Ziláltan kirontva a liftből siettem lépteimet sűritve a szobám felé. 

Berontva a tölgyfa ajtón ragadtam meg az első sporttáskát ami a kezem közé akadt és a szekrényem elé lépve rántottam ki annak ajtaját. 

Megragadva a viszonylag melegebb, téliesebb ruháim nyomtam pulcsit és melegítőt is a táskába.. 

Úgy éreztem, megfojt a valóság, pánikoltam, menekülni akartam, ha Barnes megtudja ezt - megöl. Ha a többiek megtudják, azon nyomban kirúgnak, nem marad családom, a barátaim mind meggyűlölnek majd. 

Óh a szép ártatlan tudatlanság és naivitás! Mennyivel jobb volt az az érzés, amikor még nem tudtam, mi is vagyok én, ki is vagyok én!

A gombóc a torkomban csak nőtt, egyszerűen nem bírtam megmaradni, szempillaspirálom patakokban fekete csíkokat hagyva szaladt le arcomon egészen a nyakamig, frufrum odatapadt izzadt homlokomhoz, egyszerűen minden az idegeimre ment - ahogyan a ruháim álltak rajtam, ahogyan a ruháim értek hozzám, a hajam és az, hogy nem látok tőle, hogy az arcomban van, hogy egyáltalán van hajam, és ha ez még mind nem lett volna elég, a táskám még ki is esett a kezemből. 

Szitkozódva borultam térdre, megragadva a szét hullott ruháimat, elpakolva azt újra, gyűrögetve őket, majd a cipzárt rángatva próbáltam végre elindulni. 

Mennem kellett. Nem bírtam, úgy éreztem minden összeomlott, cserben hagytam mindenkit, mindenki engem, a világ ellennem volt, vagy talán én a világ ellen...

Tudomásommal senki nincs otthon, így az íróasztalhoz sietve rántottam ki a fiókot egy ép papírfecni után túrva tűrtem el hajam a fülem mögé. 

Míg nem meghallottam Tony Stark hangját. Tony Stark idegesítően önelégült vigyorgó hangját. 

-Valaki nagyon kupis. - mondta, Én pedig felegyenesedve kaptam rá a fejem. Tony mosolyogva, az ajtófélfának dőlve fűzte össze karjait, ám amint meglátott a mosolya azonnal leesett és a szemeiben megcsillant az aggódás. 

-Nem kéne itthon lenned - pöccintettem le a tollról a kupakot. 

-Jhonson - lökte el magát az ajtófélfától, míg én hevesen körmölve címeztem meg Nick Furynak a felmondásom. 

Előbb megyek, mint hogy elküldjenek. 

Talán pánikrohamom volt, talán csak az összezavarodottság vezérelt, az ijedtség, a hirtelen rám törő érzelmek, a tudás hatalma - vagy talán a józan eszem.

Csak az járt a fejembe, hogy egy ember meg ne tudja, csak Barneshez ne jusosn el az infó amíg itt vagyok, csak Bucky ne tudja meg. 

-Hol van Wanda? - hallottam Stark hangját. 

Az aláírásomat odafirkantva olvastam át a lap tartalmát. Tökéletes volt. Szimpla, egyszerű - azonnali felmondásom és távozásom közöltem. Nem köthetnek bele.

-A kisboltban van. 

-Egyedül? - kérdezte döbbenten. 

- Minden rendben. Van pénze és telefonja is - utaltam a saját cuccaimra, vállamra kapva a sporttáskát, megragadva gyűrött, pecsétes felmondásom. 

-Látom, minden rendben - nézett végig rajtam elhűlten. 

-Nem érek rá Tony - indultam meg felé, hajamba túrva. 

-Mi a franc történt? - jött utánam azonnal, de Én csak a lift hívógombját tenyerelgetve szitkozódtam. -Bántottak? Barnes megint beléd állt? - hadart. 

-Nem. 

-Blair, mi a baj? - kérdezte. 

-Mennem kell - nyomtam meg az emelet gombját.-Beszélnem kell Furyval. 

Stark a szemöldökét ráncolva ragadta meg azonnal a mobilját, és amikor a lift ajtó záródót tmég hallottam ahogyan valakivel arról beszél, hogy valami baj történt. 

Fury irodájának üvegajtaján berontva lépdeltem szipogva az asztalához. A férfi papírjaiból felnézve nézett rám, majd vissza a papírokba, s újra rám - csak ezúttal döbbenten. 

-Felmondok. - csaptam a papírt az orra alá, majd azzal a lendülettel fordultam is meg.

-Tessék? - kérdezte döbbenten, morcos rekedtes hangon. - Jhonson! - kiáltott fel feszülten. -Blair Jhonson az Isten szerelmére álljon meg most azonnal! - állt fel kiabálva, így megfordulva néztem rá egy nagyot nyelve. 

-Hallotta. 

-Nem. Nem lehet - biccentett. -Tessék? - kérdezte újra, hátha meggondolom magam. 

-Kilépek. - erősítettem meg. 

-Nem léphet ki. 

-Nem mondhatja azt, hogy nem léphetek ki - néztem vele farkasszemet. 

Borzalmasan nézhettem ki. 

-Blair, nem mondhat fel - mondta. 

-Nem tilthatja meg - ráztam a fejem. - Nem kötelezhet ilyenre.

-Beszéljük meg. - nézett végig rajtam. 

-Nem beszélek meg semmit. 

-Mi történt?

-Menni akarok Fury. Engedjen el - kérleltem. - Nem akarok itt lenni. Mennem kell. 

-Tudja, hogy mindenre van megoldás, ugye? - lépett elő az asztal mögül. 

-Tudom. De felmondok. 

-Nem mondhat fel - nézett rám szigorúan. 

-Nick - szóltam rá ingerülten. 

-Hát jó. - lépett az asztalhoz, a lapot felkapva és még csak el sem olvasva azt, még csak rá sem tekintve, pislogás nélkül tépte ketté azonnal. - Próbáltam szépen is, ha nem, akkor nem. 

Döbbenten néztem végig a férfin, ahogy újra és újra eltépi a lapot. 

-Ezt gondolom a hülye felmondásáról, Jhonson - dobta le a darabokat. -Nem fog megtörténni. Mindketten tudjuk hogy nem fog felmondani, ugyan is Blair, maga nem mond fel, nem lép ki... - sorolta. 

-Akkor kénytelen lesz maga kirúgni engem. - mondtam, s az ajtót bevágva magam mögött léptem vissza a liftbe, majd hagytam el az épületet.