December.

A karácsony, Mikulás, mindenféle ünnepek hónapja, hóval, hideggel és szeretettel megtömve.

Az én decemberem hideg része James Buchanan Barnes volt. Na jó, a homloka forró volt és a testhője is, de a két keze fagyos mint a jég. És épp az ágyamban pihent.

-Hagyjál már, Te őrült nő! - kiáltott rám mérgesen.

-Edd meg! - nyomtam a szájába a kanalat.

-Nem akarok enni! - dulakodott.

-De megeszed! - szedtem újra a levesből, szája felé közelítve a kanalat.

-Nem!

-James, hallgass és egyél! - néztem rá dühösen.

-Nem!

-Beteg vagy! - nyaggattam.

-Mindig beteg vagyok! - nézett rám villódzó szemekkel. - Te mániákus, megszállott elmebeteg!

-Ó, jaj ne! Inzultálj csak, Te kiöregedett tuskó! Úgy viselkedsz, mint egy óvodás! - hadartam.

-Nem vagyok beteg!

-Harminc kilenc fokos lázad van! - meredtem rá.

-Nem! Harmincnyolc egész kilenc.

-Tudod mit? Én most megfojtalak.

-Álmaidban, Jhonson.

-Edd meg, vagy rád öntöm! - szisszentem rá dühösen.

Ó, a szeretet ünnepe. Mennyire idilli lehet ha van is kivel eltöltened!

A tavalyi eszméletlen volt.

Stark részegen Mikulásnak öltözött, Clint sztriptízt szervezett, Thor Asgardban töltötte, Bruce Hulkként a kinti, utcai karácsonyfát csinált, Natasha mindenkit fotózott és videózott, Én hol Clinttel, hol Starkkal a dohányzóasztalon enyhén ittas állapotban énekeltem őrült karácsonyi dalokat, Steve pedig felügyelt ránk. Barnes pedig undorodott képpel dőlt a falnak a sötétben.

Ez volt Ő. Semmiben, amiben mi jól éreztük magunkat nem volt benne. Én pedig mindenben.

A süti sütő maraton?

Barnes utálta.

Süti evő maraton?

Barnes utálta.

Szánkózás?

Barnes utálta.

Ajándékozás?

Barnes utálta.

Barnes mindent utált. A világot utálta. És ezen senki nem tudott változtatni, még a jó öreg cimborája, Steve Rogers sem.

Másnap reggel a müzlimet kanalazva a számba söpörtem ki frufrumat a szememből. Stark nyűgösen és fáradtan dörzsölve szemeit totyogott a konyhába.

-Jó reggelt. - mosolyogtam rá, de csak egy dünnyögést kaptam vissza.

-Tej? - morgott a hűtőt kinyitva.

-Tessék, kedves Tony, itt van. - toltam az orra elé a dobozt. - Látom jó napod van.

Egy újabb dünnyögés.

-Na ne már! Ne kelljen még egy hisztis tuskó férfival bajlódnom!? - néztem rá hitetlenül, majd megakadt.

-Tessék?

-Semmi - intettem le bosszúsan.

-Miért, kivel kellett bajlódnod Jhonson? - kérdezte meglepetten.

-Barnes beteg - fújtattam.

-Ejha. - bólogatott a müzlit rágva, majd megragadta előlem a dobozt és egyszerűen a szájába öntötte, letekerte a tejes doboz kupakját és..

-Fúj! Stark, abból mások is isznak! - meredtem rá döbbenten.

-Hagyj lógva Jhonson.

-Mi van? Mi ütött beléd, depis vagy? - ragadtam ki kezeiből a cuccokat, áthajolva a pulton.

-Nem.

-Tudod ha ezt Pepper látná, szét rúgná a segged! - meredtem rá döbbenten.

-Lehet igaza volt Thornak.

-Mi? Miben? - ráncoltam a szemöldököm.

-Lehet nem kellene az ikrekért küzdenünk.

-Tony, jól vagy? - kérdeztem aggódoan.

-Nem. A francba. Nem vagyok jól! - csapott idegesen a pultra elém Tony, így megugorva rezzentem össze, döbbenten nézve rá.

-De..

-Napról napra csak nagyobbat bukunk, folyamatosan egyre lejebb megyünk! - kiabált, Én pedig döbbenten néztem szemeibe.

Azonnal mozgolódás hallatszódott, biztos voltam benne, hogy a többiek felkeltek, sőt Barnes ide is kecmergett, míg Thor és Steve az emeletről nézett minket, Nat és Clint pedig megbújva leskelődtek. Bruce már a laborjában volt. Amanda pedig az erkélyről leskelődött.

-Hogy érted, Tony? - kérdeztem megilletődve.

-Nem haladunk semmit előre, Blair! - magyarázott nekem hevesen gesztikulálva, halántékát kopogtatva. - Nem érted!

-Nem, nem értem! - vágtam vissza azonnal.

-Folyamatos a veszteség, Jhonson!

-Még is mi veszteséged van? - kérdeztem döbbenten, kitárva a karjaimat.

-Te! Te, mondjuk péppé lettél verve. Egyenesen bele a padlóba. Oh, nézzük csak, mi van még. Thor ki akar szállni. Barnes karjaiból a kis tini még a húst is kimarta. És még mindig nincsenek meg! - dühöngött.

-Tony, nyugodj már le! Semmi gond nincs, mit vártál az első nap a nyakunkba ugranak hálálkodva, hogy értük mentünk? - néztem rá döbbenten. - Meg vannak. Az ikrek megvannak. Csak bizalom kell nekik - taglaltam.

-Amíg mi ezzel a szarral vagyunk elfoglalva a csapatunk szét hullik!

-Semmi baja nincs a csapatnak, te jó ég! Ez a te hülye mániád, ezért hívtad ránk Furyt is! - hitetlenkedtem.

-Tudom, Te nem félsz semmitől...

-Istenem ne gyertek már ezzel! - meredten rá döbbenten. - A csapatnak semmi baja, semmi köze nincs ehhez annak, hogy valaki fél - e, vagy sem.

-Thornak igaza volt. Nem kell küzdenünk.

-Stark, Thor hozta ide Amandát, hogy segítsen! Thor azért lépett le, hogy segítsen! Most azért jött vissza, hogy segítsen! - taglaltam. - Meg vagy őrülve.

-Fury nem enged vissza. - rázta a fejét hevesen.

-Engem? - kérdeztem lesajnálóan.

-Igen.

-Ugyan kérlek Stark. Nem érdekel. Vissza megyek veletek. Semmi bajom.

- Eltalált a pöröly - rázta meg a fejét.

-Tudom. Észrevettem - pislogtam rá unottan.

-Tényleg nem érdekel? - meredt rám döbbenten.

-Nem, Stark. Jól vagyok!

-Dehogy vagy jól a francokat, senki nincs jól, minden egy rakás szar! - kiabált dühösen.

-Mi bajod is van pontosan? - néztem rá döbbenten.

- Minden! - kiáltott rám, majd dühösen megfordulva viharzott el, Én pedig döbbenten néztem körbe az engem elhűlten bámuló Bosszúállók között.