy James, ha kinyitotta száját szilárdan megfogalmazott, találó gondolatokat osztott meg és megint megkapta a "kis-csapatunk-bölcse" díjjat. Sokadjára a hét év folyamán.

-Holdsáp megmondta. - nevette el magát Mancs, mire csúnya pillantást kapott a szemüveges barátunktól. És közben kényelmesen leült az egyik fotelbe és mielőtt kettőt pisloghattam volna, már kis csomagként, apró gombóccá gömbölyödve találtam magamat az ölében, Mancs pedig olyan széles mosollyal bámult le rám, mint a legdrágább kiscicákra. Úgy is éreztem magamat, mint egy kölyök cica. Összegömbölyödve, szorosan lapulva a legkedvesebb emberedhez egy kellemesen kihűlt klubhelyiségben a kandalló előtt, egy nagyon puha fotelben. Zavartan felmosolyogtam rá, míg ő szokásához híven ujjára tekerte egyik kunkori tincsemet.

-Akkor elmondod? Miért nem megyünk a Térképért? - súgtam végül minél halkabban és csak szemem sarkából érzékeltem, hogy mind a három barátunk minket figyel még mindig. És velük együtt a fél klubhelyiség is. De. Mancs mellett nem igazán tudtam másra figyelni.

-Majd. A csókom után. - vigyorodott el újra Mancs, miközben elengedte a hajamat, majd szorosan magához szorított, hogy mégjobban eltörpültem csak ölelésében. Felnevettem, ahogyan kényelmesen összenyomott karjai között és Mancs is vigyorgott, ahogyan újra-és újra megtapasztalhatta milyen pici vagyok hozzá képest.

-Amúgy tényleg Tapmancs. - James szakított ki minket a vigyorgó, nevetésünket elfojtó szemkontaktusból, mire Mancs nevetve elnézett rólam a szemüveges felé, én pedig kikandikáltam egyik hatalmas karja fölött, orromat tallárjába nyomva a mentás illatot szimatolva. Jamie már megint mosolygott. Több volt mint valószínű, hogy csak Mancs agyát akarta húzni a balhézással. - Holdsápnak igaza van. Maszattal sosem smároltok nyilvánosan. Miért?

Mancs elgondolkozva, halvány mosollyal lepillantott rám. Én még mindig a biztonságot nyújtó karjaiból fonódott fészekből pislogtam ki a külvilágra. Ahogyan Lily James vállára döntötte fejét és közben a... a fiú?... Férfi?... Izé... Tekergőtársam ujjaival babrálva néha-néha felpillantott. Remus letett az olvasásról és a könyvét ölébe ejtve érdeklődve pislogott ő is felénk... Egyszerűen... Olyan meghitt volt az egész.

-Hogy miért?... - ismételte meg Mancs, majd végül ajkaiba harapott. - Nem tudom. Mármint... Egész nap csókolgatnám...

Ezen elnevettem magamat, Mancs drága mosolya pedig kiszélesedett, de folytatta.

-De... De... Nem is vagyunk titkok... De nem is vagyunk bohócok... Mármint. Mindenki tudja jól, hogy Beth nem pálya egyikük számára sem. Mert ő már az enyém. Vagyis... - Sirius elnevette magát, majd megrázta a fejét. - Nem. Nem az enyém. De... De jól tudják, hogy bárkinek kecsesen betöröm az orrát, ha Beth után lődörög nem túl tisztes szándékokkal...

-A te szándékaid tisztesek? - kérdezte közbe nevetését elfojtva Lils és ellökte James kezét, amivel bele akart csiklandozni az oldalába.

-Sokkal tisztesebbek, mint a hülye... - kezdte morogva Mancs, de Remus felnevetve a szavába vágott.

-Jól van Tapmancs. Értjük. A lényeget.

-A lényeget? - vigyorodott el újra Mancs és lepillantott rám. - Mi a lényeg Beth?

-Hm? - kaptam fel a fejemet, mire vigyora kiszélesedett.

-Mi a lényege Beth annak, hogy nem a Nagyterem közepén csókollak agyon?

-Nem tudom... - válaszoltam végül zavartan egy kis gondolkozás után, mire Mancs elnevette magát, majd vissza pillantott Jamesre.

-Mi a lényege? Én sem tudom. De Beth azt hiszem nem azért van itt, hogy ország-világ előtt lekapjam. Mármint... Rajtam kívül senkire sem tartozik milyen mennyei, mikor Beth megcsókol, szóval... Mármint... A végén még mégtöbb idióta pasas figyel fel rá... És erre semmi szükségem. Már így is elegen fordulnak utána a folyosón én meg nem győzöm befenyíteni és lemorogni a képükről a bőrt, de... Valami ilyesmi. Meg azért... Nem igazán... Nem igazán tudom, hogyan kell ezt az egészet kezelni... Mármint. Tudjátok, mennyi futó-csajom volt egy időben... De Beth annyira más... Annyival szebb... Annyival... Annyival másabb... És annyival jobb. Nem is lehetne hasonlítani azokhoz... Akik... Akik... A nyomába sem érnek. Mármint. Nem azt mondom, hogy ők borzalmas emberek... Csak Beth... Annyival nekem valóbb... Annyival szerethetőbb... Annyival ölelhetőbb és annyival... Imádnivalóbb... És... Mikor még közös titkunk volt nem volt nehéz ez, de... De... Most... Tartozom annyival Bethnek, hogy mindenhogy éreztetnem kell vele, hogy fontosabb holmi... Holmi... Kalandnál? Nem tudom... Csak... - hunyta le a szemét nagyot nyelve és elkínzott mosollyal nekidöntötte fejét a fotel háttámlájának. - Csak... Szeretném jól csinálni... A legjobban... Tökéletesen... Bocsánat Beth, ha néha nem megy...

-Jajj Mancs... - kezdtem rögtön lebbigyedő szájjal. De Remus csendesen közbeszólt.

-Nem kell tökéletesen Tapmancs. Semmi sem tökéletes. És... És remekül csinálod. Komolyan. Tudom, hogy sok elvárást pakoltunk rátok... Főleg rád. Bocsánat ezért. De... Tényleg hülye voltam. Olyan dolgokat vágtam sokszor a fejedhez és... És... Csak szeretném, ha tudnád... Már abból látszik, hogy melletted van a legjobb helyen húgom... Már csupán ebből. Hogy mennyire magasra teszed a lécet ezzel szemben Tapmancs. Szóval ezen ne stresszeld magadat. Már értem, hogy... Hogy miért szervezkedett annyit Anya és Euphemia. - Mancs kinyitotta a szemét és hitetlen mosollyal, döbbenten meredt Remusra, aki csak bólintott felé. - Szóval gyerünk Tapmancs. Így tovább, mert jól csinálod.

Sirius lepislantott rám. Én pedig próbáltam a mosolyomba sűríteni mindazt, ami hirtelenjébe összesűrősödött fejemben és szívemben. Mármint. Mancs még a legapróbb pillantásával is fontosnak éreztetett, de a sok kimondatlan válasz, a sok kimondatlan, megfogalmazhatatlan kérdésre. Ilyen egyszerűen bukott ki Mancsból. Egyik este, a csendesen, nyugalomban ünneplő klubhelyiség egyik foteljébe süppedve. Megint csodáltam. De olyan mélyen, hogy nem is lehetett azt egyszerű szavakba fojtani. A szívem beleremegett és megtelt a forró anyagú, krémes mézzel, amit egyszerűbben... Még egyszerűbben is csak imádatként lehetne leírni és... És csak pislogtam fel rá, elszoruló szívvel, kitágult szemekkel és megremegő mosollyal. Merlinre. Ilyen csodálatos embert nem is találhattam volna rajta kívül. Mert Mancs úgy tudott szeretni, mint senki más. Én pedig... Úgyhiszem. Úgy tudtam viszont szeretni, mint senki más.

Mindig annyit várt el magától. Rengeteg dolgot. És nagyon, nagyon, nagyon ritkán mondta is ki néma elhatározásait. De... Végül csak ajkaimba haraptam és a túlszédült szívem miatt hatalmasra tágult, könnyesedő szemekkel végül csak mégszorosabban simultam bele hatalmas karjainak védelmező falába.

-Hát. Azt hiszem... Ezt megbeszéltük. - nevette végül el magát. Nevetése akárcsak az én szívem túlcsordult mézes boldogsággal és szeretettel és míg olyan lehetetlennél is szorosabban ölelt magához engem, Remusra pislantott. - Köszönöm Holdas. Tényleg.

Remus csak mosolygott. És megvonta a vállát. Szerény viszakozás jeléül, hogy "igazán semmiség", de James széles vigyorral a kimondatlan szavaiba vágott.

-Rohadt mázlista vagy Maszattal Tapi. A világ második legjobb nője a tiéd. Lily után persze. - Mancs hitetlenül nevetett, én pedig kacagva tenyerem mögé rejtettem-már amennyire szoros karjai fonódó kuckója közt tudtam- vöröslő arcomat.

-Tudom Ágas. Tudom. - vigyorodott el végül Mancs és mikor tekintetünk véletlenül találkozott ajkaiba harapva kacsintott. Arcom a vörös legsötétebb árnyalatába pirult és újra tenyerembe temettem arcomat, míg ő bosszús, de édes nevetéssel meredt le rám. - Ó te... Beth... Csak kacsintottam.

-Tudom. - motyogtam szörnyülködő kacajjal a tenyerembe majd kipislantottam ujjaim rései mögül és belebámultam ezüstjeibe. - Még kérek pár évet, hogy beleszokjak.

-Kapsz. Rengeteget. - nevette Mancs rögtön, de James vigyorogva megrázta a fejét.

-Ne hidd Maszat, hogy ez olyan könnyen fog változni.

-Ettől tartok én is. - dünnyögtem és együtt nevettem velük, míg Mancs kacagva megrágcsálta a fülem hegyét. Ezen pedig mégjobban nevettem.

***

-Beth... Ébren vagy? - súgta Mancs a sötétben. A fiúk szobájában néma csend uralkodott. Peter horkolása törte meg egyedül. Remus halkan lélegzett, James pedig néha motyogott valamit álmában, de nem lehetett kivenni, pontosan mit...

-Ühüm... Te is? - kérdeztem vissza mosolyogva és karjai szorításában felé fordultam. A félhomályban kirajzolódott Mancs alakja. Ahogyan hullámos, kusza, fekete tincsei, a sötétben csillogó szemei elé hullottak. És ő is mosolygott. Mosolyogva meredt rám, majd végül felkönyökölt a párnájára és úgy meredt le rám.

-Nem tudsz aludni, vagy felébresztettelek?

-Nem tudok aludni. - válaszoltam halkan és csak pislogtam rá. Olyan jól nézett ki a félhomályban.

-Én se... - kezdte suttogva és szórakozottan ujjára csavarta egyik kunkori tincsemet. - És... Szeretnénk aludni, vagy...

-Nem. - vágtam rá vigyorra húzódó szájjal. Halkan felnevetett.

-Ez a beszéd Beth. - súgta Mancs is, majd végül visszafeküdt a párnájára, de továbbra is tincseimet tekergetve a baldachinos ágya plafonjára bámult. Én is így tettem. - Na? Holnap van a legutolsó napunk itt...

-Ne is mondd Mancs. - sutyorogtam és közelebb húzódtam hozzá. - Ne is mondd.

-Én... Túl furcsa. - sóhajtotta halkan és mikor felé fordultam tovább bámult felfelé. - A Roxfort volt egy ideig az otthonom. Aztán Mamusék után a második, de... De... Olyan nyilvánvaló volt, hogy minden évben visszajöhetek ide és az lehetek aki... Az lehettem igazán, aki... Akivé nőni akartam és... És... Minden borzasztó nyár és téli szünet után itt mindig ölelő karokkal vártak. Vártatok. Aztán pedig a borzasztó szünetek csodálatos szünetekké változtak, de így is mindig visszatértünk ide. A kiindulópontra. És visszaültünk a padokba. Bármennyire volt nehéz és könnyű és... Jesszus Beth. Jövőre már nem leszünk itt. - szakadt ki belőle döbbenten én pedig finoman megfogtam hatalmas kezét, amivel tincsemet csavargatta. Finoman megszorítottam és rámosolyogtam.

-De Mancs... A Roxfort itt marad. Mi pedig egymásnak.

-Tudom. De akkor is furcsa. - nevette el magát grimaszolva, majd újra felsóhajtott. - Egyszerre van gyomorgörcsöm és repülésre kész szárnyam.

-Azt hiszem fel kéne nőnünk. - súgtam felé összenyomódó torokkal. Mancs azonban csak közelebb húzott magához és a sötétbe súgta szavait.

-Dehogy kéne Beth. Dehogy kéne. 

Hát. Újabb mérföldkőhöz érkeztünk együtt.
Megint régen volt fejezet és ami a legrosszabb régen voltam "én" is. Azt hiszem már három fejezet óta nem tudtam jelentkezni és reagálni a kommentjeitekre. :(

Kicsit sok volt most minden. És tudom, hogy nem csak nekem, hanem mindenkinek is. A tavaszi szünet messze van és kicsit nehezen bírjuk a tempót. Legalábbis én, azthiszem.
De most újra itt vagyok. Sikerült visszatölteni a haldokló telefonomra a wattpadot. (ja:D olyannyira haldokló volt, hogy még a messengert is le kellett szednem:)
De most visszatértem. És kicsit nehezebb most itt írni nektek, kicsattanóan, könnyedén, mert tudom, hogy a következő fejezetek már nem lesznek kicsattanóak és könnyedek...

A Tekergők ezennel befejezték a Roxfortot. És késznek érzik magukat kilépni a nagyvilágba...
Csak azt felejtették el, hogy még nem elég nagyok ehhez a nagyvilághoz.

Köszönöm, hogy egy újabb fejezet erejéig velem tartottatok. Pihenjetek sokat és élvezzétek a jó időt!

Hatalmas ölelést mindenkinek, aki ezt olvassa <33

Ui:. Remélem azért tetszett :]