-Ne! - löktem el magam azonnal a faltól, döbbenten. - Ne, ne, ne, ne... - dörömbölten azonnal, Barnes pedig meglepetten mérte végig a csukott lift ajtót.

-Klausztrofóbiás vagy? - kérdezte gúnyosan.

-Nem, James Buchanan Barnes fóbiám van - fordultam felé döbbenten, mire azonnal felnevetett és megdörzsölve arcát rázta meg a fejét.

-Te sosem változol.

-Te sem. Mimdig ugyanolyan unalmas maradsz, hogy a sors kényszerít, hogy bent ragadj egy liftben - rángattam az ajtót.

-Mi lenne, ha... - hajolt el mellettem, benyomva a vészcsengőt. - Először ezt próbálnád?

-Istenem, meg fogok halni - döntöttem a hátamat a falnak.

-Ne aggódj, mindjárt jönnek értünk.

A mobilomat elővéve próbáltam sms-t küldeni Starknak. Vagy igazából bárkinek, csak hogy a mobilom semmilyen térerőt nem talált.

-Hogy lehet hogy az egyik legnagyobb, legpénzesebb playboy guru tornyában vagyunk és nincs térerő a liftben?! - idegeskedtem fel alá sétálva.

-Ha már itt vagyunk, el is mondhatnád, mit láttál - dőlt a falnak komor tekintettel.

-Ó, te meg elhallgathatnál, mégsem teszed. Attól tartok mindkettőnknek csalódnia kell - járkáltam fel alá.

-Jhonson ez nem vicc. Segíthetnék.

-Még is mivel? - pördültem meg azonnal. - És pont te?

-Munkatársak vagyunk, nem ellenségek - nézett végig rajtam.

-Én ezt nem egészen így látom - néztem a karórámra. - A francba.

-Reméltem, hogy ezt mondod - nyomta be újra a vészcsengőt.

-Mennyi idő telhetett el szerinted? - söpörtem el a hajam fújtatva.

-Nem tudom de jöhetnének már, kezdesz az agyamra menni - dünnyögte a vészcsengőt nyomkodba.

-Menj arrébb - álltam oda, Ő pedig táskáját leejtve ült le a falnak támasztva hátát, s nézett fel rám.

-Meddig szenvedsz még? - kérdezte.

-Én legalább próbálkozom - szisszentem rá az ajtót feszegetve. - Istenem, itt halok meg - fogtam a fejemet.

-Ne aggódj, Jhonson. Te úgy sem félsz semmitől - vont vállát.

-Nem de te annál inkább idegesítesz. - ültem le. - Ó istenem, elmennek nélkülünk! - feszengtem.

-Örülj neki - vont vállat.

-Beszélnem kell Wandával.

-Miről? Csak nem arról, amit láttál? - vigyorgott rám.

-De, képzeld arról - vigyorogtam vissza. - Kérdéseim vannak.

-Talán itt az ideje, hogy beszélj róla - hunyorodott el.

-Mond Barnes, téged miért érdekel ennyire? - emeltem fel a fejem.

-Hiszen Te nem félsz semmitől. Ezért vagy itt, nem? - biccentette oldalra a fejét gúnyosan. Mert téged semmi nem érdekel.

-James. Mi lenne, ha egyszer végre leszállnál rólam? Mi bajod van? - néztem rá komolyan. - Miért nem tudsz békén hagyni? - kérdeztem dühösen.

-Tudod, az a véleményem rólad, hogy téged semmi nem érdekel igazán. Semmi. Nem érdekel, mi lesz holnap, nincs semmilyen terved az életre, nincs semmi amiért aggódnál. Nincs semmi, ami érdekeljen, mindent könnyedén eldobsz. Saját magadat is.

-Tessék? - kérdeztem döbbenten.

-Blair, ezért vagy itt. Mert Stark ezt látta benned. A vakmerőséget. Téged nem érdekel, ha valaki meghal. Az sem, ha te halsz meg. És Ő ezt annak tudja be, hogy nem félsz semmitől. Valójában csak egy nagyzoló, önző és önfejű kislány vagy, aki nem azért megállíthatatlan mert jó lenne, hanem azért mert... Mert nem tudja minek mekkora ára van. Nem jó vagy Jhonson. Hanem tudatlan - vágta hozzám, Én pedig döbbenten néztem mélyen a szemeibe. - Nem merész vagy. Nem bátor, vakmerő, vagy tehetséges - sorolta. - Hanem érdektelen.

Döbbenten néztem a fém karú gúnyos szemeibe. Azonnal felpattanva tenyereltem újra a vészcsengő gombra, ugyan is éreztem, ahogyan a düh elkezd nőni a mellkasomban, s torkomban egy gombóc keletkezik.

-Mond, ha ennyire borzalmasan gyűlölsz Barnes, s hozzá teszem teljesen jogtalanul, miért engedted, hogy felvegyenek a csapatba? Miért? Tudtommal a szavazat joga neked is meg volt adva. Nem Stark, vagy Nick Fury erőszakolt ide be, hanem beengedtetek! - fordultam hátra dühösen. - Miért vagyok itt?

-Én nemet mondtam. - nézett fel, Én pedig döbbenten néztem le rá, ám akkor a lift ajtó kinyílt, s szembe találtam magam az aggódó szempárral. Tony és Steve állt előttünk, ám Én csak elnézést kérve siettem el köztük, táskámat vállamra kapva.